2013. I-VI
 

A jó Sztálin
Frideczky Frigyes

Viktor V. Jerofejev író, esszéista. a mai orosz avantgárd, illetve „alternatív” irodalom egyik legismertebb és legsikeresebb képviselője. Csak azért nem nevezzük a sztálinizmus elleni „felkelés” legpregnánsabb fenegyerekének, mert e téren voltak elődei, egyebek között az igazi nagy botrányt kavaró, 1979-ben illegálisan szerkesztett és kiadott Metropol-almanach létrehozásában tevékenyen részt vevő Vaszilij P. Akszjonov, Vlagyimir G. Szorokin, Erik V. Bulatov, Ilja J. Kabakov, Viktor O. Pelevin és Dimitrij A. Prigov.
Jerofejev apja Vjacseszlav M. Molotov külügyminiszter „asszisztense” és sok éven át Joszif V. Sztálin igen megbecsült tolmácsa volt. Ennek tulajdonítható, hogy könyvében ezt írja: „Boldog, sztálini gyermekkorom volt. Tiszta, felhőtlen paradicsom… úrfi voltam… a nómenklatúrához tartoztam. Burokban születtem.” Amikor azonban 1979-ben néhány moszkvai íróval és művésszel összeállították a már említett almanachot, kizárták az írószövetségből, s évekig nem publikálhatott. A Tíz évvel később című visszaemlékezésében írottak szerint „a Metropol-almanach röntgennek bizonyult, amely átvilágította a társadalmat. Láttuk a »hatalmat«, már nem nyomult előre ideológiai buldózerén, mint a nagy október utáni első években; már alig mászott, vén csotrogány volt, zörgő ócskavas, de még mindig kész arra, hogy elpusztítson mindent, ami zavarja a rothadásban”.
Az 1980-as években megjelent A papagáj, az Anna teste, avagy az orosz avantgárd vége, valamint az Átkozott kérdések labirintusában című műveiről többek között ezt írta N. Nagy Miklós: „Tudatosan szakít az orosz irodalom hipermoralista hagyományával és az orosz klasszikusok »ártalmas humanizmusával«, [úgy látja, hogy] „az orosz új hullám célja éppen az irodalom nimbuszának elpusztítása, az irodalomuralom megdöntése, hogy végre Oroszország is »normális«, modern ország legyen… s az új próza… nem is annyira a rendszerrel és az orosz irodalom humanista hagyományaival fordul szembe, mint inkább saját magával, programszerűen nem veszi komolyan önmagát… az új irodalomnak önmagát kell kinevetnie, nehogy újabb ideológia, »újabb monista eszme« hordozójává váljék… megingassa az olvasók bizalmát általában az irodalom iránt.”
A jó Sztálin című könyve egy letisztultabb, lecsendesültebb gondolkozású író provokatív munkája. Itt-ott megcsillan ugyan egy-egy epizód a gyermekkorából, ám minden fenegyerekeskedésen felülkerekedik a szintézisre törő, a kibékíthetetlen ellentmondások megértésére és megmagyarázására igyekvő akarata. Ebben az önéletrajzi ihletésű regényben azt a történetet meséli el, amelynek során egy szovjet diplomata gyermekéből író és disszidens lesz. „És elmeséli apja életét is, aki… nagyon jól ismerte a Nyugatot és a nyugati emberek életét, [de] soha egy pillanatra sem kételkedett a kommunizmus felsőbbrendűségében és végső győzelmében” – olvasható a fülszövegben.
„Győztesnek születtem… szüleim a Németország felett aratott győzelem tiszteletére neveztek el [Viktornak]… éltem, mint hal a vízben… [ugyanis] családunk megbízható klánba tömörült.” Az idilli körülmények között növekvő gyermek három és fél éves koráig nem beszélt. Ez akkor nem zavarta. „A szó megszületése megtöri a hallgatás harmóniáját. A hallgatás, a titok beavató jelentőséggel bír, mivel a világ eredetileg szavak nélkül létezett. A beszédem a mai napig nehézkes, ösztönösen botladozó nyelvű vagyok.”
