2013. I-VI
 


Segesváry Victor
Hatalom és kiszolgáltatottság
Agnosztikus gondolatok a tudományos haladásról, az élet minőségéről és a modern ember jövőjéről „A tudományos módszerbe és a racionális gondolkodásba helyezett bizalom teljes mértékben átvette az emberi elme minden más [a tévedésekkel szembeni] garanciájának szerepét.” (Werner Heisenberg)
tovább

Varga Károly
Szent István Terv - Batthyány Projekt I.
Implicit nemzetstratégiából explicit nemzetpolitika „A konszolidálódás feladata teljességgel független mindenféle fennkölt igazságosságtól éppúgy, mint minden hervadhatatlan érdemtől. Objektív feladatról van itt szó, objektív társadalmi és politikai tények felismeréséről és konzekvenciák levonásáról.” (Bibó István) „A kaotikus rendszerek predikciójának lehetetlenségéből nem következik ellenőrizhetetlenségük. A nem egyensúlyi rendszerek viselkedése mindig ellenőrizhető akkor, ha a megfigyelő (modellező, előre jelző) a rendszer része.” (László Ervin)
tovább

Segesváry Victor
A terrorizmus elleni háború
Az Amerika elleni drámai merényletnek 2001 szeptemberében azért volt oly nagy hatása, mert nemcsak az amerikaiak, hanem az egész világ is azt hitte, hogy az Egyesült Államok — földrajzi elszigeteltsége és katonai túlerejének elrettentő hatása révén — megtámadhatatlan. A terrorcselekmény szinte hihetetlen nacionalista légkört teremtett az országban: New Yorkban máig is mindenütt lobognak a zászlók, sokan még mindig kokárdákat viselnek, mutatván együttérzésüket és összetartásukat a külső veszéllyel szemben, s állandó készülődés folyik az esetleges újabb terrortámadások elhárítására.
tovább

Prugberger Tamás
A gyengébbek és az emberiség védelmére alkalmas jogintézmények és jogterületek
Cui prodest? Ha végigtekintünk a világgazdaság és a gazdasági jog legújabb kori történelmén, akkor az a tendencia rajzolódik ki, hogy az 1870-es évekig tartó laissez faire liberálkapitalizmus és az áruforgalom elvben értékarányosságon alapuló forgalmi joga a gyakorlatban a gyengébb fél elnyomását vonta magával. Ez abból adódott, hogy a gazdasági mozgás határai között a jog mindent lehetővé tett, ami nem sértette közvetlenül a tulajdont. A kapitalista szabad verseny viszonyai között fennállt a lehetősége annak, hogy a gazdaságilag erősebb fél kiüthesse a gyengébbet a piaci versenyből. Az ilyen magatartásnak a korrekt eszközei mellett kialakultak tisztességtelen módszerei is, amelyeket a jog gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek nevez. Az áruforgalom tisztességes gyakorlásának a normáit kezdetben a római jog továbbéléséből kialakuló szokásjog, majd a frankofon–latin, később pedig a germán jogterületen is kialakuló kodifikált polgári jog és a versenyjogi szabályok határozták meg. Ennek ellenére a gazdasági és szakmai kapcsolatokban járatlan ügyfeleket könnyen kijátszhatták a szakmában jártas iparűző kereskedők, mint ahogy ez a gyakorlatban igen sokszor meg is esett. A laikus fogyasztók kijátszásának a leggyakoribb eszköze a szakzsargonban blankettaszerződésnek nevezett ügylet lett, míg a szociálisan gyengébb kisegzisztenciát, például az önálló üzletet vagy műhelyt vezető kiskereskedőt, kisiparost nem védte semmi meg az őt gazdaságilag tönkretevő vállalat- vagy üzletfelvásárlással szemben, továbbá a munka- vagy szolgálati szerződéssel, csekély bérezésért dolgozó munkavállalókat a munkáltatóval szemben.
tovább

Ankerl Géza
A hinduk, a mozlimok, a zsidók állama és a
A Valóságban megjelent legutóbbi tanulmányainkban (2001/9. és 2002/10. szám) azzal foglalkoztunk, hogy az ENSZ-tagságot élvező mintegy kétszáz úgynevezett független állam — mint például Magyarország, Románia, Kína, Srí Lanka vagy Izrael — mennyiben rendelkezik tényleges önállósággal. Mostani kérdésünk pedig az: vajon a különböző elnevezésű államok milyen különbségeket fejeznek ki, s van-e létjogosultsága különállásuknak, vagy csak történelmi véletlenek összejátszása szülte, önkényes csökevényekről van szó?
tovább

Menyhay Imre
Az Es, az abszolútum és a „babystyling”
A korlátlan kapitalizmus a pszichoanalízis fókuszában (A lelki élet struktúrája) Freud szerint van egy szubjektum (alany), amelyet a természeti (ősi, eredeti, elementáris, animális) erők az alapvető élet- vagy létszükségletek kielégítése felé hajtanak, késztetnek, motiválnak. A hajtóerők célja az élet fenntartása, ám ez csak akkor lehetséges, ha az élettérben a káoszhoz rendezettség társul (normatívák, szabályok). Eszerint a lelki élet struktúráját a szubjektum, a norma és a hajtóerő alkotja.
tovább

Menyhay Imre
Adalékok az önmegsemmisítés programjához
(A humanizmus és a piac) A vállalkozásetika több-kevesebb erőfeszítésre ösztönözhet avégett, hogy az elégedetlenség elviselhető határok között maradjon. Az erőfeszítés minden formája elmaradhat azonban, ha a menedzsment jogosnak érzi, hogy kíméletlen retorziókkal, elbocsátásokkal, a szakszervezeti mozgalom lehetetlenné tételével és hasonló autoriter magatartással válaszoljon az elégedetlenségre. Autoriter vezetési stílust akkor engedhet meg magának egy vállalat, ha a munkaerőpiacon a kínálat felülmúlja a keresletet. A munkaerő-kínálat túltengése a klasszikus kapitalizmus velejárója volt a konjunktúrafázisok lemenő ágának időszakában. Mivel a modernnek tartott monetáris elveken nyugvó globalizált gazdálkodásban a technika fejlődése mindenekelőtt kiiktatta a tömeges munkaerőt és annak keresletét, a konjunktúraingadozások hatása nem vagy csak kétes mértékben érvényesül(het). A konjunktúra időszakai napjainkban nincsenek akkora hatással a munkanélküliség enyhítésére, mint a klasszikus kapitalizmus idejében szokásos volt, s mint — legalább a fellendülések idejére — manapság is kívánatos lenne. Ez az Egyesült Államoknak az ezredforduló előtti fellendülésére is vonatkozik, mert a munkaerő-kereslet ezt követő növekedése már nem érvényes a tömeges munkaerőre, sokkal inkább — de egyre kevésbé — a jól képzett menedzserekre és technikusokra.
tovább

Gazdag László
A fejlődés mint kényszer
A Valóság 2002/4. számában tanulmányom jelent meg A fejlődés természetéről címmel, amelyben a fejlődés értelmezésével foglalkoztam. A kultúra, az erkölcs területén egyértelműen nem használható a fejlődés fogalma, nincs fejlődési sor Altamira barlangrajzaitól Mürón és Pheidiasz szobrászatán át Michelangelóig és Leonardóig, vagy onnan tovább Picassóig és Henry Moore-ig. A művészet kortalan, örök, mert örök emberi kérdésekkel foglalkozik. De nincsenek fejlettségbeli különbségek a népek kultúrái között sem. A „primitív” (helyesen: archaikus) társadalmak művészete nem marad el a „civilizált” népek teljesítménye mögött. Nem „alacsonyabb rendű” annál, hanem egyszerűen csak más.
tovább

Frenyó Zoltán
Az igazság antik és keresztény fogalma
„Aki az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy.” (Jn 3,21) Korunkban az igazság fogalmának és tartalmának kétségbe vonását a közgondolkodásban, a politika, az erkölcs és a művészetek terén naponta tapasztalhatjuk. „Manapság a szó igazságáról beszélni provokációval ér fel” — mutat rá Hans-Georg Gadamer egy tanulmányában.
tovább

Egedy Gergely
A „mammonizmus” bírálata: Carlyle
A szabad versenyes kapitalizmus morális alapú bírálatának nagy hagyományai vannak a konzervatív gondolkodásban, s aligha mondhatnánk, hogy e tradíció ápolására napjainkban már nincs szükség. A piaci szempontok egyoldalú hangsúlyozása, sőt abszolutizálása — a laissez faire liberális eszméinek népszerűsítésével együtt — igen veszélyes következményekkel járhat a globalizáció korában a közösségekre és nemzetekre nézve, ezért az értékkonzervativizmusnak elkötelezett értelmiség nem térhet ki az alternatívák megfogalmazásának felelőssége elől. E feladat teljesítésének fontos részét alkotja a neoliberalizmus doktrínájának megalapozott bírálata, amelynek során azonban lehet — sőt érdemes — az előző korszakok gondolkodóira is támaszkodni.
tovább

Szabó János
A siker parazitái?
A futballhuliganizmus szociológiája és lélektana Talán minden alkalmatlanban ott él a vágy, hogy az emberiséget alkalmatlanok gyülekezetévé változtassa. Lehet, hogy azért harcolnak olyan szenvedélyesen egy gyökeresen új társadalmi rendért. Mert ha mindnyájunknak merőben új feltételekhez kell alkalmazkodnunk, egyenlők leszünk: mindnyájan alkalmatlannak fogjuk magunkat érezni. (Eric Hoffer) A fanatizmus hatalmas hajtóerő, s rendkívüli teljesítményekre sarkallja az egyént. Ám az ügy iránti buzgalom motorja olyan fordulatszámon pörög, olyan hatalmas mennyiségű súrlódási hőt gerjeszt, hogy előbb-utóbb kiégnek a csapágyak. (Mortimer Feinberg és John J. Tarra) A kiválasztottság büszkesége, a fanatikus hit — a megszolgált önbecsülés pótlékai. A pótlékok a lélek vegykonyhájának robbanóanyagai, mert a pótlékokból a léleknek sosem elég. Sosem kaphat eleget abból az ember, amire lényéből fakadóan nincs szüksége. Amire szükségük van, az a megszolgált önbizalom és önbecsülés. Ha nem kaphatjuk meg az eredetit, a pótlék bármilyen mennyisége sem elégíthet ki bennünket. Egy mérsékelt önbizalom és egy mérsékelt jó vélemény önmagunkról elég lehet számunkra, de a hitnek egy szent ügyben mértéktelennek és megalkuvást nem tűrőnek kell lennie, s az a büszkeség, amely eltölt minket, amikor azonosulunk egy nemzettel, egy fajjal, egy vezérrel, végletes és erőszakos. (Eric Hoffer) Nincs szorosabb köteléke a barátságnak, mint egy közös ellenség. (George Moore) (A hazai NB I-es labdarúgó-mérkőzések nézőinek társadalmi minőségei és motivációi) A futballhuliganizmus megértése szempontjából perdöntő lehet annak megállapítása, hogy a lelátók népe a társadalom mely rétegeit reprezentálja. Az egész társadalom minden rétege azonos arányban képviselteti-e magát, vagy pedig igaz lehet az erőszak- és identitás-, valamint más elméletek feltételezése, miszerint a társadalom marginális rétegei, a társadalom intézményeibe kevésbé integrálódott, műveltségben, személyiségi stabilitásban ingatagabb, esetlegesebb rétegek találhatók a stadionokban.
tovább

Menyhay Imre
A szálka, a gerenda mega a háború
Csokorba szedett „illetlenségek” „Miért nézed.... a szálkát, amely a te atyafiad szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?” (Mt 7, 3) (A címkézés, a parlagfűkultúra, az illetlenség és a megkövetés) Elemi iskolás koromban a múlt század harmincas éveiben Schmidt és Medgyaszai tanító néni, valamint Kozma Andor igazgató úr nemcsak arra tanított bennünket Budafok kelenvölgyi elemi iskolájának barakkjaiban, hogy tiszteljük szüleinket és az időseket, hogy a tömegközlekedési eszközökön adjuk át nekik helyünket, s hogy ne firkájuk össze a falakat, hanem arra is, hogy az osztrák elnyomás idején a költők és az írók allegorikus történetekbe bújtatták az igazságot. Úgy emlékszem, ennek bemutatására Schmidt tanító néni elsőként Tompa Mihály egy költeményét olvasta fel, bár lehet, hogy pontatlanság csúszott be emlékezetembe, hiszen az esemény nem tegnap történt. Akárhogyan volt is, a történethez kapcsolódva alkalmam nyílik rámutatni arra, hogy a XXI. században, amikor a „holdon járás” már csak egykori utópiának számít, jogos azt gondolni, hogy az allegóriák ideje lejárt. Kertelés nélkül azonnal a tárgyra is térek.
tovább

Segesváry Victor
Az információs és kommunikációs kor ideológiája
Az ideológia fogalma az információ újjáteremtő erejében hívő világ gyakorlatában „Tekintve, hogy a kommunikációs folyamatokról alkotott mai koncepcióink nem sokban különböznek azoktól, amelyek Konfucius idején uralkodtak (sőt, sok szempontból kevésbé előrehaladottak), nem csodálkozhatunk azon, hogy ez irányú erőfeszítéseink története pusztán bármiféle megoldás elérését célzó kutatás. A korunkra jellemző, a számítógépekbe és az információs rendszerekbe vetett hit mint a tevékenységeink bajait orvosló megoldás nem más, mint az ilyen megoldásokra való történelmi törekvések folytatása” — írta a hatvanas évek végén Lee Thayer.
tovább

Menyhay Imre
A boldogtalanság forrása
Tanulmány az „éngyengeségjárvány”-ról (Az énminőség ismertetőjegyei) Az én minőségének (az öntudat minőségének, az önszervezési képességnek) legalább négy fő ismertetőjegye van: 1. a frusztrációs tolerancia (a csalódások elviselésének a képessége), 2. a védekezési készség és készenlét (az agresszió kiélésére irányuló hajlam), 3. a gondolkodási képesség (a kauzalitások felismerésének foka), 4. a kreativitás. Mint látni fogjuk, e négy tényezőt csak elemzés céljából hasznos különválasztani, mert egységet alkotnak, amelyet énminőségnek nevezünk. Az énminőség magja a frusztrációs tolerancia, amely nagymértékben befolyásolja a többi három tulajdonság minőségét, ezért mindenekelőtt az ezzel kapcsolatos kérdéseket kell közelebbről megvizsgálnunk.
tovább

Szabó János
A politikai és a kriminológiai megközelítések haszna a terrorizmus értelmezésében
„Nincs, aki elég erős ne lenne ahhoz, hogy ártson.” (Seneca) (Bevezető) Az erőszak vizsgálatával foglalkozó társadalomtudományi megközelítések egészen a mai napig alig tudnak többet az erőszak jelenségéről, mint amennyit a mosoly vagy a fintor metaforáiról képes mondani hordozójuk arcának funkcionális berendezkedése és működése, hiszen sem a mosoly, sem a fintor nem érthető meg pusztán az anatómiai megközelítések finomításával.
tovább

Tanka Endre
Mi lesz veled, magyar föld?
Uniós tagságunk és a birtokpolitika Földviszonyaink 1988 óta tartó piacgazdasági átalakítása az ország európai uniós tagfelvételével történelmi sorsfordulóhoz érkezett. Hogy mi ennek a lényege, s hogy az uniós tagság milyen érdekérvényesítő esélyt hagy a nemzeti birtokpolitika számára, azt csak felelős számvetés tisztázhatja. A földkérdés — bár erről sokan hallani sem akarnak — messze túlnőtt a gazdaságon: a belátható jövőben már az a tétje, hogy a Trianonnal megsemmisíteni kívánt magyarságot a globalizmus olvasztótégelye végképp elnyeli-e, vagy a mai nemzedék meg tudja-e őrizni az etnikai túlélést, a megmaradás reményét a harmadik évezredben is utódainknak.
tovább

Segesváry Victor
Iszlám és politika
A civilizációk közötti első konfliktus alapjainak elemzése Bár nem teljesen váratlanul, de hamarabb, mint némelyek várták, a XXI. század első évei civilizációs konfliktus kialakulására vezettek. Szándékosan nem szembenállásról írok, hiszen az iraki háború már meghaladta annak mértékét, s immár civilizációs összetűzés tanúi lehetünk.
tovább

Oláh János
A nemzeti parkok jövője
Földünkön szinte már csak a nemzeti parkokban található számottevő biodiverzitás. A végzetes természetfogyás korunk megdöbbentő ténye, búcsúzó ipari társadalmunk hagyatéka és formálódó információs társadalmunk lehangoló öröksége. A folytonos növekedésre és túlfogyasztásra programozott, profitorientált gazdaságeszmét még ezredfordulónkon is tovább élteti a világban kóborló elszabadult globális pénztőke. A XX. század legmarkánsabb eszmeáramlata, a célracionális produkcionalizmus újabb túlélőcsomagot kapott a neoliberális gazdaságpolitika szélsőséges eszméitől. Bár lassan már kimeríti saját erkölcsi és főképp anyagi tartalékait, mégsem tud leállni, mert lényege a folytonos növekedés. Eközben tovább használja az egyre inkább kimerülő természeti erőforrásokat, torzítja a működő tőkét, bomlasztja a társadalmi tőkét, s károsítja a természeti tőkét, a legvégesebb erőforrást. Bizakodó előrejelzések szerint azonban e mentalitás felfalja önmagát azáltal, hogy új eszmék születését provokálja, hiszen létünk a tét. A maradék természet megvédése önös létérdekünk és az emberi faj jövőjének, fennmaradásának kulcsa. Alakuló posztmodern információs civilizációnk egyik legfontosabb eszméje az ember természetigényének felismerése. Talán a legfőbb megválaszolandó kérdés az: mi végre és hogyan védjük vagy használjuk a nemzeti parkok és más védett területek zsugorodó maradványait? Egyszerűen azért, hogy a még megmaradt természeti erőforrásokkal együtt mi magunk is fennmaradhassunk.
tovább

