2013. I-VI
 

A magyar nyelv ökolingvisztikája
Balázs Géza

Nyelvi ökológia
A nyelvi ökológia gondolata két forrásból ered. Az egyik forrás a 19. századi evolucionizmus, a másik a 20. század végi ökológia (környezettan). Cseresnyési László szerint a nyelvi ökológia metaforikus elnevezés, amelyet Haugen 1972-ben megjelent művéből eredeztet. Mint Cseresnyési írja: „A nyelveket régen is szokás volt biológiai analógiával önálló ’organizmus’-nak nevezni. A szervezetek és a környezet, illetve a szervezetek egymás közötti hatására utaló Ökologie terminust Ernst Haeckel (1834–1919) német zoológus alkotta 1866-ban.” Cseresnyési számos további publikációt sorol fel, amely a nyelvi ökológia témakörében jelent meg. Pl. Bolinger, Denison, Enninger & Haynes, Mühlhäusler, Mühlhäusler & Fill, Haarmann, Trampe, Weinrich, Strohner, Fill, Maffi, Goatly és Schleppegerl. (Később még más szerzőket is felsorolunk.) Forintos Éva azt is hozzáteszi, hogy a szerzők ökológián „alapvetően azt a társadalmi környezetet értik, amelyben egy adott nyelvet beszélnek, pl. azzal összefüggésben, hogy vajon az adott társadalmi-gazdasági körülmények között előnyös, avagy hátrányt jelent egy adott nyelv használata”. Véleményem szerint ez a kérdés inkább szociolingvisztikai („kontaktlingvisztikai” ~ kontaktuselméleti), sőt szociálpszichológiai vetület, és nem tekinthető nyelvökológiai kérdésnek.
Sokkal inkább nyelvökológiai kérdés, amelyet ugyancsak Forintos Éva Mufwene 2001-ben megjelent írásából (saját fordításában) idéz: „A kutatási területre vonatkozó elgondolása azt jelenti, hogy a társadalmi-gazdasági és etnográfiai környezeten, azaz a külső környezeti tényezőkön, vagyis a külső ökológián (external ecology) túl, amelyben a nyelv evolúciója bekövetkezik, érdemes figyelmet szentelni a nyelv szerkezetének természetére, működésének alapelveire a változás előtt és/vagy annak ideje alatt, vagyis belső ökológiájára (internal ecology).” Nagyon tanulságosak a következő mondatok is, amelyben Mufwene szerint „ezek a külső és belső környezeti tényezők egyidejűleg hatnak minden nyelv-evolúciós helyzetben, és egymást kiegészítő szerepük van a nyelv evolúciós pályagörbéjének meghatározásában a különböző ökológiai feltételek között, beleértve a nyelv grammatikai tulajdonságait és használatának etnográfiai feltételeit is.” Stb.
Meglátásom szerint az ökolingvisztika, a nyelvi ökológia fogalmának az elmúlt másfél évtizedben való sorozatos felbukkanását, népszerűségét a környezetvédelem fontossága tudatosulásának, az ökológia terjedésének, valamint a tudományok ökologizációjának (az ökológiai gondolatok minden tudományban való megjelenésének) köszönhetjük.
A nyelvökológia vagy ökolingvisztika (egyeseknél angol hatásra: „ekolingvisztika”) a formális nyelvelméletekkel szemben, a nyelvészeti pragmatika áramában felbukkanó, elsősorban az antropológiai nyelvészethez (pl. Dell Hymes munkássága) kapcsolódó külső nyelvészeti tudományág, amely külső (környezeti, azon belül etnográfiai) tényezőknek a nyelvre gyakorolt hatását kutatja. A pragmatikai, külső tényezők figyelembevétele olykor szociolingvisztikai és/vagy nyelvpolitikai szempontokat is magával hoz.

(Az ökolingvisztika a magyar nyelvtudományban) A magyar nyelvtudományban az ökolingvisztikai gondolatot (tudomásom szerint) elsőként a Korunk kommunikációs zavarai című konferencián vetették föl – igaz még néven nem nevezve, de már ökológiai (környezeti) tényezőket fölsorolva. Magát a szót talán Péntek János használta először a magyar tudományosságban, amikor a nyelvi közlés zavarait a környezeti viszonyok alapján tipizálta:

természeti környezet – nyelv
kommunikációs áradat
az emotív funkció szűkülése
a közlés szociális környezete
a közlés nyelvi környezete

