2013. I-VI
 

Kisvállalkozás, nagy lehetőség Magyarországon
Lukács Gergely Sándor

A nagyvállalatok érdekérvényesítő képessége világszerte és Magyarországon is csaknem korlátlan. Ezt bizonyítja az is, hogy a nagyvállalatoké csaknem az összes kedvezmény és nettó kedvezményezettjei az önkormányzati és költségvetési támogatásoknak.
Lassan már megszokjuk, hogy mindenki a globálisan operáló nagyvállalatokról beszél, miközben tudjuk: világszerte a kisvállalkozások foglalkoztatják a munkaerő több, mint felét; hazánkban még a jelenlegi sanyarú körülmények között is több, mint kétharmadát. Magyarországon nagy hagyománya van a kisvállalkozásoknak; ez gazdaságunk egyik legfőbb erőssége. A kisvállalkozások döntő szerepet játszanak az országban oly égetően szükséges tőkevonzó képesség növelésében, a területi egyenlőtlenségek csökkentésében, a versenyképesség javításában, valamint a foglalkoztatásban. Ugyanis a kisvállalkozásokat a magas foglalkoztatási képesség és a munkaerőre vetített viszonylag alacsony tőkeszükséglet jellemzi.
A sikeres magyar vidékfejlesztés alapvető feltétele a helyi lakosság széles körű részvételével megalkotott stratégia. Ebben kerülnek kijelölésre azok a hosszú távú célok, amelyek mentén egy-egy település, kistérség, régió jövőbeni fejlesztése megvalósulhat. Ebben a stratégiában kell megfogalmazni a már létező és ezután létrehozandó kulturális-, oktatási-, egészségügyi-, ipari-, agrár-, szolgáltatási-, fejlesztéseket, amelyek biztosítják a lakosság növekvő életszínvonalának legfontosabb feltételeit. Az nyilvánvaló, hogy csak a foglalkoztatási szint alapvető növelése mellett alakulhatnak úgy az életviszonyok, hogy az megfeleljen a népesség modern kori igényeinek.
Felértékelődött a kisvállalkozások szerepe a vidéki térségek fejlesztésében és különösen a hátrányos helyzetűek esélyeinek javításában. Eddig az áttörés elmaradásának – az ésszerűtlen szabályozás mellett – egyik fontos oka az, hogy a kisvállalkozások tevékenységét nem segítette megfelelő, saját érdekű tanácsadó szolgálat, szellemi logisztikai rendszer. Ezt a szerepet töltheti be az általunk megtervezett NEmzeti Kisvállalkozás TÁmogató Rendszer, a NEKTÁR. De mielőtt ezt ismertetnénk, bemutatjuk azokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak a mai helyzet kialakulásához. Mert amíg nincs helytálló diagnózis, addig lehetetlen hatékony gyógymódot javasolni.

(Átalakult a foglalkoztatási szerkezet) A gazdaságtörténet tanulsága szerint az egész termelő tevékenység jellemzője az, hogy a fejlődés egyre kevesebb ember foglalkoztatását teszi indokolttá. A legfejlettebb gazdaságú- és életszínvonalú országokban az összes foglalkoztatottból már a XX. század hatvanas évei óta kevesebb embert foglalkoztatnak a termelő szférában, mint a szolgáltatási ágazatokban.
Ez a folyamat játszódott le kissé megkésetten Magyarországon is, hiszen amíg 1940-ben a keresőképes lakosságnak 53 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, addig ez az arány 2001-re kevesebb, mint a nyolcadára esett vissza, vagyis 6,19 százalékra csökkent. Az iparban foglalkoztatottak aránya 2001-ben 34,22 százalék, a szolgáltatásokban és építőiparban dolgozóké pedig 59,59 százalék. (KSH 2001.)
A legfejlettebb országokban hasonló folyamatok játszódtak le az iparban is. A múlt század hatvanas éveire a tercier, szolgáltatási szektor alkalmazottainak száma már meghaladta az ipariakét. Jelenleg az a helyzet, hogy az OECD országokban a szolgáltatásokban 60-74 százalék körüli, az iparban 25-28 százalék, a mezőgazdaságban, pedig 2-5 százalék a foglalkoztatottak aránya. (KSH 1999.)
Az is számos gazdaságtörténeti tanulsággal szolgál, hogy Magyarországon 2001-ben az ipari ágazatok közül a feldolgozóipar alkalmazta a legtöbb személyt. Az egész ipar 1048,3 ezer főt alkalmazott, ebből 955,8 ezret a feldolgozóipar, ami 91,2 százalékos aránynak felel meg. Ennyiben akár modern szerkezetűnek is nevezhetnénk a magyar ipart, ha nem kellene szembesülnünk az egyes régiók közötti iparosodottságbeli nagy különbségekkel, ami persze összefügg a szerkezettel is.
Itt jegyezzük meg, hogy az Európai Unió gyakorlatához igazodva, munkánk során nem foglalkozunk a mezőgazdasági vállalkozásokkal, mert azok csaknem minden tekintetben külön elbírálásban részesülnek. Munkánknak tárgya ugyanakkor az élelmiszer-feldolgozás, ami ma már valójában kifejezetten ipari tevékenység. Amit az is bizonyít, hogy a speciális, kis mennyiségben, ám különleges minőségben előállított helyi kuriozitásokkal együtt minden élelmiszeripari tevékenység sokkal inkább ipari jellegű tudást, mentalitást mintsem agrár szakismereteket kíván.
A hazai gazdaságszerkezet gondjaira utal, hogy 2001-ben a foglalkoztatottak 21,2 százaléka kapta közvetlenül vagy közvetve fizetését az államtól, és azóta ez az arány nemhogy javult volna, de tovább romlott. Ami azt jelenti, hogy a szolgáltatásban dolgozóknak 36,3 százaléka tulajdonképpen állami/önkormányzati alkalmazott.
Nyilvánvaló, hogy az alacsony feldolgozottságra, gyenge külkereskedelmi munkára „alapozott” hazai gazdaságfejlesztést sokkal gyorsabb tempóban kellene feladni. Termékexportunkon belül egyre inkább növelni kell a magas hazai hozzáadott értéket hordozó exportot. Ezek mellett – hangsúlyozzuk, nem ezek rovására – tempósan kell növelni a szolgáltatástermelést és -exportot is. Ahogyan az iparban, úgy a szolgáltatásokban is terméktömeg helyett értéktömeget, sőt értéktöbblettömeget kell előállítani és exportálni. Konzekvens módon kell alkalmazkodni az árugazdaság logikájához, ahol már rég nem (csak) azok a sikeres nemzetek/vállalkozók, amelyek/akik azt csinálnak, amit mindenki tud és abból sokat, hanem azoké a jólét, akik a lehető legkevesebb termékkel állítják elő a legtöbb nyereséget. Piaci résekbe való behatolásra kell tehát törekednie a magyar gazdaság minden olyan szereplőjének, amely rendelkezik a nemzetközileg is versenyképes termelés/szolgáltatás feltételeivel. Ezek a célok meg sem közelíthetők anélkül, hogy a kisvállalkozásokat ne segítenénk olyan helyzetbe kerülni, hogy versenybe szállhassanak a hazai és – egymással összefogva - a nemzetközi piacokon.

