2013. I-VI
 

A Google-birodalom
Daniel Leisegang

A StudiVZ internetes portálon nemcsak az utolsó házibulin készült fényképeket láthatjuk, hanem szexuális szokásaikról is beszámolnak a fiatalok. Az üzleti kapcsolatépítés célját szolgáló internetes közösségben, a Xingen pedig munkáltatójukat és teljes életrajzukat népszerűsítik a tagok. A You Tube-on a „Broadcast yourself” jelszó alatt máris „otthoni” videofelvételek millióit tették közzé.
Röviden: Az interneten mind több felhasználó szolgáltatja ki – jórészt önkéntesen – a legintimebb személyes titkait. A személyi adatok időközben a világhálón felhasználható értékké váltak. Sőt, számos online szolgáltatást költségmentesen hirdetnek – bár ez a költségmentesség távolról sem jelent ingyenességet.
Az Internet-felhasználó szerepe már régen meghaladja az egyszerű fogyasztóét, személyes adatai egyre inkább az új irányokat kereső reklámipar legfontosabb forrásanyagaivá válnak. A polgárok nemcsak teljesen elveszítik az ellenőrzést a kezükből kiadott információk felett, hanem szabályszerűen meg is fosztják őket magánszférájuktól.
Különösen a keresőgépek keltik azt a benyomást, hogy szolgáltatásaik órákon keresztül állnak – ellenszolgáltatás nélkül – a felhasználók rendelkezésére. Ilyenkor minden lekérdezésnél egy cseretranzakció megy végbe. A felhasználó közli, hogy a kereső kérdésére valamilyen választ kíván kapni, és egyúttal – tudva vagy tudatlanul – személyes információkat ad ki önmagáról. Ezek a privát információk a kíváncsiság legkülönbözőbb formái célpontjául szolgálhatnak. És nemcsak az állami, biztonságvédelmi hatóságok mutatnak manapság különös érdeklődést. Hanem például a manapság több, mint 200 milliárd dollár tőzsdei összértéket képviselő, adatkezelő multinagyvállalat, a Google is, melynek szó szerint aranyat érnek a személyes információk, ennek köszönheti a kereső- és reklámiparban megszerzett piacvezető pozícióját.
Az igazgatósági tanács elnöke, Eric Schmidt úgy mutatja be cége üzleti stratégiáját, mint ami a „keresés, a hirdetés és a szoftverek” szentháromságából áll. Elsősorban az üzleti területek eme összekapcsolódása az, ami felelős azért, hogy a Google napjainkban mélyen bele tud nyúlni az emberek magánszférájába.
A központi szerepet a reklámüzlet játssza. Az on-line hirdetésnek a szokásos reklámmal szemben megvan az a stratégiai előnye, hogy lehetővé teszi az egyedi, testreszabott kezelést, a felhasználó kora, neme vagy személyes érdekei szerint. Ha valakit csak az ajakrúzs érdekel, csak az arra vonatkozó hirdetést kell megtekintenie a keresés eredményeként megjelenő információk melletti sávban. Annak érdekében, hogy a hirdetés eme formája valóban működjön, a lehető legpontosabb információkkal kell rendelkezniük a hirdetőknek egy-egy webhely látogatóiról. Minél teljesebb az adatbázis, annál nagyobb a Google haszna. Az adatok száma a világhálón szinte végtelen – és a Google már régóta nagy sikerrel „halássza” ezeket az információkat. Csak a „keresőgépe” minden nap több mint egy milliárd keresőkérdést regisztrál.
A kérdés azonban az, hogy miképpen tudja garantálni a cég, hogy ne történjen visszaélés ezzel az óriási adatmennyiséggel. A házi szlogennek megfelelően („Don't be evil) kezességet vállal a Google, hogy a felhasználókról tárolt információk semmilyen módon nem adnak lehetőséget az egyes személyek azonosítására. Megbízhatóságának igazolásául a saját házi kereső technológiájára hivatkozik. Ez a technológia állítólag kizárólag objektív kritériumok alapján, matematikai algoritmusok segítségével határozza meg a keresés eredményeinek sorrendjét. A Google azt állítja, hogy maguk a hirdetők sem képesek semmilyen módon sem befolyásolni a keresési eredményeket.