Ankerl Géza
Nemzetközi tárgyilagosság és méltányosság
A kultúrkörök közti megértés feltételeiről (A globalizáció korának egyetemes társadalma) Az emberiség egyetlen „nemzet”-nek tekinthető. A szinte korlátlan biológiai keveredés lehetősége folyamatosan ébren tartja azt az elképzelést, hogy az emberi nem valamikor a távoli jövőben olyan fajtává olvad majd megint össze, amelyben az egyedek külső megjelenése és jellegzetességei sem árulják el többé, valószínűleg melyik földrészről származnak.
tovább

Turchany Guy - Beranek László -
A fenntartható fejlődés: mítosz vagy valóság?
(A probléma felvetése) A fenntartható fejlődés új fogalom. Fejlődésről természetesen már a történelem korai szakaszaiban is beszéltek, de elsősorban az ember belső szellemi felemelkedését és/vagy birodalmak látványos terjeszkedését értették rajta, s a történelmi tapasztalatoknak megfelelően regisztrálták a kultúrák bukását vagy virágzását. A fejlődést tehát nem kötötték kizárólag egyetlen kultúrához. Ismereteink szerint Európa volt az a földrész, amely e fogalom kisajátítása mellett döntött. Először úgy, hogy a saját eszmei áramlatait és tárgyi civilizációját a többi kultúrkör fölé helyezte, másodszor úgy, hogy a felvilágosodás óta törvényszerűnek tekintette saját, úgyszólván korlátlan kibontakozását. E felfogást alátámasztani látszott az, hogy apró kontinensünk időközben két hatalmas szárnyat is növesztett: az egyiket keleten, a másikat nyugaton. Ugyanis mind Oroszország, mind az Egyesült Államok európai gyökerű képződmény. Napjainkra azonban az európai szellem töretlen fejlődésébe vetett hit megrendülni látszik. Ezt a bizonytalanságot fejezi ki a fenntartható fejlődés fogalma, amelyet azért alkottak, s amelynek a kutatását azért finanszírozzák, hogy végeredményben a felvilágosodás hipotézissé szelídült hitét igazolják: valóban tényleg állandósítható-e az európai kultúra és utódkultúráinak diadalmenete? A kérdés természetesen nem merő elméleti probléma. Európának és utódkultúráinak tartós szellemi és anyagi fölényéről van benne szó. A tudományos kutatót ez a tény nem riasztja. Mindegyik kultúrának joga van ahhoz, hogy a saját posztulátumait ismételten górcső alá vegye. Az egyetlen, amihez ilyen esetekben ragaszkodni kötelező, az újabban sokat vitatott igazság. A kutatás műhelyeiből továbbra sem ideológiákat és apológiákat várunk, hanem meggyőződésen alapuló, logikus és tárgyszerű eredményeket. Csoportunk, amely a Magyar Professzorok Világtanácsának keretei között alakult meg és dolgozik, ezzel a krédóval látott munkához idestova több mint egy éve. Tanulmányunk ennek az egyéves munkának az első közzétett terméke.
tovább

Csath Magdolna
A nemzetek és hazánk versenyképessége
A nemzetek versenyképességének elemzése nem új témakör. A közgazdasági gondolkodás már több évszázada érdeklődéssel fordult a különböző országok teljesítménykülönbségeinek vizsgálata, az eltérések okainak keresése felé. Jól ismert a skót Adam Smith neve, aki az 1776-ban megjelent, azóta is gyakran idézett könyvében a nemzetek gazdagodásának módjait és természetét kutatta. Munkája eredményeképpen megszületett a „komparatív előnyök” elmélete, amely kimondja: az országok a nemzetközi kereskedelemben olyan termékekkel tudnak sikeresen részt venni, amelyek előállításához más országokénál kedvezőbb feltételeik vannak.
tovább

Máté János
Értékrendek ökonómiája
(Galvani szellemi utódai és a profit) Kezdem jobban érteni Luigi Galvanit. Vagy kétszáz évvel ezelőtt olyasmit tudott, amit mi már jórészt elfeledtünk. Például azt, hogy tudományos vizsgálat tárgyává tegyen valamit, amiről nem tudni, lesz-e valaha gyakorlati jelentősége. Manapság ez már nehezen elképzelhető. Előre meg kell ígérni, hogy csak olyasmit kutatunk, aminek mindenki — beleértve diákjainkat is — látja a jövőbeli hasznát. Ha nem, akkor hagyjuk a dolgot az iparilag legfejlettebbekre, majd ők finanszírozzák — és persze a hasznát is ők látják. Talán át sem adják másnak, talán igen, de majd csak akkor, ha ők már kiszedték a sava-borsát.
tovább

Segesváry Victor
Egy széttöredezett világ felé
A hegemonikus politika következményei geopolitikai perspektívában A háború vége óta az új Irak „megteremtése” során bekövetkezett események semmiképpen sem egy globális, inkább egy széttöredezett világ kialakulása felé mutatnak. Ennek legújabb jelei a megszálló seregek, elsősorban az amerikai csapatok szinte mindennapos emberélet-veszteségei, az olaj- és vízvezetékek egyre gyakoribb felrobbantása, a teljes bizonytalanság állandósulása a nép széles rétegeiben, az ENSZ képviselőjének és még máig sem tudni, hány kollégájának halála, valamint a nadzsafi mecset elleni terrortámadás, amely többek között egy nagy ajatollah halálát is okozta. E drámaian felgyorsuló események a hegemonikus nagyhatalmi politika teljes csődjét jelzik. Ehhez, persze, hozzájárul az izraeli–palesztin viszály lehetetlenné vált megoldása; a két nép közötti viszony olyannyira megromlott, hogy semmiféle új békepróbálkozás nem vezet eredményre.
tovább

Oláh János
Környezetgazdálkodási modellek
A környezetgazdálkodás és környezetvédelem fogalmainak zavarosan átfedő használata pontatlanság vagy tudatlan félrevezetés. A céltudatos, racionálisan cselekvő, profitorientált gazdaságeszmének a ködösítés az érdeke. Pedig milyen egyszerűen és világosan megmagyarázhatók ezek a fogalmak! Minden termék és szolgáltatás környezeti erőforrásból származik, gazdálkodni csak a környezettel lehet. Persze a gazdálkodás csak akkor válik tudatos környezetgazdálkodássá, ha az ember a természet működését feltáró ökológiatörvények ismeretében végzi anyagra irányuló tevékenységét. Így a termelő egy személyben környezetvédővé is válik. Ha nem, az árutermelésre pontosabb kifejezés a környezetszennyezés.
tovább

Szöllősy Kálmán
Történelem és racionalizmus, avagy Darwin fajelmélete és a magyar őstörténet
A történelem a legáltalánosabb értelemben nem más, mint az emberiség múltja. Ami azonban ebből az embereket igazán érdekli, az saját múltjuk, másoké inkább csak annyiban, amennyiben az övékét is érinti. Mindent nem tudnak, nem is tudhatnak, sőt nem is akarnak tudni a történtekről. A történelemnek van tehát alanya, akivel a dolgok történnek, vannak folyamatok, kapcsolatok, személyek és megtörtént események, van bizonyos ismeretanyagunk a múltról, amelyet erősen befolyásol elsősorban a történelem alanyának meghatározása, az adott nép fennmaradása vagy eltűnése, a megismerés természete és eszközei, a hagyományok és tárgyak megőrződése vagy pusztulása, az írásbeliség létezése vagy hiánya, s még sorolhatnánk.
tovább

Vizvári Béla
A magyar felsőoktatás 1990 után
Ez az írás azt az utat kívánja összefoglalni a nem Magyarországon élő magyarság számára, amelyet a magyar felsőoktatás 1990 után megtett. Emellett szól azokról a veszélyekről is, amelyek most adódnak, de káros hatásuk csak évtizedek múlva lesz érzékelhető. A szerző belülről látja e folyamatot, hiszen 1972 óta tanít folyamatosan — külföldi tartózkodásait nem számítva — a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen: először mint óraadó, az operációkutatási tanszék megalakulása után mint félállású adjunktus, négyévi törökországi tanítás után, 1993 szeptemberétől pedig mint főállású adjunktus, majd docens.
tovább

Baracsi Erzsébet
Mi a magyar?
A magyarság fogalmának meghatározása 1939-ben Trianon után a Csonka-Magyarországon az új államhatalomnak be kellett rendezkednie. A Nagy-Magyarországhoz szokott hivatalnoki rétegnek, értelmiségnek nehéz volt elfogadni a nyakába szakadt tragédiát, az összeszűkült határokat. Át kellett gondolni a közigazgatás meg- és újjászervezését, amelyet különböző bizottságok és a kormánybiztosság vizsgált. A harmadára zsugorodott ország hatalmas közigazgatási apparátusát és hivatalnoki karának feladatait össze kellett hangolni. A fölösleges feladatokat és a hivatalnokok számát racionalizálni és csökkenteni kellett.
tovább

Bangó Jenő
A modern szemantikája és a globális társadalom
A globális társadalom problémájának kezelésekor ajánlatos általában a modern fogalmából kiindulni, mert anélkül sem a globális világ jelenségeit, sem a regionális fejlődés jelentőségét nem tudjuk mérni. A modern tehát kulcsszó, amely kinyitja a megértés kapuját a világtársadalomhoz. De bármely változatát vizsgájuk is (első modern, második modern, reflexív modern, primer vagy szekunder modern, sőt akár a szokatlan tercier modern és transzmodern kifejezést), mindig különbséget kell tennünk a korszakdiagnózis és az elmélet között.
tovább

Varga Károly
Szent István Terv — Batthyány Projekt II.
Implicit nemzetstratégiából explicit nemzetpolitika Szent István Terv — Batthyány Projekt („mikrostratégia” mint politikai célkeresés) „Képzeljük el, hogy letörünk egy szerteágazó faágat (télen, amikor nincsenek levelek rajta), s elsétálunk vele a fától néhány méterre, majd az ágat karnyújtásnyira tartva egyszerre nézzük a kezünkben tartott ágat és a fát. A két látvány igen hasonló lesz. Természetesen mindegyik, egymástól nagyon különböző fa csak a saját ágával önhasonló, a fenti kísérlet nem ismételhető meg mondjuk egy kőrisfa és egy fenyőág összevetésével.”
tovább

Magyari Beck István
Pedagógiai realizmus
(A probléma felvetése) A pedagógiát szokás olyan szemléletnek és tevékenységnek tartani, amely kizárólag az egyén és a társadalom — a kultúra és a civilizáció — szolgálatában áll. Jobbára úgy, hogy mind az egyén, mind a társadalom épülését segíti. A pedagógusok túlnyomó többsége a hegeli dialektika megszületése után sok-sok évtizeddel sem tételez fel tartós és kibékíthetetlen ellentmondásokat az embereken és a társadalmakon belül, illetőleg között. Érdekes módon csak akkor, amikor a pedagógia keretén belül gondolkodik. E rózsaszínű kép számol ugyan némi zavarral ebben a rendszerben.
tovább

Herczegh Géza
Bős–Nagymaros
Az alábbi sorokat nem jókedvemben írtam, nem is a nyájas olvasó szórakoztatására. Ha szórakozás helyett felháborodik, oka is, joga is van rá. Tollamat mégsem az indulat vezette, hanem az események minél hívebb rögzítésének kötelessége, az a szándék, hogy bemutassam, mi történt valójában a dunai vízlépcső pere körül és miért. Néhányan talán okulnak belőle.
tovább

Táczi István
Indokolható-e a természeti világgazdaság és a
A természeti világgazdaság általam alkotott fogalma a Nincs menedék… Azaz az életről másképpen című könyvem anyagának felhasználásával a következő: „Az emberi társadalom azon gazdasági tevékenysége, ahol az alapanyag és energiatermelés, a késztermék előállítása, a késztermék kereskedelme, a felhasznált anyagok újrahasznosításának a lehetősége (a gazdálkodás négyes egysége) környezetszennyezés-mentesen, az élet körforgása alapul vételével teljes körforgásban folyik.” Egyszerűbben fogalmazva olyan zárt technológiákat kell kidolgozni, amelyekben a gazdálkodás négyes egysége önfenntartó módon érvényesül. A természeti gazdálkodás legfőbb ismérve (kritériuma), az alapanyagok és energia emberi munkával való előállítása, feldolgozása, majd újrafeldolgozása, s így tovább.
tovább

Kovács József
A pszichiátriai betegségfogalom filozófiai kérdései
(A probléma) (A drapetománia és a dysaesthesia aethiopis) S. A. Cartwright jó nevű amerikai orvos 1851-ben két betegséget írt le, amelyet fekete rabszolgákon figyelt meg: a drapetomániát és a dysaesthesia aethiopist. A drapetománia a rabszolgának azt a „betegségét” jelentette, hogy állandóan megszökött urától. A dysaesthesia aethiopis pedig azt, hogy az átlagosnál lényegesen lustább volt, mintegy patológiásan lusta. Cartwright véleménye szerint a négereknek a szabadság ártalmas, számukra a rabszolgaság a természetes állapot, s ezért az az egészséges, ha a néger ellenkezés nélkül aláveti magát fehér urának, vagyis a rabszolgaság viszonyainak. Ha erre nem képes, akkor beteg. Ezzel szemben a fehérek számára az uralkodás az egészséges, vagyis az, ha elfogadják, hogy a feketék irányítására születtek.
tovább

Németh György
A rászorultság elve
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, aki a hazánkban első ízben 2004. június 13-án megtartott európai parlamenti választásokon pártja listavezetőjeként szerzett mandátumot, öt hónappal azelőtt, pártja választási kampányának nyitányaként Iványi Gábor metodista lelkésszel, volt képviselőtársával, a fővárosi hajléktalanellátás emblematikus alakjával és a fiatalon elhunyt Solt Ottília (szintén volt képviselőtárs, elismert szociálpolitikus) megidézett emlékének társaságában (ők hárman az 1970-es évek végén alapítói voltak a Szegényeket Támogató Alapnak, a SZETA-nak) január 10-én Szociálpolitikai kérdés és válasz címmel tartott sajtótájékoztatót. Az eseményen arról az egyik legfontosabbak tartott kérdésről fejtette ki pártjának, a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját, hogy kiket támogasson az állam az adófizetők pénzéből. A kérdésre háromféle válasz létezik — jelentette ki Demszky —, a szocialista, a konzervatív és a liberális. E három irányzat véleményét a következőképpen foglalta össze: a szocialisták szerint „az állam kötelessége mindenkiről egyformán gondoskodni. Ez nem jelent mást, mint alanyi jogon járó szociális juttatásokat mindenkinek”. A konzervatívok szerint „az államnak csak azokat kell támogatnia, akik maguk is tesznek felemelkedésükért”. Ez a konkrét politika nyelvén annyit jelent, hogy „az állam feladata nem a szegények, hanem a nemzeti középosztály megerősítése”.
tovább

Loppert Csaba
Előre a harmadik úton
A harmadik út nem új elnevezés a magyar és az egyetemes történelemben, eszmetörténetben. Több mint száz éve használják a legkülönbözőbb, jobb- és baloldali, demokratikus és autoriter politikai áramlatok Franco Spanyolországától kezdve az 1950-es évek brit szociáldemokráciáján, a magyar „népi írókon” keresztül az 1960-as évek kelet-európai marxista reneszánszáig. Legújabb, a nyugat-európai baloldalhoz, a brit-amerikai szociológus Anthony Giddenshez és Tony Blair New Labourjéhez köthető változatának eredetét az 1992. évi egyesült államokbeli elnökválasztási kampányra vezetik vissza. A demokraták megrendelésére ekkor „keverte ki” Bill Clinton tanácsadója, Dick Morris és testülete, a Democratic Leadership Council azt az ideológiai mixtúrát, amely a későbbi, Európába átültetett harmadik útnak is fő irányt adott. Ez az út nem más, mint törekvés az „izmosodó” középosztály és az üzleti világ támogatásának elnyerésére; szakítás a hagyományos baloldali politika elemeivel — azzal, hogy az állam ott avatkozik be, ahol nem kellene, s ott van távol, ahol szükség lenne rá, a nyomor szigetein és a bűnözésnél —; a végrehajtó hatalomnak és a független tanácsadóknak nagyobb szerepet nyújtó „közvetlen demokrácia” érvényesítése, valamint a pártdemokrácia visszaszorítása. Ezek voltak a clintoni programnak azon főbb elemei, amelyeket később Tony Blair –– aki ekkoriban Clinton vendégeként többször járt az Egyesült Államokban — a brit munkáspárt vezetőjévé való megválasztását követően elfogadott és alkalmazott.
tovább

Bod Péter Ákos
A félig ismert és félreismert szociális piacgazdaság
Az 1929–33-as nagy gazdasági világválság nyomán a társadalomelméletnek, a gazdaságtudománynak szembe kellett néznie azzal, hogy a konszernekkel, monopóliumokkal megterhelt kapitalista nemzetgazdaságok veszélyes mértékben sérültek, sőt a magántulajdonra és polgári demokráciára épülő társadalmi rend fennmaradása is kérdésessé vált. Időközben a kapitalizmus felváltásán munkálkodó erők a centrális állam intézményében olyan szörnyre leltek, amely működőképes alternatívát ígért a demokrácia és a jogállam korszerűtlennek, konzervatívnak tetsző világrendjével szemben. Akkor még nem lehetett teljesen tisztán látni a szocialista tervgazdaság ügyében, ám egyfelől a sztálini rezsim, másfelől a hitleri irányított gazdaság létrejötte az alapkérdések végiggondolására indította a figyelmes társadalomtudósokat. A korszak súlyos kérdéseire reagálva, kritikai irányzatként alakult ki az 1940-es években a szociális piacgazdaság gondolatrendszere; cikkünkben ennek érvényességét és mai magyar percepcióját vizsgáljuk.
tovább

