2013. I-VI
 

Új bort új tömlőkbe? Önérdek, piac és profit az utilitarizmus és az erényetika tükrében
Baritz Sarolta Laura

(Problémafelvetés) Földünk környezeti, társadalmi, erkölcsi problémáit figyelembe véve, van-e alternatívája a jelen gazdasági életben uralkodó emberi gondolkodásmód és az erre épülő gazdasági rend alapmintáinak? Ebben a munkában az utilitarizmuson nyugvó modern közgazdaságtan és az erényetikán alapuló gazdasági szemlélet, mint alternatíva összehasonlító vizsgálatát tűzöm ki célul, az önérdek, a piac és a profit kategóriáinak és összefüggéseinek elemzésére koncentrálva; azaz, megvizsgálom, hogy a haszonelvű gondolkodás és az erényetika szerinti gondolkodás milyen hatással van a profit és a piac szemléletére. Az Arisztotelészre és Aquinói Szent Tamásra visszavezethető erényetika, mint eredendően régi, de tartalmában a jelenkor számára ’új bor’ jelentős szerepet fog kapni a mai világ ’új tömlőinek’ szemrevételekor. Az írásban az említett három kategória, ’a tömlők’ közül a hangsúly az önérdekre esik, a további elemzés a piac és profit vonatkozásában az irodalmi áttekintés és az alapvető összefüggések felvázolásának szintjén történik meg.
„A hagyományos közgazdasági gondolkodásban uralkodó én-központú és hedonisztikus alapkoncepció, miszerint az emberek cselekvését saját igényeik, saját érdekeik, saját nyereségeik motiválják, felülvizsgálatra szorul.”
„Amit ma humanista közgazdaságtannak hívunk, először akkor született meg, amikor a régi társadalmi gondolkodók körülnéztek a világban és azt látták, hogy sok minden áll fájdalmas ellentétben azokkal a bámulatos elméleti elvárásokkal, amelyeket a klasszikus közgazdászok önérdek- modelljei generáltak.”
„Hisszük, hogy a közgazdaságtan képes újra gondolni elméleteit a ’személy a közösségben’ szempont felől és így is beléjük tudja foglalni azokat az igazságokat és meglátásokat, amelyeket akkor nyert, amikor individualista megközelítésben gondolkodott. Nincs szüksége arra, hogy kiselejtezze az axiómáit. Sok működhet tovább közülük, csupán arra van szükség, hogy jobban felismerjék a határaikat. A változás magában fogja foglalni… azt a hajlandóságot is, hogy a piac alárendelődjön azoknak a céloknak, amelyeket valójában nincs is hivatva meghatározni.”
Schumacher és a humanista közgazdaságtan megjelenése óta nem idegen a közgazdászok körében az a – már akár szlogenként is hangzó – mondat, miszerint: „a gazdaság van az emberért, nem fordítva”. Muzslay István a Leuveni Katolikus Egyetem jezsuita közgazdásza így fogalmazza ezt meg Gazdaság és erkölcs című könyvében: „Korunk egyik súlyos tévedése az a felfogás, hogy a közgazdaság az életünk olyan adottsága, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk, hogy a gazdaság a saját mechanizmusainak, kérlelhetetlen törvényeinek alávetett folyamat. A közgazdaság nem fizikai törvények által irányított gépezet, a társadalmi és gazdasági rend megteremtője nem a piac ármechanizmusa, hanem az emberi értelem és akarat.”
Tehát az emberi értelem és akarat gazdasági rendet képes teremteni, akár minőségileg is mást, mint a jelen világban tapasztalható, túlnyomórészt neoliberális rendet. A fenti idézetekkel alátámasztva írásom fókusza az ember, az emberi gondolkodásmód, mert azt vallom, hogy, bár problémáink számos területen és szinten értelmezhetők – technikai, kulturális, környezeti, szervezeti, stb. vonatkozásokban, mégis, keletkezésük és megoldásuk gyökere az emberben keresendő, ahogyan ő gondolkodik, cselekszik, érez, él. Az emberre és kapcsolataira épülnek fel tartós vagy kevésbé tartós struktúrák – ilyen pl. a fő vonalaiban immár mintegy 300 éve azonos alapokon nyugvó, és ma is megélt gazdasági struktúra – ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a struktúrák vissza is hatnak az emberre, mint a gondolkodásmódot jelentősen befolyásoló tényezők.
Az én logikám tehát nem a gazdaság alapként való felfogása, mint kiindulópont, amire ráépül a kultúra, erkölcs, társadalom, s amihez alkalmazkodni kényszerül a természeti környezet, hanem éppen fordítva. Nálam az alap az ember, értelmével, akaratával, szabadságával, moralitásával, az emberi közösség, normáival, értékeivel, amely kultúrát hoz létre, s ugyanakkor őt szolgálni, az ő valós szükségleteit kielégíteni hivatott a gazdaság, a maga törvényeivel és törvényszerűségeivel, a természeti környezet törvényeinek figyelembevételével. Célom ezzel a munkával Muzslayéval azonos: segíteni „felépíteni olyan közgazdaságot, amely a piacgazdaság eddig ismert formáitól jobb is lehet, mert gazdasági racionalitásra, és ugyanakkor a minden ésszerű és célszerű gazdasági tevékenység, sőt minden egészséges társadalom alapjait képező erkölcsi értékekre épül”.
Mindezek alapján ebben a dolgozatban három, a klasszikus közgazdaság területén axióma szintű alapfogalmat vizsgálok meg, amelyek szorosan összefüggenek egymással. Ezek: 1. önérdek, 2. piac, 3. profit. A független (egyben látens) változó az önérdek. Az ember tulajdonképpeni mivoltáról alkotott felfogás, az alap-beállítottsága, habitusa, racionalitása, gondolkodásmódja, az ebből fakadó cselekvése és értékrendje meghatározzák gazdasági cselekvésének a minőségét is. A függő (egyben manifeszt) változónak tekintett két – a gazdaság mechanizmusának nélkülözhetetlen – összetevője, a piac és a profit szemlélete, szerepe, helye a gazdaságban is meghatározódnak általa. (Amint említettem, a függőnek felfogott két változó visszahatása az önérdekre erős, de jelen vizsgálat célja a gondolkodásmód meghatározó szerepének kimutatása.)
