2013. I-VI
 

Babes Viktor és tudós családja
Kapronczay Károly

A kolozsvári Babes-Bolyai egyetem nevéből a „Babes” név sokak számára ismeretlen, legalábbis kevésbé ismerjük Viktor Babes magyar vonatkozásait, kapcsolódását a magyar tudományhoz. A magyar tudománytörténelem, ezen belül az orvostörténelem alapos ismeretekkel rendelkezik a hazai tudományokat ért külhoni (külföldi tudományos iskolák) hatásokról, viszont nem végezte el azon kisugárzások feltárását, amelyekkel a magyar tudomány hatott más országok tudományos életének formálódására. Ez vonatkozik a magyar medicina kisugárzásaira: a magyar orvostudomány a 19. század végén világszínvonalon állt. Ezért a tudományos elemzés górcsöve alá kell vennünk mindazon személyek életművét is, akik magyar egyetemeken szerezték meg szaktudásukat, más egyetemeken fejtették ki nemzetközi szempontból is jelentős tudományos munkásságukat.
Eme orvosok közül kiemelkedik Viktor Babes (Babes Viktorként ismeri a magyar medicina) (1854-1926), a román származású bakteriológus, aki szakmai pályafutásának első évtizedeit a budapesti orvosi karon töltötte, s európai szempontból is lényeges eredményeinek egy részéhez a kutatásokat Budapesten végezte el. Igaz, az életművét feldolgozó elemzések mindig kiemelt helyen említik a budapesti éveit, a magyar feldolgozások viszont csak a magyarországi tevékenységét részletezik, keveset szólnak romániai munkásságáról, bukaresti egyetemi tanárságának idejéről. Életművének elemzésében bizonyos ellentmondást jelent, hogy a 20. század első felében készült feldolgozásokból nem hiányoznakk Babes Viktor magyar vonatkozásai, viszont az 1945 után keletkezett szakirodalomban vagy csak román, vagy „valamiféle” magyar vonatkozásokkal „is” rendelkező nagy román orvos jelenik meg. A teljes képet bemutató Babes feldolgozások csak az 1960-as években láttak nyomdai napvilágot Marosvásárhelyen, magyar kutatók (Spielmann József és Izsák Sámuel) tollából.
(Babes Viktor családja) A Babes család eredeti neve Caluseriu (Kaluser) volt, amit Babes Viktor apai nagyapja változtatott meg, miután 1818-ban a Temes megyében fekvő Hodosányban élő Babes Jakab nevű nagybátyja adoptálta, minden vagyonát ráhagyta. A már módos családban született első gyermek Babes Vince (1822-1907) – Babes Viktor apja – a 19. század utolsó harmadában már a hazai román nemzeti mozgalom kiemelkedő politikusa volt. A sokoldalú, művelt Babes Vince a magyarországi román intelligencia „tipikus” útját járta be: alap- és középiskoláit Temesváron, Szegeden és Karlócán végezte, majd 1840-től az aradi görögkeleti püspökség szemináriumában teológiát tanult. 1843-ban beiratkozott a kecskeméti Jogakadémiára, majd jogi tanulmányait a pesti tudományegyetemen tökéletesítette. 1846-ban az aradi görögkeleti tanítóképző tanárává nevezték ki, s e minőségben készült fel ügyvédi vizsgáira, amiket 1848-ban tett le Pesten. Ez utóbbi helyen állt a görögkeleti püspök szolgálatába, jogtanácsosi feladatkörrel bízták meg, de ügyvédi irodát is nyitott.
