2013. I-VI
 

Adalékok a Földművelésügyi Minisztérium megtisztításához
Cseszka Éva

A szakirodalom már feltárta az FM-per és a bukaresti Kominform-értekezlet határozata közötti szoros összefüggést, amelyben a sztálini vezetés ellentmondást nem tűrve elfogadtatta az erőszakos kollektivizálás meggyorsításának programját.1 E cikknek az a célja, hogy egy konkrét példán keresztül mutassa be azt a folyamatot, ahogyan a kommunista párt a közigazgatásban megragadta a hatalmat. Cikkemben megvizsgálom az igazolási és b-listás eljárást, kitérek az FM-per szerepére, s választ keresek arra a kérdésre is, hogy szükségszerű volt-e a per a kommunista párt céljainak elérése érdekében. A minél teljesebb képhez súlyt helyeztem a megvádolt tisztviselők nézeteire, valamint a háttérben zajló tisztogatások bemutatására is.
Az FM politikai összetételének és a tisztviselők gazdasági nézeteinek 1945 utáni vizsgálata azt az állítást bizonyítja, hogy az FM-ügynek hosszú előzményei vannak. A minisztérium nem volt mentes a politikai csatározásoktól, annak ellenére, hogy 1945 után hagyományosan kisgazda érdekeltségű intézmény volt, s 1948 előtt nem tartozott a kulcspozíciók közé a kommunista párt számára.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés idején kommunista vezetője volt az FM-nek Nagy Imre személyében. Ez a földosztás miatt volt lényeges. Távozása után a miniszteri posztot a később a Magyar Testvéri Közösség Földalatti Fővezérsége (MK) ügyében2 a szovjetek által elrabolt Kovács Béla töltötte be, akinek célja az 1945-ös földreform túlzásainak rendezése, valamint egy független mezőgazdasági érdekképviseleti szerv kidolgozása volt, ezért a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP, kisgazdapárt) valószínűleg baloldali kezdeményezésre visszahívta a tárca éléről. A minisztérium életét meghatározta Dobi István3 két rövid minisztersége is, mivel az első alatt (1946. február 23. – 1946. november 20.) folyt a b-listázás, míg második minisztersége idején (1948. április 16. – 1948. december 10.) az FM-per, valamint a minisztérium átszervezése.
A minisztérium megtisztítása és „demokratikus” (kommunista) jellegű átszervezése négy lépcsőben ment végbe: az igazolási eljárások és a b-listázás során, majd az MK-üggyel kapcsolatban (ez ugyan nem tárcaszintű ügy volt, politikai jellege azonban érintette az FM több tisztviselőjét), végül pedig az FM-perre hivatkozva távolítottak el agrárszakembereket. Az első három aktus az FM-per vádpontjai között is lényeges szerepet kapott, mivel a kommunista pártszervek a vádlottak terhére írták, hogy az első három lépcsőben a tisztogatás nem volt sikeres. A nyomozati anyag segítségével ezért árnyaltabb kép adható az 1945 utáni politikai villongásokról.
(Az FM-per vádpontjai) Az FM-per koncepcióját4 a Gazdasági Rendészeti Ügyosztály (GRÜ) gyártotta. A logikája a következő volt: az FM-ben 1945 után adva volt a szocialista irányba mutató változással szembehelyezkedő szellemiség. A vádlottak politikai nézetei a Horthy-korszak ideológiájához hasonlítottak, ezért nem léptek be egyetlen pártba sem, mert túlságosan baloldalinak tartották őket. Ennek következtében megalakították a Pártonkívüliek Blokkját, amely az összeesküvés politikai és szervezkedési alapját alkotta. Ez a szervezet kijelölte a követendő irányt, s a többi párthoz hasonlóan minden főosztályra úgynevezett megbízottakat jelölt ki. Ők általában a főosztályok vezetői voltak, így főosztályaikon akadályozták a munkát, elvonták a tervhiteleket eredeti céljaiktól, tervszerűen hajtották végre szabotázscselekményeiket. Ráadásul, hogy aknamunkájuk teljes legyen, kapcsolatot tartottak a külföldi kémszolgálatok ügynökeivel, s különböző „titkos információkat juttattak ki illegálisan külföldre”, hogy a Counter Intelligence Corps (amerikai katonai elhárítás) égisze alatt tevékenyen részt vegyenek egy magyarországi összeesküvés megszervezésében.
A GRÜ kinyilvánította: „Közel öthetes nyomozás után kétségtelenül megállapítást nyert, hogy a Földművelésügyi Minisztériumban úgyszólván a felszabadulás első percétől kezdve tömörültek a Horthy-rezsim állami apparátusából átmentett ellenforradalmi erők, akik minden eszközt megragadtak arra, hogy a magyar újjáépítés és a magyar demokrácia fejlődését meggátolják.”5 Ennek bizonyítására kreálták a nyomozó szervek az úgynevezett Pártonkívüliek Blokkját, amelynek keretében a legális pártokba nem tömörülő elemek szervezkedtek. Az FM-per során ezért a vádlottak osztályhelyzetének alapos vizsgálatával kezdték a nyomozást: a Horthy-korszakban betöltött pozíciót, a nyilas uralom alatti politikai szerepvállalást, az igazolási eljárásokat, a b-listázást, valamint az 1945 utáni, a népi demokratikus államrenddel szembeni magatartást egyaránt górcső alá vették.
