2013. I-VI
 

Prohászka öröksége a fehérvári egyházmegyében - Mezgár Lajos, a társadalomforradalmár pap
Hévizi Józsa

(Katolikus megújulási mozgalom és a székesfehérvári egyházmegye.) A XIX. század második felében meginduló modernizáció hívei az állam és az egyház szétválasztásával, a liberalizmus gazdasági és szellemi téren való felerősítésével hittek az emberi szabadságjogok kiteljesedésében, a társadalmi bajok könnyebb orvoslásában. A városi munkásság szociális helyzetéből, az újfajta szegénységből fakadó problémákkal Európa szerte küszködött a katolikus egyház. Hazánkban egyre többen kezdték a protestáns egyházak autonómiájához hasonló szerveződés hiányával magyarázni, hogy az általános emberi és szociális kihívásokra a katolicizmus lassan vagy megkésve válaszol!
A vallásosság lassan visszaszorult a polgári életből. A szabadelvű párt uralmával a protestánsok szerepe nem csak a kormánypártban, hanem a szellemi életben is megnőtt. Ocsúdást az 1870-as évek kultúrharca hozott, amelybe aktívan bekapcsolódott a székesfehérvári püspök Steiner Fülöp, aki az egyházpolitikai törvények vitájában többször felszólalt az országgyűlésben (gr. Zichy Nándorhoz hasonlóan). Innen keltezhető tehát az az erkölcsi alapú politizálás, amely az elkövetkező 80 év egyházmegyei társadalompolitikai törekvéseit, mozgalmait meghatározta.
Az 1892. évi választások előtt elmondott beszédében Steiner Fülöp sajnálta, hogy nincs katolikus képviselőjelölt, de emlékeztetett arra, hogy a megválasztott képviselőnek „nem szabad más elveket vallania s követnie a magánéletben, s másokat a nyilvános életben úgy, hogy az egyház tekintélyét a magánéletben kövesse, a nyilvános életben pedig semmibe vegye”. Nem véletlen, hogy a Zichy Nándor elnöklete alatt 1895-től meginduló katolikus Néppárt működését a Fejér megyei Napló figyelemmel kíséri. A katolikus megújulás kezdetének tekinthetjük a székesfehérvári egyházmegyéből induló kezdeményezést, a Katolikus Néppárt tevékenységét.
Steinert a püspöki székben Prohászka Ottokár követi, aki ekkoriban minden írásában hitbéli megújulást követel, s XIII. Leó: Rerum novarum kezdetű enciklikája szellemében a kapitalista vállalkozások embertelenségét feltárva a szociális kérdések, a munkáskérdés megoldását sürgeti. A keresztény igazságosság alapján álló, olyan magántulajdonra épülő kapitalizmust szeretne; amelyet ma szociális piacgazdaságnak hívunk. Úgy látja, hogy a rászorultságra, emberi nyomorúságra érzéketlen, önérdek alapú kapitalizmus magyarázata az egyén korlátlan érvényesülését hirdető liberalizmusban lelhető fel, mely széttöri az értékhordozó és megtartó kisközösségeket: „A mi problémánk nem abban áll, hogy a dzsentri tönkrement, hanem abban áll, hogy annak a dzsentrinek a helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály… hanem, hogy azt a zsidóság foglalta el, a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával, rá volt arra képesítve, hogy itt a magyar apathia, a magyar indoleracia, a magyar munkátlanság, a magyar úrhatnámság terén leszorítsa teljesen ezt az életképtelen, harcokra be nem állított nemzedéket.” – írta. A földbirtokos arisztokrácia és a dzsentri, a tehetős parasztság nem vállalkozott kereskedelmi és ipari tevékenységre, az ipari fejlődés sajátos velejárójaként a kapitalizálódás a reformkortól izmosodó német és zsidó tőke fokozottabb térnyerésével ment végbe hazánkban. A századfordulótól a szellemi életben egyre többen fogalmazták meg azt a félelmüket, hogy a magyar népelem kiszorul az ország gazdasági és szellemi vezetéséből. Prohászka azonban nem faji alapon kifogásolta, hogy a zsidóság elfoglalta a kereskedésben, a gazdaságban, s az emberek mentalitását meghatározó sajtóban a nagy profitot jövedelmező állásokat: A keresztény vallásosság kiszorulásával a közös jólétet, boldogulást, egymásért való felelősségvállalást központba állító keresztény értékrend kiszorulásától tartott, nehogy a féktelen önzésen alapuló egyéni önérvényesítés lépjen helyébe: „a kereszténység lépten-nyomon érzi, hogy leszorulóban van.” - írta. - Nem a zsidók kiűzése, száműzése a megoldás számára, hanem a zsidóság értékes, itt már meghonosodott elemeinek valamilyen bekapcsolása a magyar kultúrába.
