2013. I-VI
 

Az öt világformáló marslakó
Frideczky Frigyes

Hargittai István, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, akadémikus, többtucatnyi tudományos könyv szerzője, számos egyetem díszdoktora, a magyar marslakók közt szelektálva, könyvében Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János, Teller Ede hazánkfiát tüntette ki a „világformáló” epitheton ornans-szal /díszítő jelzővel/.
A szerző előszava és bevezetése felvázolja azt a történelmi és társadalmi konstellációt, amely a Deák Ferenc-i kiegyezést követően, az 1867 – 1914-es időszakban rendkívül nagy lehetőséget teremtett hazánk ipari-kereskedelmi-pénzügyi és kulturális fellendülésére, amelyben a törvény előtti /és társadalmi/ egyenjogúság táptalaja lehetőséget adott tehetséges fiatalok vezető-értelmiséggé fejlődésére. A több részből Budapestté, az ország valódi fővárosává egyesített központ, Európa leggyorsabban fellendülő városa lett. A fejlődés magába szívta a monarchia különböző területeiről ide igyekvő szakemberek tömegét. A bevándorlást a mindenkori kormányrendszer nem akadályozta. A politikai vezetés örömmel látta a lojális zsidóság magyarrá formálódását, mivel ez – különösen a nemzetiségi területeken – növelte a magyar lakosság részarányát.
„A 19.-20. század fordulóján a zsidó magyarok nagy lehetőségekhez jutottak Magyarországon.” Az 1900-as évek táján Budapesten a lakosság ötöde zsidó volt, és közülük sokan nemcsak kereskedelmi–, pénzügyi-bankvezetői célokra törtek, hanem számos kiváló értelmiséget (tudóst, művészt) is bocsátott ki soraiból.
Mind az öt – Hargittai által „kiemelt” – marslakó magyar tudós zsidó volt, a szülőhazájában kívánta kibontakoztatni-kiteljesíteni átlagon felüli tehetségét.
Az 1920-as numerus clausus azonban eleve korlátozta továbbképzésüket, s ezért előbb a demokratikus weimari Németországba, majd a nácizmus hatalomra jutása után az Egyesült Államokba mentek. Különleges teljesítményük megmutatkozott mind az alapkutatásokban, mind az alkalmazásokban, különösen a katonai alkalmazásokban. Munkáik kiterjedtek az aerodinamikára és a kvantummechanikára, a korszerű számítógépek megalkotására és a molekuláris biológiára, a nukleáris láncreakció megsejtésére és első megvalósítására… tudományos pályájukat is kockára tették a szabad világ védelmében kifejtett tevékenységükkel… Mind az öten az átlagos tudósoknál aktívabbak voltak politikailag… hívei voltak a demokráciának, (s)… mindannyian tevőlegesen részt vettek az Egyesült Államok védelmében a II. világháborúban és azon túl. Részt vettek az Első (amerikai) Atomreaktor építésében s az atombomba elkészítésében, sőt a hidegháború alatt a hidrogénbomba kifejlesztésében. „Ez utóbbi Teller és Neumann életét (egy időben) teljesen meghatározta. Kármán aktívan részt vett az amerikai légierő kiépítésében: Wignert főleg a polgári védelem foglalkoztatta. Szilárd Leó bár mindezen ténykedésében „teljes odaadással vett részt”, … tevékenységét a fegyverkezési verseny visszaszorításának és a két szuperhatalom közötti kapcsolatok javításának szentelte.”
A hat „nagyfejezet”–ből az első, a Megérkezés és távozás, az öt „világformáló” marslakó családi környezetét és gyermekkorát tárja elénk, majd bemutatja azokat a középiskolákat, amelyekben „fényesre csiszolták” e szellemi drágaköveket.