A politikai szervezkedés kiindulópontját a nyomozó szervek 1945. február 1-jére vezették vissza, amikor Perneczky Béla6 FM-osztályvezető, az FM-per elsőrendű vádlottja megjelent a minisztériumban, s felszólította Ottó Ernő miniszteri tanácsost (ő lett a negyedrendű vádlott), hogy adja át neki az intézmény szervezésének vezetését, mert képzettségénél és képességeinél fogva inkább ő hivatott az irányításra. A Nemzeti Bizottságnál ezt el is intézték. „A nem mindennapi képességű, valamint jogászi, bölcsészeti, társadalomelméleti és adminisztrációs képzettséggel rendelkező, de klerikális reakciós polgári beállítottságú dr. Perneczky saját politikai szemléletének megfelelően vezette a minisztérium újjászervezési munkálatait egészen a kormány Budapestre költözéséig (1945. április 1.). Ettől kezdve 1945 augusztusáig az elnöki főosztály főnöke lett, így kezében összpontosult a minisztérium személyi kérdéseinek szervezése is. E döntő fontosságú beosztásban dr. Perneczky képességeit, személyi és helyi ismereteit arra használta, hogy az igazolóbizottságok tevékenységét akadályozza, illetve saját elképzelései szerint befolyásolja.”7 A nyomozó hatóság logikája szerint Perneczky célja ezzel az volt, hogy „hivatali és az igazolási eljárások során elért eredményei súlyánál fogva” maga köré gyűjtse azokat a tisztviselőket, akik nem léptek be egyetlen „demokratikus” pártba sem, mert egyik célkitűzését sem tudták magukévá tenni, s akik ezért „kifejezetten demokráciaellenes beállítottságúak voltak”.8
Ennek megfelelően a vádak alapján az FM-ügyben szereplő személyek többsége társadalmi helyzetét tekintve a volt uralkodó osztály és az úri középosztály tagjaiból került ki. A vizsgálat szerint a tisztviselők mintegy fele nem volt tagja semmilyen pártnak, mert még a kisgazdapártot is kommunista kollaboránsnak tartotta.9 A nyomozás során megállapították, hogy a vádlottak mindegyike a régi rendszer híve, azaz reakciós volt, az FM pedig a „Horthy-feudalizmus fellegvára”.10 A Belügyminisztérium logikai okfejtését követve Perneczkyt kedvenc gondolata vezette abban a törekvésében, hogy az FM régi értelmiségi dolgozóit – akik az 1945 utáni változásokkal szemben álltak – egységbe tömörítse.11
A nyomozók ezt a gondolatsort fűzték tovább nem meglepő módon, miszerint az FM-ben az igazolóbizottság a vádak szerint szinte mindenkit kivétel nélkül igazolt, s a b-listázás sem hozta meg az áttörést. A nyomozati anyag jellemző példaként hozta fel Perneczky igazolását. Őt 1945. április 23-án simán igazolta a Visnovszky Sándor vezette igazolóbizottság. Röviddel a kormány Budapestre költözése után derült ki, hogy Perneczky 1943-ban Koreszméink címmel könyvet jelentetett meg, amelyet az indexbizottság fasisztának minősített, ezért az 1946. évi VII. törvénycikkel törvényerőre emelt népbírósági rendelet 17. §-ának (4) bekezdésébe ütköző népellenes bűntett miatt népbírósági eljárás indult ellene. Az FM újra foglalkozott Perneczky igazolásával, azonban „különböző manőverekkel három ízben elhalasztották, majd Visnovszky közbejöttével alkalmas pillanatban feddés nélkül igazolták”. Mivel az egyetemen a könyv miatt (1945 szeptemberében) feddéssel igazolták, ezért Perneczky felmentését kérte beosztásából. Egy esztendő múlva azonban újból az elnöki főosztály vezetője lett 1947. december 31-éig, majd a vízügyi osztály élére került.
A vádak szerint a minisztérium mintegy hétszáz–nyolcszáz beosztottja közül az igazolási és b-listás eljárás során legfeljebb negyven embert távolítottak el a minisztériumból, s közülük később többet visszavettek. Megállapították: „Kialakult módszer volt az FM-ben, hogy a beosztottak egymásnak állítottak ki »igazoló iratokat«, nyilatkozatokat, s az igazolási eljárásokban személyi kapcsolataik révén egymást támogatták.”12 A nyomozó hatóság megállapította, hogy a b-listára helyezett egyének a listára való kerülésüket tíz–tizenöt perc alatt megtudták, így azonnal megindult érdekükben a mentőakció, amely általában sikerrel is járt. Az igazolóbizottságot ezért az FM-ben többen „vigalmi bizottság”-ként emlegették.
