2013. I-VI
 

Nem úgy van most, mint volt régen...
Takács András

Az erdélyi Mezőség észak-nyugati peremén fekvő Szék sajátos fejlődésével év-századok óta kiemelkedik a vidék falvainak, városainak sorából. Fejlődése példa egy középkori parasztpolgári kultúra születésére és fénykorára, annak — a városi jogállás elvesztése utáni — hanyatlására, a hagyományos rendszerű falusi-paraszti kultúrájának a 20. század végéig tartó konzerválódására, majd ennek a kultúrának az 1989-es romá-niai politikai változásokat követő felbomlására és átalakulására.
Annak, hogy Szék hagyományos rendszerű falusi-paraszti kultúrája a 20. század végéig nyomon követhető, életmódbeli, értékrendbeli és esztétikai rendszert alkotott, az egyén életét adott modellekhez kapcsolódó szociálpszichológiai hálókon és jelrendsze-reken vezette át, nagyon jól körülhatárolható és egymással szorosan összefüggő külső és belső okai voltak. A külső okokat tekintve először a falunak a világtól való nagyfokú el-zártságát kell kiemelni. Széket a több szekérúton kívül ma is csak egy — Szamosújvárral összekötő — 12 km hosszú, rossz állapotban lévő út kapcsolja be a vi-dék közlekedési hálózatába. Ezt az utat még a magyar kormány építtette Észak-Erdély és a Székelyföld 1940-ben történt visszacsatolása után, amiért az idősebbek azt még ma is gyakran a magyarok útjának nevezik.
A falu fekvéséből következő elzártságát még két tényező növelte a 20. század-ban. Az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés Erdélyt Romániának ítélve kb. 230 km-re távolította el Széket a magyar-román államhatártól, a Ceausescu-féle diktatúra pedig törvényeivel és módszereivel elérte, hogy a falunak a még meglévő magyarországi kap-csolatai minimálisra zsugorodjanak.
Ennek ellenére hiba lenne a falu elzártságát túlértékelve olyan perifériális hely-zetű közösségként elképzelni azt, amely a hagyományaiba fordulva nem vett tudomást a világ változásairól. Inkább azoknak a belső erőknek a jelentőségét kell kiemelni, ame-lyek 1989 előtt garantálták azt, hogy a hagyományokkal összeegyeztethetetlen idegen elemek ne kerülhessenek a kultúrájába. Ezek közül legfontosabb az a tény, hogy a falu társadalmának szinte minden tagja itt született és élte le életét. A fiatalok városba áram-lása — elsősorban Szamosújvárra és Kolozsvárra — csak a 80-as évektől gyorsult fel. Ezt a hagyományozódás szempontjából döntő fontosságú stabilitást szolgálja a nagy-részt még mindig élő házassági endogámia is. A hagyományok megtartását segítő okok közül 1989 előtt kiemelkedett a falu társadalmának szilárd gazdasági helyzete is, amely lehetővé tette, hogy a kultúra igen költséges elemei (pl. a ruhaviselet, a lakodalom szo-kásrendje stb.) tovább öröklődjenek.
Szék a 70-es évek elejétől — az akkor induló táncházmozgalom révén — vált széles körben ismertté a magyarországi kulturális életben. Leginkább az ének-, zene- és tánckultúrája került az érdeklődés középpontjába.
1989-től végeztem folyamatos terepmunkát Széken, kísértem figyelemmel a kö-zösség életét. Rövid ideig tanúja lehettem a hagyományos rendszerű kultúra komplex működésének, majd annak a rendkívül gyors gazdasági és kulturális átalakulási folya-matnak, amely az 1989-es politikai rendszerváltás után, a 90-es évek elején kezdődött el, és tart mind a mai napig.