Az persze a homályban marad, hogy mit jelent itt az „objektív” szó. A feltalálója, Larry Page neve után elnevezett úgynevezett PageRank egy a valamennyi kereső kérdést feltevő között legtöbb eredményt tartalmazó biztos keresési adatbázist képez. Azonban legalább ilyen fontos az is, hogy mely eredmények kerülnek a kijelzett lista élére, és melyek sorolódnak hátra, vagy egyáltalán nem jelennek meg. Ezért – állítják a bírálók joggal – a Google akarva-akaratlanul is fontos, a szerkesztés tartalmát érintő döntéseket hoz, amikor látszólag semleges keresési algoritmusokat határoz meg.
Minthogy a Google ráadásul nem teszi közzé ezeket az algoritmusokat, nem mindig könnyen érthető, hogy bizonyos keresési eredmények milyen bázison születtek. Vajon milyen kritériumok alapján listázza sorba az eredményeket, amikor az „iraki háború” kifejezést írjuk be a keresési mezőbe – a Fehér Ház vagy egy jelentős olvasottságú békeaktivista blogját sorolja előre? Milyen eredmények jelennek meg például, amikor a „digitális kamerára” keresünk rá – egy kedvező árajánlatokat tartalmazó terméklista, vagy egy fogyasztói magazin bíráló szerkesztőségi cikke? Ezekre a kérdésekre csak akkor kaphatjuk meg a választ, ha majd a Google nyilvánosságra hozza, hogy hogyan működik a keresője. Csak egy transzparens kereső-algoritmus biztosíthatja a megkövetelt bizalmat. Azonban az, hogy mi történik a kereső mező mögött, továbbra is a legféltettebb vállalati titok marad.
Hogy valójában milyen lehetőségekkel rendelkezik a Google a keresési eredmény kiválasztásában, azt jól mutatta a Nagy Kínai Tűzfal esete: a kínai hatóságok átmenetileg korlátozták a hírforrások áttekinthetőségét biztosító Google News szolgáltatásait. Megegyezést keresett a kínai kormánnyal, ezért a Google elzárta a kormányt bíráló híreket a felhasználóktól. Csak röviddel ezt követően ruházott be az Internet-óriás a pekingi kormány beleegyezésével a feltörekvő óriásbirodalom második legnagyobb internetes keresőjébe, a Baduba. A Google – mint globális szereplő – nyilvánvalóan meg akarta vásárolni a kínai kormány kegyeit, akár a cenzúrában való cinkos együttműködés árán is. Fejet hajtott tehát a kínai kormány követelései előtt, amivel – kritikusai egybehangzó véleménye szerint – nyilvánvalóan ellentmondott saját üzleti hitvallásának.
A Google már régen nemcsak az Internet-felhasználó keresési tevékenységének történetén keresztül jut ügyféladatokhoz. Egyéb eszközöket is „bevet” annak érdekében, hogy fel tudjon állítani egy folyamatos és – ha lehet hézagmentes – felhasználói profilt. 2007-ben például nyilvánosságra hozta, hogy az AdSense program segítségével külső oldalakon is információkat gyűjt az ottani látogatókról. Minden felhasználó – mihelyt olyan webhelyet látogat meg, amelyen a Google-lal kapcsolatban álló hirdetések megjelennek– kap egy felhasználói azonosítót. Így tehát, anélkül, hogy az Internet-felhasználónak célzottan meg kellene látogatnia a Google webhelyét, a banner megjelenési ideje és azonosítója mellett a felhasználó azonosítóját is rögzíti.
Azt tervezi a Google, hogy – annak érdekében, hogy az Internet-felhasználók szörfölési szokásairól még több információt szerezhessen – kerek 3,1 milliárd dollárért megveszi a DoubleClick online reklámcéget. Ezzel nemcsak óriási lépést tesz az online reklámüzlet monopóliumának megszerzése felé, hanem a felhasználói profilokat tartalmazó adatbázisát is teljesebbé teheti, amennyiben az érintettek hozzájárulása nélkül két, egymást kiegészítő adatbankot egyesíthet. Mindezért a Schleswig-Holstein-i adatvédelmi ombudsman élesen bírálta a felvásárlást. Thilo Weishert szerint az „ellentmond az Európai Unió adatvédelemre vonatkozó alapelveinek: a célhoz kötöttségnek, az átláthatóságnak, az ellentmondás jogának, a bizalmas adatok fokozott védelmének, és a felhasználás utáni törlés kötelezettségének”.