Gyermekkorukat viszonylag jólétben töltötték, de ami ennél sokkal lényegesebb: családi környezetük magas szellemi igénye meghatározó lett számukra: jól előkészítették és kiegészítették későbbi iskoláikat. Kármán Tódor édesapja (K. Mór) a filozófiai tudomány doktora, a kiváló középiskolák szervezője és a Mintagimnázium alapítója, oktatási tevékenysége elismeréseként nemességet kapott a királytól; Édesanyja, Kohn Ilona ősei tanult emberek voltak: híres matematikus is akadt közöttük. Kármán Tódort csodagyereknek tartották – már hatéves korában.
Szilárd Leó anyai nagyapja szemészorvos volt, apja mérnökként hidakat és vasutakat tervezett, öccse is mérnök lett. Ő maga „született vezető… új játékokat talált ki, és új szabályokat alkotott… Makacs volt és őszinte, néha fájdalmasan szókimondó… felnőtt korában is megmaradt gyereknek… mert az igazi tudományos kutatókat – a gyermekekhez hasonlóan – a velük született kíváncsiság jellemzi.”
Wigner Jenő édesapja korán árvaságra jutott, „már fiatalon a Mauthner bőrgyárban” dolgozott (”közben elvégezte a … gimnáziumot”) s a ranglétrán fokozatosan emelkedett és végül igazgató lett.” 1902-ben született fia, W. Jenő, ugyanúgy a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végzett, mint édesapja.
Neumann János „anyai nagyapja virtuóz fejszámoló volt, ebben az unoka követte őt. Fantasztikus volt memóriája! Igen művelt és intelligens édesapját, N. Miksát „a király nemessé tette, a gazdasági életben nyújtott teljesítménye elismeréséül.”
Teller Ede (1908-2003) édesapja, T. Miksa, jogot végzett, ügyvédi irodát vezetett Budapesten. Sikeres jogász volt. Ede a Trefort utcai gimnáziumban végzett, a budapesti Műegyetemen vegyészetet tanult. Elméleti fizikából doktorált. Az elsők között tanulmányozta a termonukleáris reakciókat. A hidrogénbomba „atyjá”-nak nevezik, s a „csillagháború” javaslata is tőle származik.
A született „drágakövek”-ként is említett öt marslakó legfontosabb indító „rakétája” a gimnázium lehetett, „hiszen Kármán kivételével egyetemre már nem itthon jártak.”
A Mintagimnáziumba járt Kármán és Teller, s ezt Kármán „az édesapja által kidolgozott nevelési elméletek ékkövének nevezte.” Itt „minden tárgyat úgy oktattak, hogy hangsúlyozták a hétköznapi élettel való kapcsolatot… Kármán a matematikában is hasznosnak találta az életszerű tanítást, amelyben a statisztikai ismereteknek is nagy szerepük volt.” A Minta egyben „gyakorló iskola is volt (ma is az), ahol a tudományegyetem tanárjelöltjei közvetlen oktatási tapasztalatra” is szert tehettek. „Ez a gyakorlat a tanulók fejlődésére is jó hatással van… A Minta tanárai és diákjai között emberibb és közvetlenebb volt a kapcsolat, mint a többi iskolában. Itt már bevezették a matematikai, s 1916-tól a fizikai tanulmányi versenyeket is, amelyeken Kármán Tódor is sikeresen szerepelt.
A Kemény Zsigmond Főreálba járt Szilárd Leó, ahol megnyerte az Eötvös-versenyt. Sokak szerint ő matematikában többet tudott tanárainál.
A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban kiváló oktatásban részesült Wigner Jenő és Neumann János. Wigner szerint „talán a világ legjobb középiskolája volt… (mert itt) Rátz László tanította a matematikát.” Általa tanulhatta a „differenciál- és integrálszámítást, az analitikus geometriát, a számelméletet, (talán még) a statisztikus mechanikát is.” Fizikatanára kiváló volt.