Nem szeretett enni, sovány, „girhes” gyermek volt. „Tétova voltam… másfelől nagyon is célratörő… belém fészkelte magát egy vad energiákkal teli, arany1ó fekete párduc – amikor ott csupán egy csöndes, kezes kis állatkának volt hely.” Szeretett sakkozni, de nehezen tanult meg veszteni. Kívánságok orkánja gyötörte. „Gyermekkori fényképeimen őrült fekete tekintet néz reám. … Egy olyan szégyenlős, rossz tartású gyermek, akinek emberevő ajkára kedves, elbűvölő mosoly ül ki. A hatalmas orrlyukú, remegő cimpájú orr különösen agresszív és embertelen. A hatalmas fej egy ősmajom koponyájának projekciója volt.” Nem véletlenül csúfolták az osztálytársai majomnak.
„Az életben az első élményem a vad halálfélelem volt. (A magasfeszültségű vezeték oszlopán egy halálfej volt vörös cikcakkos nyíllal.) A halálfélelmen keresztül léptem be az életbe. Soha nem tudtam kiheverni ezt a sokkot. Ha halálfejet, nagyfeszültségjelet látok, megremegek, mintha az életem értelmére emlékeztetne. … A halálfélelem mindent elfed. … Játszom a halállal. … Kinyújtom a kezem, már majdnem megérintem az oszlopot, aztán visszarántom. … Apa Pobedáján megyünk az országúton. Körülöttünk mező. Hirtelen vihar tör ki. … Közvetlenül a kocsi mellett a villám belecsap egy villanyoszlopba. Az oszlop tüzes pálmává változik. Minden irányba szikrák röpködnek. Feladatot kaptam, amit meg kell oldanom. A mennydörgő isten rendet teremtett az életemben. Ez volt az első rend… a halál életem tájékozódási pontja lett, megadta a ritmusát. A halálfélelem születésemtől fogva bennem lévő erőteljes gépezete működésbe lépett. A szüleim nem kereszteltek meg. Kihagytak a kereszténységből. … A halállal magamban, segítség nélkül kellett boldogulnom. A pópák közelségének hiánya a halál mániákusává tett. … Halállal övezett gyermeki életemre az ünnepek és az ajándékok jelentették a gyógyírt. … Az élet a haláltól való elvonatkoztatásból áll. … Életem meghatározó állata a kecske. A kecskeének gyermekkorom műfaja. Halál és kecskék az idilli réten. Meg szeretném simogatni [őket], de félek a szarvuktól. … Nyitott lélek voltam, aki arra született, hogy táncoló isten legyen belőle. … Fölverni az emlékezetet, mint egy sátrat, kihúzni néhány cövekre az emlékek zsinegét, és várni, mikor mászok ki alóla én, a »semmiből teremtő« művész. Őrülten nyomott a gondolat, hogy sok nyomot hagyjak magam után. … Oroszországban én vagyok a legszabadabb ember. Kívül kerültem minden rangon, valláson, felekezeten, díjazáson. Szerencsém volt. Nincs se beosztottam, se főnököm. Nem állok függőségben se pinától, se a Vörös Hadseregtől. … Szarok a kritikusokra, a divatra, a fanatikusokra. A legszabadabb embernek lenni a világ legnevetségesebb országában, átkozottul mulatságos dolog. A nevetséges embereknek nincs szükségük szabadságra. Bármilyen zseniális gondolat jutott az oroszok eszébe, mindegyik zseniálisan nevetséges volt. Mindenben és mindenkiben hittek, csak önmagukban nem. … Leülsz az értelmiséggel, és egész éjszakán át dumáltok Istenről, halálról, nőkről, szerzői dalokról, sorsról – az erek kidagadnak, sorjáznak a koncepciók. … De reggel felébredsz, és nincs többé értelmiség. Csak döglődő züllött alakok vannak. … Beülsz valami nagy bizniszbe, a tévébe, a politikába, az oligarchák közé, és butulsz. Vagy diszkóba jársz az ifjúsággal: megismerkedsz a jó és a rossz kozmikus méretű harcával, a japán káromkodások etimológiájával… az Armageddon misztikus mélységeivel, és mindeközben még etnozenére is rángatózol. … Az orosz írók szintén nevetséges emberek.”