A zsidóság szerepe körüli polemizáció a 20-as évek Németh Lászlójától a 30-as évek protestáns és katolikus alkotóiig – beleértve Szekfű Gyulát is - a szellemi életben elsősorban szociológiai aspektusánál fogva van jelen: A lakosság mintegy 6%-át kitevő zsidóság számarányát jóval túlhaladva nyert alkalmaztatást ekkor értelmiségi pályákon; s az általuk képviselt liberális értékrend vezetett a kor számos gondolkodója szerint is a magyar kultúra és erkölcs válságához. Prohászka szerint a visszaszorulóban lévő keresztény erkölcsiség következménye maga az európai dekadencia is. Ugyanakkor az európai fejlődés specifikuma éppen a kereszténységben rejlik; a keresztény erkölcs lényege a „bízó s küzdő odaadás a törvény megtartására, s az etikai értékeknek mindennél többre becsülésére. Ezzel szemben a dekadencia abban áll, hogy az ember kikapcsolódik a szellemi realitásból, s orientációját ez által elveszíti. Másodszor, hogy az isteni törvény helyébe saját szubjektív erkölcsi kódexét helyezi, aminek vége az ötletek s az ösztönök uralma. Végül a gyökér s célvesztett lelkiség elgyöngül s a lélek a korrupcióba, s az egyén a nihilizmusba fúl.” – Ezért szorgalmazza a Rerum novarum alapján, hogy az ateizmus talaján álló szociáldemokráciával szemben az egyházi közösségeknek, papságnak kell a munkásság szociális felemelkedésén munkálkodnia. A parasztság helyzetének orvoslására a telepítést, a szövetkezeti mozgalom fölkarolását, és a földosztást kezdeményezte. Az utóbbira maga szolgáltatott példát tési birtokának felosztásával.
Írásaiban először üdvözli az őszirózsás forradalmat, hiszen kezdetben bízik ígéreteiben. Prohászka a központosított állammal szemben a „szabad társadalmi mozgást” indukáló autonómia híve; mert a „fény és a pompa rituáléja kiöli a szeretetet”, s az egyház is csak úgy teljesítheti ki szociális feladatait, ha hatalmas társadalmi intézménnyé válik: „Az autonómia - szerv az egyház kezében a katolikus társadalom egyesítésére, a társadalmi osztályoknak egymáshoz közelebb hozására: a leghatalmasabb szociális természetű szervezet, mely a modern egyház kebelében képződik, először a jog alapján, de amely lassanként a katolikus közérzést és közszellemet meg fogja teremteni”- írja már 1900-ban. Az 1924. évi fehérvári egyházmegyei zsinaton alkotott törvények VII. fejezetében leszögezi, hogy a ”lelkipásztori kötelesség nem merül ki csupán a templomban és iskolában. A hitbuzgalmi tevékenységen kívül népművelési, jótékonyági, család-, gyermek-, ifjúság-, munkásvédelmi s gazdasági stb. intézmények és mozgalmak az új idők lelkipásztori eszközei, és aki ezektől távol tartja magát, lelkipásztori mulasztást követ el.” - E gondolatokon nevelkedik az egész katolikus országrész, de különösen termékenyítően hatnak egyházmegyéjében!
Ezért is támogatta olyan lelkesen az országos szerveződés céljával megalakuló Keresztény Ifjak Egyesületét, „Ne hagyják magukra - mondotta – semmiféle életmegnyilvánulásában az ifjúságot! Ne csak tanítsák, neveljék őket, hanem megjelenésükkel nemesítsék meg a szórakozásaikat.” – tanácsolta az alapító Czermann Antalnak . S mivel saját életében is megtapasztalta, hogy az egyház felső vezetése nem érti az új idők újszerű feladatait, maga buzdítja munkatársait az önállóságra, autonóm gondolkodásra és tevékenységre:
„Előbb határozzanak Önök, s ne kérje előzetes jóváhagyásomat. - mondta Czermannak. – Mert jegyezze meg magának, hogy minden, ami felülről jön, az oktroj, kényszer s annak a tehernek, amit önként vállalnak nincsen súlya.”

(Kísérlet a magyar társadalom keresztény értékrend szerinti megszervezésére (1919-39).) Az ő útján jár utóda a fehérvári egyházmegye élén; Shvoy Lajos is. A Trianon utáni megkisebbedett, elszegényedett Magyarországon már nincs további halogatásra idő! A Tanácsköztársaság egyházüldözései és ateizmusa után egy új papi értelmiség a keresztényszocialista elkötelezettségű hívő katolikus hivatalnoki elitre támaszkodva fogott lázas munkába. Az országot érő kettős csapás (Trianon és a bolsevik uralom) ráébresztette a katolikus egyházat, hogy aktív szociálpolitikát kell folytatniuk XIII. Leó pápa enciklikája szellemében: „A Rerum novarum nem Carta del Lavoro… hanem a Magna Chartája, alkotmánya a keresztény módon felfogott szociálpolitikának és szociális világnézetnek. –fejtette ki összegzésében a miniszter, Vass József prelátus „Az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról” szóló törvényjavaslat tárgyalásakor.
