2013. I-VI
 


Találatok száma: 15

A bölcs Natan
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

Jeruzsálem alpolgármesterét, Natan Saranszkijt az amerikai kormány bizalmi emberének és George W. Bush elnök tanácsadójának tekintik. Ő is felelősséggel tartozik az Izrael által érvényesített kemény irányvonalért, s kevés részvétet mutat a palesztinok iránt, ami meglepő egy olyan embertől, aki hat évet töltött a gulág börtöntáboraiban. Hős és fontoskodó alak, szent és sarlatán, hajdani másként gondolkodó, az emberi jogok elárulója és békepróféta, akiben az utolsó remény testesül meg a Közel-Keleten. Az elmúlt hónapokban mindezt ráaggatták Saranszkijra, s annyi bizonyos, hogy senki másnak sem annyira eltérő a megítélése, mint az övé. „Nem szabad lebecsülni ezt azt embert és az általa játszott szerepet. Saranszkij igen okos, s ragyogó stratégiai elgondolásai vannak” — vélekedik róla Uri Dan titkosszolgálati szakértő, Ariel Saron miniszterelnök bizalmasa.

tovább
Kun Miklós
A Csokoládé írójának titka
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

Sztálin és Taraszov-Rogyionov „Fáj, hogy megölnek és bemocskolnak, mindenkinek tudomására hozzák, milyen aljas gazember volt a kormányzósági Cseka egykori elnöke, akit megvesztegetésen értek, s ezért agyonlőtték a kapitalizmus fölött aratott győzelem jegyében” — kesereg Alekszandr Taraszov-Rogyionov Csokoládé című regénye lapjain Zugyin, a könyv főhőse. (1) 1922 júliusában, amikor a később világszerte átütő sikerű mű először napvilágot látott a párt és Komszomol országos vezetői által szerkesztett, ám az orosz „magasértelmiség” körében nem túl népszerű moszkvai Molodaja gvargyija című orgánumban, a folyóiratnak ezt a dupla számát az olvasóközönség szabályosan szétkapkodta és ronggyá olvasta. Akkoriban főleg romantikus fiatalok rokonszenveztek a szerző által nagy szeretettel ábrázolt bolsevik politikussal, aki afféle orosz kisvárosi Saint-Justként előbb lesújt az „ellenforradalmárok”-ra, majd őt magát ítélik el „bujálkodás”, korrupció és árulás hamis vádjával. Különös módon számos kortárs követésre méltó hősiességet látott abban az ünnepélyes méltóságban, amellyel a regényben Zugyin a saját sorsa fölé rendeli az ügy érdekeit, s a siralomházban újragondolván életét, már-már diadalittasan várta kivégzését. Mások szemében viszont — s bizonyára ők lehettek többen — Zugyin fanatikus messianizmusa művinek, értelmetlennek látszott. Később, a megfeszített ötéves tervek, a milliók halálát okozó kollektivizálás és a konstruált politikai perek zárt világában Taraszov-Rogyionov felfogása még szörnyűbb benyomást kelthetett. Ám a nyugati baloldali értelmiségiek idegeit ez a regény még sokáig kellemesen borzongatta: a Csokoládé nagy fáziskéséssel bár, de a fasizmus németországi győzelme után, majd a spanyol polgárháború alatt katartikusan hatott az európai meg a tengerentúli kommunistákra és „útitársaik”-ra. Nekik fogalmuk sem volt arról, hogy a regényt időközben kivonták a szovjet közkönyvtárakból, s az 1930-as évek végén a „trockista ideológiai kártevő” szégyenbélyegét viselő Taraszov-Rogyionov kivégzőosztag elé került. Zugyinhoz hasonlóan az „övéi” jóvoltából.

tovább
Szabó Katalin
A nyilvánosság szerepe az orvosi tudományok terjesztésében és az egészségügyi felvilágosításban
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

