2013. I-VI
 

Kapronczay Károly

A 20.század történelmi léptékű változásokban gazdag forgatagában magyar földön sok nemzedék tartotta magát „elvetélt korosztálynak”, hiszen a magyar ifjakat és érett korúa-kat a háborúk, forradalmak, diktatúrák tétlenségre, külföldi vagy belső emigrációba kényszerítették, vagyonuk vagy megélhetésük elvesztésével sújtották. Velük töltötték meg a börtönöket, mindezt azért, mert nem illettek bele az idegen eszmék szülte rendszerbe.
A két világháborút követően, majd a forradalom után, a magyar értelmiség igen tehet-séges és jelentős létszámú ifjú nemzedéke menekült el hazánkból, keresett képességeinek és tehetségének megfelelő életteret Európa más országaiban, vagy Amerikában. Szomorú, hogy az üldöztetés, a diktatúra elől menekülők közül sokan távol a hazától lettek híres tudósok, gazdasági szakemberek, színészek, művészek. Külhonban öregbítették új hazájuk dicsőségét, és – önmagukon kívül - csak kevesek ismerték „múltjukat”, életük egy bizonyos szakaszának tragikus történetét. Míg Európában – a név különös hangzása alapján – számon tartották az idegen eredetet, Amerikában, ahová mindenki valahonnan érkezett, már nem, vagy csak igen különleges körülmények miatt említették meg valaki „magyarságát”. Mindez jórészben vo-natkozik az 1945 után menekült magyar emigrációra: többségük valóban az életét mentette az egyre erőteljesebben formálódó, a régi elittel és értelmiséggel nem szimpatizáló új diktatúrá-tól.
Az 1945 után elmenekült ifjú magyar értelmiség – megjárva a második világháború poklát – főként olyan országokban kereste nyugalmát és szakmai karrierje lehetőségét, ame-lyek minél távolabb voltak a Szovjetuniótól. Aránylag zökkenőmentesen alakult sorsuk, hi-szen a magyar iskolai és egyetemi oktatás kiváló szellemi alapot biztosított. Annyi borzalom után képesek voltak küzdeni, bár szenvedtek a honvágytól és attól a tudattól, hogy egyhamar nem láthatják szülőhazájukat.
Közéjük tartozott Bakay Lajos (1917 1998), jeles agykutató s agysebész, a Harvard Egyetem kiválósága, akinek emlékét az egyetem előcsarnokában emléktábla őrzi. Bakay La-jos a jeles Bakay orvos-család tagja. Édesapja a 20. század első felében iskolateremtő sebész-professzor, az 1917-ben alapított pozsonyi (1920 után Pécsre helyezett) Erzsébet királyné Tudományegyetem talán legfiatalabb professzora, akit 1945 után éppúgy nem kímélt a politi-ka, mint külföldre menekült, és az „apai pályát” követő fiát. A család valóban a híres magyar orvos-dinasztiák egyike, hiszen a nagyapa is a gyógyítás művészetének szentelte életét, sőt rajtuk kívül a család távolabbi ágának tagjai is az orvosi pályán tevékenykedtek. Az ifjabb Bakay Lajos talán nem is lett volna sebész, ha a második világháború első éveiben, frissen szerzett diplomájával nem hívták volna be frontszolgálatra. A első frontvonalak mögé telepí-tett tábori kórházak műtőjében vált igazi sebésszé. A háború utolsó hónapjaiban ugyan várat-lanul leszerelték, de a közelgő front elől menekülve a Nemzetközi Vöröskereszt által védett pannonhalmi bencés főapátság épületében működő kórház orvosa lett. Izgalmas olvasmány Bakay Lajos katonaorvosi szolgálatának leírása is, de a pannonhalmi év krónikája vetekszik evvel. Pannonhalmán számos zsidót és politikai menekültet bújtattak, itt talált menedéket a környék lakosságának egy része is. Sőt számos jeles értelmiségi személyiség is meghúzódott az ódon falak védelme mögött. Az ifjabb Bakay volt itt „az orvos”, akinek az orvoslás minden területéhez magas szinten kellett érteni, de legfőképpen az emberek lelkéhez, az üldözött és menekülő ember kiszolgáltatottságában kellett lelki támaszt nyújtani.
Az igazsághoz tartozik, hogy a különös menedékhelyről kevesen írtak. Aki erről szólt, mások elbeszéléseit vetette papírra. Bakay a szemtanú, éppen ezért talán ilyen mélységben senki sem elevenítette fel a helyet, a helyzetet és a szereplőket. Ha semmi mást nem írt volna le, akkor is teljes munkát hagyott volna az utókorra. Azonban a folytatás sem kevésbé érdek-feszítő olvasmány. Bakay Lajos visszatért Budapestre, itt kísérelte meg megalapozni további életét és szakmai karrierjét. A politikai helyzet azonban áthatolhatatlan akadályt gördített elé. A mindenkiben ellenséget kereső új rend számára a legveszélyesebb bizonyára a frontot meg-járt, orvos-családból származó értelmiségi ifjú lehetett, aki nem is rejtette el politikai nézeteit. Vagy a börtön, vagy az emigráció várt rá, ezért az utóbbit választotta. Jól előkészített szökése után Svédországba került, és a világhírű Olivecrona agysebész professzor mellett kezdte el agysebészi munkásságát. Innen a Harvard Egyetemre került. Izgalmas és egyben szomorú történet az emigráció emlékezete, amely közegből kiemelkedett Bakay Lajos, hogy jeles agy-sebésszé, kutatóvá váljon. Lényegében itt fejeződik be a visszaemlékezés, a szerző ezek után csupán néhány oldalt szentel élete következő ötven esztendejére. Az emlékiratot gyermekei-nek, illetve unokáinak szánta, talán azt kívánta megmagyarázni, miként került Amerikába, sikereinek színhelyére. A szakmai szempontok kiemelése sem lett volna kevésbé érdekes ol-vasmány, de erre a kiegészítésre már nem kerülhet sor, hiszen 1998-ban tragikusan zárult Bakay élete.

(BAKAY Lajos: A szélnek eresztett nemzedék. Egy agysebész életútja a Dontól a Har-vardig, Bp., XX. Század Intézet. 2005. 282 p.)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969