(A széki kultúra az 1989-es változások előtt) Szék kulturális arculatát, lakóinak életkereteit — a korábban vázolt politikai és gazdasági okok miatt — a hagyományos rendszerű falusi-paraszti kultúra és az ahhoz kötődő kollektív értékrend szabályozta. Ennek legfontosabb jellemzői a következők voltak:
1. Az egyéni életúthoz kapcsolódó átmeneti rítusok, ünnepek (keresztelő, kon-firmálás, illetve bérmálás, sorozás, esküvő, temetés) a hagyományos kertek között foly-tak. 2. A három szeg — Felszeg, Forrószeg, Csipkeszeg — egymástól elkülönülő kultu-rális egységet alkotott. Pl. mindhárom szegben külön tartotta táncházát a fiatalság, meg-tartva ezzel a szegek hagyományos elkülönülését, illetve az azokhoz kapcsolódó szintén elkülönülő identitást. 3. A táncház kultúrához (és egyéb ünnepekhez is) kapcsolódóan a közösség megbecsült tagjai voltak a cigány és magyar származású zenészek, illetve csa-ládjaik. 4. Élő egészként volt jelen a falu kultúrájában a hagyományos ruhaviselet. Az asszonyok és leányok öltözködését ez szabályozta, és még azok a férfiak is, akik hét közben távol dolgoztak a falutól, viselték a jellegzetes, a környéken jól ismert sárga szalmakalapot. 5. A lakáskultúrát a szintén egységesen terjedő polgári-városi divat (a 70-es és 80-as évek hatása) mellett a hagyományos formák, hagyományos tárgyi világ jellemezte. A férjhez adandó lányoknak megfelelő mennyiségű és minőségű textilneműt készítettek, illetve gyűjtöttek össze az anyák, gondosan ügyelve a széki szoba megfelelő berendezésére is. 6. A falu legnagyobb közösségi ünnepe, Birtalan-napja, még a ha-gyományoknak megfelelően töltötte be közösségszervező, identitásteremtő erejét. Ekkor még a korábban Székről elszármazottak is hazalátogattak, minden széki igyekezett az ünnepet otthon tölteni.


(A széki kultúra átalakulási folyamatának legfontosabb jellemzői 1989 után) 1989 decembere óta a széki kultúra legalapvetőbb jellemzője a folyamatos változás. E változási folyamat legfontosabb elemei a következők:
1. Magyarországi orientáció: A széki családok jelentős részének volt valamilyen magyarországi baráti, ismerősi kapcsolata, már 1989 előtt is. A 60-as és 70-es években még viszonylag rendszeresen kaptak útlevelet Magyarországra, a 80-as években pedig a faluba érkező magyarországiakkal alakultak ki új kapcsolatok, illetve tették azok lehe-tővé a korábbi magyarországi kapcsolatok ápolását. 1990 elején, amikor teljesen várat-lanul nyílt meg a lehetőség a székiek előtt a kötöttségek nélküli külföldi utazásra, ezek a már meglévő és élő magyarországi baráti, ismerősi kapcsolatok jelentették az utazások elsődleges célpontjait, ezek tették lehetővé a magyarországi társadalmi kapcsolatok rendkívül gyors és intenzív bővítését.
A változási folyamatok magyarországi orientációja mára alapvető jellemzője és meghatározója lett az egész folyamatnak. A magyarországi életforma átvétele lett a szé-kiek többségének célja. Ez azonban a helyi munkalehetőségek szűkössége és az ala-csony fizetések miatt csak Magyarországon végzett munkával alapozható meg, illetve csak ilyen módon lehetett olyan családi gazdálkodási formákat kialakítani és fenntarta-ni, amelyek anyagi javak felhalmozására is lehetőséget adnak.
2. Érinti a társadalom minden rétegét: Nincsenek megbízható statisztikai adatok arról, hogy 1989 után a felnőtt széki lakosság hány százaléka vállalt (és milyen hosszú időszakra) Magyarországon munkát, de a számuk igen nagyra tehető. 1999-ben a széki iskola pedagógusainak becslése szerint a diákok közel felének édesapja dolgozott többé-kevésbé folyamatosan Magyarországon. A férfiak jelentős része az építőiparban vállal — többnyire illegális — munkát, és kifejezetten jellemző a csak székiekből álló brigá-dok magyarországi munkavállalása is. A férfiak kisebb része a különböző népművészeti és egyéb termékeket árusító nőkkel dolgozik együtt. A széki és erdélyi népművészeti termékek magyarországi árusításának hagyományai a 60-as és 70-es évekre nyúlnak vissza. Akkor a Magyarországra érkező széki nők a turisták által is látogatott helyeken (pl. Budapesten a Váci utcában, a szentendrei Duna-parton stb.) árulták termékeiket, és a bevételekből fogyasztási cikkeket tudtak haza vinni. 1989 után is ezt a pénzkereseti formát elevenítették fel először. A nők magyarországi pénzkeresetében a 90-es évek kö-zepétől jelentős változások történtek. Az árusítás szerepét egyre inkább a különböző ta-karítói és házvezetőnői megbízások vették át. Ezeknek két fő formája különült el. Az el-ső esetben az adott nő csak takarítást vállal, több háztartásban is, a második esetben pe-dig ottlakóként vállalja egy egész háztartás folyamatos vezetését. Ez a munkaforma egyáltalán nem idegen a széki kultúrától, az 50-es és 60-as évekig a lányok rendszere-sen vállaltak — egyfajta szolgálói — háztartási munkát tehetősebb kolozsvári, szamosújvári vagy dési családoknál. A háztartási munka vonzónak bizonyul azoknak a széki asszonyoknak is, akik különböző okok miatt (pl. az áru átcsempészésének terhe a határon, a rendőrök és a közterület-felügyelők folyamatos zaklatása az árusítás során stb.) nem tudnak bekapcsolódni az árusítással való pénzkeresésbe. A háztartási munkák folyamatossága miatt kialakult egyfajta váltótársi rendszer is: egymással általában köze-li rokonságban álló nők váltják egymást bizonyos időközönként az adott munkahelye-ken. A fiatal- és középkorú férfi és női generációk folyamatos és nagytömegű magyar-országi tartózkodása növeli az otthon maradt családtagokra és az idősebb generációkra háruló terheket is. Nekik fokozottabban kell helyt állniuk a háztartás mindennapi fenn-tartásában, a mezőgazdasági munkákban, és — sokszor a nagyszülőknek — a gyerekek nevelésében.
