2013. I-VI
 

Magyar politika 1944–2004
Frideczky Frigyes

Akárhonnan nézzük is, Bihari Mihály jogtudós, politológus, az 1945 utáni magyar politológia egyik megteremtője, az Alkotmánybíróság elnöke meghatározó jelentőségű, távlatos kitekintésű tudományos teljesítményt tett asztalunkra az Osiris Kiadónál 2005-ben megjelent, a Magyar politika 1944–2004. Politikai és hatalmi viszonyok című politikatudományi munkájával.
A szerző hangsúlyozza, hogy munkája „nem történettudományi és nem politikatörténeti” tanulmány, bár rengeteg „történettudományi műre támaszkodik”. Bihari kiváló politikai elemző, így könyvében domináns jellegű lett a „politikai-hatalmi rendszerelemzés”. A tárgyalt történelmi korszak szakaszolása is ehhez igazodik, eltérően az általánosságban használt politika- és gazdaságtörténeti, valamint történettudományi periodizálástól. A mai nyolcvan–nyolcvanöt évesek, akik a Szálasi-rémuralomba torkolló Horthy-rezsim mindenfajta megalázó (faji, vallási és társadalmi) minősítésének nyomorúságát végigszenvedték, hazai vagy külföldi lágerből, illetve pincemélyi lapulás/bujdosás után megérték a felszabadulást, s értőn szemlélik a szerző által periodizált hatvan évet, tudják, hogy miként valósult meg a Tiéd az ország, magadnak építed, illetve Azé a föld, aki megműveli jelszó. Nekik megadatott ugyanis, hogy a Nékosz-lelkesedéstől a Rákosi-diktatúrán, a forradalmi rendszerváltoztatási kísérletet követő Kádár-korszakon, majd az 1900-as évek végének rendszerváltoztatásán keresztül átéljenek háromféle társadalmi rendszert.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez az objektív munka egyetemi tankönyv, ekképp nem a könnyebb olvasmányokhoz szokott „átlagolvasó” (ha van ilyen kategória) kedvelt műfaja, mégis érdemes belekezdeni. Bizonyára a politológiát tanuló vagy társadalomtudománnyal foglalkozó egyetemisták mellett a jogászok is találnak benne felhasználható tanulságokat, de mindennél fontosabb, ha a fiatalabb generációkkal foglalkozó tanárok is felfedeznek benne munkájukban hasznosítható részeket. A szerző tudniillik a saját tapasztalatán túl a XX. század történészeinek könyveit is behatóan tanulmányozta. (Bihari négy kiváló történész kollégájától kért engedélyt a korszak három meghatározó jelentőségű politikusáról – Rákosi Mátyásról, Nagy Imréről és Kádár Jánosról – általuk készített életrajzi kronológia rövidített változatának közlésére.)
„A magyar társadalom elmúlt hatvan évének legmeghatározóbb tényezője a politika volt… Külső és belső politikai és hatalmi kényszerek, sajátos helyzetek döntő szerepet játszottak a magyar történelem alakulásában, tízmillió ember és nemzedékek sokaságának életében, egyéni sorsokban, tragédiákban, örömökben és felszabadító élményekben. Kiinduló tételünk és egyúttal elemzésünk tárgyának a meghatározása is az, hogy a magyar politika… intézményesült rendszere a mindenkori hatalmi viszonyok, intézmények és struktúrák rendszere, konkrét emberek által irányított és mozgatott politikai folyamatok összessége, amelyeket külső és belső kényszerek… meghatározott keretek közé szorítottak. A politikai mozgástér… kényszerek…, politikai-hatalmi célkitűzések és akaratok révén… bővült és szűkült, ugyanakkor át is alakult.”
A történeti szakaszolás első (1944/1945 és 1948 nyara) időszakának kezdő időpontjában „hazánk területén a német és a szovjet hadsereg vívta a második világháború egyik legöldöklőbb csatáját 1944 szeptemberétől 1945 április elejéig. Magyarországon átmenetileg két államrendszer, két joghatóság működött. Egymillió ember nem tért haza a harcokból és a fogolytáborokból, hatszázezer magyar zsidó nem tért vissza a haláltáborokból”.