Nem rokonszenvezett a márciusi forradalom ifjúságával, vezetőivel és eszméivel, de nem mutatott irántuk ellenséges magatartást sem. 1849-ben rövid ideig Temes-Krassó és Torontál vármegyék görögkeleti iskoláinak felügyelője, majd 1849 szeptemberétől az aradi görögkeleti püspök személyes képviselője a bécsi birodalmi kormány különböző hivatalaiban. Valójában e püspöki képviselői feladat indította el tisztviselői karrierjét: a császári hivatalokban felfigyeltek a több nyelvet beszélő, kiválóan képzett jogászra, és 1849 novemberétől a császári törvényeket és rendeleteket közlő román nyelvű lap szerkesztője lett. 1851-ben a legfőbb törvény- és semmítő szék tanácsi titkárává nevezték ki, 1859-ben „valóságos udvari tanácsos” címet kapott. Befolyásos és tekintélyes kormánytisztviselő lett, aki szakmai sikereit főleg tehetségének és sokoldalúságának köszönhette. Bécsben házasodott meg, ott születtek fiai: Aurél (1852-1925), Viktor (1854-1926) és Emil (1858-1917), akik más és más területen, apjukhoz hasonló fényes pályát futottak be
Babes Vince 1862-63-ban a bűn-, büntető- és kegyelmi ügyek jogi referense lett a magyar királyi kancellárián, 1863-69-ben a Budai Királyi Tábla egyik bírájává nevezték ki: 1861-ben, 1865-75-ben és 1884-től haláláig a magyar országgyűlés képviselője volt. Mivel bírói és kormánytisztviselői beosztása összeférhetetlenné vált képviselői mandátumával, előbbi tisztségeiről lemondott. A magyar politikai életben a román és a magyar nemzeti nézetek összeegyeztetésének híve volt. Bár nem különült el a román nemzeti mozgalmaktól, mindig a megbékélés szellemét képviselte. Látványosan távol tartotta magát a szélsőséges nézetektől és köröktől. Első jelentős politikai sikere, hogy 1864-ben – Mocsáry Andrással együtt – kivívta a karlócai szerb kongresszuson a románság hierarchikus elválását a szerb görögkeleti egyháztól, és megalakulhatott Erdélyben a szebeni görögkeleti román érsekség.
Politikai pályájának kezdete egyben publicisztikai és szakírói munkásságának kibontakozását is jelentette: jelentős újságírói és szerkesztői tevékenységet fejtett ki. 1866 és 1876 között kiadta Pesten a román nyelvű, Albina nevet viselő politikai hetilapot, több magyar, német és román politikai hírlap levelező publicistája volt, napi politikai kérdésekről küldött elemzéseket a mérsékelt hangvételű bukaresti lapoknak. A kiegyezés elkötelezett híve volt, de kompromisszumot szeretett volna a Monarchia minden népe között, főleg a több milliós lélekszámú románságge kapcsolatban. Világosan látta, hogy az erdélyi románság sok, (elsősorban gazdasági, polgárosodási, kulturális stb.) vonatkozásban különbözik a Kárpátokon túli románoktól, további felemelkedésük csak a magyarokkal megegyezve, a Monarchián belül biztosított. Babes Vince politikai pályafutásának első szakaszában rendkívül szoros kapcsolatban állt Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Trefort Ágostonnal és Andrássy Gyulával. 1868-ban a magyar parlamentben éppen Babes mondott köszönetet az önálló román görögkeleti érsekség és püspökség elismeréséért és a magyarok politikai nagyvonalúságáért. Igaz, ez a lojalitás Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején fokozatosan romlott, de a formálódó és egyre magyarellenesebb román nemzeti mozgalomban Babes Vince képviselte azt az irányzatot, amely sohasem adta fel a magyar kormánnyal történő kiegyezés reményét és lehetőségét. Mocsáry Andrással együtt egyik alapítója lett a Román Nemzeti Pártnak (1890), azután ezt a pártot képviselte a magyar országgyűlésben haláláig..
Sohasem tartozott a „száraz hivatalnokok és jogtudósok” közé. Az 1840-es években romantikus hangvételű verseket írt, később műfordításokkal is próbálkozott. Az 1860-as évektől erősen foglalkoztatta a román nyelv és nemzeti kérdés helyzete és lehetőségei a Monarchián belül, nézeteit és elképzeléseit a Sprachen und Nationalitäten-Fragen in Österreich (von einem Rumänen) c. munkájában foglalta össze, amit Pesten adott ki német és román nyelven, és ami valójában politikai pályafutásának „indulását” jelentette. Deák Ferenc is igen jó véleménnyel volt e munkáról, ő ajánlotta olvasásra Eötvös Józsefnek is.
Más munkáiban Babes az erdélyi románság történetével, a görögkeleti püspökségek kialakulásával, a román egyházi elkülönülés szükségszerűségével stb. foglalkozott, különböző javaslatokat tett a román királyság hivatali rendszerének kifejlesztésére, a román jogalkotások szakszerűségére stb. E munkásságának elismerését jelentette, hogy 1885-ben a bukaresti Román Tudományos Akadémia rendes tagjai sorába fogadta.
