2013. I-VI
 

A kapitalizmus pillérei, az adóparadicsomok
Christian Chavagneux

A 2005. év rendkívüli év volt az U2 csoport életében: 217 millió euro nyereséggel zárult. Minden jól alakult tehát Bono és együttese számára, egészen addig, amíg eredeti hazája, Írország, amely korábban azt ajánlotta a művészeknek, hogy nem kell fizetniük adót, úgy nem döntött –nem régen –, hogy felső küszöböt határoz meg az adókedvezményekre. Minderre a korábban a legszegényebb országok adósságának eltörléséért küzdő Bono a holland Promogroup nevű társaságra bízta a csoport jövedelmének kezelését. Ez utóbbi ügyfelei közé tartozik a Rolling Stones együttes is, amelynek, hála a holland Antillákon érvényes adótörvények optimális felhasználásáért kapott tanácsoknak, az elmúlt évben összes jövedelmének mindössze 1,6 százalékáról kellett lemondania adófizetés címén.
Nincs olyan gyanús nemzetközi pénzügyi ügylet, a tehetős magánszemélyek és nagyvállalatok adóelkerülési és adócsalási ügyleteitől a pénzmosásig és a korrupcióig, amelyben valamelyik adóparadicsom – „a nemzetközi pénzvilág legalja”, ahogy már 1968-ban a le Figaro vezércikkírója, Alain Verney nevezte – ne lenne érintett. És mégis, az off-shore pénzügyi központok, ahogy a nemzetközi pénzügyi intézményekben diplomatikusan nevezik ezeket, okkult ügyleteiről alig tudunk valamit. A pénzmosással és a nemzetközi adócsalással kapcsolatos becsléseknek vagy semmi közük nincs a valósághoz, vagy – amikor a szerzők veszik maguknak a fáradságot, hogy részletesen elmagyarázzák az adatgyűjtési módszereiket – hemzsegnek a becslésektől, következésképpen a következtetéseik rendkívül bizonytalan alapokon nyugszanak.
Holott az adóparadicsomok szerepe messze túlmutat a pénzügyi umbuldákról hozzánk eljutó pletykák világán: a globalizáció alappiléreiről van szó. Mindez kimutatható azokból az ugyan töredékes, de mégiscsak nyilvános adatokból, amelyek segítenek megérteni – a realitás és nem a fantazmagóriák talaján – hogy milyen célokat és kiket szolgálnak ezek az adóparadicsomok.
2005-ben a brit Virgin-szigetekből több befektetés érkezett Kínába, mint Japánból vagy az Egyesült Államokból. Indiában messze Mauritius szigete áll az élen a befektetők rangsorában. Nem arról van szó, hogy ezek az igen kicsinyke területek egyik napról a másikra megelőzték a világhódító útjukra induló multinacionális vállalatokat! Hanem arról, hogy a legfejlettebb és a feltörekvő országok vállalkozásai felhasználják az adóparadicsomokat: olyan leányvállalatokat hoznak létre ott, amelyek azután máshol fektetik be a tőkéjüket. Miközben a leányvállalatok leányvállalatai, a befektetés végső célországában tevékenykedő cégek minimális nyereséget termelnek, ezek az adóparadicsomban bejegyzett, csekély adót fizető leányvállalatok realizálják a magas profitot.
A profitnak az egyik leányvállalattól a másikhoz való átszivattyúzásának eszköze az úgynevezett belső elszámoló ár (transzferár). Ez az az ár, amelyen az egy csoporthoz tartozó, de országhatárokon átívelő tevékenységet folytató vállalkozások egymás között adják-veszik a termékeket és szolgáltatásokat. Az ilyen árak, amelyek szigorú szabályozás alá esnek az egyes országok szintjén, de többoldalú nemzetközi megállapodások alapján is, például az OECD közvetítésével, elvileg nem különbözhetnek a különböző csoportokhoz tartozó vállalkozások között érvényesített piaci áraktól. Azonban a valóság arról tanúskodik, hogy az ármanipuláció igen széleskörű ebben a körben.
Egy amerikai közgazdász, Simon J. Pack rendszeresen és alaposan szemügyre veszi az amerikai export és importadatok összefüggéseit. A 2005 nyarán nyilvánosságra hozott adataiban az ármanipuláció valóságos tárháza fedezhető fel: az Egyesült Államokba Spanyolországból tonnánként 2 ezer dollárért homok (miközben az átlagos világpiaci ár alig több, mint 10 dollár), Franciaországból 300 dollárért vakulámpa (miközben a világpiaci ár körülbelül 70 cent), a másik oldalon gépfegyer az Egyesült Államokból Franciaországba darabonként 364 dollárért (a világpiaci ár 2 ezer dollár), gumiabroncs 8 dollárért (valós értéke 200 dollár).
