2013. I-VI
 

Joó Rudolf szellemi öröksége
Bódi Stefánia

„Népeket gázkamrában és iskolapadban is el lehet pusztítani”
Joó Rudolf


Joó Rudolf, a nemzetközileg elismert kutató, oktató, biztonságpolitikus, a politikai rendszerváltozás úttörője, több mint 5 éve elhunyt.
Érdeklődésének középpontjában a kezdetektől fogva a nemzeti kisebbségek ügye állt, könyvei, tanulmányai sosem maradtak visszhang nélkül, rendszerint az érdeklődés középpontjában álltak megjelenésük alkalmával.
Életművének meghatározó alkotásai az erdélyi magyarság helyzetét kutató, jobbítani szándékozó írások, melyek kilenc könyvben és kisebb terjedelmű írásokban láttak napvilágot.
A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, a politikai rendszerváltás egyik kulcsalakja és előkészítője volt, fontos kormányzati beosztásokban tevékenykedett és alkotott. 1988-ban létrehozta a Magyar Demokrata Fórum külügyi bizottságát. Helyettes, majd közigazgatási államtitkárként dolgozott a Honvédelmi Minisztériumban, helyettes államtitkár volt a Külügyminisztériumban. 2000-től rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a genfi ENSZ képviseletet vezette. Ebből a beosztásból nyerte el az UNESCO Emberi Jogok, Demokrácia Béke és Tolerancia Igazgatóság vezetői tisztségét.
Kompromisszumkereső emberként kerülte a szélsőségeket, nem kedvelte a merev elhatárolásokat. A „valódi” fontos kifejezése volt szótárának, mert mindig valóságértelmezést végzett, a valódi demokráciát, a valódi nemzetköziséget kutatta. Teoretikus, megfontolt, elméleti gondolkodó, akinek munkássága pályája csúcspontján politikai cselekvésbe fordult át. Ő végezte el hazánkban elsőként Arday Lajossal és Székely András Bertalannal karöltve a nemzetiségek helyzetének empirikus eszközökkel való vizsgálatát is.
Minden tanulmányában hangsúlyozta az anyanyelvek és a nemzetiségi kultúra közösségi összetartó erejét. Életműve gazdag és összetett, pályájának csúcspontját a '80-as évek második felében érte el. Erre az időszakra tehető kiérlelt műveinek megjelentetése.
Joó Rudolf biztonságpolitikai gondolkodóként is maradandót hagyott maga után, tanulmányozta a haderő demokratikus átalakítását és irányítását, a civil–katonai kapcsolatok alakulását, hazánk NATO csatlakozásának egyik előkészítője volt.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem válogatott írásai megjelentetésével kívánta rá irányítani a figyelmet az egyedülállóan értékes életműre.
A kötet anyagát összeállítani nem volt egyszerű feladat, ezért úgy gondoljuk a teljes életmű feltérképezése és kutatása még várat magára, és gazdag kutatási témaként szolgálhat a jövő nemzedékek számára. Kötetünknek elsősorban figyelemfelkeltő szerepet szántunk, válogatásunkban Joó Rudolf pályájának legmaradandóbb írásait gyűjtöttük össze.
Joó Rudolf a kisebbségek kutatását több szempontrendszert hangsúlyozva végezte. A nemzetiségi kutatásnak lehetséges szociológiai, politológiai, jogtudományi, regionális, lingvisztikai és irodalmi módszertani ágazata. Valamennyi kutatás során kiemelte a nyelvi közösség fontosságát, a nyelvi összetartozás ugyanis az egyik legfontosabb kapocs, csoport–meghatározó tényező. Kutatásai során rávilágított arra, hogy a kisebbségek életében egymásra épülő, hierarchizált kétnyelvűség figyelhető meg, vagyis diglosszia. Létezik ezen csoportoknál a közéleti vagy művelt nyelv, a magánélet nyelve vagy a köznapi nyelv és végül az uralkodó nemzet nyelve.
A kisebbségeknek két teljesen különböző típusa létezik Joó Rudolf felosztása szerint: vannak a „kényszerű őshonos nemzeti kisebbségek” és a tőlük merőben különböző „akarati kisebbségek”, vagyis a bevándorlók, vendégmunkások, menekültek és családtagjaik.
