2013. I-VI
 

Muzulmán szélsőségesség Európában

A londoni merényletek nyomán két egymással összefüggő kérdés merül fel Nagy-Britanniában és Európában. Először: mi az, ami Európa muzulmánjainak parányi kisebbségét arra indítja, hogy az elégedetlenségtől vagy a személyes csalódottságtól eljusson az aktív terrorista tevékenységhez? Másodszor: vajon a londoni támadássorozat belföldi eredetű terror eredménye volt-e, vagy olyan atrocitás, amely valamilyen távoli háborús övezetben Nagy-Britanniára neheztelő emberektől indult ki? A Leedsben gyorsan végrehajtott letartóztatások, amelyek növelték a rendőrség iránti bizalmat, egyúttal azt is megmutatták, hogy nem könnyű e kér-désekre választ adni. A globalizált ideológiák és kommunikáció, valamint az átjárható határok korszakában nem vonható igazán éles határvonal a belföldi és a külföldi eredetű fenyegetések között.
Derüljön bár ki, hogy a londoni merényletek végrehajtásában részt vevő összes személy brit születésű, akkor is nyilvánvaló, hogy a bombakészítők hozzájutottak olyan speciális robbanószerekhez, amelyeket nem könnyű beszerezni yorkshire-i külvárosokban. Még ennél is fontosabb, hogy a merénylőket az iszlám olyan eszméi, elképzelései és értelmezései befolyásolták, amelyek akkor is változatlanul közkézen forognának elektronikus formában, ha minden olyan muzulmán szélsőségest őrizetbe vennének, aki megpróbál bejutni Nagy-Britanniába. A terroristák üldözői Nagy-Britanniában és Európa más országaiban legfeljebb annyit tehetnek, hogy utánajárnak, miként kerülnek kapcsolatba a csendes külvárosokban élő elidegenedett emberek olyan ideológiai mentorokkal, végső soron pedig a terrorizmus szponzoraival, akik külföl-dön élnek, s miként toboroznak ezek a „keresztapák” a nyugati országokban.
Efféle szponzorálásra szolgált példával az a nemrégiben érkezett híradás, amely szerint Abu Muszab az-Zarkávi, az iraki terror szellemi mozgatója támogatók és önkéntesek hálózatát alakította ki Spanyolországban. Az ideológiai patronálást illetően Mohammed Bouyeri július harmadik hetében Amszterdamban elkezdődött peréből vonhatók le tanulságok. Bouyeri beismerte, hogy meggyilkolta Theo van Gogh holland filmrendezőt, aki az iszlám ellen irányuló heves támadásokkal bőszítette fel a muzulmánokat. Bouyeri a tárgyaláson megtagadta a holland jogrendszer illetékességének elismerését, s egy Koránt mutatott fel tüntetőleg. E fiatalember a holland fiatalok Hofstad-féle csoportjához sorolható, amelynek mintegy tizenöt tagja áll jelenleg bíróság előtt egymástól függetlenül. Ez a csoport második és harmadik generációs holland muzulmánokból alakult, túlnyomórészt a tízes életéveik végén vagy a húszas életéveik elején járó fiatalemberekből, akik elégedetlenné váltak a hazájukkal, s az interneten kerestek szellemi táplálékot. Az elidegenedett holland muzulmánoknak ez a csoportja más csoportokhoz hasonlóan szánalmasan ügyetlennek bizonyult, legalábbis kezdetben. E csoport egyik tagját 2003-ban csípték fülön, amikor bombát próbált gyártani. A tudnivalókat egy honlapról töltötte le, de nem a megfelelő műtrágyát használta. A csoport a fejlődése során ráakadt azonban egy terrorcselekményekben jártasabb, baljós mentorra, egy szíriai származású férfire, aki azért jött Hollandiába, hogy az iszlám szent háborúra, a dzsihádra toborozzon, s aki beavatta a csoport tagjait a muzulmán terroristák sajátos dogmarendszerébe.
Nagy-Britanniában szintén arra a következtetésre jutottak a biztonsági szolgálatok, hogy mostanában rendszerint a muzulmán fiatalok kezdeményezésére létesülnek kapcsolatok az efféle ideológiai mentorokkal. Meglepő mértékben a vakbuzgó fiatalokra (vagy csoportokra) hárul a mentorok felkutatásának terhe. Az al-Kaida nem törekszik aktívan arra, hogy a szent háborúra toborozzon, mert egyrészt az ilyesmi felkeltené a biztonsági szolgálatok figyelmét, másrészt amióta szétzúzták az afganisztáni bázisait, túlságosan lazán szervezett ahhoz, hogy rendszeres toborzási tevékenységet folytathas-son.
Ez rávilágít a terrorizmus ellen viselt háború egyik fő nehézségére. Amikor az Egyesült Államok és szövetségesei 2001-ben hadat üzentek az al-Kaida terrorhálózatnak a New Yorkban és Washingtonban elkövetett terrortámadások után, az al-Kaida még azonosítható ellenfél volt, s úgy látszott, hogy lokalizálni lehet a bázisait, pénzügyi kapcsolatrendszerét és a vezetését, s csapást lehet mérni mindezekre. Az al-Kaida időközben sokkal lazább szerveződésűvé vált. Manapság már nem is „fiókszervezetek” hálózata, ahogyan emlegetni szokták, hanem inkább olyan ideológiai közösség, amelyet legfőképpen az elektronikus kapcsolatok kötnek össze, s amely egyetlen forrásból merít ösztönzéseket.
Mi ösztönzi az ifjú brit, francia vagy holland muzulmánokat az ilyen mentorok megkeresésére? A brit szakértők szerint különböző utak vezetnek ugyan a szélsőségességhez, ám ezek általában bizonyos társadalmi és pszichológiai mintákhoz igazodnak. Gyakran megesik, hogy valamelyik fiatal muzulmán férfi kihullik a társadalom fő sodrából, s a szüleitől éppúgy elidegenedik, mint attól a „fülledt” iszlám kultúrától, amelyben felnevelkedett. Az ilyen fiatal még inkább megerősödhet a hitében, de ennek az ellenkezője még valószínűbb. Italozásra, kábítószer-élvezetre és kisebb bűncselekmények elkövetésére adhatja a fejét, hogy azután később a radikális iszlámban keressen „megoldás”-t a saját – és a világ – problémáira.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969