2013. I-VI
 

Az ókeresztény asztrológia-kritika tendenciái
Frenyó Zoltán

(Asztrológia és asztronómia) A következőkben az ókeresztény asztrológia-kritika tendenciáit elsősorban az antik kultúra keresztény befogadásának, inkulturációjának kereteiben és szempontjából kívánom értelmezni. Míg az ókori antik-pogány világ jellegzetesen felemásan értékelte az asztrológiát, addig a keresztény megítélés kezdettől egyértelműen elítélő, s határozottan különbséget tesz asztronómia és asztrológia között. A kereszténység az inkulturáció folyamán az asztronómiát beemeli, az asztrológiát pedig elveti.
A probléma onnan ered, hogy már eredetileg, a babilóni asztrológia értelmezése terén is nézetkülönbségek alakultak ki a kutatásban. Ezt tükrözi a terminológia problémája. Van, aki e foglalatosságot és szemléletet csillagászati matematikának tekinti (O. Neugebauer ), mások ezzel ellentétben a csillaghit-csillagvallás értelmében fogják fel (F. Boll, K. Bezold, F. Cumont), s van, aki ezek helyett átfogóan a csillagtudomány elnevezést használja (Komoróczy G.).
Mondanivalómat röviden előrebocsátva: a kereszténység esetében egyrészt semmiféle szintetikus csillagtudomány elnevezés nem jogosult. A kereszténység csak az asztronómiát műveli, illetve becsüli, s ebben a görög és a latin atyák lényegében ugyanúgy gondolkodnak. Az ókeresztény asztrológia-kritika pedig másrészt nem az antik műveltség elvetését jelenti, ellenkezőleg, ezzel annak értékes részeit kívánja kiválasztani és megőrizni. Erre azért kell rámutatni, mert tekintélyes vélemények ennek ellenkezőjét hangoztatják. Franz Boll és Carl Bezold könyvében például ez a tarthatatlan, történetietlen és ideológiai fogantatású és célzatú álláspont olvasható: "A kereszténység – a pogány vallások türelmességével ellentétben – eleve és alapvetően intoleráns volt minden másféle kultusszal, s természetesen különösen annak legújabb és leginkább élő formájával szemben, a csillagistenek (…) mindenhatóságába vetett hittel szemben."
A keresztény magatartás szempontjából tekintetbe kell venni, hogy ezt megelőzően a hellenizmus világnézeti válságot jelentett; erre vallanak a végzet (illetve a véletlen) szerepét növelő, az egyén felelősségét csökkentő irányok. Ez az asztrológia meghonosodásával és elterjedésével járt együtt. Megjegyzendő, később, a reneszánsz határhelyzetében, amikor ismét kevésbé koherens a világnézet, az asztrológia újra megerősödik. Hasonlókat lehet mondani az újabb korokról is. Ahogy például Mihelics Vid megállapítja: "Az asztrológia mai terjedésének fő oka kétségkívül az isteni gondviselésben való hit megfogyatkozása." A következőkben főleg az eddig elmondottak fontosabb patrisztikus vonatkozásait igyekszem alátámasztani és megvilágítani.
Vizsgálódásunk elején idézzük föl az asztrológia tömör jellemzését az Antik Lexikon alapján: "Ez a tudat a természet minden tényezőjére kivetíti az emberi-pszichológiai tulajdonságokat, amelyek így az isteni erő és az akarat formájában jelennek meg. Az ember önmagát mikrokozmosznak, az univerzum leképeződésének fogja fel, amelyben mindenütt –akárcsak a társadalomban – rokon és idegen vonásokat fedez fel. Úgy látja, hogy az egész természet szümpathetikus és antipathetikus kapcsolatok szövevénye, ahol minden változás kihat a többire, és együttérzést vált ki (szümpathia-gondolat). Ebbe a gondolatkörbe bevonták a csillagokat is, amelyeket szintén isteni lényeknek tartottak, s kozmikus erejük miatt különleges képességeket tulajdonítottak nekik. Az ő akaratuk kifürkészése volt a babilóniai asztrális vallás fő feladata, amire végül is minden későbbi asztrológia visszavezethető."