Hogy a felhasználói adatok ilyesfajta egyesítése milyen problémákat okozhat, arra jó példákat mutat a nemzetközi összehasonlítás. Nemcsak Kínában, hanem sok más országban is, a keresőgépek üzemeltetői régóta együttműködnek a bűnüldöző szervekkel. Így például. az Egyesült Államok titkosszolgálatai is akadálytalanul jutnak az internetes és telekommunikációs cégek mind jobban növekvő adathegyeihez. A Patriot Act felügyeleti és biztonsági törvénye alapján a hatóságok – külön házkutatási parancs nélkül – igénybe vehetik saját nyomozati céljaikra a magán és kereskedelmi célú adatbázisokat. Ráadásul nem is kötelesek erről értesíteni az „intézkedés alá vont” személyeket. Valószínűleg csak idő kérdése, hogy a nyomozó hatóságok „veszély-megelőzési célra hivatkozva” hozzáférési jogot vindikáljanak maguknak a Google felhasználói „szándékokat” tartalmazó adatbankjához.
Addig, amíg a begyűjtött adatok csak a keresési információkat és a reklámhoz kapcsolódó adatokat tartalmazzák, addig az adatbázis kiterjedése meglehetősen korlátozott. Azonban további „szolgáltatások” bevezetésével a korra, nemre vagy vásárlói szokásokra is kiterjedő adatokat szerezhet a Google. A WebAccelerator felgyorsítja a felhasználó ama Internet-kapcsolatát, amelyre az általa használt szerver valamennyi webhelyét betöltik illetve átirányítják. Ily módon a Google nemcsak rögzíti a felhasználó korábbi keresési adatait, hanem hozzájut minden olyan információhoz, amelyet tőle az interneten elkértek. Mélyen belelát tehát a felhasználó kommunikációs adataiba.
A Google Desktop nevű felhasználói program a saját számítógépén tárolt teljes tartalmát közli a felhasználóval. Ez az ingyenes program – kvázi házi keresőgép módjára – tüzetes aprólékossággal átvizsgálja az adott PC merevlemezeit, naplózza a meglátogatott webhelyeket, a teljes internetes levelezést, a beszélgetéseket (chatelést), a Word-, Excel, PowerPoint dokumentumokat és minden szöveges adatot. A Google még azt is felajánlja, hogy az így felhalmozott naplókat a saját házi szerverünkön rögzítsük – és így összképet kapjunk a merevlemezek teljes tartalmáról, a kommunikációs adatokat is ideértve. (Jellemző módon a szövetségi belügyminiszter, Wolfgang Schäuble által javasolt „Bundestrojaners” nevű program bevezetése ugyanilyen célokat szolgál.”)
A felhasználók tömeges tiltakozása akkor jelentkezett először, amikor a Google bevezette a Gmail nevű drótposta szolgáltatását. Akkor a cég őszintén beismerte, hogy meghatározott kritériumok alapján a Google szerverére beérkező valamennyi hír átmegy egy szűrőn. Ilyen módon válik lehetségessé az, hogy az üzenet beérkezésekor az üzenet mellett már feltűnik a szöveghez kapcsolódó, megfelelő hirdetés. A felhasználók hevesen tiltakoztak, a Google azonban azzal igazolta az eljárást, hogy emberi beavatkozás nélkül, gépi úton történik az e-mailek szűrése.
Ennek ellenére lehetséges persze a személyi azonosítás, mert az üzenetközvetítő szolgáltatás a regisztrációs és kommunikációs adatok alapján történik. És még akkor is, ha a regisztrált felhasználók beleegyezésüket adták ehhez az eljáráshoz, azok az üzenetküldők, akik egy Google-fiókra küldenek levelet, nem adtak felhatalmazást arra, hogy adataikat a Google tárolja és felhasználja. Így a Google itt is olyan személyes adatbázist tud építeni , amely nem közvetlenül és kizárólag csak a saját e-mail szolgáltatásából származó információkra támaszkodik.