(A tudás és a mentalitás átalakítása) Az előttünk álló nemzeti modernizáció nem valósítható meg a tudás és a mentalitás átalakítása nélkül. Mivel minden először a gondolkodásban, vagyis a tudás és emóció által formált és befolyásolt fantáziában megy végbe, ezért először a tudáskészletet és a mentalitást kell átformálni. Csak így leszünk képesek egy összerendezettebb és hatékonyabb cselekvésre.
A tudással és információval kitágított valóság, a tulajdonos felelősségével és a munkavégzés örömével folytatott termelés, kereskedelem és minden másfajta szolgáltatás két évtizeden belül lehetővé teheti Magyarországnak, hogy exportja megduplázódjék. Erre a kitartó akarattal, egyre több piaci és termelési ismerettel rendelkező (kis)vállalkozók, az erős civil társadalom és a hatékony állam együttműködése ad jobb esélyt. Ebben a szorgalom és tudásdúsabb jövőben lesz fontos szerepe a modern, kisvállalkozói érdeket szolgáló tanácsadásnak.
Sokféleképpen lehet értékelni azt, ami 1990 óta a magyar gazdaságban történt. Most a kisvállalkozások szemszögéből vizsgáljuk ezt az időszakot. Előrebocsátjuk, az ország legfőbb gondjának azt tartjuk, hogy több oknál fogva kevés jövedelmet termel. Ha pedig kevés a jövedelem, akkor nincs az az elosztási rendszer, amely képes jól működni. Márpedig a jó bizáncival kevert dzsentri hagyományt követve nálunk a vezetők állandóan azon törik a fejüket, hogyan lehetne minél többet elosztani. Meg kellene végre fordítani a logikát: azon kellene fáradozni, hogy miként lehet a szabályozással, a közszellem hatékony befolyásolásával egyre több jövedelmet előállítani az országban. De eddig mindig a munka könnyebb végét markolászták azok, akiknek az lett volna a feladata, hogy elősegítse az országos gyarapodást. A kevés jövedelem egyik oka, hogy a munkaképes lakosságnak alig több mint a fele végez olyan munkát, amely után közterheket is visel. A kevés jövedelem másik oka az, hogy a gazdasági átalakulás során egyetlen hazai multinacionális cég sem alakult ki, illetve maradt talpon. Napjainkban vagyunk szemtanúi az egykor világszerte ismert Ganz-maradványok haláltusájának, mert ahelyett, hogy az egész konglomerátumot egyben tartva tudatos állami gazdaságpolitikai háttérrel, nemzetközi energetikai és közlekedési céggé fejlesztették volna, hagyták szétszedni, összerakni, majd megint szétszedni. Így azután nem csoda, hogy tönkrement.