Az asztronómia és az asztrológia megkülönböztetése igen régi, mindenesetre időben nehezen megragadható jelenség. Rómában a megkülönböztetés eredményeképpen azokat nevezték káldeusoknak, akik állítólag képesek voltak a csillagok helyéből és járásából a jövendőt megmondani. Sok elnevezésük volt: babylonii, astrologi, mathematici, genethliaci , planetarii, apoteleszmatikoi, mesterségük: mathesis, asztrologia pinakiké, genethlialogia, meteórologia, apoteleszmatiké. Bizonyos naptári táblázat (pinakesz) után mesterségük neve pinakiké, ellentétben az asztronómussal, aki: kanoniké. Van, aki úgy véli, hogy az ókorban kevesen tudták megkülönböztetni az asztronómiát az asztrológiától, vagyis a matematikai csillagászatot a csillagjóslástól. Ptolemaiosz esetében megállapítható, hogy ő, aki Kr. u. 130 körül rendszerbe foglalta a geocentrikus asztronómia elméleteit, elválasztotta azokat az asztrológia szabályaitól. A Tetrabüblosz előszavában arra figyelmeztet, hogy "az asztrológiai értelmezések nem rendelkeznek olyan bizonyossággal, mint az asztronómiai számítások".

(Az antik asztrológia-kritika két arca) Ami az előzményeket illeti: minden jel arra mutat, hogy a korai és a klasszikus görög szellem elvetette az asztrológiát. Az asztrológia felívelése a hellenizmus idején kezdődött. Kr. e. 280-ban Kósz szigetén a babilóni Bérósszosz asztrológus iskolát alapított. Rómában először – Kr. e. 139-ben – még elűzték őket, később azonban elterjedtek. Megerősödésüket hasonló irányú filozófiai eszmék is elősegítették; ilyen volt a sztoikus filozófia szümpathia-elmélete. Jelentősek lettek a Petozirisz (Kr. e. II. sz. közepe) és Hermész Triszmegisztosz (I-III. sz.) neve alatt szereplő iratok. Ezeken alapultak Vettius Valens (III. sz.) és Firmicus Maternus nézetei.
Az antik asztrológia-kritika felemás, kettős, váltakozó; Constantinus korára azonban egyértelművé válik a tiltás. A korábbi felemás helyzet számos auktor beszámolójából áll össze. Augustus a közéletben tiltotta az asztrológia művelését, Kr. e. 33-ban kiűzte Rómából az asztrológusokat, és Kr. e. 12-ben számos asztrológiai könyvet égettetett el, ugyanakkor magánéletében nemegyszer hitelt adott a csillagjósoknak is. A káldeusok "tudománya," amely már a köztársaságkori Rómában is egyre terjedt – Tarutius Firmanus magának Róma városának a horoszkópját is elkészíttette az egész császárkorban nagy népszerűségnek örvendett. Széleskörű elterjedésére vall, hogy sok császár hódolt neki, így Tiberius, Domitianus, Hadrianus, és Septimus Severus is.
Tacitus mesteri tömörséggel jellemzi az asztrológusokat és helyzetüket: "A hatalmon levőknek megbízhatatlan, a reménykedőknek csalárd emberfajta, melyet városunkban tilalmaznak is mindig, meg is tartanak."
