2013. I-VI
 

Iszlám bankügyletek - régen és ma
Dr. Vahid Yousefi - Kóbori Judit

„Könnyebb írni a pénzről, mint megszerezni azt: és azok, akik megszerzik, mulatnak azokon, akik csak annyit tudnak, hogyan írjanak róla.”
Voltaire: Filozófiai ábécé (1764)

Néhány évtizeddel ezelőtt az európai köztudatban a muszlim világról alkotott elképzelések szorosan összekapcsolódtak „Európa beteg emberének”, a Török Birodalomnak képzetével. Az iszlámot sommásan a „sötét középkor” rekvizitumának tekintették, olyan bigott, dogmatikus eszmerendszernek, amely csak a közel-keleti fejlődés megtorpanását tükrözi, és alkalmatlan arra, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai progresszió sajátos formája legyen.
E gondolatokhoz hozzájárult az a tény is, hogy az európai kutatók részéről az arab, illetve az iszlám országok társadalmi-gazdasági fejlődésére vonatkozó fejlődéskutatások nem tekintettek vissza hosszú múltra.
A „modern” társadalomtudományok ugyanis Európában jöttek létre, és vizsgálódásaik célja hosszú ideig az európai társadalom és gazdaság sajátosságának feltárása volt. Következésképpen létrejött egy olyan jellegzetes Európa-centrikus megközelítési mód, amelynek hatása évszázadokon keresztül érezhető volt. „A XX. század vége felé közeledve a vallás, különböző politikai, gazdasági és társadalmi okok miatt ismét olyan erővé vált, melyről nem lehet nem tudomást venni.”
A hitélet olyan mértékű virágzásának vagyunk tanúi, ami az 1950-es és 1960-as években sok ember számára elképzelhetetlennek tűnt, hiszen az elvilágiasodás ideológusai folyton azt hangoztatták: a vallás primitív babona, amire a civilizált, felvilágosult embernek nincs szüksége. A vallás legjobb esetben is csak kevesek személyes ügye – mondták s a világpolitikai eseményeket semmiképpen sem befolyásolja.
A gyarmati rendszer széthullása, a harmadik világ felgyorsuló fejlődése azonban rácáfolt ezekre a feltételezésekre. Az iszlám– a legkülönbözőbb politikai és történelmi feltételek között – megőrizte vezető szerepét az arab világban és más muszlim országokban, sőt gyakran eszmei támaszává lett a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelemnek. Legutóbb az iráni események hívták fel a figyelmet arra, hogy a közvéleményben ma is élő romantikus és idejétmúlt iszlámkép alapján aligha érthetők meg a muszlim világ mai eszményei.
E tény megértéséhez hozzájárult az 1973-ban bekövetkezett olajárrobbanás, majd az olajtermelő iszlám országok által bevezetett olajembargó, amely valóságos sokkhatást keltett több nyugati államban. „Az arab és más iszlám államokba áramló hatalmas pénzösszegek megváltoztatták a világ valutáris erőviszonyait. Ezen országok gazdasági és pénzügyi pozíciójának erősödése nem kis szerepet játszott abban, hogy a muszlim országok politikai, eszmei-ideológiai téren is mind önállóságra kezdtek törekedni, s ennek hátterében sajátos módon az iszlám erősödése és iszlám államok gazdasági és bankrendszerének önállósodása húzódik meg.”
E folyamat megértéséhez hozzásegíthet az iszlám gazdasági-társadalmi rendszer kialakulásának történeti áttekintése.

(Az iszlám pénzügyi és bankrendszer történelmi áttekintése) Az Ibériai-félszigettől az Indonéz szigetvilágig terjedő hatalmas területet átfogó iszlám világ 14 évszázados pénztörténete elsőrendű forrása az egyetemes történelemtudománynak. A lakott világ majd egynegyedét felölelő hatalmas pénztörténeti anyagban számtalan különleges helyi változat mellett is kimutatható általános és közös jellemző. Mivel az iszlám világban több mint 1200 éven át nem voltak nemzetek, hiszen mindenki a közösség (umma) egyenjogú tagja volt, fajra, nemre, vagyoni és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül, ezért a fejlődés a keresztény világ gazdasági rendszerétől teljesen eltérő módon alakult.
Mohamed próféta 622. július 16-án, Mekkából Medinába történő átmenete (hidzsra) után fektette le, a „medinai alkotmány” keretében, az iszlám pénzügyi és bankrendszer alapjait. Mohamed a kíséretében lévő társai (muhadzserin) és a Medinában hozzácsatlakozott medinai muszlimok (anszár), segítők maguk és családjuk anyagi gondjainak megkönnyítésére létrehozott egy közösség támogatását szolgáló kincstárt (bejt el-mal), amelynek a bevételi forrásai a hódítások hadizsákmányából (sarc) keletkeztek.
Mohamed és társai legfőbb célja a medinai emigrációban a Koreis-törzs megtörése, a Mekka feletti ellenőrzés megszerzése volt. Az anszár támogatásával, Medina katonai erejének igénybevételével már a hidzsra utáni második esztendőben, 624-ben fegyveres akciókat indítottak a muszlimok.
A kezdeti csatározások, rablótámadások több szempontból is hasznosnak bizonyultak. Így az ellenségtől szerzett zsákmány Mohamed és harcostársai legfontosabb jövedelemforrásává vált, és egyben a kincstár pénzállományának gyarapodását szolgálta. Mekka elfoglalása után röviddel, a 631-es esztendőben sor került a hitetlenekkel való szakításra. Bár Mohamed küldetése inkább politikai és társadalmi jellegű volt, missziója nem volt teljesen mentes a gazdasági tevékenységtől sem.