A Babes család igazi értelmiségi család volt, majdnem minden férfitagja a szellemi pályát választotta hivatásának. Otthonának a Monarchiát tekintette, tagjai itt végezték iskoláikat, szereztek egyetemi képesítést. Az itt használt nyelveket anyanyelvi szinten sajátították el, bár otthonukban románul beszéltek. A román nemzeti sérelmeket tárgyalásokon kívánták rendezni, a politikai ellentéteket csupán nézetkülönbségeknek ítélték meg, nem az ellenségeskedést tartották az egyetlen megoldásnak. Ebben különböztek a magyarországi román nemzeti mozgalom „héjáitól”, akik viszont megalkuvónak tartották Babest.
Az előbbi szellemben nevelődtek a „Babes-fiúk”. A legidősebb, Babes Aurél a vegyész-fizikusi pályát választotta, a budai főreálban (ma a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium) folytatott tanulmányai után beiratkozott a budapesti tudományegyetem természettudományi karára. Ásványtanból, fizikából és kémiából szerzett tanári képesítést, majd vegytanból doktori oklevelet (1877). Útja innen Heidelbergbe vezetett, itt szerkesztette meg a róla elnevezett Babes-sterilizátort. Hazatérése után a brassói görögkeleti gimnázium tanára lett (1879), innen hívták meg 1884-ben a bukaresti tudományegyetem orvosi karához tartozó Gyógyszerészeti Iskola kémia, 1900-tól biokémia professzorának. Számos román nyelvű tankönyv szerzője lett. Amikor öccsét, Babes Viktort is meghívták Bukarestbe egyetemi tanárnak és megszervezte az egyetem bakteriológiai intézetét, Babes Aurél lett a kémiai laboratórium vezetője. Öccsével együtt számos francia nyelvű írást jelentetett meg szakmai folyóiratokban.
A legfiatalabb fivér, Emil a budapesti tudományegyetem jogi karán végzett. Megélhetési forrásként – hivatalosan az ügyvédi pályát választotta, de örökölte apja újságírási vénáját, a Magyar Hírlap, a Pester Loyd, az Alkotmány, a XX. Század, a Világ és több más napi- és hetilap szakírója, a mérsékelt román nemzeti politika publicistája lett. Politikai eszméit az 1909-ben – magyarul és románul megjelent – Diagnózis c. munkájában foglalta össze. Rendkívüli módon érdeklődött a balkáni népek már „hagyományosnak” mondott ellentétei iránt. Ezeknek nemcsak vallási jellegük volt, hanem a Balkánon tért nyerő nagyhatalmak is gerjesztették, így kívánták biztosítani a Török Birodalom összeomlása után megalakuló nemzetállamok feletti befolyásukat. Babes Emil a Balkán jövőjét – benne a román királyság sorsát is – nem ezen az úton, hanem a kompromisszumos tárgyalásokon keresztül szerette volna biztosítva látni. Számára nem volt közömbös egy független román nemzeti állam megszületése, de ellenségesen szemlélte az ún. nagy-román politikát, főleg a Monarchia szétfeszítésének vágyát, mert ennek szétesése – szerinte – beláthatatlan folyamatok kezdetét jelentette volna. Hiszen a helyén – vagy romjain – megszülető nemzeti államok nem az együttműködésre, hanem egymás alávetésére törekedtek volna. Feloldhatatlannak látta a magyar-román ellentétet, de ebben külön kérdésként kezelte az erdélyi románok ügyét. Ő is a Monarchia híve volt, mert keretén belül az erdélyi románság sokkal magasabb társadalmi, gazdasági és kulturális szintre került, mint a Kárpátokon túl élő nemzettársaik. A Nagy Románia megszületése után az erdélyi románok – véleménye szerint – kisebbségbe kerülnek, nem lenne befolyásuk egy új állam politikájára, lassan elvesztenék befolyásukat és különleges helyzetüket. Inkább az erdélyi autonómia híve volt, ahol a magyar-román-német együttműködés nemcsak a külső befolyást zárta volna le, hanem különleges lehetőséget teremtett volna a magyar-román megbékélés folyamatában. A román nemzeti politika ultrái őt sem – mint apját sem – értették meg, vagy nem akarták érteni. A három fivér közül ő hunyt el elsőnek 1917-ben.