AZ Ernst and Young auditáló cég 2005 végi felmérése szerint, amelyet 22 országban bejegyzett 476 multinacionális cég körében végzett el, e nagyvállalatok 77 százalékában a belső elszámoló árakkal kapcsolatos stratégia az adópolitikájuk központi eleme; 68 százalékuk (a 2000. évi 43 százalékkal szemben) a belső elszámoló árral kapcsolatos stratégia már a kifejlesztendő termékek kiválasztásakor fontos szerepet játszik a döntéshozatalban. A nagyvállalatok olyan profitcentrumokként kezelik adófőosztályukat, akárcsak a pénzvagyont kezelő részleget, mint amelyeknek jövedelmet kell termelniük a cég számára. A magánvállalkozások adópolitikáját olyan magasan képzett adóügyi szakemberek alakítják, akár alkalmazottként, akár valamelyik nagy könyvvizsgáló céghez tartozó külső tanácsadóként, akik javadalmazása sikerdíj formájában az elért eredménytől függ.
Azonban az adóparadicsom nemcsak adócsökkentési célokat szolgál. A multinacionális cégek az adóparadicsomot arra is felhasználják, hogy közvetítésével eldugják adósságaikat, mégpedig abból a célból, hogy a potenciális befektetőknek a valóságosnál kedvezőbb képet mutassanak be a cégről. Ennél súlyosabb eset, amikor egész egyszerűen meghamisítják a könyvelést, mint ahogy ezt a Vivendi Universal, az Enron, a Parmalat és a Worldcom tette, ahogy ezt Nicolas Cori olyan jól bemutatta. Az Enron meghamisított könyvelésében összesen 800 olyan adóparadicsomban bejegyzett fantomvállalkozást fedeztek fel, amelyek ezt a célt szolgálták.
Az információs társadalom terjedése oda vezet, hogy az ebben az ágazatban tevékenykedő nagyvállalatok a szabadalmakból származó jövedelmüket is elrejtik. Így tépázta meg például Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa nagylelkű adakozói imázsát egy kissé 2005 végén a Wall Street Journal, amikor egy tényfeltáró cikkben feltárta, hogy a cég szinte valamennyi, találmányokból származó jövedelmét a Round Island One Limited nevű, Írországban bejegyzett leányvállalata kezelte, amivel évi körülbelül 500 millió dolláros adóbevételtől fosztotta meg az Egyesült Államokat. Azután a múlt nyáron arról értesülhettünk: a Microsoft megváltoztatta, mégpedig oly módon a Round Island One jogi státusát, hogy ne kelljen közzé tennie a cég könyvelésével kapcsolatos ’információkat.
A nagy nemzetközi bankok is szívesen élnek az adóparadicsomok nyújtotta előnyökkel. A gyanús ügyleteket kísérő maximális diszkrécióért járó különjutalék okozta terhek mérséklése érdekében bizonyos szolgáltatásokat ezeken a helyeken kínálnak a kiemelt magánszemély és vállalkozó ügyfeleiknek. Az elmúlt évek nagy vállalati botrányaiban mind-mind érintett volt egy-egy nagy bank is: a Citigroup az Enron és a Parmalat, a Chase Manhattan az Enron esetében...A legutolsó ilyen eset a Deutsche Banké volt, amelyet az Egyesült Államokban egy adócsalással foglalkozó hálózatban való részvételen „csíptek fülön”: 2006 márciusában 7 százalékkal csökkentette a 2005. évi nyereségét, és mindezt azzal a céllal, hogy forrásokat teremtsen az amerikai igazságszolgáltatással folyó peres ügyei „békés rendezésére”.
Az adóparadicsomokban hozzák létre legszívesebben a multinacionális nagyvállalatok – saját leányvállalataik formájában – az úgynevezett „kötött biztosítókat” is, amelyek az adott multi tevékenysége egészére vagy annak egy részére szolgáltatnak biztosításokat. A nagy cégek ugyanis eljutottak addig a felismerésig, hogy jobban járnak, ha saját maguk viselik tevékenységük kockázatait. A saját biztosító fenntartása eleve alacsonyabb biztosítási díjakat eredményez, másrészt ezeket olyan területeken lehet működtetni, amelyekre nem kötelezőek az otthon előírt nagy költségvonzatú szabályok. Az elmúlt három évben rendkívül gyorsan nőtt az ilyen biztosítók száma: számuk a világon körülbelül 5 ezerre tehető; biztosítási díjból származó bevételük körülbelül 20 milliárd dollár, összvagyonuk meghaladja az 50 milliárd dollárt. Ebben az ágazatban a Bermudák vezetik a világrangsort, majd a Kajmán-szigetek, az amerikai Vermont állam, a brit Virgin-szigetek, a Guernesey-szigetek, Barbados, Luxemburg, Dublin, Turks és Caicos-szigetek és a Man-sziget következik.
