2013. I-VI
 

Utak és útvesztők - a sorkötelezettség története
Csapody Tamás

Az általános hadkötelezettségen alapuló tömeghadsereg, a békeidőben is fenntartott sorozott hadsereg lényege, hogy az állam a hadra fogható lakosságot, leggyakrabban férfi állampolgárait katonai nyilvántartásba veszi (összeírja), majd rendszeres sorozás után a hadköteles korban levőket sorkatonai és időszakonként tartalékos katonai szolgálatra kötelezi. A hivatásos és tovább szolgáló, valamint szerződéses katonákkal együtt ők alkotják azt a hadsereget, amely békében védi az országot, háborús helyzet esetén pedig lehetővé teszi a tartalékosok gyors mozgósítását. Mindez azt jelenti, hogy a mindenkori lakosság 0,4–0,9%-a öltözik egyidejűleg katonai egyenruhába, évtizedek alatt 25–50%-a kap katonai kiképzést, valamint háborús veszély esetén 2–4%-a lesz képes azonnali, 15–20%-a pedig a későbbi bevonulásra. A hadkötelezettségre épülő haderő révén a háborús haderőre mozgósítás esetén szinte azonnal négyszeresére-ötszörösére nőhet a hadsereg létszáma.
Az általános hadkötelezettséget elsőként a francia forradalom idején John-Baptiste Jourdan képviselő törvényjavaslata nyomán 1793. szeptember 5-én vezették be Franciaországban. A hadkötelezettségnek ezt a modern kori formáját Németországban 1866-ban, az Osztrák–Magyar Monarchiában 1868-ban, míg Oroszországban 1874-ben vezették be. A forradalmi Franciaország sokáig kereste az egyéni szabadsággal és méltósággal összeegyeztethető alkotmányos megoldást arra, hogy miként tudja önmagát megvédeni egy túlerőben levő osztrák hadsereggel szemben. Végül a konvent átmeneti jelleggel, a katonai támadás idejére rendelkezett arról, hogy minden tizennyolc és negyven év közötti, nőtlen férfi köteles katonai szolgálatot teljesíteni. Így jött létre a háromszázezer fős, besorozott katonákból álló forradalmi hadsereg, amely a forradalom után, a közvetlen veszély elmúltával is megtartotta sorozásos jellegét. A hivatásos és sorkatonákból álló – jelenlegi szóhasználattal élve: vegyes kiegészítésű – haderőn nyugvó hadseregmodell Franciaországban kétszázkilenc éven keresztül, egészen 2001 júniusáig működött. Jacques Chirac, Franciaország miniszterelnöke ugyanis 1996. május 28-án jelentette be a kötelező katonai szolgálat végét, s a tervezett időpont előtt egy évvel, öt év alatt tért át az önkéntes haderőre.1
A világ százkilencvenöt országának haderővel is rendelkező száznegyvenegy országa közül napjainkban összesen hatvannyolcban gondolkodnak erről másként. Az önkéntes haderőre Japánban a második világháború után (1945), Nagy-Britanniában a gyarmatbirodalom szétesését követően (1963), az Egyesült Államokban pedig a vietnami háború után (1973) tértek át. Európában a hidegháborút követően indult el az a szemléletváltozás, amelynek során – Franciaországon kívül – Belgiumban és Hollandiában (1996), Spanyolországban (2001), Portugáliában (2004) és Olaszországban (2004) átálltak az önkéntes haderőre. A NATO huszonöt, haderővel rendelkező országa közül – Szlovéniával (2003), Magyarországgal (2004), Csehországgal (2005) és Szlovákiával (2005) együtt – tizennégyben van önkéntes haderő, de az átállást Romániában is tervezik (2007). (A NATO-tagság előtt álló Horvátország 2007-re tervezi a modellváltást.)
Az egyesült Németországban és a semleges Ausztriában2 az 1990-es évek közepétől kezdve folyamatosan vitáznak a haderő jellegéről, de mindmáig általános hadkötelezettség van, míg Magyarországon – százharminchat év után – 2004-ben tértünk át az önkéntes haderőre. (A Jelcin, majd Putyin vezette Oroszország többször bejelentette, hogy háborús konfliktusokba nem küld sorkatonát, majd pedig azt, hogy megszünteti az általános hadkötelezettséget. Ebből napjainkig csak az első ígéret teljesült.)3