Az 1979. január 3l-én Andrej A. Gromikónak, a Szovjetunió külügyminiszterének írt, „önfeljelentő” levelében így írt önmagáról: „Egy megingathatatlan eszmei reputációval bíró, nagyon is a mi emberünknek számító diplomata családjában felnőtt egy valóságos korcs, aki haszontalan, szexuálpatologikus elbeszéléseket ír, most pedig egy olyan illegális almanach összeállítójaként és egyik szerzőjeként lépett fel, amely nyilvánvaló szovjetellenes irányultsággal rendelkezik. Viktor Jerofejev elbeszélése, amelynek cselekménye egy nyilvános vécében játszódik, amely alatt egyébként a mi társadalmunkat kell érteni, általában véve is precedens nélküli jelenség… nem kellene-e elgondolkodni azon, hogy furcsa elveit külföldön szedte fel, ahol korábban is járt és most is gyakran megfordul szüleinek hivatali helyzete következtében. … Kétségtelen: az ellenséges ideológia egyenesen beférkőzött a gondolataiba. … Nagyon sajnálatos lenne, ha a szülök nagy tekintélye »lefékezné« ezt a politikai ügyet, amely közel áll egy begyakorolt diverzióhoz… ennek a szomorú esetnek a példáján nagyon is fontosnak tűnik nevelő akciót végrehajtani magának a Külügyminisztériumnak határain belül is, hogy mások is elgondolkodjanak rajta, milyen következményekhez vezethet a szülői liberalizmus és a minden irányba kiterjedő éberség hiánya.”
Édesanyja így írt erről férjének: „Viktor úgy viselkedett, mint egy idióta, minden irányból támadásoknak tette ki magát akkor, amikor még semmi értelmeset nem csinált, ahogyan mondani szokták, még »nem lett ember belőle«. Micsoda felelőtlenség! Fe1aprított mindent, hosszú időre tönkretette az életét. De Te? Te hogy kerülsz ebbe bele? Feddhetetlen szolgálat, amely megviselte az egészségedet, az idegeidet. Kolosszális felelősség, éjfélig tartó gürcölések, amikor mások kurválkodnak, vagy isznak. Egy egész, munkának áldozott élet.”
Sztálin igen nagyra tartotta és becsülte Viktor apját, a remek megjelenésű, elbűvölő modorú, mindig comme il faut, csendes és szerény embert, akinek emlékezőtehetsége, hihetetlen munkabírása, rendkívüli helyzetfelismerése, gyors és leleményes reagálása, vitakészsége és konstruktív ellenjavaslata nélkülözhetetlen volt a diplomáciai élet gyakran pengeéles helyzetekkel, kenyértörésre menő ellenséges beállításokkal zsúfolt gyakorlatában. Sztálin mosolyogva gyönyörködött benne, pezsgővel kínálta, s lehordta külügyminiszterét, hogy „miért nem terjesztette fel már magas kitüntetésekre”. Gondos apaként törődött vele, otthon és külföldön is ellenőriztette, hogy jó ágyat vetettek-e neki, s elég puhák-e a párnái.
Kiváltságos he1yzete volt a családnak. Az apának évente ingyen varrtak méretre szabott öltönyt kiváló angol szövetből. Részt vehettek a Kreml karácsonyi fenyőfaünnepén, ritkaságba menő filmeket nézhettek, speciális könyvekhez juthattak hozzá, színházi előadásokra járhattak, sőt, a Novogyevicsi temetőben helyet is bérelhettek. Nyáron kiköltözhettek Trudovóba, a Moszkva alatti minisztertanácsi üdülőbe.
„Apám szégyenlősen hordta haza munkahelyéről, a kremli élelmiszer-elosztóból a friss marhahúst, főtt tarját, lazacot, sőregtokot, tejesbárányhúst. Nevetséges áron adtak ki apámnak rumos süteményt csokoládéöntettel, kandírozott gyümölcsöt, szultánkenyeret, mézeskalácsot, márkás grúz borokat.” Tiszta, őrzött lépcsőházban laktak, széles levelű pálmákkal díszített, gyermekmesébe illően kedves orvosokat foglalkoztató klinikára jártak. Az apa Sztálin halála után is magas (tábornoki) rangú diplomata volt hol Stockholmban, hol Párizsban, hol Bécsben.
