2013. I-VI
 

A neokonzervativizmus lehetőségei Magyarországon
Békés Márton

(Európai neokonzervatív próbálkozások) Miként Lánczi András fogalmaz, „a neokonzervativizmus elsősorban amerikai jelenség”,1 ám hozzáteszi, hogy vannak európai párhuzamai is. Ezek azonban szükségszerűen megmaradnak a párhuzam, gyakran a megkésett követés szintjén, s nem testvérmozgalmakként fordulnak elő. A neokonzervativizmus Európában inkább teoretikailag, a publicisztikában és kevésbé a gyakorlati politika terén bukkant fel, eltekintve attól, ami a külpolitikai cselekvés mozgatórugóit illeti.
Az 1970-es évek második felétől a kontinensen felbukkanó újkonzervatív és új jobboldali irányzat az 1980-as évek során is érvényesült a kormányzati filozófiában, főképp Nagy-Britanniában, Margaret Thatcher alatt,2 Németországban pedig az uniópártokhoz kapcsolódva.3 Nagy-Britanniában manapság Tony Blair folytatja a hagyományt, annak ellenére, hogy a baloldali Munkáspárt miniszterelnöke – s az úgynevezett posztmodern new left, vagyis a harmadik oldal teóriájának kialakítója –, ám igencsak hajlik kormányzati elképzeléseiben és megvalósításukban az amerikai neokonzervatív alternatívákra.
A politikai gondolkodásban az 1970-es években, jórészt az 1968-as új baloldali hullámra – az úgynevezett forradalmi felforduláskísérletre – és a jóléti állam által a társadalommal szemben támasztott kihívásokra válaszul kialakult az új jobboldali szemlélet.4 A gazdasági neoliberális gyakorlat követőire – Friedrich August von Hayekre, Milton Friedmanre, Robert Nozickra stb.5 – alapozó angolszász neokonzervatív tendenciák mellett ez az új jobboldal főképpen francia és német nyelvterületen hódított, és szigorúan meg kell különböztetnünk a neokonzervativizmustól, noha ugyanannak a jobboldali-konzervatív hullámnak az egyik taraja. Az új jobboldal számos esetben a neokonzervativizmussal párhuzamosan halad: a jóléti államot kritizálja, hajlamos a civilizációs konfliktusok központba állítására, megállapítja az erkölcsi hanyatlást, vagy éppen az ókori normatív politikai filozófiát tiszteli, ám ennek ellenére nem tekinthető konzervativizmusnak, inkább a radikális jobboldal neopaganista oldalához köthető.6
A posztbipoláris korszakban a neokonzervativizmus jobbára csak abban nyilvánul meg Európában, hogy bizonyos államok kormányai elkötelezetten támogatják az amerikai külpolitikát. Manapság az erre leginkább hajlamos rezsim Silvio Berlusconi kabinetje, amelynek esetében megfigyelhető egyfajta, az amerikai neokonokéval sokban korreláló gondolkodásmód. Legfőképp Berlusconi kormányfő és Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettes neve emelendő ki a neokonzervativizmus által megérintettek közül. 2003 októberében a Rágalmazásellenes Liga (Anti Defamation League, ADL) a kiemelkedő államférfinek járó kitüntetést adományozta Berlusconinak, aki a Szombat erről szóló cikke szerint „látványosan szembefordul a baloldali értékekre hivatkozó európai politikával”, ezért azok közül „sokan szívesen hallgatják, akiknek elegük van abból, hogy a bevándorlókkal kapcsolatos minden megjegyzésükért lerasszistázza őket a baloldali média”.7 Mindazonáltal fennáll annak a lehetősége, hogy Berlusconi csupán az izraeli érdekek szem előtt tartásával érdemelte ki a díjat, hiszen „látványos gesztusokat tesz Izrael felé… újságjai, tévé- és rádióállomásai tartózkodnak az élesen Izrael-ellenes hangütéstől”.8 Abraham Foxman, a liberális-baloldali értékekből – az amerikai első generációs neokonokhoz hasonlóan – kiábrándult és jobb kanyart vett ADL-elnök a kitüntetés adományozásának megindoklásakor ki is emelte, hogy Berlusconi mindig szem előtt tartotta Izrael érdekeit.9
Gianfranco Fini olasz miniszterelnök-helyettes még a posztfasiszta Olasz Szociális Mozgalomban (MSI) kezdte politikai karrierjét, majd a mozgalom az 1995-ös kongresszusán az ő kezdeményezésére szakított a történelmi örökséggel, s megalakult a Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale, AI), amelynek elnöke lett.10 Fini a pártját jobbközép erőként, a nemzeti identitást, a vallásos értékeket és a szociális biztonságot fontos tényezőnek valló formációként határozza meg. A neokon elkötelezettség azonban, úgy tetszik, az ő esetében is kimerül abban, hogy azt vallja: „A közel-keleti térségben Izrael az egyetlen demokratikus ország. ... Izrael jogos önvédelemből semmisíti meg a terroristákat.”11 Fini esetében talán nem túlzás, ha megállapítjuk: mivel régi, mussolinis korszaka után manapság már a katedrálisok és a zsinagógák Európájáról vizionál, nem tesz egyebet, mint politikai indítóokokból cselekszik, azaz csupán a politikai haszonelvűség szerint nyilatkozik.


