2013. I-VI
 

Az antant létrejötte és politikai következményei
Loppert Dániel

A XV. század után a két nép rivalizálása folytatódott, de más összefüggésben. A két ország közötti határ és a dinasztikus viszonyok tisztázódtak, ám a sokszor kontinentális hegemóniára törő franciákkal szemben az angol politika rendszeresen a szárazföldi ellenlábas hatalmakat, szövetségeket támogatta. Háborúk sorában mérkőztek meg például a Habsburgok és a francia uralkodók. Eközben a tengeri hatalommá fejlődő angolok (a spanyolok bukásával) világbirodalmat építettek ki. A franciák e téren ugyan lemaradtak, de a gyarmatosításban mégis a második európai hatalom voltak.
A fancia–angol konfliktusok egyszerre voltak közvetettek Európában és sokszor közvetlenek más világrészeken. A két nép nagyhatalmi ellentéteiben mentális eltérés is működött – az erős angolszász individualizmussal és önkormányzatisággal szemben a franciáknál az egyre erősebben érvényesülő racionalista etatizmus volt jellemző. Az angol protestantizmussal a francia győzelmes katolicizmus állt szemben, míg a francia racionalizmust az angolt tradicionalizmus ellensúlyozta, hogy csak néhány fontos elemet emeljünk ki. Ugyanakkor a két nép világhatalmi szerepének, bizonyos értelemben európai „centrumpozíció”-jának konvergens tendenciái is voltak, főleg a felemelkedő új hatalmakkal szemben.
Az említettek a kapitalizmus európai általánossá válásával kiéleződő nemzetközi versenyben egyre fontosabbak lettek. A polgári társadalom kiépülésével ugyanis a régi elitek (dinasztiák, arisztokráciák, egyházak) szerepe csökkent, míg a közvélemény és a sajtó befolyásoló szerepe nőtt. A XIX. század polgári kabinetpolitikáinak idején bizonyos politikusok és kisebb politikai csoportok véleményei és állásfoglalásai alkalmanként döntővé váltak (lásd az úgynevezett titkos diplomáciát).
A XIX. század utolsó harmadának a hagyományos nagyhatalmi egyensúlyt megosztó eseménye a német egység megvalósulása lett, amely Európa közepén igen dinamikus politikai-gazdasági erőt teremtett. A német egységben ott volt Elzász-Lotharingia is, amelynek visszaszerzéséért a francia politikai elit egy része még a gyarmatszerzést is hajlandó volt korlátozni. A demográfiailag és gazdaságilag Németországtól lemaradó franciák, valamint a Bismarck bukását követően az óvatos védelmi külpolitikai irányt – a bekerítéstől való félelmet – fokozatosan feladó németek ellentéteiben az angol politikai elit egy része szövetségi lehetőségeket keresett.
A angol–francia gyarmati ellentétek ugyanis sokak számára már elrendezhetőknek látszottak az angol tömegsajtóban különösen ellenségesen kezelt versenytárs, a Német Birodalom törekvéseihez képest. A német megerősödés a kontinentális hatalmi egyensúly felborításával az angol világbirodalom mozgásterét lényegesen szűkíthette, míg a franciák – az angolokhoz hasonlóan – gyarmatilag már „jóllakottak” voltak.
A XX. század elején ezért a Brit Birodalom és a Francia Harmadik Köztársaság kormányai a reálpolitika szabályait szem előtt tartva félretették történelmi nézeteltéréseiket. Angliában az évek óta hatalmon levő – kicsit elkényelmesedett – toryk Németországgal szövetkeztek volna az örök ellenség franciákkal szemben, ha nem következett volna be a whigek század eleji hosszú megerősödése. S mindez párhuzamos volt az anglofil Clemenceau és a németellenes, revánspárti Delcassé párizsi megerősödésével, valamint azzal, hogy a hosszan elhúzódó és Franciaországot belsőleg bénító, megosztó Dreyfus-ügy mellett az 1890-es évek eleje óta francia szövetséges Oroszország ázsiai lekötöttsége miatt a franciák is támaszt kerestek. (Az orosz politikából a gyenge „német rokon” cár helyett külpolitikailag előtérbe kerülő Szazonov és Izvolszkij személyes szimpátiái küszöbölik ki az angol–orosz ellentéteket. Ők teremtik meg be a hármas antant létrejöttét.) A Dreyfus-ügy egyébként is felerősítette a németellenes francia törekvéseket, s a német imperialista expanziós jelszavak előtérbe kerülése, valamint a régi bismarcki „bekerítés”-től félő politika elgyengülése a francia–angol közös status quo megőrzésének győzelmét hozta.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969