2013. I-VI
 

Törékeny béke a félhold árnyékában - macedón jövőkép a harmadik évezredben
Tóth Norbert

(Bevezető megjegyzések) Macedóniáról viszonylag ritkán lehet olvasni a magyar médiafelületeken. A közelmúltban is inkább csak véres polgárháborújáról, és bizonytalan gazdasági helyzetéről vált ismertté hazánkban. Pedig érdemes odafigyelni erre az alig kétmillió lakost számláló balkáni államra, mivel külső és belső körülményeiből fakadó nehézségei dacára az utóbbi években a dinamikus fejlődés útjára lépett.
Kétezerhat nyarán abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy három hetet tölthettem a tetovoi Dél-Kelet-Európai Egyetemen (SEEU), és a szakmai jellegű kötelezettségeim mellett, volt időm bejárni Macedónia nyugati vidékeit, és a fővárost, Szkopjét is.
Macedóniának, avagy ahogyan a helyiek nevezik, a Makedón Köztársaságnak nem egészen 26’000 négyzetkilométeren kétmillió lakosa van. Etnikailag heterogén államnak minősül, ugyanis polgárainak mindössze 66,5 százaléka tartozik a macedón nemzethez, 25 százaléka albán nemzetiségű, (bár a szkipetárok szerint számarányuk magasabb, mintegy 30 33 százalék körüli) 3,5 százaléka az egykori török hódítók leszármazottja, 2 százaléka roma, és 1,2 százaléka szerb származású . Az albánok egyébként egy tömbben, a koszovói és az albán határ mentén, Macedónia északnyugati részén élnek, legjelentősebb városuknak – horribile scriptu: fővárosuknak –Tetovo-t , vagy albánul Tetovë-t (ejtsd: Tetova) tekintik. Ami a „macedónok” egyház-felekezeti hovatartozását illeti, elmondható, hogy a népesség 65 százaléka ortodox keresztény és minden harmadik polgár mozlim vallású . Az országban a legtöbb problémát – az etnikai feszültségek mellett – az igen jelentős munkanélküliség okozza. A Macedón Statisztikai Hivatal 2004-es adatai szerint a munkanélküliségi ráta 32,8 ,de más források – például amerikai kormányszervek – szerint ez az arány magasabb, mintegy 37,3 százalékos. A gazdaság helyzetét nehezíti, hogy az ország majdnem minden stratégiai nyersanyagból behozatalra szorul , legfontosabb külkereskedelmi partnerei az Európai Unió (ezen belül különösen jó a kapcsolata a Holland Királysággal) és a dél-kelet-európai országok (elsősorban Szerbia, Bulgária, Horvátország és Törökország tartoznak ebbe a körbe). A gazdaság növekedésének üteme a polgárháború óta 2005-ben volt a legmagasabb, négy százalék körüli, a nemzeti össztermék mértéke egy főre lebontva 2382 amerikai dollár volt 2004-ben. Amennyiben nem tudunk szabadulni a statisztikai adatok bűvköréből, ki kell hogy jelentsük, Macedónia bizony minden szempontból le van maradva, például az EU 25-ökhöz képest. Azonban én az országot járva egészen mást tapasztaltam. Szkopje ugyanis óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy behozza hátrányát. Ennek érdekében autópályákat épít, – melyek valamivel rosszabb minőségűek, mint a magyarországiak – és ennek köszönhetően a szerb és görög határ közötti szakaszt, és a Tetovo-Szkopje, valamint a Tetovo-Gostivar közötti távolságot autósztrádán tehetik meg az utazók. Ezenkívül rengeteg építkezést lehet látni országszerte, a boltokban mindent lehet kapni. Sajnos az árak, de különösen az élelmiszerárak magasabbak a magyarországinál, a főváros belső kerületei rendezettebbek és tisztábbak, mint Budapest hasonló városrészei.