Medina fordulópontot jelentett az iszlám fejlődésében. Mohamed itt dolgozta ki részleteiben, egyfelől a vallás eszmerendszerének az alapjait, másfelől hozzálátott az iszlám állam megszervezéséhez is. Medinában – Mekkától eltérően – a földművelés volt az alapvető gazdasági tevékenység, a kereskedelem nem játszott jelentős szerepet. Mohamed rendkívül gyorsan Medina urává vált, és hozzálátott az iszlám közösség politikai, társadalmi és gazdasági életének megszervezéséhez. Ennek első átmeneti formája volt a „testvériesítés” intézménye, amely meghaladta a törzsiség vérrokonságon alapuló kötelékeit, vallásilag és gazdaságilag próbálta a muszlimokat közösséggé szervezni.
Így a próféta elérkezettnek látta a hívők létszámának növelése, továbbá ezek anyagi igényeinek kielégítése érdekében a muszlimok adójának bevezetését.
Ily módon a hívőktől begyűjtött pénzt a központi kincstárba fizették, majd a szegények és árvák segélyezésére, rabszolgák és foglyok kiváltására fordították.
Így kerülhetett sor arra, hogy a hadizsákmány (sarc) ötödét (komsz), a megszállott területeken termelt terméshozam tizedét (usr) kellett beszolgáltatni a közös kasszába, azaz a kincstárba, a Bejt-el mal javára.
Mohamed 632. június havában, az utolsó mekkai zarándoklatot követően meghalt. A próféta akkor távozott hívei köréből, amikor még sem az új muszlim közösség hitelvei, sem a beduin Arábia társadalmi – politikai jövője nem tisztázódott. „Az iszlám közösséget Mohamed próféta, majd 632-ben bekövetkezett váratlan halála után választott vezetők. ún. kalifák irányították. Sorrendben az első négy, az iszlám világra napjainkig kiható hatással lévő kalifa vagy vér szerint vagy házasság útján a próféta rokona volt. Ők négyen – Abu Bekr, Omár, Oszmán és Ali – az ún. „igaz úton járó” vagy másképpen (Allah által) „jól vezetett” kalifák voltak, és nevük hosszú évszázadokon keresztül szerepelt az iszlám pénzeken. Mohamed tanításait összefoglalva és formába öntve (Korán) lerakták az iszlám vallás alapjait, kialakították és megszilárdították az iszlám államformát, a kalifátust. Abu Bekr leküzdve a próféta halálát követő nehézségeket, sikeresen harcolt mind a perzsák, mind a bizánciak ellen. Omár az iszlám Szent Pálja felvette az „emir elmuminin”, az igazhívők vezére címet. Elfoglalta Irakot, és 635-ben két új várost alapított, Kúfát és Bászrát. Seregei 635-ben Damaszkuszt, 636-ban Jeruzsálemet, 640-ben Egyiptomot foglalták el. Megalapította Fusztát városát, melynek mai neve Kairó. Halála előtt 644-ben legyőzte a perzsákat és elfoglalta Réjt (Teherán). Az iszlám birodalom határainak kiterjesztésén túl talán legjelentősebb újítása volt a Hold járásához igazított iszlám időszámítás bevezetése, melynek kezdete 622. július 15., Mohamed Mekkából Medinába menekülésének időpontja. (Jelölése: AH – Anno Hedzsra.)”
„Omár kidolgozta és meghatározta a zakát és a dzsizje nagyságát. Az adóbehajtók kezébe „adókulcsot” adott, amelytől eltérni szigorú büntetés terhe mellett nem volt szabad. Az állatállomány után az adókulcs igen bonyolult, de pontosan szabályozott volt: pl. akinek 24 tevéje volt, minden 5 teve után 1 juhot adott, akinek 25 – 35 között volt a teveállománya, az egy teveüszőt, akinek 30 tehene volt, egy borjút stb. (a lovak – és a rabszolgák!- után nem kellett zakátot fizetni). Hogy a zaklatásnak, a fosztogatásnak elejét vegye, pontosan meghatározta a fejadó nagyságát: minden felnőtt, ép testű férfi után (a gyerekek, aggastyánok és betegek nem számítottak) 4 dénárt kellett fizetni (a nagyság a vagyoni helyzettől függött): a gazdagabbak többet, a szegényebbek kevesebbet adóztak (Egyiptomból – Goldziher szerint – 16 millió dénárt szedtek be fejadóként, eszerint akkor ott minimum 4 millió lehetett a férfiak száma).”
A hadvezér a háborús zsákmány 20 százalékát volt köteles az államnak beszolgáltatni, a fennmaradó százalékot a háborúban részt vevő katonák között kellett méltányosan kiosztani. Omár pontosan szabályozta az iszlám híveinek járó juttatásokat. Ugyanis az állami bevételekből a muszlimok évi rendes járandóságot élveztek, amelynek nagysága 100 és ezer dirhem között változott. Az anszárok és a muhadzsirúnok családjainak juttatott összeg megállapításánál azt is figyelembe vette, hogy a családfő részt vett-e az iszlám első ütközeteiben (Badr, Ohod stb.). E célból külön „törzskönyveket” (diván) vezettek (amelyek a genealógia értékes dokumentumai).
Az igazhívők katonai szellemének fenntartása érdekében Omár nem engedélyezte a meghódított területeken a földbirtokszerzést, a letelepedést. Meghódított területeken, ha a volt földbirtokosok felvették az iszlámot, a föld tulajdonosai maradtak. Ha nem, földjük állami tulajdon lett (persze így is birtokosok maradtak, de harács – haradzs (földadó – nagysága Omár alatt szabályozott volt: a birtok összes jövedelmének 20 %-a) – fizetésére kötelezték őket.
