2013. I-VI
 

A nemesi jogállás 1608 előtti törvényeinkben
Kávássy Sándor

Törvényeinkben így kerültek először szóba a nemesek, akik az idézett hely alapján magas társadalmi állású, rangos, módos emberek, s nekik fegyveres vitézek, sze-gényebb szabadok és rabszolgák szolgálnak. Még ugyanennek a dekrétumnak a tizenkettedik fejezete említi a nemesek udvarát (curia nobilium), az udvar urát és porosz-lóját. A poroszló alighanem a nemesi udvar elöljárója, mivel azonban a poroszló fogalomhoz mindig valamilyen hivatali-hatósági tevékenység képzete társul, s a porosz-lók valóban mindig hatalmat-hatóságot gyakorló méltóságok vagy tisztségviselők (király, püspök, ispán, bíró stb.) beosztottjai, hivatali segédei, megengedhetőnek kell tartanunk, hogy a nemesek poroszlói is hasonlóképp voltak szerződtetve, azaz a nemesember udvarán, birtokain, saját népei felett hatóságot gyakoroltak. Ezt látszik alátámasztani az idézett törvény is. Ha ugyanis a nemesember udvarában tolvajt fognak, azt az úrnak vagy poroszlójának jelenteni kell. Ha egyikük sem lenne otthon, tíz napot kell várni, s ha a tizenegyedik napig egyikük sem érne haza, a tolvajt bíró elé kell állítani, s a törvény szerint kell bánni vele.3 Nincs szó a törvényben arról, mi a teendő, ha a lopás idején az úr is és a poroszló is, de legalább az egyikük otthon van, vagy ha a megadott határidőn belül egyikük vagy másikuk hazaérkezik. Talán azért nem írták le, mert annak idején mindenki tudta, minek kell történnie. Szigorú törvény büntette a nemesember házának megtámadóit, illetve védte a ház nyugalmát. Ha nemes vagy vitéz támadt nemesember házára, s ott harcot kezdett,4 a megtámadott feleségét pedig megostorozta, vagyona kétharmad részének elvesztésével kellett bűnhődnie tettéért, a támadó feleségének és gyermekeinek így csak egyharmad rész maradt. Ha nem volt elegendő vagyona, hajának lenyírása után megkötözve kellett a piacon körbevezetni, s ezután rabszolgának adták el. A törvény egyik fő tanulsága, hogy a nemességnek korántsem volt minden tagja gazdag, s már a kezdet kezdetén voltak szegényebb nemesek, akiknek esetében gondolni kellett arra, hogy nem tudják kifizetni a rájuk szabott büntetést. A törvény azonban nemcsak a támadás vezetőjét büntette, hanem bűntársait is. „A többiek pedig, akik vele voltak, ha szabadok, vétküket ötvenöt bizánci [arannyal] váltsák meg, a rabszolgák pedig ugyanazon büntetéssel bűnhődjenek, mint uruk. Azokat az idegen rabszolgákat pedig, akik erre a verekedésre uruk tudta nélkül gyűltek össze, adják el, s vételáruk felét a kihágásért kell adni, másik fele pedig uraiknak térüljön vissza.”5 (A törvény alapján valóságos ütközeteknek tetszenek ezek a támadások, amelyneknek során egy-egy nemes vagy miles vezérletével szabadok és rabszolgák egész hada vonult fel. Elképzelhető, hogy ennek egyik lehetséges oka a bosszú volt, vélt vagy valóságos sérelmet akartak így megbosszulni. Egyéb okként esetleg még leányrablás jöhet számításba.) Ugyanakkor megállapítható, hogy általánosságban enyhébb elbánásban részesültek a tettesek, ha nemesek voltak, illetve a törvények alapján a nemesek esetében kifejezetten törvénykezési kiváltságról beszélhetünk. László második dekrétumának kilencedik kapituluma kimondja, hogy ha valaki gyermekét, rokonát vagy bármely hozzátartozóját lopáson kapja, a vétkes meneküljön meg a felakasztástól vagy testének meg-csonkításától, de ha a népből való, külföldre adják el rabszolgának. Ha ugyanez nemessel történik, eladás helyett kényszermunkára fogassék.6 A szabolcsi zsinat negyvenegyedik határozata pedig egyértelműen tudósít arról, hogy a nemesek, csak-úgy mint az ispánok, a királyi udvarban folytatják pereiket, de ha a király engedélye nélkül mennek haza, s nem állnak szembe az ellenféllel, amikor a királyi kikiáltó szólítja őket, perüket elvesztik, s ha elvettek valamit, kétszeresen kell visszaadniuk.7
Bár a Kálmán korában tartott esztergomi zsinat erkölcsnemesítő határozatai azon túl, hogy a büntetések kiszabásánál messzemenően tekintetbe veszik, ki a nemes és ki nem, s nem szolgálnak további információval a nemesi jogállást illetően, hiba volna figyelmen kívül hagynunk rendelkezéseit, minthogy biztosra vehetően formálták a nemesség erkölcsi felfogását és életszemléletét, s mindezek révén életmódjára is kihatottak.