Az etnikum kifejezés értelmezései közül azt a változatot fogadta el, amely olyan történelmileg kialakult népcsoportnak fogja föl az etnikumot, amely konstans kulturális elemekkel jellemezhető: nyelvvel, vallással, szokásokkal. A definíció részeként említi, hogy az etnikai csoport tudatában van önálló közösség voltának. Hangsúlyozta munkássága során, hogy kisebbségben rendkívül eltérő kultúrájú, történelmi múltú, gazdasági fejlettségű csoportok alakulnak ki.
Az etnikai csoportképződést a politika és a gazdasági fejlettség a kezdetektől fogva erőteljesen befolyásolta, s a rendi társadalom bomlásával még inkább felerősödött e folyamat. Létrejött a központosított államhatalom, miközben a kialakult államok térképe nem esett egybe a népek etnikai határvonalaival. Földünk mintegy 200 politikai egysége több mint 2000 etnikai csoportot rejt magába. Kutatásaiban rámutatott arra a Bibó István által is hangsúlyozott tényezőre, miszerint éles konfliktusok a többségi nemzet és a kisebbségek között gyakorta ott robbannak ki, ahol jelentős anyagi-gazdasági különbség mutatható ki közöttük. Az összetartozás tudata azokban a konfliktusos szituációkban erősödik fel, amikor a csoportot valamilyen megkülönböztetés, támadás éri. Az állam politikai és etnikai viszonyai végső soron elválaszthatatlanok egymástól – hangsúlyozta Joó Rudolf.
Régiónkban hagyományosan nagy történelmi súlya van a nemzetiségi kérdésnek Konfliktusok sorozatát, háborúkat, külpolitikai feszültségeket okozott a történelem folyamán a határok és a nemzetiségek egybeesésének hiánya. 1945 után háttérbe szorultak a kisebbségkutatások, csak néhány mű látott napvilágot, azok is Nyugat-Európában.
Figyelemreméltó a tanulmánykötetben a „Kisebbségi demokrácia fogalma” című írása, amelyben két olyan kategória kapcsolatát elemzi, amelyekről külön-külön is könyvtárnyi irodalom született. Ebben fejti ki, hogy a nemzetiségi autonómia elengedhetetlen feltétele az egyén autonómiája. A nemzetiségi politika sokat elárul egy állam hatalomgyakorlásának módjáról. A kulturális ellehetetlenítés is alkalmas a kisebbségek megsemmisítésére, amint erre már Bibó István is rámutatott írásaiban. A radikális nacionalizmus veszélyes a kisebbségben élő csoportokra. A nemzetiség tényleges közösséggé csak akkor válik –emeli ki Joó Rudolf – ha legalább az őt érintő döntések minimumával rendelkezik, mellyel saját sorsát alakíthatja. A nemzetiségi diszkriminációval szemben a nemzetközi biztonságért felelős nagyhatalmak nem maradhatnak tétlenek. Vannak olyan szituációk, amikor a világpolitika nemzetközi megnyilvánulásai szükségesek a kisebbségek védelmében.
Az 1990-es években Közép-Kelet-Európában új erővel tört felszínre a nacionalizmus, megmutatva az önrendelkezés akár fegyverrel történő érvényesítésének igényét.
Váratlan, elsöprő erejű színrelépések voltak ezek, szinte új életre kelt a népek tavasza. A régióban a nacionalizmusok pozitív tartalommal, patriotizmussal telítődtek és a függetlenedni vágyó etnikumok ideológiai hitvallásává váltak. Egymással párhuzamos folyamatként jelentkezik tehát napjainkban a nemzetállami keretek szerepének csökkenése és a nemzetközivé válás, valamint az önrendelkezési igények felszínre törése e folyamatokkal szemben állva. Joó Rudolf munkássága azt sugallja, hogy meg kell keresni a nemzetközi politikában azt a megoldást, ami összeegyeztethetővé teszi a két tendenciát, s ezzel biztonságosabbá válhat világunk.
Ezek a folyamatok eredményezték a XX. század egyik legjelentősebb geopolitikai átrendeződését, Európa térképének történelmi jelentőségű újrarajzolását, legalábbis Közép-Kelet-Európában.
A folyamatok korántsem tekinthetők lezártnak, óriási kockázati területe ez a kérdés még jó ideig a bel-és külpolitikának. Ezek a konfliktusok történelmileg meghatározottak. Joó Rudolf három visszatérő elemet emel ki a történelemben:
1. Közép-Kelet-Európában a nemzet és az állam egymást le nem fedő kategóriák voltak végig a történelem során, Európa legtöbb nemzete birodalmak fennhatósága alatt élt többször is, pl. a Habsburg, az Ottomán vagy a cári orosz birodalom alatt. Ilyen körülmények között az összetartozást a nyelv és a kultúra jelentette, ezért is definiálják magukat a kisebbségek etnokulturális közösségként.
2. Régiónk nagymértékű instabilitást mutat a határok tekintetében, a határok állandó változásban voltak, melyeket nemritkán kitelepítések, lakosságcserék kísértek, melyek Bibó István szerint a rendteremtés legfélelmetesebb eszközei. A térképeket átrajzoló hullámok nem oldották meg véglegesen a nemzetiségi kérdéseket.
3. A harmadik megállapítás úgy hangzik, hogy a térség államai nemritkán erőszakos beolvasztó politikához folyamodtak a kisebbségekkel szemben. Találóan mutat rá Donald Horowitz amerikai szerző, hogy Európában, azokban az államokban haladt a demokrácia legjobban, amelyekben a legkevesebb etnikai elválasztó vonal található. Joó Rudolf úgy vélte, a középkor óta a legnagyobb etnikai-nemzeti átrendeződés és mozgás napjainkat jellemzi az európai kontinensen. Magyarország szomszédjainak száma például 5-ről 7-re nőtt, a világpolitika tehát folyamatosan új jogalanyokkal gazdagodik. A nemzetiségi problémák napjainkban sem megoldottak, az Európai Unió próbál meg mind nagyobb részt vállalni a közös kül-és biztonságpolitika összehangolásával, több-kevesebb sikerrel.
Többféle megoldás képzelhető el a kisebbségek jogainak elismerésére. Ilyenek az önkormányzatiság megadása, a kulturális elismerés, a kétnyelvűség kodifikálása, a határokon átnyúló együttműködés az anyaországgal és végül a teljes elszakadás. A kisebbségek politikai, gazdasági és jogi egyenjogúságának kétségkívül legteljesebb formája a területi autonómia. Rámutat írásaiban arra, hogy az anyaország fellépése határon túlra szakadt nemzettársai védelmében nem tekinthető belügyekbe való beavatkozásnak. Térségünkben ugyanis nem a kisebbségek jelentik a legnagyobb biztonságpolitikai kockázatot, hanem a nemzetállamok, alapvető csúsztatás tehát az a szemlélet, amely a nemzeti, etnikai csoportokat kívánja bajkeverőként beállítani.
A problémák elemzése során jut el a hatalomgyakorlás ősi dilemmájának számító kérdés feltevéséhez: a „Ki őrzi az őrzőket?” (Sed quis custodiet ipsos custodes?) platóni dilemmájához. Latin-Amerika és Dél-Kelet-Ázsia országai sokat szenvedtek ettől, vagyis a hatalmat gyakorlók illegitim célkitűzéseitől, ami egyúttal a militarizmus fölötti civil kontroll jelszava is demokratikus viszonyok között.
Joó Rudolf gondolkodásában visszatérő elemként szerepel a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozás gondolata, amelyektől a kisebbségek helyzetének mindenki számára kielégítő rendezését várta. A rendszerváltás előtti időszakban jó érzékkel tapintott rá, hogy a magyarság kivételes lehetőség előtt áll, mivel számára kedvező nagymértékű változások mennek végbe a nemzetközi viszonyok alakulásában. Úgy vélte, a kisebbségek helyzete mindenképpen megoldásra váró kérdés, mert ennek a problémának súlyos biztonságpolitikai vonatkozásai vannak. A helyi eredetű konfliktusok ugyanis átfordulhatnak globális biztonságot fenyegető problémává. Jó példát szolgáltatott erre a jugoszláviai konfliktus, ami annak megfogalmazására késztette, hogy az európai politikai rendszerváltozások nemzetközi feszültségét enyhítő hatása nem hatott párhuzamosan pozitívan a kisebbségek helyzetének alakulására.

Társadalom és Honvédelem
Joó Rudolf válogatott írásai.
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Szerkesztette: Beréti László- Harai Dénes- Szabó A. Ferenc
2006. X. évfolyam 4. szám


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969