A Keresztény Nemzeti Gazdasági Párt (Huszár Károly, Ernszt Sándor), az Országos Keresztényszocialista Párt (Haller István, Griger Miklós, Szabó József), melyek 1926-ban egyesültek Keresztény Gazdasági és Szociális Párt néven, a keresztény szakszervezetekkel együtt a szociális reformok legfőbb mozgatóivá válnak. Ernszt Sándor szerint be kell fejezni a földreformot, ki kell terjeszteni a kötelező biztosítást a mezőgazdasági munkásokra is. Szerinte a szociális törvényhozásból eredő terheket az agráriusoknak és a nagytőkéseknek is vállalniuk kell. - Ugyanakkor érzékelték a szociáldemokráciával szembeni hátrányukat:
„… éppúgy kellene nekünk is a szociáldemokrácia ellen való küzdelemben leszállani ezekhez az osztályokhoz és kisürgetni ez osztályok részére a Rerum novarum nagy alapgondolatainak megvalósítását, egy olyan szocializmust, amely a törvényhozásban megorganizálva a társadalmi segítésnek nagy alapelvét mutassa meg… a munkát, amit a szociáldemokrácia végez, tulajdonképpen nekünk kellene elvégeznünk.” – mondta a parlamentben Vass József prelátus. A cél tehát egy, az enciklika szellemében felépülő demokratikus társadalom, amelyik nem lehet azonos sem a bolsevik diktatúra, sem a korlátlanul kizsákmányoló kapitalizmus társadalmi formáival, de amelyik a magántulajdon megőrzésével, keresztény erkölcsi alapokon nyugszik. Az alacsony iskolázottság – és az ezzel összefüggő befolyásolhatóság veszélye egyrészről megkérdőjelezi a választásokkal létrehozható demokráciát, másrészről az etatista (gondoskodó állam szükségességét veti föl a keresztényszocialista gondolkodók, papok, értelmiségiek és politikusok számára hazánkban is a 20-as évektől).
A budapesti és a szegedi jezsuita atyákat ott találjuk a keresztény sajtó (Bangha Béla: Magyar Kultúra), a keresztény párt, a különféle keresztény mozgalmak (pl. KALOT – Kerkai Jenő, Nagy Töhötöm) szervezésénél. A Magyar Kultúra című folyóirat - cikkírói püspökök, a katolikus szervezetek vezetői, egyetemi tanárok - a szociális enciklikák talaján olyan gyakorlati kérdésekről közöltek vitacikkeket és megoldási terveket, mint a földosztás, telepítés, földbérleti rendszer és a munkásság helyzete. Az életerős protestáns szervezetek virágzása és a belső érdekérvényesítés nehézségei hatására újra vita tárgya lett az egyházi autonómia kérdése.
A magyar katolikus püspöki kar 1929. október 25-i ülésén a tábori püspököt és Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt bízta meg a feladat kidolgozásával. Az általuk készített előterjesztéssel indult tehát a vita. XI. Pius 1931-ben kiadott Quadragesimo anno kezdetű szociális enciklikája strukturális reformot javasolt az állami monopolkapitalizmus illetve a fasiszta és bolsevista diktatúrák ellenében. Meghirdette a hivatásrendiséget, programot adva a katolikus társadalmat átfogó Actio Catholica számára. A hivatásrendiségben az egyház eszközt látott a bolsevik és a fasiszta diktatúrák elkerülésére, a társadalom keresztényszocialista erkölcsi alapon való megszervezésére. Ezért illeti XI. Pius kritikával az olasz korporatív rendszert a Quadragesimo anno kezdetű enciklikában, (1931) figyelmeztetve a fasiszta állam túlzott hatalmának veszélyére. Látnunk kell, hogy a diktatórikus modellekkel szemben a Quadragesimo anno az azonos szakmában dolgozókat úgy kívánta egyesületekbe (korporációkba vagy hivatásrendekbe) szervezni, hogy a szervezkedés alulról természetes módon kezdődjön, s a szervezeteket közvetlenül ne papi vezetők irányítsák. A különböző szerveződések azonban az Actio Catholicában találkozzanak; szervesüljenek; mintegy katolizálva az egész társadalmat. A koncepció részleteit a szociológiában jártas jezsuiták dolgozták ki XI. Pius számára. A hivatásrendi szervezkedés hazai megindításában a főként német és osztrák egyetemeken szociológiát tanult jezsuiták jártak az élen. Varga László jezsuita páter az enciklika magyarázatával, a mozgalmak szellemi irányításával, P. Kerkai Jenő és P. Nagy Töhötöm a mozgalmak szervezésével (pl. KALOT) foglalkozott. Ikvai László lelkésszel a belgiumi tapasztalatokat szerző Boday Jenő - Karlsein tapasztalatai szerint - az iparostanulók keresztény tanoncegyesületbe szervezését kezdte meg a KIOE (Keresztény Ifjúság Országos Egyesülete = KIOE) Gát utcai központjában. A hivatásrendiséget pártfogolta a Magyar Kultúra cikkírói köre, többek között Huszár Károly, Mihelics Vid katolikus szociológus (aki azt Portugáliában is tanulmányozta), vagy Kovrig Béla professzor (a „Lex Vass” megfogalmazója, Teleki Pál munkatársa). Úgy tűnt, e program alapján működő valósággá válhat a demokrácia keresztény alapokon, s elkerülhetők a totalitárius rendszerek. A magyar püspöki kar természetesen tartott a túlzottan önállósuló, és így esetleg ellenőrizhetetlen irányba forduló mozgalmaktól. Ezért az önkormányzatiság végül is a helyi plébániák körül épült ki, s a különféle mozgalmak is e köré szerveződtek: Az 1931, 1932, 1936. évi szabályzás értelmében a különböző kiscsoportok a plébánia hitbuzgalmi, szociális és kulturális munkájába kapcsolódtak be. A városokban a működő egyesületek képviselői alakították meg az egyházközségek központi tanácsát. Az autonóm egyházközségen tehát egy-egy plébánia híveiből szerveződő közösségeket értették, akik a megyéspüspök joghatósága és a helyi plébános vezetése alatt, püspöktől előírt és jóváhagyott szabályzat szerint választott képviselőtestülettel vezetik az egyházi ügyeket. Igazgatási szabályzatuk szerint nagyobb városokban központi tanácsot, esperesi kerületekben kerületi tanácsot, az egyházmegyékben pedig egyházmegyei központi tanácsot kell választani. A szociális és karitatív szakosztály a központban a feladatokat dolgozta ki az enciklikák szellemében, míg a plébániákon szervezték a szegénygondozást, a segélyezést, s a hívek bevonását a katolikus munkás szerveződésekbe. A katolikus egyesületek vagy a szakterületüknek megfelelő szakosztály tevékenységébe vagy a megfelelő korcsoportba kapcsolódtak bele. Így az iskolát végzett ifjak a KIOE (Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete), a Katolikus Legényegyletek, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági legényegyletek), a DIKA (katolikus diákok) tagjai lehettek, míg a leányok a KLOSZ (iskolát végzett leányok) és a DLO (Dolgozó Leányok), az ILKA (iskolás leányok) és a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) tagjai lehettek. Shvoy Lajos támogatta a KALÁSZ-t; az első leánykör Martonvásáron alakult meg.