(Magyar magánosítás kisvállalkozói szemmel) Hasonló sorsra jutott az Ikarusz, amely az 1980-as évek végén a világon a legtöbb autóbuszt gyártó vállalat volt. Az ott felhalmozott szakértelem, tervezői tudás, gép- és kárpitos ipari szakmai kultúra semmivé foszlott. A társadalom a nélkül mondott le ezekről az értékekről, hogy abból bármit is hasznosított volna, legfeljebb változó szerencsével az épületek hasznosultak, márpedig jól tudjuk, hogy egy ipari kultúrának a modern korban az épületek mindössze alig néhány százaléknyi részét teszik ki.
Mindenki emlékszik a jól csengő hazai márkanévre, a Lehelre, amely először Zanussi lett, majd Elektrolux. Ebben az esetben legalább annyi vigaszunk lehet, hogy nem ment tönkre, sőt egyre nagyobb mennyiséget és egyre jobb minőséget állít elő a háztartásigép-ágazatban. Ám itt is meg kell jegyezni: a cég haszna nem a magyar államot, illetve nem a magyar vállalkozókat gyarapítja. Azt gondolom, joggal merül fel a kérdés, ha a kétmilliós lakosságú Szlovénia képes volt nemzeti tulajdonban megtartani és legalább regionális vállalattá menteni, fejleszteni a Gorenje márkát, akkor ez miért nem sikerült Magyarországnak a Lehel esetében.
Nem jutott jobb sors a mezőgépgyártásnak sem, amely a 80-as évek közepén közel húszezer embernek adott munkát, jelenleg néhány százan működnek ebben az iparágban. Kizártnak tartjuk, hogy a csaknem száz éves MOM-ban nem halmozódott fel annyi ipari-szellemi érték, hogy az megállta volna a helyét a szabad piacon is.
Nem soroljuk tovább a kihagyott lehetőségeket, de megjegyezzük, hogy ha volnának hazai multik, akkor azok köré több százezer főt foglalkoztató hazai beszállítói, bedolgozói, szolgáltatói hálózat volna szervezhető. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a nemzetközi színtéren operáló világvándor óriásvállalatok nem szeretnek magányosan (telep)helyet változtatni, hanem a megszokott beszállítóikat, bedolgozóikat, szolgáltatóikat is magukkal hozták hozzánk is. Ezzel alapvető módon csökkentik a kedvező hatásokat, hiszen a hazai kis- vállalkozások nem juthatnak megrendeléshez. Legfeljebb a beszállítók bedolgozóiként, vagy ami még rosszabb, a bedolgozók alvállalkozóiként juthatnak csak munkához, olyan nyomott áron, amely többnyire csak a tönkremenéshez elegendő, de a korszerű gépesítéshez semmiképpen.
Azt is érdemes firtatni, hogy vajon a hazai nagy cégek privatizációjánál és a globális cégek hazai letelepedése előtt miért nem került írták elő a hosszú távú bedolgozói, beszállítói hálózatok megteremtését és tartós működtetését hazai vállalkozókkal, kisvállalkozókkal. (Megjegyezzük: a magyar privatizációt lehet sikersorozatként, avagy nemzeti tragédiaként értelmezni, azonban azt gondolom, hogy a differenciált gondolkodás számára mindkét értelmezés elfogadhatatlan.)

(Kevés a hazai beszállító, bedolgozó) Baj, hogy nincs hazai multinacionális cég, de nem baj, hogy van sok külföldi multi Magyarországon, sőt ez utóbbi kifejezetten előnyös (lehet). A fő baj az, hogy nincs jelentős hazai beszállítói, bedolgozói, szolgáltatói kisvállalkozói rendszer, amely tartós együttélésben létezne velük. Ennek a főbajnak az egyik okozója az elmondottakon kívül az, hogy nincs az állam által létrehozott hatékony szervezeti rendszer, amely a kisvállalkozókat helyzetbe hozná, bedolgozóként, beszállítóként, szolgáltatóként. Ugyanis a kisvállalkozások ereje, fontossága együttesen óriási, egyenként azonban elhanyagolható. Ahhoz, hogy együttes hatásukat az ország hasznosítani legyen képes, ahhoz őket szolgáló, szervezett rendszerre van szükség.
A sikeres magyar modernizáció érdekében a magántulajdonon alapuló gazdaságban egyre erőteljesebben kell érvényesülnie a személyi, etnikai, területi hátrányokat kiegyenlítő mechanizmusoknak, nemcsak az európai normáknak megfelelő társadalmi szolidaritás, de az egész magyar társadalom versenyképessége, szolidaritása, jóléte érdekében is. Sőt, csak a versenyképesség szintjének hathatós növelése által lehet esélye az országon belüli területi kiegyenlítődésnek. A modern állam, ha sikeres országot akar menedzselni, akkor nemzeti stratégiát dolgoztat ki, majd koordinálja annak megvalósítását, megteremti a megvalósítás feltételrendszerét és szervezi a megvalósítást.