(Babes Viktor, az orvos) Babes Viktor iskoláit már Pesten végezte, mivel a család 1861-től Pesten élt. A középiskola befejezése után a pesti tudományegyetem orvosi karára iratkozott be, ám a harmadik évtől Bécsben tanult, ahol 1878-ban megszerezte orvosi oklevelét . Ebben semmi különös nincs, hiszen kortársai is – aki tehette – orvosképzését a két város egyetemén folytatta. Már pesti tanulmányai alatt nagy hatással volt rá Scheuthauer Gusztáv (1832-1894), a kicsit különc, de rendkívül nagy tudású korboncnok, akinek patológiai intézete az új orvosi eszmék és szellemi áramlatok műhelye volt. Az enciklopédikus műveltségű és óriási olvasottsággal rendelkező Scheuthauer ritka emberismerettel választotta ki munkatársait, gyakran már hallgató korukban, és atyai és szakmai tanácsaival indította el őket pályájukon. Nem véletlenül került ki intézetéből tizenkét egyetemi tanár, egyikük éppen Babes Viktor volt. A különlegesen szuggesztív Scheuthauer irányította az ifjú Babest a morfológiai betegségkutatás elmélyült tanulmányozására, végső soron a bakteriológiához. Scheuthauer 1876-ban kérte fel Babes Viktort asszisztensének, ami a még orvosi oklevéllel nem rendelkező medikusnak igen nagy megtiszteltetés volt. Ugyancsak ő javasolta neki a bécsi tanulmányokat, oda rendszeresen küldött leveleiben irányította tanítványa tanulmányait. A szünidőben Babes a pesti kórbonctani intézetben dolgozott, végzése után – visszatérve Pestre – Scheuthauer első asszisztense lett. 1880-től egyetemi magántanárként működött, 1884-től pedig nyilvános rendkívüli tanárként az akkor felállított II. sz. Kórbonctani Intézetet vezette.
Babes a maga 30 életévével az orvosi kar legfiatalabb tanárának számított. Pályafutásának kezdete egybeesett a mikrobiológia és a bakteriológia kezdeti nagy korszakával: amikor Koch felfedezte a tuberkulózist, Löffler és Schütz a takonykór kórokozóját, Löffler a diftéria, Gaffky a tífusz bacilusát. Az öreg „különc”, Scheuthauer – bár magát nem tartotta alkalmasnak a mikroszkópos technikára – mindent ismert, lelkesen fogadott minden új vívmányt. Babesben felfedezte mindazon emberi és tudományos kutatói erényt, ami alkalmassá tehette a bakteriológia elmélyült művelésére, amit csakhamar igazoltak idegen nyelven megjelent közleményei.
A pesti orvosi iskola nagy befolyásos egyéniségei (Korányi, Fodor, stb.) Babes Viktornak négyéves tudományos ösztöndíjat biztosítottak, amelyet Európa legnevesebb egyetemein és bakteriológiai laboratóriumaiban töltött: Párizsban a neves Cornil professzor asszisztense volt, és együtt adták ki 1885-ben az első rendszeres Bakteriológia kötetet, amit 1886-ban magyarul is megjelentettek. Ez utóbbihoz Babes 24 színes táblát mellékelt, amelyeket maga készített. A könyv magyar nyelvű megfogalmazása Babes munkája, megteremtve a szakmai nyelvezetet.
A budapesti orvosi karon megkezdte orvos-bakteriológiai előadásait, amelyre – a hallgatókkal együtt – beültek a kor legjelesebb magyar orvosprofesszorai, hiszen Babest a bakteriológia egyik jeles európai művelőjének tartották. Ennek köszönhető, hogy a román kormány megkereste a Román Királyság területén már évek óta pusztító szarvasmarha piroplazmolízis vagy ahogy, akkor nevezték, a „fertőző hemoglobinvérűség”, majd kórtanának tisztázása után a carcerag juhbetegség tanulmányozására. Babes is először fertőző betegségre gondolt, és a „kórokozót” meg is találta egy beteg juh vörösvérsejtjében. Igaz, a protozoont ő még baktériumnak vélte, azért is nevezte el a betegséget „haematococcus bovis”-nak. Valamivel előbb fedezte fel a betegség lényegét, mint Theobald Smith, aki hasonló vizsgálatokat végzett szarvasmarhákon, illetve ennek vektorát ismerte fel.