„Omár uralkodása alatt indult meg a birodalom államapparátusának, igazgatási rendszerének kiépítése a teokratikus centralizmus elvei szerint, felhasználva a bizánci és perzsa tapasztalatokat. Komoly gondot okozott, hogy igen gyakran a meghódított területek nem arab lakossága is felvette az iszlámot, azaz az umma egyenjogú tagjává vált, miközben a hódítók politikai és gazdasági értelemben is maguknak kívánták fenntartani a vezető szerepet. A gyors meggazdagodás a hódítók között is fokozta a szociális feszültségeket, s a mértéktelen harácsolási vágy az állam katonai és politikai stabilitására is veszélyessé válhatott. Omár politikája ezeknek a gondoknak a megoldását célozta: az új gazdasági-társadalmi alapelveket a kalifa 637-ben kiadott Dzsabíjai Alkotmánya szabályozta. Az elgondolás lényege az volt, hogy a hódítók magántulajdonnal nem rendelkező katonai kasztot alkossanak, a birodalom bevételeiből pedig központi elosztási rendszer közvetítésével részesüljenek. Omár rendelkezése értelmében magas járadék illette meg a próféta családját, a muhadzsirún és az anszár leszármazottait, míg az egyszerű harcosok katonai erényeiknek megfelelő juttatásban részesültek.”
Omár intézkedései többnyire nem érték el a kívánt hatást: az etnikai keveredés, a magántulajdon megjelenése az arabok között, és ezzel együtt a vagyoni differenciálódás, valamint az iszlámra áttérő nem arabok mozgalma az egyenlő jogokért hamarosan kikezdte a kalifa által kiépített rendszer alapjait és a VII – VIII. század nagy társadalmi mozgalmaihoz vagy a társadalmi törekvéseket megszólaltató vallási irányzatok megjelenéséhez vezetett.
Omárt az agg Oszmán követte, de 656-ban gyilkosság áldozata lett. Utódja, Ali meglehetősen elnéző magatartást tanúsított a kalifa gyilkosaival szemben – hiszen végső soron nekik köszönhette kalifaságát – és ez a nagyvonalúság vezetett végül is Szíria kormányzójának, az Omajja-törzsbeli Moávija fellépéséhez és az Omajjad-dinasztia hatalomra kerüléséhez.
Annak ellenére, hogy az arab területek kereskedelmi élete igen élénk volt, több ezer tevéből álló karavánok vonultak az utakon, az iszlám felvétele előtt az arabok nem vertek saját pénzt. A környező államok pénzeit használták: a bizánci aranyat, a szasszanida ezüst dramokat és mindenféle létező, jórészt bizánci rézpénzeket. A választott kalifák sem teremtették meg az önálló iszlám pénzt, ám az újonnan meghódított területeken talált pénzverdéket tovább üzemeltették, rendszerint az eredeti szakképzett személyzettel. Az igazi iszlám pénz kibocsájtására csak az omajjad Abd el-Malik ibn Mervan kalifa pénzreformját követően került sor. A kalifa elrendelte, hogy fordítsanak arabra minden fontos ügyiratot, mindenekelőtt az adókivetési papírokat, egyesítette a pénzrendszert, a 4,25 gr-os aranyérme lett a dinár. A 2,97 gr-os ezüstérmét pedig dirhámnak nevezték.
(A vallás és pénz hatalma) „Az iszlám egyszerre volt vallás és politikai rendszer. A következő évszázadok során, miközben birodalmak jöttek létre, és hullottak darabokra, az iszlám széles területen terjedt el. Üzenetének lényege – hit az egy Istenben és küldöttében, Mohamedben, a „próféták pecsétjében” – képes volt megőrizni az egységét időn és téren át. Kezdetben az iszlám kalifátusnak össze kellett békítenie az Isten és a világi lét egymással versengő „szükségleteit”.
Ez a feszültség érződött az iszlámnak általában a pénz és maguk az érmék iránti viszonylatában is.”
Már az iszlám korai korszakaiban világosan érződött bizonyos fenntartás a pénz hatalmával szemben. A Korán több helyen figyelmeztet: „Jaj minden rágalmazónak, gáncsoskodónak, aki vagyont gyűjt, és újra meg újra megszámolja, és azt gondolja, hogy a vagyona halhatatlanná teszi!” (104. Szúra, v. 1 3). A pénz alattomosan eltéríti a hívőt az „igaz útról”: „A vagyon és a fiúgyermekek az evilági lét ékességei, ám amik maradandóak, a jócselekedetek, azoknak nagyobb a jutalma a te Uradnál és jobbak a reményeik.” (18. Szúra, v. 46) „A pénz próbatétel elé állítja közösségemet” – mondta a próféta (Ibn Hanbal, 4. Könyv, 160.).
A pénz hatalmával kapcsolatos, mélyről fakadó ellenérzések következményeként a vallás megkísérelte visszaszorítani a pénz befolyását, és előírt bizonyos feltételeket. Ezek közé tartozott, hogy a hívő mohamedán is rendelkezhet pénzzel, ugyanakkor erkölcsileg mégis megmaradhat a helyes úton. Az egyik, a kialakuló vagyoni különbségek csökkentésére szolgáló alapfeltétel a zakat, a szegények számára fizetendő járandóság.
