2013. I-VI
 

Adalékok Gerő Ernő életéhez, különös tekintettel 1944-es tevékenységére
Eszenyi Miklós

(Gerő Ernő tevékenysége 1944-ig) Gerő Ernő 1898. július 8-án született Terbegecen (ma Trebušovce, Szlovákia), Singer Móric zsidó banktisztviselő gyermekeként. Tizenkét éves volt, amikor édesanyját elvesztette. Gimnáziumi tanulmányait Újpesten végezte, majd 1916-ban beíratkozott a Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára, ahol — kevesen tudják — négy szemesztert el is végzett. A háború alatt bekapcsolódott a Szocialista Ifjúmunkások Szövetségének munkájába, majd 1918 novemberében belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Kommunista Ifjúmunkások Szövetségének 1919. június 20-a és 22-e között tartott kongresszusán küldöttként vett részt. Belépett a Vörös Hadseregbe is, de frontszolgálatot sohasem teljesített.
1919 végén Gerő ellen is országos körözést adtak ki, noha nem volt országosan ismert személy. A párt utasítására 1920 elején Bécsbe menekült, ahol bekapcsolódott a pártmunkába (kezdetben Sallai Imrével dolgozott együtt a KIMSZ irodájában). Bécsből Pozsonyba küldték az ottani kommunista ifjúmunkás-szervezet kiépítésére, de részt vett az Ifjúmunkás című magyar és szlovák nyelvű lap kiadásában is. Hamarosan azonban visszatért Bécsbe, majd onnan Bukarestbe küldték politikai megbízatással. Visszautazva a cseh határőrök letartóztatták, de pozsonyi börtönéből kalandos módon megszökve visszajutott Bécsbe. Utazásainak nem lett vége; Karikás Frigyessel a Kommunista Internacionálé III. kongresszusára indult. Passaunál a német határőrök elfogták és visszatoloncolták őket Ausztriába. „1922 februárjában illegálisan visszatér Budapestre azzal a küldetéssel, hogy Horthy rendőrsége által felszámolt budapesti legális pártvezetés helyett egy új illegális központot szervezzen, főleg a munkások által lakott kerületekben és környékén. Jellemző az illegális KMP csapnivalóan rossz konspiratív elképzeléseire, hogy éppen Gerőt jelölik ki erre a feladatra, akinek jellegzetes arca mérföldekről felismerhető.” (2) Gerő érintkezésbe lépett olyan aktivistákkal, akik elkerülték a letartóztatást, így a kommunista pártsejtek ismét szerveződni kezdtek. Mintegy félesztendőnyi itthonléte alatt kiadta a Kommün című lapot. 1922. szeptember 16-án majdnem hetven társával együtt letartóztatták, s 1923 májusában tizenöt évi fegyházra ítélték. 1924. november 18-án azonban diplomáciai úton negyvenegy társával együtt kiadták a Szovjetuniónak. Ott Gerő bekapcsolódott a Komintern munkájába, főként nemzetközi ügyekkel foglalkozott. „Gerő szintén aktív volt Nyugat-Európában, mint a francia párt magyar szekciójának titkára szolgált 1926 és 1928 között, később mint a Komintern instruktora francia és belga pártoknál. Segédkezett Manuilszkijnek, az elnökség Központi Bizottsága titkárának előkészíteni a VII. kongresszust, majd a Komintern kulcsembere Spanyolországban a polgárháború alatt, aztán visszatér Moszkvába mint Manuilszkij titkára” — írja Bennet Kovrig. (3)