Elsőnek tehát az önérdek és a hozzá kapcsolódó etikai kategóriák kérdését vizsgálom meg. Az alternatív etikai rendszer, amelyet az utilitarizmus ellenében megvizsgálok, az arisztotelészi–Aquinói Szent Tamás-i erényetika, mert örökzöld volta miatt mindig is voltak, akik visszatértek hozzá, ma is számos gondolkodó nyúl vissza rendszerükhöz, s szerintük ez a rendszer ajánlja a legtöbbet a világ jelenlegi apóriájának megoldására. Az erényetika újbóli elővétele a régi időkből előhozza a címben szereplő kérdést: lehet-e a jelen kor számára az ősi eredetű új bort új tömlőkbe tölteni, nyújt – e a klasszikus erényetika nekünk ma valamilyen megoldást?

(Az önzéstől az önérdekig, az élvezettől a boldogságig, a haszontól a hasznosságig) A reformáció, majd a felvilágosodás paradigmaváltást hozott az emberi gondolkodásmódban. A reformációig egyedül uralkodó katolikus skolasztikát az ún. protestáns etikai fordulat követi, majd az utána, a 18. században kibontakozó utilitarizmus, a klasszikus angolszász utilitaristák, J. Bentham, majd J. St. Mill által fémjelezve.
A fordulat egyik fő jellemzője, hogy alapvetően megváltozik az embernek az észről, a racionalitásról, az önmagáról, a jóról, a boldogságról és az erényről alkotott felfogása. A skolasztikában az ész az emberi szabadság és akarat legfőbb ágense. Az ész ismeri fel a jót, ami egyben a neki jó, és ami a létezéssel és a tökéletességgel fejezhető ki. Erich Fromm azt a jóra való hajlamot, amit az ember magára nézve is jónak ismer fel, Spinoza után „objektivista önérdeknek” nevezi, miután a jónak van egy objektív jellege, s ez Frommnál az emberi természet, amely teljes kifejlődésre (kiteljesedésre) tör és valódi szükségleteit tartja szem előtt. A valódi szükségletekben benne van a másik ember jóllétének figyelembevétele is. „Az önérdek ezen fogalma objektivista, minthogy az ’érdek’ nincs megfogalmazva a szubjektív érzés tekintetében, hogy mi valakinek az érdeke, hanem abban az értelemben van megfogalmazva, hogy objektíven mi az emberi természet. Az embernek csak egy igazi érdeke van, mégpedig lehetőségeinek és önmagának, mint emberi lénynek a teljes kifejlődése. … Éppúgy, hogy az embernek ismernie kell a másik embert, és annak valós szükségleteit, hogy szeresse őt, éppúgy ismernie kell önmagát, hogy megérthesse, hogy mik saját érdekei… az ember be tudja magát csapni valódi önérdekét tekintve, ha figyelmen kívül hagyja önmagát és valódi szükségleteit… ”.
Ahogy Aquinói Szent Tamásnál is olvassuk, a skolasztikus rendszerben a létezés és a jó alapvetően pozitívan korrelál, a vannak, a létnek az alapfelfogása az, hogy jó. Vagyis: egy dolog, a létezés vonatkozásában mindenképpen jó, jóllehet, más vonatkozásban lehet rossz is (pl. rozsdás vasdarab). Ezek szerint az ember eszével felismeri az örök törvényt, amely „maga az isteni bölcsesség, az isteni ész legáltalánosabb világterve, amelynek alá van vetve az egész teremtett valóság... .” Az örök törvényből az ember ésszerűen és alkotó módon részesül, úgy, hogy felismeri a jóhoz vezető erkölcsi törvényeket, illetve a természeti törvényt: „a jót kell tenni, a rosszat kerülni” (Aquinói Szt. Tamás) , és ezek alapján szabadon megfogalmazza a tételes erkölcsi törvényeket. A törvények felismerése során az embert az ész természetes hajlamai (inclinationes naturales, Aquinói Szt. Tamás) vezetik és sajátos célja felé segítik. Ez a sajátos cél a boldogság, amit Arisztotelész eudaimoniának nevez: ”a boldogság olyan tevékenység, amelyben az ember legkiválóbb képessége irányul a legkiválóbb tárgyra. Lévén a legkiválóbb emberi képesség az ész, az ember boldogsága ésszerű, az észnek megfelelő tevékenyég. Ebben az esetben ’tökéletes és önmagában elégséges valami’ a boldogság, minden cselekvésnek a végcélja.” Aquinói Szent Tamás megfogalmazásában a boldogság így tárul fel. „… szükségszerű, hogy az ember mindazt, amit kíván, a végcélért kívánja.” (S.Th. I-II., q. 1., a. 6.) És: „… a végcél boldogságnak neveztetik…” (S.Th. I-II., q. 3., a. 1.) Tamás a végső célnak, ami a boldogság, két értelmet ad. Egyrészt bennünk van, „teremtett”, és képessé tesz a végső cél elérésére és élvezetére. Ilyen az erényes élet, illetve az erények, a részboldogságok, mint a közjóért való fáradozás. Másrészt ugyanakkor „teremtetlen”: „… az ember végcélja a teremtetlen jó, tudniillik Isten, aki egyedül tudja a maga végtelen jóságával tökéletesen kielégíteni az ember akaratát… Isten lényegénél fogva boldogság.” (S.Th. I-II., q. 3., a. 1.) Arisztotelésznél is kettős a boldogság értelmezése. Vagy egy kontemplatív élet során a „tiszta elmélkedésben szemlélt igazság, vagy cselekvés: a poliszban végzett értelmes társadalmi és politikai élet, a közjóért munkálkodó ember ésszerű tevékenysége a családban, barátságban, szomszédságban, a városállamban. A boldogságra az ember természete szerint törekszik (vö.: természettörvény), amit nem egy konkrét cél–tartalom (pl. érdekes munkakör); hanem „minden cselekvésnek a végcélja”, a jó tevése által érjük el. „Az emberi értelemben vett jó a lélek erény szerinti – ha pedig több ilyen erény van, a legjobb és legtökéletesebb erény szerinti tevékenysége.” Ugyanilyen értelemben ír Spinoza is arról, hogy a jó cselekedetekben rejlik a boldogság: „A boldogság nem az erény jutalma, hanem maga az erény”.