Viszont a Kajmán-szigetek megelőzik Bermudát a spekulációs célú kockázati tőkebefektetési alapok, a hedge fundok bejegyzése terén. A helyi bankszövetségi adatok szerint a világ összes befektetési alapjainak 80 százalékát, mintegy 1 000 milliárd dollár összegben, itt jegyezték be, és az új alapok 45–65 százaléka is ide kerül. Egy, az ágazat szakemberei részvételével 2005 szeptemberében lezajlott konferencián a felszólalók hangsúlyozták a Kajmán-szigetek komparatív előnyeit: ezek lényege a helyi állam szuverenitásának kiárusítása, ami annyit jelent, hogy a helyi jogszabályok útvesztőit kiválóan ismerő helyi ügyvédek egy héten belül bármilyen kérést teljesíteni tudnak! Jó példa ez arra, hogy a jogi szakma milyen lényeges szerepet játszik az adóparadicsomok működésében.
A nemzetközi szinten működő jogi, könyvelési és adóügyi szakemberek az adóparadicsomok „ajtónyitogatói” – ahogy a kérdés specialistáinak számító Thierry Godefroy és Pierre Lascoumes nevezik őket igen találóan. Szerepük abban áll, hogy megtalálják az adó- és pénzügyi rendszeren nyitható jogi és morális kiskapukat, amelyek segítségével a jogrendszert megkerülő hatékony pénzügyi stratégia alakítható ki. Legalább két ok magyarázza jelentőségük növekedését: egyfelől az off-shore területek gyarapodása és sokrétűvé válása következtében megnőtt az elérhető ügyfelek száma és fajtája; másfelől a bonyolult és nehezen kezelhető pénzügyi termékek komoly szaktudást és tapasztalatot igényelnek.
Kik is ezek? Befektetési bankok, független adótanácsadók, de mindenekelőtt a „Big Four”, a Nagy Négyes,: a KPMG, az Ernst and Young, a PricewaterhouseCoopers és a Deloitte Touche Tohmatsu. E négy nagy nemzetközi tanácsadó cég mindegyike egyszerre végez tanácsadói és könyvvizsgáló tevékenységet, Bermudákon és Svájcban található trösztök tulajdonában van, egyenként legalább 140 országban működik, és összességében ezen a két területen ellenőrzése alatt tartja az 500 legnagyobb nemzetközi multinacionális cég piacát.
Az adóparadicsom ezeknek az irodáknak az alapvető munkaeszköze. Ahogy Loughlin Hickey, a KPMG adófőosztályának, a Tax Business szakmai magazin által adópolitikai ügyekben 2005 decemberében a világ legbefolyásosabb emberének választott vezetője 2005 szeptemberében mondta: „büszke vagyok rá, hogy a KPMG jelen van ezeken a területeken (...). Őszintén szólva, ha az olyan – elvek által vezérelt – vállalatok, mint a miénk, nem jelennek meg ezeken a területeken, az azt jelenti, hogy nem kívánjuk segíteni őket.” A kis országok fejlődését segítő dicshimnusz úgy látszik nem hatotta meg az amerikai adóhivatalt, amelynek pénztárába a KPMG 2005 augusztusában 456 millió amerikai dollár büntetést volt kénytelen befizetni, miután a Szenátus bizonyítottnak találta részességét egy kiterjedt, adócsalási céllal létrejövő bűnszövetkezetben.
Az ilyesfajta bűncselekményeket rendszeresen elítélik, de az ítéleteknek nincs megfelelő mértékű elrettentő hatásuk. Ahogy az egyik nagy brit iroda egy könyvelője a sajtónak nyilatkozta: „Teljesen mindegy, hogy milyen törvények vannak érvényben, a könyvelők és a jogi tanácsadók így is úgy is megtalálják a kiskapukat. A szabály az szabály, de minden szabály megkerülhető valahogy.”
És hogy az adóparadicsomok részesülnek-e abból a mannából, ami rájuk hullni látszik? Néhány kisebb szigetország első látásra gazdagnak tűnhet, mégis igen komoly egyenlőtlenség uralkodik. Az off-shore szektor idevonzza a gazdag országok magasan képzett szakembereit, de csak néhány évig maradnak, elzárt, különleges előnyöket élvező övezetekben élnek, az elég szegény helyi gazdaságtól elzárva. Ezeken a helyeken nincs meg a megfelelő képzettségű munkaerő ahhoz, hogy az igazán jövedelmező munkahelyeket be tudják tölteni, ugyanakkor kénytelenek elviselni a gazdag külföldiek nagyobb vásárlóereje révén a magasba emelkedő ingatlanárakat. És a jövő nem egyformán rózsaszínű mindenkinek. Az adóparadicsomok között is éleződik a verseny, és a tevékenységük monokultúra-jellegéből következő függőség igen bizonytalanná teszi a helyzetüket. Az adóparadicsomi stratégia csak az ezeket működtető legnagyobb pénzügyi piacoknak igazán kifizetődő.

(Alternatives Économiques)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969