2013. I-VI
 

Marc Augé, a kulturális antropológus

Augé a Fekete-Afrikában végzett tereptanulmányok után egyre inkább a nyugati világ felé fordult, majd a „ultramodernség” bírálójává vált.
„Egész életét megváltoztatta az a nap, amikor Afrika földjére tette a lábát. Ez a megérkezés volt a kezdet, s manapság is úgy látja, hogy az előző évek csupán egyfajta ősidőt jelentettek, amelyben összemosódott szüleinek az arca néhány szünidei tájképpel és iskolaudvarral. Az első afrikai tartózkodásakor vette kezdetét az új időszámítás első éve” – írja Marc Augé az egyes szám harmadik személyben íródott életrajzi ihletésű dolgozatában. 1965-öt írtak, amikor a harmincéves Augé elutazott Elefántcsontpartra, hogy tanulmányozza egy lagúnák partján élő, kétezer lelket számláló törzs, az alladianok életét. Mi bírta rá a jómódú párizsi ifjút, aki a híres École Normale Supčrieure tanárképző főiskolán szerzett irodalomtudományból diplomát, hogy szerencsét próbáljon ezen a röviddel azelőtt függetlenné vált fekete-afrikai francia gyarmaton? „A környezetemben néhányan úgy vélték, hogy ez tiszta őrület, jómagam pedig be voltam kissé rezelve” – mondja Augé szobájában, a párizsi Társadalomtudományi Felsőfokú Iskolán.
Augének a mesterei, Georges Balandier és Claude Lévi-Strauss által befolyásolt első tudományos publikációi még a szakmabeliekhez szóltak, s a rokonsági rendszerekkel és a hatalmi viszonyokkal foglalkoztak. Az ifjú kutató a terepmunkának köszönhetően bizonyos mozgástérre tett szert a korszak domináns disz-kurzusának ellenében. Mi végre élünk? című írásában így emlékezik erre: „Althusser, aki szabadítónak tetszett a szemünkben (az ortodox marxizmus tantételeitől szabadított meg bennünket), az etnológiai kutatás egy részére alig észrevehető módon rákényszerített egy tárgyat, bizonyos koncepciókat és mechanizmust. Hálás vagyok az alladian törzsnek azért, mert átélhettem a halálesetek utáni vizsgálódásaikat, a temetéseiket, tanúja lehettem a könyörtelen falukrónikájuknak és a prófétaszerepet játszó füvesemberekhez való folyamodásuknak, s mindezek által olyan kerülőutat kényszerítettek rám az úgynevezett szuperstruktúrákon keresztül, amely megóvott attól, hogy gondolkozási sémákat alkalmazzak a konkrét tapasztalatokkal való gyötrődés mellőzésével.”
Augé már csak azért sem minősíthető szakbarbárnak, mert publikációinak a spektruma igen széles. Ő, persze, tiltakozik az ellen, hogy különbséget tegyenek a szigorúan tudományos és az inkább esszéjellegű írásai között. Írásainak közös, megszállottan boncolgatott témái „az egyik és a másik ember közötti viszonylatok, mégpedig úgy, ahogyan azt az egyik és a másik ember koncepciókba önti”. Az antropológus feladata az, hogy „kritikus elemzést adjon a kulturális kifejezésmódokról történelmi kontextusban. Ehhez észre kell venni világunk átalakulásait (géntechnika, információs technológiák, digitális képek), s az ebből fakadó hatalmas kihívásokat: a gazdagság aránytalan megoszlását, a környezet veszélyeztetését, valamint az új keletű pandémiákat”. Az antropológia tárgyát a XXI. században „nem az úgynevezett hagyományos társadalmak eltűnése vagy megóvása jelenti, hanem az embercsoportok közötti kapcsolatok, az interakciók egyrészről a lokális, a helyben empirikusan megfigyelhető dolgok, másrészről pedig az egész világot felölelő globális szférába tartozó dolgok között”.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969