2013. I-VI
 

Könyvtárak az idő sodrában

Ovidius azt mondta Augustus császárnak a Palatinus-dombon álló könyvtáráról, hogy ott mindaz hozzáférhető az olvasó számára, amit a régi és az újabb szerzők művelt szelleme valaha is létrehozott. Ez a kategória fontos. A teljességre való törekvés ugyanis titkos őrületként, mintegy veleszületett megszállottságként benne rejlik a könyvtár lényében. A legendás alexandriai könyvtárról mindmáig azt tartjuk, hogy az ókori tudás és költészet teljességével szolgált, s ezért őrizzük meg az emlékezetét. Igen csábító ugyanis valóságként elgondolni egy alapjában véve mitikus elképzelést. És ha híre megy, hogy az alexandriai könyvtárnak akárcsak egyetlen papirusztekercse is fennmaradt, akkor ez a híresztelés elegendő ama mágikus erőtér létrehozásához, amely az abszolút teljesség fantáziaképével nyűgöz le bennünket. Ezért olyannyira számosak, kalandosak és ellentmondásosak az alexandriai könyvtár pusztulásáról szóló beszámolók, hogy a bennük rejlő történelmi tények már nem is hámozhatók ki belőlük.
Az argentin Jorge Luis Borges volt az, aki a Babiloni könyvtár című elbeszélésében szó szerint vette és ad absurdum vitte az emberiségnek a totális könyvtárról szőtt mitikus vágyálmát. Egy olyan könyvtárat ír le, amely az ábécé betűinek minden lehetséges kombinációját tartalmazza. Az alig tízoldalas történet százados jelentőségű szöveg rangjára emelkedett. Borges 1941-ben írta meg ezt az elbeszélést, közvetlenül a számítógépkorszak hajnala előtt, amelyről még semmit sem tudhatott, mégis egy olyan víziót varázsolt az olvasó szeme elé, amely a technológiai fejlődés eredményeként néhány évtizeddel később megvalósult. Az emberiség az irodalomban álmodja meg mindazt, amit egyszer majd megvalósít a gyakorlatban. Habár az írott dolgok teljessége elérhetetlen fantom marad, a XXI. század civilizációtörténetében lélegzetelállító haladásra sarkall bennünket az az ösztöke, amely benne rejlik ebben a gondolatban – az a törekvés, hogy elérjük az istenek mindentudását. Sigmund Freud protézisistenként jellemezte az embert, mert kiválóan ért ahhoz, hogy készülékek révén egymás után birtokába jusson az istenek tulajdonságainak. Ez a protézisisten afelé halad mostanság, hogy a XXI. század alexandriai könyvtárát a személyi számítógépek képernyőjére varázsolja.
A könyvtári kultúra területén is mutatkoznak analógiák az első globalizált világ, a Római Birodalom és a mostani második világ között. Ezek az analógiák sokrétűbbek és szövevényesebbek annál, semmint hogy kimerülnének az Egyesült Államokkal szemben manapság gyakran hangoztatott szemrehányásban, amely szerint a rómaiak imperializmusát újítja fel. Az embernek semmi sem esik jobban nehezére, mint az egyszer már megélt élvezetről való lemondás – állapította meg Freud. Ehhez hozzátehetnénk, hogy az embernek semmi sem esik jobban nehezére, mint az egyszer már megélt diadalokról való lemondás. E diadalok sorába tartozik, amikor a politika óriásai megalapítanak egy-egy könyvtárat. Augustus után valamennyi római császár alapított egy-egy könyvtárat. Ma ugyanezt teszi valamennyi amerikai elnök, s időnként egy-egy francia is.
A régi és az új hatalmasságokat azonban korántsem a puszta hiúság mozgatja. Ez a jelenség mélyebbről fakad; abból ered, hogy a szellem titkon sérti a hatalmat. A szó tartósabb a kőnél és a vasnál. A törékeny papirusz és a mulandó papír, amelynek előállítását kínai hadifoglyaiktól lesték el az arabok hajdanán, lehetővé teszi a szellem diadalát az idő felett, s ez a hatalom minden birtokosát idegessé teszi dicsőségének a csúcsán. Ma én vagyok a leghatalmasabb, de mi lesz holnap? Az ércbe öntött emlékművek egyszer majd ledőlnek a nép gúnykacaja közben. Hányszor megéltünk ilyesmit az utóbbi évtizedekben. Csak a szó tartós, holott voltaképpen a legillékonyabb valami. A hatalmasok ezért igyekeznek megnyergelni a halhatatlan szót azáltal, hogy könyvtárat alapítanak.
A könyvtárak időben létező intézmények az idő ellenében és az időért. E paradoxon konstitutív jellegű. A könyvtár az idő ellenében működik, amikor a megőrzés érdekében tesz erőfeszítéseket. E vonatkozásban fékezni akar, megállásra bírni, mindennemű mulandóságot nyugodalmas jelenvalóvá kíván alakítani. Ugyanakkor az idő érdekében működik a tudomány motorjaként. E vonatkozásban gyorsítani igyekszik, növelni akarja a kutatás ütemét. Összegyűjt mindenféle tudást, hogy a tudomány számára lehetővé tegye a minél hamarábbi meghaladását. A könyvtár ebben az értelemben saját maga ellen is dolgozik, s ez hozzátartozik ellentmondásos jellegéhez. Minden erejével meg akarja őrizni azt, aminek érvényvesztéséhez hozzájárul. A tudomány felismerései nem a guruló hógolyóhoz hasonlóan gyarapszanak, hanem egymást váltják fel. Minden új felismerés érvénytelenné tesz egy másikat. A tudományos igazságok temetője végtelenül nagy.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969