Az egyházközségi csoportok, szervezetek létrehozásához mintául nyilván Shvoy Lajos saját regnumos plébániai tapasztalatai szolgáltak:
„Amikor 1933-ban megjelent a ”Magyarországi katolikus egyházközségek igazgatási és adózási szabályzata” a püspöki kar approbációjával, lassan megkezdtük szervezni – írja Shvoy - az esperes kerületi tanácsokat és az Egyházmegyei Tanácsot, s ezek hatalmas lendülettel voltak az egyházközségek hitbuzgalmi, szociális, kulturális, sajtó és gazdasági szakosztályának egységes és tervszerű munkájára. Ezek a gyűlések - amelyek az egyes plébániák jelentéseiből készítettek összefoglaló jelentést, és azt nyomtatásban is kiadtuk — nagyban támogatták az egyházközségek munkáját és egységét. Az egyházközségek egymás példáján okulva megfeszítették erejüket. - A fehérvári püspök csodálatos szervezési tapasztalatai alapján egyházmegyéjében a templomon kívül is gazdag hitélet bontakozott ki, s minden korosztályt átfogó kulturális szervezetek jöttek létre az egyházi keretek között. Megteremtették a tartalmas szórakoztatást, a szociális gondoskodás egész rendszerét - a Regnum Marianum mintájára – az egyházközségekben.

A gazdasági világválság idején kiéleződő szociális feszültségek közepette a fasizmus demagógiája újabb veszélyt jelentett Európa szerte a keresztény pártokra. A bethleni konszolidáció idején a szociális kérdésekben a kormánnyal együttműködő Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP) nem támogathatta a kisemberek létfeltételeit elnehezítő Károlyi-kormány takarékossági programját; a párt eredményessége egyre jobban megkérdőjeleződött katolikus körökben. Az egyház pasztorációs munkáján túl társadalmi-gazdasági reformokat sürgető türelmetlen fiatal dunántúli papság új keresztény párt alakításában kereste a megoldást:
A székesfehérvári, a veszprémi, a szombathelyi, pécsi és a győri egyházmegyékből meghívott 13 lelkész 1933. március 12-én értekezletet tartott Székesfehérvárott „a mai politikai és társadalmi helyzetről”. A tanácskozáson Csúcs István fehérvári kanonok elnökölt, s közlése szerint azt Mezgár Lajos fehérvári teológiai tanár, szemináriumi prefektus hívta össze. Mezgár azt a kérdést bocsátotta vitára, hogy szükséges-e erőteljesebb politikai jelenlét, kell-e kimondottan keresztény politika, s melyik párt képviseli ezt. Szerinte „a tárgyi politika az volna, ha külön pártot és programot akarnánk és ehhez, mint követelményhez alkalmazkodjék az, aki képviselő akar lenni. ” Elmondta, hogy jelenleg van, aki úgy gondolja, hogy a KGSZP -t kell fenntartani a vidéki tevékenysége megélénkítésével, mások szerint viszont e párton belül két csoportot kellene létrehozni. „Az egyik csoport maradjon a mai irányban erős keresztényszocialista jelleggel a városok részére, a másik pedig erős agrárirányban működjék a falvak számára.” – Mezgár felkérte a jelenlevőket, hogy mondjanak bírálatot a keresztény párt eddigi működéséről, amelynek alig van kapcsolata a vidékkel, s fontolják meg egy esetleges új párt alakítását is. Szerinte a panamák korában, ha egy új párt indul szigorúbb erkölcsi alapon, kedvező fogadtatásra számíthat. Az újonnan megalakuló katolikus pártnak a Néppárt nevet javasolta, utalva a korábban Fehérvárról induló Katolikus Néppártra, melynek tulajdonképpeni örököse a KGSZP. A gondolatot támogatni látszott az akkor még zalaegerszegi plébános Mindszenty is. Mezgár egy programtervezetet is bemutatott. A tanácskozás megállapította, hogy egyházmegyénként vagy egyházmegyei székhelyenként katolikusbizottságokat kellene szervezni papi és világi személyekből. Ne szervezzenek új pártot, de a KGSZP t egy vidéki és egy fővárosi csoporttal, két irányban szervezzék újra. – A tanácskozás jegyzőkönyvét Shvoy Lajos fehérvári püspök küldte Esztergomba.
