2013. I-VI
 

A magyar balneológia aranykora
Kapronczay Katalin

Szinte közhelyszámba megy, amikor a magyar természet kincsei között kiemelt helyen említjük a gyógyító hatású ásványvizeket, hévvizeket. Tapasztalati alapon hosszú évszázadok óta alkalmazzák ezeket a legkülönfélébb betegségek elhárítására, enyhítésére, külsőleg és belsőleg egyaránt.
A hazai ásvány- és gyógyvizek tudatos felkutatása, az alkotó elemek tudományos elemzése és gyógyító hatásuk kimutatása a XVIII. században indult meg, részben egyéni kez-deményezés alapján, majd a megyei főorvosoknak előírt kötelező helyi felmérések nyomán. A meghatározott időközönként beadott megyei főorvosi jelentésekben az egészségügyi vonatko-zású adatokon túl (demográfiai statisztika, a területre jellemző, gyakori betegségek, járvá-nyok, egészségügyi személyzet és ellátottság), ki kellett térni a régió természeti adottságaira és a lakosság egészségét befolyásoló tényezőkre (klimatikus hatások, aszályok, árvizek, mo-csaras területek, talajviszonyok, ivóvíz-ellátás stb.) is. Ennek a folyamatnak volt része és eredménye az ásványvizek, hévforrások felkutatása, lehetőség szerinti kémiai analizálása és a gyógyhatás mibenlétének meghatározása. A felvidéki és az erdélyi gyógyvizek felmérése és vizsgálata járt jelentősebb eredménnyel, bár az elemzés minőségének ekkor még határt sza-bott a kémiai módszerek kezdetlegessége. A közös tudományos munkára való törekvésnek, a szakmai tapasztalatcserének már ekkor is határozott jelei voltak, de az eredményesebb együttműködés intézményes formáit csak a XIX. század hozta meg.
A reformkor mozgalmas közélete a szakmai, tudományos körökre sem maradt hatás-talan. Az orvostársadalmat és az orvostudomány fejlődését jelentősen segítő, hosszú életű társaságok, egyesületek jöttek létre. Legelsőként (1837-ben) kezdte meg munkáját a Budapes-ti Királyi Orvosegyesület, amely a gyakorló orvosok munkájának, szakmai fejlődésének tá-mogatását és elősegítését tűzte ki célul, ennek érdekében rendszeresen betegbemutatásokat, tudományos előadásokat, eszmecseréket szervezett. A szakmai továbbképzés céljára könyvtá-rat alapított. A század utolsó harmadában sorra alakultak az orvoslás egy-egy speciálisabb szakterületének művelése érdekében az Orvosegyesület szakosztályai. Ezek a fejlődés kö-vetkező lépcsőfokaként kiváltak az anyaegyesületből, és az adott szakterület önálló tudomá-nyos társulatává, egyesületévé váltak. Ezek sorába tartozott a munkáját 1882-ben balneológiai bizottságként elkezdő, majd 1891-ben a Magyar Szent Korona Országai Balneológiai Egyesü-lete néven önállósodott társaság is.
Az ösztönzést az önállósodáshoz az 1890. októberében, Budapesten megrendezett bal-neológiai kongresszus adta. Ennek fontos eseményeként – másodikként Európában – létrejött a balneológiai társaság. A kongresszus harmadik napján – vagyis október 25-én – dr. Szontagh Miklós ótátrafüredi orvos javasolta, hogy „az Orvosegyesület védnöksége alatt bal-neológiai társulattá alakuljon a bizottság”. A kongresszuson, az alakuló ülésen, majd később az egyesület munkájában is részt vett a hazai orvoslás minden szakterületének kiválósága, nemcsak a „fürdőorvosok”. Az alakuló ülést Korányi Frigyes vezette le, az első elnök a szü-lész-nőgyógyász Tauffer Vilmos lett, de fontos tisztségeket töltött be Müller Kálmán, Löw Sámuel és Schwimmer Ernő is.
Az alapszabályokat és egyúttal a hivatalos működést 1891. július 26-i keltezéssel hagyta jóvá a Belügyminisztérium. A rendszeres ülések, szakmai előadások megszervezése mellett fontos az egyesület tevékenységéből kiemelni a könyvkiadói munkát, amelyet a nagy tudományos társaságok is fontos feladatnak tartottak. Alakulásuk évétől kezdve egészen 1915-16-ig évkönyvet bocsátottak közre, amelyben nyomon követhető a társulat működése, a legfontosabb események, mind a személyi, mind a szakmai vonatkozásokat illetően. (Hosz-szabb szünet után majd az 1940-es években adják ismét ki) 1896-ban, a Millennium alkalmá-ból rendezett országos kiállításhoz kapcsolódva megjelentették Boleman István: Magyar für-dők és ásványos vizek c. művét, melyet a külfölddel való megismertetés okán néhány évvel később németül is kiadtak.
A könyvkiadás ettől kezdve rendszeressé vált, igen népszerű lett a Magyarország für-dőinek, ásványvizeinek és üdülőhelyeinek ismertetése c. is, amely némi címmódosulással többször is megjelent. A taglétszám 1914-ben érte el a csúcsot 431 fővel. Nagy jelentőségű volt az egyesület rendezésében 1929-ben, Budapesten megtartott Nemzetközi Orvosi Hidro-lógiai Társaság kongresszusa, amely ismét hozzájárult a magyar balneológia értékei és a hazai tudományosság nemzetközi elismertetéséhez.
A két világháború közötti évek fontosabb eseményei közé tartozott az 1929-ben életbe léptetett fürdőügyi törvény megalkotása, 1934-ben a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülő-hely Bizottság létrehozása, 1935-ben a balneológiai kollégium kötelezővé tétele az egyetemi oktatásban. Valamennyi jelentős intézkedés előkészítése mögött az Egyesület szívós, kitartó munkája volt.
A Balneológiai Egyesület és ezzel szoros összefüggésben a hazai balneológia tör-ténetének összefoglalása igen nagy munka, hiszen elengedhetetlen az egyesület krónikáján túl a korszak tudományos eredményeinek nyomon követése, a legjelesebb szakemberek be-mutatása, a legfontosabb, és éppen ezért legnépszerűbb gyógyfürdők fejlődésének ismerteté-se, de nem hagyható el az időszak egészségpolitikai összefüggéseinek (rendelkezések) számba vétele sem. Éppen ezért érthető, hogy ismertetett kötetünk szerzője – a köztiszteletben álló balneológus, Gömör Béla professzor – csupán ötven év krónikájának megírására vállalkozott. Könyve minden kritériumnak megfelel, amit egy színvonalas szakmatörténettel szemben tá-maszthatunk. Komoly kutatómunka, a levéltári búvárkodástól a kevéssé fellelhető nyomtatott munkák kézbevételéig, a jól és jó helyen elhelyezett, szép illusztrációk segítségül hívásától a közölni kívánt anyag változatos szerkesztéséig – mindez jellemzi Gömör Béla kötetét. Csak abban reménykedhetünk, hogy a szakmatörténet és az Egyesület működésének további ese-ményeit is felderíti és közreadja.

(Gömör Béla: A magyar balneológia aranykora. Az Egyesület első ötven éve. Bp., GMR Reklámügynökség Bt., 2006. 83 o. illusztrált./


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969