Miklóssy Endre
A 4-es metró
„Valamit mindig lehet csinálni.” (Perczel Károly, a dunai vízlépcső hajdani regionális tervének felelőse) Egy eredetileg is igencsak vitatható közlekedési elgondolás, amelyet az elmúlt három évtized városfejlődése ráadásul teljesen túlhaladottá tett. Már terv formájában is sok kárt okozott, mert indokolhatósága érdekében sok város- és közlekedésfejlesztési lépésről le kellett mondani. Most mégis meg fog épülni. Miért? Cikkünkben erre keressük a választ.
tovább

Ankerl Géza
Világuralom — hitelre
America est imperare orbi universo? (Hatalom, birodalmak, világuralmi tervek) A hatalom a felek közti aszimmetrikus — mondhatni, okozati — viszony, az egyénnek, csoportnak vagy intézménynek az a képessége, hogy „rá tud venni” másokat kívánsága teljesítésére. Ez az egyszerű megfogalmazás jól adja vissza a társadalmi akaratérvényesítés útjának-módjának sokrétűségét.
tovább

Menyhay Imre
Zsákutcák a gazdálkodásban
Fragmentum az „igazak” púderozott szeplőiről A kultúrszintű, értelmesnek tartott gazdálkodás válságának számtalan jele van. Ezek mindegyikére kitérni képtelenség, megkíséreljük azonban áttekinteni a legszembetűnőbb működési elégtelenségek okait.
tovább

Trembeczki István
A történelem gyermekei
A kissé hangzatos cím alatt egy rövid gondolatkísérletet próbálunk bemutatni, amely a jelenünket megrázó súlyos politikai eseményeket az utóbbi időszakban született két történetfilozófiai és globális politikai elmélet hátterében helyezi el. Nem az a célunk, hogy a terrortámadás és a válaszcsapás történéseit elemezzük, erre ugyanis mások már számtalan kísérletet tettek, hanem mintegy a történelmet tanúságul híva a kilencvenes évek legnagyobb hatást kiváltott gondolatrendszereit szeretnénk ütköztetni és az elméletek interpretáló képességét lemérni. Tesszük ezt abból a különösebben nem bizonyítandó kiindulási pontból, hogy a 2001. szeptember 11-én és azóta történtek korszakos jelentőségűek, és beláthatatlan ideig meghatározzák világunk történelmét.
tovább

Jagusztin László
A mémplexek (a szógének) mint metainformációk és információk
Mai közbeszédünkben, a tudományos és a nem tudományos jellegűben is, az információ ismeretet, tudást, véleményt, hírt, üzenetet, közleményt, manifesztált szöveget egyaránt jelölhet. Ekképp sajátosan vándorol a tárgynyelvi és a metanyelvi rendszertagságok között, s korunkban ezt csak felerősíti az informatika jelenléte, valamint maga a név, amely a nyelvekkel dolgozó rendszereket jelöli.
tovább

Menyhay Imre
A pszichoanalízis a védekezésről
Elmélet, alkalmazás, tanulságok (Egy anekdota) Volt egyszer egy jámbor ember, aki egy sikátoros városrészben útra kerekedett. Amikor betért az első sikátorba, látta a gyér megvilágításban, hogy a sikátor másik végében feltűnik egy sötét alak. Nagyon megijedt, s hirtelen elhatározással futásnak eredt a gyanús ember felé. Amikor a közelébe ért, azt mondta neki: „Jaj, uram, én annyira félek itt ebben az elhagyatott sikátorban! Olyan ritka manapság a becsületes ember. Kérem, kísérjen ki engem innen!” S lám, a gonosz szándékú ember annyira meglepődött, s annyira hízelgőnek találta a bizalmat, hogy hazakísérte a jámbort. Nos, ha csupán egy neurotizált emberrel állunk szemben, hasznos tanács lehet: „Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is.” Ennek az az oka, hogy a neurotikus képes lenne felismerni a valóságot, de nem akarja. A meglepetés azonban kijózaníthatja. Egy pszichotikussal szemben viszont ez a taktika bizonyosan eredménytelen, sőt halálos is lehet. A pszichotikusok ugyanis nem képesek felismerni a valóságot, hanem egy önmaguk számára felépített valóságban élnek, amelytől nem képesek eltávolodni.
tovább

Varga Csaba
Joguralom? Jogmánia?
Ésszerűség és anarchia határmezsgyéjén Amerikában Jogunk az ordo eszméjére épül: rendet kíván érvényre juttatni egy olyan szabályozási eszményre építve, amely egyértelmű alkalmazást kínál bárkinek, aki kész a racionális következtetésre. Történelmileg eltérő intézményi megoldások, racionalitásfelfogások, konstrukciós lehetőségek és normatív várakozások épültek fel az egyes kultúrákban. A rájuk jellemző módokon és szerepkörökben ezek mind az alkalmazás biztonságát — alternatíva nélkül szükségszerű következtetést nyújtó logikájának a kiépítését — célozták.
tovább

Kopp Mária - Skrabski Árpád
A magyarság társadalmi és erkölcsi tőkéje
A tőke kifejezés többnyire viszolygást kelt az emberben, hiszen általában a pénztőke fogalmával azonosítjuk. A mai fogyasztói társadalom valóban azt sugallja, hogy ha van pénzünk, azaz anyagi tőkénk, akkor mindent meg tudunk vásárolni és el tudunk érni vele. Mérhetetlenül leegyszerűsített világkép ez, amelynek az a lényege, hogy az ember értékét anyagi lehetőségei szabják meg. Ezért olyan fontos sokak számára egy kicsit jobb márkájú autó — értéküket fitogtatják vele, sokszor hihetetlen áldozatok árán. Ismerünk olyan családot, amely szinte minden szórakozást és kikapcsolódást feláldozott azért, hogy erején felüli áron autót vegyen és tartson.
tovább

Ankerl Géza
A globális káosz, avagy a civilizációs államok kora
(Hírek a XXI. század kezdetén) 2001. szeptember 11-én egy, a Nyugaton legálisan, féllegálisan vagy illegálisan vándorló csoport New York kellős közepén lerombolja a gazdasági-pénzügyi egyeduralom ikerépületbe merevített, óriási szimbólumát. Válaszul a világ jelenleg egyetlen szuperhatalma hadüzenet nélkül — a feltételezett spiritusz rektort, Osama Bin Ladent keresve (eddig sikertelenül) — az Egyesült Nemzetek Szövetségének hallgatólagos jóváhagyásával szétbombázza Afganisztánt, a világ egyik legszegényebb országát.
tovább

Grandpierre Attila
A filozófia alapfeladata és a világnézet megalapozása
Az emberi élet nem eleve adott, nem kész, hanem egyben feladatot is jelent. „Van egy élőlény, amelynek legfontosabb tulajdonságai közé tartozik, hogy kénytelen állást foglalni önmagával szemben — ehhez pedig szüksége van valamilyen »képre«, valamilyen értelmezési formulára” (Gehlen, 1976, 7. l.).
tovább

Tanka Endre
Magyar földjogi rendezés a luxemburgi megállapodás után
(A jogi érdekellentét gyökerei) Magyarország uniós csatlakozási törekvésétől, de még inkább az Európai Megállapodás (EM) megkötésétől fogva a hazai földjog számára létkérdés lett saját „önazonosság-tudatá”-nak a tisztázása: az acquis communautaire kötelező normáihoz jogharmonizációs kötelezettségként való felzárkózás milyen hatáskört enged a földviszonyok szabályozására? A szakirodalom e kérdést sokáig álproblémaként kezelte, s a kételyeket a Római Szerződés (EUSZ) 222. (átszámozása utáni 295.) cikkével oszlatta el. Eszerint „a szerződés nem érinti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet”. E címen tekintélyes nemzetközi jogászok siettek megnyugtatni a közvéleményt afelől, hogy az integrációnak nincs köze földviszonyainkhoz, e téren fel sem merülhet az állami szuverenitás szűkítése vagy elvonása, mert az EU nem szólhat bele a tagállamok földtulajdoni, földbérleti, földügyi igazgatási, földvédelmi stb. viszonyaiba. Ezek rendezését az unió Alkotmányos Chartája tagállamainak hatáskörében tartja. A nemzeti földjog önállóságát látszólag az EU-országok nemzeti joga és gyakorlata is igazolta, amely a közösségi jog korlátai közt sikerrel érvényesítette sajátos igényeit.
tovább

Varga Csaba
Jogállamiságunk — kihívások keresztútján
Az emberiség történelme nemcsak új felismerések, hanem kudarcélményekből is szövődő tapasztalások, tegnapi újító és forradalmi lázak gyakorlatba ültetésének, elviselhetőségének, sőt egyenesen vállalhatóságának kijózanító próbája is.
tovább

Frigyesi Veronika - Nyeste Lászl
Magyarország és a biotechnológia
A közgazdaság-tudomány feladata elemzési módszert nyújtani a gazdaságpolitika számára: összehasonlító elemzés révén azonosítani, meghatározni azokat a kérdéseket és problémákat, amelyek terén be kell avatkozni speciális helyzetekben.
tovább

Menyhay Imre
Gazdasági racionalizmus és a szándékolt eredményesség megfordítása II.
A logoterápia teoretikus hátterének gazdasági vonatkozásai (A logoterápia fogalma) A logo- előtag használata félreértésekre adhat okot. Az első kézenfekvő félreértés abból adódhat, hogy a szót a logikával tévesztik össze. Például azzal, hogy az orvos ama logikával közelíti meg páciensét, miszerint ki kell magyaráznia a beteg fejéből azt, amit csupán beképzelt magának. További félreértések adódhatnak a logosz szó számos jelentéséből, valamint abból, hogy az „sz” elhagyása után megmaradó logo- előtagnak a jelentése szűkebb, mint a logosz szóé, pedig ezúttal nem a szűkebb, hanem a tágabb értelmezés indokolt.
tovább

Menyhay Imre
Gazdasági racionalizmus és a szándékolt eredményesség megfordítása I.
A szándékolt eredményesség megfordításának törvénye gyökereiben mutatja az ember irracionális oldalát, s egyben azt is, hogy a gazdasági racionalizmusra és a gazdasági maximalizációra épülő gazdálkodás- és vállalkozásetikának a létjogosultsága egy emberközpontú társadalomban tarthatatlan.
tovább

Lányi Gusztáv
(H)arcok
Kampánypszichológiai megfontolások A 2002. tavaszi választások a hazai politikai élet részvevőit — politikusokat és (választó)polgárokat egyaránt — sajátos „aktivitás”-ra serkentik. A politikusok és politikusjelöltek kampányolnak, a választópolgárok pedig (esetleg majd) választanak: ideális esetben a „kínálat” és a „kereslet” találkozik. Éppen ezért a kampányidőszak szükséges tartozéka a demokratikus politikai életnek. A kampány ugyanis a politikai választások alternatíváit kidolgozó olyan komplex tevékenység, amelyet a politikai piac „kínálati oldalán” állók fejtenek ki a „vásárlók” kegyeinek elnyerése érdekében. Az eladók arra törekszenek, hogy árujuk — önmaguk, pártjuk és eszméik — minél kelendőbbek legyen, a vásárlók pedig azt szeretnék, hogy a megvásárolt áru elégítse ki szükségleteiket, várakozásaikat, reményeiket és érdekeiket. A kampány politikai (gazdasági) célja tehát a kölcsönös haszonmaximalizálás: a kampányolók a minél több szavazat megszerzésében reménykednek, a választópolgárok pedig szeretnék jó kezekben tudni saját politikai képviseletüket.
tovább

Szende Tamás
Közügy
„Folyton a jövő, és megint csak a jövő…” Választási kampányok időszakában különösen időszerű megfontolni, sőt akár ellenőrizni is a bölcsek szavát: eszmei csatákban az indulat mértéke és az érvek súlya fordítottan arányos. Az alábbiakban — egyebek mellett — azt szeretném bemutatni, hogy élesen szemben álló nézetek határozott képviselete sem vezet szükségszerűen a kommunikáció torzító kibillenésére, még akkor sem, ha a vitázó felek nem mondanak le érzelmi elkötelezettségeikről.
tovább

Pikó Bettina
A zsákutcás történelmi fejlődés társadalom-lélektana
Elmélkedések a bibói „eltorzult magyar alkat”-ról „A legtöbb tudományos eredmény akkor születik, amikor a kutató több diszciplínában dolgozik, s az egyik diszciplínában szerzett tudását és eredményeit átviszi egy másik, talán távoli diszciplínába.” (Harsányi János) (Az eltorzult magyar alkat) Eltorzult magyar alkatnak nevezte Bibó azt a sajátos jelenséget, amely a közösségek válaszreakcióiból rajzolódott ki a történelem folyamán: „A vezetőkben és a közösség egyes tagjaiban döntő pillanatokban végzetesen hiányzott vagy megzavarodott a közösség érdekeinek felismerésére irányuló normális ösztön. … Ugyanakkor más népek hasonló kritikus helyzetekben »ösztönösen« helyesebben, igazabban és a maguk közösségi érdekeinek megfelelőbben viselkednek.”
tovább

Segesváry Victor
Amerika válaszúton
A 2001. szeptember 11-ei tragédia politikai következményei Az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én lezajlott megrázó és tragikus eseményeket Budapesten láttam a különféle televíziócsatornák műsoraiban. Már az első pillanatban megerősödött bennem az az érzés, hogy ezek az események elkerülhetetlenül válaszút elé állítják Amerikát. Máig is ez a véleményem, s immár nem is vagyok egyedül vele, némely amerikai gondolkodó is kezd meggyőződni róla. E tanulmányban azt szeretném megmutatni, hogy mik az okai és a részletei a válságból kibontakozó útkeresésnek.
tovább

Oláh János
Megvalósult és elszabadult liberalizmus
Időszámításunk második krisztusi ezredfordulóján egyre több szabadelvű ember szenved attól, ahogyan a társadalmak többsége elutasítja a liberalizmus jelenlegi formáját. Pedig a megszabadít latin igéből származó liberalizmus csupa szép tulajdonságokkal felruházott szabad, nemes, tisztességes és jóindulatú liberális embere a felvilágosodás óta sokat adott az emberi közösségeknek Európában. Olyannyira sokat, hogy mozgalma, filozófiája és politikája Európa princípiumává vált. Megerősödésével olyan eredeti vezérelv vette kezdetét, amely az ész felszabadításával felgyorsította a közösségi erőforrások önmegvalósító mechanizmusait, lassan kiteljesítette az emberi közösségek szabadságát.
tovább

Hajdu Gábor - Szegedi Gábor
A szomszéd pártja mindig zöldebb
Ökopolitika Magyarországon és Németországban „Az ökológus és az ökonómus abban különbözik egymástól, hogy az ökológus mindennek tudja az értékét, de semminek sem tudja az árát, az ökonómus pedig mindennek tudja az árát, de semminek sem tudja az értékét.”
tovább

Menyhay Imre
A kozmológiai állandótól az öntudatig
A redukcionalisztikus tudományos szemlélet kritikája
tovább

Botos Katalin
Piac és állam - történeti áttekintés
(Rendszerváltozás és privatizáció) A rendszerváltó magyar értelmiségnek a nyugati demokráciákról alkotott képe nem volt teljes. Tudta, hogy a nyugati társadalmak a piacgazdaság elveit követik, annak meg a magántulajdon az alapja. Arról is volt bizonyos elképzelése, hogy a globalizmus korába lépett világ fejlett országaiban a jóléti társadalom átalakulóban van, magyarán mondva az állami szerepvállalás leépül. Azt is tudta, hogy — például Thatcher asszony tevékenysége nyomán — a még állami tulajdonban levő vagyonokat is privatizálják, s tudta, hogy a német gazdaság második világháború utáni modellje a szociális piacgazdaság volt –– ezt akarta megvalósítani a rendszerváltó magyar kormány is. Ugyanakkor a magyar polgárnak akkoriban mindenből elege volt, ami a korábbi szocialista rendszerre emlékeztette. Még a szóhasználat hasonlósága is. Mértékadó értelmiségiek hangoztatták, hogy vagy van piacgazdaság, vagy nincs; mi a csodának odatenni azt a szociális jelzőt? A magyar reformer szocialisták is, miként az ellenzéki értelmiségiek abszolút többsége, angolszász irányban tájékozódtak. Kissé cinikusan úgy is fogalmazhatnánk, azért, mert ezt még nem próbálták ki. A német példa átvételétől féltek, azt a korábbi csatlósi szerep — vélték — beárnyékolja, „már megint a németeket követjük”, a keleti modell „hatékonyságát” pedig maguk is tapasztalhatták.
tovább

Oláh János
Az ökológia ígérete
Ezredfordulónkra, az ipariból az információs civilizáció felé tartó átmenetben, amikor a posztmodern – mint minden „poszt-” – már nem vállalja, sőt, tagadja az éppen meghaladottat, erőforrásaink végveszélybe kerülése miatt összezavarodva keresi a kiutat. Ennek felismerése az átmenet hajtóereje. Egyre több közösség érzi már saját bőrén is, hogy szétesőben van természeti és társadalmi környezete. Egyedül a vezérlők hajthatatlanok, pedig az erőforrás-túlfogyasztás haszonélvezőinek kényelmes világába is behatoltak már a Föld anyagcsere-melléktermékei. Környezeti katasztrófák hírei sorjáznak: ózontöbblet a lakóhelyeken, ózonhiány a légtérben, eltorzult légörvények és vízáramok viharai, kiszáradásai és áradásai, sav- és hőcsapdák mindenfelé a bioszférában. Az emberi közösségek anyagi és lelki tartalékai lassan felmorzsolódnak az örökös növekedésre programozott neoliberális anyaggazdálkodás pazarló hajszájában. Kimerülőben a négymilliárd éves természeti tőke és a tízezer éves társadalmi tőke.
tovább

Menyhay Imre
A pozitív önkép szükséglete
Elmefuttatás egy Nobel-díjjal fémjelzett intellektuális ficam orvoslására
tovább