Péntek egy későbbi írásából megtudhatjuk, hogy eredetileg az 1980-as évek közepén a Korunk című folyóirat egyik ökológiai számába kívánt írni a nyelvi közlés zavarairól. Az elkészült dolgozat végül csak 1990-ben jelent meg. Péntek később ekként mutatja be nyelvökológiai felfogását: „dolgozatomban a nyelvi ökológia általános problematikájába ágyaztam (vagy rejtettem?) a kisebbségi nyelvhasználattal, az anyanyelv akkor már feltűnő eróziójával kapcsolatos gondokat. Külön utaltam a természeti környezet szennyeződésével, károsodásával kapcsolatos közlési zavarokra: a levegőszennyeződésből eredő légzőszervi károsodásra, amely artikulációs zavarokat eredményez, a túl zajos környezet halláskárosító hatására, a magzati fejlődést, majd a gyermek beszédfejlődését és intellektuális fejlődését károsan befolyásoló külső tényezőkre.” Ezt a kutatási felfogást és irányt kommunikációelméletinek nevezhetnénk.

(Nyelv- és kultúrökológia) A nyelvökológia egy másik, sajátos, magyarországi irányzatát Győri-Nagy Sándor alapozta meg az 1990-es évek legelején szadai, majd gödöllői kétnyelvűségi konferenciáin, illetve a Kétnyelvűség című folyóiratával, amelynek alcíme is ez: nyelv- és kultúrökológiai szaklap. Későbbi könyvében már a nyelvészetet (a szerves nyelvészetet) mint környezettudományt határozza meg, amely „szervesen” kötődik az adott környezethez. Ezt a kutatási irányt és felfogást egészen sajátos „metafizikai” nyelvtudománynak tekinthetjük.