„Az orvosnak nemcsak szakmabeli dolgokkal kell foglalkoznia, hanem társadalmi, tudományos, művészeti kérdések iránt is érdeklődnie kell.” (Lévay Ödön) Birtalan Győző az ő periodizációjában az 1851-től 1920-ig számított időszakaszt, azaz nagyjából a XIX. század második felét „roppant jelentőségű orvostörténeti periódus”-nak (1) nevezte. Mint kifejtette, a korszak kezdetét Európában nem valamilyen nagy felfedezés jelentette, ez a dátum sokkal inkább az orvosi tudományban, az orvosi gondolkodásban megkezdődő szemléletváltás időpontját jelképezi. A comte-i pozitivizmus hatására a kísérleti élettan és a klinikum területén is változások történtek. Tulajdonképpen ebben az időben kezdődött meg a különböző orvosi szakágak lassú differenciálódása is. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az átalakulás kezdete Magyarországon inkább az 1867-es kiegyezés utáni időszakra tehető. A modernizáció –– vagy legalábbis annak igénye –– az orvostársadalom részéről igen markánsan megmutatkozott. Szerencsés esetben találkozhatott volna a szakmai, tudományos modernizáció a közigazgatási, igazgatási modernizációval, de, sajnos, az orvosok csak ritkán és nehezen tudták érdekeiket, elképzeléseiket érvényesíteni a politikai hatalommal szemben, jóllehet 1876-ban megszületett az egészségügyi törvény is. Az 1867 utáni korszak tanulmányozása során tanúi lehetünk az orvostársadalomban igen lassan végbemenő paradigmaváltásnak. Ezt az átmenetet tökéletesen tükrözi Mezőfi Manó gondolata 1878-ból: „A mennyire azelőtt az orvosi tudomány speculativ vala, annyira ez idő szerint exact s positiv tudomány rangjára emelkedni törekszik. Jóllehet még tökéletesen oda nem jutott. Az igazságok ép csak lassan hatnak át.” (2)

tovább
Menyhay Imre
Adalékok az önmegsemmisítés programjához
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

(A humanizmus és a piac) A vállalkozásetika több-kevesebb erőfeszítésre ösztönözhet avégett, hogy az elégedetlenség elviselhető határok között maradjon. Az erőfeszítés minden formája elmaradhat azonban, ha a menedzsment jogosnak érzi, hogy kíméletlen retorziókkal, elbocsátásokkal, a szakszervezeti mozgalom lehetetlenné tételével és hasonló autoriter magatartással válaszoljon az elégedetlenségre. Autoriter vezetési stílust akkor engedhet meg magának egy vállalat, ha a munkaerőpiacon a kínálat felülmúlja a keresletet. A munkaerő-kínálat túltengése a klasszikus kapitalizmus velejárója volt a konjunktúrafázisok lemenő ágának időszakában. Mivel a modernnek tartott monetáris elveken nyugvó globalizált gazdálkodásban a technika fejlődése mindenekelőtt kiiktatta a tömeges munkaerőt és annak keresletét, a konjunktúraingadozások hatása nem vagy csak kétes mértékben érvényesül(het). A konjunktúra időszakai napjainkban nincsenek akkora hatással a munkanélküliség enyhítésére, mint a klasszikus kapitalizmus idejében szokásos volt, s mint — legalább a fellendülések idejére — manapság is kívánatos lenne. Ez az Egyesült Államoknak az ezredforduló előtti fellendülésére is vonatkozik, mert a munkaerő-kereslet ezt követő növekedése már nem érvényes a tömeges munkaerőre, sokkal inkább — de egyre kevésbé — a jól képzett menedzserekre és technikusokra.

tovább
Eszenyi Miklós
Adalékok Gerő Ernő életéhez, különös tekintettel 1944-es tevékenységére
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

1995-ben fiatal történészként néhai mesterem, Gosztonyi Péter segítségével a berni Schweizerische Osteuropa Institut ösztöndíjasa voltam. Magyarország 1945 és 1956 közötti történetével foglalkoztam. Gosztonyi –– aki akkoriban az intézet könyvtárának igazgatója volt — hívta fel figyelmemet arra a három dokumentumra, amelyet Gerő írt. Ezek eredetije a Politikatörténeti Intézet levéltárában található. A három írásmű azért érdekes, mert Gerő — Rákositól és sok más korabeli politikustól eltérően — nem írta meg visszaemlékezéseit. A Gerő-féle feljegyzések felkérésre készültek; kettő Korom Mihály akadémiai doktori disszertációjához. Az első feljegyzésen (I.) 1972. május 15-ei dátumot találunk, ebben Gerő huszonöt pontban válaszolt a kérdésekre (a dokumentumokat az egyszerűség kedvéért római, a kérdéseket pedig arab számmal jelöltem). A kiegészítő kérdésekre 1972. június 22-ei keltezésű levelében válaszolt (II.). A harmadik feljegyzés (III.) szintén felkérésre készült, Nyikolaj Sztyepanovics Derzsaluk kandidátusi disszertációjához tartalmazott válaszokat, 1976. december 21-ei keltezéssel. (1) Az említett történészek bizonyos részeket felhasználtak Gerő visszaemlékezéseiből; most –– a három anyag alapján — egész 1944-es tevékenységét próbáljuk rekonstruálni. Mindezeket olyan adalékokkal egészítettem ki, amelyek kevésbé ismertek. A Gerő által leírtakat szöveghűen közlöm.