Mind Arisztotelésznél, mind Szent Tamásnál a boldogság (eudaimonia) összefügg az erényes élettel, s a köz javáért való munkálkodással. Ez nevezhető az ember önérdekének, ami egyben az önszeretete is (Vö.: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”), hisz boldogságának keresése, ami az eddigiek szerint magában foglalja a mások szeretetét és az erényes életet is, önmagának legészszerűbb szeretete.
Ez a két fogalom (önérdek és boldogság) veszti el az utilitarizmusban eredeti tartalmát és válik az önzés fedőnevévé. Erich Fromm így fogalmazza ezt meg: „Az utolsó háromszáz évben az önérdek fogalma egyre gyorsabb ütemben szűkült le… azonossá vált az önzés fogalmával, a materiális gyarapodásban, hatalomban és sikerben megtestesülő érdekkel, és ahelyett, hogy az erény szinonimájává vált volna, az önérdek fogalmának leigázása az etika egy parancsává vált…Ezt az értékvesztést az tette lehetővé, hogy az objektivista önérdek-megközelítést a helytelen szubjektivista megközelítés váltotta fel. Az önérdek már nem az emberi természet és szükségletek alapján lett meghatározva. Hasonlóan, az a nézet, miszerint az ember tévedhet, megszűnt, és helyére az a gondolat került, hogy amit az ember úgy érez, hogy az az ő érdekét jelenti, szükségszerűen az az ő valós önérdeke. … Azt hiszi, hogy saját érdeke szerint cselekszik, amikor valójában legfőbb érdeke a pénz és siker; becsapja önmagát: legfontosabb emberi lehetőségei beteljesedés nélkül maradnak, és elveszti önmagát abban a keresési folyamatban, amely a számára legmegfelelőbbet akarja elérni.”
Az önérdek jelentésének megváltozása, értékvesztése együtt jár az ember önmagáról való felfogásának (énképének) változásával is. Mint láttuk, az arisztotelészi, platóni, Szent Tamás-i korokban az ember a közössége által határozódott meg (vallási, társadalmi, politikai, stb. közösségek által, amelyekhez tarozott); „a modern kor kezdete óta… az én fogalom egyre erőteljesebben beszűkült, úgy tartották, hogy az én az ember tulajdonából épül fel… az vagyok, amim van, amit birtoklok”. Az ember áruvá, birtoklóvá és egyben birtokká vált, a léttel, a kapcsolatokkal való meghatározottsága háttérbe szorult. Az élet teljességének dimenziói (test–lélek–szellem) a materiális dimenzióra redukálódnak az ember önfelfogásában is. A perszonalista Martin Buber által leírt ÉN–TE (két, egymást kölcsönösen tisztelő személy közti egyenrangú kapcsolatok) típusú emberből ÉN–AZ (a másik ember a saját szubjektív szükségleteim kielégítésének tárgya, eszköze) típusú ember lesz. Vizsgáljuk meg, a jelenség mögött milyen gondolkodásmódbeli változások húzódnak meg, amelyek egyrészt eredményei, másrészt erősítői a folyamatnak.
Mint az előzőekben említettük, a protestáns fordulattal és az utilitarizmus térnyerésével gyökeresen megváltozott a racionalitás, a jó, a boldogság és az erény értelme és értelmezése. Először is az emberi élet végső célja és az ehhez vezető rész-célok nem a létezésre, a létre és a közösségre irányulnak többé, hanem a skolasztikában illetve középkori erkölcsi normarendszerben negatívumként, bűnként megjelenített „birtoklásra, hatalomvágyra, mértéktelenségre”. A boldogság eudaimonia (ész-szerű-, lét- és cselekvés) jellegét felváltja a boldogság hedonista felfogása, amely kizárólag a dolgok létezése és a cselekvés egyik alrendszereként megjelenő kategóriájára, a dolgok hasznosságára, valamint kellemes vagy kellemetlen, azaz élvezeti jellegére irányul, kizárva ezzel a boldogság ész- és lét-szerűségét. A racionalitás ebben a rendszerben az empirikusan tapasztalhatóra redukálódik, nem engedve meg a metafizikus megfontolást, a neoliberalizmusban pedig az erkölcs mindenfajta kizárását is jelenti. Az utilitarista etikák az empirista etikák körébe tartoznak, melyek tagadják az akarat szabad önelhatározó képességét, azaz, hogy az ész önmaga határozza meg, törvényeit felismerve, a természetéből fakadó neki jót (Szent Tamás), vagy Kant felfogását a „a tiszta ész önmagától való gyakorlativá válásáról”; s csak a hajlamok és érzelmek kellemes–kellemetlen motivációját fogadják el. (Gondoljunk a behaviorista pszichológia stimulus elméletére, s ennek a Scitovsky Tibor Örömtelen gazdaságában megfogalmazott kritikájára.) Az ész tehát kifejezetten a materialistává tett, vagyis az egydimenziós materializmusba erőltetett tapasztalatok empirikus felismerésére szorítkozik itt.
Az utilitarizmus a jó, a boldogság és az erény keresésében a hasznosságot veszi alapul: hasznos az, ami hozzájárul az emberi szükségletek és érdekek kielégítéséhez, vagyis, ami növeli a gyönyört és a boldogságot. Ez a hedonizmus-elv, ami alapján a hasznosság megállapítható. A gyönyör tartalma szubjektíven határozódik meg, a cselekedet erkölcsi tartalmát a következmény elv határozza meg. Jó az, aminek a következménye jó, vagyis, ha az élvezet összege felülmúlja a fájdalom összegét egy akcióban. Ez a hedonista kalkulus. Ezen alapul a társadalomelv is, „a lehető legnagyobb boldogság a legtöbb embernek”
Az önmagában vett haszonelvnek, a hasznosságon alapuló szükséglet-kielégítésnek nyilvánvaló előnyei vannak, a közgazdaságtanban való alkalmazásának evidenciája az idők folyamán igazolást nyert. Adam Smith hentese sem érdemel semmiféle kritikát, hiszen a termelő és kereskedő haszonelvű gondolkodásának jogossága nyilvánvaló a gazdasági életben. A hentes önérdek-követése sem bűn, sőt, az egyetlen logikus, ésszerű és ezért jó és erényes lépés a hús keresleti–kínálati helyzete, értékesítésének piaci viszonyai között. Adam Smith, ugyanúgy, mint Spinoza, az önérdek objektivista megközelítéséről (ld. Fromm) beszél. „Minél jobban törekszik és képes minden egyes ember saját hasznát elérni, vagyis fenntartania magát, annál több erénnyel bír.” Tehát a létfenntartás, az emberi szükségletek és érdekek egy részének haszonelvű kielégítése az objektivista önérdek és az ésszerű megfontolás alapján szintén az emberi természetből fakad, nem idegen az erénytől.