Az asztrológia terjedését a hellenizmus kezdetétől fogva végigkísérte a legélesebb bírálat is, a görög filozófusok cáfolatától költői műveken keresztül a pamfletirodalomig. Ilyen bíráló volt már Epikurosz (341 270), aki szenzualista kritikájában a csillagjóslást az összes hazug babona körébe sorolva utasította el. Figyelemreméltó, hogy a szkeptikus Karneadész (214 129), aki egy évszázaddal később a sztoa tanításának bírálatával együtt épp az epikureus filozófia ellen lépett fel, az asztrológia megítélésében Epikuroszéval azonos álláspontra helyezkedett. Karneadész oly mértékben mélyült el az asztrológia bírálatában, hogy az asztrológia ellenfelei a későbbi korokban is lényegében az ő érvrendszerének elemeit használták fel (például Szent Ágoston), mint ahogy maguk az asztrológia művelői (így például Firmicus Maternus) kimondva-kimondatlanul az ő argumentumaira reflektáltak. Karneadész szempontjai merültek fel ugyanis például abban a kérdésben, hogy azonos lett volna-e az egy csatában elesettek horoszkópja, (ugyanez a tartalma a hajótörött-argumentumnak) vagy miért eltérő az ikrek életsorsa. Firmicus Maternus (Kr. u. IV. sz. 1. fele) is ilyen támadást próbál kivédeni, miután felteszi az ismerten csengő kérdést: "Ha a csillagok együttese szabja meg az emberek jellemét és bőrszínét (…), Aethiopiában miért születik minden ember feketének, Germaniában világos színűnek, Thraciában vörösnek?"

(Asztrológia és vallás) A császári Rómában az asztrológia széleskörű elterjedését az ellene fellépő kritika nem volt képes megállítani. Amint azt Kákosy László megjegyzi, "az asztrológia 1-2. századi átalakulásával, a módszerek finomodásával, komplikálódásával a cáfolók nem tartottak lépést, így támadásaik a tudományos asztrológiára nem gyakoroltak nagyobb hatást. Bár érveik egy része helytálló volt, s ma is alkalmazható, a fejlett asztrológia korában ezek állandó ismételgetése, naiv feltálalása egy ptolemaioszi szisztémát nem ingathatott meg." Az asztrológia tudományos pozíciói annál is inkább szilárdak maradtak, mivel világképe megegyezett az egész kor geocentrikus, s így antropocentrikus szemléletével, sőt azt a maga részéről is megerősítette.
Terjedésének jellemzője volt a velejáró vallásos magatartásformák vonzása, s a beáramló, egyre népszerűbb keleti kultuszokhoz való kapcsolódása is. Ennek folyamán lett a császárkultusz egyfajta vetélytársává, mivel magában hordta a császári mindenhatóság megkérdőjelezésének lehetőségét. Ez a vonás adta az asztrológia politikai felhangját, s tette a csillagjóslás tudományát politikailag gyanússá. Ez váltotta ki azt, hogy az asztrológia üldözése a birodalomban időről időre jogi formákban is testet öltött. Itt főleg Ulpianus és Paulus jogalkotására, Diocletianus 296. évi edictumára és a Codex Theodosianusra kell gondolnunk.
A gnózis kitüntetett helyet biztosított a csillagoknak, azt tanítván, hogy a lélek, mennyei vándorlása során a csillagokon és a bolygókon keresztülhaladva felveszi azok tulajdonságait, hogy azután földi pályájának végeztével, megküzdve a bolygók ellenséges démonaival, megtisztulva érkezzék el az állócsillagok szférájába.
Az asztrológia ószövetségi megítélése egyértelműen negatív. "S ha szemedet az égre emeled, és látod a Napot, a Holdat és a csillagokat, az egész égi sereget, ne essél kísértésbe, ne borulj le s ne imádd azt, amit az Úr, a te Istened minden népnek adott az ég alatt." (MTörv 4,19). "Ha akad valaki körödben (…), aki megszegi a szövetséget, elmenvén más isteneket imádni, előttük, a Nap, a Hold és az ég seregei előtt leborulni (…), akkor vitesd ki a kapuk elé, akár férfi, akár nő és kövezzék agyon." (MTörv 17,2-5). A próféták hangoztatják, hogy a csillagok nem istenek, és utalnak teremtőjükre.

