2013. I-VI
 

Magyar népesedési tendenciák az Egyesült Államokban
Nagy Károly

Az amerikai népszámlálások keretében 1980 óta kérdeznek rá az emberek leszármazására. Az erre vonatkozó kérdéshez eligazítást mellékelnek, valamint bizonyos meghatározásokkal is szolgálnak: „Azt a leszármazási csoportot jelölje meg, amellyel azonosul. A leszármazás az etnikai eredetre, a családfára (a gyökerekre) vagy a kulturális örökségre utal. A leszármazás vonatkozhat arra az országra is, amelyben ön, a szülei vagy az ősei éltek, mielőtt megérkeztek az Egyesült Államokba. E kérdésre mindenkinek válaszolnia kell az állampolgárságától függetlenül. Azok, akik több országból származnak, s nem tudnak egyetlen leszármazási csoporttal azonosulni, két leszármazási csoportot is megjelölhetnek, például: német–ír. Vallásfelekezetet ne jelöljön meg leszármazásaként.”
A leszármazás és az eredet iránti érdeklődés viszonylag új keletű a tekintetben, hogy az Egyesült Államok miként viszonyul lakosságának a sokrétű etnikai összetételéhez. Az „olvasztótégely” mint metafora egészen az 1950-es évekig igen jól kifejezte az ország vezetőinek, politikusainak és közvélemény-formálóinak e témára vonatkozó alapfeltevését. Úgy vélték, hogy Amerika igen vegyes összetételű lakossága „a kusza tömegek”, „a hontalan szerencsétlen flótások” asszimilálásával és homogenizálásával integrálható a legjobban. A bevándorlókat nemcsak az amerikai kultúra elsajátítására és megtanulására kellett rákényszeríteni, hanem eredeti kultúrájuk, nyelvük, szokásaik és etnikai identitásuk feladására is. Ezekre ugyanis úgy tekintettek, mint a társadalmi haladás és feltörekvés akadályára, s olybá vették őket, mint az „osztatlan egységes nemzet” iránti hűség fogyatékosságait.
Az utóbbi ötven évben a „mozaik” lépett metaforaként az „olvasztótégely” helyére. A mozaik koncepció értelmében bátorítják a bevándorlókat egyedülálló és eredeti kultúrájuk megőrzésére. Arra ösztönzik őket, hogy őrizzék meg és ápolják értékes kulturális örökségüket, s az egész társadalmat gazdagítsák a kincseivel. Az egyre globalizáltabbá váló világban mindenki számára nélkülözhetetlen a világ sokszínű kultúráinak ismerete. A kulturális örökségek megőrzésének fontosságát egyre inkább elismerik, s társadalompolitikai törekvéssé alakítják, többek között multikulturális programok állami támogatásával és kétnyelvű iskolák fenntartásával. A népszámlálásoknak a leszármazást firtató kérdései is ezt az elismerést tükrözik évtizedről évtizedre.
A magukat magyar származásúnak valló személyek száma állandóan csökkent az utóbbi két évtizedben az Egyesült Államokban: az 1980-as népszámláláskor 1 776 902, az 1990-es népszámláláskor 1 582 302, míg a 2000-es népszámláláskor 1 398 724 fő állította magáról, hogy magyar eredetű.
A 2000-es népszámlálás alkalmával az etnikai és kulturális örökség megtartásának kiderítését célzó másik két kérdés így hangzott: „Beszél-e otthon az angolon kívül más nyelven? Melyik ez a nyelv?” A népszámláló biztosoknak és a kérdőíveket kezelő központ munkatársainak adott utasítás úgy szólt, hogy a válaszadók akkor jelöljék meg az „igen”-t, ha otthon néha vagy mindig valamilyen más nyelven beszélnek, nem angolul. A válaszadókat arra kérték, hogy ne az „igen” választ jelöljék meg akkor, ha a másik nyelvet csak az iskolában vagy a munkahelyén használják, vagy a másik nyelv használata csupán néhány kifejezésre vagy argóra korlátozódik. Arra is kérték a válaszadókat, hogy ha az angolon kívül több nyelven is beszélnek, akkor a gyakrabban használt nyelvet vagy az először elsajátított nyelvet adják meg.