Az utilitarizmust, mint empirista etikát ott érheti kritika, hogy meg kell találni a haszonelv és – az utilitarizmusban a hasznosság egyetlen motivációjává váló – élvezet (kellemes–kellemetlen) helyét, az – eudaimonia értelmében vett – emberi boldogságot, egzisztenciális kiteljesedést okozó dolgok rendjében.
Aquinói Szent Tamás, bár jóval az utilitarizmus elterjedése előtt élt, foglalkozott a haszonelvűséggel, illetve a hasznosság mibenlétével. A Summa Theologicában így ír: „… az, ami valamilyen vonatkozásban vett vágyóképesség mozgásának lezárójaként kívántatik, mint eszköz, amely által valami törekszik valami más felé, hasznosnak neveztetik… Hasznosnak pedig azon dolgok neveztetnek, amelyekben nincs olyan, amiért megkívántatnának, hanem csak annyiban képezik kívánság tárgyát, amennyiben másvalamire vezetnek, mint például a keserű orvosság bevétele. Tisztes pedig azokat a dolgokat nevezzük, amelyekben benne van az, amiért kívánság tárgyát képezik.” (S.Th. I-II., q. 5., a. 6.) Aquinói szerint tehát a hasznosság nem más, mint egy eszköz egy további (nagyobb) jó eléréséhez. A dolgok hasznosságának önmagában nincs kívánatos jellege (gondoljunk a keserű orvosságra!), csak, mint eszköz nyilvánul meg valami más jó, pl. erény, elősegítése érdekében. Az erény („tisztes jó”) az, ami önmagában kívánatos. Aquinói Szent Tamás prioritást is állított föl a jóság összetevői között. „ …a jó… elsősorban a tisztesről állíttatik, másodsorban a gyönyörködtetőről, harmadsorban a hasznosról.”(Uo.) A különbség az erényes („tisztes”), a hasznos és az öröm („gyönyörködtető”) között így a következő: ha az emberi törekvés (cselekedet) valamire, mint eszközre irányul, akkor beszélünk hasznosról; ha valamire úgy irányul, mint végső teljességre, önmagáért, az az erényes („tisztes jó”), mert az erény az, amit önmagáért akarunk; és végül az a cél, amiben a törekvés megnyugszik, ha eléri, az a gyönyörködtető, vagyis az öröm. Tehát az első a jók között az erény, második az öröm, s az utolsó a hasznos.
A hasznosságnak a jóban elfoglalt ezen hierarchia szerinti helye fontos eligazodást nyújt a későbbiekben az emberi gondolkodásmódra felépülő gazdasági rend vizsgálatakor. Arisztotelész is arról beszél, hogy a boldogsághoz kellenek külső javak is, „lehetetlen ugyanis – vagy legalábbis nem könnyű dolog – szép tetteket hajtani végre, ha az embernek nincsenek meg hozzá az eszközei”. Tehát, az anyagi javak, amelyekhez a hasznosságot köti, nála is eszköz jellegűek.
Az utilitarizmus ugyanakkor a hasznosság mibenlétét – Szent Tamással ellentétben – nem, mint egy további jó eléréséhez kívánatos eszközt határozza meg, hanem, mint egy olyan célt, ami növeli a gyönyört és boldogságot, amit az élvezettel (hédoné) azonosít. (Ld. hedonista kalkulus.) A hasznosság - vagy inkább haszon - tehát a hédoné és a szubjektív önérdek által határozódik meg itt, ugyanis a gyönyör mibenlétét minden ember saját maga állapítja meg, azaz, itt az objektivista önérdek helyett a „szubjektív önérdekről”, azaz az önzésről (Fromm) beszélünk, amely kizárólag a maga szubjektív hasznát keresi a maga ésszerű boldogsága helyett. Ha az ember cselekedeteit kizárólag a neki hasznos élvezet motívumai irányítják, önszeretete helyett önzése lesz a domináns hajtóerő benne. Ezt a helyzetet jól érzékelteti Mill kritikája: „Jobb elégedetlen embernek lenni, mint kielégült disznónak, jobb elégedetlen Szókratésznak lenni, mint egy megelégedett bolondnak.” Erich Fromm szerint „A modern kultúra elégtelensége nem az individualizmus elvében keresendő,… hanem az önérdek jelentésének értékvesztésében, … abban hogy nem szeretik magukat.”
Hogyan ítéli meg tehát az arisztotelészi–Szent Tamás-i erényetikai rendszer az élvezetet, a hedonista célokat? „Mivel az ember érzéki lény, működnek benne a kellemes-kellemetlen motivációk, amit semmiképpen sem szabad lebecsülnünk. Hajlamaink és vonzalmaink, az öröm és a fájdalom érzete nélkül képtelenek volnánk tájékozódni a világban. Senki sem tagadhatja, hogy a kellemes élmények, az élet terheinek megkönnyítése, az élvezet és az öröm nagymértékben megszépíti az életet. Az örömre, élvezetre, kielégülésre és gyönyörre való törekvés gazdagítja és lendíti egzisztenciánkat. Csak azt nem szabad felednünk, hogy a hedonista igények az egzisztenciális célok legalsó szintjén helyezkednek el”.
Az utilitarizmus kritikájában tehát Arisztotelész és Aquinói Tamás alapján a hasznosságot az eszköz szintjére, és a jóság legalacsonyabb hierarchikus lépcsőjére helyeztük, a hedonizmust pedig az emberi boldogságot jelentő összetevők legalsó szintjére.