(Kevés a foglalkoztatott és hiányzik a kisvállalkozói összefogás) A magyar gazdaság, de főként a vidék fő gondja az utóbbi évtizedben az alacsony foglalkoztatási ráta mellett is létező nagy mértékű munkanélküliség. Amíg az országos munkanélküliségi ráta 7,5 százalék, addig vannak olyan kistérségek, települések, ahol ez eléri a 30-40 százalékot. Ha igaz, hogy ez a fő gond ezeken a településeken, akkor a kitörés a munkahelyteremtéssel kezdődik. Nyilvánvaló, hogy csak a foglalkoztatási szint alapvető növelése mellett alakulhatnak úgy az életviszonyok, hogy az megfeleljen a népesség modern kori igényeinek. Márpedig közismert tény, hogy a munkalehetőség leghatékonyabb teremtőhelye a kisvállalkozás. Nem kell ahhoz túlságosan nagy stratégának lenni, hogy a munkanélküliség kezelésére fordított százmilliárdok növelése helyett a kisvállalkozások helyzetbe hozását szorgalmazzuk. Igaz, az utóbbi sokkal összetettebb, sokkal bonyolultabb tevékenység, ezért nem örvend népszerűségnek azok részéről, akiket pedig ezért tartunk és fizetünk.
Növeli a hazai kisvállalkozások hátrányát az, hogy erősen ódzkodnak attól, hogy összefogjanak egymással. Márpedig a XX. század nemzetgazdasági sikerei mind azt bizonyítják, hogy összefogás nélkül nincs tartós felemelkedés. Összefogás nélkül a beszerzésben és értékesítésben erőhiány jellemzi a kisvállalkozásokat, miközben a nagyvállalkozások erős és előnyös alkupozícióban vannak.
Az egyre inkább kibontakozó globális versenyben a kisvállalkozásoknak számos hátránya van a nagyvállalkozásokkal szemben. Rendkívül alacsony szintű a tőkeellátottságuk. A piaci erejük egyenként elenyésző, ha összefognak, akkor jelentősebb, de a nagyvállalkozásoké ennél mindig erősebb, sőt esetenként meghatározó súlyú a piacon. A kisvállalkozások alárendelt szerepet játszanak a finanszírozásban, a bankok nem szeretik a velük való bíbelődést, miközben a nagyvállalkozások kegyeit keresik. A kisvállalkozások marketingtevékenysége eseti és gyenge, miközben a nagyvállalkozásoké jól tervezett és hatékonyan megvalósított. A kisvállalkozások piaci kitettségét növeli, hogy szűk az általuk létrehozott termékválaszték, miközben a nagyvállalkozások több lábon állnak. A kisvállalkozás jellemzően kis méretű helyi piacra termel, a nagyvállalkozás közvetlenül, vagy beszállítóként közvetve a világpiacra.
Ha ilyen sok a hátrány a kisvállalkozói működésben, akkor vajon nem volna-e egyszerűbb minden gazdasági célt csupán nagyvállalatokkal megoldani: Nos ezt képzelték el többek között az úgynevezett tervgazdaságokban. Az eredményt jól ismerjük. A gazdaságtörténet tanulsága szerint modern árú- és szolgáltatástermelés, kereskedelem nem lehet meg egészséges vállalati méret nélkül. Persze az egészséges méret-szerkezet iparáganként és koronként is változik, azonban kisvállalkozások nélkül nincs versenyképes gazdaság.
A következő kérdés az, hogy ha ennyi hátrányt szenved el a kisvállalkozás, akkor egyáltalán hogyan maradhat meg. Úgy, hogy rendkívül rugalmas a vezetése, működése, egyedülállóan alkalmas a piaci rések gyors kiaknázására, rendkívül nagy a foglalkoztatási képessége. A piaci hatások közvetlen érzékelése teszi lehetővé azt, hogy a kisvállalkozások rendkívüli mértékben innovatívak; a korszakalkotó találmányok jelentős része, vagy annak ötlete kisvállalkozásokban született. A kisvállalkozásoknak döntő szerepük van a vállalkozási kultúra kialakításában és családon belüli továbbadásában. Különösen fontos ez egy olyan országban, ahol csaknem 50 év kiesett a valódi vállalkozói gyakorlatból. Nálunk csaknem három generáció volt megfosztva attól a lehetőségtől, hogy otthon, kicsiben megtanulja, mit jelent vállalkozni. Mit jelent gazdálkodni. Mit jelent a szolid haszonra való törekvés. Mit jelent a megbízhatóság, mit ér az adott szó, ha pénzről van szó.