Árva László - Mezősi Balázs - Várhelyi Tamás
A kormányzati politika felelőssége a tőkebevonás terén
Egy ország nemzetgazdaságának fejlődését nagymértékben meghatározzák a nagy hozzáadott értékű, magas színvonalú szellemi munkát tartalmazó szolgáltatások terén működő vállalkozások, mivel ezeknek a tevékenysége nyomán növekszik a nemzetgazdaság egyéb területén (elsősorban a feldolgozóiparban) a vállalatok hatékonysága, nemzetgazdasági szinten képzettebbé válik a munkaerő, hatékonyabb marketingmunkát végezhetnek a vállalatok, valamint eredményes K+F-tevékenységgel alapozhatják meg termelőtevékenységüket. Magyarországnak kiemelkedő hagyománya és lehetősége van bizonyos, az átlagosnál nagyobb hozzáadottérték-arányú szolgáltatások terén, a még mindig jó színvonalú magyar oktatási és képzési tevékenységnek köszönhetően. Ez az előny elsősorban a kutatás-fejlesztés, az ipari formatervezés, az oktatás, valamint a számítástechnikai szolgáltatások terén nyilvánvaló.
tovább

Menyhay Imre
Elfojtás, őselfojtás, archetípus
Tanulmány a tudományok megbízhatóságáról, valamint a társadalmi cél-összeférhetőség, az erkölcs és a gazdasági etika aktuális kérdéseiről
tovább

Tanka Endre
A magyar birtokpolitika stratégiai jövőképe uniós tagságunk első évtizedében
(A birtokpolitika két alaptípusa) Az állam birtokpolitikával hajtja végre a társadalmi földkészlet (újra)elosztását, az egymással ütköző földtulajdoni és földhasználati igények kielégítésének közhatalmi rangsorolását. A birtokpolitika rendeltetésében szinte fizikai tárgyiasultságában jelenik meg a politikumnak mint társadalmi alrendszernek két megkülönböztető jegye, sajátos funkciója és hatásköre. Egyrészt elvégzi a szűkös javak és értékek elosztását, ezért az elsajátítás érdekütközései itt a hiány és a hatalom konfliktusaiban csapódnak le. A föld a szűkös közgazdasági javak közé tartozik, sokcélú felhasználási igénye pedig mindinkább kiélezi a relatív földszűkösséget. Miközben a világ népessége a mai hatmilliárdról 2050-ig 9,3 milliárdra nőhet, a természet (és azon belül a termőföldek) pusztítása és a rablógazdálkodás miatt társadalmi robbanással, civilizációs összeomlással fenyeget többek között az a tény, hogy a meglevő földkészlet a neoliberális gazdaság profithajszoló rendszerében a társadalom elemi létszükségleteit sem képes kielégíteni. (Lásd a világélelmezés válságát, a lakó- és élettér elfogadható mértékének megtagadását, az életminőség felszámolását a szegények, a népesség csaknem 80%-ának terhére.) Emellett a politikum hatáskörében a jog is megjelenik: a politikai hatalom birtokosáé a legitim erőszak alkalmazásának monopóliuma is, vagyis a szűkös javak elosztását jogi szankciókkal kényszerítheti a társadalomra.
tovább

Szeremley Béla
A dán modell
Vidéken élni, falvakban pénzt keresni nemcsak munkahelyet, hanem életforma-választást is jelent. Nagyon sok a kockázat és a bizonytalanság, még akkor is, ha hivatalosan minden rendben megy. Az esőt, a napot, a szelet, a korai és a kései fagyokat ugyanis nem a kormányok, hanem sokkal felsőbb hatalom igazgatja, s a dolgok jó alakulásában a mezőgazdászok legfeljebb csak bizakodhatnak. Dániában is változékony az időjárás és a piac, mégis nyugodtabb az élet a „gazdag parasztok országá”-ban. Ez a kiszámíthatóbb falusi lét leginkább a dán modell alapját jelentő szövetkezeti rendszernek tulajdonítható. A dán gazdák szövetkezeti társulásainak szabályai egyre inkább az Európai Unió termelőket segítő rendeleteinek meghatározó alappillérei.
tovább

Ankerl Géza
A magán- és a közbirtoklás társadalompolitikai alapja és értelme
(Demokratikus legitimitás és birtoklásjog) Az elmúlt fél évszázad értékrendi megrázkódtatásai nyomán egyáltalán nem felesleges spekuláció áttekinteni a természeti kincseknek és az államnak mint e javak birtoklására jogcímet adó intézménynek a viszonyát, mielőtt mérlegelnénk, hogy a mai tőkés társadalomban a nemzeti vagyonnak a közjó szempontjából megfelelő kezelése mennyiben kíván magán- vagy közgazdálkodást.
tovább

Pokol Béla
Deformált demokrácia: a politika háttérszerveződései
Az 1970-es évek közepétől több fontos változás indult el a nyugat-európai és az észak-amerikai országokban, amelyeknek a fokozatos kibontakozása és összegződő hatásai lényeges pontokon rendezték át a politikai akaratképzés mechanizmusait az 1980-as évek végén. Ezt akár a politikai demokrácia újabb struktúraváltásának is nevezhetjük, miként előzőleg a tömegpártok megjelenését vagy a második világháború utáni évektől a neokorporatizmus térnyerését interpretálták, de – mint látni fogjuk – egyben a demokrácia részleges félretolását, valamint a pénztőkés csoportok közvetlen politikameghatározásának felerősödését is jelenti. A szovjet katonai–politikai blokk szétesése után – az 1990-es évek elejétől – a közép- és a kelet-európai országok már ehhez az átalakult politikai szerkezethez igyekeztek hasonulni, s belső demokratikus akaratképzési mechanizmusaik is jórészt ezáltal formálva–deformálva jöttek létre.
tovább

Joachim Hoefele
Az internacionalizálás és a globalizáció hatásai a hármas tagolású oktatás területén
Az oktatás minden szinten igen fontos szerepet játszik a szegénység leküzdésében, a nemek egyenjogúsításában és a társadalom demokratizálásában. Oktatás nélkül nincsenek független polgárok. Innen ered az egyetemek megbízatása a demokratikus jogállamban: a polgárok pénzéből fenntartott intézmények polgárok számára, ekképp a szabad kutatást és tanítást kell szolgálniuk, a köz jól felfogott érdekében. „A művészet, a tudomány, a kutatás és a tanítás szabad” – áll Németország és Ausztria alkotmányában egyaránt. Ennek szellemében – fajtól, bőrszíntől, nemtől, nemzeti, társadalmi és kulturális hovatartozástól függetlenül – mindenki számára egyformán lehetővé kell tenni, hogy szabadon hozzájuthasson az oktatáshoz. Az egyetemek ennek megfelelően teljesítik megbízatásukat a nemzetközi fejlesztési együttműködés során: nyitva állnak a külföldi diákok előtt, akik a későbbiek során saját országuk építésében és fejlesztésében hasznosíthatják majd így szerzett tudásukat.
tovább

Varga Károly
Utópia nélkül a XXI. századba
Adalék az Európai Unióba lépett ország nemzetstratégiájának értékracionális megalapozásához
tovább

Oláh János
Az eszme valósága
Régi hiányt pótol az első magyar nyelvű, a témát szisztematikusan áttekintő környezetfilozófia-tankönyv, amely az idén jelent meg.1 Természethiányos és korlátozott erőforrású korunkban, amikor az ember már a saját bőrén is érzi a bioszféra anyagcsere-betegségeinek káros hatásait, szükségszerűen találkozott össze az ember természetigénye és bölcselete, s gyúrta egységes rendszerbe a lét- és ismeretelmélet, valamint az erkölcsfilozófia környezettel kapcsolatos eszméit. Napjainkban, amikor szélsőségesre torzult a folytonos növekedés eszméje, és szinte gátlástalanul fogyasztjuk Földünk erőforrásait, eljött az idő, hogy minden főiskolai és egyetemi hallgató kötelező alaptárgya legyen a környezetfilozófia. Túlélésünk immár a tét. Az értelemalkotó, azonosságformáló, akaratképző és -közvetítő média ugyanakkor még mindig túlfogyasztásra, a természeti erőforrások pazarlására nevel, s minthogy nem ismeri, ezért nem is tanítja például a felelősségetikát. El kell érnünk, hogy ne kapjon diplomát egyetlen tanár, jogász, közgazdász, mérnök, orvos, szociológus, sőt, politológus se, míg meg nem érti és el nem sajátítja a környezetgazdálkodás lételméleti és erkölcsfilozófiai alapjait.
tovább

Magyari Beck István
Heinrich Heine nyomában
(Tanulmányunk problémája) Heinrich Heine egy helyütt így ír Vallás és filozófia című művében: „Ezt jegyezzétek meg magatoknak, ti büszke emberei a testnek. Nem vagytok egyebek, mint öntudatlan segédei a gondolatok embereinek, akik sokszor a legalázatosabb csöndben, a legpontosabban előírták cselekedeteiteket. Maximilian Robespierre nem volt egyéb, mint Jean-Jacques Rousseau keze, a véres kéz, amely az idő méhéből előhúzta a testet, amelynek lelkét Rousseau alkotta meg.”1 Ha a jeles XIX. századi német költő szavainak a modern informatika kifejezéseivel szeretnénk parafrázisát adni, az alábbiakat vethetnénk papírra. A szellemi élet elitje alkotja meg azt a programot, amelynek határain belül a vezetők, a politikusok a társadalom, az emberi értelem „biológiai komputerei”-t kezelhetik, irányíthatják.
tovább

Garaczi Imre
A civil társadalom és a politika
A civil társadalom és a politika kapcsolatának története már az antik világ államaiban ismert kérdésnek számított. A civilitas eszméje a görög poliszok politikai tevékenysége során született, s legtágabb jelentése az, hogy a közélet, a társadalom működésében a polgárok különböző megállapodások alapján intézik az ügyeket. Ehhez olyan intézményrendszereket alakítottak ki, amelyek lehetővé tették, hogy a szerteágazó érdekek világában a közösségek számára meghozzák a szükséges döntéseket. A kinevezett vagy választott testületek törvényeket alkottak, s létrejöttek olyan szervezetek, amelyek e törvények végrehajtását szorgalmazták. E tevékenység egyik legfontosabb morálbölcseleti alapelve az arisztotelészi „erényesség” képviselete. A fő cél pedig – legszélesebb értelemben véve – a „jó” megvalósítása. Kívánatos szempontként merült fel, hogy a politikai életben való részvétel során a közérdek előnyt élvezzen a magánérdekkel szemben.
tovább

Fodor László
Jog és környezet: visszalépések a környezetvédelemben?
A Magyar Köztársaság 2004. május 1-jén az Európai Unió tagállama lett. Része lett annak a közösségnek, amely évtizedek óta mind fontosabbnak tartja a környezet megóvását, s a környezetvédelmi szabályozás terén egyre nagyobb mértékben alkalmaz jogvédelmi eszközöket. Taggá válásunk előtt a kormányzati szereplők nyilatkozatai azt a kötelezettségvállalást tudatosították bennünk, hogy komolyan veszik a környezet érdekeit, már csak az uniós elvárások miatt is. Most pedig azt látjuk, hogy lépten-nyomon – gyakran jogharmonizációs kötelezettség örve alatt – háttérbe kerülnek a környezeti szempontok, s emiatt a parlament és a kormány döntéseit érintő beadvá-nyok sora vár alkotmánybírósági elbírálásra. Minderre az Alkotmánybíróság környezetvédelmi alapdöntésének, a környezetvédelem szerepét felértékelő és annak idején forradalminak nevezett 28/1994. (V. 20.) számú alkotmánybírósági határozat tizedik évében kerül sor. Alig egy évtized múltán „ellenforradalmi” időket élnénk? Elfelejtettük volna a rendszerváltoztatás célkitűzéseit, az azt megelőző évtizedek történelmi tanulságait? Még mindig nem értjük, miről is szól a demokrácia, a környezetvédelem vagy az európai integráció? Az alábbiakban áttekintem a magyar környezetvédelmi szabályozás jelenlegi helyzetét, kiemelek a környezeti érdekek háttérbe szorításáról szóló néhány jellemző példát, s értékelem azokat a jogtudomány körébe tartozó elvárások szerint. Úgy vélem, az imént felvetett kérdéseket ezután ki-ki maga is megválaszolhatja.
tovább

Bangó Jenő
Sociologia Einsteiniana
A 2005-ös Einstein-év, mint várható volt, a publikációk tömkelegével emlékezett a száz éve feltalált speciális relativitás világhírű formulájára és Albert Einsteinre. Személyisége nem volt mentes az ellentmondásoktól. Egyrészt pacifista volt, másrészt egyetértett a cionizmus erőszak-alkalmazást sem kizáró elveivel, humanista volt, ugyanakkor szexista felfogását magánéletében is gyakorolta, tiltakozott az atombomba bevetése ellen, de az első világháborúban a gázfegyver feltalálójával a legjobb barátságban volt. Életrajzírói számos ellentmondást mutatnak ki, amelyek fényt vetnek személyiségére. Írásomban azonban csak annyiban foglalkozom Einsteinnel mint emberrel, amennyiben annak valami köze van a szociológiához. A második világháború kezdetén csalódott a szellemtudományt gyakorló német tudósok állásfoglalásában. Ellene volt, hogy a berlini akadémia az Académie Française-zel megszakítsa a kapcsolatokat. Örömmel látta, hogy míg a történészek és a filológusok a kapcsolatok felfüggesztése mellett szavaztak, addig a fizikusok és a matematikusok ellene. A második világháború után Einstein síkraszállt „az emberi kapcsolatok tudománya” mellett, s azt szerette volna, ha az éppen megalakult Egyesült Nemzetek nagy központot alapítana, ahol szociológiai tanulmányokat és kutatásokat végeznének. A pacifista Einstein szerint az lenne a cél, hogy az utat és az eszközöket kutatnák ki a népek közötti jobb megértésért.
tovább

Szalma József
Gondolatok a magyar állampolgárság "hova tovább?" kérdéséröl
(Egy népszavazás folyományairól) A 2004. december 5-ei népszavazás után, amely az anyaország lakosságát, a magyar állampolgárokat arról kérdezte, akarják-e, hogy az Országgyűlés olyan törvényt alkosson, amely a határon túli magyarok számára lehetővé tenné, hogy egyéni kérelmükre kedvezményesen juthassanak magyar állampolgársághoz (anélkül hogy Magyarországra költöznének), habár az igenek kerültek többségbe, eredménytelen volt, hiszen a választópolgárok a népszavazás kívánatos eredményéhez nem voltak elegen, s ennek folytán az Országgyűlést nem kötelezte a remélt pozitív válaszadás.
tovább

Sandra Tresch
A PISA-tesztek és a humán tőke
A PISA- (Programme for International Student Assessment – Nemzetközi Tanulói Tudásszintmérő Program) tesztek legújabb eredményeinek ismertté válása után minden bizonnyal az olvasóban is felmerült a kérdés, hogy az eredmények mit is jelentenek. Nos, a svájci Nevelési Igazgatók Konferenciája (Erziehungsdirektorenkonferenz –– EDK) felettébb örvendett annak, hogy a svájci tanulók matematikában nagyon jól szerepeltek.1 Az iskolapolitikai értékelés szerint „ez azt mutatja, hogy az 1990-es évek reformjai összességükben helyes irányba haladnak”.2 A kérdés csupán az, kinek helyes ez az irány, s merrefelé tart. A PISA-tesztekkel kapcsolatos további kérdések: ki adott megbízást ezekre a vizsgálatokra, s milyen érdekből? Mit mérnek egyáltalán? Mi célja van a vizsgálatsorozatoknak? Egy összességében szemlélt személyiségfejlesztésről van-e szó, vagy inkább bizonyos készségekről? Az oktatásnak mindebben melyik fogalmát vették alapul?
tovább

Menyhay Imre
Eretnekség a közgazdaság-tudományokban
(Eretnekség és címkézés) Az eretnekség általánosan az uralkodó osztály igazságainak kritikus szemléletét jelenti, amelynek első következménye a megbélyegzés. A megbélyegzést a legkülönbözőbb megtorlások követik, amelyeknek színes palettája az agyonhallgatástól és a nevetségessé tételtől a kiközösítésen át a fizikai megsemmisítésig terjed. Az eretnekség vádja mint szóhasználat azonban nem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megbélyegezzenek valakit. A pogányok például megbélyegezhetnek egy embert azáltal is, hogy istenhívőnek kiáltják ki. A keresztényüldözések idején a keresztények voltak eretnekek, s oroszlánok elé vetették őket. Ha pedig valamilyen okból a hatalom birtoklói el akartak némítani, lehetetlenné akartak tenni valakit, aki nem volt keresztény, annak a legegyszerűbb módja az eretnekké nyilvánítás, a megbélyegzés volt. És manapság is az.
tovább

Bod Péter Ákos
Deficit vagy euró - ami gazdaságpolitikai vitáink hátterében áll
(Az állami költségvetés hiánya – kritikus mértékek, kritikus módszerek) Gazdasági gondjaink sorrendjében az elemzők az államháztartás makacs hiányát teszik az első helyre: az állam tartósan és jóval többet költ rendszeres jövedelménél. Emellett – és ettől nem függetlenül – folyó fizetési mérlegünk hiánya is tetemes mértékű; ennek alapján került vissza a közgazdasági szóhasználatba az ikerdeficit fogalma.
tovább

Ankerl Géza
Közvélemény-kutatás vagy fortélyos hangulatkeltés?
(A hatalomgyakorlás korszerűsítése) A francia forradalom óta a szabadság fogalma a nyugati világ minden politikai hatalomra törő csoportjának eszköztárában elengedhetetlenül fellelhető ígéret. Hazánk az elmúlt félszázad során kétszer is felszabadult: egyszer a német, egyszer az orosz megszállás alól. A maga módján mindkét megszálló hatalom a karhatalmi erőszakkal könnyen valóra váltható fenyegetésre építette a társadalom ellenőrzését. A szovjet birodalom szétesését követően az utódköztársasá-gokban zajló mozgolódások megmutatták, hogy – jóllehet (a határozatok végrehajthatósága érdekében) a fizikai kényszer alkalmazásának fenyegető lehetősége Washingtontól Pekingig a világ minden hatalmának ultima ratiója maradt – a könnyelmű fenyegetőzés immár nem célravezető. A kilencvenes évek felszabadító mámorából felocsúdó magyarság is tapasztalja, hogy az újfajta kufárköztársaságok irányelveit és tabuit más, hallgatólagos és közvetett kényszerekkel védelmezik. A társadalmat inkább kivételezésekkel, jutalmazásokkal vagy a megvonásukkal tartják kordában. Ezekben az átmeneti évtizedekben hasznos lehet a társadalmi ellenőrzés hazánkban még új keletű módozatairól elmélkedni, felmérve, hogyan működnek ezek a módszerek az euroatlanti világban.
tovább