Ezekben a nagyszerű gimnáziumokban, „amelyekben a népességnek csak töredéke vett részt, … nagy kultúrájú, viszonylag jól fizetett és tiszteletnek örvendő” tanárok tanítottak. Budapest „pezsgő intellektuális életé”-nek is nagy „befolyása volt a marslakók fejlődésére. „A kiegyezéstől (1867), az I. világháború kezdetéig (1914) a mindenki számára garantált jogegyenlőség, a zsidó emancipáció, robbanásszerű fejlődést eredményezett, és „nemcsak a már Magyarországon élő zsidók számára, … hanem ösztönözte a környező országokból történő bevándorlást is”, ahol nem volt ilyen mértékű liberalizmus.
„Budapest 1896-ra világossá lett… a tágabb régió pénzügyi központja… a legmodernebb (gépekkel) szerelték fel az új gyárakat. A Ganz Művek kifejlesztette a világon az első villanyvasutat.” Európa nagyvárosai között „Budapest növekedett a leggyorsabban… az ország lakosságának öt százaléka élt a fővárosban… Hatalmas fejlődésen ment keresztül az iskolarendszer… Új épületeket kapott a Tudományegyetem, a Műegyetem, a Zeneakadémia; számos nagy múzeum és színház épült. A régi, birtokos arisztokrácia mellé kialakult az új, pénzügyi arisztokrácia.”
Az öt „világformáló” marslakó közül négyen a budapesti Műegyetemen kezdtek (Neumann Zürichben szerezte vegyészmérnöki diplomáját és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarán matematikából doktorált Fejér Lipótnál), de közülük csupán Kármán Tódor végzett (gépészmérnökként) Budapesten 1902-ben. Szilárd Leó és Wigner Jenő Berlinben, Teller Ede Karlsruhéban folytatta tanulmányait.
Kármán 1902-ben már tanársegéd Bánki Donát mellett; később Göttingenben is az. 1913-tól az aacheni egyetem professzora. 1911-ben felfedezte a Kármán-féle örvénysort, 1913-1914-ben megépítette saját tervezésű szélcsatornáját; majd harmadmagával megtervezte a PKZ helikoptert. 1918 őszétől Budapesten az Oktatásügyi Minisztériumban működött; 1919 végén visszatért Aachenbe. 1926-ban meghívták Pasadenába (USA). 1933-ig felváltva dolgozott itt és Aachenben. 1930-tól Pasadena az aerodinamika mellett az asztronautika-tudomány bázisa, sőt 1936-ban itt rakétakutató csoport is alakult; 1944-től Kármán vezetésével. 1942-1945 között az USA légierejének tanácsadója, 1951-től a NATO repülésügyi és fejlesztési intézetének elnöke. Az aerodinamikai eredményei s a szuperszonikus repülés mellett a korszerű rakéták létrehozásán is eredményesen dolgozott.
Szilárd Leó (1898-1964) a budapesti Műegyetemen tanult (1910 és 1918), Berlinben 1919-ben. 1920-tól fizikát tanult ugyanott. Laude mellett doktorált 1922-ben. Einsteinnel együtt elektromágneses szivattyút szabadalmaztatott 1927-ben. Egyetemi magántanár Berlinben. 1928-1929-ben megjelent az entrópia elvnek az információkra való alkalmazásáról szóló dolgozata. 1934-ben felismerte és szabadalmaztatta a nukleáris láncreakció elvi lehetőségét s bevezette a kritikus tömeg fogalmát. Kidolgozta a mesterséges radioaktív elemek szétválasztását szolgáló Chalmers-reakciót. Atomfizikai kutatásokat végzett a Columbia Egyetemen. 1939-től az első atomreaktor tervein dolgozott Fermivel; 1942-ben megvalósították az első szabályozott láncreakciót. Elsőként ismerte fel az atomenergia katonai jelentőségét. Az ő figyelmeztetése nyomán indult meg a Manhattan-terv. (1945-ben viszont tiltakozott az atombomba bevetése ellen.)