Így a Google minden valószínűség szerint megsérti a távközlésben szereplő adatok védelméről szóló német szövetségi köztársasági törvényt. Ebben benne foglaltatik, hogy a telefonhíváson és faxon kívül az e-mailben szereplő információk is szigorúan bizalmasak és védettséget élveznek. Nem véletlenül tanácsolta a Google egyik szóvivője, hogy a nyilvánosan használt számítógépekre ne telepítsék a Google Desktop megfigyelő szolgáltatását.
Mivel mindezidáig az effajta praktikák elleni tiltakozás – az alkalmi kritika ellenére – összességében véve elenyészőnek bizonyult, a Google időközben szabadon kiépíthette a világ legnagyobb felhasználói információkat tartalmazó adatbázisát. Minden jel arra mutat, hogy a vállalatbirodalom ma már több információval rendelkezik a világpolgárairól és polgárnőiről, mint azt tette az emberiség történetében bármilyen intézmény.
A keresőgép- és hirdetési piacon a Google olyan vezető pozíciót ért el, mint a Microsoft Windows az operációs rendszerek területén. Tekintettel hatalmi helyzetére, már régen esedékes lenne a nyilvánosság és a politika ellenőrzése alá helyezni a „keresőóriást”. Ami persze nem jelenthetne egyet üzleti tevékenységének korlátozásával, ellenkezőleg: a jövőben is meglesz a lehetősége arra, hogy korlátozás nélkül gyűjtse felhasználói adatait – és célzott beruházásokat is végezhet stratégiai és bővülő piacokon.
Manapság a Google állítólag már az Internet-felhasználók egészségéért aggódik. Mióta a Microsoft bejelentette, 2007 októberében, a HealthVault nevű szolgáltatása beindítását, és az első Egyesült Államok-beli kórházak már igénybe is vették azt, a Google is különleges érdeklődést mutat ügyfelei egészségi állapotával kapcsolatos adatai iránt. Sajtóértesülések szerint portálja számára már ki is fejlesztett egy prototípust, amely a páciens orvosi kezelés szempontjából fontos személyi adatait tartja nyilván. Ezek az adatok példának okáért egyfajta mozgó beteglapként állhatnának a kezelő orvosok rendelkezésére. A szolgáltatás igénybevételéért valószínűleg nem kell majd fizetni, mert ennek is személyre szóló reklámok közvetítésével történik majd a finanszírozása. Azok a felhasználók tehát, akik a Google-nál elérhető adatok szerint magas vérnyomásban szenvednek, minden valószínűség szerint kapnak egy olyan reklámüzenetet, amely felajánlja a betegségüknek megfelelő gyógytermékeket.
Ezenkívül nemrégen azt is bejelentette a Google, hogy a jövőben nagyobb szerepet kíván játszani a közösségi célú hálózatok területén. A StudiVZ, LinkedIn, MySpace, Xing és más webhelyek azzal a céllal kérik el a felhasználók személyes adatait, szokásait és érdeklődésüket tartalmazó információkat, egy ún. profilba rendezve, hogy azonos érdeklődésű társaikkal léphessenek kapcsolatba. Nem utolsó sorban azért, mert amióta a konkurens Microsoft részesedést vásárolt a piaci értékében 15 milliárd dollárra felkúszott Facebookban, jelentősen megnőtt a közösségi hálózatok elismertsége. A StudiVZ német nyelvű hálózat például csak 2007 októberében 4,5 milliárd kattintást regisztrált – többet, mint a spiegel.de, a bild.de és a t-online.de együttesen.
Egyelőre a közösségi hálózatok és tagjaik egymástól elválasztva működnek, és nincsenek önálló portáljaik. Ezen segíthet a Google által életre hívott OpenSocial nevű, többportálos szolgáltatás. Ezeken a portálokon a jövőben korlátlanul lesznek cserélhetők az adatok a résztvevő közösségek között, a különböző kínálatok között ma még meglévő falak véglegesen leomlanak. Ha a terv sikerrel végződik, és minden jel erre utal, egy már ma is több, mint 200 millió felhasználóból álló merítési bázis jön létre, a hozzá tartozó profiladatokkal – és mindez a Google égisze alatt. Ezzel a Google potenciális ügyfelek millióinak adatait szerezheti meg. Ma már nem kell megvárnia, hogy a felhasználó beírja adatait a Google keresőjébe. Ma már ezer egyéb módja van annak, hogy hozzájuk jusson. Legújabban az úgynevezett mobil Internet keltette fel a Google különös érdeklődését. Sokan már régóta várták, hogy benyomuljon a hordozható eszközök piacára. A közelmúltban került nyilvánosságra, hogy nyitott kódú operációs rendszert, az ún. Androidot kívánja kifejleszteni mobil terminálokhoz. A rendszer telekommunikációs vállalkozások részére készül, azzal a céllal, hogy –magától értetődően – ingyenesen telepítsék a mobiltelefonjaikra.