Veszprémben, 1933-ban tartott papi értekezlet (27 fővel) újra a Néppárt néven való újjászervezést javasolja a klérusnak, amely azonban nem változtatott semmit a KGSZP-hez való viszonyulásán. 1938-ban, az Anschluss utáni dermedt közhangulatban Pehm József (Mindszenty) - tartva a szélsőjobboldali mozgalmak felerősödésétől - 73 katolikus egyházi személyt hívott meg tanácskozásra. Varga Béla balatonboglári plébános, Papp Kálmán prelátus (későbbi győri püspök), Kovács Sándor püspöki tanácsos (későbbi szombathelyi püspök), Apor Vilmos gyulai apátplébános (későbbi győri püspök), Kerkai Jenő szegedi jezsuita tanár, p. Csávossy Elemér jezsuita szerzetes és Schütz Antal piarista egyetemi tanár mellett részt vett a megbeszélésen dr. Mezgár Lajos székesfehérvári teológiai tanár is. Újra kezdeményezték egy keresztény párt létrehozását, nehogy a meglévő pártokból kiábrándult tömegek a nyilas, és szélsőjobb pártokhoz sodródjanak. A hercegprímás azonban nem támogatta kezdeményezésüket.
(A paraszt és munkásifjúság szervezetei, képzése a fehérvári egyházmegyében.) Az ifjúsági szervezetek növekvő száma késztette Shvoy Lajos püspököt arra, hogy összefogásukra és a szervezkedés irányítására egy egyházmegyei központi szervet állítson föl. 1939 decemberében tehát elrendelte az Egyházmegyei Ifjúsági Egyesületek Központja felállítását. Elnökéül a budafoki KIE központ körül ifjúsági és szociális tevékenységek egész sorát kiépítő, Dr. Czermann Antal pénzügyminiszteri tanácsost, országgyűlési képviselőt kérte fel, ugyanis Budafokon működött az egyházmegye legnagyobb, minden korosztályt összefogó kulturális egyesülete. Az elnökégben Czermann munkáját segítette Aradi Ignác lelki igazgató, Roth Nándor és Dr. Potyondi Imre, az Actio Catholica (A.C.) igazgatója. A szervezet tanácsát az espereskerületi vezetők képezték, akiket 3 évre választottak meg a kerületi esperesek javaslatára. Ily módon sikerült a KALOT, és az egyházközségi csoportok munkatervét összehangolni, és az egész egyházmegye fiatalságát megmozgató központi rendezvényeket (pl. legénynap,) szervezni. Szoros együttműködés jött létre Kerkai páterrel. (A KALOT megyei titkára az elnökségi tanácskozásokon részt vett.) Czermann még a közös irányítást is felvetette a püspöknek. Ezt nem támogatta Shvoy, de a háborús években, kéz-a- kézben dolgoztak. 1940 májusában Czermann az ifjúsági szervezetek vezetőit, az ifjúsági munkában részt vevő egyházmegyei tanítókat külön-külön hívta össze, hogy Kerkai páter ismertesse előttük a KALOT tapasztalatait. S mivel az ifjúsági szervezetek működtetése a helyi papság támogatásától függött, Shvoy püspököt megnyerte egy ebben a témában Kerkai páter közreműködésével tartandó külön egyházmegyei papi konferencia összehívására. (A képzési és nevelési terv elkészítésében, az egyházmegyei pénztár megszervezésben Czermann a KIE-nél alkalmazott minta szerint járt el. ) Az iparos legényeket, tanoncokat, a független csoportokat a KIOE -be tömörítették, és így a pénzforrásokat hatékonyabban használták föl. 1941-ben az esperes kerületeken belül szerezési egységeket alakítottak ki. Az egyházmegyei takarékpénztárban a szervezetek által befizetett összegekből pénzügyi alapot hoztak létre, hogy helyi KIOE-otthonokat építhessenek kamatmentes kölcsönnel. Az Egyházmegyei Központ Otthon létesítő alapját Shvoy püspök saját jövedelméből egészítette ki: „Annak kifejezésére, hogy milyen őszinte örömmel veszem az egyesületi otthonok építésének támogatására szolgáló segélyalap létesítését, a magam részéről a segélyalap megindítására szeretettel ajánlok fel 200 pengőt.”

(Szociálpolitika, munkásgondozás, munkásvédelem – Mezgár Lajos irányításával.) Mezgár Lajos teológus, fehérvári szemináriumi tanár, később budafoki nagyhírű plébános a KALOT, EMSZÓ, HIVATÁSSZERVEZET, az ACTIO CATHOLICA egyik főszervezője volt a Székesfehérvári egyházmegyében: „Mezgár Lajos egyházmegyénk egyik kiváló papja volt, aki főleg szociálpolitikai kezdeményezésekkel tűnt ki; de szókimondó nyíltsággal támadta az akkori társadalmi viszonyokat.” - emlékezett vissza rá Neményi Lajos.
A Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezetének székesfehérvári egységének főszervezőjeként agrár, ipari és értelmiségi tagozatot szervezett. A Hivatásszervezet 1939. május 20-án kelt belügyminiszteri engedéllyel kezdhette meg munkáját. A cél a társadalmon belül a gazdasági és szociális helyzetből eredő feszültségek feloldása volt: A hivatásrendi társadalomban „nem maradhatnak meg az erkölcstelen jövedelem-halmozások, az erkölcstelen proletár-nyomorúsággal szemben.”- írta. A szervezet alapvető célkitűzésének megfogalmazásakor XI. Pius pápa szociális enciklikájára, a Quadragesimo anno-ra támaszkodott: „A termelt javak csak méltányosan halmozódjanak a birtokosoknál, ellenben bőségesen jussanak a munkásoknak.” – Vagyis ”nincs gazdasági rendszer erkölcsi viszonylat nélkül… Az erkölcs a gazdaságnak, a magánéletnek, a közéletnek igazi alakító ereje.” – tanítja máig abszolút érvényűen. Az értelmiség legfontosabb feladatának a „közös hivatástudat felkeltését” tartotta a Hivatásszervezeten belül. Három ügyosztályban végezhették munkájukat: a szociális nevelésben (nemzettudat, népi kultúra, munkáskultúra ápolása); a szociális szervezésben (munkaadók és munkavállalók együttműködése); a szociális gondozásban (karitatív munka, népességpolitika, és a munkások helyzetével kapcsolatosan a bérkérdések, munkaviszony, táplálkozás stb.):
„A kereszténység összetartó erő - írja - közösségalkotó vallás, erkölcsiség. Az értelmiség keresztény viselkedése egyúttal szinte automatikusan hozza létre a nemzet egységes gondolatvilágát, mint tudatosító elem.” – A 30-as években a mindennapi élet tevékeny papi munkáját az a szent ágostoni gondolat hatja át, miszerint az egyházi vezetők felelősek a világ dolgaiért, s a keresztény erkölcs lehet a fő vezérlő elv mindenben. Shvoy körlevelében hasonlóan fogalmaz: „A gazdasági életet függetlenítette az erkölcstől a liberalizmus, és most munkaadónak és munkásnak egyformán meg kell változnia, hogy a gazdasági erkölcstelenséget legyőzze mindkettőnek józan, keresztény felfogása. Krisztusban újra találkozhatik egymással a munkaadó és a munkavállaló, mert az erkölcsi alap megszünteti az ellentéteket és létrehozza a közös érdek felismerését.” - Mezgár azonban nem állt meg az elmélet szintjén, mert amit tudott, megvalósított:
Kora reggeltől késő éjjelig dolgozva tanfolyamokat, esti elemi, polgári, gimnáziumi oktatást szervezett a munkásoknak. Az 1939-ben megszervezett munkásakadémián 202 munkást képeztek tovább középiskolai tanárok önzetlenül felajánlott előadásain. Vezette bérköveteléseiket, sztrájkjaikat és személyesen járt el a csendőrségen, rendőrségen, hogy megvédje a munkásvezetőket, vagy az üzemekben tett meg mindent azért, hogy ne bocsássák el őket a szervezkedésük miatt. Délutánonként és esténként az egyesületi helységekben a munkások között tartózkodott. A székesfehérvári Öreghegyen kisgyermekek nyaraltatására nyári tábort létesített, melynek költségeit a leányokkal alapított Karitász kézimunka vállalkozásából fedezett. Napközi otthont szervezett az éhező gyerekek segítésére. Bejáró falusi diákok és iparos tanoncok részére menzát létesített. Cselédelhelyező irodát szervezett, hogy gondoskodjon a faluról városba jövő lányokról. Egy, az egyesületi munkára általa bérelt lakásban 4 ágyat tartott fenn átmeneti szállásul olyan embereknek, akik időszakosan, önhibájukon kívül vagy családi okból fedél nélkül maradtak, s akik addig lakhattak ott, ameddig végleges megoldást nem találtak számukra.
Mintegy 3000 emberről gondoskodott, s ha szükséget szenvedtek valamiben, „vagontételben vásárolta és szállította a városban nem kapható cikkeket… ő volt a munkások atyja.” - Mezgár arról volt híres Fehérvárott, - Keresztes Sándor szerint - hogy még sztrájkot is szervezett. Támogatta az építőmunkások sztrájkját, maga irányította a bakancskészítők munkabeszüntetését. A bauxitbánya-munkások és a bőrgyáriak bértárgyalásaiban közvetített. A Weiss és Tull bőrgyár munkásai egészségtelen munkakörülményei miatt állandóan szót emelt a tiszti orvosnál, mivel a munkásokat a csersavas hordókba és tartályokba mezítelenül kényszeríttették be, és más életveszélyes munkáknál sem biztosítottak védőszereket, s a mosdó, WC is hiányzott. A festőipari munkások bérmozgalmait párt- és vallási különbség nélkül szervezte, érdekükben eljárt munkaadóiknál, vezette bérmozgalmaikat. S hogy szervezkedés miatt őket ne bocsáthassák el, inkább saját maga tárgyalt a mesterekkel, vagy pedig arra késztette őket, hogy küldötteket küldjenek a megbeszélésekre.