Menyhay Imre
A méltányosság szerepe a társadalmi folyamatokban
A társadalmi folyamatokat két csoportba oszthatjuk. Vannak konjunktív (funkcionális, a társadalmat összetartó) és diszjunktív (destruktív, a társadalmat szétziláló) folyamatok. A diszjunktív társadalmi folyamatokhoz soroljuk fenntartásokkal a konfliktust, valamint fenntartások nélkül a destrukciót és a konkurenciaharcot. Nézzük meg ezeket közelebbről, mielőtt a konjunktív társadalmi folyamatok feltételeit bemutatjuk!
tovább

Bojárszky Dezső
Magyarország a versenyképességi rangsorban
Az International Institute for Management Development (IMD) alapítvány (Lausanne, Svájc) négy csoportba osztott háromszáztizennégy paraméter alapján évente elkészíti a világ első hatvan országának versenyképességi rangsorát, amelyet a közvélemény tárgyilagosnak ítél, következésképp széles körben használ. A rangsor bemutatja az országok adatait, feladatait, valamint összesített, csoportbeli és parametrikus helyezéseit, s jelzi, hogy egy-egy ország húsz leggyengébb paraméterének az átlagos értékre javítása mekkora előrelépést hozna számára a rangsorban.
tovább

Botos Katalin
Közösségi gazdaságtan és nemzetközi versenyképesség
A modern gazdaság nem pusztán milliónyi elszigetelt piaci szereplő aktivitásának a kizárólagos eredménye, hanem a nemzetgazdasági keretekben szerveződő újratermelési folyamat eredője is. A GDP-nek csaknem a fele – legalábbis Európában – állami újraelosztás tárgya. Politikusok, közszolgák döntenek a jövedelmek felhasználásáról, nem pedig a piac szereplői. Az Európai Központi Bank (European Central Bank – ECB) 2004. évi monetáris politikai kiadványa szerint1 2002-ben az euróövezet országai átlagosan a GDP 48%-át fordították költségvetési kiadásokra. Ez az arány Japánban mintegy 40%-ot, az Egyesült Államokban pedig csak 34%-ot tett ki.
tovább

Szakolczai György
A gazdasági fejlődés elméletének megújulása: az első, a második és az új generáció
A cikk a gazdasági fejlődés elméletének a második világháború utáni három generációját tekinti át. A második világháborútól az első olajválságig terjedő első generáció gondolkozását a világgazdasági valóság – az első világháborút követő újjáépítés nem remélt gyorsasága és a Marshall-terv sikere, a Szovjetunió világhatalommá emelkedése, valamint a növekedés lehetőségeivel kapcsolatos általános optimizmus – határozta meg. A világgazdaság növekedése a világtörténelem folyamán ekkor volt a leggyorsabb. Általános volt az a meggyőződés, hogy a fejlődés és a növekedés az egész világra kiterjeszthető, s az elmaradt területek belátható időn belül utolérik a fejletteket. Ezt a nézetet a világ vezető közgazdaságtudósainak vélekedése is alátámasztotta. Ez az időszak a közgazdaság-tudomány szinte teljes belső egységének, a keynesi és a neoklasszikus elmélet ötvözetének, a makroökonómiában a keynesi, míg a mikroökonómiában a neoklasszikus gondolatok uralmának kora volt. Minden jel arra vallott, hogy a világ közgazdaság-tudománya elméleti eszközökkel tud szolgálni a fejlődés problémáinak kezelésére és megoldására.
tovább

Mészáros József
Ígéretek örvényében
Ha figyelemmel kísérjük az utóbbi tizenöt év nyugdíjemeléseinek mértékét, jól nyomon követhetők a választási ciklusok időszakai, s kiderül, hogy hazánkban a politikusok nyugdíjemeléssel szavazatokat próbálnak vásárolni. Írásunkban azt elemezzük, miért szükségszerű e jelenség, s milyen pusztítók a hatásai.
tovább

Kapronczai István
Megosztottak, túlpolitizáltak a mezőgazdasági érdekképviseletek
A magyar mezőgazdaságnak a civil szerveződések és az érdekképviseletek terén nagy hagyománya van. Jelenlegi megítélése ugyanakkor legalábbis ellentmondásos. Glatz Ferenc szerint „nyugat-európai demokráciákban mindenesetre igen sokszínű az érdek-képviseleti rendszer, így az agráriumban is. Egymással egy területen, de különböző szempontokat képviselve élnek együtt a mindenkori kormányzati adminisztrációval. Míg Nyugat-Európában a civil szervezetek burjánzanak, addig nálunk azt hiszik sokan, hogy már nem fontosak az érdek-képviseleti szervezetek”.1 Vannak olyan vélemények is, amelyek a teljes magyarországi érdek-képviseleti rendszer legitimitását többféle tekintetben is megkérdőjelezik.2 A legnagyobb gondnak azt tartják, hogy – mint állítják – a regisztrált termelők közül igen kis hányad tartozik valamelyik érdekképviselethez.
tovább

Csath Magdolna
A kis- és közepes vállalkozások mint a versenyképesség növelésének főszereplői
Hazánkban a kis- és közepes vállalkozások megbecsültsége és lehetőségei a rendszerváltás óta nem tükrözik azokat az értékeket, amelyeket a gazdasági versenyképesség szempontjából képviselnek. A gazdaságpolitika irányítói nem veszik őket elég komolyan, sőt, visszatérően olyan üzeneteket küldenek a társadalomnak, amelyek nyíltan vagy burkoltan azt sugallják, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások adóelkerülők, ahol tudnak, csalnak, ezért állandóan ellenőrizni és büntetni kell őket.
tovább

Oláh János
A környezetgazdálkodás anyagcsere koncepciója
Nem kell bizonygatnunk, hogy az olajjal energizált ember mennyire meghatározó tagja lett az ökoszisztémáknak az elmúlt félévszázadban. Az elemi részecskék nanokozmoszától, a molekulák és mikroorganizmusok mikrokozmoszán keresztül a nagyobb térségek mezokozmoszáig, sőt a makrokozmoszig, az ember egyre nagyobb mértékben vesz részt a különböző léptékű környezetrendszerek anyagcseréjében. Részeiben összefonódott a természet és a társadalom, félelmetes hatékonysággal mozgatja és fogyasztja az anyagenergiát az emberiség.
tovább

Kardos Gábor
A szinglibetegségről
(Rövid anamnézis) A szingli szó angol megfelelője eredetileg hajadon, illetve nőtlen családi állapotot jelölt, de mára inkább sajátos családtalan állapotot jelent. Olyannyira, hogy egyre több házasságban élő párra jellemző, hogy tagjai gyakorlatilag szingliként élnek egymás mellett, vagy akár házasként is külön. A szinglilét pszichoszociális paradigmává, általános normává és globálisan mediatizált kényszerré vált a nyugati világban úgyszólván mindenki számára, ami legmarkánsabban a reklámokban látható. Mintha már az egyedül élés lenne "természetes" és a társas lét a kivétel. Mindez pszichoszociális dezintegrációra, a társadalom szétesésére és a közösségi lényként meghatározott ember végletes lelki meghasonlására utal.
tovább

Varga Károly
Hofstede és a magyar szociológia
(A magyar szociológia emancipálása: a „tört-mat”-tól a korszerű társadalomkutatásig) „Egyhangú egyetértés volt. Nagy Imre is egyetértett. De ezt persze nem lehet úgy venni, hogy »Nagy Imre is azok között volt, akik behívták az oroszokat«. Ott ült a karosszékben, fáradt volt, az egész helyzet kétségbeejtő, és nem reagált. Nem mondta, hogy nem. Senki sem mondta. Gerő és Andropov úgy tekinti, Nagy Imre beleegyezett, hogy a szovjet csapatok szükség esetén bejöjjenek Budapestre. És miután úgy fogták fel, hogy Nagy Imre beleegyezett, szerették volna megkapni az aláírását… Nagy Imre azonban nem írta alá. Előttem van egy ilyen kép: Gerő ment utána kezében a levéllel, hogy írja alá. Nagy Imre meg egyre gyorsuló lépésekkel –– a végén már majdnem futott –– ment előtte. Ekkor Gerő és Andropov nem tudtak mást csinálni, kérték: írjam alá én a levelet. Aláírtam. Teljesen természetesnek tartottam ezt, hiszen részt vettem a döntési folyamatban is. Tudtam, hogy politikailag halott vagyok. Számomra ezért az aláírás nem tűnt tehertételnek” –– így számol be a rossz miniszterelnökből jó szociológussá lett Hegedűs András az intézeti munkatársából szabad európás publicistává vált Zsille Zoltánnak tett „Rousseau-i vallomásaiban”, ahol más helyütt még ilyeneket is olvashatunk: „Máig sem értem, hogyan süllyedhettem odáig” (egy közös munkásmozgalmi múltból származó jó barát segélykérő tekintetétől gyáván elkapott pillantása fölött mea culpázva).
tovább

Ankerl Géza
Viszonosság és erőviszonyok
Illyés Gyula: “Mi csak azt szeretnénk elérni, hogy akiben nincs meg a nemzet szeretete, az ne beszélhessen a nemzet nevében.” (Nemzetközi kapcsolatok és jószomszédi viszony) A lapokban ma nap mint nap olvashatjuk, hogy magyar külügyi küldöttség tárgyalt különböző államok delegációival. A jámbor olvasó sokszor nem is hallott korábban a tárgyaló félről. Korunkban, amikor nincsenek többé gyarmatok, és a népek önrendelkezését többé senki nem vitatja, megsokasodott a nemzetközi színtéren fellépő közszereplők száma. Egy ország vagy kétszáz állammal tarthat fent kapcsolatot, s még vagy százhetven nemzetközi szervezettel is.
tovább

Ankerl Géza
Magyarország külpolitikai érdekképviseletének lehetőségei
A nemzetközi kapcsolatok politikai alapproblematikája, s a világban jelenleg uralkodó hatalomelosztás tanulmányozása után felmerül a kérdés, hogyan használható ez fel Magyarország, a magyarság és a magyarok helyzetének javításra, kárpát-medencei, európai és világérdekeinek hatékonyabb képviseletére? Kezdjük egy vitathatatlan evidenciával! Hazánk viszonylag kis ország. Ott kellene tehát folytatni külpolitikáját, kis módosításokkal, ahol 1989-ben abbahagyta? Lehet-e mást, vagy többet tenni a magyar érdekek képviselete ügyében, mint a bandwagon modellt követve most az amerikaiak kedvében járni? Kívánságaikat kitalálva, azokat sietve, túlteljesítve kielégíteni? Kegyeikért, s aztán ajándékaikért versengeni, sorban állni, mint azt félszázadon keresztül a többi megszállt kelet-európai országgal együtt a Szovjetunióval tettük?
tovább

Szűcs László Gergely
Társadalomkritika és/vagy üdvtörténet? - Horkheimer és a történelemfilozófia problémája
A klasszikus (Horkheimer-féle) kritikai elmélet hetven éves. Hetven éve jelent meg ugyanis a Horkheimer és munkatársai által írt esszégyűjtemény, a Tanulmányok a tekintélyről és a csa-ládról , amely az új típusú, interdiszciplináris, az emberi emancipációt célul kitűző társada-lomelmélet alkalmazhatóságának bizonysága. Horkheimer filozófiájának belső ellentmondá-sai és a kritikai elmélet programjának későbbi változásai miatt a társadalomtudósok a mai napig megosztottak abban a kérdésben, hogy a kritikai elmélet programja valamilyen formá-ban keresztülvihető-e vagy pedig súlyos ellentmondásokkal terhelt, empirikus módszerként pedig alkalmazhatatlan. Fontos tehát az eredeti elmélet újabb és újabb felülvizsgálata. Ez a rövid tanulmány a történelemfilozófia-kritikák nézőpontjából vizsgálja a „klasszikus” horkheimeri kritikai elméletet (amelynek explicit kifejtése az 1937-ben megjelent Hagyomá-nyos és kritikai elméletben lelhető fel). Különös figyelmet érdemel ugyanis az a tény, hogy Horkheimer gondolkodásában központi helyet foglal el a történelemfilozófia, annak ellenére, hogy a Hegel utáni gondolkodás alapvetően történelemfilozófia-ellenes. Miért tartja mégis szükségesnek Horkheimer a történetfilozófiai gondolkodás megújítását, milyen szerepet szán a történelemfilozófiának? Ezekre a kérdésekre keresem a választ.
tovább

Frenyó Zoltán
Az ókeresztény asztrológia-kritika tendenciái
(Asztrológia és asztronómia) A következőkben az ókeresztény asztrológia-kritika tendenciáit elsősorban az antik kultúra keresztény befogadásának, inkulturációjának kereteiben és szempontjából kívánom értelmezni. Míg az ókori antik-pogány világ jellegzetesen felemásan értékelte az asztrológiát, addig a keresztény megítélés kezdettől egyértelműen elítélő, s határozottan különbséget tesz asztronómia és asztrológia között. A kereszténység az inkulturáció folyamán az asztronómiát beemeli, az asztrológiát pedig elveti.
tovább

Simándi Irén
Léggömbakció
tovább

Pirityi Sándor
1956 nemzetközi-politikai feltételrendszere és katonapolitikai keretfeltételei
Évfordulókon gyakorta hallani, hogy az emlékezés nem lehet tanulságellenes. Elhangzik a kérdés, hogy hányféleképpen lehet történelmet írni, és hogy a politika miért tart előbbre az értékelésekkel, mint a történetírás. Emlegetik az önigazolást, az idealizálást gerjesztő „megszépítő messzeséget”, de az olyan rokonítható történelmi eseteket is, amikor a revolúció visszavetette az evolúciót. A szelektív feledékenység és a célzatosság malomkövei között lehet-e '56-nak hiteles története? Ezernyi szála, ezernyi síkja, vetülete volt, több száz leírása van az akkori eseményeknek és jelenleg forráskritikára még csak gondolni is nevetséges naivitás.
tovább

Kahler Frigyes
A forradalom célja és tartalma - gondolatok az 1956-os forradalomról az 50. évfordulón
Amikor elhangzott a tüntetéseken: „Ruszkik haza!” mindenki előtt világos volt, a magyar nép nemzeti függetlenségét követeli vissza. Máig – egyetlen történész (esetenként politikus) részéről - senki sem vonta kétségbe: 1956-ban a nemzeti függetlenség kivívása a forradalom alapvető célja volt. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy milyen társadalmi - gazdasági rendet, belső – alkotmányos – berendezkedést kívánt megvalósítani a nemzet többsége. A megdöntött hatalom oldaláról már az első napokban az „ellenforradalom” formula volt hivatalos (az „ellenforradalmat” horthysta restaurációként aposztrofálva), amin a „szocializmus megdöntése és a kapitalista rend restaurálása” volt értendő.
tovább

Segesváry Victor
56-os emlékeim
A hajnali órákban még teljes sötétség uralkodott Budapesten. Az ágyúk dörgése egyre erősödött. Gyorsan felöltöztem és sietve indultam el a Bartók Béla úton Pest felé. Amikor a Gellért tér felől a Szabadság hídra értem, hatalmas dübörgés zúgott fel mögöttem, orosz tankok vonultak be újra Budapestre Kelenföld felől. Teljesen egyedül voltam a hídon a sötét, hangtalan éjszakában, s tapasztalatból tudtam, hogy ha meglátnak, semmi esélyem nem marad az életben maradásra. Így, az első nagy, zöldre festett fémoszlophoz lapultam, szinte eggyé váltam vele, hogy ne hívjam fel magamra a hídra érkező tankok gépfegyvereseinek figyelmét. Amikor e szörnyetegek első csoportja rajtam túljutott, kétrét görnyedve futottam a következő oszlopig, remélve, hogy a második tankcsoport nem vesz észre. De ezután, a híd csodálatosan szép ívű közepén, nem tudtam egy oszlop mögé bújni, mert ilyen már nem volt. Ezért lehasaltam a híd fémszerkezetének közelében, várva, hogy a fegyverdörgés elhalkuljon, s két tankcsoport átmenetele között hason csúszva próbáltam átjutni a híd pesti oldalára. Amikor odaértem, megint a földig hajolva futottam be az első mellékutcába, hogy a kis utcákban eltűnve érjek be a Ráday utcai Teológiai Akadémiára, ahol akkoriban laktam.
tovább

Kapronczay Károly
Betegellátás, veszteségek 1956 októberében
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeiből ténylegesen kiemelke-dik – mai szóhasználattal – a sürgősségi betegellátás, a társadalom önzetlen összefogása a sérültek megsegítésére. Az utcai harcok alatt is – a tűzvonalban, vagy annak közvetlen köze-lében – ott voltak a mentőautók, szirénázva vitték a fegyvertűzből kimentett sérülteket, nem véve figyelembe, hogy a barikád melyik oldalán szerezték sebesülésüket. A mentők valóban mindenütt ott voltak, a harcok színterén és a sortüzeknél, de hozzájuk hasonlóan emberfeletti munkát végeztek a kórházak orvosai, ápolónői, valamennyi egészségügyi munkatárs. A meg-torlás időszakában az egészségügy területén is – mint mindenütt – megvizsgálták a forrada-lom idején kifejtett tevékenységet, de egyetlen olyan ügyet sem találtak, amely a kötelesség elmulasztását, a sérültek elhanyagolását bizonyította volna. A politikai leszámolás, a megbújó „ellenforradalmárok” felkutatása során sokszor azokat érték el, akik október 23-tól november 8-ig (a fővárosi harcok befejezéséig) szinte megszakítás nélkül szolgálatban voltak, napi 16-18 órát mentettek, operáltak, sebesültet láttak el, dolgoztak a betegágy mellett, vagy azt tették, amire éppen szükség volt. Emellett a „normál” betegellátás is működött, a kórházak minden más jellegű betegség ápolására szakosodott osztálya is élte mindennapi életét, gyermekek születtek, krónikus betegeket gyógyítottak, civileket műtöttek stb. Természetesen – főként a fővárosban – a figyelem a harcokban megsebesültekre összpontosult.
tovább

