2013. I-VI
 

Mondragón és az antikapitalizmus (A világ legnagyobb dolgozói szövetkezete a hetedik legnagyobb spanyol cég)

A nyolcvanas években divatos öltönyt hord és Ford Fiestával jár. Egész életében felhalmozott megtakarításai éppen csak arra elegendők, hogy Saint-Sébastien spanyol részének tengerpartján egy kis lakás tulajdonosa legyen. És nem ritkán nylonzacskóban az irataival érkezik egy megbeszélt találkozóra. A 80 éves, Don José Maria Ormaechea mégis Spanyolország egyik legsikeresebb üzletembere. Ötven évvel ezelőtt alapította, négy tinédzser barátjával, szülővárosában, Mondragónban, a Baszkföld szívében, a későbbi Mondragón Corporacion Cooperatívát(MCC), a mára hetedik legnagyobb spanyol céget. Ez a cég mindent gyárt, amit csak el tudunk képzelni: kerékpárt, autóbuszt, felvonót. Juhtenyésztő telepei, szupermarketjei (Eroski), benzinkútjai, bankja (Caja Laboral), segély-, és nyugdíjpénztára, egyeteme van... És, mindennek a tetejében, ott van a kincsek kincse, a Fagor, Európa ötödik legnagyobb, Franciaországban pedig piacvezető elektromos háztartásikészülék-gyártója. Valóságos birodalom, mondhatnánk. 70 000 munkatárs, 11,8 milliárd euro éves árbevétel 2005-ben, ebből igazán telne egy multimilliomos igazgatóra!
Csakhogy, mint láttuk, nem ez a helyzet. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy az MCC nem tőkés társaság, hanem szövetkezet. Jobban mondva szövetkezeti társulás, 120 szövetkezet társulása, a világon a legnagyobb! Mondragónban, a Leniz folyó völgyében, az autonómiáért küzdők fellegvárában, az alkalmazottak nem bérmunkások, hanem socio-trabajadores (munkát végző tulajdonosok). Tulajdoni részesedésük van, és ha súlyos vétséget nem követnek el, életük végéig dolgozhatnak a cégnél. Nem bért kapnak, hanem a végzett munkájuk függvényében anticipos laboradorest, azaz munkaelőleget, fizetség gyanánt. 1991-ben, amikor nyugdíjba ment, a nagyfőnök, José Maria Ormaechea jövedelme csak hatszorosa volt a legrosszabbul fizetett munkás jövedelmének. És a tőkerészesedése? „Minthogy fél évszázada, hogy részaránytulajdonos lettem, meséli – a nyereségrészesedésem messze alatta marad bármely maanpság szerződtetett munkatársénak.” Minden újonnan belépőnek 10 ezer eurót kell befizetnie – három év alatt kifizetendő részletekben a cég kasszájába, hogy a socio-trabajadores-ek (vagyis a részaránytulajdonosok) közé tartozhasson.
Amikor 1956-ban, a Mondragón melletti város, Vitoria petróleumfőzőjének megvásárlásával José Maria Ormaechea segítőtársaival útnak indította a vállalkozást, nem a meggazdagodás vágya vezérelte. Mind az öten Mondragón szellemi atyja, a baszk pap, José Maria Arizmendiarrieta által 1943-ban alapított inasiskolába jártak. Ez volt a munkáspapok, a spanyol Actio Catholica aranykora: be akarták vinni az Egyházat az üzemekbe, és meg akarták változtatni a társadalmat. A megoldás önmagát kínálta: „Kitalálni egy új vállalkozási formát, a keresztény vállalkozást” – emlékszik vissza José Maria Ormaechea. Itt, 30 kilométernyi távolságra a polgárháború alatt lebombázott Guernicától, „a baszk kultúra és a frankóizmussal szembeni ellenállás erős cementje” segít felvirágozni a vállalkozást – emlékeztet Jacques Prade, a toulouse-i egyetem közgazdász professzora. Egész Spanyolországban a baszk papok voltak az egyedüliek a katolikus Egyházban, akik szembeszálltak Francóval. A Fagor elődje, az Ulgor nevű szövetkezet (a név az öt alapító nevének kezdőbetűiből származik) alapszabályában a keresztény és humanista szolidaritás parancsa világosan kifejezést nyert.
