2013. I-VI
 

A környezetgazdálkodás anyagcsere koncepciója
Oláh János

Az anyag alacsonyabb szerveződési szintjeinek anyagcseréjét működtető kölcsönható erők, mint például az elektromágneses, konkurencia és kompetíció kölcsönhatásokhoz képest, az emberi közösségek halmazképző társadalmának anyagcseréjében megjelent valami teljesen más szervező erő, a szociális agy tudatával működő új kölcsönhatás, az eszme. Eszmeáramlatok uralják az emberi közösségek, és rajtuk keresztül az ökoszisztémák anyagcseréjét is. Célszerű, sőt szükségszerű, mert Földünk anyagcsere betegségektől szenved, egyetlen egységes koncepcióba összegyúrni a természet és társadalom anyagszerveződési szintjeinek anyagcsere folyamatait. Egyszerűen követve az anyag történetét, amely mintegy másfélmillió évvel ezelőtt, az acheuli kultúrában szerszámként jelent meg az emberi faj kezében, és kezdetét vette a társadalom anyagcsere szerveződése. A földművelő civilizációban, de még az ipari civilizáció nagy részében is a természettel harmonikusan gazdálkodott az ember. A hatékonyra olajozott társadalom csak az elmúlt fél évszázadban „menedzselte szét” a szennyező termelőt és a szennyezésben érdekelt környezetvédő iparágat. A környezetvédelem az olaj szülötte. A környezetgazdálkodás célja, hogy ezt a szétválást megszüntesse, a termelést és védést újra egyazon alany, a helyi erőforrásokat felelősen használó tulajdonos végezze, mégpedig az ökológia által feltárt természeti törvények alkalmazásával. Ezzel válik az ipari társadalom környezetrablása újból környezetgazdálkodássá. Megvalósul az információs civilizáció környezetgazdálkodása, amely alkalmazott ökológiának is tekinthető.
Milyen logikát követ a természeti és társadalmi anyagcserét integráló környezetgazdálkodás felépítése? Mindvégig az önmozgó és az emberi munkával mozgatott anyagenergia a vezérfonala, mint ahogyan az anyaggal való gazdálkodás is a környezetgazdálkodás lényege, történjen az anyagmozgás elektromágneses kölcsönhatással szubatomi, vagy eszmeáramlással társadalmi anyagszerveződési szinteken. Ez a környezetgazdálkodási koncepció a természet elsőbbségét hirdető paradigma erősítéséhez és terjesztéséhez elkötelezetten gyűjti egybe a természet és társadalom anyagcseréjének általános törvényszerűségeit. A természet elsőbbsége egyben az ember elsőbbségét is jelenti, hiszen része vagyunk a természetnek, rombolásával önmagunkat pusztítjuk. Az általános környezetgazdálkodás diszciplínája nem vállalkozik a tíz erőforrás-fogyasztó ágazat tudományterületein alkalmazott speciális elvek, törvények, technikák és technológiák, vagyis a részletes környezetgazdálkodás leírására. Ez a szaktudományok feladata. Az általános környezetgazdálkodás mindezek láthatatlan kormányzóját, az anyagmozgás anyagcseréjét tekinti a természeti és társadalmi lét meghatározójának. A józan ész tíz ujjával számolható valóság mennyiségeit gyűjti táblázatokba. A természet és társadalom törvényeit, elveit, irányelveit, és mindenekelőtt a különböző környezeti és termelő rendszerek anyagenergia tömegeit és áramait rendezi monológ, bináris és mátrix rendszerű táblázatokba, ha lehet néhány szavas gondolatmintákba sűrítve. A lét maga a halmazképző mozgás, melynek konkrét létezői, bármely részecske és a hozzátartozó kölcsönhatás az ember számára információt jelent. Ennek feltárása és megismerése a létértés1, konkrétan a létező megértésének mechanizmusa. Ezzel válik az információ egy közösség nyelvi kultúrájává, majd lesz belőle írott civilizáció, közösségi tudás. A környezetgazdálkodás társadalom anyagcsere koncepciója is így válik önszervezett tudáscsomaggá, és összegyűjtött információhalmazainak elrendezése egyszerűen követi az anyagszerveződés bonyolódását.
„Ökológiatörténet”. Az ökológia és környezetgazdálkodás fejlődésének elemzése részletezi a természet és társadalom egységes anyagcsere koncepció kialakulását.
„Természet-anyagcsere”. Ahhoz, hogy gazdálkodjunk vele, először is meg kell ismernünk, hogyan szerveződött az anyag (anyagszerveződés), hogyan épül fel a természet (természetszerkezet), hogyan mozognak alkotóelemei az emberi szemmel is nyomon követhető módon (fenodinamika), és mindez milyen láthatatlan anyagáramlásokkal és energiaváltozásokkal történik (anyagcsere).
„Társadalom-anyagcsere”. Miután mára az ember vált az ökoszisztémák kulcsfajává, létfontosságú annak megismerése, hogy anyagcseréje szempontjából milyen szerkezetű az emberi társadalom, és milyen kölcsönhatások mozgatják (társadalomszerveződés), milyen rendszerben termel és fogyaszt (gazdaságszerveződés), és hogyan mozgatja az anyagot (anyaggazdálkodás).
„Erőforrás-gazdálkodás”. A természet és társadalom anyagcseretörvényei és irányelvei alkalmazva válnak termelő gyakorlattá. Példák, irányelvrendszerek, anyagáramok és technológia-csomagok mintázzák az erőforrások felhasználásának fenntartható értékeit, irányelveit és eljárásait (erőforrás-fogyasztás), segítik a természeti erőforrások védelmét (erőforrás-védelem), és a károsodottak kezelését, felújítható termelését (erőforrás-rekonstrukció). A környezetgazdálkodás tíz erőforrás-fogyasztója, másként a közgazdaságtan tíz gazdasági ágazata, vagy egészen pontosan a tíz társadalmi anyagcsere típus szolgáltat mintákat és esettanulmányokat arra, hogyan kell anyagközpontúan működtetni a környezetgazdálkodás természeti törvényeivel az egyes környezet fogyasztásba bevont rendszereket és anyagcseréket. Eközben követi az anyagszerveződés természetes útját és összefoglalja az észszférát (nooszféra) létrehozó kulcsfaj populáció, az emberi társadalom technológiai, közgazdasági és politikai mozgásformáit és eszmeáramlatait is.
A környezetgazdálkodó társadalom-anyagcsere koncepcióban az elméleti fizikát sűrítő anyagszerveződés és a társadalomtudományt egyszerűsítő társadalomszerveződés azok számára kínál koncentrált segítséget, akik sűrítve, de mélyebben kívánják megérteni a természet és társadalom anyagcseréjét. Az elméleti fizikusok és társadalomkutatók, vagy akár az ökológiát és környezetgazdálkodást leszűkítve alkalmazó szakemberek számára az anyagszerveződés és társadalomszerveződés szabályainak ismerete nélkül is érthetők és alkalmazhatók a környezetgazdálkodás elvei, értékei és eljárásai. A gyakorló gazdálkodók táblázatokba rendezett anyagenergia mennyiségek tömörítéseit a természet és társadalom anyagcsere törvényeivel együtt alkalmazhatják az erőforrás-használat, -védelem és -rekonstrukció általuk művelt területén.