(Az ókeresztény asztrológia-kritika kezdetei) Az ókeresztény kritika – mint már utaltunk rá – kezdettől egyértelműen elítélő. Az asztrológia a bírálandó vallások és filozófiák sorába tartozik. Vele kapcsolatban inkulturáció nem lehetséges, hanem az asztrológia-asztronómia megkülönböztetése szükséges. Ennek a keresztény szemléletnek nem mond ellent a csillagvilág többszöri felemlítése az Újszövetség különböző helyein, a napkeleti bölcsek közismert történetében (Mt 2,9), a Jelenések könyvében, az utolsó ítéletre, a világ végére, a parúziára vonatkozó igékben, avagy apokrif apokalipszisekben. Ezeket kevésbé a tartalmi kapcsolódás, mint inkább a metaforikus, képekben és hasonlatokban gazdag közvetítési szándék jellemzi.
A betlehemi csillag mindenesetre fontos és sajátos, minden egyébtől eltérő eset (ahol éppen a Megváltóval kapcsolatban feltehetően fedi egymást asztrológia és asztronómia): Figyelmet érdemel Bileám mezopotámiai próféta beszéde : "Csillag tűnik fel Jákob törzséből" (Szám 24,17). Erre vonatkozóan Jusztinosz emlékeztet rá: Mózes mondja, hogy Krisztusnak úgy kell születnie, mint csillagnak. Órigenész is beszél erről a hagyományról. Órigenész hangsúlyozza, hogy a Betlehembe látogató mágusok tudós papok voltak, nem vándorló káldeusok. Ismerték Bileám jóslatát és felismerték a csillagot. Jeromos is megemlíti, hogy a mágusok Bileám utódai és örökösei voltak.
Pál apostol élesen szembefordul az asztrális hatalmak mindenféle tiszteletével, hirdeti Krisztusnak fölöttük aratott diadalát, s hogy az ember sorsát nem a vak végzet, hanem Isten irányítja. A Didakhé is a madárjóslással, bálványimádással, ráolvasással, mágiával egyként ítéli el a "matematikát," és óvja ezektől a híveket.
Alexandriai Kelemen a hellenisztikus csillagvallás, csillagimádat kérlelhetetlen ellenfele volt, különösen Protreptikosz című művében. Támadja krotóni Alkmaiont, aki szerint a csillagok elevenek és istenek. Kelemen szerint nem azok, hanem kiváló isten-alkotta eszközök az idő mérésére. Asztrológia-bírálata abban áll, hogy a csillagok nem a dolgok okai, azonban a szümpathia miatt, amely a kozmosz részeit összeköti, a csillagok a bekövetkező események jeléül szolgálhatnak.
Kelemen platonikus szellemben az asztronómiát filozófiai propaedeutikának tekinti, az igaz tudás előkészítőjének, éppígy Isten ismeretéhez vezetőnek. Az emberiség égi eredetű, ahová a megváltás visszavezet. A pogány csillagimádatot Kelemen a következőképpen értékeli: Isten megengedte a pogányoknak, hogy legalább ne legyenek ateisták, s valami fogalmuk legyen az isteniről. Kelemen a sztoikus felfogást vallja: felegyenesedett testtartásunk arra szolgál, hogy a mennyet szemlélhessük.

(Órigenész nézetei) Órigenésznek széleskörű tudományos, ezen belül csillagászati ismeretei voltak. Számára a csillagászat propaedeutika, de nem a filozófiához, hanem a Szentírás tanulmányozásához. Ő volt az első keresztény gondolkodó, aki a csillagok fizikai összetételét tárgyalta. Csillagászati jártassága mellett, erőteljes asztrológia-ellenes álláspontjában asztrológiai tájékozottsága is kiemelkedő, amit az asztrológiai forrásokból és az akadémiai kritikai irodalomból meríthetett. Órigenésszel a fizikai kozmosz a teológiai gondolkodás fontos területe lesz. Később azonban ez a szemléletmód gyengül, a teológia és a fizika-asztronómia mindinkább elkülönül egymástól.