(Ökolingvisztikai tényezők) Péntek János tanulmányából kiindulva magam a következő szempontokat vettem figyelembe korunk kommunikációs zavarainak ökolingvisztikai tényezőiként (és valójában továbbra is elsősorban kommunikációelméleti megközelítésben).
A környezet megváltozása, átalakítása, különösen a kimondott környezetszennyezés (pl. korábban az ólomszennyezés, ma a kemizálás, az élelmiszeradalékok használata), újabban talán a géntechnológia alkalmazása nagy valószínűséggel hat a nyelvhasználatra. Ugyancsak ide sorolhatjuk a természetes vagy a természet közeli életmód (táplálkozás, orvoslás) felszámolódását. Ezeknek a tényezőknek egy része közvetlenül (ólom – beszédzavar, olvasászavar), más része közvetetten érvényesül. Föltétlenül ide tartozik még a kultúraváltás (akkulturáció – kultúrák összeolvadása, interkulturális kommunikáció, urbanizáció), amely megzavarta a hagyományos magatartásformákat. A zárt közösségekből való kikerülés (migráció, ingázás, kollégium, munkásszállás, lakóhelyváltás, mobilizáció) sokszor vezetett alkoholizmushoz, más szenvedélybetegséghez. Ezeknek a kommunikációra tett hatására már többen utaltak. Különösen erős környezeti hatásnak tekinthetjük a közösségek, kisközösségek hiányát, amelyre Hankiss Elemér korábbi nagy hatású esszéjében hívta fel a figyelmet:
„Nemcsak áruk és szolgáltatások sora, hanem az egészséges és gazdag emberi-társadalmi lét néhány fontos alkotóeleme is a krónikus hiánycikkek jegyzékén kellene hogy szerepeljen, ha vezetnénk ilyen jegyzéket. Közülük egyetlenegyet emelek itt most ki: a közösséget, az életképes emberi közösségek krónikus hiányát. (Új bekezdés.) E hiányt ma Magyarországon milliók sínylik, de kárát látja társadalmunk fejlődésfolyamata is.”
Külső, környezeti hatásnak tekinthetjük a 20. század végi gyorskultúrát (sebességkultuszt), valamint az ún. szinkronicitást (jelenben élést), különösen az e-nemzedék (más szóval: netnemzedék) világát. Mindezek eredménye rendszerint a „nincs időm” és a fokozott „fáradtság”-élmény. E jelenségek nyelvi hatásait még alig kutattuk. De ez már a második kérdést is érinti.
Előtte azonban vessünk egy pillantást az ökolingvisztikai problémákra! Már 1987-ben leírtam egy cikkem címében: Nyelvi környezetvédelem. Használom a „fenntartható fejlődés” mintájára a „fenntartható nyelv” kifejezést. A 21. században modern ökológiai és nyelvi szemlélet nélkül nem létezhet, nem maradhat fenn az emberiség. Ezért fontos feladat a tudományok „ökologizációja”. Sebeők János 2003 kora nyarán azt írta, hogy a magyarországi választásokon a környezetvédelem a verbális perifériára került. Azaz: nem volt téma. Ha az ökológusok jóslatai – az esetleges túlzásokat, tévedéseket is leszámítva – csak részben is igazak, elkezdődött a visszaszámlálás. Nem értem, nem tudom, hogy csak néhány évtizeddel is előre látó (magát és gyermekeit beleképzelő) politikus, (köz)hivatalnok, közgazdász, mérnök stb. hogy lehetne meg ökológiai szemlélet, sőt mindennapi ökológiai cselekvés nélkül. Az ökológiai és nyelvi problémák egyéb, globális (gazdasági, politikai, ideológiai) jelenségek eredményei. A két terület összekapcsolódására álljon itt néhány (költői, metaforikus) példa:
Az emberiség által kipróbált, állandónak hitt értékek kérdőjeleződnek meg. – Fölszámolódik a nyelvi hagyomány. Hamvas Béla ironikus megfogalmazása szerint a Földön a csönd köre évente 16,5 km-rel szűkül. – A zajnak ökológiai és nyelvi (társadalmi) következményei egyaránt vannak. A zaj nyugtalanságot eredményez, a hangzavarban való kommunikálás csak kiabálás lehet.
Gyorsul a fejlődés, a fogyasztás. – Gyorsul a beszédtempó.
Visszaszorulóban a zöld terület. – Ugyanúgy tűnnek el a nyelvi színek (kifejezések, stílusok, műfajok, sikeres kommunikációs technikák).
Mindent elönt a szemét. – Egyszerűsödik, „durvul” a nyelvhasználat.
Folyik a biológiai sokféleség (biodiverzitás) fölszámolódása. – Javában zajlik a kultúrák, nyelvek sokféleségének az eltűnése. Az UNESCO „jóslata” szerint a világ ma még korlátozottan meglévő kb. háromezer nyelvből több mint kétezer-nyolcszáz ebben az évszázadban eltűnik.
A világon a fogyasztói egyenkultúra uralkodik el. – Egyetlen világnyelv van kialakulóban.
A legfontosabb feladat pedagógiai: a tudatosság terjesztése. A „haladást”, az előrejutást megkövetelő gyorsasággal szembe kell állítani a tudatos, s jóval nagyobb energiát igénylő lassítást. Szükséges a visszavonulni, gondolkodni, emlékezni tudás, a kipróbált, az emberi agy befogadási sebességéhez jobban illő technológiák (szóbeli társalgás, olvasás, írás, játék – és közte természetesen a nyelvi játék) újra fölfedezése, élménnyé tétele.
A kulcs tehát az oktatás, az ismeretterjesztés. Minden szinten. A bölcsőtől a koporsóig. A környezetvédelmi, környezettudatos és a nyelvi ismeretterjesztésé. Csak a sokoldalú tudás, műveltség mentheti meg hosszú távon az emberiséget, ez a „fenntartható fejlődés” záloga. A műveltség ugyanis az egyetlen, amelynek gyarapítása nem ösztönöz pazarlásra, hanem éppen ellenkezőleg a természeti, társadalmi, emberi, nyelvi kapcsolatok ápolásához, társadalmi felelősségtudathoz, tudatossághoz, általában: konfliktusmegoldáshoz, konfliktuskerüléshez vezet. A kultúra, a műveltség az embert gazdagabbá és felelősségteljessé teszi. Bizony létezik a közgazdaságtanon belül művelődésgazdaságtannak nevezett tudományág – amely éppen ezeket a kérdéseket veti föl.
Az persze egészen más kérdés, hogy a gazdaság vezérelte világnak öntörvénye folytán szüksége van-e az érzékeny és tudatos emberre. Átléptük-e már azt a határt, hogy a jelenlegi ismereteink szerinti „legjobb” gazdasági-politikai formáció már öntörvényűen és megakadályozhatatlanul befolyásolja a jövőnket, vagy van még esélyünk nekünk, emberi közösségeknek másfajta megfontolásokra? Például kezdve saját környezetünk, lakóhelyünk, utcánk, kultúránk, nyelvünk védelmén…