(Babes Viktor Bukarestben) A romániai kutatások eredményei alapján a román kormány meghívta Babes Viktort a bukaresti tudományegyetem orvosi karára, hogy szervezze meg a bakteriológiai intézetet és egyetemi tanári pozíciót is felajánlott neki. A meghívás fontosságát jelzi, hogy Babes meghívásával a kormány foglalkozott, eltérve attól a szokástól, hogy ilyen ügyekben csak az oktatásügyi miniszter járt el. A román kormány külön rendeletben biztosított jelentős összeget a bakteriológiai intézet megszervezésére, az építkezéstől egészen a felszerelésig, Babes Viktor fizetését is meghatározták. A román kormány nem volt „szűkmarkú” a beterjesztett költségvetéssel kapcsolatban, bizonyos mértékig nemzeti ügynek tekintették Babes „megszerzését”, és ezért – európai viszonylatban is – elképesztő összeget fordítottak az ügyre. Az 1899-ben megnyílt bukaresti bakteriológiai intézet kora legkorszerűbb és legjobban felszerelt intézménye lett.
Babes távozása Budapestről nem azonnal következett be: a román kormány kutatási felkérésének teljesítése érdekében 1887-ben a budapesti orvosi kar dékánjától egy éves fizetés nélküli szabadságot kért. Ezalatt visszajárt, általa fontosnak ítélt előadások megtartására és vizsgáztatásra. A román kormány által felajánlott intézet vezetését, a bukaresti kórbonctan-professzori megbízatást csak hosszas töprengés után fogadta el. Mielőtt lemondott volna budapesti állásáról, hosszas beszélgetést folytatott Scheuthauer Gusztávval, Fodor Józseffel és Korányi Frigyessel, míg végül meghozta döntését. Babes Viktor – mint családjának minden tagja – magát románnak vallotta, Magyarországon kívül Romániát is hazájának tekintette. Budapesten nem érték sérelmek, tudományos „otthonának” továbbra is a budapesti orvosi kart tekintette. Távozásának bejelentésekor és utána a hazai tudományos élet részéről sem támadás, sem bírálat nem érte, hiszen Babes döntéséhez hasonló több „eset” is volt a magyar orvosi közéletben. Különben is az egyetem tanári karában nem egy olyan professzor volt, aki nem vallotta magát született magyarnak, de tevékenységével a magyar tudomány kincsestárát gazdagította. (Maga Scheuthauer is német volt, magyarul hibátlanul, de akcentussal beszélt, ha lehetett, németre fordította a beszélgetés nyelvét.) Az Orvosi Hetilap 1887. évi 46. számában így kommentálta Babes távozását: „sajnáljuk távozását egyetemünkről, de rossz néven nem vehetjük neki, hogy a munkásságának oly szép teret nyitó, amellett anyagilag is rendkívül előnyös megbízatást nem utasította el. Egyébiránt minden esetre örvendetes tény, hogy a budapesti egyetem növendéke ily fontos misszióval megtiszteltetett, s örülni fogunk neki, ha munkaköre és annak eredményei iránt táplált reményei teljesülnek és sikerülni fog neki, habár egyelőre legalább idegen országban is, az orvosi tudományt mindnyájunk hasznára búvárlataival gyarapítani”. Kicsit „drukkoltak„ is neki, hiszen ekkor mind a budapesti, mind a kolozsvári orvosi karon csak „papíron” létezett bakteriológiai intézet. Például Budapesten a kórbonctani tanszék és az I. sz. Belklinika keretén belül, amin belátható időn belül nem nyílt lehetőség változtatni.