(Az általános hadkötelezettség Magyarországon) Magyarországon, szintén egy forradalom külső megdöntése veszélyének idején, Mészáros László hadügyminiszter javaslatára 1848. augusztus 19-én döntött az Országgyűlés a kötelező újoncozásról. A belügyminiszter, Szemere Bertalan pedig elrendelte az újoncok összeírását. (A forradalmi honvédsereg létszáma 1849 nyarára száznegyvenezer főre nőtt, s a hadköteles férfiakat négy évre tervezték behívni. A szabadságharc leverése után, a kiegyezést követően, az Osztrák–Magyar Monarchia részeként állították vissza Magyarországon az általános hadkötelezettséget. (Ez lett a modern kori magyar általános hadkötelezettség kezdő dátuma.) Az 1868. évi 40. törvény kimondta a sokat idézett kötelmet, nevezetesen: „A védelmi kötelezettség általános, és minden védképes állampolgár által személyesen teljesítendő.” A hadköteles korú (húsz és harminchat év közötti) férfiak sorkatonai szolgálati ideje a korábbi negyvennyolc hónapról huszonnégy hónapra csökkent.
A tanácsköztásaság idején, amikor a román csapatok elérték a Tisza vonalát, s a csehszlovákok is átlépték a határt, a kormányzótanács 1919. május 31-én rendelte el az általános védkötelezettséget. A trianoni diktátum nyomán Magyarországnak kizárólag önkéntesekből állhatott a maximum harmincötezer főben meghatározott hadserege. Magyarország azonban kijátszotta az előírásokat, s – rejtett módon – visszatért az általános hadkötelezettségre (1921–1939). A korlátozások megszűnése után, az 1939. évi II. törvénycikk vezette be immár nyilvánosan is a mindenkire kiterjedő védkötelezettséget. A második világháború befejezését követően két év telt el a toborzástól az általános hadkötelezettség bevezetéséig (1947). A Magyar Néphadsereg hamarosan elérte történetének legnagyobb létszámát (1951: kétszázezer fő), amelybe – rendfokozattól függően – egy–három évre kellett bevonulni sorkatonának. Lényeges változásokat hozott az 1960-ban módosított honvédelmi törvény. Ez a jogszabály rendelte el „a bizonyos szakképzettségű”, tizennyolc–negyvenöt év közötti nők hadkötelezettségét anélkül, hogy tényleges fegyveres szolgálatukra valaha is sor került volna. Ekkor, 1947 után határozták meg először a tartalékos szolgálat időtartamát (huszonnégy hónapot) is. (A tartalékos szolgálat 2002-ben három hónapra csökkent.) Még a hidegháború időszakában a nazarénusoknak és a reformadventistáknak lehetőségük nyílt – vallási okokból – a katonai szolgálat fegyvertelen változatának teljesítésére (1977). Ennek mintegy folytatásaként a rendszerváltoztatás időszakában (1989-ben) vezették be a lelkiismereti okból teljesíthető fegyvertelen katonai szolgálatot és a polgári szolgálat intézményét (alternatív szolgálatot). A rendszerváltoztatás időszakára a vegyes haderő elvén működő Magyar Néphadsereg, amely százötvenötezer-hétszáz főt számlált (benne kilencvenegyezer sorkatonát), s kétszázötvenezer főt volt képes mozgósítani, tizennyolc hónapos sorkatonai szolgálatot írt elő hadköteles állampolgárainak (plusz tizenkét hónap tartalékos katonai szolgálatot). A szovjet csapatok távozása után az első szabadon megválasztott magyar kormány javaslatára az Országgyűlés már 1991 őszén módosította a honvédelmi törvényt, de úgy, hogy az általános hadkötelezettség elvén nyugvó hadseregmodellt változatlanul hagyta.
Az önkéntes haderőre való átállásban a társadalmi támogatottság növekedése különösen fontos volt. Egyrészt megerősödtek vagy – mint a posztszovjet országokban – megalakultak az általános hadkötelezettséget ellenző civil mozgalmak. Magyarországon számottevő társadalmi befolyásra tett szert a katonai szolgálatmegtagadásáról is ismert Bokor katolikus bázisközösség (1948), a pacifista Alba Kör (AK, 1990), a sorkatonai szolgálat teljesítése alatt elhunyt fiaikat gyászoló szülők szervezete, a Magyarországi Jogsértettek Egyesülete (1990) és a sem erőszakellenes, sem pacifista, sem honvédségellenes Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája (HEL, 1993). Számottevő társadalmi hatása a főleg liberális értelmiségiek által reprezentált, kétezer tagot számláló, katonákat és pacifistákat egyaránt integráló HEL-nek volt.4
A hétszáz tagot számláló Alba Kör aláírásgyűjtést kezdeményezett az általános hadkötelezettség megszüntetésre (1992–1993), s ez polémiára adott okot a parlamentben (1993).5 A petíciót tizenegyezer-hatszázhuszonöt fő írta alá, többek között az SZDSZ prominens politikusai is.
A pártok felett (alatt) álló, morális és anyagi szempontból egyaránt független Bokor, AB és HEL sok szempontú opponálásának is egyik legfontosabb része az emberi jogi érvelés (kényszersorozás, kiszolgáltatottság, megaláztatás, kizsákmányolás, jogvédelem hiánya stb.). Ezen túlmenően a demográfiai (a besorozhatók száma drasztikusan csökkent, miközben nőtt a polgári szolgálatot kérvényezők száma) és az igazságossági, esélyegyenlőségi szempontok is sokat nyomtak a latban. A sorozáson valós és valótlan egészségügyi problémákkal jelentkezők száma ugyanis számottevően növekedett, s a különböző jogcímeken be nem vonulókkal együtt a sorkatonai szolgálatot nem teljesítők – egyébként hadkötelesek – aránya elérte vagy meghaladta az 50%-ot. Vagyis az általános hadkötelezettség elveszítette általános jellegét, továbbá Magyarországon és másutt azokra is vonatkozott, akik nem tudták azt elkerülni (szegények, kisebbségiek, alacsony végzettségűek, nem értelmiségiek, falusi népesség stb.). Az általános hadkötelezettség elvén működő hadseregek nem tükrözik a társadalom összetételét, ezért nem valósul meg az igazságos közteherviselés.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969