2013. I-VI
 

Hit és tudomány találkozása - pedagógiai nézőpontból
Gróz Andrea

„a tudomány átlépte határait szcientizmus lett, teljes világnézetet akar nyújtani, jogtalanul. A tudomány – saját módszereivel – kikutatja a természet törvényeit, hipotéziseket állít fel és eljuthat a saját területét jellemző bizonyossági fokra. De amikor a tudás, mint olyan, kimondta az utolsó szót, az ember továbbkérdez. A lét végső értelmét kutatva – most már metafizikai síkon mozogva – eljuthat a lét Forrásához, a végső Igazsághoz, Istenhez.”
(Szabó Ferenc teológus)

A tudományközi párbeszéd-panelek konstruálásához nem foghatunk hozzá anélkül, hogy a posztmodern jelenségnek egy lehetséges megközelítés szerinti artikulációjára ne törekednénk. „A modernitásról szóló hatalmas szövegkorpusz legfelületesebb áttekintése is különféle – és gyakran egymásnak ellentmondó – hangok kakofóniáját hozza felszínre” – írja Rita Felski A modernitás és a feminizmus című alapvető jelentőségű tanulmányában. Felski a fogalom új szempontú megragadásához többek között idézi Max Weber gondolatait, miszerint a modernitás, „a stabilitás, koherencia, fegyelem és a világuralom kultúrájából emelkedett ki; ugyanakkor „az idő, a tér és az okozatiság szaggatottságának a tapasztalata” felé mutat, mely „ideiglenessé, illékonnyá és esetlegessé” válik.
Míg az egyes szellemtudományi megfontolások – Jürgen Habermaséi, Vincent Descombes-éi a felülkerekedést, illetve a jövőre irányulás gesztusát hangsúlyozzák, addig e nézőpontot teljesebbé teszi Lawrence E. Cahoone állítása, miszerint a „modernitás nem homogén Zeitgeist, mely a történelem egy bizonyos pillanatában született meg, hanem egymásba kapcsolódó intézményrendszerbeli, kulturális és filozófiai tendenciák összessége alkotja, melyek egymástól eltérő időszakokban jönnek létre és fejlődnek, és csak visszatekintve határozzuk meg őket „modernként”. Mindamellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szcientizmus térhódítását sem, ugyanis itt, a 21. század elején e beállítódás a kortárs tudományelméletek jellemző tendenciáinak tekinthető.
Ha a posztmodern jelenségre úgy is fókuszálunk, mint dehumanizáló, elidegenítő folyamatok metszéspontjára, kikerülhetetlen kategória az értékek válságának vizsgálata. Az értékek együttéléséből, sokféleségéből eredő dehumanizáló jelenségek, következmények nem csupán a köznapi párbeszéd tárgyát képezik, hanem a tudományközi diszkurzusoknak is fontos imperatívuszát jelentik.
„A XX. századvég legnagyobb kihívásai a környezeti problémák (környezetszennyezés, környezeti ártalmak), a testi-lelki egészség romlása, s a szilárd értékközvetítés hiányában a szociális viselkedés hanyatlása.” – írja Kovátsné Németh Mária Pedagógiai rendszerek, elvek és értékek az ezredfordulón című munkájában.
Meghatározó, időtálló vonatkoztatási paraméterek, elvek hiátusáról van szó, melyek nem csupán az egyén eligazodását segítik a múlt század vége, illetve a 21. század kihívásai között, hanem méltó, releváns entitásként jelenvalóságukban állandósult értékeket jelenthetnek az ember számára. A pedagógia szemszögéből szintén megjelenik fontos, meghatározó igényként egy egyetemes értékeket megfogalmazó nevelési normarendszer életre hívása, létjogosultsága.
E gondolatmenet fősodrában releváns megközelítési lehetőségként artikulálódik a tudomány és vallás tématerületeinek szellemi találkozása. Egyrészt felidézhetjük – akár az említett összefüggés mottójaként – Bölcskei Gusztáv nézőpontját, miszerint: „Becsületes tudománynak – a kereszténység részéről – hiteles keresztényekre van szüksége, mert a becsületes tudósok és a hiteles keresztények jól tudnak együtt élni.” Másrészt egyértelműen megragadhatóvá válik a hétköznapok valóságában, a médiában, a társadalmi kommunikációban a hit, a vallás reneszánsza, illetve valamifajta megújhodási, újraértelmezési attitűd áttörése észlelhető.
E folyamatban természetesen megragadható a hithez, a vallási értékekhez – mind szilárd, időtálló alaphoz – való viszonyulás, egyfajta emocionális vonzódás. A sokféle vallás honi együttélésén belül, ha kiemeljük a kereszténység hitvilágát – ezt tesszük abból a megfontolásból is, hogy a vallást gyakorlók köre itt, a 21. század elején is legnagyobb számban e csoporthoz tartozik – akkor erre koncepiálva megállapíthatjuk, hogy a Szentírás maga túlmutat saját korán, minden korhoz szól, időszerűsége örök.
