2013. I-VI
 

A családi típusú jövedelemadózás
Mészáros József

(A méltányos jövedelemadózás általános kérdései) Általánosságban két – egymást nem kizáró – fő adózási elv létezik. Az egyik a hasznosság elvén nyugszik, amelynek alapító atyjául Adam Smith-t szokás tekinteni (bár a XVII–XVIII. századi klasszikus politikai gondolkodók – John Locke, Thomas Hobbes stb. – is többnyire ezt az elvet támogatták). E szerint egy igazságos adórendszerben az adófizetők hozzájárulásai az általuk fogyasztott közszolgáltatásokkal kell arányban legyenek, ekképp az adórendszernek a közszolgáltatási szektor összetételétől kell függnie.
  A másik elv a fizetőképesség figyelembevételén alapul. Azt mondja ki, hogy minden adóalany a saját fizetőképességével arányosan kell a közkiadásokhoz hozzájáruljon. Manapság többnyire ezt az utóbbi elvet szokás használni. Sajnálatos módon azonban nincs konszenzus abban, hogy mit jelent a fizetőképesség, illetve hogyan lehet mérni. A fizetőképesség elvét a klasszikus szerzők közül John Stuart Mill is támogatta.
  A fizetőképesség elve alapján működő rendszer az azonos jövedelmi helyzetű embereket azonos összeg fizetésére kötelezi, míg a nagyobb jövedelmű emberektől több adó beszedését tartja méltányosnak. Az előbbit horizontális, az utóbbit vertikális méltányosságnak nevezik. A vertikális méltányosságra az egyenlő áldozat szabályát alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy nagyobb jövedelem esetén az ugyanakkora jövedelemegységről való lemondás kevesebb áldozatot jelent, mint kisebb jövedelem esetén, így a nagyobb jövedelműek által fizetett több adó nem feltétlenül jelent nagyobb áldozatot. Napjainkban a fizetőképességet a folyó jövedelemmel szokás mérni, s belőle szokták származtatni az adóalapot.
(A közteherviselés egysége) Az adórendszerek keletkezése idején többnyire csak a háztartásfőnek volt jövedelemszerző tevékenysége, ezért az adózás családi típusú volt, hiszen háztartások adóztak jövedelmeik után. (Érdemes megjegyezni, hogy Mill is következetesen a háztartások jövedelméről beszél, amikor a Principles of political economy című könyvében az adóztatást tárgyalja.) A XX. század elején bomlottak fel a többgenerációs családok, s a század második felében kezdett általánossá válni a kétkeresős családmodell. A nem mezőgazdaságból vagy mezőgazdasági jellegű tevékenységből élő háztartásokban csak a második világháború után vált általánossá a női foglalkoztatottság. E jelenséggel összefüggően változott a családok gyermekvállalási stratégiája is. A családok tényleges jövedelmi helyzete és a jövedelmek közötti egyszerű lineáris kapcsolat napjainkra sokkal bonyolultabbá vált a munkaerőpiaci és demográfiai folyamatok következtében. A történeti változásokat csak részben követték az adórendszerek változásai.


(A jövedelem-adórendszer alanyai nemzetközi összehasonlításban) A volt szocialista országokban a jövedelemadózásnak nem volt kialakult hagyománya és gyakorlata. A gazdasági átalakulás a költségvetés bevételi oldalát, így az adórendszereket is érintette. Ez együtt járt a piacgazdaságokban szokásos adózási formák fokozatos átvételével. Ez leginkább Magyarország példájával illusztrálható, mert a jövedelemadózás tekintetében a legnagyobb hagyományai vannak a régióban. Az eltelt másfél évtizedben gyakori és nehezen felismerhető változások következtek be. Míg az eredeti tervekben az adórendszerben semmiféle gyermekkedvezmény nem szerepelt, bizonyos társadalmi csoportok hatására megjelent az adóalap-kedvezmény, amely először a három- és többgyermekes családokra, majd valamennyi gyermekre kiterjedt. A későbbiekben az adóalap-kedvezmény adókedvezményre változott, amely 1995-től megszűnt, majd újból bevezetésre került. Az adórendszer és a családpolitika kapcsolatát ezért a stabil adózási rendszerű országok esetében érdemes megvizsgálni, ahol a változások kevésbé hektikusak, kevésbé gyakoriak, s esetleg bizonyos társadalomkép gyakorlati képviselőjének tekinthetők.
  Az anyasági juttatások és a családi pótlék mellett az adórendszer a családpolitika fontos eszköze. Az adókedvezmények a társadalmi igazságosság egyik fajtáját képviselik, ha figyelembe veszik a teherviselő képesség szintjét az adó mértékének megállapításakor. Az adókedvezmények kialakulása szempontjából meghatározó, hogy a családpolitika formálódásának időszakában – a múlt század első felében – az egykeresős családfenntartói modell volt a meghatározó, azaz a férj gondoskodott a feleségéről és a háztartásában élő gyermekeiről. Az adókedvezmények tekintetében ezért két irányban vannak különböző kedvezmények: azok a kedvezmények, amelyek figyelembe veszik a házaspár egyik tagjának eltartotti helyzetét, s azok a kedvezmények, amelyek az eltartott gyermekekre vonatkozóan járnak.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969