(Macedónia történelméről röviden) Macedónia történelme a jelent és a jövőt meghatározó csomópontjainak rövid áttekintése előtt fontos tisztázni, hogy habár a helyiek nagyon szeretnék, az ókori Makedónia, és a jelenkori Macedónia között, a nevek hasonlóságán – amelynek pusztán a földrajzi tér azonossága az oka – kívül semmilyen azonosság vagy folytonosság nincs. Napjaink macedónjai szláv nemzetiségűek, nyelvük valahol félúton a szerb és a bolgár között található, és ez a megállapítás olyannyira igaz, hogy e népek leányaival és fiaival akár saját nyelvüket használva is kitűnően meg tudják értetni magukat. Egyébiránt bizonyos bolgár nacionalisták nem is ismerik el azt, hogy létezik önálló macedón nemzet, szerintük a Vardar–völgyét lakók egyfajta bolgár dialektust beszélnek, és a macedónok „legjobban tennék, ha mielőbb visszatérnének a bolgár anyatesthez”. A macedónok természetesen vitatják ezt, és meg kell jegyeznem, külső szemlélőként nekem is úgy tűnt, a macedónok néhány karakterisztikus jegyben különböznek a bolgároktól.
A makedón-macedón folytonosság tarthatatlansága ellenére az ifjú Macedónia szívesen nyúl vissza az egykor volt Makedón Birodalom szimbólumaihoz. Így a függetlenség elnyerését követően nem sokkal, egy a Nagy Sándor családi címerének számító – vörös alapon tizenhat ágú – arany csillagot, vagy más néven az ún. Verginai Napot – választott zászlajául, ezt azonban görög nyomásra kénytelen volt felváltani egy az előbbihez hasonló, de újszerű hatást keltő lobogóval . A macedónok döntő hányada komoly nosztalgiával viseltetik az „eredeti” zászló iránt, szívesebben használják azt, utcai standoknál szinte csak és kizárólag a „száműzött” lobogót lehet megvásárolni. A közép- és kelet-európai térség nagy részéhez hasonlóan a macedónok jelentős része ábrándozik a „történelmi” Nagy-Macedóniáról. Az idézőjel azért indokolt, mert ilyen állam, az ókort kivéve , soha nem létezett, hiszen a modernkori Macedónia is csak tizenöt esztendőt számlál. Tény azonban, hogy etnikailag, vagy pontosabban inkább földrajzilag-kulturálisan, három Macedónia létezik. Ezek közül a legfontosabb az ún. Vardar-Macedónia, ez a mai Macedón Köztársaság. Bulgáriához tartozik az ún. Pirin-Macedónia – a bolgárok az itt élő, mintegy kétszázezer macedónt már jórészt asszimilálták – és a Görögország részét képező Égei-Macedónia. Emellett az ún. Nagy-Macedóniát ábrázoló térképek tanúsága szerint az „ősi” területekből jutott Albániának és Szerbiának is.
A déli szomszéd, Görögország azonban nem nézi jó szemmel Szkopje manővereit. Az állam hivatalos elnevezése a görög tiltakozás miatt sokáig „Macedónia egykori jugoszláv tagköztársaság” vagy ismertebb angol rövidítéssel FYROM volt , emiatt Görögország meglehetősen népszerűtlen a Vardar-völgyében. További szomszédai közül Albániától a macedóniai albán kisebbség helyzete és a 2001-es polgárháború miatt hidegült el, míg Szerbiával jó, Bulgáriával kielégítő viszonyt ápol Macedónia. A helyi politika alapvető törekvése az uniós tagság elérése, és az országban óriási sikerként könyvelték el, hogy tavaly decemberben az EU-tól tagjelölti státust kaptak. Ennek ellenére a kormányzó szociáldemokraták elvesztették az idei parlamenti választást, melyet az ellenzéki jobbközép VMRO nyert meg, 39 képviselőt juttatva a 120 fős Sobranie-ba, azaz a macedón törvényhozásba.
A jövő Macedóniájának egyik sikerágazata lehetne a turizmus, ugyanis az ország mind a nyaralni vágyóknak, mind pedig a téli sportok szerelmeseinek megfelelő kikapcsolódást nyújthat. Az ezüstékszereiről – és nem utolsósorban gyöngyéről – messze földön híres Ohrid, és az Ohridi-tó, valamint a Tetovo közeli Popova ©apka-csúcsa tárt karokkal várja az idelátogató turistákat.