Míg a tudomány a tudományos kutatás módszereit használva, az egyes állításokat empirikus, racionális és kísérleti vizsgálat tárgyává teszi, addig a vallás túllép a tapasztalati tények és a logika kategóriáin. Mindemellett meg kell jegyeznünk, hogy a vallás, vallásos hit nem szorul bizonyításra, így a tudomány igazolására. Hozzátesszük, a tudomány nem ismer végleges, abszolút igazságokat. A tudománynak határai vannak, mely fogalmi meghatározottság jelenti azt is, hogy képtelen megragadni a valóság bonyolult szövetét, végső kérdéseket nem tud megválaszolni. További oppozícióként felmerül annak az intenciónak a vizsgálata is, hogy a tudomány és vallás egymáshoz közelítése nyomán milyen aspirációkat, késztetéseket tudunk – tágan értelmezve – a két tématerület kapcsán megjeleníteni. Míg a tudományos ismeretszerzést az „ismeretlenség” motiválja, addig – leegyszerűsítve – a hitet a hitetlenség. Sem a hit, sem a tudomány nem szünteti meg önmagát, a maguk választotta kérdéseket a maguk eszközeikkel meg is válaszolják – olvasható Paul Kurtz: Kompatibilis-e a tudomány és a vallás? című esszéjében. Megjegyzem, hogy a vallásfilozófusok, teológusok a hitetlenséget is egyfajta hitnek tartják, így az ateizmus is összevethető a tudománnyal, mert az is hit. Hasonlóság, illetve a fentebb már árnyalt egymáshoz közelítés, párbeszéd lehetősége abból az elméleti megfontolásból is eredeztethető, hogy a hit maga is a valóság valami nem látható részére vonatkozik.
Említettük a régi szent iratok állandóság-értékét, ebből adódóan felvetődik, s megfogalmazódik az az ellentmondás, hogy a kereszténység ugyan – látszólag – megelégszik a régi tételekkel, mégis képes felelni a kor kihívásaira. Igen, a tudományok világában ez lenne a szerepe, ezért a teológia próbálja ezt magára vállalni.
Egy egészen szemléletes példa nagyszerűen alátámasztja ama állítást, miszerint ahogy permanensen változnak többek között az iskolai taneszközök (például az egyes tantárgyak tankönyvei) úgy tekinthető állandósult dokumentumnak a Könyvek Könyve, a Biblia. Bölcskei Gusztáv szerint így a vallásnak nem lehet fontosabb szerepe, mint megőrizni és művelni, ugyanakkor az értékeket kulturálni és konzerválni. Mind a tudományok, mind pedig a művészetek, s az emberi társadalmak, az élővilág számára egyaránt fontos globális intencióként jelentkezik a teremtett világ megőrzése.
Hogyan él az ember azokkal a lehetőségekkel, amelyek a tudomány révén a kezébe kerültek? E felvetődő problémát a tudomány önmagában nem képes megoldani. A neveléstudomány és a vallás (hit és teológia) együttese az interdiszciplináris kapcsolatok halmazától – egy lehetséges megoldási válaszként – értékekre fókuszálva keresi metszéspontjait. Miért van szükség újfajta reagálási módok megfogalmazására? „Az új század első éveinek meghatározó jelentőségű folyamatai… arra utalnak, hogy a változások irányának meghatározása, előrejelzése egyre bizonytalanabb. A világfejlődésben ugyanis szinte példa nélkül áll a nagy jelentőségű, korszakokat formáló transzformációk koncentrálódása… Ez átfogja a 20. század utolsó harmadát s a 21. század első évtizedeit. Következményeik, kölcsönhatásaik sokoldalúak, és számos vonatkozásban bizonytalanabbá teszik a fejlődés kilátásait. Fontos transzformációk egybeesése a társadalomtudományok számára is példátlan kihívás…” -írja Simai Mihály akadémikus „A globalizáció emberi dimenziói és a 21. század kihívásai” című tanulmányában.
Hasonlóan, már a 20. század harmadik harmadában megfogalmazódó társadalmi párbeszéd pregnáns kérdése a természeti válság, a globális problémák oki háttere. A gondolkodás fősodrában az az imperatívusz áll, miszerint a tudományos és technikai evolúció fejlődése gyorsabb ütemű, mint az emberiség, a társadalmak erkölcsi- és intellektuális fejlődése. Témánk szempontjából artikulálódik a felvetés: milyen választ tud adni a tudomány és a teológia az említett globális problémakör kapcsán a környezeti válság problémáira? A tudomány oldaláról jelen írásban a pedagógiai gondolkodás nézőpontjából fókuszálunk az egyes lehetséges válaszok mellérendelése nyomán. A pedagógiai valóság, az iskola világa számára is nagy kihívást jelent az egyre súlyosbodó globális ártalmakra adekvát magatartás- és viselkedés minták alakítása, komplex személyiségbeli diszpozíciók fejlesztése. Ugyanakkor nem utolsósorban a probléma, a gócpont preventív jelenségének az erősítése, tudatosítása is meghatározó nevelési feladat, a célok, s tanítási tartalmak permanens átgondolása, újrafogalmazása mellett.
A jelenkor, a 21. század embere, az egyes ember számára milyen módon tud – szűken értelmezve a praktikus gondolkodásban áthatóan megjelenni az elemzett interdiszciplináris kérdés- és problémakör? A vallást, magát a hitet úgy tekintjük, mint ajándékot, mely transzformálja azt a meggyőződést, miszerint az életnek, a személyes létnek értelme van. Ezen összefüggés sugallja azt az erkölcsi tételt is, hogy a mindennapokban megtestesülő lényeg megtalálása elvezeti az egyes embert arra a feltételezésre, hogy feladata, s felelőssége van!


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969