A haszonnak ill. hasznosságnak tehát a két etikai rendszerben különböző értelmezése van: az erényetikában a hasznos eszköz a többi jó, mint cél elérésére, használ a többi jónak, míg az utilitarizmusban az élvezetek és a birtoklás által határozódik meg, valami hasznot hajt az én önző céljainak kielégítésére (szubjektív önérdek). Az utilitarista rendszerben a cél–eszköz viszony meghatározottsága éppen fordított, mint az erényetikai rendszerben: a hedonista (konkrét) célok, vagyis a haszon, mint cél eléréséhez az értékek, erények (önmagukban jók) szolgálnak eszközül.
Az utilitarizmus további kritikájában itt csak az alábbiakra szorítkozunk: a következményelv és a hedonista kalkulus alkalmazása során ez az etikai rendszer figyelmen kívül hagyja, illetve átértelmezi a moralitást, hiszen „nem erkölcsös szükségképpen minden, ami hasznos, s nem hasznos minden, ami erkölcsös”. A moralitás figyelmen kívül hagyása illetve a hasznosság hedonista motivációjú prioritása az erkölcs előtt az emberi természetnek nem megfelelő rendszereket eredményezhet. A következmény-elv is a moralitás szempontjából bírálható, a cél nem szentesítheti az eszközt, pl. egy kínzással kicsikart vallomás sérti az emberi méltóságot és a lelkiismereti szabadságot, még ha a társadalom számára hasznos is. A társadalomelv – „az igazságosság haszonelvű felfogása” kritikáját legkimerítőbben John Rawlsnak Az igazságosság elmélete című művében olvashatjuk: „… az igazságosság, vagy ahogy egyesek mondják, a természetjog alapján a társadalom minden egyes tagja sérthetetlen, s ennél még a társadalom összes tagjának jóléte sem lehet előbbre való. Az igazságosság nem engedi meg, hogy egyesek szabadságának veszteségét ellensúlyozza a másoknak jutó több jó, és kizárja az olyan érvelést, amely különböző személyek nyereségeit és veszteségeit úgy összegzi, mintha egyvalakiről lenne szó. Az igazságos társadalomban következésképpen az alapvető szabadságok maguktól értetődőek, s az igazságosság által biztosított jogok nem politikai alku vagy társadalmi érdekszámítás tárgyai…[az igazságosság] méltányosságként felfogott igazságosság”.
Végül az – eddigi összefüggésekben már sokszor említett – erényről kell szólnunk, különösen, mert Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás etikai rendszerét erényetikának nevezik. Az erényről a jó és a boldogság összefüggésében MacIntyre, így ír: „[Arisztotelész] az ember számára való jót az eudaimonia megnevezéssel illeti. ... Az erények pontosan azok a tulajdonságok, amelyek birtokában az egyén képessé válik az eudaimonia elérésére, hiányuk pedig megakadályozza, hogy e telosz felé haladjon.” Mint láttuk, az ember eszével felismer(het)i a természetének megfelelő jót, szabad akaratával megfogalmaz(hat)ja a hozzá vezető tételes erkölcsi törvényeket, s ezek örömteli teljesítéséhez segítenek hozzá az erények. Az erények tulajdonképpen készséget, könnyedséget adnak a jó teljesítéséhez („Jóra való cselekvési készség”), amelyeket gyakorlással, önneveléssel tehetünk magunkévá. Szent Tamás szerint az erény gyakorlása a szabad akarat jó használata „Mert az erény aktusa nem más, mint a szabad akarat jó használata.” (S. Th. I-II., q.55., a. 1.). Az erény következménye az öröm („gyönyörködtető”), s az erénnyel irányított jóakarat „mintegy a hátán hordozza a boldogságot” , vagy Spinoza szerint, mint már idéztük, „a boldogság nem az erény jutalma, hanem maga az erény.”
Miben is áll konkrétan az erényes élet? Kant szerint két célja (kötelessége) van az emberi életnek: a saját tökéletesség és az embertárs boldogsága. A saját tökéletesség azt jelenti, hogy „méltók legyünk a bennünk levő emberi méltósághoz” , tehát törekedjünk a moralitásra, a hedonista motiváció mely alapján csak egyéni előnyünket keressük – nevelésére, az ész irányítása szerinti kontrolljára. A gyakorlati életben saját tökéletességünkre való törekvésünkhöz hozzátartozik az is, ha valamilyen szinten (család, társadalom) elkötelezzük magunkat embertársaink java mellett, figyelemmel vagyunk a közjóra. Ehhez segít hozzá az Arisztotelész által etikai erényeknek nevezett erénycsoport, melyeket Szent Tamás a sarkalatos erények átfogó rendszerébe integrált. Szent Tamás alapján az erény célja, ami felé az erény tör: a szeretet, a szeretet rendezőelve az erény.
Beláthatjuk, hogy az erényes életet kísérő öröm („gyönyörködtető”) nem önző célokat (szubjektív önérdek) szolgál, hanem az ember természete szerinti öröm a jó felett; s így válik lehetővé az, hogy a másik ember iránti önfeláldozó, önzetlen tettek is örömet okoznak. Egészen más önérdek és önszeretet ez, mint az utilitarizmus hedonizmuson alapuló önérdeke, ami valójában az önzés. (Vö.. „önző módon önérdekkövető”) A valódi (objektivista) önérdek és önszeretet jót akar magának a dolgok helyes sorrendjében: a kontrollált élvezeteket (vö. mértékletesség erénye), a jótettek felett érzett örömöt (vö. nagylelkűség, nemeslelkűség erénye), és magát a boldogságot, amit az erényes élet tettei során szerez meg. Platón mondatja Szókratésszal a következőket: „nem az életet kell a legtöbbre becsülnünk, hanem a jó életet.”
A továbbiakban a most elemzett etikai rendszerek hatását vizsgálom meg a gazdasági rendszer két összetevőjére, a piacra és a profitra, a teljesség igénye nélkül.