(Macedónia közelmúltja, a „nemzetté érés” folyamata) Ahogy korábban már utaltam rá, Európa egyik legifjabb nemzete a macedón. Hosszú évszázadok török megszállását követően – némileg megkésve – a XIX. század végén eszméltek először a macedón hazafiak. A macedóniai szlávok közül a legendás forradalmár és szabadságharcos Goce Delčev vette fel először komolyan a harcot a török birodalom ellen, amikor 1895-ben csatlakozott a Dame Gruev által két évvel korábban alapított Macedóniai Forradalmi Szervezethez. A „Fényes Porta” ellen gerillaharcot folytató titkos szövetség az évek során többször nevet változtatott, legismertebb elnevezése a Belső Macedóniai Forradalmi Szervezet, azaz VMRO (az 1991 utáni demokratikus ellenzéki pártok a VMRO örököseinek tekintik magukat, ezt fejezi ki az is, hogy a jelenkori Macedóniában nem egy párt használja az egykori forradalmi szervezet rövidítését) volt. Delčevet mind a macedónok, mind pedig a bolgárok saját hősüknek tekintik. Származása nehezen dönthető el egyértelműen, annyi azonban bizonyos, hogy a mai Görögország területén született. Magát sokszor bolgárként identifikálta, ám az is igaz, hogy ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mivel abban az időben és Európának ebben a szegletében ez egyenértékű volt az ortodox keresztény szláv identitás vállalásával. Delčevnek komoly vitái voltak az ellenállási mozgalom több tagjával. 1903-ban ugyanis azt vallotta, hogy a Sztambul elleni általános felkelés még túl korai, és a sikeresség érdekében a felkészülést, fegyverkezést tovább kell folytatni. Egy török őrjárat még ebben az évben meggyilkolta Delčevet, és korábbi figyelmeztetései ellenére a VMRO néhány hónappal később, augusztus 2-án (ez a nap fontos nemzeti ünnep Macedóniában) kirobbantotta az azóta csak Ilindenként vagy Szent Illés napi felkelésként ismert törökellenes szabadságharcot. Az idő azonban Delčevet igazolta, és az ottomán hatóságok, albán szabadcsapatok segítségével , gyorsan leverték a még valóban felkészületlen, és vezérét vesztett szabadságmozgalmat. Goce Delčev földi maradványait – rövid bulgáriai kitérő után – a szkopjei Szent Megváltó-templom udvarán helyezték örök nyugalomra. Az Ilinden-felkelés kudarcát követően a VMRO két szárnyra szakadt, melyek közül az egyik bolgárbarát politikát folytatott, míg a másik elutasította Bulgária gyámkodását a macedón nemzet felett, és egy balkáni föderáció megteremtését tűzte ki céljául. Gyakorlatilag az 1913-as második Balkán-háborút lezáró Bukaresti-békeszerződés alakította ki a jelenlegi macedón állam politikai kereteit, amikor a macedón régiót három ország, Bulgária, Szerbia, és Görögország között osztotta fel.
A két világháború között a VMRO tett néhány elvetélt kísérletet a „macedón gondolat” feltámasztására, de az csak jóval később, Tito halála (1980) után kezdett újjáéledni. A revitalizáció politikai pártok formájában jelentkezett, és ennek keretében 1990-ben Szkopjéban, majd nem sokkal később Bulgáriában is újjáalakították a Belső-Macedóniai Forradalmi Szervezetet. Az új VMRO-nak azonban vajmi kevés köze van az egykori szabadságmozgalomhoz. Ahogy fentebb már említettem, Macedóniában több párt is használja ezt az elnevezést, a legjelentősebb ezek közül a magát VMRO-Demokratikus Párt a Macedóniai Nemzeti Egységért–nek nevező politikai csoportosulás, amely többször volt kormányon, sőt az idei parlamenti választásokat is ez a párt nyerte meg. A VMRO bulgáriai „frakciója” nem ilyen sikeres, a legutóbbi megmérettetésen a Bolgár Népi Unió koalíciójában indulva , nem egészen hat százalékot sikerült szereznie, bázisa – nem meglepő módon – az egykori Kelet-Macedóniában, Blagoevgrad város körzetében van. A macedóniai VMRO időnként nacionalista húrokat pengető keresztény-demokrata pártként definiálható, és legfontosabb céljának Macedónia euro-atlanti integrációját tekinti. A párt politikájával kapcsolatos legtöbb kifogást az albán kisebbséggel szembeni negatív attitűdje váltotta ki, és – inter alia – ez vezetett az ország modern kori történetének legsúlyosabb belső konfliktusához, a 2001-es polgárháborúhoz.