Órigenész a csillagokat eleveneknek tekintette. Tagadja, hogy rosszindulatúak, ártóak lennének. A teremtés részeként természetük jó, s hozzájárulnak a kozmikus rendhez. A mennyei lények és az ember viszonya nem egyértelmű. Részben osztja azt a felfogást, hogy az egész univerzum az emberért áll fönn (bibliai és sztoikus elv), másrészt a csillagok és a mennyei lények ontológiailag az embernél magasabb rendűnek tekinthetőek. A csillagok nem befolyásolják az emberek életét, azonban jelezhetik a jövendő eseményeket, anélkül, hogy azok okai lennének (Platón, Philón, Kelemen). Élesen szemben áll az asztrológiával, mondván, hogy az ebbe vetett hit lerombolja a szabad akaratot, lehetetlenné teszi a cselekvést és az isteni igazságosságról alkotott hitet. Az asztrológia által képviselt determinizmus értelmét veszi Krisztus megváltásának.
Órigenész a gondviselés és a szabad akarat viszonyát így írja le: "Sem mi nem tudunk szabadon cselekedni az isteni odafigyelés nélkül, sem az isteni odafigyelés nem kényszeríthet minket az előrehaladásra, ha semmit sem teszünk hozzá ehhez a jó érdekében. Hiszen sem a szabad akarat nem tesz valakit tiszteltté vagy megalázottá isteni odafigyelése és a szabad akarat méltó felhasználása nélkül, sem az, ami Istenen múlik, nem rendel senkit tisztességre vagy megalázásra, ha nincs ott a különbözőség valamiféle anyagaként a mi szándékunk, mely vagy a jobb vagy a rosszabb felé hajlik."
A Napról, a Holdról és a csillagokról megjegyzi: "Minthogy minden lett, illetve teremtetett, s a létrejött dolgok között egy sincs, ami ne lenne képes befogadni a rosszat és a jót, s ne lenne képes mindkettőre," ezért nem lehetnek változatlan létezők. A világról elmélkedve kijelenti: "Ugyan mi haszna lenne felhozni és előszámlálni az emberi nyomorúságok összes bajait, melyektől egyesek mentesek, mások érintve vannak, hisz mindenki önmagától is képes ezeket egyenként megfigyelni és megvizsgálni? Léteznek azután bizonyos láthatatlan erők is, amelyek feladata a földiek irányítása, s úgy kell hinnünk, nem csekély különbségek találhatók köztük is, miképp az emberek között is."
Órigenész felveti: "Ha ekkora különbség van a dolgok között, s ha a születési feltételek közt ilyen nagy különbözőség és eltérés van, ahol a szabad választás képessége nyilván semmilyen okként nem szerepelhet", úgy találják, hogy mindez "véletlenül és találomra alakul ki." Az ő válasza a következő: Isten jó, igazságos és mindenható. "Minthogy tehát a megteremtésre váróknak ő maga volt az oka, s semmilyen különbözőség, semmilyen változás és semmilyen lehetetlenség nem volt meg benne, egyenlőknek és egymáshoz hasonlóknak teremtette mindet, hisz nem létezett benne a különbözőség és változatosság semmiféle oka. Minthogy pedig ezek az értelmi teremtmények, miként azt igen gyakran kimutattuk, s a maga helyén újra ki fogjuk mutatni, megkapták a szabad döntés képességének adományát, a szabad akarat mindegyiket vagy Isten utánzása folytán az előrehaladásra ösztönzi, vagy hanyagsága miatt elpártolásra készteti. S ahogy azt már mondottuk, ez képezi a szellemi teremtmények közötti különbözőség okát." "Úgy vélem, a világban meglévő különbözőség oka innen származik, midőn minden egyes lényt saját mozgásának, illetve lelke szándékának különbözősége szerint kormányoz az isteni gondviselés. Ennek értelmében nem tűnhet igazságtalannak a Teremtő, hisz mindegyiküknek érdeme szerint megelőző okok alapján ad viszonzást."
Ehhez, a szabad akaratot és így az egyéni felelősséget előtérbe helyező szemlélethez képest Szent Ágoston a származás, a sorsok különbözőségét az akarat elismerése mellett is nagyobb realitásérzékkel és szociális megértéssel inkább, illetve legalább annyira a körülmények meghatározó erejére vezeti vissza. (Confessiones, De civitate Dei).