Párizsban részt vett a Párisi Munkás című lap szerkesztésében is. Amikor 1928-ban visszatért Moszkvába, a Lenin Iskolában a magyar és francia szekció vezetésével bízták meg. 1931-től a Komintern Végrehajtó Bizottsága apparátusában, majd a GPU (1934-től NKVD) munkatársaként — jó nyelvérzéke révén — továbbra is a nemzetközi kapcsolatok szakértője, főleg Franciaország, Belgium, Svédország, Finnország és Spanyolország ügyeiben volt jártas. 1932-ben hét hónapot töltött Belgiumban, majd egy teljes évet Olaszországban. Visszatérése után ismét az NKVD munkatársa, s mint ilyen részt vett az említett VII. kongresszus megszervezésében (1935). Borsányi György idézi Lakatos Éva visszaemlékezését, miszerint „mialatt a kongresszus tartott, Gerő Moszkvában volt, és éjjel-nappal dolgozott”. (4)
Több mint érdekes, sőt kalandos és rejtélyes a spanyol polgárháborúban játszott szerepe. Gerő Katalóniában teljesített szolgálatot mint az Internacionálé teljhatalmú megbízottja. „Gerő (alias Pedro) Spanyolországban egyike volt a legfontosabb Komintern-instruktoroknak, és ellenőrizte a Katalán Kommunista Pártot. Vezető szerepet játszott az anarchisták likvidálásában 1937 májusában és júniusában” — írja Kovrig. (5) Gerő elsősorban ideológusként tartózkodott Katalóniában, ahol az anarchia megfékezésére állítólag parancsot adott az anarchisták kivégzésére és csaknem háromezer (!) ember letartóztatására. Némelyek szerint Gerő tevékenyen részt vett Trockij meggyilkolásának előkészítésében. Trockij gyilkosa, Ramon Mercader és Gerő egy időben tartózkodtak Barcelonában, s kapcsolatban is álltak. Ez 1937-ben volt, három évvel azelőtt, hogy Mercader elkövette a gyilkosságot Mexikóban. Valószínűleg Gerő hívta fel az NKVD figyelmét Mercaderre. A visszaemlékezések további információkat nyújtanak Gerő katalóniai tevékenységéről. Palmiro Togliatti a Marxista Egyesülés Munkáspártjának megbízottjaként olyan jelentést írt 1937 júliusában Manuilszkij és Dimitrov számára, amelyben megjegyzi, hogy Franz Dahlem és Gerő improvizálással és hibás teóriákkal megzavarja a spanyol kommunistákat, ráadásul a párt főnökeinek tekintik magukat. M. Dolores Genoves spanyol történész Moszkvában 1992-ben értékelte Gerő katalóniai beszámolóit: gyanúsnak nevezte egész ottani tevékenységét. (6)
Miután 1938 novemberében visszatért a Szovjetunióba, a Kominternben a KMP-t képviselte, s az Új Hang egyik szerkesztője volt. A VB apparátusában továbbra is Manuilszkijnak, a Komintern titkárának segítője. Gerő a Lux Hotelben lakott Moszkvában, ahol a többi magyar kommunista is, mint Farkas, Nagy vagy Münnich. Gerő részt vett a sztálinista párttörténet magyarra fordításában és továbbra is foglalkozott nemzetközi ügyekkel, s mint ilyen „kétségtelenül fontos szerepet játszott más országokban a kommunista pártok politikájának lefektetésében”. (7) 1942 márciusában Rákosi ötvenedik születésnapján Gerő tartotta a köszöntőbeszédet. (8) Erről Farkas Vladimir a következőképpen emlékezik meg: „Ezzel a születésnapi összejövetellel kapcsolatban a hazai memoárirodalomban olyan szóbeszéd kapott lábra, hogy itt mondott le pártvezéri ambícióiról Gerő Ernő Rákosi Mátyás javára. Ebből egy szó sem igaz. Már csak azért sem, mert Rákosi Mátyást Moszkvába érkezése óta nemcsak az általam ismert magyar nemzetiségű emigráns kommunisták, hanem a Kommunista Internacionálé vezetői is minden kétséget kizáróan a magyar kommunista mozgalom vezetőjének tekintették.” (9) Hegedüs András szerint azonban Gerőnek is volt esélye a vezetőségre. (10) A Szovjetunióban Gerő részt vett a moszkvai Kossuth rádió munkájában is, majd 1944 novemberében visszatért Magyarországra.


