|
Farkas Kornél
Bajcsy-Zsilinszky Endre belpolitikai nézetei 1928–1931 között |
| Bajcsy-Zsilinszky Endre korának haladó gondolkodású politikusa háromszor dolgozott politikai pártprogramon: 1924-ben ő szövegezte a „Fajvédő kiáltványt”, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt programját. 1930-ban „Nemzeti radikálizmus” címmel a maga alapította és vezette Nemzeti Radikális Párt átfogó és részletes programját készítette el. 1943-ban, mint a Független Kisgazdapárt tagja „A kisgazdák, földmunkások és polgárok Kossuth pártjának (röviden Kossuth pártnak) programja” kidolgozásához látott hozzá – ez utóbbi azonban befejezetlen maradt. |
tovább
|
Szörényi Attila
A brit–magyar diplomáciai kapcsolatok és a Sanders-ügy, 1949–1953 |
| Edgar Sanders nevét az 1950 februárjában, nyilvános tárgyalással lezajlott budapesti Standard-per kapcsán ismerhette meg a közvélemény. Sanders a pernek – a magyar Geiger Imre és Radó Zoltán, valamint az amerikai Robert Vogeler mellett – egyik fővádlottja volt. A brit állampolgár Sanderst a külföldi tulajdonos küldte a Standard Villamossági Rt. híradástechnikai céghez pénzügyi ellenőrként. Az 1949. novemberében történt letartóztatásával kezdődött diplomáciai akciók és reakciók nyomán az Egyesült Királyság és Magyarország közötti viszony a mélypontra süllyedt. Egyetlen személy – Edgar Sanders – sorsa, és a hozzá köthető események messzemenő hatást gyakoroltak nemcsak a diplomáciai, hanem a gazdasági-kereskedelmi, sőt, kulturális kapcsolatokra is. A Sanders-ügy által meghatározott majdnem 4 éves időszak folyamán a magyar–brit kapcsolatokon immár egyértelműen eluralkodott a hidegháború szelleme.
Az esetet vizsgálva a két állam diplomáciájának egy eddig jószerivel ismeretlen fejezete tárul fel, és megfigyelhető az is, hogyan hatottak egy konkrét ügy lefolyására az ország hatalmi és éppen aktuális belpolitikai viszonyai, sőt, a világpolitika állása is.
|
| tovább
|
Tollas Gábor
Az egyén és az állam konfliktusa az NDK irodalmában |
| Az NDK-irodalom körülhatárolása számos definíciós problémát és megválaszolatlan kérdést vet fel. Nem egyszerűen egy a nemzetközi jogi elismerés hiányában és a népszuverenitás korlátozása következtében legitimációs problémákkal küszködő, mindazonáltal mégis államként funkcionáló terület kultúrájáról van szó. Hiszen számos művésze Nyugatra kényszerült vagy művei csak ott kaphattak nyilvánosságot, másfelől a legtöbb szerző az újraegyesítés után sokáig vagy mindmáig nem tudta „kiírni” magából a korábbi évtizedek élményeit. Ezenkívül jó néhány, a hatalom és az erkölcs kérdéseit, esetleg a múltfeldolgozás problémáit feszegető irodalmi vita jelezte az elmúlt másfél évtizedben is, hogy az NDK-irodalom nem feltétlenül ért véget 1990. október 3-án.
Ezért az NDK-irodalmat legegyszerűbben úgy jellemezhetjük, hogy specifikus vonatkozással bír egy bizonyos társadalmi berendezkedésre, mégpedig az NDK-éra.1 Ebbe beletartoznak a rendszerbarát szerzők és az ellenállók ugyanúgy, mint ahogy a megalkuvók, a vékony pallón egyensúlyozók, vagy a Keleten élők, akik Nyugaton publikáltak és mindazok, akik a fal építése (1961) előtt, vagy a Biermann-ügy (1976) után hagyták el a „demokratikus köztársaságot”. Az NDK-irodalom sajátossága továbbá, hogy elválaszthatatlanul összefonódik az államalapítás előtti szovjet megszállási övezet kultúrpolitikájával, korszakolása pedig szorosan kötődik a történelmi eseményekhez.
|
| tovább
|
|
|
 |
|
|