(Agyonterhelt kisvállalkozók) De térjünk vissza a mába. A kisvállalkozó csaknem állandóan túlterhelt, hiszen a vállalkozással kapcsolatos valamennyi tevékenységet ugyanaz a személy végzi. Az amit a nagyvállalkozásoknál egy-egy főosztály vagy osztály specialistái oldanak meg, annak jelentős részét meg kellene oldania a kisvállalkozónak egyedül. Nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen.
A kisvállalkozó a beszerző, a termelésirányító, az értékesítő, ő az, aki begyűjti az információkat, feldolgozza azokat, majd meghozza ezek alapján a szükséges döntéseket, kiadja a döntések végrehajtásához szükséges utasításokat, ellenőrzi azok végrehajtását. A kisvállalkozó az, akinek ismernie kell(ene) a szakértők által is alig értett jogi, adózási, pénzügyi jogszabályokat. Ő az, akinek ismernie kell a termeléssel kapcsolatos tudnivalókat, de ezen kívül még a munkavédelmi, a tűzvédelmi, a természetvédelmi, az érintésvédelmi alapvető szabályokat is. Tudnia kell a termelési profiljába tartozó technikai ismereteket, tájékozottnak kell lennie azok fejlesztésével kapcsolatban, és mindezek mellett a hazai makrogazdasági jellemzőkre és a tevékenységével összefüggő világgazdasági folyamatokra is kitekintéssel kell rendelkeznie. Ha nem ismeri a marketinggel kapcsolatos teendőit, ha nem kutatja termékeinek fogyasztói, vásárlói fogadtatását, akkor hamarosan befejezheti vállalkozói tevékenységét. Mindezekkel együtt ő tárgyal a szállítókkal, irányítja a napi termelési tevékenységet, megkeresi termékei számára a piacot, a megszerzett értékesítési piacokat pedig igyekszik megtartani, bővíteni. Gondozza a vevői kapcsolatokat, új vevőket keres és állandó kapcsolatot tart velük. Mindeközben még helyt kell állnia az őt többnyire lekezelő, eleve adócsalónak tekintő hivatali packázásokkal szemben is.
Nyilvánvaló, hogy az, amit itt leírtunk, csak akkor valósítható meg hatékonyan és a kisvállalkozó egészségének, magánéletének végzetes megromlása nélkül, ha segítséget kap. Hiszen nem tartható az, hogy egy személy végezze el mindazokat a teendőket, lássa el mindazokat a funkciókat, amelyeket nagyvállalatoknál csoportok, osztályok, főosztályok végeznek el. Nagyvállalatoknál esetenként több száz fős törzskarok szerzik meg, dolgozzák föl és tálalják az információkat, valamint a döntési alternatívákat a különböző vezetési szinteknek. Ha a nagyvállalatoknál is tendencia az out-sourcing (egyes tevékenységek kiszervezése), ami a szakosodást támogatja és a termelékenységet növeli, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon a kisvállalatnál nincs-e szükség legalább a szellemi szolgáltatások kiszervezésére, vagyis arra, hogy a kisvállalkozó feldolgozott, a kisvállalkozása testére szabott információkat kapjon, amelyek, ha a kisvállalkozó érdekei szerint készülnek, akkor egyben döntési alternatívát is jelenthetnek. A modern árugazdaságban teljességgel lehetetlen helyzetbe kerül az a kisvállalkozó, aki nem kapja meg ezt a szellemi támogatást.
A kisvállalkozásokat a modern gazdaság vérkeringésébe a hálózati gazdaság elemei segítségével lehet a legeredményesebben bekapcsolni. Ezen a téren eltér egymástól a világtendencia és a mai magyar helyzet. Ugyanis Magyarország megrekedt a XIX. századi kapitalizmus-felfogásnál, amikor is az egyéni bátorságnak, kezdeményezésnek volt csaknem döntő szerepe a gazdasági sikerben. Azonban a XX. század utolsó harmadától kezdődően a modern kapitalizmus – noha továbbra is jelentős a szerepe az egyéni invenciónak – hálózatok szövevényévé vált, mert csak így képesek a vállalkozók megállni a helyüket a globális versenyben. Olyan mértékű kooperációs kényszer van, amelyre a gazdaságtörténetben még nem volt példa. Fokozottan érvényes ez a kisvállalkozásokra, amelyeknél nemhogy a siker, de egyáltalán a létezés függ attól, hogy sikerül-e részt venniük valamely kooperációs hálózatban, vagy megkapják-e azokat a szellemi szolgáltatásokat, amelyek nélkül ma már tartósan nem képesek működni.
A hazai gazdasági felemelkedésének döntő feltétele, hogy az ország megszervezze a nemzetközi cégeket alkatrészekkel, részegységekkel, komplett szellemi és logisztikai szolgáltatásokkal ellátó bedolgozói-beszállítói rendszereket. Ez persze azt is jelenti, hogy a beszállítóknak össze kell fogniuk, beszerző-értékesítő társulásokat, klasztereket kell létrehozniuk, és hatékonyan működtetniük.
Nem hisszük, hogy van olyan szakember, aki magyarázatot tud arra adni, hogy miért kell Magyarországon a XXI. század elején 31 adó és járulékfajtával sanyargatni a vállalkozókat. Meggyőződésünk, hogy ez a helyzet senkinek sem jó. Annak sem, akik egyre másra ötlik ki az egyre abszurdabb és egyre kisebb hatású járulék- és adónemeket. Ebből is kitetszik: nem adó-, és járuléktoldozásra-foltozásra van szükség, hanem egy átfogó, jól kimunkált, a leendő adófizetők véleményét is beszámító reformra, amit persze nem két nap alatt ütnek össze valahol és nagy titokban. Arra van szükség, hogy a munkabér közterhei alapvető módon csökkenjenek, egyszerűsödjenek, a fogyasztáshoz és ingatlanhoz kötődő közterhek pedig növekedjenek. És sokkal több adózó kell, hiszen amíg 2002-ben csaknem 4 millióan fizettek személyi jövedelemadót, addig 2006-ban alig többen, mint hárommillióan.
Alapvető feltétel a kisvállalkozások tevékenységét valóban segítő gazdaságpolitika, amely úgy irányítja az ország gazdaságát a változó termelési, technológiai környezetben, hogy támogatja azokat az ágazatokat, amelyek révén a gazdaság fejlődése valószínűsíthető.
A sikeres nemzeti gazdaságokat a verseny mellett az jellemzi, hogy a vállalkozások összefognak és tartós, vagy alkalmi szövetkezések hálózataként működnek. Egyre nagyobb teret kapnak a hálózati gazdaság termelékenységet, innovációt, kreativitást támogató elemei.
Az Európai Unióban tömegesen működnek-a nálunk még gyökeret is alig eresztett -beszerző-értékesítő társulások, a kisvállalkozások vertikális és/vagy horizontális szerveződései, az egyes technikai, szellemi és szolgáltatási kapacitások kiaknázására létrehozott társulások és az összefogással megvalósuló erőegyesítés számos más szerveződései. De mindezen szerveződéseknek a másod, valamint harmadszintű változatai is fontosak, hiszen ezek teszik lehetővé a nemzeti szintű gazdasági érdekérvényesítést, illetve az Európai Unión belüli összefogást. Csak ezekkel az összefogásokkal, csak az érdekhálók mentén létrehozott erőegyesítésekkel állhatja meg a helyét a magyar gazdaság a globális piaci viszonyok között. Sajnos ennek a törvényszerűségnek nemhogy a megvalósításáig, de még a felismeréséig sem jutott el a magyar közgondolkodás. Márpedig ennek tudatosítása alapvető vállalkozói, kisvállalkozói, illetve nemzeti érdek.
Felmerül a kérdés: vajon miért maradtunk ennyire le ezen a téren (is)? Azt gondoljuk, hogy az egyre ésszerűtlenebb, az egyre átláthatatlanabb szabályozás mellett fontos oka az, hogy a kisvállalkozások tevékenységét nem segítette megfelelő, saját érdekű tanácsadó szolgálat, szellemi szolgáltató rendszer. Ezt a szerepet töltheti be az általunk megtervezett és részletesen kidolgozott, a kisvállalkozók igényeit kutatásainkra alapozott módon szolgálni képes NEmzeti Kisvállalkozás TÁmogató Rendszer, a NEKTÁR.