(Gerő Ernő feljegyzései 1944-es tevékenységéről) Mint írtam, a második világháború alatt Gerő a Komintern VB apparátusában tevékenykedett a Szovjetunióban, s egyben ő volt a Kommunista Internacionálé című lap főszerkesztő-helyettese is (a főszerkesztő Dimitrov volt). 1943 nyarától Manuilszkij a Vörös Hadsereg Politikai Csoportfőnökségén belüli Politika (VIII.) Főigazgatóság vezetője lett, s magával vitte helyettesként jól bevált munkatársát, Gerőt, aki így ír erről: „Noha egyenruhát viseltem, én nem voltam katona (én mindig magyar állampolgár maradtam). Ebben a funkciómban sokat utaztam különböző frontokra, előadásokat tartottam, szervezőmunkát végeztem az ellenség soraiban folytatott politikai munkával kapcsolatban (röpiratok, hangszórós propaganda, emberek átküldése a fronton keresztül a hátországba, a többi között hadifoglyoké is). Később jártam a hadifogolytáborokat, sokszor voltam Krasznogorszkban, Juzsában, részben magyar, de nagyobbrészt más hadifoglyok közötti munkával kapcsolatban” (III/1). „Ez a főosztály foglalkozott az ellenséges hadseregek soraiban, e hadseregek hátországában, valamint a Szovjetunióban levő hadifoglyok közötti agitációs, propaganda- és szervezőmunka irányításával. Manuilszkij elvtárs mellett mint segítő működtem, tanácsadóként. E munkám során többször utaztam a frontokra, így már 1943-ban is. 1944-ben ugyancsak végeztem frontmunkát, ekkor már főként magyar vonatkozásban” (I/1). Ezekre az utakra a testvérpártok Moszkvában élő vezetőivel ment, például Juzsába Wilhelm Pieckkel, ahol az ott hadifogolyként tartózkodó Piros Lászlóval megbeszélték a magyar hadifoglyok közötti szervezőmunka kérdéseit. A sztálingrádi csata után Gerő a VIII. Főigazgatóságnál maradt, de bekapcsolódott az MKP Külföldi Bizottságának munkájába is, s mint ilyen előadásokat tartott a nemzetközi helyzetről az SZKP Moszkvai Pártbizottságának pártkabinetjében. Mint arról már szó volt, az 1941 szeptemberében megindult Kossuth rádiónak is szerkesztője lett, „és amikor Moszkvában tartózkodtam, rendszeresen, naponta írtam bele”. A munkatársak között a későbbi kommunista politikai elit több tagját is megtaláljuk, így Rákosi Mátyást, Révai Józsefet, Friss Istvánt, Farkas Mihályt és Nógrádi Sándort. Emellett még a hivatalos szovjet rádióba is írtak, ahol Rákosinak saját műsora volt (I/6).
1943 telén Gerő Farkas Mihállyal és Vas Zoltánnal a voronyezsi front hátországába utazott, ahol a hadifoglyok között végeztek politikai és szervezőmunkát. „Maximálisan igyekeztünk segíteni nekik, de persze a többieknek is, politikailag és — már amennyire lehetett — anyagiakban.” 1944 tavaszán Vas Zoltánnal Nyugat-Ukrajnába utaztak az l. magyar hadsereggel kapcsolatos politikai munka céljából (Gerő itt ismerkedett meg Brezsnyevvel). „Itten írtam egy röpiratot az 1. hadsereg magyar katonáihoz, amelyet Zsukov elvtárs, a front parancsnoka jóváhagyott. Ezt ott 1 millió példányban kinyomták (az egyik oldalon magyar, a másikon orosz szöveggel) mint Zsukov frontparancsnok parancsát, leszórták a magyar csapatok által megszállva tartott területeken. A parancs igazolásul szolgált azoknak, akik önként megadták magukat. Főként ennek és néhány egyéb akciónak az eredményeként mintegy 5000 magyar katona, valamint néhány tiszt is megadta magát. Javaslatunkra a szovjet katonai parancsnokság körülbelül kétszáz magyar hadifoglyot (ezek nem önként mentek fogságba, de nem is harcoltak nagyon határozottan) megvendégelt, s vissza küldte [!] őket, hogy menjenek haza, mit keresnek itt? Műveljék a földet (nagy részük szegényparaszt volt), hiszen otthon a helyük.” (Arról persze Gerő hallgat, hogy miként jutottak volna haza a hadifoglyok.) Míg Gerő a vidéki szervezőmunkát folytatta, a szovjetunióbeli magyar emigránsokkal Rákosi tartotta a kapcsolatot (III/2). Az agitációban egyébként részt vett Gerő felesége, Fazekas Erzsébet, valamint Vas első felesége, Vadas Sára is. Krasznogorszkban antifasiszta iskola működött, amelynek igazgatója Rudas László volt, helyettese pedig Andics Erzsébet. A visszaemlékezés tizedik pontja szerint az emigránsok a következőképpen értesültek a magyar hírekről: 1. a magyar adásból, 2. a Nógrádi vezette lehallgatócsoporttól, 3. a VH által zsákmányolt újságokból és egyéb anyagokból, 4. hadifoglyok elbeszéléseiből, 5. az Ankarán keresztül előfizetett magyar lapokból.
