2013. I-VI
 

Aktív jóléti állam a kontinentális, szociáldemokrata és liberális modellek után
Frigyesi Veronika - Kapolyi László

(A jóléti állam) A jóléti államokban a szervezett kormányzati hatalmat tudatosan alkalmazzák abból a célból, hogy a piaci erők játékát legalább három területen módosítsák:
– az egyéneknek és a családoknak olyan minimális jövedelmet garantálnak, amely független munkájuk vagy tulajdonuk piaci értékétől;
– csökkentik a gazdasági bizonytalanság mértékét, lehetővé téve az egyének és a családok számára bizonyos társadalmi kockázatok (például betegség és munkanélküliség) kezelését, amelyek személyes és családi krízishelyzetek forrását jelentenék;
– státustól és osztálybeli hovatartozástól függetlenül bizonyos kiválasztott szolgáltatások esetében a lehető legtöbb és legnagyobb minőségű ellátást nyújtják minden állampolgár számára.2
A jóléti állam különböző politikákban és ideológiákban gyökerezik; szociáldemokrata, konzervatív és liberális politikai erők egyaránt részt vettek vagy vesznek az alakításában. Intézményi alapjait elsőként a XIX. század végi Németországban Otto von Bismarck, a vaskancellár kormányzása alatt teremtették meg a munkásbiztosítási törvények bevezetésével. A második világháborút követő időszakban a jóléti államot a tekintélyelvű hadiipari államok alternatívájaként, az általános szolidaritás, a nemzetépítés és a társadalmi integráció célkitűzéseit követve építették ki. Ebben az időszakban a jóléti állam kialakításában a brit William H. Beveridge és a svéd Gustav Moeller játszott vezető szerepet.3
A jóléti állam állandóan kihívásokkal nézett szembe, jobb- és baloldalról is sok kritikával illették; úgy is fogalmazhatunk, hogy létezését állandó válság jellemezte: az 1950-es években a túl nagy állam és az infláció, az 1960-as években a kis egyenlőség, egy évtizeddel később a kormányzati túlsúly, a stagfláció, a posztmateriális értékek és a munkanélküliség, míg 1990-től a család hanyatlása, az öregedés, a globali-záció és továbbra is a munkanélküliség.4
A jóléti programok összefoglaló mutatója, a szociális célú közkiadásoknak a nemzeti össztermékben képviselt hányada az elmúlt évszázadban egészen az 1980-as évtized közepéig növekedett. Míg a XX. század elején a jóléti kiadások részesedése a bruttó hazai termékben (GDP-ben) csak két országban (Németországban és Svájcban) haladta meg a 3%-ot, 1940-re szinte valamennyi fejlett tőkés országban elérte az 5%-ot. A legdinamikusabb növekedés az 1960-as és 1970-es években ment végbe: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a szociális kiadások (az oktatás nélkül) átlagos GDP-részesedése az 1960-as évek elejének 10%-os szintjéről 1980-ra 20%-ra nőtt. Az 1980-as évek közepétől ez az arány stabilizálódott. Igaz ez azokban az országokban (az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában) is, amelyekben a világméretű globalizáció bázisát alkotó, az állam radikális leépítését célul tűző ideológiai és politikai erők kerültek hatalomra.5
A második világháborút követő időszakban a jóléti állam a kritikák ellenére képes volt megfelelni a mindenkori kihívásoknak, és sikeresnek bizonyult. Napjainkra azonban az elmúlt ötven évben nem tapasztalt, nagy horderejű társadalmi és gazdasági változásokhoz kell alkalmazkodnia. Két fő pillére, a család és a munkaerőpiac egyszerre alakul át, s a tömegtermelést a tudás- és szolgáltatásbázisú gazdaság váltja fel. A posztindusztriális társadalom ahelyett, hogy a várakozásoknak megfelelően általános jólétet eredményezne, a társadalmat a nyertesek 25%-ára és a vesztesek 75%-ára osztja. A vesztesek kis bérű, instabil munkahelyekre léphetnek csak be, vagy hosszú távon kiszorulnak a munkaerőpiacról. Az új lumpenproletariátus osztályának kialakulása fenyeget. Nincs már általános foglalkoztatottság, amely jól fizető munkát kínál a szakmunkásoknak, akár élethosszig tartón is. A munkaerőt igénylő tömegtermelés visszaszorulásával a gyenge képzettségűek, a fiatalok munkavállalási lehetősége nagy veszélybe kerül. Eközben a családok szerkezete átalakul: csökken a termékenység, nő a válások és a nem hagyományos háztartások száma, s ez ugyancsak fokozza a szegénység veszélyét (különösen a nők és a gyermekek körében). A nők egyre nagyobb számban vállalnak munkát; az egy keresőre, a férjre mint családfenntartóra épülő teljes foglalkoztatottsági modell ezért sem maradhat fenn. E folyamatokhoz járul az átlagos életkor meghosszabbodása, amely a nyugdíj- és egészségügyi kiadások növekedését eredményezi.6


(A jóléti állam típusai) Országonként, régiónként különböző ideológiák dominanciája, a jóléti államok eltérő modelljei honosodtak meg. A számos politikai és ideológiai megközelítés megjelenik ugyan az országok intézményrendszereinek eltérésében, azonban hasonló végeredmény mögött különböző ideológiákból eredő célok is állhatnak. Így a liberálisok „igyekeznek a jóléti állam hatókörét a lehető legszűkebb keretek közé szorítani”, de még legradikálisabb képviselőik (Friedrich A. von Hayek, Milton Friedman) is támogatják „valamilyen minimális jövedelmet garantáló védőháló” kialakítását. Mások (így a biztosítási állam koncepciójának támogatói) olyan átfogó állami intézményrendszer kialakítását tartják szükségesnek, amely képes a piaccal összefüggő jövedelmi kockázatok kollektív megosztására és kezelésére. Megint mások (így Gosta Esping-Andersen) a piac hatókörének radikális szűkítését javasolják, egészen addig, hogy a munka ne legyen többé áru (decommodification).7
A jóléti modellek osztályozása az alábbi szempontok alapján valósul meg:
– az állam, az egyén (vagy a család) és a piac kötelezettségei;
– a különböző területek finanszírozásának módszerei és részesedése;
– a készpénztranszferek és a szociális szolgáltatások relatív súlya;
– a munkaadói-foglalkoztatotti kapcsolatok, a szakszervezetek és munkaadók szerepe a szociálpolitikában és a jóléti szolgáltatások szavatolásában;
– a szociális védelem különböző formáinak bázisa (munkavállaláshoz kötöttek vagy általánosan, alanyi jogon járnak).
Az egyik leggyakrabban használt osztályozás reziduális és univerzális jóléti államot különböztet meg (Charles Lebaux és Harold Wilensky osztályozása). A reziduális jóléti állam elsősorban a lemaradókat, a rászorultakat támogatja. Az univerzális (egyetemes) jóléti államban ugyanakkor a jóléti programok a társadalom egészére kiterjednek.8 Egy más szempontú osztályozás szerint a jóléti államokat liberális, konzervatív és szociáldemokrata csoportokba sorolják (Esping-Andersen-féle osztályozás).


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969