1937-ben a cipészsegédek sztrájkját vezette a munkabérek emelése érdekében, s hogy a sztrájk ideje alatt a családok ne éhezzenek, műhelyt állított föl a segédek részére, hogy kenyérhez juttassa a sztrájkolókat. A Felmayer István és Fiai RT (német érdekeltségű) textilgyárban az egészségtelen munkahelyek és alacsony bérek miatt a 250 munkás képviseletében Kovács Géza munkásvezetővel sztrájkot szervezett sikerrel: Emelték a munkabéreket, fürdőt, WC-t létesítettek, javult a bánásmód is. „Párt és valláskülönbség nélkül segítette a munkásságot, még zsidó tagjaink is voltak, így Pollák Jakab segédmunkás, holott akkor már a fasiszta nyomásra minden szervezetből kizárták a zsidókat, dr. Mezgár Lajos azonban nem engedte, hogy tagjaink között bármilyen megkülönböztetést vagy hátrányt szenvedjen vallása miatt bárki." - írták a munkások. A koldusok részére megszervezte az alamizsnaváltságot; a gyűjtött alamizsnát osztották szét a rászorulók között.

(A katolikus szervezetek küzdelme a nyilasok, volksbundisták elszigetelésére.) A 30-as években formálódó Egyházközségi Munkáscsoportok (EMCS) a „Quadragesimo anno” szellemében szintén az egyházközségi szociális szakosztálynak alárendelve neveltek tagokat a keresztényszocialista szakszervezetek számára. Munkaprogramjukat az Actio Catholica (A.C.) központja szabta meg. Az Egyházközségi Munkásszakosztály (EMSZO) első csoportjait 1935-ben Mészáros Ferenc és Bihari János szervezték meg a Krisztinavárosban. Hivatalosan 1937-ben alakult meg páter Varga László jezsuita atya irányításával. A tagok felkészítő előadásokon vettek részt. Az EMSZO központ saját célját 1937-ben így fogalmazta meg: „XI. Pius szociális körlevelében, a Quadragesimo annoban lefektetett hivatásrendi gazdaság diadalra juttatása a jelenlegi kapitalista gazdasági renddel szemben.” - Erkölcsi forradalmat hirdettek. Később az EMSZO feladata inkább a munkások kulturális és lelki kiművelése lett, míg a hivatásszervezeté a munkások gazdasági és szociális helyzetének javítása.
A KIOE, a KALOT, az EMSZO és a hivatásszervezetek jelenléte a falvakban a nyilasok terjeszkedését megakadályozta, és számuk csökkenéséhez vezetett: Néha nyílt összetűzésekre került sor a nyilasok és a keresztény szervezetek között: „Nem egy KIOE -istát vertek meg a mozgalom ellenfelei, de a mártíromság csak növelte lelkesedésüket. Volt, aki más városba ment apostolkodni, kiverték a fogát, megkéselték a hátát, de hitvalló gyanánt annál nagyobb sikerrel munkálkodik.”
1941 áprilisában Czermann Antal a környéki németajkú községek lelkipásztoraival tanácskozott a Volksbund veszélyeiről Székesfehérvárott, a püspöki palotában. Wágner János, az AC. központi titkára – aki 1932-37 között a német A.C.-ben dolgozott – a KALOT német nyelvű csoportját ajánlotta a kisebbségi német ifjak tömörítésére: „A gyakorlat azt mutatja, hogy ahol jól vezetik a német nyelvű KALOT csoportot, ott a Volksbund működésének gátat lehet vetni.”
1941. június 18-án a budai kapucinus zárdában tanácskozott Czermann a budakörnyéki németajkú községek lelkipásztoraival a Volksbund terjeszkedésével kapcsolatosan. Czermann Antal hangsúlyozta a Volksbund vallásellenességét, s hogy a Volksbund maga mögött érzi a német birodalom tekintélyes erkölcsi és anyagi támogatását és ennek alapján egyedül érzi magát hivatva a magyarországi német ifjúság megszervezésére”. Wágner János gyenge magyar tudása miatt németül ecsetelte a Volksbund veszélyeit. Utalt arra, hogy 1940-ben Pécsett 72 plébános részvételével tartottak hasonló értekezletet. Mivel a KALOT német titkárságának hivatalosan be kellett szüntetnie a működését, e munkát az A. C. égisze alatt a katolische Pfarrjugendverein szervezetében folytatták ott is. A régi alapítású KALOT szervezeteket tehát tovább lehet működtetni e formában. Dr. Folláth Ádám esperes felhívta paptársai figyelmét arra, hogy a Volksbund megrontja az ifjúságot, de ha ellenállnak, magyarosítással vádolják meg őket. Figyelmeztetett arra, hogy a Detsches Haus 30 vezetője közül „26 volt egyházi személy, akik egyházjogilag kiképezve tudják, hogy… akár a plébánosokat is elhelyeztethetik, ha akarják”. Wágner titkár szerint „máris a katakombák életét élik” – A fehérvári erőfeszítéseknek; a papi, tanítói és ifjúsági felkészítő tanácskozásoknak eredményeképp a falvakban a katolikus papok, tanítók és a helyi értelmiség összefogásával új ifjúági csoportok alakultak. Sportversenyeikkel, műkedvelő előadásokkal, kirándulásaikkal, ifjúsági napjaikkal stb. elvonták a fiatalokat a Volksbundtól: Zsámbékon, ahol a Volksbund korábban igen meggyökeresedett, az agilis dr. Folláth Ádám esperes egy erős leventeegyesületet hozott létre, amelyet felvetetett a KALOT-ba, s ezzel a Volksbundot annyira visszaszorította, hogy „csak az alja, a semmire sem használható ifjúság” tömörült benne. Mányon is sikerült háttérbe szorítani a Volksbundot, de az idős pap kevésbé tudott segíteni ebben, s itt a kántortanító fiával maga is titkon volksbundista volt, csak a tanítóra számíthatott az espereskerületi szervező titkár, aki egyben járási kapitánya volt a leventéknek.(„…mindig Egyházam ügyét tartom elsőnek és mindig ahhoz igyekszem hangolni a leventeprogramot is” –írta. ) Pátyon Karvázy Zsigmond főtérképész Szabó plébánossal irányította a KALOT munkáját. Torbágyon EMSZO működött Bokor József plébános és Török Henrik kántortanító vezetésével. Bián Roszner plébános vezetésével EMSZÓ, Tinnyén katolikus ifjúsági kör működött. A háború utolsó előtti évében Érden 107 tagú KIE működött a plébános irányításával; Pilisvörösváron a hitoktató vezetése alatt MOVE csoport, Pomázon és Solymáron a káplán irányításával Kolping legényegylet, Nagytétényben 100 tagú cserkészcsapat, Remetekertvárosban 15 tagú REKIE, Csepelen 50 tagú KIE és 40 tagú KIOE, Dunapentelén, Rácalmáson, Bicskén, Csákváron KALOT működött a plébános vagy a hitoktató esetleg a káplán vezetésével. A legnépesebb és a legkiterjedtebb ifjúsági munkát a budafoki KIE végezte1944-ben.