3. A sikeresség mértéke — mint önértékelés is — a változási folyamatokba való bekapcsolódás függvénye: A változási folyamatok megítélését egyfajta társadalmi kon-szenzus jellemzi Széken, annak ellenére, hogy a különböző generációk között természe-tesen felmerülnek különböző értékrendbeli ellentétek. Jelenleg a sikeresség — mint ön-értékelés is — alapvetően az előteremtett, megszerzett anyagi javak függvénye, ez pedig a nagy többség számára csak folyamatos magyarországi munkával érhető el. Ezért a vál-tozási folyamatokba való bekapcsolódás egyet jelent az állandó magyarországi jelenlét-tel, munkavállalással. Mindez egyfajta közösségi nyomásként is irányítja az egyéni életutakat, döntési stratégiákat. Még a legidősebb generáció is — látva az így elért anyagi gyarapodást és a helyi munkavállalás reménytelenségét — támogatja ezeket a tö-rekvéseket, bár természetszerűleg az ő esetükben jóval kisebb a még 1989 előtt meg-szokott fogyasztói szokások és kulturális attitűdök változása.
4. Rendkívül gyorsan és mélyrehatóan változik a gyermekek és serdülők kulturá-lis szocializációja: A széki iskola pedagógusainak segítségével 1993-ban elvégeztünk egy vizsgálatot ennek a folyamatnak a követésére. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan fe-jeződik ki a saját viselet élménye az akkori széki gyerekek gondolkodásában. 9-10 éves gyerekek azt a feladatot kapták, hogy rajzórán széki viseletet rajzoljanak, fessenek, mi-nek eredményeként összesen 46 kép készült el. Meglepő volt, hogy a gyerekek szinte teljesen tisztában voltak a viseletrendszer felépítésével. Ha bizonyos elemek hiányoztak is a rajzokról, olyat nem találtam, amelyik kifejezetten oda nem illő elemet ábrázolt volna. Azon túl, hogy markánsan megjelentek a domináns színek és darabok, rendre áb-rázolták a különböző rítusokhoz kapcsolódó megkülönböztető viseletjegyeket is. Ha a legény bottal a kezében vőfély, akkor a mellette álló alak kendő nélküli nyoszolyóleány. Nagyon jól illusztrálta a már akkor is zajló kulturális változásokat az a kép, amelyen a viseletbe öltözött leány sárga, budapesti metrójegyet tart a kezében.
