2013. I-VI
 

Eretnekség a közgazdaság-tudományokban
Menyhay Imre

Voltaire azt írta, hogy „a rómaiak, akik sokkal bölcsebbek voltak, mint a görögök, egyetlen filozófust sem üldöztek nézeteiért. Másként volt ez a rómaiak helyébe lépő barbár népeknél. II. Frigyest, alighogy vitába keveredett a pápával, rögvest azzal vádolták, hogy ateista”.1 Az idézet alapján könnyen arra a következtetésre juthat az ember, hogy a megbélyegzés ugyan alkalmas előnyszerzésre, terrorizálásra vagy beteges pszichikus feszültségek levezetésére, de jó adag barbárság is kell ahhoz, hogy alkalmazzák. Igaz, a szakbarbárság nem azonos a barbársággal, de – mint látni fogjuk – a szakbarbár is könnyen idáig sodródhat.
Az eretnekség lényege nem az, hogy valaki tényleg az-e, aminek nevezik, s ami által egy korszak szellemének megfelelően eretnekké válik, hanem az, hogy olyan fogalmakkal hozzák összefüggésbe, amelyek – ugyancsak a kor szellemének megfelelően – elítélendők.
Az eretnekség fogalma főleg a vallással fonódott össze, de nemcsak ebben a tekintetben számottevő. A politikában és a tudományban egyaránt otthonos. „Alpári szinten – állapítja meg Magyari Beck István – a pszichológiai terrorizmus ma már igencsak áttetsző eszközeivel él. E terrorizmus lényege a címkézés: ha ezt és ezt gondolod, mondod, teszed stb., akkor ilyen és ilyen elvetendő kategóriákba eső személy vagy.”2 Tehát mondhatnánk, hogy az eretnekké való kikiáltás, a megbélyegzés, a pszichológiai terrorizmus és a címkézés egy tőről fakad.


(Mea culpa, mea maxima culpa) Nincs mit tagadni: életemben állandó jelleggel az eretnekség vádjával küszködtem. Homo oeconomicus és a befejezetlen teremtés. Az analitikus gazdaságpszichológia alapvetése és alkalmazása című könyvem recenziójában Blümel Ferenc pszichiáter, osztályvezető főorvos azt írta: „A pszichoanalitikus szemmel olvasó – különösen aki maga is kutatja a pszichoanalízis terápián és kultúrán túli alkalmazhatóságának új és újabb lehetőségeit – öröme a könyv olvasása kapcsán abból adódik, hogy valaki »merészeli« a társadalmi együttélésnek az embertől elidegenedett olyan részeit, mint a gazdaságnak az emberi irracionalitással, az emberbe beépült önbecsapással, rövidre zárási törekvésekkel és egyéb meghasonlásokra vezető irracionalitásokkal való összekötése.”3 Aki tehát el akarja kerülni az eretnekséget, annak nem szabad „merészelni”.
Nyilvánvaló, hogy jelenlegi tanulmányommal is számíthatok a liberális világpolgár közgazdászok megbotránkozására. Anélkül, hogy eretnekségem okát másra kívánnám hárítani, hasznos lehet megjegyezni, hogy az impulzust egy másik eretnek adta. Fonda Ferenc írása bujtott fel a napjainkban imádott közgazdaság-tudományi szentségekkel szemben alább tanúsított illetlenségek megfogalmazására: „A közgazdásznak szociológusnak is kell lennie. … Ezt azért kell leszögezni, mert a közgazdász szakbarbár (mint törtető pénzvadász) a maga »értékmentes« technológusi garázdálkodásával rengeteg kárt okozhat a szakma valódi értékeinek és rendeltetésének ismerete nélkül.”4
Az én meggyőződésem is, hogy megfelelő szociológiai és pszichológiai ismeretek nélkül a közgazdász csupán szakbarbár, akinek az uralkodó – a nemzetközi nagytőke felett rendelkező – réteg azt a szerepet szánta, hogy szaladjon a pénz után, amelynek aprópénzét, esetleg kisebb névértékű bankóit is megtarthatja magának. A súlyos hiányosságok éppen azokban a diszciplínákban vannak, amelyeknek a társadalmi cél-összeférhetőség figyelmen kívül hagyását szülő szakbarbárság felismerését és orvoslásának lehetőségeit kellene szolgálniuk. Azokban, amelyek képesek lennének enyhíteni a szakbarbárság brutalitását. Nevezetesen a gazdaságszociológiai és a gazdaságpszichológiai oktatás területén tapasztalható súlyos hiányosságokról van szó. Nézzük meg ezeket közelebbről!


