2013. I-VI
 

A rinocéroszok évada

Már az is kedvező jelnek tekinthető, hogy ilyen viták egyáltalán vannak. E megállapítás sehol másutt nem nyert jobban igazolást, mint a hajdani keleti tömbön belül. Az 1989-ben bekövetkező fordulat után számtalan vita és polémia volt a humán értelmiségiek között. Ezeknek történetét még nem írták meg, holott a nyugati olvasók számára is tanulságos lenne. Viták folytak például a gulág és a holokauszt összehasonlíthatóságáról, a kommunizmus csődjéről, a kapitalizmus értékéről. Romániában és Magyarországon, ezekben az egykor a náci Németországgal szövetséges országokban, egy másik téma is akadt: a „feldolgozatlan” fasiszta múlt.
Romániában e téma eleinte Mircea Eliade alakja körül kristályosodott ki. Az ismert vallástörténész és író mérsékelt nacionalistaként kezdte publicisztikai pályafutását a múlt század húszas éveiben, s rövidesen szószólójává vált az úgynevezett „ifjú nemzedék”-nek, amely az ország szellemi és vallásos megújulását követelte. A magát kezdetben még apolitikus értelmiségi körként definiáló „ifjú nemzedék” az ókori Görögországgal és az olaszországi reneszánsszal egyenrangú, „végtelen teremtő erejű” román kultúra létrehozását hangoztatta, ám a harmincas években fokozatosan a politikai jobboldal felé közeledett. Legvégül pedig nyíltan felszínre bukkant a szélsőségessége: Eliade határozottan elutasította a polgári pártokat, s választási támogatóként a fasiszta és antiszemita Vasgárdához fordult, amelynek vezetője, C. Z. Codreanu „a mennybolton fénylő szent naphoz hasonlatos ország”-ot ígért híveinek. Semmivel sem kevésbé egzaltált módon nyilatkozott akkoriban Eliade nemzedékének egy kevésbé ismert másik tagja, az időnként fanatikusnak tetsző esszéíró, Emile Cioran, aki már 1933-ban leplezetlenül kifejezésre juttatta csodálatát Hitler (és ugyanakkor Lenin) iránt, 1940-ben pedig azért dicsérte a terrorista Codreanut, mert „a gerinctelen rabszolgák nemzetét ismét önbecsüléssel ajándékozta meg”.
Nemrég jelent meg Spanyolországban Eliade naplója a Portugáliában 1941 és 1945 között eltöltött időszakról, amely azt bizonyítja, hogy a szerző az eddigi feltételezésekkel ellentétben egészen a háború végéig rokonszenvezett a tengelyhatalmakkal. Úgy tekintett rájuk, mint az „angolszász–bolsevik szövetkezés”-sel szemben védelmező bástyákra. Németország vereségét csalódottan és rezignáltan fogadta, felhagyott mindennemű politikai szerepvállalással, s attól kezdve az irodalmi és vallástörténészi tevékenységére összpontosított.
A szélsőjobb melletti elköteleződések 1945 és 1989 között feledésbe merültek, mégpedig jellemző módon a sztálinista diktatúra alatt senyvedő Romániában és a diaszpóra körében egyaránt. A száműzetésben élő Eliade és Cioran mélyen hallgatott politikai tévedéseiről, Eliade egészen a haláláig, Cioran pedig csak röviddel a fordulat után nyilatkozott róla, s a nyilvánosság színe előtt „hisztériá”-nak minősítette hajdani politikai meggyőződését. Amint azt Cioran nemrég megjelent naplófeljegyzései bizonyítják, az 1950-es évektől kezdve megalkuvás nélkül bírálta a Vasgárdát, de csak magánemberként.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969