A zakatot Mohammed vezette be zsidó és keresztény szokás alapján a közösség (umma) fenntartása céljából. Mekkában még csak a rászorulók, a szegények javára folyt önkéntes adakozás. Ez később, Medinában az adózás alapjául szolgált. A „zakat” szolidaritási adót jelent, igaz csak azok részéről, akiknek van miből adniok, tehát a gazdagok, a vagyonnal rendelkezők részéről. Azzal a céllal hozták létre, hogy a tehetősek javaik egy részét átadva segítsenek azokon, akik arra ráutaltak, s így tüntessék el a társadalmi egyenlőtlenséget. Meg kell említeni, hogy itt nem a vagyon felosztásáról van szó, hanem a tulajdonos vagyonának csupán 2,5 százalékáról. A járandósági adó jellegét jól mutatják a következő számsorok: 4 tevéig nincs adó, 5 24 teve után 1 juhot, 25 35-ig egy kétéves nősténytevét, 36 45-ig egy hároméves nőstényt, 46 60-ig egy négyéves, 61 75-ig egy ötéves, 76 90-ig két fejős tevét kellett zakatként leadni.
„Meg kell jegyezni, hogy az iszlám gazdaságban a fogyasztás határozza meg a termelést, mindkettő alapvetően az emberi szükségletek szerint alakul. Az iszlám az utóbbinak három fő csoportját különbözteti meg: alapvető szükségletek, komfort, luxus. Az első kettőt szükségesnek tartja, a harmadikat elveti. Az elméletek ebből a megfontolásból helyezkednek szembe a nyugati fogyasztói társadalmakkal is, mivel az iszlám gazdaságban a fogyasztást is elsődlegesen morális megfontolások befolyásolják, csakúgy, mint az egész gazdasági tevékenységet. A termelés alapvető célja az iszlám gazdasági elmélet szerint is a „gazdasági jólét” biztosítása. A jólét a kapitalizmusban és a szocializmusban alapvetően anyagi kategória, az iszlámban ugyanakkor az általános jólét része, különös tekintettel a morális tényezőre.”
„A muszlim számára nem származik baj abból, ha gazdagodni óhajt, az iszlám nem mondja azt, amit a kereszténység: „könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia a mennyországba”. Ellenkezőleg, a Koránban Allah dicséretesnek, áldásnak tekinti azt, ha valaki meggazdagodik. Ugyanakkor tudni kell, hogy a vagyon (a gonoszságra) félelmetesen nagy csábító erővel bír, és nem minden az anyagi gazdagság. A gazdagságra való törekedés, ha türelmetlenséggel jár együtt, nagyon veszélyes lehet, hiszen könnyelműsködéshez vezethet a sariával szemben.
Komoly problémákat okoz az iszlám bizonyos előírásainak értelmezése a modern körülmények közepette. Kimondottan tilos (harám) néhány olyan tevékenység, amelyek munka nélküli jövedelemszerzés révén az egyenlőtlenségeket növelik:
Csalás vagy bármiféle jogtalan nyereség. Ide tartoznak a szerencsejátékok is, továbbá egyes teoretikusok szerint az is, ha a munkás végzett munkája értékénél alacsonyabb bérben részesül, ezáltal a munkaadó jogosulatlanul növeli profitját.
emberi szervezetre és egészségre káros áruk, mint szeszesital, disznóhús adásvétele;
hamis és érvényét vesztett bankjegyek forgalmazása;
vevők becsapása, (például a tej vizzel való felhigítása);
iszlámmal ellenséges és vele harcban álló fél fegyverrel való ellátása;
közerkölcsöt sértő veszélyeztető és félrevezető filmek, kazetták, könyvek gyártása, forgalomba hozatala és árusítása;
jóslás, horoszkópkészítés;
korrupció, hatalommal való visszaélés;
munka nélküli olyan jövedelemszerzés, amely az egyenlőtlenséget növeli;
uzsora (riba) illetve kamat

(Uzsora (riba) illetve kamat)Az „isteni igazságosságnak” mindig is részét képezte a kamat és különösen az uzsora eltiltása. A Próféta fellépése előtt több mint félezer évvel Lukács evangéliuma (6:35) ezt írja: „adjatok kölcsönt és semmi viszonzást ne várjatok” (igaz, ez „Az ellenség szeretete” című részben van, amelyben az alázatnak szinte képtelenségig fokozott megnyilvánulásai vannak). A kérdéssel az Ószövetség is foglalkozik. A Lukács-evangélium előtt negyed évezreddel keletkezett, a Zsinagóga által nem, az Egyház által viszont elfogadott „Jézusnak, Sirák fiának a könyve” (29. fejezet) nemcsak a kölcsönnel („Aki másnak kölcsönt ad, irgalmat gyakorol… Adj kölcsönt… és fizesd vissza idejében”) foglalkozik, hanem az alamizsnával („karold fel a szegényt, ne menjen el tőled soha üres kézzel”) is. Ezek a megjegyzések legalább további félezer évvel korábbi parancsokra mennek vissza. „A kivonulás könyve” kifejezetten a kamatmentes kölcsönről beszél (22:24): „Ha a … szegénynek… pénzt kölcsönzöl… Ne követelj tőle kamatot. A leviták könyve (25:36), Mózes második könyve, más, ismertebb néven: a Deuteronomium (15:8-8) stb. is foglalkozik a kamat és az alamizsna kérdésével. Ez utóbbi mondja ki a máig érvényes igazságot: „Mindig lesznek szegények a földön” (15:11), ezért parancsolja meg az Úr, hogy „nyisd meg a kezed… a szűkölködő és szegény előtt”. Egyébként a Talmud rendkívül szigorúan veszi a kamat tilalmát, még az idegennel szemben is: az uzsorást sehol sem ítélik meg szigorúbban, mint a rabbinikus irodalomban, amely azt tanítja, hogy az uzsorás a tolvajjal egyenlő. A kereskedelem általában cseppet sem kevésbé elítélendő bűn volt, mint a pénzzel való kereskedelem: homo mercator vix aut nunquam potest Deo placere – a kalmár sohasem tehet Isten kedvére ami azonban egyáltalán nem gátolja meg a korabeli országokat, hogy kereskedjenek (amire a IX. századi velencei dózsék és a XI. századi Brugge nagy patríciusai egyaránt jó példát mutatnak). Bár a papok számára az uzsora mindig is tiltott volt (sőt, az egyház a XI. századtól világi személyeknek is megtiltotta), a vásárok időtartamára az egyház nemcsak a kamat, hanem még az uzsora tilalmát is felfüggesztette.