(A gazdaságszociológiai és a gazdaságpszichológiai oktatás hiányosságai) Mielőtt e két diszciplína jelentőségének vizsgálatába kezdenénk, érdemes rámutatni arra, hogy tananyaguk kiválasztása, továbbadása és mechanikus megtanulása (bemagolása) más tantárgyakhoz viszonyítva fokozottabb figyelmet érdemel. Személyiségképzési céljaiknak megfelelően úgy kell megvilágítani a gazdaságszociológiát és -pszichológiát, hogy a társadalmi cél-összeférhetőség megközelítésének szándékától vezérelve nagy összefüggések felvázolása és belátások ébresztése révén a mindenkori társadalmi és gazdasági rend kritikus szemléletére ösztönözzön.
Világos, hogy a tanulás – bármely diszciplínáról legyen is szó – valamilyen mértékben érinti a személyiséget, még akkor is, ha mondjuk csupán az adózással kapcsolatos jogszabályokat ismeri meg a hallgató. Ezekből is levonhatók ugyanis erkölcsi következtetések, amelyekkel a hallgató érzelmi szinten és/vagy tudatosan egyetérthet vagy sem, s így máris másként viszonyul a világhoz, mint ismeretszerzése előtt. E változás szubjektíven, a hallgató beállítódásának módosulásával megy végbe, de – mint például a jogszabályok megtanulása esetében – a fő cél nem a személyiségképzés, hanem az, hogy a hallgató jó közgazdászként majd ismerje és alkalmazni tudja az adóügyi jogszabályokat. A gazdaságpszichológia és -szociológia esetében annyiban más a helyzet, hogy a személyiségképzés kerül az oktatási célok középpontjába. Ez e diszciplínák sajátosságából adódik.
A tananyag kiválasztásának jelentősége abban keresendő, hogy e tárgyak a hagyományos tudományokhoz képest újak, ezért nem alakult még ki a tananyag tartalma. Amit napjainkban a felsőoktatásban gazdaságpszichológiaként kezelnek, az sokszor igencsak triviális. Előfordult, hogy oktatók az ötvenes-hatvanas években megjelent könyvekből – amelyekről azt hiszik, hogy van valami közük a gazdaságpszichológiához vagy a gazdaságszociológiához – részleteket jelentettek meg egy jegyzetben, s azt adták a hallgatók kezébe. Az is megesett, hogy egy oktató azt boncolgatta, hogyan tudja a munkaadó manipulálni az alkalmazottait. Minősítésre érdemtelen lenne a következő eset is. Egy felsőoktatási intézmény egy szociológust alkalmazott gazdaságszociológia és -pszichológia oktatására. Az oktatónak saját bevallása szerint fogalma sem volt arról, mi fán terem a két diszciplína, de arról sem, hogy mit értünk általános szociológián, társadalomelméleten. Egyetemi oktatása, amelyben részesült, „más kaliberű” volt. Na jó, tehetséggel és szorgalommal minden bepótolható. E szándékát kifejezésre is juttatta, mégis, egy évvel oktatásának megkezdése után tankönyvei olyan újak voltak, mintha éppen akkor hozta volna őket a könyvesboltból. Az oktatási szempontból aktuális gazdaságpszichológiai tankönyvről emígy nyilatkozott: „Olvasom, olvasom, de nem értem.” Mindenképpen szükség van tehát mind az oktatók, mind a tananyag szelektálására – a kettő szorosan összefügg. El kell érni, hogy a szóban forgó tantárgyakban valóban a szociológiának és a pszichológiának a gazdaságtudományokkal való összefonódásáról legyen szó, ne másról. Magyari Beck erről így vélekedik: „A gazdaságpszichológia jelenlegi gyűjtő, felhalmozó korszakában itt mindenkinek lehet helye, aki érvényes ismerettel érkezik. Az