(A 2001-es polgárháború és annak lehetséges okai)Az öt évvel ezelőtti fegyveres harc emléke fenyegető emlékként üli meg a Vardar-völgyét. Saját szerepét, mindkét oldal – az albánok és a macedónok is – megpróbálják pozitív színben feltüntetni. A macedónok jelentős része szerint az albán fegyveresek terroristák voltak, míg a szkipetárok szerint szabadsághősök. Annyi bizonyos, hogy kitűnő politikai érzékkel a bajt meg lehetett volna előzni. A jelenlegi helyzet ismertetése előtt indokoltnak látszik a polgárháborúhoz vezető okok és a fegyveres harc rövid bemutatása.
Az 1991-ben kikiáltott Macedón Köztársaság a fiatal államok minden gyermekbetegségét magában hordozta. Egyrészt féltékenyen őrködött nehezen, és főleg megkésve kivívott függetlenségén, másrészt nemzetállamként tekintett önmagára, nem akarva tudomást szerezni a területén élő tekintélyes számú albán kisebbségről. Tetovói barátaim elmondták, hogy 2001 előtt nagyon nehéz volt albánként élni Macedóniában, mivel a helyi hatóságok üldözték az albán kultúrát, és Szkopje nem biztosította az anyanyelven való oktatás lehetőségét sem. Az albán nyelvű közép- és felsőfokú oktatás nemhogy állami akkreditációt nem kapott, de teljes illegalitásban kellett, hogy működjön. Ez volt a helyzet a tetovói albán gimnáziummal és egyetemmel is. A régió életében a koszovói háború hozott döntő változást, melynek eredményeképpen a szomszédos Rigómezőt mintegy háromszázhatvanezer albán menekült hagyta el, és költözött ideiglenesen Macedónia albánok lakta részébe. Két évvel később a Koszovói Felszabadítási Hadsereg vagy közismertebb és rövidített nevén az UCK fegyveresei hadműveleti területüké nyilvánították Tetovo környékét is, ahol rögtön megalakult a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, amely működése során szintén a jól ismert rövidítést (UCK) használta. A macedóniai albánok felfegyverezték magukat, és 2001 márciusában szembeszálltak a gyengén kiképzett és felszerelt rendőrökkel, és később magával a macedón hadsereggel is. Egy hónappal később a NATO – nem akarván második Koszovót – közbelépett, és a nyugati hatalmak tárgyalóasztalhoz ültették a két oldal képviselőit Ennek eredménye volt az ún. ohridi megállapodás, amiben Szkopje ígéretet tett az albánok államalkotó tényezőként való elismerésére, és végleg feladta homogenizációs törekvéseit. Az Ohridi Keretegyezményt az EU és az USA bábáskodása mellett – politikai pártok, macedón részről a már említett VMRO-Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért, valamint a Macedón Szociáldemokrata Unió, albán részről pedig a Demokratikus Prosperitás Pártja és az Albán Demokrata Párt szignálták. Jól látható tehát, hogy a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg közvetlenül sem a szerződés kidolgozásában, sem pedig annak jóváhagyásában nem vett részt. Igaz, a macedónok szerint az imént említett albán politikai pártok komoly kapcsolatokat ápoltak az UCK-val. Tetovóban egyértelműen a – radikálisnak mondott – Albán Demokrata Párt a legnépszerűbb szkipetár politikai szervezet, az idei választások alatt az aktivisták a párt – egyébként az albán lobogót stilizáló – zászlóival díszítették fel a város utcáit, tereit.
Az Ohridi Keretegyezmény a macedóniai etnikai csoportok közötti béke érdekében lefektetette az együttélés alapjait, és e célból több helyütt módosította az alkotmányt, valamint más, alkotmányjogi relevanciával bíró jogszabályokat, így például az önkormányzati törvényt is. Elvi éllel deklarálta a nemzeti közösségek egyenlőségét, a diszkrimináció tilalmát, és a szubszidiaritás princípiumát. Emellett kötelezte az albán gerillákat fegyvereik azonnali beszolgáltatására, és az erőszakos cselekmények beszüntetésére. Ez utóbbi rendelkezés effektív végrehajtása hagy némi kívánnivalót maga után, mivel a macedóniai albán kisebbség elég jól el van látva kézifegyverekkel. Kinttartózkodásom alatt minden éjszaka fegyverropogást lehetett hallani Tetovóból: a „hagyományos” albán lakodalom elmaradhatatlan kelléke az AK 47-es.
