2013. I-VI
 

Német szociológusok konferenciája a társadalmi egyenlőtlenségről

Újabban már nem a fogyasztásról, hanem ismét a munkáról, nem az életstílusok individualizálódásáról, hanem arról a tényről van szó, hogy igenis léteznek társadalmi rétegek, s már nem a kommunikációról szól a fáma, hanem a kirekesztettségről. A német szociológusok nem régi kongresszusán elhangzott minden harmadik előadás a társadalmi igazságosság kérdéseit feszegette különböző vonatkozásokban, a szegények és a gazdagok, a belföldiek és a bevándorlók, valamint a férfiak és a nők viszonylatában.
Mennyire informatív az a megállapítás, hogy a társadalmi egyenlőtlenség növekszik? Alapjában véve ugyanis minden társadalom csak különbségekből áll, különösen azok számára, akik e különbségeket nem annyira szemrevételezni, mint inkább kiszámítani akarják. A szociológusok számba veszik, hogy a munkaerőpiacok etnikailag és nemek szerint szegregáltak, a tandíjak elsősorban az alsó rétegeket terhelik, s az egészségügyi rendszeren belüli tehermegoszlás érzékelése az igazságérzettől függ. Ugyanakkor többnyire nincs olyan elméletük, amely lehetővé tenné felméréseik és pontos számításaik eredményeinek értelmezését. Az egyik kutató például arról számolt be az általa végzett felmérés alapján, hogy vannak olyan kettős keresetű párok, akik egyesítik a bankszámláikat, más párok viszont folyton azt számolgatják, hogy kettejük közül ki-ki mennyivel tartozik a másiknak. A kutatási beszámoló azt nem firtatta, hogy az efféle tényfeltárások minek a tisztázásához járulnak hozzá.
A vizsgálatok feltárták, hogy a művelt nagypolgári családok gyermekeinek 64%-a felsőfokú tanulmányokat végez, míg a feltörekvő középpolgárság esetében 40, a kispolgárság esetében pedig 15%-ot tesz ki ez a hányad. A hannoveri Michael Vester szerint Németországban nyolc efféle társadalmi osztály különböztethető meg. E kutató a „miliő” megjelöléssel illette e társadalmi csoportokat, feltehetőleg azért, mert maguk sincsenek tudatában osztályvoltuknak. Miért tart számon Vester nyolc osztályt, nem pedig négyet, vagy harminchatot, vagy akár egyet sem? A luzerni Rudolf Stichweh azzal a hihető megállapítással kezdte előadását, hogy bajban lenne, ha meg kellene mondania, melyik társadalmi réteghez tartozik. Vajon tudják ezt az egyenlőtlenségnek a reflexióra kevésbé hajlamos kutatói? És vajon hozzájuk hasonlóan tényleg problematikusnak kell találnunk, hogy az iskolában könnyebben veszik az akadályokat az olyan családokból származó gyermekek, amelyekben könyvek is vannak? Vester arra a felismerésre jutott, hogy az oktatási rendszer nem más, mint összeesküvés az alsóbb társadalmi rétegek ellen, hiszen nemcsak az iskolarendszer tagozódása segíti elő a kézművesek és a szakmunkások családjából származó gyermekek kiszelektálódását, hanem a tananyag is a polgári tanítványok igényeihez idomul, s a tanszemélyzet figyelme is rájuk irányul. Vajon e kutató vetett egy pillantást a nyolcadik osztályosok németkönyveibe az utóbbi években, s ellátogatott tanórákra? Arra vonatkozóan, hogy a társadalmilag szelektív képzés helyett milyen cél szolgálatába kellene állítani a közoktatást, nemigen született eddig azon túlmenő javaslat, hogy a „gyakorlati intelligenciá”-t kell előmozdítani.
Az egyenlőtlenség elméletének hiánya folytán tátongó űrt az egyenlőtlenség felszámolásának követelésével helyettesítik. Az iskolai nevelés a felső középosztály javát szolgálja, ezért nem felel meg az egyenlőség követelményének. Az, hogy nincsenek társadalmi rétegekkel szemben semleges iskolák, s ennek a fordítottja is igaz, tehát maguk a családok sem minősülnek semlegesnek az iskolák szemszögéből, vagyis bizonyos családok nem az iskoláknak megfelelő nevelésben részesítik gyermekeiket, amint azt a mainzi André Kieserlin találóan megfogalmazta, a két döntő vonatkozás egyikét érinti: vannak családok, tehát egyenlőtlenség is van.
A másik döntő vonatkozás: vannak szervezetek, tehát egyenlőtlenség is van. Bár a hallei Reinhard Kreckel a szociológusi szakma által az egyenlőség iránt tanúsított rokonszenvre jellemző módon úgy foglalt állást, hogy szükségszerű egyenlőtlenségről beszélni ideológiával ér fel, a professzor valamiről mégis megfeledkezett. Amikor ő maga az iskolai szervezetének megfelelően cselekszik, minden félévben egyenlőtlenséget gerjeszt, amikor bizonyos diákokat átenged a vizsgán, másokat viszont nem, arról az ugyancsak szervezetekből fakadó egyenlőtlenségről nem is beszélve, hogy az egyik emberből egyetemi tanár válhat, a másikból pedig csak házmester, s az előbbi több hatalomhoz, tekintélyhez és pénzhez jut. A szociológusoknak érdemes lenne annak kimutatásán fáradozniuk, hogy a pénzügyi, a pályafutásból fakadó és a kiválóságból eredő előnyök miképp hozzák létre a társadalom rétegződését.
A szociológusok kongresszusán alig feszegették azt a kérdést, hogy a társadalmi munkamegosztás miként hozza létre a társadalmi egyenlőtlenséget, azaz a gazdasági előnyök miként eredményeznek műveltségbeli többletet, egészségben megmutatkozó különbségeket, valamint politikai befolyást. Az eichstätti Thomas Schwinn, aki könyvet írt a szociológia két válfajáról, egyrészt a differenciálódás, másrészt az egyenlőtlenség szociológiájáról, azt tapasztalta, hogy témáját A szerző találkozik a bírálóival című rendezvény keretében tűzték napirendre, s végül is nem bírálókkal, hanem érdektelen hallgatósággal került szembe. Miért nem vált ki nagyobb érdeklődést a szociológia két nagy elméleti vonulatának általa megfigyelt divergenciája? Ez talán azzal függ össze, hogy a szociológia művelői éppen az egyedi kutatások szintjén vannak kevéssé tudatában a tudományszak témáinak hagyományaival.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969