(A virágzó patrisztika eszméi) Az asztrológia-ellenes irodalomban kiemelendő Hippolütosz, aki a III. század eleji Rómában az eretnekségek átfogó bírálata során külön fejezetet szentelt az asztrológiának, s hasonlóképpen a IV. század második felében élt Tarszoszi Diodórosz, a csillagászok és csillagjósok ellen írott munkájával.
A kappadókiai atyák állásfoglalásai is egyértelműek. Nagy Szent Baszileiosz az asztrológiát "sok időt felemésztő hiábavalóságnak", Nazianzoszi Szent Gergely a babiloniaktól eredő "esztelenségnek" és "elvakultságnak" tekinti. Jellegzetes, hogy Nazianzoszi Szent Gergelynek Julianosz császár elleni beszédében a bűnös csillagjóslás éppen mint az aposztázia mozgatórúgója jelenik meg. Nüsszai Szent Gergely nem az asztrológiáról, hanem a csillagászatról nyilatkozik, amikor azt viszont a keresztény hívő számára felhasználásra érdemes tudományok körébe sorolja. "Fel kell használni a természet- és erkölcsbölcseletet, a geometriát és az asztronómiát, a logika tudományát és mindazt, amit az egyházon kívül művelnek, alkalmas időben élni kell ezekkel, amikor a misztérium isteni templomát az ész gazdagságával kell díszíteni."
Jeruzsálemi Szent Kürillosz asztrológia-ellenes állásponton van. A csillagok jól rendezett karáról beszél: megfutják pályájukat. "Nem az asztrológiának és a horoszkópkészítésnek, nem is a mitológiának szolgálnak." Az asztrológia bírálóihoz csatlakozik Szent Ambrus is.

(Szent Ágoston felfogása) Szent Ágoston bírálata egyértelmű és szinte teljes körű. Vallomásaiban fiatalkori tévelygéseinek körébe utalja az asztrológiát. Hasonlóképpen foglalkozik vele A keresztény tanításról című munkájában . Időskori nagy művében, a De civitate Dei-ben több fejezeten keresztül behatóan tárgyalja a kérdéskört, s visszanyúlva a régebbi auktorok érveihez is, átfogó cáfolatát nyújtja a csillaghitnek. Az alábbiakban főbb megállapításait ismertetjük:
A keresztény tanításról című könyvében kijelenti: Az asztrológusok nyomorult szolgaságot árulnak a tudatlan embereknek. Akik az imént még szabadok voltak, a csillag rabszolgájaként távoznak tőlük. A csillagok rendezett pályáját Isten alkotta, mozgásuk, szabályszerű, s így kiismerhető. Tárgyalja az iker-argumentumot. "A keresztény embernek tehát teljességgel el kell utasítania és meg kell vetnie az effajta hiábavaló vagy kifejezetten ártalmas babonaság minden formáját." Az asztrológusok "a mulandó dolgok iránti személyes vonzódás által elemésztik a szerencsétlenek lelkét".
Vallomások című művében ezeket írja: "Okos következetességgel visszautasítja és elveti őket az igazi keresztény lelkület." "Ők az üdvösség egész rendjének bomlasztására törekedtek." Azt mondják, azért, hogy az ember bűn nélkül maradjon, "kenjük szépen a bűneinket az ég és a csillagok alkotó és rendező Urára." Jó válaszaik véletlenül vannak, találomra, nem fürkészés útján.
A műben Szent Ágoston felidézi Firminus életét, aki elmeséli, hogy születésekor egy ismerős szolgálónak is gyermeke született, ugyanabban a konstellációban. Szent Ágoston rámutat: "És Firminus mégis övéi gazdag fészkében született..." "A szolga pedig szolgált urainak, és sorsa igája soha meg nem enyhült." Végül megállapítja: Az asztrológus igazat véletlenül mond, nem a tudományából.
Az Isten városáról című művében először az ide tartozó fogalmak meghatározását adja: "Véletlennek nevezik mindazt, ami vagy minden ok nélkül, vagy pedig nem valami ésszerű törvény alapján következik be. Fátumnak pedig azt nevezik, ami az Isten és az emberek akaratán kívül egy bizonyos törvény elkerülhetetlensége folytán áll elő. A földi országokat teljesen az Isten gondviselése irányítja."
