2013. I-VI
 

Julianus nyomában
Erdélyi István

Julianus 1699-ben felfedezett jelentése már régen felkeltette az érdeklődést a mai Tatár Köztársaság és a szomszédos Baskíria iránt, ugyanis a nála valamivel később arra járt utazók az utóbbi országot azonosították Magna Hungariával. Tudományos szenzációnak látszott a XIX. század végén az a tény, hogy a baskírok körében felfedezték a honfoglaló magyarok törzseinek elnevezéseit. Ezzel szemben a baskír nyelvben semmi nyoma sincs magyar szavaknak.
Mielőtt Julianus és három szerzetestársa elindult kelet felé, találkozott Ottó baráttal, aki közvetlenül előttük már megkísérelte megtalálni a távolban maradt magyar népcsoport leszármazottait. Mindnyájan teljesen ismeretlen és életveszélyes utazásra vállalkoztak. Julianus végül Európának olyan peremvidékéről és Ázsia nyugati területéről hozott adatokat, amelynek északabbra fekvő vidékein legutóbb a IX. században jártak európai felderítők.
A VIII. század vége felé megerősödött az araboknak a Kazár Királyság elleni támadássorozata a Kaukázustól északra is. A hatalmas hegység előterében akkoriban kazár uralom alatt élő ősbolgárok között lehettek azok az ősmagyarok, akik a bagdadi seregek fenyegetése miatt (amelyek addigra már elfoglalták egész Örményországot és Grúziát) északra, a Káma–Volga torkolata felé távoztak az ősbolgárokkal együtt. Az ott létrehozott Volgai Bolgárországban élték tovább békés mindennapjaikat, s leszármazottaikkal találkozott Julianus 1236-ban. A tatárjárás 1237-ben elsodorta az egy ideig még sikeresen védekező magyar törzseket, ám emléküket napjainkban is több helységnév őrzi Oroszország térképén.
Julianus jelentésének hitelességéhez ugyan nem fér kétség, ennek ellenére tudományos vita tárgya az általa Magna Hungariában, a magyarok ősi földjén talált magyarok eredete. Többen az egykori magyar őshaza területén visszamaradt őseink leszármazottait vélik látni bennük.
A Julianus barát útjairól ránk maradt írásos dokumentumok a magyar őstörténet egyik legfontosabb forráscsoportjának tekinthetők. Érintik a magyar őshaza és a magyarság eredetének kérdését is, emellett igen fontos új földrajzi információkkal szolgáltak Kelet-Európa és Északnyugat-Ázsia érintkezési területéről. Julianus barát, három társával, nem a magyar őshazát vagy Magna Hungariát ment felfedezni, hanem térítőútra vállalkozott.
Jómagam 1957 óta foglalkozom intenzíven Julianus és társai útjaival, jóllehet első tanulmányom csak 1961-ben jelent meg róla Budapesten,1 amely a Leningrádban (jelenleg ismét Szentpétervár) 1959-ben megvédett kandidátusi disszertációm utolsó fejezetét alkotja. Velem szinte egy időben dolgozott az utakkal kapcsolatos dokumentumokban felvetődött problémákon Perényi József budapesti történész, aki 1959-ben közölte nyomtatásban a velük kapcsolatos gondolatait,2 de azok csupán 1961 után jutottak tudomásomra.
1957-ben hosszabb tanulmányutat tettem oroszországi aspirantúrám keretében a Közép-Volga-vidéken. Felkerestem több múzeumot Szamarától (akkor Kujbisev) és Szimbirszktől (Uljanovszk) egészen Kazánig, a tatár fővárosig, valamint Ufáig, a baskír fővárosig, majd a következő esztendőben ásatáson vettem részt Baskíriában, Kusulevo falu határában, a Bjelaja völgyében. Jóval később a mordvinok ősi területén fekvő oroszországi Morsanszk múzeumában kutattam a honfoglaló magyarsággal esetleg összefüggésbe hozható emlékek után. 1980-ban Novorosszijszkban, a Krupnov-konferencián tartottam előadást Julianusról, majd észrevételeimet az általam írt hazai egyetemi segédkönyvekben, illetve népszerűsítő jellegű cikkekben adtam közre az 1990-es években,3 amelyekben a Krasznodárban (Jekatyerinodar) és környékén, azaz a Kaukázus északi előterében végzett útjaimon tett megfigyeléseimet is felhasználtam. Végül 1989-ben – Julianus útjainak helyszíni vonalát felkeresendő – megfordultam Bolgari és Biljar volt volgai bolgár nagyvárosok romjainál, valamint Joskar-Olában (ahol konzultációkat folytattam G. A. Arhipov mari régésszel), majd Kazánban (ahol a tatár Alfred Haszanovics Halikov professzorral cseréltem ki tapasztalataimat). Tervünk akkor az volt, hogy Julianus első utazásának a közeli években megünneplendő 755. évfordulójára televíziós filmet készítünk társaival tett egykori útjáról. Sajnálatos módon azonban a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Televízió a kért összegnek csak az egynegyedét tudta adni nekünk, s az nem volt elegendő arra sem, hogy a jelzett útvonalaknak legalább a nagyobbik részét bejárhassuk (az MTV részéről Mata János szerkesztő-rendező és egy magyar operatőr volt velünk az orosz kísérőnkön kívül), ennek ellenére az utazás nem volt haszontalan. Felvett filmünk azonban dobozban maradt. Utunk egy kis északi részén elkísért bennünket Halikov professzor, aki ukrán régészekkel éppen azon munkálkodott, hogy a Bolgariból Kijevbe vezető ősi kereskedelmi út vonalát felderítse (tudván azt, hogy Julianus és társai nem azon mentek végig), azzal az egyedül célravezető módszerrel, hogy Idriszi XII. századi térképét alapul véve gyalogosan derítsék fel ezt az igen fontos útvonalat, s az végül is sikerült.4
Julianus barát külföldi és hazai szakirodalma óriási. A magyarországi latin és magyar nyelvű forráskiadások mellett kiemelkedő egy Odesszában 1863-ban orosz nyelven megjelent dolgozat.5 A második világháború utáni évtizedekből fontos megemlíteni Györffy György alapos munkáját,6 aki Maior Hungariát a Baskírfölddel kapcsolatban levő magyarok lakhelyeként azonosította a Julianus első utazása utáni adatokra támaszkodva. A XI. századi (egészében elveszett) Gesta Hungarorumban a Maior Hungaria a Maeotis-(Azovi-)tenger mellett terült el. Nyilvánvaló, hogy ezt ismervén Julianus elődei (Ottó barát és társai), valamint nyomukban maguk Julianusék is arrafelé vették útjukat. Györffy azonban Julianusék útjának első felét helytelenül rekonstruálta többször is közölt térképén.
Julianusszal magyar részről Perényi Józsefen kívül is többen foglalkoztak, például Vásáry István turkológus, majd Vékony Gábor régész is, akiknek figyelemre méltó tanulmányai az érdeklődést továbbra is fenntartották.7 1996-ban Tatár Mária (Magdolna), a Norvégiában élő magyar mongolista tartott fontos előadást a témáról a Kőrösi Csoma Társaságban, de az nyomtatásban nem látott napvilágot.
A továbbiakban csupán az utak földrajzi vonatkozásait érintem, mert azok szolgálnak igazán alapul szinte minden egyéb kérdés tekintetében. Főleg azokra a momentumokra összpontosítottam, amelyekben részben vagy esetleg teljes egészében újat szeretnék mondani.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969