2013. I-VI
 

Az evangelikális kísértés - Beszélgetés Sébastien Fath vallásszociológussal

Le Monde: Az egész világon erősen növekszik az evangelikális gyülekezetek népszerűsége. Vajon ezek jelentik a kereszténység jövőjét?
Sébastien Fath: A tendenciák növekvő népszerűséget mutatnak az elkövetkező évtizedre, még akkor is, ha országonként eltérő a helyzet. Az elmúlt harminc évben egyre inkább a Dél felé terjed, főként Dél-Afrika és a Karib-tengeri térség körzetében figyelhető meg a gyors növekedés.
Az egész Földön mintegy fél milliárdra tehető az evangelikális hívők száma. Közülük kétszáz millióra becsülhető a pietista ortodoxok, a doktrinális szigort követők (közöttük a protestáns fundamentalisták) száma, a pünkösdisták és a hit csodacentrikus megközelítését valló karizmatikusok pedig több, mint kétszáz millióan vannak. Ezekhez hozzá kell adni a különböző felekezetekben meglévő evangéliumi irányultságúakat, még akkor is, ha nem intézményesültek semmilyen formában. A hiedelemmel ellentétben a pünkösdisták és karizmatikusok kisebbségben vannak az Egyesült Államok-béli protestánsok körében, azonban többséget alkotnak Dél-Amerikában, Afrikában és Dél-Kelet-Ázsiában. Az egy lakosra jutó misszionáriusok számát illetően manapság Dél-Korea áll az élen a világon.
Le Monde: Hogyan gyakorolják a vallásukat a különböző irányzatok?
Sébastien Fath: Az ortodox pietista irányzat, amelyből az amerikai fundamentalizmus kialakult, a hit ortodox kifejezésére és a dogmákra helyezi a hangsúlyt, miközben elveti a protestáns liberalizmust. A vallásgyakorláshoz hozzátartozik a keresztény aszkézis, a Biblia rendszeres, napi olvasása és az imádság. A transzcendens élmény keresésének, a próféciának vagy a csodakultusznak csekély szerepe van. A pünkösdisták és a karizmatikusok ezekre a csodaszerű megnyilvánulásokra összpontosítanak. A Szentlélek igen közvetlenül, karizmák, az Isten által adott különleges képességek: úgy mint gyógyítás, jövőbe látás, tanítás illetőleg a pünkösdizmus esetében: glosszolália, ismeretlen nyelveken való beszélés csodás képessége révén jelenik meg a hívő életében.
A két irányzat közös jellemzője, hogy az ember nem születik kereszténynek, hanem megtérés útján válik azzá. Ez az újjászületés tézise, a hívőnek van egy „előélete”, amely a bűnben telik, és ezt követi az igazi, az újjászületést követő élete.
Le Monde:: Mivel magyarázható a nagy lelkesedés eme egyházak iránt?
Sébastien Fath: A siker egyik kulcsa az a közösségi érzés, mellyel ezek az egyházak alternatívát nyújtanak korunk individualista társadalmaival szemben. A nagyvárosokban magányosan élő embereknek fogódzót jelentenek. Ezek a „gondoskodó közösségek” magukra vállalják a hívő valamennyi szükségletének, legyen az spirituális, lelki vagy fizikai, kielégítését. Gondozást nyújtanak a lelki szenvedésre, de élelmiszersegélyt, ruhát is osztanak, munkát is közvetítenek. És egy másik fontos tényező, főleg a nyugati társadalmakban: alkalmazkodva a világi társadalom hedonizmusához, az önmegvalósítás spiritualitására helyezik a hangsúlyt. Egyszerűsített formájú, az utca embere számára könnyen emészthető remény- és értékcsomagokat is kínálnak ezek a mozgalmak. Az olyan társadalmakban, ahol valóságos információtenger veszi körül az embereket, Jézus Krisztus és a Biblia biztos tájékozódási pontját kínálják.
Le Monde: Mi lehet a hozadékuk ezeknek az egyházaknak?