Kisvállalkozás-támogató szervezetek jellemzői

A szervezetek nem jutnak el a kisvállalkozóhoz
A szervezetek kreativitása kimerül abban, hogy egyre újabb és újabb akciókat találnak ki, amelyek nem tömegesek, nem hatékonyak
Nem ismerik, nem ismerhetik a kisvállalkozások valódi helyzetét, ezért nem adnak releváns javaslatot az állami irányításnak
A szabályozás nem segíti a kisvállalkozási veszélykép növelését
Az egyedi rendszert a hivatali működés rendszer idegen logikája jellemzi
A rendszerben a kisvállalkozó nem egyenlő partner, alávetett helyzetű, részben a történelmi tradíció folyományaként
A rendszer a hivatalok felé lejt
Célra vezéreltség helyett öncélúság a jellemző
Nincs elszámolhatóság
Nincs tevékenységet eredményesen mérő monitoring-rendszer
Elidegenedés
Az eredményesség hiányának nincs hatása az egzisztenciára
Függés az állami apparátustól, és csakis attól
Túlbonyolított, rövid életű, kis volumenű kisvállalkozási hitelkonstrukciók.
A támogató szervezetek átláthatatlanok, túl bonyolultak, túl sok van belőlük

A kisvállalkozásoktól nyert információk alapján összeállított jellemzésből kitűnik, hogy alapvető változtatásra van szükség.
Kutatásaink egyik alapvető fontosságú következtetése szerint több olyan állam által létrehozott szervezet működött az utóbbi években, amelyek a kisvállalkozói szektor támogatását kapták feladatul, ezek között azonban nem volt hatékony, célra vezérelt koordináció. Nem érvényesült a szolgáltató jelleg, pedig a kisvállalkozói kör volna az egyik legfogadóképesebb társadalmi csoport a szellemi szolgáltatások befogadására és hasznosítására.
Szinte évente létrejött egy újabb országos bizottság a kisvállalkozások helyzetének feltárására, megsegítésére, ugyanazokkal a semmire sem kötelező, általános célokkal. A kérdés: mit tesznek az előzőleg ugyanezekkel a célokkal létrehozott bizottságok? Honnan ez a semmire sem jó szervezetszaporítási düh? Nem volna célszerűbb kevesebb szervezet és több érdemi tevékenység? Nem hisszük, hogy a hazai kisvállalkozási szektor fellendítéséhez újabb és újabb szervezetekre lenne szükség, sőt kutatásaink alapján azt állítjuk, hogy a rengeteg egymást szaporító szervezet közül egyik sem jutott el a kisvállalkozók tömegeihez. Egyik sincs velük tartós és érdemi kapcsolatban. Ma Magyarországon egyetlen olyan tartósan működő kisvállalkozás-támogató szervezet sincs, amelyet bármikor felhívhatna a kisvállalkozó, ha számára nehezen megoldható problémát kell kezelnie.
Ha szemügyre vesszük a 2002 és 2005 között meghirdetett 10 vállalkozás- és kisvállalkozás-támogató állami programot, akkor az jut először eszünkbe, hogy itt is igaz: a kevesebb sokkal többet ért volna. Hiányzik az egyes programok egymásra építése, csaknem minden program mindent meg akar oldani. Ráadásul ezek a célok túl általánosak, éppen ezért semmire sem kötelezik a kitűzőket és végrehajtókat. Ahol egyszerre és egymás után ennyi célt tűznek ki és ezekhez ilyen kevés eszközt rendelnek, ott nem várható egyetlen területen sem átütő erejű előrehaladás. És amint az várható volt, nem is következett be egyetlen kisvállalkozási területen sem áttörés.
A valódi vállalkozásbarát gazdaságpolitika, adózás, közgazdasági, jogi, pénzügyi szabályozás mellett égető szükség van egy olyan országos hatókörű kisvállalkozási tanácsadó hálózatra, amelyre tartósan támaszkodhatnak az érintettek. Olyan szellemi szolgáltató rendszerre van szükség, amely kizárólag a kisvállalkozások érdekeit szolgálja. Ez nem újabb hivatal. Ez szolgálat. Igen szolgálat, vagyis olyan szervezet, amelyből Magyarországon alig találunk egyet is. Itt inkább a kölcsönös uralmaknak, a többszörös alávetésnek van hagyománya. Ez pedig működésképtelen a modern piacgazdaságban.
A legalapvetőbb kisvállalkozói tevékenységek hatékony támogatására találtuk ki a NEKTÁRT, a Nemzeti Kisvállalkozás TÁmogató Rendszert.