tovább
Szűcs Magdolna
Az egységes birodalmi jogrendszer kialakulásának folyamata az ókori Rómában
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

Fénykorában, Traianus császár idejében a Római Birodalom kétmilliónyolcszázezer négyzetkilométernyi területen foglalta magában az akkori úgynevezett civilizált világot. A területén élő népek mindennapi életének egységes szabályozását az egységes jogrendszer kiépítésének hosszan tartó folyamata kísérte, amely éppen az általános válság és a birodalom bukása idején tetőzött. Mind a birodalom egységes kormányzásának jogi rendezésében, mind a lakosság életének egységes jogi szabályozásában Róma régebbi korok és más népek tapasztalatait is hasznosította. Ezt az egységesítési folyamatot két fő kérdés vizsgálatával követjük nyomon. 1. Hogyan tudták megvalósítani és szabályozni az áruk és a szolgáltatások forgalmát a különböző, saját írott vagy szokásjoguk szerint élő népek között (azaz hogyan tudták kialakítani az egységes magánjogot)? 2. Hogyan sikerült megszerezni és megtartani a hatalmat a Rómához eltérő alapon és módon csatolt népek felett, s hogyan tudták megszervezni a közigazgatást a birodalom egész területén (azaz hogyan sikerült megvalósítani az egységes közjogot)? (1)

tovább
Bán Éva
Az Estado Novo politikai rendszere
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

António de Oliveira Salazar Estado Novója nem tartozik azok közé az államok közé, amelyeket a történészek a zsidókat a holokauszt elől mentő országok között emlegetnek. Pedig a legújabb kutatások szerint több mint százezer ember köszönheti életét az európai kontinens legnyugatibb országának. (1) Nem egyszerűen nagylelkű humanitárius gesztusról volt szó, hanem arról, hogy a második világháborúban, Portugáliához hasonlóan, a többi semleges állam is figyelembe vett bizonyos politikai, biztonsági és pénzügyi szempontokat, amikor határai közé engedte a fenyegetett zsidókat. Portugáliának a második világháború idején követett külpolitikája nem érthető meg, ha nem tekintjük át legalább vázlatosan az Estado Novo fő jellemzőit és a korabeli diktatórikus rendszerekhez viszonyított különbségeit.

tovább
Kristó Nagy István
Egyetemisták az ostromgyűrűben
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

Józsa Béla könyvének ismertetésébe néhány személyes emléket is szeretnék beépíteni. Egyrészt azért, mert a szóban forgó kiadvány is tartalmaz visszaemlékezéseket, másrészt azért, mert aki nyolcvanéves, s ismerte a háború előtti és alatti viszonyokat, a történelmi személyeket és a közélet bizonyos szektorait is, annak hovatovább mindent el kell mondania a múltról, amíg teheti…

tovább
Joachim Ritter, a meghasonlás filozófusa
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

Joachim Ritter, aki 1974-ben hunyt el, 2003. április 3-án lett volna százéves. Ha eltekintünk az Ernst Cassirer keze alatt huszonkét éves korában Cusanusról írott disszertációjától és habilitációs monográfiájától, amely Szent Ágoston eszmevilágát (mundus intelligibilis) taglalta, akkor a hagyatéka tucatnyi dolgozatból áll, amelyeknek többsége Arisztotelésszel és Hegellel foglalkozik. A két legfontosabb közülük a Suhrkamp kiadó zsebkönyvsorozatában is megjelent, s az egyik nem más, mint a számos nyelvre lefordított Hegel és a francia forradalom című kisebb terjedelmű munka. Ritter neve ezenkívül első A filozófia történelmi szótára című kiadvány szerkesztőinek névsorában, amihez csak annyit, hogy e kézikönyvsorozat jövőre fejeződik be a tizennegyedik kötettel, s időközben világszerte pótolhatatlan segédeszközévé vált a filozófiai munkának. Ez a „szótár” azon hermeneutikai felismerésen alapszik, hogy megértésünk közege, vagyis fogalmiságunk lényegében történelmi jellegű, úgyhogy bárminemű történelmietlen filozófiai rendszerezés naivnak bizonyul, s a „vélemények” bárminemű „pusztán történelmi” számbavétele afilozófiainak minősül. A szótár egytől egyig hozzáértő kutatók — többek között Ritter — tollából származó szócikkei a filozófia tárgyát mutatják be keletkezésében és mozgásában. E szótár a Diltheytől és Heideggertől kiinduló hermeneutikai iskola feltehetőleg maradandó értékeit fogja reprezentálni akkor, amikor a filozófiai szakirodalom művelőinek érdeklődése már más irányba fordul, s ha a filozófusok elmulasztják majd forgatni e szótárt, akkor bárminemű új kezdeményezésük azzal a veszéllyel jár, hogy ismét fel akarják találni a kereket.

