2013. I-VI
 

Az angol ajkú népek története
Frideczky Frigyes

Sir Winston Churchill magától értődő természetességgel szorosan kötődött a múlthoz. A XVII. századtól kezdve mindig volt egy Churchill, aki tevékenységével, magatartásával erőteljesen magára vonta a társadalom figyelmét. Például felmenője, Marlborough John Churchill herceg (1650–1722) Anglia egyik legnagyobb hadvezére volt, aki a spanyol örökösödési háborúban győzelemre vezette a brit és a szövetséges haderőket XIV. Lajos francia király ellen. A Világirodalmi Lexikon szerint már a huszadik század elején felfigyeltek Churchill irodalmi és újságírói sikereire, olyannyira, hogy A második világháború című sikeres könyvéért 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, holott az emberiség elsősorban a hitleri rémuralom leverésének egyik legelszántabb szorgalmazójaként és harcosaként tartja számon.
Alan Taylor történész szerint Az angol ajkú népek története című könyv „az egyik legbölcsebb, legizgalmasabb mű, amelyet valaha is írtak”. „A legátfogóbb és a legjózanabb könyv, amelyet valaha is írtak az angol ajkú népekről” – állapította meg róla Sir Arthur Bryant. Geoffrey Baraclough kijelentette a Sunday Timesban, hogy „nagylélegzetű történetírás egy olyan korban, amikor a történészek inkább mikroszkopikus, mint teleszkopikus módszerekkel vizsgálódnak”. Michael Howard, a Londoni Egyetem hadtörténet-professzora pedig 1958-ban ezt írta a New Statesmanben: „Ez a mű az egyszerű olvasók generációi számára Anglia története lesz. És talán az egyetlen Anglia-történet, amellyel szerte a világon milliók ismerkednek majd meg.”
Churchill már a második világháború előtt dolgozni kezdett e művén, s „mintegy félmillió szó már le volt írva, amikor kirobbant a konfliktus a németekkel”. A háború befejeztével nekilátott, hogy megírja beszámolóját az 1939 és 1945 közötti öt évről. A mű négy kötetéből csak 1956-ban látott napvilágot az első. „Most van a teljes munka megjelenésének a negyvenedik évfordulója – írta Christopher Lee, a szerkesztő 1996-ban –, e négy évtized alatt számos új kiadás hagyta el a sajtót… Churchill nem azért fogott tollat, hogy rivalizáljon a hivatásos történészekkel. Munkájában azokról az eseményekről szólt, amelyeket fontosnak tartott, s amelyek valamilyen módon megmutatták, hogy alakult ki az angol ajkú népek sajátos helyzete és jellege… Bár könyve a személyes látásmódját tükrözi, Churchill a kor legjobb történészei közül többet felkért, hogy legyenek segítségére…, egész csapatot szervezett kiváló történészekből…, s egy szerkesztőbizottság-félét is alkalmazott, amely ellenőrizte és újra ellenőrizte a tényeket és az elképzeléseit… Churchill csapata az egyetemi tanárok legjelesebb gyülekezete volt, amely valaha egy kéziraton dolgozott.”
A szerkesztő kitért arra is: miért kellett az eredetit egyetlen kötetben kiadni? Az 1980-as években ő maga is írni kezdte Britannia történelmét, amely inkább afféle történelmi kézikönyv, „az időrendet követő kétszázötvenezer szavas elbeszélés volt, amelynek írása közben átvillant az agyamon, hogy Az angol ajkú népek története kielégíti egy még annál is nagyobb olvasóközönség igényeit, mint amilyenről Michael Howard beszélt”. Úgy érezte, ez csak akkor lenne lehetséges, ha az eredeti Churchill-mű átszerkesztve, egyetlen kötetben jelenne meg. Ezzel a kiadó is egyetértett. Csakhogy „a szöveg negyven százalékkal való csökkentése két évembe került, s gyötrelmes feladatnak bizonyult. Mert nem egyszerű rövidítés volt az… Miközben töprengtem, átírtam, töröltem, bővítettem, hallottam összetéveszthetetlen hangját, miközben korholt, kérdezett, figyelmeztetett… Miért is ne tette volna? Végtére is Az angol ajkú népek története tizenkét átdolgozáson ment keresztül, amíg Churchill tökéletesnek találta a kéziratot… Nagyon remélem, hogy sikerült megőriznem Churchill 1956-os világképét és történelemszemléletét, s hogy ezt a kötet olvasója is érzékelni fogja” – írta Christopher Lee.
Churchill messziről indít, s hosszan foglalkozik a britek szabadságharcaival. Julius Caesar Kr. e. 58 és 50 között meghódította Gallia nagy részét, egészen a Rajnáig, 56-ban elfojtotta a venét nép felkelését, 55-ben hidat vert a Rajnán, majd ugyanabban az évben támadást indított a venéteket harcosokkal is támogató Britannia ellen. Felszította becsvágyát a hatalmas sziget. Földje szépen zöldell és jól terem. Éghajlata egyenletes és egészséges. Lakói rabszolgákként hasznosíthatók lesznek durvább munkára – a mezőgazdaságban és a bányászatban –, s talán a ház körüli szolgálatra is megfelelnek – vélte. Julius Caesar többször is partra szállt, ám a britek szívósan ellenálltak. A sziget több pontján letelepedett római kalmárok azonban hazalátogatva sokat beszéltek a gazdag Britanniáról, így Claudius Kr. u. 43-ban Plautius vezetésével húszezer főnyi, jól szervezett, ütőképes római sereget indított Britannia felé. A győzelmes harcba a császár is „beszállt”, így Rómába visszatérve megkaphatta a Britannicus címet és az engedélyt a diadalmenetre. Az elhúzódó háború, az időnkénti súlyos veszteségek elgondolkoztatták Róma szenátusát. Tacitus így írt a felkelők kegyetlen öldökléséről: „Mintegy hetvenezer római polgár és szövetséges pusztult el... Suetonius kis lovascsapatával időben elmenekült, s már csak a bosszúra gondolt. Tízezer fegyveres, plusz a római fegyelem és taktikai készség… diadalmaskodott nyolcvanezer harcos felett… Senkinek sem kegyelmeztek, még a nőknek sem…, tűzzel-vassal irtották az ellenséges… vagy gyanúsnak látszó törzseket… Az ősi brit népnek talán írmagja sem maradt volna, ha egy új helytartó közbe nem lép.” Rómát aggasztotta az az eshetőség, hogy egyik provinciája pusztasággá válik. Julius Classicianus helytartó a britek megbékítését és hasznosítását szorgalmazta. A Kr. u. 78-tól Britannia kormányzójává lett Agricola hadvezéri képességéhez államférfiúi bölcsesség is társult. Azokat, akik nem ismerték el a római fennhatóságot vagy akik lemészároltak egy római osztagot, egyszerűen kiirtatta. Viszont mérsékelte a gabonaadót, segítette lakóházak, fürdők, templomok és törvényszékek építését, valamint a törzsfőnökök tehetséges fiainak megfelelő nevelését.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969