Az Ohridi Egyezmény másik talpkövét a nyelvhasználattal és a kisebbségi oktatással kapcsolatos szabályok jelentik. Eszerint biztosítani kell a kisebbségi nyelvű alap , közép , és felsőfokú képzést, és azokon a településeken, ahol egy adott kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, az önkormányzati igazgatásban a kisebbségi nyelvet is alkalmazni kell. A kétségkívül nagy eredménynek tekinthető nyelvi rendelkezésekért cserébe az albánok deklarálták, hogy tiszteletben tartják Macedónia területi integritását, azaz a jövőben sem föderalizálni, sem pedig kettészakítani nem kívánják ezt az apró, közép-balkáni államot. Ahogy fentebb említettem, az albán nyelvű felsőoktatás jogi hátterét az Ohridi Keretegyezmény biztosítja, és ennek alapján Tetovóban ma két állami akkreditációval rendelkező egyetem is működik.
Tetovo az ország második legnépesebb városa, és ezt – főként a városuk múltjára meglehetősen büszke bitolai – macedónok keserűen veszik tudomásul. A 180000 fős Tetovo polgárainak nyolcvanöt százaléka albán nemzetiségű, a többiek macedónok, törökök és romák. A település az albán városok jellemző képét mutatja, olyannyira, hogy albániai ismerőseim szerint „akár Albániában is lehetne”. Az utcák minden napszakban zsúfoltak, a közlekedési szabályokat gyakran nem tartják be: annak van elsőbbsége, akinek erősebb a járműve, vagy fülsiketítőbb a kürtje. Rengeteg üzlet van mindenfelé, köztük sok az ékszerbolt és a ruházati cikkeket árusító butik. Alaposan meg kell vizsgálni azonban minden portékát, mivel nagyon sok a hamis áru. A gépjárműpark színvonala igen jónak mondható, a tetovói utcákon szinte csak és kizárólag drága „nyugati” autók láthatók. Állítólag az EU-ban dolgozó rokonok által hazautalt valutából telik a fényűzésre, de tény, a kocsik eredetét nem tanácsos firtatni ezen a vidéken. Nappal a mesés keletet idéző nyüzsgő város képét mutatja Tetovo, éjszaka azonban komoly veszélyeket rejt magában, és a külföldi utazó ilyenkor jobban teszi, ha a négy fal magányát választja, mintsem, hogy egyedül kóboroljon a város utcáin. A legfőbb veszélyforrást az jelenti, hogy a környék albán lakosságát nem sikerült lefegyverezni, és a helyi rendőrség sem képes felvenni a versenyt a fosztogató és a várost uraló bandákkal. Még a tetovói macedónok sem mernek lakásukból éjjel kimozdulni, a helyi albánok szerint ugyanis „meg vannak félemlítve rendesen”. A nagy múltú tetovói macedón közösség a város egyik távoli szegletében éldegél, és zárt enklávét alkot. Ez azt is jelenti, hogy az egyes etnikai csoportok közötti keveredés kizárt, és ennek jórészt kulturális, történelmi, vallási és gazdasági okai vannak. Ami ez utóbbit illeti, a magyarázat rövid és egyszerű, a tetovói albánok jómódúak, míg a macedónok szegények. A szkipetárok gazdagságának okát a macedónok abban látják, hogy velük ellentétben, „az albánok értenek a pénzhez és az üzlethez”. Valóban, a helyi kereskedelmet az albánok uralják, következésképpen ők alakítják a városi politikai viszonyokat is. A lokális közélet a rengeteg tetovói kávézóban, üzletben, mosodában, borbélynál, és persze a mecsetek környékén zajlik. A felsoroltakhoz képest érdekes módon csak kisegítő szerep jut a helyi egyetemeknek, a Tetovói Állami Egyetemnek, és a Dél-Kelet-Európai Egyetemnek, habár azt a helyiek is elismerik, hogy a szimbolikus jelentőségükön túl, a macedóniai albánság központjának szellemi és anyagi megújításához, az univerzitások is hozzájárulnak.