Babes nem akart elszakadni Budapesttől: itt éltek szülei, testvérei és egész rokonsága, örökös szellemi háttérnek tekintette a budapesti tudományegyetemet. Bukarestből állandó szakmai levelezésben állt kora jeles magyar orvosaival, román nyelvű szakközleményeiben sűrűn idézte magyar mestereinek munkáit. Érdekes, hogy 1891-ben, amikor a magyar-román viszony ugyancsak mélyponton volt, a Pester Loyd c. lapban dr. H. K. terjedelmes írásban méltatta Babes Viktor bukaresti tevékenységét. Babes minden jelentősebb magyarországi orvosi rendezvényen, kongresszuson megjelent, gyakran – mint az 1894. évi Nemzetközi Orvosi és Demográfiai Kongresszuson – éppen csak előadásának megtartására érkezett Budapestre. Olyannyira tartotta a kapcsolatot Budapesttel, hogy a magyar orvosi szaksajtóban különböző szakmai vitákba is bekapcsolódott. Említhetjük még Hőgyes Endrével tartott kapcsolatát a veszettség kutatása területén, a magyar Pasteur Intézet megszervezésében játszott szerepét is. Babes valóban a bakteriológusok klasszikusai közé tartozott, aki a kórbonctani és mikrobiológiai szemléletet egyesítve, eredeti és átfogó kórtani felfogást dolgozott ki. Több mint 1300 tudományos dolgozata a patológia majdnem minden területét és nagy kérdéseit felölelte, számos új eszmét fogalmazott meg írásban, több mint 50 új baktériumot írt le. A szérumterápia előfutárának is tekinthető, s megsejtette a baktériumok antagonizmusának alapján az antibiózis lehetőségét is.
Szellemi arculatának kialakulása összetett, hiszen a német, a francia és a magyar medicina forrásaiból táplálkozott, ezekre mindig hivatkozott. Különösen nagy jelentőséget tulajdonított a német iskolának, amely hatással volt a bécsi és a magyar orvosképzésre is. Ezt erősítette az a hosszú tanulmányi út is, amikor dolgozhatott Koch, Virchow laboratóriumaiban. Mestereitől megtanulta, hogy a tudomány nem zárt rendszer, hanem állandóan alakuló, fejlődő folyamat, ahol nincs helye a tekintélynek. Nem állt meg – ez Scheuthauer hatása – a sejtkórtan határain, szervesen beépítette a bakteriológiát a kórbonctani szemléletbe, egységes felfogást dolgozott ki a fertőző folyamatok patomorfológiájáról, sőt vitába keveredett Virchowval, a baktérium kórokozó szerepét tagadó nézetével. Babes kitűnően értett ahhoz, hogy a francia pasteuri iskola eszméit elfogadtassa a német bakteriológiai iskola gyakorlatában. Mindez természetesen tudományos vitákon keresztül valósult meg, amit Babes nagy felkészültségével „vezetett” le.
Babes Bukarestben fényes szakmai karriert futott be, több alkalommal volt dékán és rektor, sőt amikor a kolozsvári egyetem Szegedre menekült, a román kormány Babest kérte fel a Kolozsváron megnyíló román egyetem megszervezésére, az orvosképzés beindítására, amit kiváló diplomáciai érzékkel oldott meg. Arra törekedett, hogy minél több magyar kollegát nyerjen meg a kolozsvári orvosképzésnek, noha tudomásul kellett vennie, hogy a kormány megkívánta a román nyelv ismeretét. Ő maga adta elő a kórbonctant, az igazságügyi orvostant és a bakteriológiát, a románul nem tudó hallgatóknak külön magyar nyelvű előadásokat is szervezett vagy az előadás után magyarul is összefoglalta a leadott tananyagot. Ezt tette a vizsgáztatásnál is
Romániai tevékenysége főleg szakirodalmi munkássága révén volt rendkívül gazdag: nehéz számba venni német, francia nyelvű közleményeit, ezen nyelven megjelent nagy szakmai monográfiák szerkesztését, jelentős fejezeteinek megírását. Kiemelkedő az a törekvése, hogy román nyelvű szakkönyvek, tankönyvek sorát jelentette meg, ami a román orvosi nyelv megteremtése szempontjából sem közömbös. Halála előtt jelent meg fivérével, Auréllal közösen írt kétkötetes munkája, A részletes és általános kórbonctan elemei c. könyvük (románul és franciául), amely világviszonylatban is nagy jelentőségű volt a maga korában. 1893-ban tagja lett a Román Tudományos Akadémiának. 1926. október 19-én hunyt el Bukarestben, haláláról nemcsak a magyar orvosi szaksajtó, de minden napilap beszámolt.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969