A megvádolt tisztviselők politikai nézeteire vonatkozóan Perneczky 1948. július 6-án kelt rendőrségi jegyzőkönyvében – valószínűleg nem önként – a következő vallomást tette: „Arra a kérdésre, hogy kik azok a reakciós elemek, akiket a B listázás elmulasztott a minisztériumból eltávolítani, azt a választ adom, hogy ilyen elemek vagyunk majdnem mindannyian, azok is, akik jelenleg a rendőrség őrizetében vannak, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben bekövetkezett fejlődéssel, amely az állam életében bekövetkezett, nem tudunk lépést tartani.”13
A nyomozati anyag szerint a később az MK-ügyben a Szovjetunióba hurcolt Kovács Béla minisztersége alatt (1945. november 15. – 1946. február 23.) fejlődött ki a reakciós szellem az FM-ben, s Bárányos Károly minisztersége alatt még jobban megerősödött. A pártonkívüliek szervezkedését a nyomozó hatóság az MK szerves folytatásaként, annak szellemi termékének tüntette fel.14 A vádirat megállapította, hogy az MK „ismert vezetőihez és egyéb szereplőihez kibogozhatatlan személyi és érzelmi kapcsolatok szálai kötötték a régi államapparátus embereit... Ennek az összeesküvésnek felszámolása ráirányította a figyelmet arra az ellenséges tevékenységre, mely már a felszabadulás pillanatától tapasztalható volt az FM-ben”.15 Ennek legkézzelfoghatóbb bizonyítéka, hogy az MK perének vádlottjai is értelmiségi elemek, középosztálybeli közhivatalnokok voltak,16 valamint az MK-ügyben kompromittált Saláta Kálmán az FM igazolóbizottságának tagja volt, tehát a vádlottak többsége ismerte. A nyomozó hatóság kézzelfogható azonosságot állapított meg Szentiványi Domokos írásai és az 1948 áprilisa körül készült, Perneczky által megfogalmazott programtöredék között.
A párton kívüli tisztviselők szervezkedésének alapjául az szolgált, hogy az FM-ben két alkalommal is gyűlést szerveztek. Elsőként 1946 tavaszán a b-listát előkészítő bizottság kapcsán tartottak összejövetelt, amelynek az volt a célja, hogy a többi párthoz hasonlóan képviselőt delegálhassanak a bizottságba, arra hivatkozva: a minisztériumban nagy számban vannak jelen pártonkívüliek. Így Perneczky kérésére Solthy Ernő17 és Fabinyi Rudolf miniszteri tanácsos felkereste hivatali irodájában Sibelka Perleberg Artúrt.18 Megkérték, vállalja el, hogy a pártonkívüliek képviseletében részt vesz abban a bizottságban, amely az FM-ben volt hivatott javaslatot tenni a b-listára kerülők személyére. Ezután Dobi István földművelésügyi minisztert keresték meg, aki kérésüknek helyt adott, így a tizenegy tagú előkészítő bizottságban egy pártonkívüli is helyet kapott.19
A második alkalommal 1947 januárjában, a szakszervezeti választások előtt gyűltek össze a minisztérium úgynevezett „sötét tanácstermé”-ben. A gyűlésen a szervező és felszólaló Perneczkyn és Sibelka Perleberg Artúron kívül mintegy nyolcvan pártonkívüli jelent meg.20 Mindkét felszólaló hangsúlyozta: a szakszervezetnek döntő szerepe van abban, hogy a minisztérium dolgozóinak hogyan alakul a sorsa és jövője, ezért nem közömbös, kik irányítják a szakszervezet helyi szervezetét. Az összejövetel célja az addigi vezetőség, illetve az akkori szakszervezeti vezető Tóth László újraválasztásának megakadályozása volt. Arra hivatkoztak: mivel a minisztériumban a pártonkívüliek vannak többségben, nemcsak érdekük, hanem joguk is, hogy a szakszervezetben az ő érdekeik is képviselve legyenek.
Több hivatalos párton kívüli ülés nem volt, a vizsgálati jegyzőkönyv azonban a megszokott logikával folytatta: a PB a b-listázások után sem hullott szét, ugyanis döntés született a párton kívüli tisztviselők osztályok szerinti összeírásáról, s az addig beszervezett tagok továbbra is kapcsolatban maradtak egymással. „Egymás között a kapcsolatokat olyan formában tartották, hogy ha megbeszélnivalójuk volt – és ez sűrűn akadt –, akkor valamennyi megbízott külön-külön telefonon értesítést kapott, hogy ebben és ebben az ügyben azonnal referáljon az elnöki főosztályon.”21 Országos politikai események alkalmával is szűkebb körben tartottak előadást, például választások után a választások eredményeiről, a baloldali pártok előretörésekor pedig az új helyzet következtében elfoglalandó álláspontról.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969