1944. szeptember 13-án, 28-án és október 7-én zajlott a demokratikus átalakulás programjának vitája Moszkvában. Október 26-án Gerő Farkas Mihállyal és Nagy Imrével (valamint néhány szovjet tiszttel, akiknek más volt a feladatuk) különrepülőgéppel indultak haza (III/3). Gerő részletesen ismerteti az útvonalat: „A rendkívül rossz időjárási viszonyok miatt román területen, egy Tecuci nevű kisvárosban, Bukaresttől mintegy 160 km-re kénytelenek voltunk leszállni, mert Bukarest nem fogadott. Tecuciban két napot töltöttünk, majd Bukarestbe repültünk. De ott is igen rossz időjárás fogadott, a Kárpátokon már nyolc napja nem lehetett átrepülni, s a meteorológiai szolgálat a legközelebbi napokra sem biztatott repülőidővel. Ezért a Román Kommunista Párt KB-hoz fordultunk segítségért, hogy utunkat kocsival folytathassuk. Kaptunk is egy mikrobuszszerű gépkocsit, s ezzel Ploieštin, Brassón, Nagyszebenen és Désen keresztül Aradra utaztunk. Bukarestben legfeljebb 48 órát tölthettünk, Nagyszebenben és Désen pedig éppen csak megháltunk. Vagyis Erdélybe október 31-én vagy november 1-én érkeztünk meg (I/1)” A hetedik pont szerint november 2-a és 4-e között Gerő, Révai, Farkas, Nagy és Vas Aradon megbeszélést tartott. Itt úgy döntöttek, hogy Szeged lehetne a szervezőmunka központja, már csak azért is, mert ez volt az egyetlen nagyobb felszabadult város. Érdekes, hogy Gerő e pontnál (talán a régi ellentétek miatt?) egy kis kitérőt tesz, s Vasról ír: „Egyes fontos kérdéseket egészen helytelenül látott, illetve bizonyos jelenségeket teljesen hibásan értékelt. Például valósággal pánikhangulatban volt amiatt, hogy egyes esetekben szovjet közkatonák megerőszakoltak nőket és fosztogattak.” Gerő szerint a szovjet parancsnokság fellépett ez ellen, és halálos ítéletet is hoztak. Így folytatja: „Ezek a jelenségek részint a hosszú és kegyetlen háborúval függtek össze, részint pedig azzal, hogy a szovjet hadsereg a háború folyamán igen nagy veszteségeket szenvedett, sorait ekkor nagymértékben olyan emberekkel töltötték fel, akik az ellenség hátországában meglapulva, nem harcolva élték át a háborút, sőt esetleg kisebb részben akadhattak közöttük olyanok is, akik a megérdemelt büntetés elől a szovjet hadseregbe menekültek, hogy ott álcázzák magukat. Mindezt Révai és én magyaráztuk Vas Zoltánnak; Nagy Imre opportunista módon jórészt hallgatott. De Vas Zoltán nem értett egyet, s kijelentette, hogy a szovjet–magyar barátság számára ezek miatt az esetek miatt évtizedekig nem fog fű nőni Magyarországon.” De Gerőnek más nézeteltérései is voltak Vassal. Még Moszkvában felvetették Dimitrovnak, hogy Vast technikai szervezőmunkára (helyiség, nyomda, közlekedés) küldjék haza. „Erre Dimitrov elvtárs azt válaszolta: jól van, küldjék, de a hatáskörét úgyis túl fogja lépni. S Dimitrov elvtársnak igaza lett. Vas Zoltán a pártvezetés képviselőjeként lépett fel, a szovjet elvtársakkal… rendkívül éles konfliktusba keveredett, s általában kapkodott és több esetben erőszakoskodott.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969