2013. I-VI
 

Felvidéki orvosi topográfiák
Kapronczay Katalin

Az orvosi topográfia (helyleírás) – mint műfaj – szellemi gyökereit a 18.század első felében kereshetjük, mégpedig a Bél Mátyás nevével fémjelzett un. honismereti iskola célki-tűzéseiben. A török uralomtól megszabadult, minden vonatkozásban súlyosan elmaradott or-szág talpra állásához, fejlődéséhez vezető folyamat egyik fontos elemeként a haza megisme-rését, megismertetését jelölték meg. A megismerés az ország múltjának, történeti emlékeinek felkutatásán túl kiterjedt a természeti adottságok feltárására is. Ez magában foglalta az ország természeti viszonyait (vizei minőségét, a talaj vizsgálatát, ásványkincseket, klímát, a meteoro-lógiai befolyásokat), a népesség ismeretét (alkatilag, hajlamaikban, életmódjukban, szokása-ikban, stb.). A kutatás célja a nemzeti önismereten, a hazai értékek felmérésén túlmutatott, mivel a honi természeti értékek feltárása után azok hasznosítását is tervezték (ásványkincsek, gyógyvizek, gyógynövények) mind itthon, mind külföldön, a gazdasági gyarapodás nem tit-kolt reményében. A népesség, az ember több megközelítésből is a vizsgálódás tárgyává vált. A természeti adottságokat, a klímát, a vizeket olyan szempontok alapján is elemezték, hogy azok milyen hatással vannak a lakosok egészségi állapotára, bizonyos betegségek létrejöttére (egyes tájakra jellemző betegségek, illetve bizonyos évszakokhoz kapcsolható gyakori meg-betegedések). Számos esetben csak homályos elképzelést fogalmaztak meg, de sok kérdésben már ekkor a helyes megfigyelésből a pontos következtetést vonták le. A Bél-iskola orvos-egészségügyi irányultságú érdeklődése a munkában résztvevő orvosoknak volt köszönhető. A Bél-féle honismereti iskola működése és az általuk tervezett óriási terjedelmű kiadvány torzó-ban maradt, a század második felében nagyobb méretűvé váló topográfiai felmérések, és a megjelentetett kiadványok létrejöttének egyik indítéka azonban egyértelműen az irányzat kö-vetése volt. A másik alkotóelem az a hivatali kötelezettség volt, amely szerint a megyei, váro-si orvosokat bizonyos előírt gyakorisággal (havonta, negyedévenként, évente) olyan jelenté-sek összeállítására kötelezték rendeletileg, amelyeknek a fentiekben vázolt adatokat is tartal-maznia kellett. A topográfia műfajból vált ki, azzal mintegy párhuzamosan indult meg a gyógyvizek analizálásának és terápiás alkalmazásának lehetőségeit taglaló balneológiai iroda-lom.
A reformkorban alapított első önálló magyar orvosi folyóirat, az 1831-től megjelenő Orvosi Tár indulásakor megfogalmazott célkitűzései között szerepelt az orvosi topográfiák, az egyes tájakra jellemző betegségek és gyakori járványok, valamint a gyógyvizek felmérése és ismertetése. Az orvosi topográfiák elkészítésének fontosságára többször visszatért a lap szer-kesztője, Bugát Pál, a munka megvalósításának legfontosabb szempontjait is meghatározva. A 19.századi kiteljesedés azonban mégis javarészt a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók elnevezéssel ismertté vált társulásnak köszönhető, hiszen az éveként – az ország különböző régióiban – megrendezésre kerülő Vándorgyűlések egyik fontos célkitűzése éppen az adott terület természeti körülményeinek orvosi szempontú feltárása, a gyógyvizek felkutatása, elemzése volt.
Az orvosi helyleírások megírásában már a 18. századtól élenjártak a felvidékiek, amelynek okai között említhető a terület ásványkincsekben, gyógyvizekben való gazdagsága mellett a régió fejlett tudományos, kulturális élete, a kutatásoknak kedvező oktatási intézmé-nyek (a nagyszombati egyetem, a selmecbányai bányászati akadémia) és a tudós-körök léte, tagjainak egymást segítő együttműködése is.
A Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtárának 9. kötete a 18-19.századi felső-magyarországi orvosi topográfiákból állít elénk egy értékes gyűjteményt. A kötet szerkesztője, összeállítója, Deáky Zita valóban gazdag anyagból tudott válogatni. A neves szerzők mozgalmas, érdekes históriai utazás során kalauzolják az olvasót a 18-19.századi Felvidék városaiban, hegyein, völgyein, vizein, bányáiban, megismertetve a vidéket lakókkal, hétköznapi szokásaikkal, gondjaikkal, bajaikkal.
Torkos Justus János (1699-1770), Pozsony város főorvosa 1764-ben, Pozsonyról írott kis könyve tekinthető az első orvosi topográfiának (Bericht von der königlichen des Königreichs Hungarn Frey-Stadt Pressburg, Lage, Wassern und Lufft… Pressburg, Landerer,), amely a település részletes leírásán (utcák, épületek, nevezetes létesítmények) túl a folyóvizekkel, a kutak vizével és a talaj minőségével, a jellemző széljárással, a klímával, majd mindennek a lakosság egészségi állapotára való hatásával egyaránt foglalkozik.
Johann Georg Hoffinger (1756-1792), selmeci kamarai orvos Selmecbánya topográfi-áját készítette el (Vermischte medizinische Schriften. Medizinische Topographie der königl. Freien Bergstadt Schemnitz in Niederungarn, Wien, Grässer, 1791.). A munka különleges értékét a bányában dolgozók jellegzetes betegségeinek leírása adja, ezáltal a foglalkozás-egészségügyi munkák egyik korai magyar alkotását ismerhetjük meg.
A zsolnai születésű Cselkó Ignác (1814 -?) Trencsén megye orvosi földrajzát (Rudi-mentum physiographiae comitatus Trenchiniensis) avatási értekezésként írta meg. Ez a ma-gyarázata, hogy az írás eredetileg latin nyelven jelent meg Budán, 1839-ben. Az a tény, hogy disszertációként választotta – és fogadta el az egyetem - a témát, mutatja a kérdés fontosságá-nak előtérbe helyeződését is. A „megvédendő tételek” pontjaiként a következőket tartotta fon-tosnak a jelölt, amelyek egyben a feldolgozás szempontjainak sokszínűségét is bizonyítják: - „1. az endemikus és epidemikus betegségek tana az orvoslás csúcsa 2. A trencséniek népi gyógyászata, jóllehet empirikus, mégsem teljesen méltatlan az orvosok figyelmére. 3. A se-bésznek egyben orvosnak, az orvosnak egyben sebésznek kell lennie 4. A láz a természetnek a betegség leküzdésére tett kísérlete. 5. Az öngyilkosság ellen a józan ész elvén alapuló testi és erkölcsi nevelés a legbiztosabb védelem. 6. A legegyszerűbb gyógymód a legjobb. 7. A hályog kivonásakor a szaruhártya alja felé végzett, félholdalakú vágás célszerűbb, mint a szaruhár-tya felső része irányában végzett vágás. 8. Sem általános, sem abszolút egyedi gyógyszer nem létezik.”
Zipser Keresztély András /Endre/ (1783-1864) győri születésű volt, mégis Beszterce-bánya tartotta számon nagy fiai között, mivel életének és életművének fontos eseményei e településhez kötötték (tanulmányainak egy része, majd munkássága kibontakozása). Beszterce és vidéke című, Budán, 1842-ben kinyomtatott műve a Magyar Orvosok és Természetvizsgá-lók 1842-es, besztercebányai Vándorgyűlésére készült, eredetileg németül, amelyet a kortárs, bár mintegy harminc évvel fiatalabb - Edvi Illés László orvosdoktor fordított le magyarra. A sokoldalú helyleírás gazdag művelődéstörténeti, néprajzi, ásványtani és balneológiai adatok-ban.
A Vándorgyűlések hagyományává váló helyleírások következő fontos darabja Bartsch Eduárd (1796-1871) Sáros megyei főorvos nevéhez és az eperjesi rendezvényhez kapcsoló-dik. A Sáros megye helyirata c. kötet 1846-ban látott napvilágot. Három fő részre osztotta mondanivalóját, úgymint Természeti Rajz, Statistikai rész, és Orvosi Rész . A feldolgozás so-rán megkülönböztetett figyelemmel fordult a lakosság életmódjának ismertetése felé, amely-ben a táplálkozás, a ruházkodás és a lakáskörülményeken túl a műveltség színvonalával is foglalkozott a szerző. Az orvosi rész bevezetőjében a területre legjellemzőbb és leggyakrab-ban előforduló betegségek statisztikáját állította össze, kiterjesztve a számbavételt a házi álla-tok egészségi állapotára is, majd a himlőoltások alkalmazásáról, a régióban tevékenykedő egészségügyi személyzet létszámáról és munkájáról, a szegényházak, és a gyógyító intézmé-nyek működéséről számolt be.
