2013. I-VI
 

Ami a franciákat hajtja

A tiltakozások a kapitalizmusnak azt a formáját vonják kétségbe, melyet a francia társadalom túlnyomó része – ha nem is az egész – károsnak ítél meg. Franciaország igazságossági mércéjét és az „egyenlőséget” vélik veszélyben látni. Hozzá kell tenni: ezen fogalom radikális értelmezésével Franciaország – amennyiben az egyenlőséget nemzeti feladatnak deklarálja – szinte egyedül áll a világon. De azt is tudjuk: az égalité a francia köztársaság egyik központi értéke.
Dominique de Villepin miniszterelnök kétségkívül nem tudta, milyen folyamatot indít el. Véleménye szerint egy kicsi, de konstruktív kezdeményezésről volt szó, mely az új munkahelyek létrehozása előtt álló akadályokat igyekezett elhárítani.
Akaratlanul is felvetett vele egy olyan kérdést, melyet sok francia országának jövője szempontjából központi kérdésként kezel.
A franciák a történelem során mindig is a capitalisme sauvage, a vadkapitalizmus ellen voltak. Akkor is, amikor a 19. században a manchesteri kapitalizmus „ördögi műhelyéből” útjára indult, hogy meghódítsa a tengeren túli világot is.
(Egy, a piaci és vállalkozási szabadságról szóló friss nemzetközi felmérés szerint a kínaiak 74 százaléka a kapitalizmust tartja az összes közül a legjobb rendszernek. Hozzájuk képest a franciáknak csak 36 százaléka gondolkozik így.)
A kérdés a következő: a kapitalizmus mely válfajáról beszélünk egyáltalán? Az 1970-es évekbeli és a mai kapitalizmus-modell (az amerikai) között két alapvető különbség figyelhető meg.
Az ún. „Stake-holder”-elv helyébe egy új modell, újfajta szemlélet lépett. A korábbi modell abból indult ki, hogy a vállalatok felelősséggel tartoznak a foglalkoztatottak jólétéért. Ehhez képest ma a menedzserek felelőssége arra szorítkozik, hogy rövidtávon value-t (értéket)=nyereséget teremtsenek a tulajdonosaik számára. A siker mércéje pedig a részvények értéke és az osztalék lett.
Egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a foglalkoztatottak béreinek csökkentése érdekében (ez néhány esetben a nyugdíjpénztárak kifosztásához és egyéb bűnügyi történetekbe illő eredményre vezetett), valamint arra késztették az államot és a nyilvánosságot, hogy az állami költségvetés és általában a közszféra ellátásához szükséges adókat csökkentsék.
A fejlett országokban a hatvanas évektől kezdődően – a munkavállalók és a közszféra rovására – a vállalati vezetők és a részvényesek javára rendezték át a jövedelmi viszonyokat.
A leírtak felháborodást válthatnak ki és felforgató jellegűnek tűnhetnek, mégis úgy gondolom azonban, tiszta ténymegállapításról van szó. A reform ellen demonstráló európaiak tulajdonképpen a munkahelyek – a menedzserek irányításával lezajló – tömeges megszüntetése és áthelyezése ellen tiltakoznak. Ezt nevezem „vezérigazgatói kapitalizmusnak”: a vállalatvezetők gyakorlatilag kontrollálják a felügyelő bizottságokat, és ők azok, akik a legtöbb hasznot húzzák a rendszerből.
A másik nagy változás a globalizációban keresendő. Ennek a fejlett országok társadalmaira gyakorolt súlyos hatása abban rejlik, hogy a bérversenyben egyszerűen magára hagyja a munkavállalókat.
Tudom, hogy igen bonyolult témáról van szó, ezért itt arra szorítkozom, hogy a közgazdaságtudomány egyik klasszikusát, David Ricardót idézzem: ha a munkabér a korlátlan konkurenciának van alávetve, és korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre a munkaerő, a munkabér éppen a létminimum fölé fog esni. A történelem során soha nem állt rendelkezésre korlátlan munkaerő. A globalizációnak köszönhetően ma eljött ez az állapot, és ez a folyamat pedig csak most fog kiteljesedni.
Európa nyugtalansága jelzés értékű: felhívja a figyelmet a politika és gazdaság között tátongó súlyos kommunikációs szakadékra, a kapitalizmusra és emberi konzekvenciáira. Arra a kapitalizmusra, melyben a munkát terméknek tekintik és ezen termék árát az egész glóbuszon versenyeztetik. Hosszabb távon ennek komolyabb politikai következményei lesznek, mint ahogyan azt ma a párizsi diákok gondolnák.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969