Botlik József
A szabadságharc eltiprását Kárpátaljáról vezényelték (Magyar fiatalok gulágra hurcolása - ötvenhatos tevékenységük miatt)
Évtizedeken át hivatalosan azt hangoztatták, hogy 1956. november 3-án az új forradalmi központ Szolnokon jött létre. S másnap, november 4-én Kádár János a városban működő rádióadón keresztül jelentette be, hogy vezetésével megalakult a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány. Az utóbbi állításból tulajdonképpen csak a szolnoki rádió az igaz. Lássuk a tényeket! A Magyar Dolgozók Pártjában (MDP) az akaratán kívül lassan pártellenzékivé váló Kádárt 1956. július 18 21-i ülésén a Központi Vezetőség (KV) egyik titkárává választották, október 25 30. között már a KV első titkára, október 28. és 30. között a KV Elnökségének elnöke. Kádár a forradalom második szakaszában, október 30. és november 4. között névlegesen Nagy Imre kormányának az államminisztere volt, ténylegesen azonban csak november 1-jéig. Látszólag azonosult a forradalommal, ezt a benyomást igyekezett kelteni október 30-i rádióbeszédében. Október 30. és november 1. között az MDP feloszlatása után megalakult MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt a tagja. Ez utóbbi napon Münnich Ferenc hívására, majd vele együtt felkereste a budapesti szovjet nagykövetséget, ahol Jurij V. Andropovnak állítólag felvetették a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos magyar aggodalmakat. A követségről azonban már nem tértek vissza, mert repülőgépen Moszkvába szállították őket, ahol november 2-án és 3-án több kelet-európai ország kommunista vezére tárgyalt a szovjet pártvezetéssel a magyarországi helyzetről.
tovább

Menyhay Imre
Az evolúció és az istenség embersége számokban
(Találkozás az énben) A hajtóerők fejlődését úgy jellemezhetjük, hogy az életre törés, az életfakasztás és életfenntartás transzcendens ereje a fizikai és kémiai hajtóerők alapozó tevékenysége után biológiai hajtóerők formájában működik tovább, amelyet transzcendens forrású pszichikai folyamatok kísérnek, azaz pszichikus minőséggé fejlődött hajtóerők tartanak fenn. A pszichikus és az ezeket időrendi sorrendben megelőző hajtóerő-módozatok közös forrása tehát a transzcendens hajtóerő, amelynek lényege minden hajtóerő-módozatban jelen van. Minden hajtóerőszint az előzőhöz viszonyítva valamilyen szempontból magasabbrendűséget képvisel, ha mást nem, egy-egy lépcsőfokot az életszolgálaton túl az eredet minőségének megközelítéséhez és az abba való visszatéréshez. Megmutatkozik, hogy az eredet és a hozzá való visszatérés közti hajtóerő-módozatok csupán a kezdetet és a véget jelentő transzcendens hajtóerő megjelenési formái. Ezen túl a transzcendens abban jelentkezik, hogy a transzcendens hajtóerő a pszichikus hajtóerőből kisarjadva ismét, immáron kifejezetten — a tudatban — mint transzcendens hajtóerő jelentkezik, amennyiben felvetődik a kérdés, hogy honnan származik az ember és hová tart, ha felvetődik, miért is van ember és miért inkább nincs. Ha ezek a kérdések elmaradnak, az én érési folyamata befejezetlen — a teremtés befejezetlen. Az ember tragédiája, hogy az individuumnak sokszor már nem marad ideje evolúciós szintjén lehetséges befejezésre akkor sem, ha a döbbenetes igazság nagy valószínűsége lassan tudatosodik, hogy az én individuális megélése mögött az eredet formában végbement önmagára találása testesül meg, és ebből az embernek a konzekvenciákat le kellene vonnia. A legkézenfekvőbb konzekvencia, hogy az érzékszervek nyilván az eredet csápjai, amivel érzékeli és észleli azt, amit teremtett, ahová az önmagára találás célja érdekében kifejtett történések vezettek. Az én pedig az érzékszerv jellegű agyfunkciók csúcsa, amelyben a négydimenziós lét jelenlegi evolúciós csúcsa és az eredet önmaga érzékelésének és észlelésének érdekében kifejtett történések eredményei találkozhatnának. Ebből következik, hogy az én vélhető feladatát akkor képtelen ellátni, ha a négydimenziós létből fakadó ingerekre az alacsonyabb szintű hajtóerők mederbe terelése nélkül reagál, ha az örömelv parancsainak — ideértve a piaci mechanizmusok követeléseit is — önszervezés nélkül enged, mert ez a magatartás egy alacsonyabb létezési szint jellegzetessége — az állati ösztön szintű gazdálkodásé. A szóban forgó találkozás — a biológiai léten túli embert teremtő találkozás — az énben csakis a realitáselv érvényesülésén keresztül lehetséges, amennyiben az akarat a te létjogosultságát a négydimenziós lét realitásának megfelelően az én viszonylatában felismerni és elismerni hajlandó. Ebből a felismerésből és elismerésből származó gazdálkodásetika — az én és a te, az én és a mi, az én és a ti és a mi és a ti közötti viszonyok — egy magával ragadó pszichikus élményben egyetlen viszonyra redukálhatók, a relativitás realitásának és az abszolút eredet irracionalitásának találkozására — egybeolvadására — az énben. Más szóval, ha az ember képes életét az abszolút földi célzatos felvillanásnak tekinteni, és keresi létének ok és okozati összefüggéseit, akkor kialakulhat közte és eredete között egy tudatos szellemi és érzelmi viszony, ami automatikusan magában foglalja a lét minden megjelenési formájához — a libidinális energia tárgyaihoz — való viszonyt. Ennek a viszonynak a minősége az emberközti lehetséges kapcsolatrendszerekben tetőzik. Ennek lényege a döbbenetes felfedezés, hogy az eredet szempontjából a saját én önmegvalósítása azonos mások énjének önmegvalósításával, amiből a testvériség, a felebaráti szeretet, a szociális szeretet, az empátia és más elcsépelt, de tartalommal annál kevésbé megtöltött fogalmak létjogosultsága domborodik ki. Ez a felfedezés alapvetően megváltoztathatja az egocentrikus szemléletet, szerényebbé és adakozóbbá teheti az embert, egyszóval a gazdálkodás- és vállalkozás-etika gyakorlatának tudományos köntösbe bújtatott alapjait rendítheti meg. A leírt jellegű találkozás az énben nem csupán filozófiai alapon elképzelt kívánság, hanem sokkal inkább egy olyan jelenség lehetősége, amelynek erőteljes jeleit érdemes áttekinteni. Ezeket fogjuk a következő fejtegetéseink során ismertetni.
tovább

Sváby Enikő
Koncepciós perek az Alföldön és Budapesten 1950-1951
(Bevezetés) A magyarországi koncepciós perek létrejöttének feltétele az a sajátos politikai helyzet volt, ami Magyarországon a második világháború után alakult ki. 1945-től fokozatosan megindult a kommunisták által „osztályellenségnek” titulált társadalmi rétegek üldözése: a korábbi nagybirtokosokat kitelepítették a Hortobágyra, a volt katonatiszteket elbocsátották állásukból, vagy bíróság elé állították őket háborús szerepvállalásuk miatt. Az üldöztetésekből a nagytőkések sem maradtak ki, zaklatták az értelmiséget, a régi kispolgárság elemeit, valamint a nyugatról hazatért hadifoglyokat. Ezután a gazdagabb parasztok, a kulákok megalázása, a kuláklisták felállítása, majd földjeik elkobzása következett. A hatalom által gerjesztett rettegés kialakításának legsikeresebb formája azonban a koncepciós perek sorozata volt.
tovább

Drucza Attila
Politikus és forrdalmár: Dudás József és 1956
(Bevezető) Dudás Józsefről, politikai szerepéről, a forradalom alatti cselekedete-iről ez idáig csak néhány tanulmány jelent meg, bár személyét egyetlen komolyabb ’56-ról szóló munka sem hanyagolhatta. Megítélése máig vitatott, vagy sok esetben ér-tékelés nélkül, csak meg-megemlített. Mégis, e tevékenységével foglalkozó tanulmány elején a szerző, fontosabbnak tartja először valamelyest tisztázni azokat a politikai erő-viszonyokat, hatalmi tényezőket, amelyek - lehetőségük és akaratuk szerint - valós ráha-tással bírtak a forradalmi események alakulására. Minderre azért van előzetesen szük-ség, hogy a forradalmat követő megtorlás első koncepciós perében halálraítélt és kivég-zett Dudás szándékait és cselekedeteit az események alakulásához és más politikai szándékokhoz mérten tudjuk értékelni.
tovább

Aszalós Károly
Mire jó a politika? (Egy állampolgár gondolatai)
„Az ideális politikusi személyiség a demokratikus törekvések történelmi korszakában a nagy jellem volt. A modernizáció korában a siker kulcsa a jó arc. Korunk legújabb tendenciája: a nagy pofa.” „Az emberi társadalmakat irányító törvények között van egy, amelyik úgy tűnik, pontosabb és világosabb valamennyinél. Annak érdekében, hogy az emberek civilizáltak maradjanak, vagy azzá legyenek, körükben a társulás művészetének ugyanolyan mértékben kell fejlődnie és tökéletesednie, ahogyan a létfeltételek egyenlősége növekszik.” (Tocqueville: A demokrácia Amerikában)
tovább

Budavári Zsuzsanna
Egy mezitlábas felkelő (Fáncsik György Különleges Csoportja az 1956-os magyar forradalomban)
(Bevezetés)1956. őszén az emberek kezükbe vették sorsuk irányítását és tevékenyen részt vettek a történelem alakításában. Akadtak olyanok, akiket a felfokozott hangulat vitt ki az utcára, olyanok, akiket a forradalom szele sodort magával, és akadtak, akik tudatosan álltak a felkelők közé harcolni.b Céljuk azonban közös volt: szabadságuk kivívása és megvédése a szovjetekkel  és a szovjeteket kiszolgálókkal  szemben. Ez éltette azokat a fegyveres csoportokat, amelyek Budapest különböző pontjain tűntek fel, és amelyek a maguk módján  és a maguk lehetőségei szerint  vették ki részüket a küzdelemből. Ugyanakkor közös igényként jelentkezett a rend helyreállítása utáni vágy is. Október 24. reggelén szovjet tankok dübörögtek Budapest utcáin. A felkelők barikádokat emeltek, és csoportokba szerveződtek, hogy felvegyék a harcot. Sok csoport teljesen véletlenszerűen alakult ki egy-egy meghatározott feladat elvégzésére. A legnagyobb és legerősebb ellenállási pontok a város főbb útkereszteződéseinél jöttek létre, mint például a Széna téren vagy a Corvin közben, amelyekhez a környéken tartózkodó kisebb fegyveres csoportok is csatlakoztak, illetve szoros kapcsolatot tartottak velük. Egy november 1-jei jelentés a VIII. kerületben 185 fős nemzetőrség működéséről számol be, melynek székhelye a Corvin közben volt. A Corvinhoz közel álló csoportok egyike a Fáncsik György vezetése alatt álló úgynevezett Különleges Csoport is, amely a Kisfaludy utcában és környékén harcolt.
tovább

Zétényi Zsolt
A Kristóf-ügy (A dr. Ságvári Endre letartóztatása kapcsán koholt vád alapján elítélt Kristóf László ügye)
„És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni…” (Máté10.28) A Legfelsőbb Bíróság öttagú tanácsa 2006. március 6-án jogerősen felmentette az ellene emelt emberölési vád alól a dr. Ságvári Endre 1944. július 27-én történt letartóztatásában való részvételéért 1959-ben halálra ítélt és kivégzett Kristóf László csendőrnyomozót, legutolsó rangja szerint csendőr törzsőrmestert, s a legsúlyosabb vádponthoz képest kisebb súlyú bűncselekmények miatt folyt eljárást megszüntette. Az ítéletet a közvélemény legnagyobb része megnyugvással vette tudomásul, egy kis csoportja politikai- ideológiai- filozófiai indokokkal sajtóhadjáratot kezdett az ártatlan ember felmentése miatt. A büntetőjog művelőinek köréből nem hangzott el különvélemény vagy ellenzés. Meggyőződésünk szerint az ítélet tudományosan és gyakorlati szempontból is megalapozott, jogtörténeti szerepének és jelentőségének megítélése és értékelése, mint minden történeti tény esetén, a későbbi történet- és jogtudomány művelőinek feladata, az értékelés előbb-utóbb megtörténik. A per helye a kommunista rendszer idején az u. n. Horthy rendszer kiszolgálói körébe sorolt rendvédelmi szervezetek tagjai ellen 1944-től folytatott igazságügyi megtorlás tényei között van. Előrebocsáthatjuk, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1690/1945. M.E. számú rendelete a csendőrség feloszlatásáról és az államrendőrség megszervezéséről kizárólag csak a csendőrség esetében állapította meg egy szervezet testületi felelősségét, tagjait további felelősségre vonásnak és nyugdíjmegvonásnak téve ki, olyan kimentési lehetőséget nyújtva, amellyel gyakorlatilag csupán a szolgálati kötelességüket megszegő személyek, tehát igen kevesen élhettek sikeresen, így az érintettek 95%-át nem igazolták. Az igazolás lehetősége is engedménynek számított, mert az eredeti elképzelés szerint a csendőrség tagjait eleve kizárták volna az igazolhatók köréből. Ezt a rendeletet 1989-ben mint nem élő jogszabályt hatályon kívül helyezték, alkotmányellenességét csak közvetve állapították meg.
tovább

Magyari Beck István
Széljegyzetek futó éveinkhez
(Számvetés a célokról) Lassan eljutunk oda, amikor számvetést kell készítenünk a rendszerváltás óta eltelt időről. A rendszerváltás nálunk 1990-ben zajlott le, és – a körülbelül másfél évtizeddel korábbi nyugati rendszerváltáshoz hasonlóan – az jellemezte, hogy az állam szuverén politológiai jelenségből az óriáscégek apró függvényévé változott. Műfaját tekintve egy számvetés nem egyéb, mint a kitűzött célok és az elért eredmények összehasonlítása. Mit értünk el a célokból és mit nem? E munkát megelőzendő érdemes mindenekelőtt visszapillantani az 1980-as évek végén és az 1990-es évben határozottan vallott értékeinkre. Magyarország Nyugat-Európát választotta célként: nyugat-európai ország kívánt lenni. Ámde mi jellemezte a Nyugatot közvetlenül a második világháború utáni negyven évben, a Nyugat igazi aranykorában?
tovább

Maróti Andor
Ismeretszerzés vagy műveltségfejlesztés
„Információs társadalom”, „tanuló társadalom”, „tudásalapú gazdaság”, „egész életen át tartó tanulás” – ezek a jövőt optimistán látók jelszavai. A fejlődés látványos alakulásában kételkedők viszont hivatkoznak a csekély képzettségűek tömegeire, akik nem tudnak, és nem is akarnak felnőttként tanulni. Még akkor sem, ha munkanélküliek, és érdekük lenne, hogy valamit tanuljanak, amivel rendszeres keresethez jutnak. Egyesek szerint várható is a társadalom kettészakadása: azokra, akik lépést tudnak tartani a változásokból adódó követelményekkel, s azokra, akik nem képesek erre, s ha még munkaképes korúak, akkor azt várják, hogy segélyből tartsák el őket. Ezért feltételezhető, hogy a fejlődés szükséglete és társadalmunk jelenlegi állapota között olyan ellentét van, amit szinte lehetetlen feloldani.
tovább

Menyhay Imre
Fukuyama és az igazmondás leértékelése
tovább

Garaczi Imre
Nemzeti karakter és identitáspolitika
A napjainkban közismert nemzetfogalmak több száz éves előtörténettel rendelkeznek Európában. Az etnikai és politikai jelentéstartalmakat hordozó nemzet, mint történeti kategória, az európai gondolkodásban a 14. századtól van jelen. Elsősorban a területi alapon való szerveződést, a vérségi összetartozást és a közösségi tudat formáit fejezi ki. Mint tudjuk, Magyarországon a középkorban a rendi nemzetfogalom a politikai jogokat birtokló nemességet jelentette, s alapja a király vagy fejedelem szavára az ország fegyverrel történő megvédése. Mindezért a nemesség különleges jogokkal rendelkezett a vazallusi hűség és a keresztény univerzalizmus elve alapján. Mindez igazolja, hogy a középkori államok közötti politikai konfliktusok narratíváiban fontos szerepet játszik a nemzethez való tartozás önmeghatározása, s innen fakadnak a nemzetkarakterológiai eszmények. A nemzethez való tartozás érzését erősíti a nyelvi, a kulturális és az ideológiai összetartozás tudata. Ha a nemzet fogalmával kapcsolatos elemzések széleskörű irodalmait vizsgáljuk, szinte mindenhol jelentkezik a területi egység geomorfológiai megfogalmazása. A modern korban döntővé válik a nemzet és az állam kapcsolatrendszerének összefüggése. A világtörténelem legfőképpen az államok történelme, de rögtön hozzá kell tennünk azt, hogy sokkal több nemzet létezik, mint állam. Európa történetében is rendkívül ritka a homogén nemzetállam, s a vesztfáliai béke után az egyik fő kérdés az, hogy a földrajzilag azonos területen élő nemzetek közül melyik képes államot is létrehozni.
tovább