A Fehérvárott 1943 novemberében Czermann Lajos elnökletével tartott esperes kerületi vezetői értekezleten Nagy Töhötöm S. J. KALOT vezető is részt vett. Pelsőczy Ferenc, központi titkár szorgalmazta az ifjúság egyesületi tömörítését a Volksbund náci propagandájával szembeni védekezésül. Az egyházmegye területén lévő 190 szervezeti egységből 98 működött, sok helyütt a tanító besorozása miatt nem működtek a szervezetek. Sahvoy püspök azt javasolta, hogy a KALOT népfőiskolákon képezzenek ifjúsági vezetőket a frontra vitt tanítók helyébe.
1943-ban végül már nem vártak főpásztori kezdeményezésre, hanem felismerve a háborús fordulat jövőbeni következményeit, megalakították az EMSZO, a KALOT és a Hivatásszervezet vezetőinek munkaközösségét, hogy közös taktikával vehessék föl a küzdelmet „mindazokkal szemben, akik a nemzet sorskérdéseiben nem a keresztény erkölcstan alapján keresik a megoldást.” Elnökül dr. Kovrig Béla egyetemi tanárt, a kolozsvári egyetem rektorát kérték föl, egyházi tanácsadóul pedig dr. Apor Vilmos győri püspököt. E katolikus szervezeteket és mozgalmakat a Katolikus Szociális Népmozgalomba tömörítették. Vagyis a 30-as évek végére és a 40-es évek elejére az Actio Catholica eszmei irányítása alatt a plébániák mellett különböző társadalmi rétegeket megszólítani képes szervezetek hálója fonta át a helyi társadalmat, a kereszténység és magyarság szellemi programja jegyében, készen arra, hogy a katolikus szakszervezetekkel, a hivatásrenddel - a magántulajdon megőrzésével - egy keresztény-szociális szellemű társadalmi reformot hajtsanak végre a háború után. A településeken a polgármesteri hivatal és a plébániák váltak a szellemi élet tiszteletet követelő szellemi központjaivá; a vallási élet áthatotta a mindennapokat az istentisztelettől a szabad idő igényes eltöltéséig; létrejött a szinte valamennyi korosztályt átfogó keresztény szervezetek hálózata…
Az egyházon belül megerősödtek azok a plébánosok és püspökök, akik a pasztoráción túl, a keresztény erkölcsi követelmények szerint felépülő társadalmon minden napi gondjait megoldani kész szerveződéseket irányították, s akik személyes áldozatvállalásuk révén hiteleseknek – és elfogadhatóknak tűntek az új körülmények között is:
1943. augusztusában Győrött, a püspöki palotában 23 egyházi személyiség találkozott a háború utáni átalakulásra készülve, s felmerült egy új keresztény párt megalakításának gondolata, számítva e mozgalmak mögött álló nagyszámú és széles néprétegre.
Báró Apor Vilmos püspökké választása tehát megerősítette – az utolsó pillanatban – a reformra törekvő papságot. Nyílván az ő fellépésének volt köszönhető, hogy az eddig elodázott kérdésben; miszerint adjanak az alsópapságnak egységes tanácsokat a nehéz időkben vállalandó politikai állásfoglalást és cselekvést illetően, végre lépett az 1943 őszi püspökkari konferencia: Felkérte báró Apor Vilmos és Shvoy Lajos püspököket, hogy irányelveket állítsanak össze közéleti és szociális kérdésekben, s azokat hozzák az esperesek tudomására. Ezt a katolikus értékekre felépülő helyi társadalmat, és reformpapságát tartja az 1945 után szovjet befolyással kiépülő új rendszer a legfőbb ellenségének. Itt születnek a helyi katolikus társadalmak olyan kevésbé ismert elszánt védelmezői, mint például a Budafokra helyezett Mezgár Lajos. – Az ő 1948-ig folytatott hősies küzdelme a helyi társadalom „felszalámizása” és a katolikus autonóm szervezetek feloszlatása ellen egy következő dolgozat tárgya.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969