(A NEKTÁR küldetése) Attól a szilárd meggyőződéstől vezetve cselekszik, hogy a magyar vidék felemelkedésének egyik alapfeltétele a kisvállalkozások számának szaporítása és egyre eredményesebb működése.
• Abból indul ki, hogy a kisvállalkozás a magyar leleményesség nemzetet és egyént egyaránt gazdagító lehetősége.
• Nem a saját, hanem a kisvállalkozók javát keresi.
• Nem rendelkezik külön érdekkel, érdekei egybeesnek a kisvállalkozókéval.
• Közvetlen, személyes kapcsolatot alakít ki a kisvállalkozókkal és a vidéki polgármesterekkel.
• Nemcsak arra hívja fel a kisvállalkozók figyelmét, amit meg kell tenniük, hanem az elszalasztott lehetőségeket is bemutatja.
• Arra törekszik, hogy a kisvállalkozások minél kevesebb hátrányt szenvedjenek el a nagyvállalkozásokhoz képest.
• Meg kíván felelni a kisvállalkozói, önkormányzati érdekű tanácsadás támasztotta követelményeknek.
• A változó piaci viszonyok között stabil személyi kapcsolatot kíván létesíteni a kisvállalkozóval, illetve az önkormányzati vezetővel.
• El kívánja kerülni a kölcsönös megszokásban, a rutinban és a teljesítményhiányban rejtőző veszélyeket.
• A stratégiai célokat kívánja összhangba hozni a helyi lehetőségekkel.
• A kisvállalkozás, a település, a kistérség és a régió szerves egységének kialakulását kívánja szolgálni.
• A kisvállalkozások banki brókere kíván lenni (jelentősebb banki ajánlatok összevetése, komplex értékelése, ajánlás).
• Biztosítja vezetői és a tanácsadók felelősségét. A szabályszegés következményei: eltávolítás a szervezettől, újságban megjelenik a jogviszony megszűntetés ténye.
• A legjobb szolgáltatást kell nyújtania a legkisebbeknek is.

(A NEKTÁR tevékenysége) A NEKTÁR olyan szervezet, amely hathatós segítséget ad például ahhoz, hogy valaki eldöntse: vállalkozzon-e vagy sem. Ha vállalkozni kíván, akkor segíti abban, hogy kialakítsa üzleti tervét, megválassza hozzá a jogi formát, segíti a tőke és hitelszerzésben, támogatja a vállalkozást kritikus első lépéseiben is. A kisvállalkozás működése során rendelkezésre áll gazdálkodási, műszaki, jogi tanácsadással, segíti a kisvállalkozót pályázatok, hitelkérelmek elkészítésében. Nem nehéz belátni, hogy a NEKTÁR tanácsadója és a kisvállalkozók között kialakult több éves szoros kapcsolat mekkora előnyt jelent a pályázatkészítés során. Hiszen a NEKTÁR tanácsadója a kisvállalkozók több éves gazdálkodási adatsorával rendelkezik, amely hordozható számítógépében folyamatosan rendelkezésre áll. Nyilvánvaló, hogy a NEKTÁR tanácsadója piaci alapon is 30-40 százalékkal kisebb összegért tudja elkészíteni a lehető legjobb pályázatot.
A NEKTÁR szervezi és támogatja a különböző összefogásokat, a beszerző, értékesítő szervezeteket, a beszállítást, bedolgozást, segít összehozni az üzleti partnereket, segíti azt – és nem elvi szinten, hanem gyakorlati szervezéssel – hogy minél több kisvállalkozás fogjon össze és az összefogás révén rangos együttműködő partnerévé válhasson a nagyvállalatoknak. Hatékonyan segíti elő azt, hogy a kisvállalkozások illetve azok egyesülései klasztertagokká váljanak, bekerüljenek az ipari parkokba, inkubátorházakba, igénybe vehessék a logisztikai szolgáltató központok kínálta lehetőségeket.
A kisvállalkozások növekedési életszakaszában a NEKTÁR részt vesz a fejlesztési terv elkészítésében, a fejlesztéshez szükséges tőke és hitel megszerzésében, pályázati lehetőségeket tár fel, azokat ajánlja a kisvállalkozásoknak, ha ezzel megbízzák elkészíti a pályázatot. Fontos szolgáltatása a NEKTÁR-nak az átállási tanácsadás, amellyel hozzájárul ahhoz, hogy a középvállalkozássá, avagy nagyvállalkozássá fejlődő kisvállalkozás tulajdonosa, vezetője lépést tudjon tartani a növekedéssel együtt járó követelményváltozással. Ugyanis amilyen veszélyes, ha egy kisvállalkozás nem növekszik, ugyanúgy sok veszélyt hordoz a gyors növekedés is. Ilyenkor olyan egyensúlytalanságok keletkezhetnek, amelyek tönkreteszik a jövőt.
A NEKTÁR-nak fontos szerepe lehet a gazdálkodással törvényszerűen együtt járó válsághelyzetek felismerésében, felismertetésében, a válságkezelés helyes és hatékony útjának fellelésében, a válságkezelő tőke és hitel megszerzésében. Ebben a kritikus helyzetben csaknem minden kisvállalkozó lélektani támogatást is igényel. Hiszen a vállalkozói mentalitás alapvető jellemzője a sikerorientáció, ebbe a világképbe a kudarc nehezen illeszthető be. Segíteni kell tehát a kudarc feldolgozását és pozitív energiává való átalakítását. A NEKTÁR-nak segítenie kell a kisvállalkozás megszűnése idején is. Segítenie kell a kivezetést a piacról, olyan tanácsokat kell adnia, amellyel a veszteségek minimalizálhatók. A kisvállalkozóval együtt meg kell szerveznie a működés során létrejött fizikai és szellemi értékek mentését, és az ilyen eljárásokat, termékeket, piacot, üzleti kultúrát más vállalkozások számára kell értékesíteni. A megszűnés során is nagy jelentőségű a lélektani támogatás, amely a trauma feldolgozásán túl irányulhat egy új vállalkozási lehetőség felderítésére is, abban az esetben, ha a megszűnés nem a kisvállalkozó vállalkozói képességeinek alapvető hiányosságaiból ered.