Az uzsora tehát a Mohamed Próféta fellépése előtt legalább egy évezreden át gyűlölet és megvetés tárgya volt. Ez a tilalom az iszlám egyik legtöbb vitára és félreértésre alapot szolgáltató része. Elvileg kölcsön esetén minden olyan pénzbevétel (uzsora, kamat) tilalmát jelenti, amely a kölcsön nettó összegét növeli. Tiltása a Koránban több helyen is megtalálható. „Amit a kamatra adtok abból a célból, hogy az emberek vagyonán át növekedjék, nem növekszik Allah szemében; amit azonban zakátként adtok, hogy Allah kedvében járjatok, többszörösen is megnövekszik.” (Korán, 30:39, továbbá még 3:130, 2:278, 279 stb.).
A kamat vallási tiltásán alapuló iszlám bankrendszer – az utóbbi évek látványos fellendülésének köszönhetően – becslések szerint ma már több száz milliárd dollárra tehető piacot jelent világszerte.
Az okok tisztázásához vissza kell térni az iszlám vallás keletkezésének kezdeti időszakára, hogy megvilágítsuk, miért is tiltja az iszlám a kamatot, szemben más régi vallási-jogi rendszerekkel. Hiszen létrejöttekor mint a római, mind a zsidó, mind a perzsa jog ismerte és engedte a kamatfizetést.
Mohamed próféta, miután Mekkából Medinába menekült, több alkalommal vívott önvédelmi háborút a mekkaiakkal. Az egyik mekkai támadás előtt, 624-ben, seregének felállításához pénzt kért attól a medinai zsidó közösségtől, amelyik befogadta, és amellyel szövetségi viszonyban élt. A zsidók kamat felszámításával adtak volna pénzt, ami felháborította a prófétát, aki ezért meg is szakította velük a közösségi kapcsolatot. Csak érdekességként: nemcsak a kamatszámítás tilalma datálódik ettől az időponttól, de az igazhívők számára kötelező ima iránya, a qibla is megváltozott, Jeruzsálemről Mekkára.
Muhammad Szaleh Al-Munaddzsed, az iszlám vallás egyik ismert tudósa szerint: „Allah a Koránban senki más ellen nem hirdetett háborút, csak az uzsorakamat szereplői ellen. Allah azt monda: „Ó, ti, akik hívők lettetek! Óvakodjatok Allahtól (haragjától és büntetésétől), és engedjétek el a (számotokra) fönnmaradt uzsorakamatot (mostantól fogva), ha valóban hívők vagytok. Ha nem teszitek meg, akkor vegyétek tudomásul, hogy Allah és küldötte háborút indít ellenetek.” (2. szúra, 278 279. ája) A Próféta ügyelt arra, hogy világossá tegye a főbűnt Allah előtt. „Az uzsorakamatnak hetvenhárom kapuja van, a legkisebb olyan, mintha édesanyját venné feleségül a férfi, a legnagyobb kamat pedig a muszlim hírnevét családját stb. érő rágalmazás”.
Abdullah Ibn Hanzala, Mohamed kortársa írta: „Egy dirhamnyi (ezüst pénzérem) uzsorakamat, amelyet beszed az ember, miközben tudja (hogy ez tilos), több, mint harminchatszori paráználkodás.” A hívőnek idegenkednie kell ettől a főbűntől, és el kell utasítania. Dzsábír, a Próféta másik kortársa mondta: „Megátkozta Allah küldötte az uzsorakamat beszedőjét, kiadóját, lejegyzőjét és két tanúját, ők egyenlők (az átokban).” Mindenki meg van átkozva, aki részt vesz az uzsorakamattal való kereskedésben – a felek, a közvetítők és a segítségadók is.” A leírtakból egyértelmű, hogy mindenki, aki kamattal kapcsolatos ügyletben működik közre, az iszlám egyik főbűnét követi el a hét közül. Vagyis tilos a kamat meghatározása, lejegyzése, rendezése, átvétele, átadása, letétbe helyezése, megőrzése, s általánosságban tilos abban bárminemű részvétel és segítségadás.