Nagy Bálint
Kormányzati terv a magyar vidék jövőjéről - Az "Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv" (2007-2013)
(Társadalmiérdek-nézőpontú elemzés) Meg sem merem becsülni, hogy az utolsó hét évben hány, hasonlóan nemzetinek, meg stratégiainak „becézett” programot volt módunk „megfejteni”. Igen, megfejteni, mert a Kádár-korból örökölt, hivatalos bikkfanyelvbe bújtatott stílus, a semmitmondás és az újabb keletű uniós frazeológia keveredett benne, ami a vidéki ember számára érthetetlenné tette tartalmát ott is, ahol volt ilyen. Az elszegényedett vidéki munkanélküliek, a kisegítő gazdasággal magukra hagyott új zsellérek, felismervén, hogy az uniós belépést követő időkre ígért tejjel mézzel folyó Kánaánból nem lesz semmi, két dolgot kényszerültek megérteni mindabból a szóáradatból, amely a tömegtájékoztató eszközökből rájuk zúdult.
tovább

Várdy Béla
Az 1956-os magyar forradalom és az amerikai magyar politikai emigráció
(Az amerikai magyar emigráció arculata) Maga a témaválasztás magyarázatot követel. Az elmúlt másfél évszázad folyamán ugyanis sohasem volt egy egységes magyar emigráció. Tehát nem volt soha olyan, hogy “a magyar emigráció”. Az emigráción belül mindig sokféle ideológiai ás társadalmi különbségek voltak, melyek az egyes csoportokat elválasztották egymástól. Ennek következtében ezek a csoportok minden korban másképp viszonyultak mind egymáshoz, mind Magyarországhoz, mind a Magyarországon uralkodó politikai rendszerekhez, mind pedig a magyar történelmi folyamatok egyes megnyilvánulásaihoz.
tovább

Török Bálint
Szabó Zoltán és 1956
Az 1956-os forradalom első évfordulóján állapította meg Albert Camus: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz évben.” Ha jól számolom a húsz évet, akkor 1937 óta adta Magyarország a legtöbbet az emberiségnek ez alatt a húsz esztendő alatt. Vagyis 56 fontosabb, mint például a hitleri uralom megdöntése, ami pedig világháborús cél volt. Minden nemzeti elfogultságtól függetlenül és mentesen elfogadhatjuk Camus értékelését, hiszen a háborút a Hitler-ellenes koalíció csak úgy tudta megnyerni, hogy a szövetségbe bevették a Szovjetuniót, mely – most nem részletezzük – semmivel sem volt politikailag elfogadhatóbb, mint a náci birodalom. Az 56-os forradalmat viszont egy kis nép produkálta éppen eme másik negatív hatalom ellen. S megint csak ne részletezzük, de a nyugati országok passzivitásának és tehetetlenségének köszönhető, hogy e csodálatos népfelkelés látszólag teljes sikertelenséggel végződött. Ha ugyanis a szuezi visszavonulást összekapcsolták volna a Szovjetunió magyarországi visszavonulásával, akkor legalább egy finnlandizált megoldás elérhető lett volna. Erre Szabó Zoltán is utal, barátjával, Révai Andrással folytatott telefonbeszélgetését idézve: „Szuez esetleg megfelelő quid pro quo-val szolgál Amerikának közbelépésre a magyar ügyben”.
tovább

Magyari Beck István
Mitől szenved az euroatlanti civilizáció, avagy Janus egymással szembeforduló arcai
(Két elmélet a kultúra és a közgazdaságtan viszonyáról) Az euró-atlanti kultúra ismét a szakadék szélén táncol. Ebben a történelmi pillanatban a kultúra és a közgazdaság képezi annak a mesterségesen elmélyített szakadéknak ama két szélső partját, amelybe a világ – globalizációnak nevezett – meghódítását célzó kultúra első rohamában belezuhanni készül. A kultúra és a közgazdaság konfliktusainak a problémája tehát korántsem csak egy jól fésült elméleti kérdés, hanem súlyosan gyakorlati is. Ugyanakkor az alaphelyzet elméleti fölvázolása nélkül nem jutunk el gyakorlati megfogalmazásokig. Tehát elmélet-ellenességgel a gyakorlati megoldást tesszük lehetetlenné. Jól tudják ezt azok a bértudósok, akik szeretnék látásunkat egészen odáig szűkíteni, ahol már elvész a teoretikus áttekintés lehetősége. A föntiek alapján megkíséreljük a két Góliát, a kultúra és a gazdaság viszonyára vonatkozó nézetek legtakarékosabb, tehát leginkább a lényegre szorítkozó összefoglalását. Így alapvetően két felfogással találkozunk. Az elsőben a kultúra, a másodikban a gazdaság a tágabb fogalom. Ennek megfelelően az elsőben a gazdaság válik szubkultúrává, a másodikban a kultúra jelentkezik a gazdaság egy sajátos ágazataként.
tovább

Ankerl Géza
A globalista utópia (1. rész)
(1. rész: A homo globalis, a multinacionális részvénytársaságok és az állam) /ALCIM VALTOZAT: (A homo globalis és a multinacionális részvénytársaságok szabad világrendje) Nem véletlenül választotta az Amerikai Szociológiai Társaság tavalyi 101. évi, montreáli konferenciája témájának a “határok átlépését”, a határokon áthágó kapcsolatokat. A témát az tette történelmileg aktuálissá, hogy a (két intelligens érzékszervre, a látásra és a hallásra építő) modern távközléstechnika és az egyre gyorsabb s olcsóbb (hajózás és repülés által a szárazföldi határokat is átívelő) távközlekedés összezsugorította a Földet, kitágította az emberek horizontját. Így kívánatosnak tűnhetik a politikai országhatárok lebontása, főleg azok számára, akik szerencsés helyre születtek, s a határok közötti nemzetállam ezentúl kevésbé védelmet és gondviselő figyelmet, mint inkább akadályt jelent.
tovább

Menyhay Imre
A pszichoanalízis és az "isten-tudó" ateista (I. rész: A mélylélektan metafizika-jellege és az autoritások lejáratása)
(Problémafelvetés) Vannak ismereteink arra nézve, hogy az ember feladata – életcélja – végső soron énjének, énerejének, önbizonyosságának, önbizalmának, önmaga ké-pességeibe vetett hitének lehető legmagasabb szintre fejlesztése, ami védekezési szük-ségletérzetét – agresszióját és egoizmusát – a valós emberré válás érdekében csök-kentheti. A feltételes mód gyenge: az énerő fejlesztése az egyedüli lehetőség a terem-tés ember által való befejezése érdekében. Érthető, hogy a pszichoanalitikus szemlélet központi fogalma az én és ennek minősége. Ennek kézenfekvő oka az a tudományos bizonyosság, hogy az anyagiság energiasűrűsödés, az einsteini semleges kozmológiai állandó (E0) formafelvétele (+ 0 – ), atomokká való szerveződése, amelyek tovább-szerveződési szintjei az anyagiságban az énhez, az öntudathoz, az önbizonyosság megéléséhez, azaz az ősenergia (E0) önmagára (α) találására vezettek. Az én tehát az (E0→ α) tükröződése, az istenség-emberség összefonódása az anyagiság szintjén. Mi-nél kifejlettebb ez a tükröződés, minél erősebb az én, annál sikeresebb a teremtés és egyben az ember tartalmas boldogsága, ami eredetének az anyagiságban megélt (te-remtés) örömével rokon.
tovább

Ankerl Géza
A globalista utópia (2. rész)
(2. rész: A nemzetköziesítés és az angolosítás tendje és az alternatívák) Tanulmányunk első részében felrajzoltuk azt a jövőképet, melyet a neoliberális globalizmus ideológiája a közvéleményre erőltet, és amely szerint a “történelem végén” az állampolgárok köztársasági uralmát a részvényes világpolgárok magánkormányzatának uralma váltaná fel. A prompt (elektronikus) globális tőzsdei tranzakciók nyomán a jelenleg uralkodó belföldi, helyi árucserét elsöpörné a (nemzetközi) világkereskedelem. A munkaerő szabad vándorlása olyan keveredést eredményezne, hogy az emberi fajták, kultúrkörök kontinentális szálláshelyei úgy elmosódnának, hogy az afrikai, kínai vagy kaukázusi származású emberek nem lennének többé egymástól megkülönböztethetők. Származásának jegyeit az ember nem viselné többé magán, se külsején, se szívében, – annál is kevésbé, mert természetesen, akkor már mindenki az angol beszédközösséghez tartozna, vagy legalábbis az angol nyelv használatát részesítené előnyben, vagy legalábbis annak eltorzított kréol változatát beszélné. Ez lenne a globalizmus uniformizált világa.
tovább

Garaczi Imre
A hatalomelméletek politikai és gazdasági összefüggései
Korunk gazdaságetikai folyamatait vizsgálva elengedhetetlenül fontos, hogy megvizsgáljuk a különféle uralom– és hatalomelméletek rendszereit, hiszen ezeknek kiemelkedően fontos szerepük van a gazdaság és az etika kapcsolatrendszerében. A hatalomelméletek kidolgozása elsősorban a különféle politikaelméletek sajátja, s ezzel segítenek hozzá ahhoz, hogy a politikai és gazdasági rendszerek belső indítékait, motívumait, szerkezeteit megértsük. Az emberiség történetében a következő kormányzati - hatalmi formák váltakoztak: 1. A despotizmus olyan forma, amelyben a hatalom birtokosa általában egyetlen ember, aki önmaga szab törvényeket, ellenőrzés nélkül kormányoz, és az alattvalók nem rendelkeznek jogokkal; 2. a monarchikus típusú rendszerekben a király, a fejedelem, vagy a császár áll az állam élén. A legfőbb hatalom hierarchikusan és piramisszerűen épül fel, és általában családi genealógia szerint történik a hatalom átörökítése. A monarchikus kormányzatokban általában egy szűk csoport segíti gyakorolni az uralkodó hatalmát. 3. A totalitárius forma jellemzője az, hogy az állam válik a hatalom legfőbb forrásává, általában egy ideológiai alapon szerveződő párt szövi át a társadalmat, és a civil közösségek lehetőségei abszolút korlátozottak. Jellemző a centralizált típusú irányítás, komoly szerepe van az erőszaknak fizikai és ideológiai értelemben. 4. A köztársasági rendszerek a népszuverenitáson alapulnak, és különféle mértékben van jelen a demokratikus elvek gyakorlása, amelyet általában parlamentáris formákban valósítanak meg.
tovább

Menyhay Imre
A pszichoanalízis és az "isten-tudó" ateista (II. rész: A tudományos redukcionalizmus, Freud és a metapszichológia)
A tudományos redukcionalizmus és az “ateista” bemutatkozása) A tudományos redukcionalizmus a modernnek tartott tudományos szemlélet értelmi betegsége. A tudományosság általános problémája a racionalizmus túlértékelése, ami az irracionális létezését és hatását ignorálja. Az effajta tudományosságot a tudományos redukcionalizmushoz soroljuk. Nem azt vetjük a redukcionalisták szemére, hogy nem hajlandók feltételezésekbe – filozófiai eszmefuttatásokba – belemenni, hanem azt, hogy logikusnak és kézenfekvőnek tűnő jelenségek súlyát nem hajlandók lehetségesnek tartani, annak ellenére, hogy az ellenkezője sem bizonyítható. Ezzel a magatartással esetleg olyan szempontok maradnak ki a létszemléletből, amelyek az önmegvalósítás és az élet értelmének keresése szempontjából fontosak lehetnek.
tovább

Prékopa András
Logos. Szent János evangéliuma prológjának egy új értelmezése
(Bevezetés) Karácsony vigíliája a keresztény ember számára egyike a legbensőségesebb alkalmaknak, Jézus születését ünnepeljük. A családok összejönnek, az utcákon leáll a forgalom, csak kevesen vannak még kinn: gyerekeket sétáltató szülők, szeretteikhez siető emberek. Az ablakokban látható a fenyőfákon égő gyertyák fénye, odabenn énekelnek, imádkoznak, felolvassák Lukács evangéliumának Jézus születését hírül adó második fejezetét. Megajándékozzák egymást és szeretetben eltöltik az estét. Másnap, december 25-én a templomokban János evangéliuma I. fejezetének 1–14. verseit olvassák. Az előző esti érzelmi hatásokat értelmiek egészítik ki. Lenyűgöznek bennünket a szépséges és súlyos szavak, mondatok. A csúcsot az utolsó, 14. vers jelenti.
tovább

Várdy Béla
A nyugati értelmiség árulása: Sztálin-imádatuk a Gulag haláltáborok árnyékában
tovább

Staar Gyula
Tudóssors Közép-Európában - Beszélgetés Cornides István fizikussal (1.rész)
Nem a körülmények teszik az embert, ezek csak megmutatják. Babits Mihály Régi adósságom törlesztése ez a beszélgetés. Csaknem tizennégy évet vártam a közreadásával. Az elmúlt hónapokban azonban már egyre jobban nyomasztott az el nem végzett feladat. Végső elhatározásra múlt év karácsonyán jutottam, amikor a Kelenföldi Evangélikus Templom altemplomában megígértem neki, hogy nem várok tovább. Ott nyugszik örök álomba merülve, urnáját fedő márványtáblán a felirat: Cornides István (1920–1999). Nagy pedagógus, jó kutató, de legfőképpen egyenes gerincű és jellemű, igaz ember volt. A végletekig szókimondó. 1993 nyarán heteken át újra és újra találkoztunk, beszélgetésünket sok-sok órányi szalagra rögzítettem. Ennek egy töredéke a most és a következő számban közreadott írás. Abban az évben született, amikor a magyar békedelegáció aláírta a trianoni békeszerződést. A Felvidék visszacsatolásának évében érettségizett az észak-komáromi bencés gimnáziumban, az Eötvös Collegium tagja lett és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója. A későbbi Nobel-díjas, Békésy György díjtalan tanársegéde volt az egyetem Gyakorlati Fizikai Intézetében. 1944 októberében katonai behívó, majd angol hadifogság, onnan menekülés haza, vissza az egyetemre. A tanszék újjáépítésének alapembere, közben egyre jobban szenved az ötvenes évek egyetemének politikai légkörétől.
tovább

Magyari Beck István
Menekülés a valóságtól
Nem tagadom, hogy e tanulmányom címe nem eredeti és nem is akar eredeti lenni. Itt hamarjában legalább két jelentős művet tudok idézni hasonló címmel. A „menekülést” e sorok írója egyrészt Erich Fromm Menekülés a szabadság elől művének címéből kölcsönözte. Másrészt egy, Paul R. Gross, Norman Levitt és Martin W. Lewis szerkesztésében megjelent nagyszabású összefoglaló munkából. Tanulmányunk az effajta művek feltehetően növekvő sorába illeszkedik és értelme szerint a jelenkor emberiségét nem annyira haladónak, és jövőre orientáltnak mutatja be, hanem szimpla menekülést sejt a jóformán mindent megfertőzni látszó innovációs frazeológia mögött. Mitől, hogy és miért folyik e sietős menekülés? Ezekre a kérdésekre kívánunk válaszolni ebben az írásban.
tovább

Erős Vilmos
A XIX. századi német historizmus
A XIX. századi német historizmus jelentősége az, hogy megteremtette az ú.n. professzionális, vagy szakszerű történetírás alapjait. Maga a historizmus fogalma természetesen ennél szélesebb körű, egyelőre elegendő annak rögzítése, hogy ebben az időszakban a filozófiában is a középpontba kerülnek a történelemmel kapcsolatos elmélkedések - s a fogalom erre a bővülésre is utal. A XIX. századi német historizmus elméleti alapvetői közül mindenekelőtt Hegelt kellene kiemelni, aki köztudottan filozófiai rendszerének középpontjába állította a történelmet, a dolgok történelmi szempontú megközelítését. A történelemmel kapcsolatos felfogását a legátfogóbban az „Előadások a világtörténet filozófiájából” című művében fejtette ki (ez, mint ismeretes, egyetemi előadásai alapján készült). Különösen a mű bevezetője lehet fontos számunkra, hiszen itt koncentráltan elemzi és fejti ki a történelem megismerésével, menetével, a történetírás válfajaival...stb. kapcsolatos nézeteit.
tovább

Somogyi Ferenc
Keynes manipulatív közgazdaságtana
Az egyeduralomra szert tett libertinus politikai-gazdasági-kulturális hatalom szolgálatában álló tudomány olyan értelmezési mezőt jelölt ki önmaga számára, amelyet ad abszurdum elgondolhatónak tekint, noha valójában önpusztító redukcióról van szó csupán. Különösen jól érzékeltethető ez a beszűkülés, amikor a közgazdaságtan elmélettörténetének a helyét kívánják kijelölni napjaink közgazdaságtanában. A végeredmény: maholnap nyomtalanul kiiktatódik a felsőfokú közgazdász-képzésből. Milyen szellemi degenerálódás idézte elő a kialakult helyzetet? Pozitivista igénnyel fogalmazódó elmélettörténet reménytelen vállalkozás lenne, állítja az ismeretelméleti anarchizmust hirdető P. Feyerabend, ezért „bármi megteszi”1; letűnt korok közgazdasági nézeteinek lomtáróból  mindennemű prekoncepció nélkül – önkényesen válogathatunk. Magunk részéről mindkét véglettől elhatárolódnánk. Ezzel nem „középre állásunkat” kívánjuk megfogalmazni. A „középre állás” annak a totalitárius természetű libertinus szellemiségnek az elfogadása lenne, amelyik önmagát a kapitalista liberális demokráciában értelmezi, s egyben bejelenti a „történelem végét”.2 Az uralkodó önértelmezési kereteken kívül keressük azokat a támpontokat, amelyek értelmet adnak az elmélettörténeti munkáknak is. K-O. Apel írja: „Ma Nyugaton és Keleten egyaránt létezik az ún. pragmatikusok status quo gondolkodása, amely abszolutizálja a technikailag és gazdaságilag véghezvihető ügyletek ún. ’dologi kényszere’ által diktált haladást. Ma az ipari társadalom ezen automatikus, rendszer-immanens haladása számít voltaképpen a reálisan lehetséges tartományának. Ennek megfelelően tehát mindenki utópistának számít, aki – pl. az ökológiai válság láttán – azt hiszi, hogy eltérhet az általános útiránytól azért, hogy – mondjuk – nyilvános diskurzusban olyan lehetséges célokat fejtsen ki, amelyek nem magától értetődő célokként vetődnek fel az iparosodási folyamat során.”3 Apel érvelésének talajáról elrugaszkodva talán kiléptünk a megvalósult, s ezért realitásnak tekintett liberális utópia szellemi tartományából, de nem kerülhetjük meg a jogos kritikát, amely alapállásunkat fikciós utópiának minősítheti. Törekvésünktől távol áll, hogy egy megvalósult utópia kritikáját fikciós utópia bázisán fogalmazzuk meg. Alapállásunkat az a szándék hatja át, hogy a 19-20. század megvalósult utópiáin (liberalizmus, bolsevizmus, fasizmus, libertinizmus) túl olyan támpontokat találjunk, amelyek visszatérést jelentenek a történetiséghez, a hagyományos-harmonikus társadalomszerveződéshez. Azon a szellemi úton mozgunk, amire Ny. Bergyajev hívta fel a figyelmet: „Úgy látszik, az utópiák sokkal inkább megvalósíthatók, mint ahogyan azt hiszik. S voltaképpen egy sokkal nyugtalanítóbb kérdés előtt találjuk magunkat. Hogyan kerüljük el határozott megvalósulásukat?... Az utópiák megvalósíthatók. Az élet az utópiák felé halad. És talán egy új évszázad kezdődik el, egy olyan század, amikor az értelmiségiek és a műveltosztály majd olyan módozatokról álmodozik, amelyekkel el lehet kerülni az utópiákat, és vissza lehet térni egy nem utópista társadalomhoz, amely kevésbé tökéletes és szabad”.4
tovább

