2013. I-VI
 

A pénz filozófiája
Frideczky Frigyes

Georg Simmel német filozófus, szociológus, egyetemi tanár száznegyvenhét éve, 1858. március 1-jén született Berlinben, s 19l8. szeptember 26-án halt meg Strassburgban. A pénz filozófiája című könyve 1900-ban jelent meg, de semmit sem vesztett frissességéből, tárgyi és szaktudományos relevanciájából. Általános elveit a gazdaságra alkalmazta. Rámutatott a pénznek a gazdaságban játszott szerepére, arra, hogy a pénz konkretizálja a társadalmi tevékenységet, s elszemélyteleníti, absztrakttá teszi az egyéni és a társadalmi kapcsolatokat. Több mint huszonöt könyvet és több száz szociológiai, szociálpszichológiai, szociálpolitikai, filozófiai, morálteológiai, esztétikai, értékelméleti és közgazdaságtani tanulmányt publikált. A szociológiát a társadalomtudományok alapjává kívánta tenni. Szellemi tevékenységének leszűkített meghatározása, hogy ő volt a mikroszociológia egyik megalapítója. Úgy tartotta, hogy a szociológiának a társadalomtudományok geometriájává kell válnia. A társadalmi lét tartalmi és formai mozzanatokra válik szét munkásságában. A csoportélet és a csoportszimbólumok közötti összefüggések vizsgálatakor kimutatta, hogy az előbbi tartósságát akár erősítheti is a csoportszimbólumok elvesztése. A csoportos magánélet a szabadság és a személyiség igazi színtere. Minél kisebb létszámú a csoport, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy tagjai személyiségüknek egyre több oldalát élik ki benne. A despotikus vezetés korlátozott azokban a csoportokban, amelyekben a személyiség sokoldalúan él. Makroszinten nagyobb esélyei vannak a despotizmusnak, mint mikroszinten.
Simmel elutasította az egyén és a társadalom tradicionális szembeállítását. Az individualizmus, a személyiség szabadsága központi helyet kap tanításában. Az emberi sors alakulása a kötöttség és az oldódás szakadatlan változásával megy végbe. Amit szabadságnak érzünk, az gyakran csak a kötelezettség változása. A morálfilozófia területén az erkölcsi szabadság a kötelezettségekkel azonosítható, amelyeket valamely eszmei vagy társadalmi imperatívusz vagy énünk ró ránk. Az emberiség javát szolgáló értékek (erkölcsiség, boldogság, megismerés) mennyisége megváltoztathatatlan, csupán az értékek formái és hordozói változnak. A birtoklásért folyó minden harc olyan értékek ide-oda tologatásának látszik, amelyeknek az összessége nem változtatható meg. Az ember és az állat között az a különbség, hogy az előbbi politizáló, szerszámkészítő, célokat kitűző, hierarchikus, nagyravágyó és objektív lény. Egyre több élettartalom objektiválódik egyén feletti alakban, s minél több dologi feltételtől függ az emberek cselekvése és léte, annál több személytől függenek szükségszerűen. A személy személyiséggé válik, a személyiség pedig egységet jelent, a funkciók öszszességét. A modern kultúremberhez képest a régi gazdasághoz tartozó ember minimálisan függött a többiektől. Az abszolút módon létrehozott államszocializmusban az egyén végtelenül függő viszonyban lenne a társadalmilag hatásos cselekedetek objektív formájának világától. Társadalmi értelemben a szabadság csakúgy, mint a szabadság hiánya, emberek közötti viszony. A szabadság függetlenség mások akaratától.
Simmel szerint az utolsó három évszázadban egyrészt egyre világosabban és pontosabban kerül előtérbe a természeti törvényszerűség, a dolgok rendje, a történés objektív szükségszerűsége, másrészt a független egyéniség, a személyes szabadság, a magáért valóság hangsúlyozása minden külsővel és természeti erővel szemben egyre élesebbé és erőteljesebbé válik. A racionalista világfelfogás az újkori önzés és az egyéniség könyörtelen érvényesítésének iskolája. A létért és a birtoklásért folytatott harcban általában az dönt, milyen mértékű okosságot tanúsít az egyén. A művelődési anyaghoz nem mindenki jut egyformán hozzá, ekképp a műveltség támadhatatlan arisztokráciát teremt.
Az emberi lét értelme, hogy többletet hoz létre, merthogy az emberi élet produktív folyamat, amelynek során az emberi lényeg természeti állapota fölé emelkedik. A kulturális eszmények lényege, hogy megszűnik az esztétikai, tudományos, erkölcsi és vallási teljesítmények önértéke, s mindezek a több létet teremtő folyamat részévé válnak. Simmel műveiből a kultúr-, az élet- és a művészetfilozófus, valamint az egzisztencializmusra ható gondolkodó egyaránt szól az olvasóhoz. Könyveket és esszéket írt a szerelemről, az etikáról, a metafizikáról, Velencéről, Firenzéről, Buonarroti Mi-chelangelóról, Auguste Rodinről, Arthur Schopenhauerről, Johann Goethéről és Harmenszoon van Rijn Rembrandtról. Tanított a Berlini és a Strassburgi Egyetemen; tanítványai között volt Lukács György és Balázs Béla is. Fiatalkori írásaiban a társadalmat természetfilozófiai hatás következtében vélte természettudományos módszerekkel, mégpedig elsősorban a biológia módszereivel vizsgálni. 1900 és 1908 között azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a szubjektumok által létrehozott „társadalmi öszszefüggés” miként von következményeket maga után a társadalom minden tagjára nézve.