Viktor édesanyja is „diplomata” volt, például a második világháború végén Tokióban, a szovjet követségen dolgozott, a katonai attasé apparátusában. „Anyámnak érdekes munkája volt. Azt olvasta, amit senki sem olvashatott, amiért bárki mást azonnal agyonlőttek volna… amerikai újságokból és folyóiratokból kikereste a Szovjetunió elleni rágalmakat, és rezümét írt róluk a sajtóosztály vezetésének. … Az amerikaiak nem viselkedtek szépen, rágalmaztak bőségesen, szörnyűséges erővel szarták le az orosz népet. … Az amerikaiak azt írták, hogy az oroszok önpusztítók… Sztálin a legkegyetlenebb diktátor a világon, egy emberevő, aki bekebelezte a Baltikumot, Lengyelországot, egész Kelet-Európát… de anyám számára az amerikai rágalom olyan volt, mint a falrahányt borsó. Arról álmodott, hogy műfordító lesz. Szabadidejében oroszra fordította Theodor Dreiser műveit.”
Viktor szülei szerették Sztálint, s féltek, hogy nélküle összeomlik a hatalmas birodalom. Halálakor édesanyja sírt, apját nagyon elfoglalta a temetéssel járó temérdek tennivaló, a koporsó, a ravatal, a sírhely, a virágok és a protokolláris teendők: a külföldi és a hazai kiválóságok fogadása és elhelyezése. A nép közül is sokan zokogva siratták a „nagy vezér”-t, az orosz nép atyuskáját. Alekszandr A. Fagyejev, aki később, 1956 májusában öngyilkos lett, akkor a „világon valaha élt legnagyobb humanistá”-nak nevezte Sztálint. Bulat S. Okudzsava ugyanakkor „élete legboldogabb napjának nevezte ezt a napot”. Viktor apja, amikor túljutott a temetési ceremónia minden terhén, ezt mondta: „Megkönnyebbülten föllélegeztem.”
Megrendítően tragikus, hogy Viktor apja, aki magasan képzett, ragyogó szovjet diplomata volt, meggyőződéses kommunistaként egy pillanatra sem kételkedett a kommunizmusnak az egész világra kiterjedő, végső győzelmében. Ebben közrejátszott, hogy fia szerint „apám a vezér egyik meghosszabbításaként fénykvantumként létezett, aki Sztálinban egy világviszonylatban jelentős »magnetikus« személyiséget látott, aki »globális kategóriákban gondolkodott«”. Mindent akart. Következetesen a világforradalomra koncentrált, arra, hogy az egész világ fölé kiterjeszti hatalmát. „Apát számtalanszor elképesztette Sztálin hallatlan memóriája, önuralma, amikor nyugati tábornokokkal tárgyalt. Sohasem tartott papírt maga előtt, nem készített jegyzeteket.”
„Apám hitt a kommunizmusban… [mert szerinte az] az emberi élet megszervezésének a legjobb formája. A legigazságosabb. Olyan elveken nyugszik, amelyeket elismer minden ember. Gondoskodás az emberről. Az ember mindenekelőtt. Testvériség. Barátság. Ingyenes orvosi ellátás. Ingyenes oktatás. Az ember felelősséggel tartozik a közösségnek a magatartásáért, a munkájáért. … Maguk a kommunista eszmék nem rosszak. A tapasztalat azt mutatta, hogy az oroszországi viszonyok között mi erre nem vagyunk felkészülve. … De a tapasztalat nem volt hiábavaló. Az emberiség egyszer majd új formában, magasabb erkölcsi szinten vissza fog térni hozzá. … Olyan szabad térben létezünk, amely el van szigetelve a Nyugat morális kritikájától. Nekünk a saját kategóriánkban kell értelmeznünk magunkat. Olyan világokban jártunk, ahol még senki más nem járt. A Nyugat és az orosz értelmiség jelentős része számára Sztálin egy dolog, az oroszok milliói számára pedig egy egészen más. Ők nem hisznek abban, hogy Sztálin rossz volt. A nép magáévá tette a jó Sztálinnak, Oroszország megmentőjének, a nagy nemzet atyjának képét. Apám együtt haladt a néppel. Az írónak meg kell értenie, hogyan lehetett apja a kommunista hatalom, Sztálin kiszolgálója, hogyan hihetett olyan sokáig a kommunizmusban. … Meg akarja érteni Sztálin alakját is, aki szerinte nagyon elevenen él a mai Oroszországban. … Oroszország minden vezetőjében ott ül egy kis Sztálin. Én is érzem magamban Sztálint.”


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969