A 2000-es népszámláláskor magát magyar származásúnak vagy etnikai eredetűnek valló 1 398 724 személy közül 117 973 (8,43%) jelölte meg a magyart az általa otthon beszélt nyelvként. A felmérésből az is kiderült, hogy az ötven amerikai szövetségi állam mindegyikében élnek magyarok. Ám míg az amerikai multikulturális mozaik egyre inkább elfogadja az etnikai közösségek örökségének megőrzését, a magyar származású lakosság körében mindinkább csökken azoknak a száma, akik azonosulnak a magyar nemzeti örökséggel, s egyre kevesebben vannak azok, akik az eredeti kultúrájukat hordozó magyar nyelvet is megőrzik.
Számos más szempont mellett három nyomós oka lehet ennek:
1. Amikor a szovjetek 1956-ban leverték a magyar forradalmat, s helyreállították a kommunista diktatúrát, több mint kétszázezer ember menekült el az országból. Közülük harmincötezer talált új hazára az Egyesült Államokban 1958-ig. Ezután már egyetlen hasonló lélekszámú magyar csoportnak sem sikerült kivándorolnia Amerikába. Minthogy Magyarország 1990 óta ismét szabad, az emberek nem igyekeznek kétségbeesetten elmenekülni hazájukból, ekképp az Amerikába kivándorolt magyarok sorait nem töltik fel újabb menekültek, márpedig e nélkül a természetes halandóság.miatt folyamatosan csökkent a magyar származásúak száma.
2. Az 1990-ben bekövetkezett szólás-, gyülekezési és publikálási szabadságnak köszönhetően nem kis számban tértek haza magyar emigráns értelmiségiek, s elkezdték műveik otthoni kiadását. A Németországban, Franciaországban, Kanadában, Olaszországban, Svájcban és az Egyesült Államokban megjelenő legfontosabb emigráns magyar folyóiratok befejezték ama küldetésüket, hogy szót emeljenek brutálisan elnémított honfitársaikért, s beszüntették megjelenésüket. Emiatt sokkal nehezebbé vált a magyar kulturális örökség megőrzése a nyugati országokban. Az Amerikában élő magyaroknak a csak két évtizeddel ezelőttinél is kevesebb szellemi fórum áll rendelkezésükre, s egyre kevesebb helyi író, szerkesztő, tudós, publicista, tanár és lelkész segít a magyar kultúra megőrzésében.
3. A kulturális örökség megőrzésének az az ideális lehetősége, ha a hordozói szorosan egymás közelségébe települve nagyobb közösséget hoznak létre. Ohio, New York, Kalifornia, Pennsylvania és New Jersey államban meghaladja a magyarok lélekszáma a százezer főt. A New York állambeli New Brunswickban például magyar templomok, vasárnapi iskola, két cserkészcsapat, néptáncegyüttes, jókora múzeum, egy sor kulturális meg egyéb szervezet, üzletek és éttermek szolgálnak magyar programokkal és időtöltésekkel mindazok számára, akik részt akarnak venni bennük. A szövetségi államok szerinti kimutatásból kitűnik azonban, hogy az amerikai magyar lakosság zöme nem magyar etnikai közösségekben vagy a közelükben él, hanem elszigetelt csoportokban vagy szétszórtan. Márpedig ha egy családnak nyolcvan–száz mérföldet kell autóznia ahhoz, hogy részt vegyen magyar istentiszteleten, iskolai vagy kulturális programon, akkor csupán idő kérdése, mikor csappan meg e család tagjainak odaadása, s mikor térnek át valamilyen más életstílusra.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969