Ezzel az operációs rendszerrel az előre installált Google-szolgáltatásokat bármikor, bárhol használhatjuk. Mobiltelefonra lehívhatjuk, így utazás közben és nemcsak PC-én vagy notebookon is igénybe vehetjük. A Google térképszolgáltatása, a GoogleMaps segítségével a felhasználó pontos útvonaltervet készíthet, éttermet választhat magának, lekérdezheti a helyi termék- és szolgáltatáskínálatot. A szándék világos: a keresőfunkció függetlenné válik a számítógéptől, hogy a Google valós idejű piaci információkat, hirdetéseket vagy akár árajánlatokat közvetíthessen a felhasználónak.
Nemsokára tehát valószínűleg azzal szembesülünk, hogy a nagy internetes vállalkozások a polgárok személyes adatait immár nem személyes adatként kezelik, hanem sokkal inkább piaci áruként. Ami egykor a célcsoportok hozzáférhetőségi adatainak értékesítésével kezdődött, az most a milliárdos értékű online reklámpiac Payback rendszerében teljesedett ki. Az egyik internetes vállalkozásnak azt a kijelentését, hogy „tagjaink személyes adatainak védelme /…/ közösségünk legfőbb alapelve” ilyen összefüggésben szükséges értelmezni, és „helyi értékén” kezelni.
Eddig – úgy tűnik – a legtöbb Internet-felhasználó nem ismerte fel, illetve nem tartotta elég fontosnak, hogy csak az ő könnyelmű bánásmódja az, ami lehetővé teszi az értékes személyes adatokkal való üzletelést. Emellett megvan a lehetősége nemcsak arra, hogy rendkívül fukarul bánjon a személyes adataival, hanem arra is, hogy ahol ez lehetséges, és értelme van – semmilyen adatot sem, vagy éppenséggel hamis adatokat közöljön magáról.
Egyre időszerűbb különben gátat vetni a Google terjeszkedési hajlamának és gyűjtő szenvedélyének. Ez pedig csak politikai eszközökkel lehetséges – mint ahogy az korábban az Európai Unió-nak is sikerült a Microsoft esetében. A Google-nál a legfontosabb cél a különböző üzleti területek árukapcsolásszerű összekapcsolásának megszüntetése lehet, vagyis: legalább a kereső szolgáltatást és a hirdetési üzletet el kell választani egymástól, hogy valamennyi adat hálózatba rendezését meg lehessen akadályozni.
Hogy mennyire sürget az idő, azt jól mutatja a legújabb fejlemény. 2006-ban a Google bejelentett egy, mobiltelefonon keresztüli árufizetésre vonatkozó szabadalmat. Az előreláthatólag Gpay nevet viselő szolgáltatás segítségével a fizető olyan SMS-t kap kifizetéséről, amely egyszersmind hiteles számlaigazolásként is használható. Ez a szolgáltatás kiválthatja a bankkártyás fizetést is. Mindez azt jelentheti: a személyes adatok kitöltésével és egyetlen végrehajtott vásárlással a Google a legrövidebb időn belül az összes fontos adat birtokába kerül az adott személyről: tudja a nevét, korát, preferenciáit, tartózkodási helyét, jövedelmi viszonyait, foglalkozását, családi állapotát, gyermekei életkorát, kedvenc ételeit, de szexuális hajlamait, esetleges büntetett előéletét, betegségeit, vallási hovatartozását, és így tovább. Az üvegzsebű ember, korábban a totalitárius rendőrállamok örök álma, és polgárainak rémlátomása ezzel – maszek alapon és minden különösebb felhajtás nélkül végleg valósággá válna.
(Blätter für deutsche und internationale Politik)


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969