Ugyanebben az évben, de nem önálló kiadványként, hanem a Természetvizsgálók Vándorgyűlését bemutató összefoglaló kötet egyik írásaként jelent meg Kassa város főorvo-sának, Weitzenbreyer Frigyesnek (1815-1896) rövidebb lélegzetű közleménye Kassa orvosi és néprajzi tekintetben címmel, amelynek a népi gyógyászati vonatkozásait érdemes kiemelni.
A forradalom és szabadságharc leverése után mintegy másfél évtizedre eltiltott Ván-dorgyűlések sora 1864-ben folytatódott Pesten. Ekkor hangzott el, majd a ….Munkálatok ….aktuális kötetében jelent meg Weszelovszky Károly (1818-1892) Árva megye orvosi hely-irata c. előadása, amely a közölt demográfiai adatokkal, betegségi statisztikákkal, néprajzi ismeretekkel nagy visszhangot váltott ki az orvosok körében.
Jellegzetes un. tájbetegség a golyva és a vele szoros kapcsolatban lévő kreténség, amelynek okát már a XVIII. században több orvos a nem megfelelő (jódhiányos) ivóvízben vélte megtalálni. A golyváról, mint bizonyos területek endemikus kórjáról beszéltek az orvo-sok, de a gügyeségnek, gyügyeségnek nevezett cretenismus a sok tabu egyike volt. A közös-ségek szégyellték, rejtegették a kreténeket, ezért még az orvos számára is nehézséget okozott a felmérés és ezáltal a következtetések, kapcsolódó problémák feltárása. Gerley János (1816-1867), Pozsony megye főorvosa már több éve méréseket és vizsgálatokat végzett a Csallóköz falvaiban, és az Orvosi Hetilapban is közreadta egy erről szóló cikkét, mielőtt az 1866-os, pozsonyi Vándorgyűlésen elhangzott előadását megjelentették az éves kötetben (A gyügeség /cretenismus/ Csallóközben). A sok fontos és pontos megállapítás egyike, hogy a kretének különleges ápolást igényelnek, amelynek egyik lényeges eleme az elmebetegektől elkülönített megítélés és gyógyítás.
Az ismertetésre került kötet utolsó fejezetként Chrenóczy - Nagy József (1818-1892), Nyitra megye főorvosának orvosi topográfiáját adja közre. A felmérés létrejöttének egyik kiindulópontja ekkor is a hivatali kötelezettség volt, A később (1882-ben) nyomtatásban is megjelentetett munka egy-egy részletét a szerző korábban felolvasta Nyitra megye egészség-ügyi bizottsága előtt A Nyitra megye közegészségügyi állapotára károsan ható befolyásokról című munka sok társadalomismereti, néprajzi, művelődéstörténeti adalékot tartalmaz az orvo-si vonatkozásokon kívül. A „klasszikus” orvosi topográfia jellemzőit egyre inkább a köz-egészségügyi szemlélet sajátosságai egészítik ki.
Az értékes forráskiadványnak számító kötetben olvasható valamennyi mű már eddig is hozzáférhető volt közkönyvtáraink valamelyikében, a megjelentetés azonban mégsem volt hiábavaló. A németül, illetve latinul kevésbé tudók számára a színvonalas, élvezetes fordítá-sok (Rákóczi Katalin és Magyar László András jóvoltából) teszik lehetővé az elolvasást, a szerkesztő Deáky Zita pedig a tájékozódásban eligazító bevezető tanulmánnyal, valamint a mutatókkal (orvosi kifejezések magyarázata, településnevek mutatója) egészítette ki a kötetet. Reményeink szerint sor kerül egyéb régió orvosi helyleírásának közreadására is,
/Felső-magyarországi orvosi helyiratok. Történeti-néprajzi források a 18-19.századból. Szerkesztette: Deáky Zita. Budapest, Győrffy István Néprajzi Egyesület, 2004. 390 p. illuszt-rált. – A Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára. 9./


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969