Az 1945. novemberi választásokig az Ideiglenes Nemzetgyűlés, a Nemzeti Főtanács, a Politikai Bizottság, valamint az Ideiglenes Kormányból álló államszervezeti konstrukció tette lehetővé a Magyar Kommunista Párt (MKP) vezetőinek dominanciáját a meghatározott döntéseket illetően, az erőszakszervezetek kiépítését és felügyeletét, majd kizárólagos irányítását. Bihari kíméletlen őszinteséggel megírja, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés kétszázharminc képviselője közül a kommunisták kilencvenfős számát (40%) nem a huszonhárom évig illegalitásban működő hazai kommunisták tevékenysége, hanem a moszkovita kommunisták aktivitása és a szovjet hadsereg jelenléte, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság magyarországi elnökének, Kliment Jefremovics Vorosilov marsallnak a tevékeny közreműködése is magyarázza.
Az 1945. novemberi nemzetgyűlési választás eredménye meghökkentette a kommunista vezetést: az MKP 16,96%-ával szemben a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) 57,02%-ot kapott, s ezzel felhatalmazást a kormányalakításra és az államvezető kijelölésére. (A Szociáldemokrata Párt 17,41%-ot, míg a Nemzeti Parasztpárt 6, 87%-ot ért el.)
Az FKgP taglétszáma óriásira duzzadt, mivel a kommunista párttól, a kommunista diktatúrától és a szovjetizálástól félő szavazók a kisgazdapártba tömörültek. A kilencszázezer fős gyűjtőpártot mindvégig erős megosztottság jellemezte. A kommunista párt kezdettől fogva megpróbálta elválasztani egymástól a kisgazdapárt baloldalához, centrumához és jobboldalához tartozó politikusokat, „gátlástalanul, minden eszközt felhasznált arra, hogy… megossza a kisgazdapártot, rákényszerítse: zárja ki soraiból a jobboldalhoz tartozó Pfeiffer Zoltánt, Sulyok Dezsőt, Tildy Zoltánt, majd a centrumhoz tartozó Nagy Ferencet, Kovács Bélát, Varga Bélát”. Pfeiffer Zoltán kifejezésével élve „felszalámizta” a kisgazdapártot. „A szalámitaktika eszköze mellett a kommunista párt mindvégig sikeresen alkalmazta a politikai harc »kriminalizálását«, vagyis hogy koncepciós pereket konstruálva politikailag lehetetlenítse el a Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőit és vezetőit, mint például Tildy Zoltánt.”
Az MKP 1946. szeptemberi kongresszusa előtt Révai József, a párt fő ideológusa kijelentette, hogy „válaszút előtt állunk, a jobboldal ki akarja szorítani a kommunista pártot a kormányból… Pár nappal később az MKP III. kongresszusán Rákosi még egyértelműbben fogalmaz és fenyegetőzik: »A reakció előretörése olyan méreteket ért el, hogy kezdi veszélyeztetni a magyar demokrácia minden vívmányát… [ezért] elhatároztuk, hogy végre rendet teremtünk ezen a téren is… Erre a célra minden eszközt fel fogunk használni…, a nép ellenségeinek garázdálkodása a koalíción belül tovább nem tűrhető«”. (Szabad Nép, 1946. szeptember 29.)
Ezzel a koalíción belülre került az „osztályharc”, s fő célponttá a kisgazdapárt vált. A pártközi értekezletek második szakasza, amely 1944. december 21-ével kezdődött, végetért, s elkezdődött a kierőszakolt rendszerváltás, az 1948 őszéig tartó harmadik szakasz, amely a hatalom megragadására vezetett. Joszif Visszarionovics Sztálin 1945 tavaszán még óvta az általa megszállt országok kommunistáit attól, hogy azonnal a proletárdiktatúrával kezdjék a hatalomátvételt.
A Komintern megalakulása után Sztálin kiadta a jelszót: megteremtődtek a szocialista forradalom sikeres végrehajtásának feltételei. „Miután a kisgazdapárti miniszterelnököt (Nagy Ferencet) emigrációba, a köztársasági elnököt lemondásra kény-szerítette az MKP, a Baloldali Blokk asszisztálásával nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista hatalomátvétel előtt nincsen már legyőzhetetlen akadály… Ezzel lezárult a demokratikus átmenet mintegy hároméves időszaka Magyarországon és a régió országaiban is.” A Szovjetunió példájának követésével a magyar társadalomtól, a történelmi hagyományoktól teljesen idegen megoldásokat vezettek be a jogi és az állami intézményekben (tanácsrendszert, kolhoz-, azaz szövetkezeti rendszert); az ideológiai előírásoknak megfelelően a gazdasági, a kulturális és az oktatási rendszert gyökeresen átszervezték: tervutasításos lett a gazdaság.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969