A "De civitate Dei" asztrológia-kritikájának megállapításai szerint "azokra, akik úgy gondolják, hogy Isten akaratától függetlenül a csillagok határozzák meg a cselekedetünket, javainkat, bajainkat, nemcsak az igaz vallás híveinek nem kell hallgatniok, hanem azoknak sem, akik akármilyen, sőt hamis isteneket akarnak tisztelni. Mert ennek a felfogásnak az a következménye, hogy egyáltalán egy istent sem kell tisztelni, vagy segítségül hívni."
Szent Ágoston felveti: "Az ég kényszerítéséből létrejött emberi cselekedeteket hogyan ítéli meg az Isten?" Hosszan tárgyalja az ikrek eltérő sorsának kérdését. "Az ország ugyanazon a vidékén, ugyanabban az időben olyan sok különböző nemű, legellentétesebb formájú és szerencséjű emberek születtek." Beszél a kedvező napok kiválasztásáról: "Hol van tehát már az, amit a születéskor elhatároztak a csillagok? Vagy talán bizonyos nap kiválasztásával az ember megváltoztathatja azt, ami elvégeztetett felőle?"
Isten előre tudásáról és az ember szabad akaratáról szólva bírálja Cicerot. Kinyilvánítja: "Nem félünk attól, hogy nem saját akaratunktól tesszük azt, amit saját akaratunkkal teszünk." "Tehát Cicero, mint nagy és tudós férfiú és az emberi élet nagy tapasztalatú tanácsadója, kettő közül az akarat szabad elhatározása mellett döntött. Aminek a megerősítése végett tagadta a jövendő előre tudását és ezáltal istentelenekké tette az embereket, pedig csak szabadakká akarta tenni őket. A vallásos lélek pedig mind a kettőt elfogadja. Mind a kettőt vallja és kegyes hittel mind a kettőt elismeri."
"Abból, hogy az Isten az összes okok rendjét ismeri, nem következik még az, hogy akarati elhatározásunktól semmi sem függ. Ugyanis a mi akaratunk is attól az okrendtől függ, amelyet Isten ismer, és ez benne van az előre tudásban is, mivel az emberi akarat is oka az emberi cselekedeteknek. Ennélfogva, aki az összes dolgok okait előre látta, bizonyára ismerte ezek között a mi akaratunkat is, amelyről előrelátta, hogy cselekedeteink indítóokává vált." "Bizonyos az, hogy Isten előretudása ellenére mégis a mi akaratunktól is függ valami. (…) Fogadjuk el mind a kettőt és mind a kettőt hittel s igazán valljuk. Az előbbit azért, hogy helyesen higyjünk, az utóbbit pedig azért, hogy helyesen éljünk."
Augustinus világosan érzékelte és kifejtette az asztrológiában rejlő alapvető elvi veszélyeket. Ennek lényege, hogy a végzet fogalmának mint végső és legfőbb magyarázó elvnek az elfogadása alapjaiban veszélyezteti egyrészt az isteni mindenhatóság fogalmát, másrészt az ember morálisi felelősségének elvét.
Hozzátartozik mindehhez, hogy Augustinus nem a tudományt támadta a keresztény hit alapján, hanem – a tudománynak, az asztronómiának rendkívül fontos szerepet tulajdonítván – az igaz hit mellett az értelem oldaláról kérdőjelezte meg az asztrológiát. "A csillagok tudományának ugyanolyan jogosultsága van, mint a történelemnek; a csillagok jelenlegi helyzetéből és mozgásából szabályszerűen következtetni tudunk múltbeli pályájukra. Sőt, ezek a jövőre nézve is képesek szabályos magyarázatokat adni. Nem gyanús jóslások, hanem biztos számítások alapján történik mindez. Ezek nem arra valók, hogy belőlük jövendő cselekedeteinket ismerjük meg – mert ez a pogányok értelmetlen babonája hanem a csillagok pályáját. Aki megfigyelte a Holdat, meg tudja mondani múltbeli és jövőbeli állapotát is, akár egy bizonyos időpontra vonatkozólag is. A csillagokat illetően biztos választ adhat az, aki megfigyeli őket."