(A piac) A piac alternatív szemléletű vizsgálatánál egy újabb fogalmat kell bevezetni, nevezetesen az érték fogalmát, amelyet most az erényetika, közelebbről a perszonalizmus talaján fogalmazunk meg. A perszonalizmus az ember személy(persona)-voltát és létének kapcsolatokban való kifejeződését hangsúlyozza, az emberi méltóság, a kölcsönös nyitottság, a párbeszéd, a szolidaritás, a közéleti elkötelezettség talaján állva. A perszonalizmus az értékek fogalmát így határozza meg: „értéknek tekintjük azokat a létezőket, amelyek az ember kiteljesedését szolgálják”. Ilyenek pl. az anyagvilág (emlékezzünk a Szent Tamás-i értelemben vett hasznosságra, amely alap a jók között: az anyagvilág hasznossága eszközül szolgál a többi érték eléréséhez); a szellemi, lelki értékek (tudás, erkölcs, erények…), az emberi kapcsolatok (vö. social capital), a közösségi és társadalmi értékek (szolidaritás, méltányosság, igazságosság, közjó, család…), az emberi élet értéke és önértéke, a természet önértéke stb.
Az értékeknek ezt a meghatározását vizsgálódásunk szempontjából (gazdaság, piac) leszűkítem, és hipotézis-jelleggel bevezetem a „végtelen értékek” meghatározást, amely alatt a következő – bizonyítandó! – hipotézist értem. Mind a makro-, mind a mikrogazdaság működésében és a szervezeti – társadalmi jólét (jóllét) megteremtésében részt vesznek olyan javak, amelyekre nem alkalmazható a klasszikus piacelmélet: keresletük és kínálatuk nem a konvex és konkáv keresleti/kínálati görbék mentén a piaci ártól és mennyiségtől, a csökkenő határhaszon elvétől függően alakul. Egyensúlyi áruk sem értelmezhető, nem korlátosak, nem versenyzők. Ugyanakkor a gazdaság/állam/szervezet/közösség /ember egészséges kibontakozásához elengedhetetlenek.
Hasonlít ez a felosztás az Alford–Naughton szerzőpáros a közjó javait az alapvető és kiemelkedő javak (foundational goods, excellent goods) kategóriáira való felosztására, amelyek alatt ők a következőt értik: „Alapvető jószág az, amelyre azért van szükség, hogy később más javakra is szert tehessünk. … Ebbe a kategóriába tartozik igen sok anyagi és gyakorlati jószág, amelyet fogyasztunk, birtokba veszünk, vagy csereberélünk, ilyen például a pénz, az ingatlan, vagy a felszerelés”. .… A kiemelkedő javak azok, „amelyekre önmagukért törekszünk”, pl. ilyen „a barátság, a személyes fejlődés szándéka, az erkölcsi önuralom….” Az étkezéssel kapcsolatos példájuk jó szemléltetés erre: alapvető jó(szág) az étel, ital, kiemelkedő jó(szág) a közös együttlét, az ünnep, amit hasznos és nélkülözhetetlen eszközként az alapvető jószág elősegít. (Emlékezzünk Szent Tamásra!) A haszonelv, a csökkenő határhaszon, s így a piaci működés logikája az alapvető jószágokra értelmezhető, de a kiemelkedő javakra nem. Az alapvető és kiemelkedő javak fogalmának bevezetésével mintegy két dimenzióssá vált a gazdasági élet is, ahol a materiális dimenzióra, mint alapvető javakra tűnik érvényesnek a piac logikája. (Határeset: közjavak, externáliák, ld. alább)
A „végtelen értékek” hipotézisének alátámasztására és illusztrálására eddigi kutatásaim során a következő példákat találtam a szakirodalomban:
1. Kapcsolati javak (relational goods), boldogság paradoxon (happiness paradox). A boldogság-paradoxon több szerző megfogalmazása szerint azt az empirikusan bizonyított tényt mutatja, hogy az ember boldogsága nem nő egyenes arányban az anyagi jólét növekedésével , sőt, egy bizonyos jövedelmi szint után csökkenni kezd. (Luigino Bruni) Oka: pszichológiai vizsgálatok és nemzetközi felmérések mutatják, hogy a boldogság jelentős részét az emberi kapcsolatok alkotják (relational goods), amelyek nem piaci javak. „A pszichológia, ellentétben a közgazdaságtannal, kihangsúlyozza a közeli személyes kapcsolatoknak, mint a jóllét nem piaci javainak kulcsfontosságát, azzal érvelve, hogy a kapcsolatban állás alapvető emberi szükséglet.”
A témáról említem még Easterlin, R. A.: Javít-e a gazdasági fejlődés az ember sorsán? Néhány tapasztalati tény c., 1974-es írását, melyben megjelenik az Easterlin-paradoxon: a pozitív korreláció a jövedelem és a boldogság között nem mutatkozik meg a különböző fejlettségű országok összehasonlítása során (a felmérésben található a fejlettekénél magasabb boldogság indexű fejlődő ország is), illetve az országokon belüli időbeli összehasonlítások során sem; és a The Australian Economic Review cikkét , melyben Ausztrália HDI-indexe szerint a világon a harmadik helyen áll, ugyanakkor az embereknek a munkával való megelégedettségi szintje szerint szinte a legutolsó; valamint Kahneman és társai, a Science-ban megjelenő cikkét, melyben kimondják: „Sőt, a jövedelem hatása az élettel való megelégedettségre múlékonynak tűnik.”
2. Reciprocitás, hagyományok, szokások, család, háztáji. Scitovsky Tibor Örömtelen gazdaság című könyve a piaccal kapcsolatos hipotézisemet a következő idézettel támasztja alá: "A piaciakon kívül számos olyan termék és szolgáltatás is van, amely nem megy át a piacon. Ezek ingyenességét, kölcsönösségen alapuló egyenlő elosztását szokások, hagyományok, társadalmi nyomás, a családi szervezet, vagy a jog biztosítja. … A becslések azt mutatják, hogy a családon belül és a család számára végzett nem piaci tevékenységek értéke eléri a családi jövedelem felét…”
A reciprocitás elvét Polányi is hangsúlyozza a lokalitás témájában. A reciprocitás, hagyományok, családon belüli tevékenységek olyan végtelen értékek, melyek nem a piac logikájába tartoznak.
3. Pozitív externáliák. Daly és Cobb For the Common Good… c. könyvében tetten érhetjük, hogyan fordulhat át az utilitarista gondolkodásmód erényetikába. Az externáliák internalizálása sok esetben célravezető, hasznos megoldás, főképp a negatív externáliák esetében (adók, büntetések), de sok pozitív externália –az én hipotézisem szerint – a végtelen értékek kategóriájába esik. Ilyen pl. a csönd, a nyugalom, melyeket a modern közgazdaságtan pozitív externáliáknak definiál.