A NEKTÁR létrehozása előtti és utáni helyzet jellemzői

3. ábra A létrehozása előtti és utáni helyzet jellemzői
a kisvállalkozások szempontjából szemlélve










A NEKTÁR szervezete
4. ábra
A NEKTÁR szervezete











Amint azt a 4. ábrán bemutattuk a NEKTÁR-ban nemcsak az ábrán, de a hétköznapokban is a kisvállalkozók vannak felül, vagyis ők a megrendelők. Ha a kisvállalkozók elégedettek, akkor a NEKTÁR jól működik, ha nem akkor változtatni kell, de sürgősen.
A NEKTÁR abban is különbözik az eddigi kisvállalkozás támogató állami szervezetektől, hogy tevékenysége a kisvállalkozók önigazgatásán alapul, vagyis azoknak felel, akik a munkájukat igénybe veszik. Csak így van esély arra, hogy a hazai dzsentroid-bürokratikus hagyomány ne tegye tönkre. Ez azt jelenti, hogy gazdája az a háromszázezer kisvállalkozó, aki vidéken működik. A tanácsadók kistérségi csoportokban működnek, a megyében és a régióban vannak tanácsadási központok, ahol minden alkalmazott egyúttal tanácsadó is, az országos központot pedig a kistérségi kisvállalkozók által választott küldöttek irányítják. A NEKTÁR olyan tanácsadókat alkalmaz, akiket vasárnap is felhívhat a kisvállalkozó, ha sürgősen tanácsra, segítségre van szüksége.

(Nem újabb hivatal, hanem szolgálat) Javaslatunk szerint a NEKTÁR-t nem újabb hivatalként kell létrehozni, hanem végre valódi szolgálatként. Pedig ez embert próbáló feladat egy olyan országban, ahol a kölcsönös uralmaknak van hagyománya és a kölcsönös szolgálatoknak pedig alig.
A NEKTÁRT a kisvállalkozások támogatására eddig létrehozott számos hatástalan szervezet helyett kívánatos megalapítani és működtetni. Ugyanis ezek a szervezetek olyan mértékig elszakadtak a kisvállalkozóktól, hogy legtöbbjüknek még a nevét sem ismerik azok, akiket segítendő az állam létrehozta őket. Olyan szolgálatra van szükség, amely az egyenlő jogú partnerek – nálunk alig ismert – kölcsönösen előnyös együttműködésén alapul. Elképzelésünk szerint a NEKTÁR tevékenysége kiterjedne minden olyan, nem a fővárosban működő egyéni vállalkozásra és kisvállalkozásra, amely 50-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat.

(A NEKTÁR hatása) A NEKTÁR tevékenysége közvetlenül érinthet háromszázezer kisvállalkozót, alkalmazottaikkal együtt hatszáz-hétszázezer munkavállalót. Ha pedig a közvetlen családi kört is ide számítjuk, akkor másfél-kétmillió polgárt. Döntő hatással lehet a vidéki felemelkedés sikerére, általa évente ötven-hetvenezer munkahely megőrzésére, valamint tizenöt-harmincezer új munkahely teremtésére nyílik lehetőség; miközben 0,2-0,4 százalékos éves GDP-növekedést is előidézhet. Finanszírozása uniós alapokból, költségvetésből és egyre növekvő mértékben saját szolgáltatási bevételeiből történhet.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969