E közel négyszáz oldalas könyv kritikájában nem fér el mind az öt marslakó tevékenységének (akár kicsit is) részletesebb leírása. Helyesebb, ha felvázoljuk, miként lehettek ők „Hadviselő marslakók”, majd „Az elrettentés hidegháborújá” – ban is tevékeny közreműködők. – „Hajótöröttek voltunk, de felvett bennünket egy mentőcsónak, amelyet azután készek voltunk minden erőnkkel megvédeni” – mondta Teller, az előbbi 56 oldalas „nagyfejezet” kapcsán.
„A marslakók tisztában voltak a nácizmus veszélyével, és el voltak szánva arra, hogy megvédjék a szabad világot ettől a veszélytől… cselekvési készségüket csak fokozta, hogy az amerikai vezetés részéről tehetetlenséget, kollégáik részéről pedig közömbösséget tapasztaltak. „Roosevelt elnök – az Einstein közvetítette – Szilárd-gondolat vészjelzését fontolóra vette, bizottságot is létrehozott a terv megvalósítására, de a katonai és politikai vezetők bizalmatlanok voltak e „frissen bevándorolt külföldi tudósok fantasztikus” (és költséges) gondolatával szemben, s az elnök is óvatos volt, mert „országában sok ellenzője volt egy újabb háborús konfliktusban való részvételnek.” Bár a marslakók kezdeményezték az atombomba-programot, egyiküket sem vették be a program vezetésébe. Ám ők, a bizalmatlanságra, mellőzésükre sem reagálva, tették dolgukat: valamennyien tehetségük, munkabírásuk, fantasztikusan érdekes felfedezéseik hasznosításán dolgoztak. Semleges szakértők szerint „senki sem gyakorolt egyetlen fegyvernemre akkora hatást, mint amilyet Kármán az Egyesült Államok légierejére. „Ő mindig kész volt minden nyitásra. Vigyázó szemmel utazgatott Európa fegyverkezésben élenjáró országaiban, megfigyelve az olaszok, németek s a svájciak sugárhajtású kísérleteit. Igyekezett mozgósítani az amerikai kormányzatot a korszerű szuperszonikus szélcsatorna építésére.
Hargittai professzor e fejezetben külön-külön is részletesebben szól az öt világformáló tudósról. Az eddigi Kármán-portrét bővítve, megtudjuk, hogy „bármilyen körülmények között képes volt dolgozni.” Minden kezdeményezést támogatott. „A hosszú távra szóló, megbízható megoldások híve volt.” Összehangolta a különböző szakemberek tevékenységét. Sohasem csinált problémát abból, hogy segítséget kérjen olyanoktól, akik nála jobban értettek egy dologhoz. „A távoli problémákat valamilyen korábbi tapasztalat alapján összekapcsolta.” Amikor bebizonyosodott az elmélet hasznossága, a mérnöki tudomány győzelmét ünnepelte… Megpróbálta matematikai kifejezésekké egyszerűsíteni a feladatokat… Sajnálta, hogy Amerika nem kezdett korábban foglalkozni a rakétákkal, mert akkor a német V–2-nél jobb rakétákat készíthettek volna, és az oroszokat is megelőzhették volna az űrkutatásban. Arnold tábornok, „a jövő légi háborújára” gondolva, Kármánra bízta a légierő további fejlesztéséhez szükséges kutatásokat, mert szerinte „a jövő légiereje a tudósok körül fog kiépülni.” Kármánban felmerült az atombombákat hordozó és célba juttató, atomreaktorral működő, hatalmas gépek konstruálása is. Hargittai szerint: „Lehetetlen lenne túlbecsülni Kármán szerepét a szövetségesek II. háborús győzelmében.”