„…Mi talán azt reméljük, hogy az embereknek örömet okozna, hogy megtehették ezt a kis szívességet az embertársaiknak, a közgazdászok azonban azt feltételezik, hogy jelentős számú ’potyautas’ jelenne meg… Ha az egyén identitását a közösségi kapcsolatok határoznák meg, a potyautasság ritkán fordulna elő.”
Dalyék története a polio elleni oltásról (a beoltott ember környezetében élők is védettek lesznek a himlő ellen), azt illusztrálja, hogy az erényetikában gondolkodva a védőoltásban részesült ember nem azon töri a fejét, hogy juthatna pótlólagos bevételi forráshoz a környezetében lévő potyautasoktól (szubjektív önérdek), hanem örülne a többiek szerencséjének, hogy nem lesznek fertőzöttek, és akiket nem potyautasoknak, hanem embertársainak nevez (objektív önérdek). Ez az eset ui. nem a haszonelven és az alapvető javakon alapuló üzleti tranzakciók körébe esik, hanem inkább a reciprocitáshoz tartozna, amelyben az erkölcs, érték nagyobb szerepet játszik, mint a (kierőltetett) haszon. A pozitív és negatív externáliák esetében is, ésszerű mérlegelés alapján, a haszonelv és az értékelv (morális megfontolás) együtt érvényes, Dalyék szerint is. Az egyik elv túlzásba vitele sem kívánatos.
4. Közjavak, állami szerepvállalás, méltányosság, igazságosság. A piac hatáskörének szempontjából Amartya Sentől a következő idézet világos állásfoglalást mutat a makrogazdaság szintjén: ”A piaci mechanizmus olykor még a hatékonyság elérésében sem igazán hathatós, kiváltképp a közjavaknak nevezett dolgok esetében. … Ez elsősorban olyan területekre vonatkozik, mint a környezetvédelem, a járványmegelőzés és a közegészségügyi ellátás… Tulajdonképpen, ha sikerül valahogy megszerveznem, hogy a környezet, amelyben élek, malária-mentes legyen, a szomszédomnak is éppen úgy maláriamentes környezete lesz, anélkül, hogy valahonnan meg kellene vásárolnia. A piaci mechanizmus logikája a magánjavakra méretezett (mint az alma és az ing), nem pedig a közjavakra (mint a maláriamentes környezet). … A közjavak logikája, mely szerint túl kell lépni a piaci mechanizmuson, kiegészíti a szociális szolgáltatás melletti érveket…. A hatékonysági megfontolások tehát kiegészítik azt az érvelést, amely méltányossági alapon tartja helyesnek az elemi oktatás, az egészségügyi ellátás és az egyéb köz- vagy félig közjavak állami biztosítását.”
5. Társadalmi tőke (Social capital theory). A társadalomban a bizalom, a szociális, informális kapcsolati hálók, közös magatartási, erkölcsi normák, kölcsönösség, támogatás, magas kulturális és képzettségi szint, civil társadalom stb. (a kiemelkedő javak illetve a végtelen értékek) elősegíthetik egy társadalom egészséges fejlődését, de felhasználhatók eszközként is egyéb célokra. Képviselői: Madison, Tocqueville, Coleman, Bourdieu, Putnam, Fukuyama, stb.
6. A természet önértéke. Az etika területén több cikk, tanulmány foglalkozik azzal a ténnyel, hogy a természetnek a hasznossági (piaci) értékén kívül saját önértéke van (esztétikai, fizikai, rekreációs, stb. értékek) , amely a természetnek is kiteljesedés jelleget ad, tehát az emberi kiteljesedéssel definiált közjó része a természet is! Ezt az ember felelős környezetvédelemmel fejezheti ki, ami érték. A közgazdaság nyelvén ez így hangzik: „a piac még tökéletes működés esetén sem fogja megoldani a környezetszennyezési problémát, legfeljebb csak segít az erőforrások leghatékonyabb elosztásában, mert a környezetvédelem elsősorban értékválasztási és csak azután közgazdasági kérdés.” A természet „teljes gazdasági értéke” (Pearce, Turner, Barbier, Markandya), illetve annak „használattól független része” (nem használati, létezési, megőrzési érték) is arra utal, hogy a természetnek van nem a piac logikájába tartozó karaktere is – önérték – s bár számszerű értékelése megtörténik, ugyanakkor ez az értékelés eltér a használattól függő rész értékeléséről.
A fenti példák alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a piacgazdaság relevanciája a társadalmi, kulturális, környezeti élet számos területére nem terjed ki, a „végtelen értékek” (kiemelkedő javak) nem illenek bele a piac logikájába. Ha elfogadjuk, hogy a gazdaság, pontosabban a piacgazdaság a Szent Tamás-i értelemben hasznos és az alford-naughton-i értelemben vett alapvető javak körében hatékony és fejti ki célját helyesen, ami a valós emberi szükségletek kielégítése, akkor beláthatjuk, hogy a gazdaság szerepe nem más, mint az emberi élet különböző oldalainak (erkölcs, társadalom, kultúra, környezet) szolgálata, elősegítése, alapvető és elengedhetetlen eszközként a többi jó (értékek), mint cél eléréséhez. Ennek alapja az emberi gondolkodásmód megfelelő (át)alakulása, vagyis: az új bor betöltése az új tömlőkbe.