(Az albán nyelvű felsőoktatás helyzete Macedóniában) A két intézmény közül – de facto – a Tetovoi Állami Egyetem a régebbi, ezt 1994-ben hozták létre, igaz a macedón kormány csak 2004-ben – a polgárháborút követően – volt hajlandó elismerni az albán egyetem létjogosultságát. Az univerzitáson öt – jogi-, közgazdasági-, természettudományi-, bölcsészettudományi és művészeti- valamint műszaki – kar működik. A képzés nyelve az albán, jóllehet néhány tantárgyat macedónul is oktatnak.
A Dél-Kelet-Európai Egyetem (SEEU) ellenben nemzetközi összefogás eredményeképpen jött létre 2001-ben. A legjelentősebb donornak az Egyesült Államok minősül, de komoly összegeket invesztált az egyetembe az Európai Unió, Norvégia, Svájc, Albánia és Macedónia , és az anyagi mellett szakmai segítséget nyújtott az EBESZ és az Európa Tanács is. Előbbi szervezet egykori kisebbségügyi főbiztosára, a holland Max van der Stoelra olyannyira hálával gondolnak, hogy az egyetem könyvtárát is róla nevezték el. Csakúgy, mint az állami egyetem, a Dél-Kelet-Európai Egyetem is öt – jogi, közigazgatási, pedagógiai, kommunikációs-, és üzleti adminisztrációs – kart működtet. Az intézményen – amelynek létrehozását feltehetően a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) sikerei is inspirálták – megközelítőleg ötezerötszáz hallgató tanul, elsősorban az ún. dél-kelet-európai térségből, de más nemzetek gyermekeit is szívesen látják. A képzés a bolognai folyamatnak megfelelően három – baccalaureus, mester és doktori – szakaszra tagolódik. Az oktatás nyelve az angol, de a hallgatók tanulnak albánul, macedónul és tanulhatnak egyéb idegen nyelveket is. Az egyetem missziója a kultúrák közötti párbeszédre és az igen jelentős nyelvi képzésre támaszkodva, a balkáni térség stabilitásának elősegítése. A feltételek adottak a színvonalas oktatáshoz, az egyetem tulajdonában álló kollégiumokat, épületeket és egyéb vagyontárgyakat rigorózus szabályok és az univerzitás biztonsági szolgálata védik, bár tapasztalatom szerint a vonatkozó regulát nem tartják, illetve tartatják be a hallgatókkal. Ennek ellenére a Dél-Kelet-Európai Egyetem valódi paradicsom Tetovo sivatagában, jóllehet az amortizáció jegyei már látszanak az intézményen. Fentebb említett küldetése ellenére a SEEU inkább az albán nemzetiségű hallgatók színvonalas felsőfokú képzésére alkalmas, ezt támasztja alá az is, hogy az egyetemisták nagy része Albániából és Macedónia valamint Koszovó albánok lakta vidékeiről érkezik. A tandíj, amely az első évben kereken ezer euro, minden évfolyamon tíz százalékkal emelkedik, de ez az összeg nem foglalja magában a kollégiumi és az egyetemi menza díját. A campus területén csaknem minden megtalálható, kollégiumok – melyek nem koedukáltak – élelmiszerbolt, sportpályák, könyvtár és tanulószobák, étterem és kávézók, és egy kis gyümölcsös kert is, azonban ez utóbbi inkább a személyzet igényeit van hivatva kielégíteni. Az univerzitás számítógépparkja kitűnő, az intézmény mintegy kétszázötven modern komputerrel, és a hatékony működtetéshez elengedhetetlen, gyors Internet-hozzáféréssel is rendelkezik. A SEEU emellett folyamatosan újabb, és újabb városi területeket hasít ki magának, legújabban üzleti és karriercentrumot építenek, az átadás várható időpontja jövő évre tehető.