A fejezet Szilárd Leóról szóló huszonöt oldala, döntően a fizikus hajthatatlan küzdelmét tárja elénk a földhözragadt gondolkozású tábornokkal. Ő, aki megsejtette a nukleáris láncreakció, a maghasadás lehetőségét, s eredményes felhasználhatóságát hadicélokra, atombomba gyártására is, sokáig sikertelenül ostromolta az USA katonai (s polgári) vezetőit, kísérletei anyagi támogatására. Nem fogták fel féltő aggodalmát, azt, hogy a náci Németország az atomfegyver birtokában térdre kényszerítheti az egész világot. Einstein által levelet küldött az elnöknek, mellékelve az atomreaktor-építés részletes leírását. Amerika vezetőit csak a japánok Pearl Harbor-i támadása, 1941. dec. 7.-én, „térítette észre”. Szilárd még a háborút követő évek légkörét is előre látta: „fegyveres béke” lesz az, ha mások is hozzájutnak az atomfegyverekhez. Így is lett lényegében, csak „hidegháború”-nak nevezték. A „fegyverkezési versenytől” is féltette az USA-t, „elveszítheti kezdeti előnyeit.”
„Szilárd rámenős volt és arrogáns” – s ezt Groves tábornok, aki 1946-ig e feladat, és az Atomenergia Bizottság vezetője volt, nem szívelte, sőt, szerette volna internáltatni, – FBI-ügynökökkel figyeltette, titkos ügyiratokat vezettek róla.
Wigner, Neumann és Teller tevékenységének taglalására már jóval kevesebb hely jutott. Wigner már 1942-ben az elméleti csoport vezetője lett. A vegyészmérnök Wigner azonban nemcsak elméletileg foglalkozott „a kémiai reakciók mechanizmusával”, sőt, Wigner gondolata is benne lehetett „az Einstein-levélben”. A Wigner által irányított elméleti csoport fő feladata lett… a felépítendő atomreaktorok megtervezése. Neves amerikai tudósok a világ „első nukleáris mérnöké”-nek nevezték Wignert.
„Neumann hamarabb felkészült a közelgő háborúra, mint az Egyesült Államok… egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a fegyveres erőkkel… sok tisztséget betöltött a háború folyamán.” „A plutóniumbomba terve is az ő teljes részvételével készült el.” Fontos szerepe volt a számítógépek kifejlesztésében – s ez élete végéig szívügye maradt. Szolgálataiért a legmagasabb kitüntetésekben részesült Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.
„Ilyenek voltak” (hatodik) fejezet ötvenhárom oldala bemutatja a cím kettős jelentését: önmagukban, s „másokhoz képest.” Itt bővebben szól a: Szilárd és Fermi, majd a: Teller és Oppenheimer alfejezetben, különféle kapcsolataikról, pl. „Teller és Oppenheimer hagyták, hogy a fegyvernemek közötti áldatlan és elkeseredett versengés áldozataivá váljanak.” A 6/2 Arcvonások – című rész ötük érdekes „fényképe” külön-külön; a 6/3, a: Vallásosság és zsidóság; a 6/4 pedig azt ecseteli, mit is jelentett akkor „Magyarnak lenni.” Hargittai professzor az Utószó-ban leszögezi, hogy „a marslakók mindenekelőtt tudósok voltak, s csak az események és saját lelkiismeretük hatására lettek a honvédelem és a politika résztvevői.” Önmagukról is megvolt helytálló értékítéletük. A szerző azt is felveti, miként alakult volna a sorsuk, „ha másutt éltek volna.” Tény, hogy „kivételes egyéniségek voltak.”
Az adott világpolitikai helyzet, az emberiségre leselkedő veszély súlyossága, „a demokrácia és a szabadság iránti tevékeny kötelezettségük” tudományos kiválóságukat és kreativitásukat felszítva tette a marslakókat „a huszadik század fontos alakítóivá.”
E remek könyvet harminckét oldalon, hatvan fénykép, s a szöveg közt számos kiváló térkép, grafika gazdagítja. Köszönetek; az illusztrációk forrásai; jegyzetek; életrajzi adatok; bibliográfia; majd név- és tárgymutató zárja ezt a rendkívül érdekesen szerkesztett, s meggyőzően érvelő, igen hasznos „népszerű-tudományos” munkát. (Hargittai István: Az öt világformáló marslakó. Vince kiadó, Budapest, 2006. 400 oldal, 3995.- Ft.)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969