Magától értetődik, hogy miután a saria is élő, a mindennapi élet valamennyi területén alkalmazandó jog, ezért az európai jogokhoz hasonlóan ismer és alkalmaz kivételeket, a fő szabálytól való eltérési lehetőséget. Allah kinyilvánította, hogy bűnbánatot lehet gyakorolni, és világossá tette ennek módját. Azt mondta az uzsorakamat tulajdonosainak: „És ha megbánást tesztek, akkor megillet benneteket a tőkétek, nem jártok el igazságtalanul (azzal, hogy nem kértek tőkéteknél nagyobb összeget), és veletek szemben sem történik igazságtalanság (azzal, hogy nem kaptok a tőkéteknél kisebb összeget)” (2. szúra, 279. ája). „Akik pedig kamatot szedő bankokba helyezik el a vagyonukat rászorultságból, vagy attól való félelemből, hogy elvész, elrabolják, azok is érezzék kényszerítve magukat, hogy bocsánatot kérjenek Allahtól, és találjanak az iszlám előírásainak megfelelő megoldást. Ha az előbb leírt okok miatt kamatot fizető bankban helyezik el a pénzüket, akkor az iszlám által megengedett módon meg kell szabadulniuk a kamattól. Mondjuk úgy, hogy a szegényekre költik, de nem adományozási szándékkal, mert az adomány, azaz a zakát az iszlám harmadik pillére, ami a gazdagokat kötelezi arra, hogy adományt adjanak a szegények javára. Nem megengedett a kamat hasznosítása úgy, hogy a kamatot kapó azt például a családjára költi, adót vagy kártérítést fizet, kötelező tartást vagy eltartást egyenlít ki belőle.”
Az uzsora és kamattilalommal kapcsolatosan elmondottak vonatkoznak a földtulajdonra is: a muszlim jog szerint a föld nem lehet kizsákmányolás forrása. Mindez a Korán szerint azt szolgálja, hogy „a javak ne koncentrálódjanak a gazdagok kezében” (59. szúra 7. vers). Azok a javak, amelyeknek nincs társadalmi funkciójuk, nem törvényesek: „Mindaz, ami az egekben van és mindaz, ami a földön található, Istené” (2. szúra 284. vers), azaz: az egész muzulmán közösségé (az ummáé).

(Az iszlám bankrendszer működésének elvei a gyakorlatban) Az iszlám világ gazdasági és kereskedelmi gyakorlata mindig is rendkívül fejlett volt. Sokak szerint a térségben sokáig a kereskedelem volt a meghatározó gazdasági tevékenység. (erre utal például az európai nyelvekben elterjedt csekk szó is, ami a perzsa nyelvből származik.) Már a korai időszakban széleskörűen alkalmazták a szuftadzsát is, ami körülbelül a váltónak felel meg, bár különbözik attól. „Ez az eljárás abból áll, hogy A személy egy olyan váltót ad át felhasználásra B-nek, amelyben egy másutt élő harmadiktól, C-től azt kéri, hogy előlegezzen B-nek egy bizonyos összeget, amelyet neki a legközelebbi alkalommal ugyanilyen módon visszafizet. Tehát B az adott helyen való tartózkodása idején rendelkezhetett a neki szükséges pénzösszeggel, anélkül, hogy készpénzt magával kellett volna vinnie. Ez a módszer kétségtelenül előnyös volt, jelentőségét azonban nem szabad eltúloznunk, hiszen kizárólag olyan felek között alkalmazhatták, akik személyesen vagy legalábbis levelezés útján ismerték egymást, következésképp bizonyos területeken belül, korlátozott számú kombinációkról lehetett csak szó. Ezen felül mindez együtt járt egy állandó levelezéssel is, amelynek segítségével az érdekeltek nyomon követhették a követeléseiket.”
Az egyes ortodox iszlám iskolák – éppen a hosszú kapcsolódó kamatfizetés miatt – eltérően ítélték meg a szuftadzsát. A kamat ugyanis nem uzsora célú volt, hanem csupán a szállítással járó kockázat elkerüléséből származó előnyért járt. A málikita iskola általában kategorikusan elutasította, a hanafita és a sáfiita is csupán néhány esetben, bizonyos körülmények között fogadta el.
A mai iszlám gazdasági gyakorlat egyik központi kérdése a kamatfizetés. Az ortodox jogi iskolák maguk is eltérően viszonyulnak e kérdéshez. A két legelterjedtebb, az iszlám világ mintegy 85 %-ában elfogadott hanafita és sáfiita meglehetősen liberális álláspontot foglal el. A málikita és a hanbalita sokkal szigorúbb, bár manapság ezek is mind gyakrabban tesznek engedményeket. Szemben a legmerevebb nézetekkel, amelyek a kamat bármilyen formáját tilosnak ítélik, a kamatot megengedők is csak bizonyos esetekben tartják a kamatot elfogadhatónak, így például, ha a kormány használja a megtakarítások ösztönzésére, a kereskedelem finanszírozásánál, a produktív beruházásokhoz adandó kölcsönöknél vagy lehetséges büntetésként.
Így a kamattilalom miatt jelentős pénzeszközök halmozódtak fel a bankrendszeren kívül, különböző, például a telekspekulációval foglalkozó vállalatokban. Az új, valóban „iszlám” pénzintézetek azonban megkísérlik figyelembe venni az iszlám előírásait. Ezért visszanyúlnak egy sor olyan eszközhöz, amelyek még az iszlám előtti karavánkereskedelemben gyökereznek. Az alábbiakban ezeket ismertetjük.

