2013. I-VI
 

A világválságtól a hagyományig
Garaczi Imre

Hamvas Béla a második világháború előtti években írott A világválság című esszéjében1 a történelem kríziseinek genezisét és lélekállapotait vizsgálja. A mű elején idézi Pitirim Sorokin2 mondatait: „Az utóbbi két évtized alatt végtelen sokasága (volt) szüntelen kisebb válságoknak, amelyek rajtunk keresztül ömlöttek, mint az óceán hullámai. Ma emilyen formában, holnap amolyanban. Most itt, máskor amott. Politikai, mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari válságok. A termelés és fogyasztás válsága. Morális, jogi, vallásos, tudományos és művészeti válság. A tulajdon, az állam, a család, az ipari vállalkozás, a köztársaság és monarchia, az autokrácia és demokrácia, a diktatúra és önkormányzat, a kapitalizmus és szocializmus, a fasizmus és kommunizmus, a nacionalizmus és internacionalizmus, a pacifizmus és militarizmus, a konzervativizmus és radikalizmus válsága. Az igaz, a szép, az igazság és az igazságosság válsága. Kultúránk egész értékrendszerének válsága. Mindegyik a formák gazdag változatosságában és az erő különböző fokain, de vég nélkül ömlik, dübörgése minden nap újságjában visszhangzik. E krízisek mindegyike megrázza kultúránk és társadalmunk legmélyebb alapjait, és mindegyike a legyőzöttek és a romok légióját hagyja maga mögött. És, jaj, a végét még senki sem látja. E válságok mindegyike olyan volt, mint egy felzendülő, nagy, borzasztó szimfónia, és oly mély és oly intenzív, hogy egyet sem lehet elfelejteni. E mozzanatok mindegyikét a legutóbbi három évtized alatt hallatlan emberi zenekar játszotta, milliókból álló karok, statiszták és szereplők… és a legyőzöttek és áldozatok hegye évről évre nagyobb és nagyobb.”3
Hamvas az 1930-as években több művében is foglalkozik az első világháború utáni egzisztenciális problémákkal, illetve reagál azokra a művekre, amelyek Európa-szerte nagy számban jelentek meg ebben az időben, és széleskörűen elemezték a kor válsághangulatait.4 Az emberiség története válságok sorozataként is megírható, hiszen bármely konkrét történeti kort vesszük is szemügyre, szinte mindenütt találkozhatunk olyan jelenségekkel, amelyek egy korábbi állapothoz képest hanyatlást, széthullást, krízist jelentenek. Az első világháború és az azt lezáró békék nem oldották meg a XIX. század végéig feltornyosult politikai, gazdasági és kulturális problémákat, s ez arra késztette Hamvast, hogy megkísérelje a válságszituációt mint átfogó és történetbölcseletileg értelmezhető kategóriát vizsgálni. Sorokin említett elemzése az európai kultúra egészének értékválságáról szól, s kevés lehetőséget láttat arra, hogy e jelenségek rövid úton megoldhatók lennének. Mindez azt hangsúlyozza, hogy míg a régebbi válságok nagyrészt megoldódtak, addig a XX. század első felében reménytelennek látszik a már planetáris értelmű jelenségkomplexum kezelése. Ez a válság – elhúzódó tünetegyütteseit tekintve – már végzetszerűnek látszik, s nehéz megtalálni azokat a formákat, amelyek garantálnák a helyzetből kivezető utat. A két világháború közötti években az európai tudat számára már átfogó és mélyreható tény e krízishangulat folytonossága. „A krízis az ember társadalmi, szellemi életének zavarossá, illetve problematikussá vált struktúrája, illetve egész struktúrarendje. Tárgyi oldalról a megoldhatatlansági jelleg, alanyi oldalról a krízistudat jellemzik lényegesen. Krízistudat: a válság jelenségének megoldhatatlansága egzisztenciális, a totális emberi létet érintő súlyának élménye, amelyet a bizonytalanság – és a végzetesség – érzése kísér. A krízisjelenség magában rejtheti a normális állapothoz való fordulat előfeltételét.”


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969