Sébastien Fath: Különbözőségük ellenére sikeresen működnek, mert igen demokratikus kultúrát képviselnek. Még akkor is, ha vannak lényeges kivételek, például egyes karizmatikus szekták esetében. Egyebekben kevéssé központosított mozgalmakról van szó, ahol a lelkészt választják, a költségvetést megszavazzák, ahol a világiaknak jelentős szerepük van, és ahol elvileg nem írják elő felülről a híveknek, hogy miben kell hinniük. Bizonyos társadalmakban e mozgalmak fejlődése párhuzamosan halad a gondolkodás demokratikus átalakulásával. A vallási hit segít feloldani bizonyos beidegződéseket. Néha az egyetlen keretet nyújtja ama dolgok kifejezésére, melyeket politikai síkon nem lehet kimondani. Ugyanakkor egyfajta, a modernitás bizonyos narratíváiból, elsősorban a marxizmusból való kiábrándultságra is rámutat: Dél-Amerikában a szegényeknek felülről diktált vallás, a felszabadulás teológiája helyébe mind inkább a szegények saját vallása, a pünkösdista teológia lép.
Le Monde:: Kivételeket említett. Milyen veszélyeket jelenthetnek ezek a mozgalmak?
Sébastien Fath: A populizmus és a leegyszerűsítés veszélyét hordozhatják magukban, erős közösségi kontrollal, a bezárkózás veszélyével, sőt szektás elhajlással, mint például az a „harmadik hullámhoz” tartozó karizmatizmussal történt. Ebben a nyolcvanas évek eleje óta kibontakozó irányzatban egy olyan manicheus világlátás diadalmaskodott, amely szerint „az ördög mindenütt jelen van”. Ezért a világot imádsággal kell „megtisztítani”. Ez a fajta harci logika egy önmagát vezérnek kikiáltó „prófétát” igényel. A demokratikus szabályozási folyamat ebben az esetben vereségeken és győzelmeken keresztül halad előre. Franciaországban a pünkösdista és karizmatikus mozgalmak negyede ehhez az irányzathoz tartozik, ami a modernitás válságát jelzi. Az evangéliumi alkotások és mozgalmak fellendülése a közigazgatás és a politikai szereplők kudarcát is mutatja a civil társadalom igényeinek megválaszolásában (különösen Afrikában). Marad a kérdés, hogy az evangelikális egyházak képesek lesznek-e dinamizálni a társadalmat, vagy pedig konkurenciájukkal még inkább elsorvasztják az amúgy is gyengén működő közszolgáltatásokat.
Le Monde:: Milyen hatást gyakorolhatnak ezek az Egyházak a hit alakulására a jövőben?
Sébastien Fath: Egy dolog biztos: a vallási ügyekben alapvető tendencia a vallás perszonalizálódása. Vannak, akik katolikusnak születnek, majd valamelyik evangelikális felekezetben folytatják, és végül buddhistaként végzik. Az evangelikális mozgalmak jellemzői, melyeket más vallások is átvesznek, megfelelnek a vallástörténet jelenlegi állapotának.
Erős jelenlét Délen: Az evangéliumi közösségek tagjainak aránya az alábbi országokban a legmagasabb: Guatemala (60 % ), Brazília (49 %), Kenya (56 %), Fülöp-szigetek (44 %) Dél-Afrika (34 %), Egyesült Államok: 23 %. 1972–ben az Egyesült Államok adta a protestáns misszionáriusok 65 %-át az egész világon. 2001-ben ez az arány már csak 47 % volt, és a csökkenés tovább folytatódik, a déli országok javára. Az evangelikális hívők Észak-Amerikában és Európában 1970-ben 25, 1990-ben 36 százalékos arányt képviselt a keresztények között. Peter Brierley vallásszociológus 2030-ra 42, 2050-re 47 százalékos arányt jósol. A déli féltekén (1970-ben 14 % ) 2050-ben 46 százalék lehet ez az arány. Dél-Amerikában (1970 – 4%) 2010-re 31 százalékra, 2050-re 39 százalékra emelkedhet.

(le Monde)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969