(A mudárraba) Az iszlám nem tiltja, sőt dicséretes dolognak tekinti a gazdagodást. De miből él a bank, a hitelező, ha más által hasznosított pénze után nem számít fel kamatot? Az iszlám erre a kamatszámítástól merőben eltérő megoldást talált, ami látszólagos bonyolultsága ellenére egyszerű, működő és hasznot hozó. Ez pedig a mudárraba. A mudárraba a kereskedelmi ügyletek olyan formája, amelyet az iszlám vallás megenged, és már Mohamed próféta idején is ismert volt. Jelentése a saríában: meghatározott vagyon átadása egy személynek (vagy egy iszlám banknak) azért, hogy az kereskedjen vele. A felek közötti viszony ebben az esetben nagyjából a Ptk.-ban meghatározott megbízási viszonynak felel meg, kismértékben keveredik a bizományosi jogviszonnyal. A mudárraba-ügyletben a megbízó átadja a vagyont, pénzeszközt a megbízottnak azért, hogy azon valamit vásároljon, és azt értékesítse. Helyettesítheti a vásárlást valamilyen üzletben, vállalkozásban való részvétel, befektetés formájában. A szerződő felek szerződéskötéskor meghatározzák a nyereség felosztásának mértékét és a mudárraba időtartamát. Alapesetben a szerződés lejárta előtt nem lehet felosztani a nyereséget, kivéve, ha ettől eltérően állapodtak meg. Természetesen az előbb leírtak vonatkoznak a veszteségre is.
A mudárraba általában kockázatosabb, de nagyobb hasznot eredményezhet, mint a betéti kamat, mert míg betételhelyezés esetében csak a bank esetleges tönkremenetelével kell számolni, addig a mudárraba nagymértékben függ a piaci viszonyok változásától. Ez a módszer adott esetben kiküszöbölheti a betétnek, mint holt tőkének a gazdaságon kívüli szerepét, mivel a mudárraba esetében a pénz forog, működik, és nyereséget, igaz, veszteséget is termelhet.
A mudárraba – magáról a sariáról nem is beszélve – sokkal szerteágazóbb és színesebb annál, mint ahogyan a tanulmány terjedelme lehetővé teszi a bemutatását.

(A sirka) A kereskedők számára a szükséges tőke beszerzése, a tőkés számára pedig az jelentett komoly problémát, hogy hogyan tudná tőkéjét jól befektetni. Csak elvétve fordulhat elő olyan eset, hogy a kereskedő kizárólag saját áruival kereskedik, általában mások számára is köt üzleteket. A tőke és a munka főképp két módon kerülhetett kapcsolatban egymással. Az egyik a sirka, és tulajdonképpeni tőketársaságot jelent. A tőke és a kereskedelmi javak több személy tulajdonát képezik, és a hasznot előre megállapított arányban osztják szét egymás között. A murabéhe megbízást jelent valaminek a megvásárlására az eredeti költségeknél magasabb, profitot is tartalmazó áron. Az importőr rendszerint felkér egy iszlám pénzintézetet, hogy vásároljon meg valamilyen árut külföldről, majd ő ezt az árut magasabb áron megveszi a pénzintézettől.
A kamat helyett általánosan bevezetni kívánt rendszer a „profit- és veszteségrészesedés”, hiszen az iszlám a kamatot (legalábbis annak bizonyos fajtáit) elutasítja, ám a profitot elfogadja. Ez a rendszer azért is megfelel az iszlám szellemének, mert a partneri viszonyt, a kooperációt erősíti. Teljes bevezetésére eddig még sehol sem került sor, mindenütt a hagyományos rendszerrel párhuzamosan működik. Egy sor ezzel kapcsolatos kérdés és probléma még megoldásra vár. „Egyelőre még nem tisztázottak a rendszer széles körű gazdasági kihatásai, hiszen például aki korábban megtakarított, azt ez a rendszer a beruházásokra, a befektető üzletében való részvételre ösztönzi. Nem világosak ennek az inflációra gyakorolt hatásai sem. Megoldatlan a fogyasztói hitelek vagy a rövid lejáratú kölcsönök kérdése, továbbá az iszlám bankok külföldi, nem iszlám alapokon álló pénzintézetekkel bonyolított ügyletei. Az Iszlám Fejlesztési Bank például az utóbbi esetben rögzített kamatlábat alkalmaz, az így befolyt összeget azonban külön számlán tartja.”

(Iszlám pénzintézetek) A hetvenes években, az arab-iszlám világban (különösen a nagy olajexportáló országokban) gomba módra szaporodtak a különböző pénzintézetek, bankok és alapok. Ezek közül azonban csak nagyon kevés tekinthető szoros értelemben vett iszlám pénzintézetnek, mégpedig azok, amelyek tevékenységükben többé-kevésbé szigorúan ragaszkodnak az iszlám előírásaihoz.
A bankrendszer iszlamizálására eddig a legkomolyabb lépések Pakisztánban, Iránban, Líbiában történtek. Ezekben az országokban iszlám alapokra kívánták helyezni a teljes pénzügyi rendszert. Emellett Bahrein, Egyiptom, az Emirátusok, Jordánia, Kuvait, Malaysia, Szaúd-Arábia és Szudán is intézkedéseket tett iszlám bankok létesítésére. Egyiptomban például négy iszlám bank és több mint tíz iszlám beruházási társaság működik.
Pakisztánban 1981 elején indult meg a bankrendszer iszlamizálása, miután az alkotmányban is rögzítették a ribá eltörlését. Az öt állami bank valamennyi bankfiókja (6600) nyitott legalább egy kamatmentes részleget is. A lakosság egyelőre választhatott, hogy pénzét a hagyományos kamatozó, vagy az új „profit és veszteség” számlán helyezi el. Ez utóbbi a bank profitjában vagy veszteségében való részesedést jelenti, amit félévente számítanak ki. Az új rendszer szerint elhelyezett pénzbetétek részesedése kezdetben csekély volt. Sokak szerint eleve ellentmondásos maga a kamatmentes bankrendszer elnevezés, hiszen a bankrendszer szükségszerűen kamaton alapul. A kormány mindenesetre felszólította a bankokat, hogy a kamatmentes számlákon elhelyezett pénzeszközöket olyan profitábilis tranzakciókba fektessék, amelyek legalább akkora profitrészesedést biztosítanak a tulajdonosoknak, mint amekkora kamatot egyébként kapnának.