(Hogyan alakulhatna ki a neokonzervativizmus Magyarországon?) Novák Attila a következőképpen fogalmaz a hazai szűkös lehetőségű neokonzervativizmust a Szombatban elemző cikkében: „A neokonzervativizmus politikai űzéséhez hozzátartozik egyfajta meggyökerezettség az adott ország szellemi-politikai tradíciójában.”12 A klasszikus angolszász liberális konzervativizmusnak, a neoprotestantizmusnak, az önműködő kapitalista piacgazdaságnak nincsenek magyarországi hagyományai. Ez tény.
A kérdés az, hogy egy esetleges magyar neokonzervatív szellemi mozgalom melyik politikai oldal intellektuális klubhelyiségét használná. A jobboldalon aligha képzelhető el olyan kör, amely hazai viszonyaink közé akarja adaptálni az állam leépítésének ideálját, vagy a radikális ütemű és széles körű privatizációt, valamint az állami szociális gondoskodás minimalizálását óhajtaná. Másrészt el kell ismerni, hogy a honi jobboldal alapvetően katolikus, illetve református szellemi ihletettségű, s vallási hagyományai között nem szerepel a radikális nonkonformizmus vagy napjaink neoprotestáns szektáinak bármilyen előzménye.13 Az erősen állampárti – de nem pártállami – elkötelezettségű magyar konzervatív tradíció nem a kapitalista piacgazdaság (neo)liberalizálását, hanem inkább a reformját támasztja alá, így ez a fontos neokonzervatív összetevő sincs adva. A magyar konzervativizmus érthetően inkább az európai kereszténydemokrácia hangját akarja eltalálni, mintsem a szociális tartalmától megfosztott amerikai kereszténységből csinálna politikát. Novák idézett cikkében erősen és determinisztikusan fogalmazva szinte eleve judeofóbnak nevezi a magyar jobboldali hagyományt, de legalábbis érezhetően exkluzív keresztény klubként határozza meg azt, s hozzáteszi: a magyar konzervatívok egyáltalán nem Izrael-barát politikát folytatnak, s lényegében „szeretniük kellene a zsidókat ahhoz, hogy neokonzervatívok legyenek”14 (megerősítve ezzel a neokonzervativizmust valóban zsidó firmaként számon tartók vélekedését).
A baloldali, illetve liberális politikai oldal térfelén talán több lehetőség nyílhat a neokon eszme kivirágzására, bár inkább csak az utóbbi mezején. Probléma viszont, hogy manapság egyre nehezebb egymástól megkülönböztetni a két réteget. Mindazonáltal úgy látszik, inkább a liberális vélekedés dominál; a hazai baloldalra ez a liberalizmus mintegy „rácsúszott” a rendszerváltoztatás ideológiailag trónfosztó folyamatát követően. Ha pedig a mai liberalizmust akarjuk meghatározni, akkor szintén bajban vagyunk, ugyanis a régi szabadelvű szellemiség helyett egyfajta szuperemancipatorikus, libertariánus ideológiát és életérzést találunk.
A hazai baloldali hagyományok és a sekélyes libertariánus-neoliberális előkép nem segíti túlzottan a magyar neokonzervativizmus kialakulását. Miként a honi jobboldalból hiányzik a liberális kapitalizmus iránti érzékenység, azaz a tőrőlmetszett hayekizmus, úgy a liberálisok –– nem is beszélve az ebből a szempontból többszörösen terhelt baloldalról –– abszolút értetlenül állnak hozzá olyan, a neokonzervativizmus számára orientációs pontként szolgáló kérdésekhez, mint a vallásos hagyomány, a világ transzcendentális magyarázása, a nemzeti érzés önértékké való emelése vagy két olyan jellegzetesen konzervatív mentalitás, mint a lassú reformra és az alkotmányközpontú organicista megközelítésre való hajlam. Ehelyett a magyarországi liberalizmus és az egyre feloldódó, elmosódott arcú, értékpánikba esett baloldal mélyfúrásakor olyan filozófiai alapokra bukkanunk, mint a francia eredetű racionalista felvilágosodás (a neokonok angolszász protestáns felvilágosodásával ellentétben), a történelem mennyiségi progressziós szemléletű felfogása, a forradalmi út és akár annak kikényszerítése, a materialista vagy a vallás iránt közömbös világfelfogás.15
A neokonzervativizmus hazai adoptációjának egyedüli bázisa – állítja Novák – a Hit Gyülekezete és a magyar zsidóság lehetne. A pünkösdi-karizmatikus, neoprotestáns szekta valóban erőteljes projudaista retorikát használ, s lapja, a Hetek a kulturális konzervativizmus, a liberális piacgazdaság és az amerikai külpolitikai vonalvezetés talaján áll. Ebben én is látok lehetőséget, ám a veszély fennáll: ez is csak amolyan magyar földbe plántált valami marad, s legalább nem egy exportmagból kikelt, itt gyökeredzett eszmekör. A magyar zsidóságról szólva Novák imigyen fogalmazza meg kétségeit: „A magyarországi zsidóság politikai szocializációja is oka annak, hogy nem sok zsidó képviseli a neokonzervatív politikát”, hiszen „a baloldali szocializáció foglyai”.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969