(Hogyan lett a környezetgazdálkodásból környezetrablás?) Az ember környezetgazdálkodó tevékenysége valamikor tízezer éve kezdődött, amikor a jégkorszak végén kipusztultak megszokott zsákmányállatai, és megváltoztak környezeti erőforrásai. Ezt követően helyi közösségei mindig harmonikusan gazdálkodtak saját környezetükkel. Eleinte azért, mert populációsűrűségük és hatékonyságuk alig befolyásolta a természet rendjét és működését. Ekkor termelő tevékenységük még teljes mértékben a környezeti tényezők természetes adottságaitól, térbeli változásaitól és időbeli ciklusaitól függött. Az emberi faj természeti kiszolgáltatottságán először a tudományos forradalom és a több százmillió év során felhalmozódott fosszilis szénenergia tömeges használatbavétele enyhített. Az új energia robbanásszerűen növelte az európai társadalmak információtartalmát, új ismeretek, eljárások és technológiák forradalmasították a tömegtermelés hatékonyságát. A környezetgazdálkodás azonban még ekkor is harmóniában termelt a természettel. A közjószágok és magánjavak arányos elosztását az évezredek során kialakult közösségek társadalmi tőkéje alakította és őrizte. Közösségi tőkével működött a termék-előállítás anyagformázó tevékenysége és az együttműködés harmonikus rendje.
A termelés és természeti szolgáltatás valamint a közjavak és magánjavak arányos rendjében kialakult tömegtermelő és tömegfogyasztó társadalmak harmonikus környezetgazdálkodása a XX. század második felében kezdett felborulni. A hatvanas évektől kezdődően már jól láthatóan az ember elkezdte a természetben benne rejlő átalakítását2. Ekkor egy új energia, a kőolaj tömeges használatbavétele tette hatékonnyá az európai társadalmakat. A koncentrált energiaanyag rendkívüli mértékben növelte az emberi közösségek információtartalmát, negentrópiáját. A hatékonyságában önbűvölt ember mértéktelensége környezetveszélyes eszméket szabadított a természetre. Az árupénzből hitelpénz, a hitelpénzből pénzáru, a pénzáruból pedig a természet elárulója lett. A neoliberális produkcionalizmus gazdaságeszme, legyengítette a tulajdonos helyi gazdálkodót és fizetett menedzsert szabadított a környezetre. A természetüzemben felborult a termelés és természeti szolgáltatás harmóniája, a családüzemben pedig eltorzult a közjavak és magánjavak természetes aránya.3 Az egységes környezetgazdálkodás eszméje környezetrablásra változott, széthasadt termelőre és környezetvédőre. Az új munkamegosztás szerint a termelő feladata a szennyező termelés, a fogyasztóé a pazarlással szennyező fogyasztás és végül, a minderre ráépülő környezetvédelmi ipar a légkörbe küldi tovább az erőforrás használat anyagcsere végtermékeit. Mindez olajenergiával történik. Ennek a természetellenes állapotnak a feltárásához, elemzéséhez és meghaladásához nyújt segítséget a környezetgazdálkodás új koncepciója, amely egységes rendszerbe gyűjti a természet és társadalom anyagcseréjét. Egységes rendszerbe rendezi, mégpedig az anyagszerveződési szintek mentén, a természeti anyagforgalmat és társadalmi anyaggazdálkodást.

A cikk további része a Valóság 2006/6. számában olvasható.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969