1999-ben megismételtük ezt a vizsgálatot. Azt szerettük volna megtudni, hogy az a 9-10 éves korosztály, amely a hagyományos kultúra felbomlásának kezdetén szüle-tett, és már egy más értékrendbe nőtt bele, mennyire van tisztában a viseletrendszer fel-épülésével a korábban vizsgált generációhoz képest. Vajon ezek a gyerekek is olyan precízen ismerik-e még a viseletet, mint a korábban megkérdezettek? Ezúttal 48 rajz ké-szült el. Ezek közül csak 18 volt elfogadható olyan szempontból, hogy viszonylag pon-tosan ábrázolta a viselet elemeit és színeit. A többi rajzon rendkívül kusza módon ábrá-zolta a ruhaviseletet. Azon túl, hogy több fontos viseletelem is hiányzott a rajzokról, a gyerekek nem vették figyelembe a széki viseletet alapvetően jellemző színeket (fekete, piros, kék, zöld, fehér). Olyan színekkel rajzoltak vagy festettek, amely épp megtetszett nekik, nem törődve a hagyományokkal. Ha egy rítusban szereplő párt próbáltak ábrá-zolni, pl. menyasszonyt vőlegénnyel vagy nyoszolyóleányt vőféllyel, akkor a két viselet közt nem volt meg a szükséges összhang sem. Gyakran került olyan díszítés a ruhákra, amely nem odavaló volt, pl. az egyik rajzon a férfi is nőiesen díszített tulipános csizmát kapott. A mostani gyerekek, a korábbi vizsgálattal ellentétben, még a talán legnagyobb figyelmet kiváltó menyasszonyi viseletet sem tudták hitelesen ábrázolni. Az esküvői rí-tusban a korábban alapvetően fontos zöldkockás menyasszonyi szoknya csak nagyon kevés rajzon jelent meg. A kultúra felbomlására utaló jel az is, hogy az egyik rajzon a gyermek a hagyományos menyasszonyi öltözetet próbálta ábrázolni, de a leány fejére párta helyett már városias, fehér fátylat tett. Magam is részt vettem a rajzórákon és a ta-pasztalatom szerint, ellentétben a korábbi vizsgálattal, a gyerekek nem örültek ennek a feladatnak, nem szívesen és kevés figyelemmel végezték azt. Nem is érdekelte őket a rajzok sorsa, míg a korábbi vizsgálatban részt vett gyerekek szerették volna visszakapni azokat. Az egyikük, egy baseball sapkát viselő fiú, meg is fogalmazta az ellenérzését, „biz én nem rajzolok széki ruhát, inkább elmegyek innen…” — mondta. Összességében megállapítható, hogy ellentétben a korábban vizsgált generációval, a mai gyermekek már egyre kevésbé vannak tisztában a széki viselet felépítésével és egyre kevésbé érzik a sajátjuknak azt. Ez a megállapítás — megítélésem szerint — érvényes az adott gene-ráció viszonyulására a hagyományos kultúra többi eleméhez is.
5. Nem rögzült a hagyományos kultúra mint érték: Ha a hagyományos kultúráról van szó, általában múlt időben beszélnek róla a székiek, a pár évvel korábbi állapotokra a régen szót használják. Egyre többen érzik a kultúra hagyományos elemeinek működ-tetését tehernek. Az egyik férfi, aki egy lakodalom előestéjén a bokrétákat csinálta, így fakadt ki: „Meg kéne mondani az öregasszonyoknak, hogy ne növeljenek több rozma-ringot, és akkor nem lenne bokrétának való.”
Leggyorsabban a fiatalok kultúrája változik. A 90-es évek elejétől egyre ritkáb-ban szerveztek táncházat. Egy darabig még a három szeg együtt rendezte meg azt a központi kocsmában. Ez a szervezési mód alapvetően ellentétes a régi, szegenkénti struktúrával. Aztán a 90-es évek közepén már nem volt rá sem igény, sem aki megszer-vezze azt, jelentős részben azért, mert a fiatalok többsége ekkorra már Magyarországon vállalt munkát. Ritkán, pl. bevonuláskor a legények csinálnak még táncot, de azon alig van érdeklődő, szemben a kultúrházban lévő diszkóval, ahol minden pénteken és szom-baton teltház van. A fiatalok nem hordják már a viseletet sem, úgy tűnik, hogy számuk-ra az csak egyfajta ünnepi öltözetnek marad meg. Ballagáskor a végzősök abban voltak, bár a délutáni bankettre — ahová már nem zenész cigányokat hívtak muzsikálni, hanem magnót vittek — már nem abban mentek. Viszont az ekkor készíttetett fényképek nagy-részt hasonló módon, hasonló koreográfiával és viseletben készültek, mint a sorozási felvételek. A fiúk ekkor is csináltattak olyan képeket, amelyen csak ők szerepeltek, lá-nyok nélkül, és hasonlóan a sorozási csoportképekhez, magasság szerint álltak fel. A so-rozást 1998-ig a hagyományoknak megfelelően szervezték a legények, 1999-ben vi-szont jelentős változás történt. A felszegi fiatalok úgy döntöttek, hogy nem tartják a ha-gyományt a másik két szeg legényeivel, és nem rendezik meg a sorozáshoz kapcsolódó háromnapos táncot és ünnepet sem. A helyi RMDSZ elnöke személyesen is beszélt a felszegi legényekkel, megpróbálva rávenni őket a döntésük megváltoztatására, de nem járt eredménnyel. Még a helyi kábeltelevízióban is beszédet tartott ez ügyben, de újra sikertelenül. „Ha egy szokás egyszer elmarad, nem jön többet vissza” — mondta az el-nök, aki a 90-es évek elején nagyszerű táncos és cigányfogadó legény volt. 1989-ben még elképzelhetetlen volt az, hogy egy leány kocsmában tartózkodjon és ott alkoholt fogyasszon. Ma már ez is lehetséges a számtalan bár valamelyikében, és senki nem üt-közik meg rajta.