Magyarázati modell
A nyelvökológia azonban általában ennél sokkal összetettebb és mélyebb magyarázati keretet kíván adni a nyelvi változásokra, hatásokra, a nyelv működésére, „életére”. Egy ilyen megközelítést képvisel Uno Strauss, akinek elméletét Bartha István interpretálja. A következőkben ebből idézek (nem szó szerint). A fordítás-interpretálás néhány gondolata föltehetőleg jól jelzi a nyelvökológiai megközelítés sajátosságait.
A nyelv egy olyan rendszert alkot, amelyben az entitások bizonyos törvények szerint épülnek egymásra. A nyelv szerkezetét az egymással kölcsönhatásban lévő területek alkotják. A nyelv (beszéd) egy nyílt, dinamikus rendszer, amely képes a környezetéből információkat felvenni, azokat érthető formába önteni. A nyelvrendszereknél is vizsgálni kell, hogy képes-e a rendszer a lényeges tulajdonságokat, magatartási irányzatokat a zavaró befolyásokkal szemben is megtartani. A nyelvi rendszerek a folyamatos külső behatásokkal szemben egyensúlyi állapotot igyekszenek fenntartani. Az egyensúlyi állapot függ a rendszeren belüli és kívüli feltételektől. A nyelvnek önszabályozó, beillesztő, kompenzációs mechanizmusai vannak, amelyekkel a nyelvi rendszer a zavaró befolyásokra reagálni tud. Stb.

(Szociálökológia és nyelv) Nyelvökológiai kérdéseket vet föl az 1990-es évektől folyamatosan Ankerl Géza. is, igaz nyelvökológia helyett a szociálökológia kifejezést használja (pl. Szociálökológiai stratégia a Kárpát-medence őshonos magyarsága fennmaradásáért). Bár a fogalmat nem definiálja, észrevételei, megjegyzései a nyelvökológiai gondolatok sorába tartoznak. Pl. „Az anyanyelv használata nem szűkebb értelemben vett kulturális ’tevékenység’, hanem egy társadalom szociálökológiai életfunkciójához (röviden: megélhetéséhez) szükséges érintkezés általános eszköze.” A továbbiakban a szociálökológiai (nyelvökológiai) stratégiájában rendre felbukkannak olyan kifejezések és szempontok, mint: anyanyelv, anyanyelvvesztés, a nyelvterület fenntartása, kisebbségi nyelv egyenlőségéhez való jog, nyelvpolitikai intézkedések stb. megfogalmazásában az is észrevehető, hogy számára az anyanyelvvédő-nyelvművelő-nyelvpolitikai, végső soron szociálökológiai mozgalmak, törekvések összekapcsolódnak: „Minden eredményes anyanyelvet védő, kibontakoztató mozgalomban alapja magának a szóban forgó vidék lakossága belső igényeinek társadalmi szervezkedés útján való mozgósítása, kollektív akaratnyilvánítása. A svájci és a kanadai francia kisebbség e kitartó, hatékony akcióknak beszédes példáját adja.”
Végeredményben a nyelvökológiai felfogások körébe belesorolhatjuk a legtöbb nyelvpolitikai, nyelvstratégiai jellegű munkát. A különbség leginkább a fő hangsúlyokban van: vagyis, hogy a megközelítés inkább politikai, művelődéstörténeti (esetleg nyelvművelői) társadalomelméleti, történeti, nyelvészeti-e.

(A nyelvtudomány ökologizációja) Mindebből a kis áttekintésből is látható, hogy a nyelvökológia ~ ökolingvisztika sokféle felfogást, irányzatot, nézetet rejt magában. Még nem kristályosodott ki, és még sokféle kutatást, felfogást fognak e névvel illetni.
Annyi azonban nyilvánvaló, hogy külső nyelvészeti, antropológiai jellegű irányzat, amely leginkább a nyelvi változásokra, a nyelvre gyakorolt külső (pl. gazdasági, nyelvpolitikai) hatásokra figyel. Korábban ezzel a nyelvtörténet, illetve a nyelvművelés foglalkozott. Egyfajta „új nyelvművelésben”, a „nyelvstratégiában” fontos helye lehet.
Leginkább a kommunikációelmélet, illetve az új típusú kommunikációelmélet, a nyelvészeti pragmatika körébe sorolható. Egyes témái a szociolingvisztika érdeklődési körébe tartoznak (pl. kontaktusok). Képviselőinek egy része evolucionista, akik a „nyelvi evolúció” megragadására törekszenek. Mások – talán ugyanezt – a nyelvi metafizika révén igyekszenek megtalálni.
A legtipikusabbnak azonban mégis azok a kutatások, hipotézisek tekinthetők, amelyek a külső környezetnek (például a környezetszennyezésnek) a nyelvhasználatra gyakorolt hatását vizsgálják. Ezek a kutatások ugyanis egyértelműen egyfajta ökológiai keretbe illeszthetők, s jól jelzik a nyelvtudomány ökologizációját.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969