(Egyházi rendelkezések) Damaszkuszi Szent János asztrológia-kritikájában hangsúlyozza, hogy a teremtés szabad akaratúnak teremtette az embert, aki ilyen módon az erényt gyakorolja.
A formálódó keresztény egyház, szinte a kezdetektől fogva törekedett arra, hogy álláspontját az asztrológia kérdésében egyházjogi formában, zsinati döntésekben és szabálygyűjteményekben is egyértelműen kifejezésre juttassa. A 215. körül keletkezett Traditio Apostolica (melyet a 380. körül összeállított Constitutiones Apostolorum is magában foglal) előírja, hogy az ige hallgatására újonnan jelentkezettek közül "az örömlányt, a kéjencet, a fiúszeretőt … utasítsák el … A mágust se engedjék a vizsgálatra. A varázsló, a csillagjós, a jós, az álomfejtő, (a szélhámos), aki megzavarja a népet, a pénzhamisító … meg aki amulettet készít, vagy hagyjon fel vele, vagy utasítsák el." Ennek szellemében ítéli el a jósokat és pogány szokásokat a 314-es ankürai zsinat, és így nyilatkozik a IV. század második felében a laodikeiai zsinat is: "A szent szolgálatra rendelt személyek és a többi klerikusok ne legyenek se mágusok, se varázslók, se matematikusok, se asztrológusok." Ők azok ugyanis, akik kiváltképpen veszélyeztetik a gondviselés misztériumát, akiknek teremtmény-mivoltukban is kevély céljuk, hogy belelássanak az isteni transzcendencia titkaiba. Ezt a szándékot ítéli el az egyházi törekvéseket állami szintre emelő császári törvényhozás.

(Aquinói Szent Tamás tanítása) Ha egy pillantást vetünk a későbbi fejleményekre, a skolasztika idején sok más szerző mellett kitüntetett figyelmet érdemel Aquinói Szent Tamás, aki behatóan tárgyalja a kérdést. Felveti: van-e oksági összefüggés a csillagok és az ember sorsa között. Válasza az ember szellemi-testi természetén alapul. Eszerint az asztrális hatások fizikai jellegűek, így nem érintik az ember szellemi lelkét. A testi hatás azonban éppen ezért nincs kizárva. Ezt a szempontot a patrisztika elhanyagolta.
Aquinói Szent Tamás a következő kérdéseket és feleleteket fogalmazza meg: Vajon az égitestek okai-e annak, ami itt a földi testekben létrejön?: Damaszkuszi Szent János azt mondja, hogy nem okai. További Szent Ágoston- és Arisztotelész-hivatkozások nyomán felveti: vajon az égitestek okai-e az emberi cselekedeteknek?: Damaszkuszi Szent János szerint "Az égitestek semmiképpen sem okai az emberi cselekedeteknek." Az égitestek a testekre közvetlenül és természetüknél fogva hatnak. Közvetve és esetlegesen az égitestek hatást gyakorolhatnak az értelemre és az akaratra. De az akarat nem követi szükségszerűen az alacsonyabb rendű törekvés hajlamát. Az akarat hatalmában áll, hogy kövesse a szenvedélyeket vagy elutasítsa őket – hangoztatja Aquinói Szent Tamás.
Mondanivalónkat összegezve a következő pontokat rögzíthetjük: 1) Az inkulturáció az asztronómia-asztrológia megkülönböztetésén keresztül folyik. Az ókeresztény asztrológia-kritika iránya a gondviselés és a szabad akarat védelme. 2) Órigenész és Szent Ágoston szemlélete kissé eltér a szabad akarat és a determináció arányáról. 3) A skolasztikában jobban megjelenik, hogy fizikai hatás alatt állunk.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969