2013. I-VI
 

Franklin D. Roosevelt háborús politikája II.
Czettler Antal

A nyugati hatalmak a demokrácia és a keresztény civilizáció védelmében vették fel a harcot a totalitárius, újpogány Harmadik Birodalom ellen. A háború jellege Franciaország összeomlása után sem változott. Anglia ugyan egyedül harcolt tovább, de a Roosevelt elnök vezette Amerika 1940 nyara óta — ám főleg Roosevelt harmadszori megválasztása után — „meg nem üzent háborút” (undeclared war) folytatott Anglia oldalán, mint a „demokrácia arzenálja”. Roosevelt még 1941. januári State of the union-üzenetében is hangoztatta, hogy a harc nemcsak a véleménynyilvánítás, de a vallás szabadsága védelmében is folyik. A Kearny cirkáló elsüllyesztése után, 1941 októberében többek között e szavakat mondta: „Ha a hitlerizmus az egész világot, így az amerikai kontinenst is meghódítja (ez egyébként földrajzi és fizikai lehetetlenség volt), az egész világon minden vallást el fognak törölni. Ez a kijelentés nem volt több propagandafogásnál. A nemzetiszocializmus keresztényellenes ideológiája ugyan nyilvánvaló volt, de Hitlernek és a párt fő ideológusának, Alfred Rosenbergnek nem volt az egész világra érvényes elmélete, ellentétben a bolsevizmussal, vagy hivatalos nevén: a marxizmus-leninizmussal. Az olasz fasizmus a kereszténységgel szemben a jóindulatú semlegesség álIáspontjára helyezkedett, az amerikai liberális felfogás szerint szintén totalitáriusnak tekintett Franco és Salazar rendszere pedig a katolikus szociális tanításon alapuló klerikális diktatúrát teremtett Spanyolországban, illetve Portugáliában.
A Hitler ellen harcoló koalíció jellege a német–szovjet háború kitörése után, 1941 júniusában megváltozott. A valamikor szenvedélyesen antikommunista Churchill euforikus lelkesedéssel fogadta a háború kitörésének hírét, s titkárának, John Colville-nek, aki a brit kormányfőt antikommunista múltjára figyelmeztette, így válaszolt: „Egyetlen célom Hitler megsemmisítése, s ha Hitler a poklot támadta volna meg, akkor őfelsége, a sátán előtt tenném reverenciámat.” 1941. június 22-ei rádióbeszédében szolidaritást vállalt a németek által lemészárolt orosz parasztokkal, s kijelentette, hogy a Szovjetunió Anglia céljaiért is harcol. Churchill e beszédében megfeledkezni látszott arról, hogy az orosz paraszt már több mint egy évtizede nem védhette saját földjét, hiszen Sztálin a XX. században példátlan brutalitással hajtotta végre a mezőgazdaság kollektivizálását, s célja elérésének érdekében az orosz és ukrán parasztok millióit gyilkoltatta meg. Érdekes módon az Egyesült Államokban elégtétellel, de kevesebb lelkesedéssel vették tudomásul a német–szovjet háborút, mint Angliában. Sumner Welles helyettes külügyi államtitkár 1941. június 24-ei nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a szovjet rendszer éppúgy elvetendő, mint a náci diktatúra, de a pillanatnyi nemzetközi helyzetben az utóbbi látszik veszélyesebbnek, s ezért Angliával egyetértésben meg kell vizsgálni, milyen segítséget nyújthat az Egyesült Államok az oroszoknak, hogy megakadályozza a szovjet állam összeomlását, amelynek következtében Hitler óriási előnyre tehetne szert, s veszélyeztetné a nyugati hemiszféra biztonságát.
Az angol és az amerikai vezérkarok ugyanis — akárcsak Hitler és a német tábornokok — abból a téves premisszából indultak ki, hogy a Vörös Hadsereg legfeljebb két-három hónapig tud ellenállni a német hadigépezet rohamának. Miként már az atlanti konferenciát tárgyaló fejezetben említettem, mind a brit–amerikai katonai vezetők, mind Churchill és Roosevelt attól félt, hogy a szovjet rendszer összeomlása után Hitler az orosz nyersanyagforrások birtokában elég erős lesz ahhoz, hogy elfoglalja Spanyolországot, Portugáliát, a Kanári- és az Azori-szigeteket, s így veszélyeztetheti nemcsak Anglia, hanem az amerikai kontinens biztonságát is. Ettől eltérő felfogást vallott Harry Hopkins, az elnök biztonsági tanácsadója, aki 1941. júliusi moszkvai útjáról az atlanti konferenciára utazva a Szovjetunió ellenálló erejét bizakodóbban ítélte meg, így Churchill és Roosevelt elhatározta: Moszkvába küldik Averell Harriman amerikai diplomatát és Lord Beaverbrook brit hadfelszerelési minisztert azzal a céllal, hogy a Sztálinnal folytatott tárgyalások alapján kipuhatolják, milyen segítségre van szüksége a szovjet államnak és a Vörös Hadseregnek ahhoz, hogy eredményesen folytathassa a harcot a támadó német Wehrmacht ellen.


1. oldal következő>>

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969