A bankok által ipari vagy kereskedelmi célokra nyújtandó kölcsönök esetében a kölcsönt igénylő előre jelzi várható profitját, és a bank ebből levonja a maga részesedését (rendszerint 20 százalékot). Házépítési kölcsön nyújtásakor a bank a ház potenciális bérleti díjának megfelelően kalkulál. Tilosak az olyan beruházások, amelyek az iszlám által károsnak ítélt tevékenységeket segítenék elő (kaszinók stb.). Különféle spekuláció-ellenes intézkedéseket is életbe léptettek, egyelőre nem nagy sikerrel. Megszületett az un. mudárraba-törvény (lásd: előző fejezet) ennek értelmében vállalatok, bankok és más intézmények regisztráltathatják magukat, mint un. mudárraba társaságok. Ez azt jelenti, hogy ezután tevékenységüket az iszlám jog alapján kívánják végezni, amire külön vallási testület ügyel. Az említettek mellett több új bank is létesült a hetvenes években az iszlám világban:1979-ben a fülöp-szigeteki Amána Bank, 1975-ben a dubai Iszlám Bank, 1977-ben a szudáni Iszlám Bank és az egyiptomi Iszlám Bank, 1979-ben a bahreini Iszlám Bank, 1983-ban pedig az első iráni iszlám bank. Ma a legnagyobb iszlám bank a szaúdi al-Radzsi Banking and Investment Corp., mintegy 13 milliárd dolláros mérlegfőösszeggel.
Irán, Pakisztán és Szudán bankszektora teljes mértékben az iszlám vallás előírásai alapján működik, a többi muszlim országban pedig általában párhuzamosan tevékenykednek a hagyományos és az iszlám bankok. Törökországban, Algériában és Tunéziában igen szűk az iszlám bankokat igénybe vevők köre, és Egyiptomban – az országban a nyolcvanas években végigsöprő pénzügyi botrányok miatt – mindössze három, iszlám banki szolgáltatásokat kínáló pénzintézet maradt. Omán viszont – az egyetlen arab országként – kifejezetten tiltja az iszlám bankot.
(Az iszlám alapon működő bankok elterjedése a világban)Az iszlám világ mindennapi üzleti életének az európai szemlélet számára szokatlan és nem is nagyon értett különlegessége a kamat tilalma, amely mellett azonban több, mint egy évezrede működnek az iszlám bankok. Ez annál is inkább fontos, mert az utóbbi két évtizedben megfigyelhető, hogy jelentős, jó hírű európai pénzintézetek saját iszlám bankot létesítettek.
A svájci UBS bank – követve néhány nyugati riválisát – kiterjesztette tevékenységét egy új piaci szegmensre: az iszlám jogrend, a sária előírásainak megfelelő iszlám banki tevékenységre. Ennek érdekében létrehozta a százszázalékos tulajdonában lévő Noriba Bankot, amely Bahreinben, az iszlám bankok legjelentősebb Perzsa-öböl menti központjában nyitotta meg kapuit. A Svájc első számú bankjának – és a világ egyik legnagyobb vagyonkezelőjének – számító UBS lépése is jelzi, hogy a nyugati bankóriások nem akarnak kívül maradni az egyes becslések szerint 250 milliárd dolláros piacon.
Évi 10 15 százalékkal bővült az iszlám banki piac az utóbbi egy évtizedben – állapítja meg a Londonban megjelenő The Middle East havi szaklap és a növekedés különösen 1999. óta gyorsult fel: három évvel ezelőtt még csak 100 milliárd dollárra taksálták az iszlám pénzügyi termékekbe befektetett összeget. Szakértők úgy vélik, hogy az iszlám banki szektor a következő években is 12-15 százalékkal nőhet. Az amerikai Merrill Lynch befektetési bank és tanácsadó cég egyik vizsgálata szerint ugyanis a Közel-Keleten 220 ezer befektető 1300 milliárd dollárnyi, hagyományos módon – részben az Egyesült Államokban és Európában – befektetett vagyonnal rendelkezik. Egyes előrejelzések azt feltételezik, hogy a világ népességének ötödét adó muszlimok egy évtizeden belül megtakarításaik 40 50 százalékát iszlám befektetési formákba helyezik – amennyiben találnak olyan iszlám banki szolgáltatásokat, amelyek versenyképesek a nyugati hagyományos termékekkel.
Nemcsak iszlám területeken alakultak ki ilyen pénzintézetek: 1978-ban Luxemburgban kísérletképpen létrehozták az iszlám Pénzügyi Házat, amely azóta is kiválóan működik. Siker koronázta a hasonló próbálkozásokat Svájcban, Dániában, Nagy-Britanniában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is. Míg a nyugati pénzintézetek egy része nem bajlódik az iszlám pénzügyi szolgáltatásokkal – a 2001. szeptember 11-i terrortámadás óta pedig még inkább ódzkodik a muszlim világgal való kapcsolatoktól a legnagyobbak közül az amerikai Citibank, a JP Morgan/Chase és a Goldman Sachs, a HSBC, a holland ABN Amro, a francia BNP Paribas és Société Générale, a német Commerzbank és Deutsche Bank, valamint a japán Nomura igen aktív az iszlám banki szektorban. Ma mintegy ötven országban több mint 200 iszlám bank, illetve nem bank jellegű pénzintézet működik.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969