(Tetovói hétköznapok és az ún. „albán kérdés”)A helyiek körében a legnépszerűbb külföldi állam vitathatatlanul az Egyesült Államok, sokfelé látni amerikai jelképeket, ennek oka az USA 1999-es koszovói háborúban, Jugoszláviával szemben tanúsított határozott fellépése. Hasonló okokból kedvelik még az Egyesült Királyságot és a többi NATO tagállamot, – köztük hazánkat is – és élénk érdeklődést tapasztaltam részükről a magyarországi felsőoktatási ösztöndíjakkal, továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban is. Sajnos meg kell jegyezzem, hogy csak egyetlen magyar egyetemet ismernek, ez pedig a már említett Közép-Európai Egyetem (CEU), holott a többi rangos magyarországi intézmény számára is értékes „piac” lehetne az itteni, mivel véleményem szerint – az otthoni közhiedelemmel ellentétben – a balkáni térség fiataljai előtt a továbbtanulást illetően nem a financiális, hanem az utazási-kapcsolattartási akadályok a legjelentősebbek. Ahogy albán barátaim megfogalmazták, „a tandíjra valót összedobja a család”. A forráshiányos magyar felsőoktatási intézmények komoly potenciális bevételektől esnek el , ha továbbra is csak az ún. „fejlett világ” felé hajlandók figyelemmel lenni.
Végezetül ejteni kell néhány szót az ún. „albán-kérdésről” is, mivel meglátásom szerint a nem is olyan távoli jövőben ez lesz, illetve lehet a Balkán-félsziget, és így a magyar „közel-külföld” legégetőbb problémája. Mint ismeretes, Koszovó státusa jelen pillanatban rendezetlen , és az igazat megvallva ennek a helyzetnek nem létezik igazán jó megoldása. A koszovói albánok euforikus lázban égnek ezekben a hónapokban, ugyanis véleményük szerint a bécsi státustárgyalások nem vezethetnek más eredményre, mint hogy Koszovó független európai állam lesz, ahogy napjainkban is tulajdonképpen akként működik. A füst felszállását vagyis a végleges döntést ez év októberére várják, és az eddigi nyugati támogatás miatt elképzelni sem tudnak egy számukra kedvezőtlen határozatot. A köztes állapot, vagyis a területi autonómia számukra éppúgy elfogadhatatlan, mint a status quo ante, azaz a Szerbiától való függőségi viszony. A koszovói albánok egy valamiben egyetértenek: ha a világ azt akarja, hogy a térségbe a prosperitás és a nyugalom évei köszöntsenek be, akkor új (albán) államot kell létrehozni Rigómezőn. Ellenkező esetben ahogy, egyikük fogalmazott „a Balkán újra lángba borul majd”. Ezt egyébként a szerbek is hasonlóan látják, igaz ők azt állítják, hogy a fegyveres harcok akkor fognak kiújulni, ha az inkriminált tartomány elszakad Szerbiától. Úgy tűnik, egyelőre az albánoknak áll a zászló, minden bizonnyal azért is, mert Szerbia vajmi kevés hajlandóságot mutatott eddig a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és egyéb bűnöket vizsgáló hágai törvényszékkel való együttműködésre. Márpedig, ha a Bécsben ülésező diplomaták által felkínált szcenárió nem lesz mindkét fél számára elfogadható, az lavinát indít majd el az egész régióban. A macedóniai albánok minden idegszálukkal a koszovói státuskonferenciára figyelnek, állításuk szerint az „ő sorsuk is Koszovótól függ.” Azonban meg kell, hogy jegyezzem, az anyaországi, a koszovói, és a macedóniai albánok gondolkodásmódja és jövőre vonatkozó terveik között, a sok hasonlóság mellett, jelentős különbségek is akadnak. Általában elmondható, hogy a határon túli albánok sokkal radikálisabban viszonyulnak az ún. albán kérdéshez, és kevésbé nyitottak az újra, nem úgy, mint például anyaországi társaik. A koszovói és a macedóniai albánok elképzelései közötti differentia specificát abban látom, hogy míg az előbbiek két albán államban gondolkodnak, addig az utóbbiak „Nagy-Albánia” megteremtésén fáradoznak.

(Záró gondolatok) A macedón-albán ellentét és a kölcsönös utálat szinte tapintható Tetovóban, és a béke – ahogy már írásom címében is megelőlegeztem – meglehetősen törékeny ebben a térségben. Az európai országok közös felelőssége, hogy a nehezen kiharcolt nyugalom ne legyen tiszavirág életű a világnak eme szegletében


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969