Baritz Sarolta Laura
Új bort új tömlőkbe? Önérdek, piac és profit az utilitarizmus és az erényetika tükrében
(Problémafelvetés) Földünk környezeti, társadalmi, erkölcsi problémáit figyelembe véve, van-e alternatívája a jelen gazdasági életben uralkodó emberi gondolkodásmód és az erre épülő gazdasági rend alapmintáinak? Ebben a munkában az utilitarizmuson nyugvó modern közgazdaságtan és az erényetikán alapuló gazdasági szemlélet, mint alternatíva összehasonlító vizsgálatát tűzöm ki célul, az önérdek, a piac és a profit kategóriáinak és összefüggéseinek elemzésére koncentrálva; azaz, megvizsgálom, hogy a haszonelvű gondolkodás és az erényetika szerinti gondolkodás milyen hatással van a profit és a piac szemléletére. Az Arisztotelészre és Aquinói Szent Tamásra visszavezethető erényetika, mint eredendően régi, de tartalmában a jelenkor számára ’új bor’ jelentős szerepet fog kapni a mai világ ’új tömlőinek’ szemrevételekor. Az írásban az említett három kategória, ’a tömlők’ közül a hangsúly az önérdekre esik, a további elemzés a piac és profit vonatkozásában az irodalmi áttekintés és az alapvető összefüggések felvázolásának szintjén történik meg.
tovább

Szmodis Jenő
A historicizmus bírálatáról és annak jogosultságáról
A történeleminterpretáció azon formái és módjai, amelyek valaminő szabályszerűséget vélnek felfedezni a történelem folyamataiban, gyakran találják magukat szemben azzal az ellenvetéssel, hogy nem feltárják, hanem éppenséggel megkonstruálják az összefüggéseket. A történelem esetleges fejlődését valló álláspont a történelemfilozófia másik két fő irányzatát – a teleologikus és a ciklikus felfogást – a történeti szemléletmód túlhajtásának, rosszallóan gyakorta historicizmusnak nevezi, noha voltaképp maga sem vitatja bizonyos trendek, illetve eseti analógiák felismerhetőségét. Minthogy kutatásaink során arra a belátásra jutottunk, hogy az eseti analógiákon túlmutató hasonlóságok is megfigyelhetők bizonyos kultúrák és történelmi alakulatok „fejlődésében”, érdemes ehelyütt vázlatosan áttekintenünk a historicistának nevezett állásponttal szemben leggyakrabban felhozott kritikai észrevételeket. Négy olyan gondolkodó (Burckhardt, Nietzsche, Huizinga, Popper) álláspontjának kritikai felvillantásán keresztül tesszük meg e tisztázási kísérletünket, akik látszólag nem tesznek engedményt az általuk bírált historicista felfogással szemben. A dolog különlegessége azonban éppen az, hogy négyük közül kettőnek (Nietzsche, Huizinga) bizonyos, a kultúra szerkezetére vonatkozó észrevételei nagyban és pozitívan járultak hozzá saját – az ő szempontjukból nyilván historicistának minősíthető – elgondolásaink kialakításához.
tovább

Tanka Endre
Az Európai Unió közös birtokpolitikája ma és a jövő évtizedben
(A föld funkciói és a birtokpolitika) Miért kell az államnak a 21. században is beavatkoznia a földtulajdon és a földhasználat társadalmi szintű alakításába? Az alapvető ok nyilvánvaló: a föld – mint természeti tárgy, erőforrás, közgazdasági jószág, termelőeszköz, termelési tényező, élettér stb. – különleges tulajdonságaiból, a változó emberi szükségleteket sokoldalúan kielégítő funkcióiból következik. Közismert, hogy a föld az ökoszisztéma alkotóeleme, az emberi tevékenység színtere, természeti képződmény, mely nem helyettesíthető, újra nem előállítható, nem pótolható, nem munkatermék (a ráfordított élő munka csak a megőrzését szolgálhatja), az ember számára elemi létfeltétel. Sokféle dolog lehet: talaj, felszín, szárazulat, telek, birtok stb.
tovább

Koltay András
A szólásszabadság délibábja
Mottó: A délibáb (fata morgana): egyes vidékeken, főleg sík területeken fellépő légtükröződési jelenség. A távolságuk miatt nem látható tárgyakat láthatóvá teszi, az egyébként is látható tárgyak a látóhatáron lebegnek, megkettőződnek, vagy fordított állásban látszanak. (A Wikipédiából, a szabad lexikonból.) (Bevezetés) Az elmúlt években többet elolvastam azon művek közül, amelyek a szólásszabadság alapjogának értelme után kutatva a kezembe kerültek, a szűk értelemben vett jogászi szövegeken túl irodalmi, történelmi, szociológiai, politológiai, kommunikáció- és médiatudományi írásokat is. Elsöprő lelkesedéssel végeztem munkámat, és amikor befejeztem – vagy inkább abbahagytam, hiszen befejezni az effajta munkát talán sohasem lehet –, jó adag öniróniával megállapítottam, hogy semmi olyan megállapításra nem jutottam, amely akár a legcsekélyebb mértékben is újdonságot jelentene a tárgyalt területen. Pontosan úgy jártam, mint Gilbert Keith Chesterton, én is „fájdalmas, ifjonti erőlködéssel feszítettem meg torkom, hogy igazságaimat világgá kiáltsam. Aztán a legmegfelelőbb és legkomikusabb módon bűnhődtem, mert megtartottam igazságaimat, de fölfedeztem, nem ám azt, hogy nem igazságok, hanem egyszerűen azt, hogy nem az enyémek. Midőn úgy képzeltem, hogy egyedül állok, egyszer csak abban a nevetséges helyzetben találtam magam, hogy az egész kereszténység van a hátam mögött.”
tovább

Magyari Beck István
Az a szép régi világ (új kiadásban)
Azt hiszem, az emberek többsége mind Magyarországon, mind az Európai Unióban – de az is lehet, hogy szerte a világban – nem tudná megmondani, merre, hova és mibe sodorták, sodorják őket az idők malmait forgató történelmi szelek. Ami ezt a csepp országot illeti, amely a Trianoni Béke után Ausztriával együtt a földgolyó első 5-6 vezető hatalmából zuhant e minden tekintetben jelentéktelen méreteibe, érthető módon még ma sem tudja fölfogni, mekkorát esett. Olyannyira, hogy a többi közép-európai országgal egybehangzóan még mindig azt hiszi, két gigászi nagyrendszernek – a szocializmusnak és a piacgazdaságnak – előzmények nélküli harcát éli a história egy olyan fordulóján, amely végleg pontot tett az etatista rendszerek eszmei mondanivalóinak és tárgyi kibontakozásának a végére és örökre eldöntötte a csatát a piacok javára. Sancta simplicitas – azaz szent együgyűség – kiáltana föl néhai anyai nagyapám, aki a szakmájára nézve egyszerű sebészorvos, egyébként univerzálisan művelt és több mint egy fél tucat nyelven folyékonyan beszélő igazi européer volt életében. Így csak az gondolkodhat, aki oly beszűkült perspektívával és szellemi keretek között él, ami nem láttatja vele a most zajló fordulat elképesztő és a világ egészére érvényes mélységét! Azt nem tudhatjuk eléggé pontosan, Földünk mely táján és régióiban hogyan gondolkodik a homo sapiens arról, amiből kijött, de arra számtalan jel utal, miszerint más homo sapiensekkel közösen azt hiszi, ma őt is éppen a reménységek társadalmának mondott piacgazdaság modernizálja. Aminek megfelelően szinte mindenütt egyenlőségjelek éktelenkednek a piacgazdaság, a modernizáció és a globalizáció között. Világunk önfeledten és föltartóztathatatlanul tart a sematikus egyöntetűség irányában.
tovább

Egedy Gergely
Cooper:"Az amerikai demokrata"
tovább

Kun Miklós
A "prágai tavasz" alkonya
(A „kezdeményező csoport”) Az 1968-ban uralmon lévő szovjet vezetők, a „lenini Politbürónak” nevezett grémium tagjai – akiknek egyébként kivétel nélkül az 1937/1939-es „nagy terror” tisztította meg az utat a hatalomhoz Sztálin uralma alatt – szokatlan módon sokáig vívódtak, miként akadályozzák meg, hogy az európai térségben stratégiailag rendkívül fontos Csehszlovákia kicsússzon a kezükből. Számtalan közhely elhangzását követően a politikai bizottság 1968. március 21-i tanácskozásán Alekszandr Selepin kemény megoldást javasolt: „Fel kellene készülni a radikális módszerekre. Novotnyt valószínűleg már nem lehet megmenteni, ám amíg megvannak – ő, Lénárt, Lomský – el kell érni, hogy még (a központi bizottság. – K. M.) tanácskozásáig forduljanak hozzánk segítségért. Hogy minden esetre itt legyen nálunk a kérésük. Az világos, hogy segíteni kell. Ez a segítség mindenkit kijózanít, mindenekelőtt az ellenségeinket.”
tovább

Duray Miklós
Tavasszá lett a telünk, ősszé vált a nyarunk
A tavasz előhírnöke a télutó, ezért talán nem véletlen, hogy a Prágai Tavasz, kissé sietősen, nehogy valaki idejekorán megállítsa, már a tél derekán, 1968. január 5-én kezdődött, a keményvonalú sztálinista Antonín Novotný lemondatásával Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkári tisztségéről. Egyik fontos előjátéka ennek az eseménynek az előtte való őszön zajlott, a Csehszlovákiai Írók Szövetségének kongresszusán, ami politikai tüntetéssé alakult át, mert néhány felszólaló, civil kurázsival bíró író, nyíltan bírálta az ország hivatalos politikáját, főleg a csehszlovák pártvezetést, mert vakon követi a Szovjetunió vezetőinek utasításait. Ebből azonban szapora pengeváltás lett, mert akadt néhány más író, aki viszont a hivatalos pártvonalat védelmezte. Ennek a rendhagyó párbajnak a következménye a nagy népszerűségnek örvendő, reformista, cseh nyelven megjelenő, de az egész országban olvasott Literární Noviny (Irodalmi Újság) betiltása lett, ami elsősorban a cseh értelmiség körében általános felháborodást váltott ki. De már 1965 decemberében, az egyetemisták és főiskolások prágai tanácskozásán is, ’68 előszele fújt. Ott a másként gondolkodó prágai és brünni műegyetemisták az egyöntetű Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetséget akarták átalakítani, „emberarcúvá” tenni – szlovákiai kollégáiktól vajmi kevés támogatást kapva. Az ott fellépő cseh reformista fiatalokat kizárták azt egyetemről, és azonnal elvitték sorkatonai szolgálatra. Ez akkor volt, amikor a szlovák nyelvészek még azt gondolták, hogy a „műszaki egyetem” kifejezés a szlovák nyelvben nyelvhiba, hiszen Szlovákiában addig csak „technikai főiskola” létezett.
tovább

Techet Péter
A jogállam értelme és haszna (Kritikai észrevételek a magyar jogállami uchróniáról)
„…keines der gestrigen Probleme war gelöst, und die heutigen waren’s auch nicht” (Bernhard Schlink Prológus) A magyar alkotmányos jogállam immár nagykorú. Hibáit, problémáit – a közelmúlt válságai kapcsán is – megismerhettük, így tán ideje lenne komolyan – tehát a radikáljobboldali sámánkodó, szentkoronás déli bábok híján – felkészülni egy új alkotmány elfogadására. Nem szimbolikus okokból – a magyar Alkotmánynak nem a születési dátumával van a legfőbb gond, hanem belső inkoherenciáival, hiányosságaival. Az alkotmányozás azonban csak akkor lehet sikeres, ha tisztábban látjuk jogéletünk korábbi defektusait. Ezek közül az egyik a doktriner jogállamhit.
tovább

Magyari Beck István
A pokol ott van, ahol az ördögök megtelepednek (Körkép a szélsőséges individualizmusról)
(Példák és kérdések) 1498-ban, amikor Kolumbusz Kristóf először lépett a dél-amerikai szárazföldre, hosszú levélben biztosította Kasztíliai Izabellát és Aragóniai Ferdinándot – az őt félszívvel támogató két spanyol uralkodót – arról, hogy fölfedezte a Paradicsomot, az Édenkertet (Szvet, 1973). A tengerészetben és a korabeli műveltségben egyaránt jeleskedő admirálist, aki épp oly komolyan vette ebbéli állításait, mint meggyőződésének minden egyes tételét, lenyűgözte mind a földrész természeti szépsége, mind pedig lakóinak harmonikus együttélése a természeti környezettel és – ritka kivételektől eltekintve – egymással. Annál meglepőbbnek tarthatjuk, hogy már Kolumbusz hidalgói között is föltűnik az a nemtelen hódító magatartás, amely inkább a lakosság kirablását tekinti céljának, semmint a hely szellemének megfelelő vallási áhítatot. Ha nem lett volna ez a kor részben a Szent Sír felszabadítását célzó keresztes hadjáratok végének is a kora, precedens nélküli gyalázatnak kellene éreznünk és mondanunk azt, ami az Újvilágban a fölfedezések után történt. Így azonban keleten – Jézus hazájában – és nyugaton – a vélt Édenkertben – egyaránt martalócnak bizonyult a hit harcosa.
tovább

Csath Magdolna
A magyar versenyképesség és "puha tényezői"
A versenyképesség szó nálunk egyike azoknak a divatszavaknak, amelyeket a politikusok – és a média is – előszeretettel használnak, annak ellenére, hogy tartalmával vagy nincsenek teljesen tisztában vagy azt nagyon szűken értelmezik. Fontos rögtön az elején tisztázni, hogy a versenyképesség nem egyenlő a gazdagsággal. Nagyon gazdag ország is lehet nem versenyképes (például egyes arab országok) és fordítva. A gazdagság oka ugyanis sokféle lehet, például természeti forrásokkal (olaj, ásványkincsek, víz stb.) való rendelkezés vagy gyarmattartó múlt. Természetesen a gazdagságot fel lehet használni a versenyképesség növelését szolgáló beruházásokra.
tovább

Szegedi László
"Mi vagyunk a világ"
Aquinói Tamás szerint a társadalmi körforgást Isten határozza meg, az uralkodás és az elnyomás Istentől való és nem az egyéni elhatározás szuverén joga, mint Luthernél. A 17-18. század filozófiája (Hobbes, Spinoza, Locke, Hume, Montesquieu, Rousseau, majd Kant), azaz a polgári társadalom ideológiája a tomizmussal szemben a társadalmi szerződés teóriájára támaszkodott, amely a társadalmat a történelem termékének, s nem organikus viszonyrendszer során kialakult képződménynek, vagy Isten alkotásának tartotta. A tömegtársadalom első gazdasági, politikai és szociális rendszere a kapitalizmus volt. Ez a történelem első globális rendszere.
tovább

Ankerl Géza
Írásterületek, kultúrkörök: az írásközösségek geopolitikája
Verba volent, scripta manent (Nyelvterületek és írásterületek) A nyelvnek és pontosabban az anyanyelvnek az összetartozás érzete révén közösséget képző ereje és ennek társadalmi jelentősége jól ismert. Nyelvünknek a gondolkodásmódunkkal, világszemléletünkkel, vagyis élményeink, benyomásaink felfogásával, kategorizálásával, rendszerezésével, keretbe (framing) foglalásával való kölcsönhatása már több mint fél évszázada behatóan foglalkoztatta a – fizikusból antropológussá lett – Franz Boas tanítványát, E. Sapirt , majd az ő tanítványát, B. L. Whorfot. Feltűnő ugyanis, hogy a különböző nyelvközösségek egy és ugyanazon világot más-más szerkezetű, „logikájú“ nyelvek segítségével írják le. Whorf hasonlatával élve, ki-ki az anyanyelvétől kölcsönzött kaleidoszkópon keresztül fogja fel, rakja össze a világot. Egyes elemek „lényegesnek“, részletezendőnek látszanak, mások a látókörén kívül maradnak. Az eszkimo-aleut nyelvekben a hó nagy számú „szinonimája“, szóárnyalata jól példázza ezt. A fordítók pedig mindennapi munkájukban tapasztalják az egyes nyelvek szerkezeti különbségeit. E kérdéssel már számos tanulmányunkban foglalkoztunk.
tovább

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969