tovább
Kéri Katalin
Mozlim csillagászat a középkorban
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

(Mozlim vallás és csillagászat) A Korán számos szúrája tartalmaz leírásokat csillagászati jelenségekről és égitestekről. Külön szakaszok találhatók a mozlimok szent könyvében, amelyeknek címe égi jelenségekre utal: a csillagokra (53. szúra), a Holdra (54. szúra) és a Napra (91. szúra). E részekben csakúgy, mint a Mohamed által közvetített isteni kinyilatkoztatások egyéb részleteiben, világosan az áll, hogy „Allahé (mind)az, ami az egekben és a földön van”, (1) ő az, aki az égboltot „építette”, s a földet „kiterítette”. (2) A Korán gyakran szólítja fel a hívőket az ég és a föld tanulmányozására, hogy Allah művét minél inkább megismerjék, s hogy hitüket próbára tegyék. Isten abszolút mindenhatóságába vetett hitük a mozlimok számára a csillagászattal kapcsolatosan is egyértelművé tette, hogy az örök törvényeket nem „meghozzák”, hanem Allah teremtette és őrzi őket — az égitestek mozgásának esetében is. Így az égi jelenségek és objektumok tanulmányozása fontos, ám nem amiatt kell ezt végezniük a mozlim embereknek, hogy Isten akaratát tudakolják, hanem hogy vizsgálatukból épüljenek. (3)

tovább
Kiss Henrietta
Páneurópa-szekció Magyarországon (1926–1932) I.
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

(Richard N. Coudenhove-Kalergi, a Páneurópa Unió alapítója) Az osztrák Richard N. Coudenhove-Kalergi zseniális különcként az 1920-as évektől szinte vallásos fanatizmussal szervezett „pártok feletti tömegmozgalmat” az európai államok egyesülése érdekében. Azon kevés modern kori személyiség közé tartozott, akik hivatalos megbízás nélkül alapítottak egy egész kontinens sorsát befolyásoló szervezetet. (1) A két világháború közötti legnagyobb és legsikeresebb európai magánegyesítési mozgalom alapítója és propagandistája 1894. november 17-én Tokióban született osztrák arisztokrata diplomata és japán felesége második gyermekeként. „Egy európai férfi és egy ázsiai nő gyermekeként nem nemzeti fogalmakban, hanem kontinensekben — Ázsia, Európa — gondolkodtunk” — írta visszaemlékezésében. (2) Gyermekéveit a Cseh-erdőben fekvő ronspergi családi kastélyban töltötte, majd a jó hírű bécsi Theresianumban tanult filozófiát és újkori történelmet. 1913 telén Bécsben ismerkedett meg Ida Rolanddal, a Burgtheater népszerű és sikeres színésznőjével, akivel nem sokkal később házasságot kötött. A színésznő később feladta pályáját, s férje munkatársa lett. (3) Az első világháborúban „alkalmatlanság” miatt felmentették a katonai szolgálat alól. A háború után a Neue Rundschau és a Zukunft című lapok munkatársa lett. A bécsi Humanitas szabadkőműves-páholy tagjaként 1922 januárjától az európai országok gazdasági és politikai közeledését szorgalmazta. 1919-ben az Egyesült Államok népszövetségi csatlakozásának lehetőségeit keresve jutott arra a felismerésre, hogy a világ öt nagy térségre tagolódik: a már megszerveződött Pánamerikára, északon Szovjet-Oroszországra, délen a brit impériumra, a Távol-Keleten Japán és Kína mongol népi blokkjára és a még teljesen szervezetlen Páneurópára. Az amerikai Alfred Hermann Fried Panamerika című könyvének ismeretében a pánamerikai együttműködésből vezette le Páneurópa új fogalmát, amelyet találóbbnak tekintett az Európai Egyesült Államokénál. (4) Megvalósulásától elsősorban az új világháború kitörésének megakadályozását, gazdaságilag pedig a vámhatárok nélküli nagy európai piac létrejöttét remélte.

