2013. I-VI
 

Gyermek- és családsegítő szolgálatok: hogyan tovább?
Letenyei Róbert

A törvényi előírások szerint az önkormányzatok családsegítő szolgálat működtetésével vagy más, személyes gondoskodást nyújtó intézmény révén (önálló szakmai egységgel vagy a külön jogszabályban meghatározott képesítési előírásoknak megfelelő személy foglalkoztatásával) látják el feladataikat.
Az 1997. évi XXXI. törvény megjelenésével kettévált a felnőttekkel és a gyermekekkel való „foglalkozás”: az 1993. évi III. törvény köznapi értelemben a felnőttekkel foglalkozik, míg az 1997. évi XXXI. a gyermekekkel. A gyermekjóléti szolgálatok működtetésére és fenntartására vonatkozó törvényi szabályozás szó szerint ugyanaz, mint a családsegítő szolgálatok esetében.
A szétválasztás nyomán a települési önkormányzatok is elkülönítették a feladatokat és a hatásköröket. Kivétel nélkül minden esetben két rendeletet hoztak a törvényi felhatalmazás alapján: az egyik a felnőttek, míg a másik a gyermekek esetében érvényes ellátási formákkal foglalkozott. A több anyagi forráshoz hozzájutó önkormányzatok két intézményi hálózatot alakítottak ki az említett törvények megjelenését követően: 1993 után a klasszikus családsegítő szolgálatokat, majd 1997-től a gyermekjóléti szolgálatok rendszerét.
Az önkormányzatok cselekvési lehetőségét méretük és anyagi lehetőségeik egyaránt korlátozták. A nagyobb és tehetősebb önkormányzatok professzionálisabb családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot alakíthattak ki. A kisebbek ellenben vagy társulásban, vagy másodállásban foglalkoztatott személy alkalmazásával tettek eleget törvényi kötelezettségüknek.
A társulásos intézményfenntartás sajátos problémákat vet fel, amelyek halmozottan jelennek meg a gyermekjóléti és a családsegítő feladatok ellátása során. A közös intézményfenntartás problémaköre túlmutat a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálat fenntartásának nehézségein. A központ és a távolabb levő település között az intézményi erőforrások nem lakosságszám vagy feladat szerint oszlanak meg. A centrum az esetek nagy részében arányosan több erőforrást köt le, mint a társult település. Ezt könnyű belátni, hiszen a helyben lakó ügyfelek könnyebben veszik igénybe a családsegítő szolgálatok által nyújtott szolgáltatást, jobb a hozzáférési lehetőségük, például az utazási lehetőségek miatt.
A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat mai formáját a jóléti társadalmak kialakulása hozta létre. A városias életforma a hagyományos közösségek felbomlásával járt, s ez erősítette az állami szerepvállalást. Az állam átvállalt a közösségtől olyan feladatokat, amelyeket régebben a különféle emberi csoportosulások láttak el.
Jelenleg a falusias közösségnek mások az igényei a gyermek- és családvédelem során, mint a városias környezetnek A szociális ellátásokról szóló és a gyermekvédelmi törvény, valamint a végrehajtási rendeletek azonban az ország összes településének azonos jogokat és kötelességeket írtak elő. A törvényhozó azt feltételezte, hogy minden közösségnek azonosak a körülményei, a lehetőségei és az igényei. Holott egy falusias közösségben máshogy jelennek meg a társadalmi ellentétek, mint például Budapesten. A fővárosban mindössze néhány perces utazással mindenkinek lehetősége van arra, hogy szembesüljön a társadalmi különbségekkel: bárki eljuthat a metróaluljáróban kéregető hajléktalanoktól a rózsadombi luxusvillákig. A kisebb településeken ellenben nincsenek ilyen égbekiáltó társadalmi különbségek. Aki tehetősebb, annak a közösség ismeri vagyona eredetét, s ha nem becsületes úton szerezte, erkölcsileg megbélyegzik tevékenységét. Kisebb, zártabb közösségekben mások a mércék; mindenki tudja, ha valaki szorgalmasabb, tehetségesebb az átlagnál. Köztudomású az is, hogy ki emelkedett ki munkája és szorgalma révén a többiek közül, s ki az, aki a közösség által el nem fogadott eszközökhöz nyúlt. Ám minél nagyobb egy település, annál kevésbé látható át a közösség számára az egyén gyarapodása.
A rászoruló felnőtteknek és gyermekeknek is más a helyzetük és a státusuk egy falusias közösségben, mint egy nagyobb városban. Kisebb közösségben máshogy ítélik meg azt az embert, aki önhibájából került hátrányos helyzetbe, mint városias közegben.
Ezáltal a segélyezés is eltérően működik faluban és városban. Az utóbbi helyen normatíva és jövedelemigazolás alapján osztják el a segélyt, míg az előbbiben a közösség megbeszéli (például szociális bizottság révén), hogy az illető rászoruló-e, s ha kapna segélyt, azt várhatóan mire költené. A segélyezés hatékonysága — vagyis az, hogy eléri-e célját — jobban mérhető tehát kisebb emberi közösségben.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969