ismeretek megszűrésének és rendszerezésének a periódusa nyilván a gazdaságpszichológiában sem fog elmaradni.”5 A nagy kérdés, persze, az, hogy a felsőoktatás honnan vegye azokat a szakembereket, akik a gazdaságpszichológia és -szociológia céljának megfelelő tananyagot tanítják és ezzel „meg is szűrik”, akkor, amikor a szóban forgó két képzés a felsőoktatás mostohagyereke: gazdaságszociológusnak számít az, aki egy közgazdaság-tudományi egyetemen vagy karon szociológia szakosként végzett, függetlenül attól, hogy mit tanult. Akkor is az, ha a társadalom normatív és viselkedési struktúráiról, valamint a társadalmi mechanizmusokról aligha hallott valamit. Pedig ez lenne a lényeg: ebből döbbenhetne rá arra, hogy mi történik vele és körülötte, s ez vezethetné el a szakbarbárság felismeréséig. Napjainkban divatos a felsőoktatásban inkább demográfiával és úgynevezett empirikus szociológiával foglalkozni. A demográfia csupán a szociológiához sorolható területek peremén található, az empirikus szociológia pedig – olyanformán, hogy ez volna a szociológia – elfogadhatatlan. Az empirikus jelző csupán az ismeretek megszerzésének módjára vonatkozik, ezért helyesebb empirikus társadalomkutatásról beszélni, mint empirikus szociológiáról. Az empirikusan szerzett adatok alapján megfogalmazható állításokból és/vagy logikailag megalapozott feltételezésekből jönnek létre a szociológiaelméletek, amelyek egy behatárolt területen fontosak lehetnek. Az így szerzett eredmények azonban általában nem összegezhetők és nem általánosíthatók, ráadásul az általános szociológiához (a társadalomelmélethez) mérten személyiségképző hatásuk csekély. Látni kell azt is, hogy a szociológiaelmélet elnevezés nem szerencsés, mert könnyen asszociálható magával a szociológiával, a társadalomelmélettel.
Empirikus társadalomkutatás csak konkrét és jól behatárolt társadalmi jelenségre vonatkozhat, amely a kutatás céljának megfelelően fontos lehet. Egy bizonyos vállalaton belül például hasznos lehet felmérni, hogy a későn jövő munkatársak hogyan viselkednek, ha a folyosón a főnökkel találkoznak. De ez az eredmény aligha összegezhető más vállalatoknál folytatott empirikus kutatások eredményeivel, mert a körülmények, a helyi adottságok, a munkatársak képzettségi szintje, a vállalatnál honos vezetési stílus és sok minden más, sőt, még az időjárási viszonyok is befolyásolhatják az eredményt. Ha azonban más, számos különböző jellegű vállalatnál végzett felmérés érdemileg közös eredményt tár fel, akkor már társadalmi viselkedési mintával állunk szemben, s ezt a szociológiában (a társadalomelméletben) figyelembe kell venni.
A gazdaságpszichológus-képzéssel még rosszabbul állunk, mert ilyen nincs. Ha a pszichológia oldaláról érkezik egy oktatójelölt, akkor közgazdaság-tudományi és szociológiai ismeretekkel kellene kiegészítenie tudását, ha pedig a közgazdaság-tudomány területéről érkezik, akkor – mutatis mutandis – a szociológia és a pszichológia berkeiben kellene elmélyülnie ahhoz, hogy alkalmas legyen értékes oktatási tevékenységre. Ez viszont időigényes, s a pénzszerzésre beállított kortárs csak kivételes esetben vállalkozik rá. Így marad minden a régiben: ahogy egy oktatót „kiképeztek”, ő is úgy képez ki másokat.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969