A menyasszonyok sem öltöznek már mindig hagyományosan, hanem sokszor polgári esküvői ruhát vesznek. „Bolond volt az anyja, hogy tartogatta neki a zöld kockás menyasszonyi szoknyát” — mondta egy rokon a lakodalom előestéjén.
A fiatalokkal szemben a középkorú és idősebb generáció sokkal jobban őrzi a hagyományokat, illetve kezeli azt kulturális értékként, ami gyakran kisebb feszültséget is okoz a családokban. „Ha mondanám, hogy mit kell csinálni a fiamnak, azt felelné, hogy édesanyám, maguk itt az ókorból…” — panaszolta fia hozzáállását egy széki édes-anya, majd hozzátette, hogy „Amihez mi értünk, ahhoz nem értenek a fiatalok, mi meg ahhoz nem értünk, amihez ők. A világ megy előre, mi meg megyünk hátra. A kettő erő-sen nem vág össze. Itt most porig van állva minden. Ezek a mai fiatalok csak ficánkol-nak (ha táncolnak) nem szöknek, csak úgy vonaglanak.”
Folyamatos a hagyományos tárgyi világ értékvesztése is. A még öt-tíz évvel ez-előtt drágán gazdát cserélt viseletdarabok egyre kevesebb megbecsülésnek örvendenek, és ez a sorsa a szőtteseknek, a varrottas párnáknak és a széki szoba berendezésének is.
Szabó István, aki maga is prímás volt, így beszélt a kultúra változásairól: „A fej-lődés hozta ki, sajnos ilyen fejlődés lett. A férfiak kezdték a viselet elhagyását, dolgozni mentek messzire, még meg is szólták őket sokszor. Meg könnyebb viselet az úri ruha. De nagyon nagy baj, hogy levetkeztük a széki gúnyát. Mennyivel rangosabb, mennyivel szebb a széki viselet! Különbnek látom, tízszer, hússzor, százszor, mint az úrit. Tegnap én is meggondolkodtam, hogy megyek Kolozsvárra az orvoshoz. De a kalapot és a lájbit felvettem. Megszoktam, megszerettem… Én akartam, hogy legyenek meg a táncházak, a leányok szőjenek. Be kéne csalni a külföldieket. Itt megteremteni azt, ami idehívja a kül-földieket. Elbontották a régi szép nádas, tornácos házakat, pitvarral, első házzal, kam-rával. Ezek a fiatalok elhagyják a régi széki szokást. Ez dögség…”
A széki kultúra jelenleg is változik: 1. Az utóbbi évtizedek tőkefelhalmozásának eredményeként tovább nő az új típusú, az eddigieknél szélesebb skálán mozgó, széki tu-lajdonú gazdasági vállalkozások száma Széken, Romániában és Magyarországon. En-nek hatására még tovább nő az egyes társadalmi rétegek közötti különbség, aminek eredményeként a kultúra még tovább differenciálódik. Részben ehhez kapcsolódóan to-vább csökken a falu lakossága. 2. Egy viszonylag szűk rétegben egyre inkább tudatosul, illetve tovább erősödik a tanulás értéke. Ehhez köthetően egyre több széki fiatal kerül gimnáziumba, illetve a felsőoktatásba, aminek eredményeként a kultúra szintén még to-vább differenciálódik, illetve szintén tovább csökken a helyi lakosság száma. 3. Egy szűk idegenforgalmi vállalkozói rétegben egyre inkább tudatosul a hagyományos kultú-ra értéke. Ez alapján — remélhetőleg — mód nyílik majd annak továbbélésére, termé-szetesen csak azoknak az elemeknek, amelyek egy ilyen rendszerbe beilleszthetők, első-sorban az ének-, zene- és viseletkultúrának. 4. A kultúra nagyfokú és igen gyors átala-kulása miatt speciális módon zajlott, illetve zajlik a tizenévesek kulturális szocializáció-ja. Ez egyrészt sok új kedvező, másrészt sok kedvezőtlen társadalmi folyamat elindulá-sában is szerepet játszhat a jövőben. Rosszabb esetben magában hordozhatja a különbö-ző társadalmi devianciák széki rögzülését és elterjedését is.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969