Azt tartotta, hogy a megismerés az ember alkalmazkodása a környezethez, s a kijelentések igazságát a használhatóságuk határozza meg. Az etikát is pszichológiai és szociológiai alapokra kell helyezni, s leíró moráltudománnyá kell fejleszteni. A megismerést a megismerő szubjektum alkotói teljesítményeként fogta fel. A szociológia önállóságának megteremtésére, illetve feladatának és tárgykörének meghatározására törekedett. A szociológia feladatát a társadalmi interakciók tiszta formáinak vizsgálatában látta. E nézőpontból elemezte a pénzgazdaság hatását a személyiségre és az emberi kapcsolatokra.
„A mából nézve utolérhetetlen erénye a filozófiai, történelmi, pszichológiai, szociológiai, közgazdaságtani, szemiotikai szempontok magától értetődő összefüggése a kifejezésben” – írja a fülszöveg. Ez jelenleg csak részlegesen, interdiszciplináris törekvésekben valósul meg. A szociológia valamennyi fontos ágának alapvetése megtalálható benne, a rétegződéselmélettől a kultúra- és tudományszociológiáig. Simmel legjelentősebb szociológiai művéről van szó, amelyben kísérletet tett arra, hogy megalkossa a marxi gazdaságtan-kritika kognitív és pszichológiai alapjait.
Az analitikus rész első fejezetében az érték és a pénz összefüggésének problémaköre kerül terítékre. A valóság és az érték révén képzettartalmaink világképekké válnak. A rend, amelybe a dolgok természeti valóságként betagozódnak, arra a feltevésre épül, hogy tulajdonságaik egész sokféleségét lényegük valamiféle egysége hordozza: a természeti törvény előtti egyenlőség, az anyagok és energiák megmaradó összege, a legkülönbözőbb jelenségek egymásba való átalakíthatósága. Csakhogy közelebbről nézve kiderül, hogy a természeti mechanizmus termékei a jogot firtató kérdésen túl találhatók: megváltoztathatatlan meghatározottságuk nem tesz lehetővé számunkra olyan hangsúlyozást, hogy azzal létüket megerősítsük vagy kétségbe vonjuk. A dolgok természettudományos képének ezzel a közömbös szükségszerűségével azonban nem vagyunk elégedettek. Mit sem törődve azzal, milyen rendet alkotnak ebben a sorban, belső képüknek egy másik rendet kölcsönzünk, olyat, amelyben megszűnik a teljes egyenlőség, s az egyik tényező erőteljes kiemelése mellett a másik leghatározottabb lefokozása áll, amelynek legmélyebb lényege nem az egység, hanem a különbség: ez a rend az értékek szerinti rangsorolás. Az érték és pénzbeli meghatározása izgalmas téma, mert arra kell keresnünk és megtalálnunk a választ: vajon minden esetben, de legalábbis az esetek többségében fennáll-e objektíven annak a lehetősége, hogy pénzben ténylegesen ki lehet fejezni az értéket? Magyarán: minden értéket – vagy a legtöbbjét – objektíven, tehát igazságosan lehet-e meghatározni, vagyis mérni a pénz segítségével? Mennyiben befolyásolja az ítéletet a piac, a verseny, a kereslet–kínálat egyensúlya, illetve az időleges szükség égető sürgőssége, vagy, ellenkezőleg, az érték valóságos társadalmi értéke akkor is stabil, egymagában is megállja helyét, ha alkalmilag a „túltermelés” felhígítaná a pénzben kifejezhető érték valóságos mértékét? A valamikor nemesfém formájában funkcionáló értékmérő pénz, a jelenlegi kézbe adott pénz, valamint az elektronikusan, azaz jelképesen megjelenített pénz globálisan is kifejezi a Föld minden táján ugyanazon meghatározott egységben a dolgok értékét, függetlenül a pénznemek szilárdságától vagy labilitásától?
Vannak tárgyak, gondolatok, ötletek, felvetett vagy részleteiben is kidolgozott tervek, amelyeknek az értékét pusztán természeti létezésükből és tartalmukból sohasem olvashatjuk ki; értékek szerinti rendjük eltér a természeti rendtől. A természet számtalanszor semmisít meg olyasmit is, ami értéke szempontjából a leghosszabb ideig tartó fennállásra tarthatna igényt. Az értékelés valóságos lélektani folyamatként a természeti világ része, ám fogalmi értéke független a világtól. Ritkán tisztázzuk magunkban, hogy tudati oldal felől egész életünk értékérzésekben és értékek mérlegelésében zajlik, ugyanis a valóság mechanikusan „gördülő” elemei tárgyi tartalmakon túl értékek végtelenül sokféle mértékével és fajával jelenhetnek meg számunkra. Gondolkodásunk egyik legmélyebbről fakadó tevékenysége teszi lehetővé, hogy éppen ama tulajdonságai miatt nevezünk értékesnek egy dolgot, amelyek anélkül vannak meg benne, hogy egy új tulajdonságot csatolnánk hozzájuk. A tulajdonságok komplexumait, a dolgokat összefüggéseik és fejlődésük valamennyi törvényével együtt képesek vagyunk tisztán dologi, logikai jelentésükben elképzelni. Az élet mindennapi gyakorlatában megjelenő értékérzetek tekintetében csak a szubjektumok tudatában élő értékről és arról az objektivitásról van szó, amely ebben a lélektani értékelő folyamatban mint annak a tárgya jön létre.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969