Ha lehetséges, az ábrát az eredetiből (18. oldal, 4. ábra) kérném szépen ide! (A „gondolkodásmód – piac” ábrája nélkül)
Kép címe: Új bor új tömlőkben – a gondolkodásmód és a gazdaság összefüggése

(A profit) A profit azért tartozik logikusan témánk tárgyalásához, mert szemlélete markáns jele annak, hogy a róla gondolkodók utilitarista módon vagy az erényetika szerint közelítik-e meg gazdasági tevékenységüket, s ez a szemlélet a gazdaság egészének a minőségét is meghatározza. A neoliberális gondolkodásmódban a gazdaság kizárólagos célja a haszon (profit) maximalizálása, s ez rányomja bélyegét a társadalom életére is: a társadalmi jólét akkor lesz maximális, ha az ember (fogyasztó) maximálja hasznossági függvényét (Bergson, Arrow). Ez a felfogás az ember legalapvetőbb jellemzőjének a fogyasztást teszi, ami alapján hasznosságát méri, mint az ember értékének kritériumát. A környezeti javak minősége is hasznossági értékük szerint értékelődik itt. A rendszer az értékeket is a hasznossági kritériumok szerint igyekszik mérhetővé, beárazhatóvá, így maximalizálhatóvá tenni; vö. a piac korlátlansága, az externáliák internalizálására való feltétel nélküli törekvés, s az erkölcs, érték eszközjellege. A kizárólagos profitmaximalizálási gazdasági cél tehát azt a rendszert hozza létre, amely az utilitarizmust, így a gazdasági gondolkodást az élet minden területére érvényesnek tartja. A gazdaságpolitikai gyakorlat a tiszta neoliberalizmus mellett más gazdaságirányítási rendszereket is ismer, példának okáért a környezetgazdaság területén működő vállalatok vagy a társadalmi felelősség terén tevékeny vállalatok a profitcélok mellett egyéb, érték jellegű célokat is felvesznek gazdálkodási céljaik közé. (Itt jelennek meg a nyer-nyer stratégiák, a körültekintőbb vállalatirányítás, pl. tisztább termelés, életciklus-elemzés, stb.) A profit tisztán eszközként való szemlélete, amely az erényetika rendszerében való gondolkodást mutatja, ritkán fordul elő, de jelentőségük példaértékű (etikus vállalatok, keresztény vállalatok, társadalmi vállalkozók, másért vállalkozók, stb.), jelenlétük a világ gazdasági életében a megtermékenyítés és a lehetőség szerepét tölti be.
Azt a tényt, hogy az általam jelen munkában vizsgált gondolkodásmód-változás mennyire befolyásolja a profit szerepét, a szervezetek szintjén figyeltem meg. Tapasztalataim szerint skála állítható fel a szigorúan haszonmaximáló vállalattól az „önzetlen” cégekig, a skálán a profit és egyéb (érték) célok eszköz–cél szempontú viszonya mozog. Azaz: a profit célként megelőzheti az egyéb értékszempontokat, mely értékek eszközként szolgálhatnak a haszonmaximalizáláshoz; vagy egyenrangú súllyal szerepelhetnek a vállalati célok között a profit- és az értékcélok; s végül megfigyeltem olyan vállalatokat, ahol explicite egy (vagy több) érték szerepelt a vállalati küldetés célkitűzéseiben, amelyek eléréséhez, szintén nyíltan kimondva eszközként szolgált a profit. Ez utóbbi modell megközelíti azt az emberi gondolkodásmódot, amelyet az erényetika tárgyalásakor leírtunk, ahol a profit az alapvető javakhoz tartozik (Alford–Naughton), s a Szent Tamás-i hasznosság elv alapján eszközként segíti elő a nagyobb jó (érték) megvalósulását. A gyakorlatomban az ilyen gondolkodásmódú cégek a következők voltak: a vállalatok társadalmi felelőssége - mozgalom egyes cégei (vö.. Electrolux Lehel), egyes környezetbarát menedzsmenttel rendelkező cégek, alternatív kapitalisták, társadalmi vállalkozók vagy másért vállalkozók, keresztény vállalatok nagy része; s a skála legvégső pontja a Közösségi Gazdaság (a keresztény ökumenikus Focolare mozgalom) vállalatai, amelyek profitjának egy része folyamatosan a szegényeket illeti, akiket érintettjeik közé számítanak.
A következő idézetek illusztrálják az elmondottakat: „…a vállalati társadalmi felelősség egyfajta ’gondolkodásmód’, amely egészen másképpen fogja fel, hogy mi a siker, kinek tartozik egy vállalat elszámolással, és miben áll egy vállalat identitása. Ezért mindenképpen a vezetők és az alkalmazottak ’gondolkodásmódjának’ megváltozására van szükség ahhoz, hogy a vállalati társadalmi felelősség egy szervezeti eszközből szervezeti céllá, feladattá váljon.” „Szerintem a profit irtó jó, de siet hozzátenni, hogy a nyereség eszköz, nem cél.” „A nyereség pusztán eszköze annak a végső célkitűzésnek, hogy biztosítsuk … a közjót.” „A keresztény vállalatok gazdálkodási célja a közjó, a profit eszköz ehhez”.
Összefoglalva tehát, az utilitarista gondolkodásmódban, ahol a cselekvés motivációja a szubjektív önérdek (önzés, haszon) a profit a gazdaságban a cél szerepét tölti be, az értékek eszközök ehhez a célhoz és a piac korlátlan hatáskört követel magának. Az erényetika alapú gondolkodás szerint, ahol a fő motiváló erő az objektív önérdek (eudaimonia), a profit eszköz az érték-célok megvalósításához, s a piac szerepe az élet különböző területeire nézve korlátozott.
Látható tehát, hogy alapvető kapcsolat áll fenn az emberi gondolkodásmód (ahogyan ezt ebben a munkában körüljártuk) és a profit szemlélete, s így gazdálkodási funkciója között. Az eszköz szerepű profitszemléletre felépülő gazdasági rendszer pedig egészen más, más paradigma, mint a haszonmaximalizálásra felépülő, ahogy ezt a piac vizsgálatánál már bemutattuk. Az új bor az új tömlőben alapvetően megváltoztatja a tömlőt. Az erényetika profit – felfogása, az erre épülő gondolkodásmód, jelentős szerepet tölthet be akár a vállalati társadalmi felelősség, akár a környezeti problémák megoldásának ösztönzésében.
Jelen munkámmal arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a világ problémáinak megoldási kísérleteiben az emberi gondolkodásmód megváltozása, a rá irányuló figyelem éppen olyan fontos tényező, mint minden egyéb, más jellegű emberi igyekezet. A most vázolt gondolkodási alternatíva az erényetika alapján, az új bor analógiájára segítségül szolgálhat más, olyan elméletek számára, amelyek célja környezeti, társadalmi, morális gondjaink orvoslása, az ember életminőségének javítása. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10b)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969