2013. I-VI
 

EU-integráció a magyar parlamentarizmus tükrében
Saád Judit

Hazánk több mint egy évtizede csatlakozott az európai integrációs folyamathoz. Ez a relatíve hosszú idő és a csatlakozás lezárulása alkalmat ad az összegzésre, következtetések levonására. Az integrációval kapcsolatos feladatok és hatáskörök megoszlanak a kormány és a parlament között. Elsősorban természetesen a kormány kompetenciája az integrációs folyamat irányítása. A parlamenten belüli integrációs tevékenység részben kiegészítő, részben pedig ellenőrző szerepkört jelent, illetve egyéb saját hatáskörök is kialakulnak. A törvényhozáson belül az európai integrációval kapcsolatos feladatokért a külön erre a célra 1992-ben létrehozott, majd 1994-ben állandó bizottsági státust nyert Európai Integrációs Ügyek Bizottsága (EIÜB) felelős.
Az EIÜB tevékenysége négy fő területre koncentrálódik. 1. Kiemelten foglalkozik a jogharmonizációval. 2. Nyomon követi a társulási szerződés, illetve a csatlakozási szerződés végrehajtását, a tagságra való felkészülést, párbeszédet folytatva a kormánnyal és az EU tagállamaival, az azokban működő parlamenti testvérbizottságokkal, illetve a többi tagjelölt országgal. 3. Tájékoztatja a közvéleményt az EU-val kapcsolatban. 4. Az Európai Unió–Magyarország Társulási Parlamenti Bizottság (vegyes bizottság) magyar oldalaként az EU-val folytatott politikai dialógus egyik intézményeként működik. Legfontosabb belföldi kapcsolatai a parlamenti állandó bizottságok, az állandó bizottságok EU-albizottságai, a szakminisztériumok EU-integrációs főosztályai, az Európai Unió Bizottságának budapesti delegációja, az EU-hoz kapcsolódó társadalmi szervezetek, és az egyéb nem-kormányzati szervek (NGO-k). Legfontosabb nemzetközi kapcsolata az eddigi három parlamenti ciklusban az EU–Magyarország Társulási Parlamenti Bizottság volt. Az Európai Parlamenten belül az EIÜB eseti kapcsolatokat tartott fenn az EP egyes szakbizottságaival. A Bizottság az EU tagországok és tagjelöltek parlamentjeinek EU-s bizottságaival is rendszeres találkozókat szervezett. Több kísérletet tett az EIÜB a tagországok EU-bizottságainak konferenciáján (COSAC: Conference of Community and European Affairs Committees) való részvételre is.
A kezdetben tizenöt tagú bizottság előbb huszonhárom tagúra bővült (megfelelve az Európai Parlament testvérbizottságának huszonhárom fős létszámának), majd az Alkotmánybíróságnak a bizottságok létszámát érintető határozata alapján a jelenlegi huszonhatra változott. Azon bizottságok közé tartozik, ahol a kormánypártok a mandátumarányos, 72% helyett megelégedtek a bizottságon belüli egyharmados többséggel. Az EIÜB jelentőségét mutatja, hogy tagjai sorába a frakciók jól felkészült szakembereket delegáltak, illetve a bizottsági elnökök a parlamenti pártok vezető személyiségei közül kerültek ki.
A 2003. április 12-én megtartott ügydöntő népszavazás után, ahol a magyar állampolgárok döntöttek arról, hogy Magyarország az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, az EIÜB működése is fordulóponthoz érkezett. Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: mennyire volt hatékony és eredményes a bizottság működése az elmúlt parlamenti ciklusokban? Mennyire felelt meg legitimációs és egyéb feladatainak (jogharmonizáció, magyar integrációs érdekek képviselete, a kormány kontrollja, közvélemény tájékoztatása)? Vajon a csatlakozási tárgyalások intenzívebbé válásával, a csatlakozás időpontjának közeledésével és konkretizálódásával az EIÜB is egyre jelentősebb és egyre több feladatkört ellátó, egyre nagyobb kompetenciával rendelkező bizottság lett? S ezzel együtt helytálló-e vagy inkább vitatható az a meglehetősen közkeletű álláspont, hogy az EIÜB gyenge parlamenti bizottság, talán a legkevésbé jelentős a Magyar Országgyűlésen belül? Mindezt három parlamenti cikluson keresztül szeretném összegezve bemutatni — a legújabb, negyedik ciklus legaktuálisabb kérdéseit is érintve.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969