2013. I-VI
 

Az európai államfejlődés
Kapronczay Károly

A kötet szerzője – Sashalmi Endre – bevezetőjében néhány kérdést tett fel az európai államokkal kapcsolatban. Milyen szakaszokra osztható Nyugat-Európa államfejlődése a nemzetállam kialakulása előtt? Miként jött létre a szuverén territoriális állam? Mikor van egyáltalán értelme államról beszélni a nyugat-európai politikai szerveződések esetében? Tény, hogy a közép-és kelet európai államok mindig a nyugati országokat tekintették mintának, azokat követték. Természetesen voltak kivételek is, de a jellem-ző mégis ez a példakövetés volt.
Elsőként az állam fogalmát tisztázza a szerző. Rövid áttekintést ad az állam mibenlétének proble-matikájáról, hogy e modell segítségével viz0sgálhassa meg később a kelet-közép-európai, a kelet-európai és a balkáni fejlődés sajátosságait. Az általános kép megalkotása közben nagy vonalakban az állam esz-méjének kialakulását is tárgyalja. Megállapításai nem csupán összehasonlító elemzésekben hasznosítha-tók, de minden tekintetben önálló, egységes képet adnak.
A témát időben és területileg is behatárolja a könyv. Nyugat alatt Nagy Károly egykori birodal-mának nyugati területeit érti, amelyhez délről Itália, Ibéria, északon a skandináv és a brit területek csatla-koztak. Mindez nem alkotott homogén egységet. A kezdő időpontnak pedig a Frank Birodalom felbomlá-sát tekinthetjük. E régióban a középkor végén is voltak bizonyos elszigetelt államok („magállamok”): az Ibériai-félszigeten Kasztília és Aragónia, a brit szigeteken Anglia voltak azok a fontos monarchiák, ame-lyek a Francia Királyság mellett már a késő középkorban is követendő példának számítottak. Az ezekből kinőtt dinasztikus államok (monarchiák) váltak az újkor kezdetén európai sőt világviszonylatban is nagyhatalmakká.
A Német-római Császárság területe az előbbi szempontok és fejlődési folyamat szerint kivételnek számított. Olyan szabálytalanságot mutatott, amely egyszerre minden pozitívumot és negatívumot magá-ban foglalt. A skandináv területek csak az újkorban váltak önálló, elkülönült királyságokká. A 18. szá-zadban már nyugodtan beszélhetünk – az államfejlődés tekintetében – az elkülönült Nyugat- és Kelet-Európáról. A felvilágosult abszolutizmus újabb színt jelentett az európai körképben, amelyben a felülről irányított reformokkal igyekeztek kibékíteni a társadalmi ellentéteket. Ebben az időszakban a skandináv államok ismételten kivételnek számítottak: több szempontból rendezettebb, fejlettebb képet és markáns fejlődést mutattak nemcsak a közép-európai nagy monarchiákkal (Habsburg Birodalom, Lengyelország, Magyarország), de a nyugati államokkal való összehasonlításban is.
A kötet szerzője elsőként ismerteti a magyar történeti irodalomban a Thomas Ertmann-féle euró-pai államfejlődési modellt, ennek tükrében vázolja fel a rendi állam jellegzetességeit, összehasonlítva az abszolút monarchia rendszerével. Az abszolutizmussal kapcsolatban cáfolja azt az elméletet, hogy az ab-szolút hatalom korlátlan lenne. Arra a következtetésre jut, hogy e rendszerben nem XIV. Lajos francia királysága volt a minta, hanem a dán királyság.
A könyv elsősorban történészhallgatóknak, doktoranduszoknak, jogtudományok művelőinek szól, megértése feltételez bizonyos történeti ismereteket, bár az e tudományban kevésbé jártas értelmiségiek-nek is sok újat és a jelenben is hasznosítható ismeretanyagot nyújt.

(Sashalmi Endre: A nyugat-európai államfejlődés vázlata. Pécs, Pannonica Kiadó, 2006. 191 o.)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969