Az a nemes, aki másokat ivásra kényszerít vagy maga lerészegedik, negyven nap vezekeljen. Ha nem tud szabadulni káros szenvedélyétől, közösítsék ki, szól a részegeskedő nemesekről a zsinat ötvenegyedik határozata. Szigorúan büntették továbbá a leányrablást. Ha nemes volt a tettes, ráadásul erőszakot követett el, egyházi vezeklés alá kellett vetni, s elégtételt kellett fizetnie. Ha nem tudott fizetni, a haját le kellett nyírni, s László király rendelkezése szerint rabszolgának kellett eladni. (Semmi kétség, az utalás László említett törvényére vonatkozik, a követendő eljárásra vonatkozó előírás is pontosan egybevág vele. A László korabeli, 1092-ben tartott szabolcsi zsinat harminckettedik határozatában is van a leányok és asszonyok ellen elkövetett erőszakról rendelkezés, de az nem nemesekről szól, s a most tárgyalttal csak igen nehezen kapcsolható össze, mert így szól: „Ha valaki leányon vagy asz-szonyon, aki egyik faluból a másikba megy, erőszakot követ el, úgy bűnhődjék, mintha embert ölt volna”,8 tehát halállal.) Aki más jegyesét rabolta el, szintén elégtételre volt kötelezve, s a „házasság reménye nélkül [kellett] vezekeljen”, azaz nem nősülhetett meg. Ha nem tudta az elégtételt kifizetni, a szabadság reménye nélkül el kellett adni rabszolgának. Az a körülmény, hogy a törvény ismételten is feltételezi, hogy a vétkes nem tudja megfizetni az elégtételt, újra csak arra utal, hogy a nemesség soraiban korántsem volt mindenki gazdag. A nemesasszonyt, ha harmadszor is megszökött férjétől, vezeklésre kellett vetni, s többé nem mehetett férjhez. Ugyanez volt a házasságtörő nemesasszony büntetése is, amely lényegesen enyhébb volt, mint a nem nemesé, akit hasonló esetben a szabadság reménye nélkül rabszolgának kellett eladni (esztergomi zsinat, ötvenötödik határozat).9
Feltétlenül szóba kell hoznunk Kálmán első törvénykönyvének huszadik fejezetét, mert bár véletlenül sem említi a nemes nevet, semmi kétség afelől, hogy az e nélkül is a nemességnek, illetve a nemességről szól. A sokszor idézett törvényhely először is ezt mondja ki megfellebbezhetetlen tényként: „Minden olyan birtok, melyet Szent István adományozott, illessen meg minden természetes leszármazás szerinti utódot vagy örököst.” Ezzel nemcsak egy sorba állítja az adományt az ősi, azaz a nemzetségi tulajdonnal (ezt már István is megtette),10 hanem az István kori adományra is kiterjesztette a nemzetségi öröklést, s ezzel megnyitotta az utat ahhoz, hogy a nemzetségi és korai adományból származó földtulajdon összeolvadásából új minőség jöjjön létre: a nemesi földtulajdon. Jóllehet törvényeinkben nemesi birtokról kifejezetten, teljesen félreérthetetlenül, először az Aranybullában esik szó,11 teljesen indokolt, hogy a nemesi földtulajdon – törvényeink szóhasználata szerint birtok – kezdeteit Kálmán e rendelkezésétől datáljuk. Az István kora után kelt adományokról pedig így rendelkezik: „Az olyan birtok azonban, amelyet más királyok adtak, [csak] apáról fiúra szálljon, s ha ilyenek [azaz fiú örökösök] nincsenek, örököljön a fitestvér, s ennek halála után fiait se zárják ki az örökségből. Ha pedig az illetőnek fitestvére nincsen, az örökséget a király részére vegyék át.”12 Ami az utóbbit illeti, nehézség nélkül vezethető le István előbb említett, adományokra vonatkozó törvényéből (István 11:2.). Nem pusztán azért, mert mindkét esetben ugyanarról van szó, hogy tudniillik István is, Kálmán is a királyi adomány örökléséről rendelkezik (az alaphelyzet tehát pontosan megegyezik), hanem mert Kálmán is csak a fiági örökösödést ismeri el, azzal a különbséggel, hogy míg István kizárólag az egyenes ág jogáról intézkedett, Kálmán a jogot az oldalágnak is megadta. Merőben új elem, hogy Kálmán teszi teljesen egyértelművé, hogy a fiág kihalása esetén kivédhetetlenül a fiskus örököl.
Ha a fentiek után megkísérelünk válaszolni arra a kérdésre, vajon melyek voltak azok a legalapvetőbb jogok, amelyek más társadalmi csoportoktól megkülönböztették a nemességet, a következőket mondhatjuk: 1. a nemesek törvénykezési kiváltsága, mindenekelőtt az, hogy pereiket a királyi udvarban folytathatták, továbbá, hogy a törvények a nemesekre enyhébb büntetést szabtak; 2. birtokaikat ősi joggal bírták, s nemzetség szerint örökölték; 3. udvarukat, házukat külön törvény védte. (Mindehhez természetesen hozzá kellene vennünk, amit a szokás, illetve a szokásjog szavatolt. A feltárás az okleveles anyag tanulmányozásától remélhető, ennek elvégzése azonban még a jövő feladata.)


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969