tovább
Nemes Károly
Valami van…
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

Megjegyzések a mai magyar filmről „Nagyon nehéz úgy harcolni, hogy az ember csak azt tudja, mi ellen harcol, de azt nem, hogy miért.” (Arthur Koestler) A rajkini mondás („valami van, de nem az igazi”) találó ugyan, ám meglehetősen leegyszerűsítő, ugyanakkor, sajnos, van alapja. Ha a 2002 második felében és a 2003 legelején készült filmekről több év múltán készülne művészettörténeti visszatekintés, valószínűleg nem sok szóval illetnék az egész „termés”-t. A kortárs taglalásra, persze, van igény, de ezek a kritikák az alkotásokról szólnak, nem pedig magáról a művészetről vagy annak néhány hónapos szakaszáról. Ami ezen — éppen a művészet egésze felé — túltekint, az a kortársi körkép, a helyzetfelmérés, egy adott állapot esetleg csak sejthető tendenciáinak kiemelési kísérlete a nagy egész mozgásához viszonyítva, természetesen nem csak a magyar filmeket értve ide. Egy ilyen próbálkozás, persze, nem mehet végbe a Valóságban már régebben megjelent írások figyelembevétele nélkül.

tovább
Szabó A. Ferenc
Változatok a hadtörténelemre
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

(Kevéssé javított újrakiadás) Könyvkiadásunknak kétségtelenül sikeres ágazata a hadtörténelmi művek közreadása –– kiadók sora próbálja meg kielégíteni ezt az olvasói igényt. Az érdeklődőkért folytatott versengésben, sajnos, előfordul, hogy egy-egy mű nem üti meg az elvárható szakmai, szerkesztői színvonalat. Sok a fordítás, elsősorban német és angol nyelvből. Valóságos kultusza alakult ki a német haderő második világháború alatti történetének. De hazai témákban sincs hiány. Arra is akad példa, hogy régebben megjelent hadtörténelmi munkát adnak közre „bővített és javított formában”. Így kerülhetett az olvasók kezébe 2000-ben az ismert veszprémi hadtörténésznek A balatoni csata című munkája. A könyv először 1977-ben jelent meg, s a cím kiegészítéseként Veszprém megye felszabadításának katonai története szerepelt. Az új kiadás szerkesztői a kötet előszavában megnyugtatják a negyedszázaddal későbbi olvasót, hogy az eltelt idő alatt a szerző újabb adatok és információk birtokába jutott, így a könyv „még olvasmányosabb lett, mint a már korábban megjelent kötet” (8. l.).

tovább
Virtuóz a vártán
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

A zongoravirtuóz Tony DeBlois autista, vak és szellemi fogyatékos, ennek ellenére fejből tud nyolcezer zeneszámot. A zene kedvéért még az emberektől való félelmét is legyűrte. A kutatók azt gyanítják, hogy az ilyen tehetség a bal agyfélteke károsodása nyomán áll elő. Mielőtt az ünnepelt huszonnyolc esztendős művész kicsoszog a színpadra, az anyjának előbb még meg kell kötnie a cipőfűzőjét. „Tony ezzel sosem fog megbirkózni, de azért fejlődik, nemrég csatolta be az övét először önállóan” — közli Janice DeBlois. Tíz ujj egyszerűen túl sok DeBlois számára, de amint odaül a zongorához, az addig makacskodó ujjai megtáltosodnak: fürgén szaladnak jobbra és balra a billentyűkön, dübörgő akkordokat csalnak elő a húrokból.

tovább
Várdy Béla
Wass-kor
2003. április XLVI. évfolyam 4. szám

A czegei Wass család krónikája A czegei Wass család egyike Erdély legrégebbi magyar főnemesi családjainak. A família eredete a XI. századig nyúlik vissza. Az évszázadok folyamán a Wassok rokonságba kerültek Erdély szinte valamennyi befolyásos családjával, például a Báthori, a Bethlen, a Bocskai, a Teleki, a Mikes, az Apor, a Kemény, a Bánffy és a Wesselényi családdal. Ennek következtében őseik között tudhatnak oly jeles történelmi személyiségeket, mint Báthori István, Bocskai István és Kemény János erdélyi fejedelem, akik közül az elsőt 1576-ban lengyel királynak is megválasztották. A családi hagyomány szerint a Wass família még az Árpád-házi királyokkal, általuk pedig több európai uralkodócsaláddal is rokonságba került.

tovább

1 - 15

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969