Ma már nincs utalás a szövetkezetek alapító okirataiban a katolicizmusra. De José Maria Arizmendiarrieta mondását: „Az utópia akkor válik reakcióssá, ha megpróbáljuk rákényszeríteni másokra”, húsz évvel a pap halála után is gyakran idézik. A szolidaritás továbbra is a vezéreszme, a hierarchia tisztelete mérsékelt (a főnököt szigorúan tegezni kell), a munkások és a főnökök közötti jövedelemkülönbség is korlátozott (átlagban 1 a 9-hez az arány). Mint ahogy a múltban is, a stratégiai jellegű döntéseket a közgyűlés szavazza meg, és a közgyűlés választja meg az igazgató tanácsnak megfelelő, a vezetők kinevezésére jogosult rektori tanácsot is. A vezérelv: egy tag, egy szavazat, mint minden olyan országban, ahol a jó öreg demokrácia érvényesül. A többségi elvnek persze néha megvannak a maga hátrányai. 1994-ben a Fagor „rektori tanácsa” kénytelen volt lemondani, mert összeütközésbe került az alkalmazottakkal. „A szövetkezetnek félelmetes híre van a vezetők körében, ismeri el Fernando Gomez-Acedo, a Fagor-Brandt felügyelő bizottságának elnöke. Nem mindig könnyű több ezer dolgozó beleegyezését megkapni a döntésekhez.” Az ellenkezője igaz. Húsz évvel ezelőtt, 1974-ben mintegy 20 munkás, akik az új bértábla elleni tiltakozásul sztrájkba kezdtek, elégedetlenségüket fejezték ki a szentnek számító szövetkezeti elvekkel szemben is. És akkor... egyik napról a másikra az utcán találták magukat. Kollégáik a legkisebb habozás nélkül, egyhangúlag megszavazták a kirúgásukat. Mondragónban a sztrájk olyan bűnnek számít, amiért a szövetkezetből való kizárás jár. És a szakszervezeteknek sincsenek különleges előjogaik. A socio-trabajador példásan visszafogottan viselkedik a vállalatával szemben. Csak mérsékelt osztalékot szavaz meg, sőt a 80-as évek szerkezetátalakítási programjai idején még a jövedelemcsökkenést is elfogadta. És nem tiltakozott a munkaidőbeosztás átalakítása és a munkában eltöltött órák számának növelése ellen sem, amikor az eredmények a kudarc árnyékát vetítették előre. „Elég egyedülálló a világon, hogy ez a fajta szociális modell az iparban versenyképes legyen.” – állítja, José Maria Munoa, a baszk kormány külkapcsolatokért felelős elnökének munkatársa. A kapitalisták és az alkalmazottak ugyanazok. Hisznek a vállalkozásuk sikerében, és ezért összefognak.”
Amikor kellett, mindannyian rátettek még egy lapáttal az utopikus eszméikre a sikerért. Mondragon egyébként csak Baszkföldön működik szövetkezeti formában. A határ túloldalán az üzlet farkastörvényei visszanyerik jogaikat. A kuktagyártást áttelepítették Kínába, csak a magas hozzáadott értéket tartalmazó termelést tartották meg Spanyolországban, pontosan úgy, ahogy azt bármely más nagyvállalkozás teszi. A külföldi leányvállalatok a lehető leghagyományosabb részvénytársasági vagy korlátolt felelősségű társasági formában működnek. És alkalmazottaik ott ugyanolyan bérmunkások, mint másutt (összességében véve a csoportnál dolgozók fele élvezi a socio-trabajador státuszát). 2005 júniusában a Fagor 162,5 millió euróért megvásárolta egy konkurensét. A gazdasági indokra való hivatkozással történő felmondás vajon ismeretlen fogalom-e a Leniz zöld völgyében? Nos, egyáltalán nem. A csoport a közeljövőben 300 munkahely megszűntetését tervezi Franciaországban és 200-ét Olaszországban. „Mintha egy multinacionális cég alkalmazottai lennénk” – kesereg egy franciaországi üzem szakszervezeti tisztségviselője. Még José Maria Ormaechea is elismeri: „Amikor a kilencvenes évek elején beköszöntött a globalizáció korszaka, rádöbbentünk, hogy a szövetkezeti eszme nem exportálható. Ha Franciaországban vagy másutt fejlesztünk, akkor ezt kapitalista alapokon tesszük.” Pont, ennyi. Ennél világosabban nem is fogalmazhatott volna.
(Le Nouvel Observateur)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969