2013. I-VI
 

Kossuth Pittsburghben, a három folyó városában
Várdy Béla

Jó két évvel a magyar szabadságharc elbukása és közel ugyanolyan hosszan tartó törökországi száműzetés után, 1851 végén Kossuth azzal az elhatározással érkezett az Újvilágba, hogy az Egyesült Államok kormányát rávegye a Habsburg-ellenes katonai beavatkozásra. Az egykori kormányzó-elnök 1851. december 4. és 1852. július 14. között több mint hét hónapot töltött Amerikában. Óriási reménnyel érkezett. Ott léte alatt nagy ünneplésekben volt része. Ennek ellenére dolga végezetlenül, céljaiban eredménytelenül, Mr. Alexander Smith álnév alatt tért vissza Európába. Ott aztán néhány sikertelen próbálkozás után a politikai hatalom perifériájára került. Majd lassan lesüllyedt a hatalomtól megfosztott és mind inkább elfelejtett politikai száműzöttek szintjére.
Mindez persze nem egészen így van megírva a magyar tankönyvekben és népszerűsítő kiadványokban, melyekben inkább Kossuth látszólagos sikereit, s nem kudarcait emlegetik. A balsikerek és történelmi katasztrófák idealizálása és ünneplése különben velejárója a kelet-közép-európai kisnemzetek történelemtudatának. A szlovákok Szvatopluk Árpád általi leigázását (896), a szerbek a vesztes rigómezei csatát (1389), a magyarok pedig Mohácsot (1526), Világost (1849), és Trianont (1920) ünnepelgetik keseregve.
Kossuth amerikai sikertelenségének több oka is volt. Ezek között főhelyet foglalt el George Washington (1732-1799) benemavatkozási doktrínája (1796), amely óvta az új amerikai nemzetet mindenféle “begabalyító európai szövetségtől”. Legalább ilyen nagy hatással bírt az egész nemzetet kettészakító rabszolgakérdés is, amely épp Kossuth amerikai látogatása idején került az amerikai belpolitika középpontjába. A Washington-doktrína olyan erősnek bizonyult, hogy még Kossuth hatalmas pátosza sem tudta azt megingatni. A rabszolgakérdésben elfoglalt semleges álláspontja viszont hibásnak bizonyult, s ennek következtében a két szék között a pad alá került. Az északi rabszolga-felszabadító mozgalom vezetői árulónak tartották és annak is kiáltották ki, a déliek viszont nem hittek állítólagos semlegességében. Kossuth múltja alapján ők nagyon jól tudták, hogy az egykori magyar kormányzó csupán politikai céljai elérése érdekében választotta a semlegességet.
Mindezeken túl Kossuth pénzgyűjtési akciója sem sikerült úgy, mint szerette volna. Az elvártnál sokkal kisebb összeget szedett össze, aminek elsődleges oka az volt, hogy az egyes városokban összegyűlt összeg jelentős részét helyi ünnepelgetések és felvonulások emésztették föl. Ez a jelenség Kossuth nyolc napos pittsburghi látogatása alatt mutatkozott meg először komolyan. Azonban erőteljes tiltakozása ellenére ez a gond végigkísérte őt egész amerikai útján.
Kossuth neve ma már nem általánosan ismert az amerikai nagyközönség előtt, de a 19. század közepén szinte minden amerikai polgár ismerte és tisztelte őt. Az átlag amerikai szemében akkoriban Kossuth Lajos az emberi szabadság megtestesítője és prófétája volt. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a magyar forradalom és szabadságharc a korabeli amerikai újságírás érdeklődésének középpontjába került, és az egyes lapok nagy terjedelemben tárgyalták és őszinte szimpátiával kezelték a magyar szabadság ügyét. A korabeli amerikai polgár szemében ugyanis az 1848-as magyar forradalom a politikai abszolutizmus béklyóit lerázni igyekvő hét évtizeddel korábbi amerikai forradalom hasonmása volt.
Kossuth elegáns angolsággal elmondott, briliáns hangvételű szónoklatai és személyes vonzereje teljesen hatalmába kerítették, nemcsak az amerikai nagyközönséget, de még az amerikai entellektüelek jelentős részét is. John Langdon Sibley (1804-1885), a Harvard Egyetem fő könyvtárosa, aki részletes naplójegyzeteket írt azokról az évekről, például így jellemzi Kossuth államférfiúi és szónoki adottságait: “Tehetsége a világ óriásai közé sorolja be őt [...]. Ékesszóló beszédei közben Kossuth alig mozdul [...], miközben karjait a mellén keresztbe fonva tartja. Számos beszédében országunkkal és intézményeinkkel kapcsolatban megnyilvánult hatalmas tudása, gondolatainak nagysága, különbözősége, és azoknak ereje szinte hihetetlennek tűnik”.
Kossuth jelenlétének az amerikai életre és társadalomra gyakorolt hatását részletesen elemezte Donald Spencer a Louis Kossuth and Young America [Kossuth Lajos és Ifjú Amerika] című 1977-ben megjelent művében. Azt írja, hogy Kossuth neve mindenütt jelen volt az 1850-es évek elején. Sok, amerikai útja után született kisgyermeket is róla neveztek el. Könyvek, tanulmányok, cikkek és versek sokasága dicsérte államférfiúi nagyságát. Széplaki József sok száz bibliográfiai adatott gyűjtött össze a róla írt, vele foglalkozó írásokból.
Kossuth hatását és jelentőségét Szekfű Gyula is fölismerte. Hóman Bálinttal közösen írt Magyar történetében így jellemezte Kossuth jelentőségét: “Kossuth egymaga többet tett Magyarország megismertetéséért és a magyarság iránti részvét felkeltéséért, mint azóta valamennyi magyar generáció. A siker egyedül az ő egyéniségének köszönhető.” Ezt föltétlenül helyes ítéletnek kell tartanunk Kossuth, az amerikai-magyar kapcsolatokban játszott szerepéről, hisz amerikai jelenléte még az amerikai belpolitikára is jelentős befolyást gyakorolt. És a magyar nemzet nevét magasra emelte -- legalább is addig, míg őt is ki nem kezdték, és le nem járatták a magyarságot körülvevő szlávok.
Sisa István, az igen népszerű The Spirit of Hungary [Magyarország Lelkülete] című könyv szerzője Kossuth népszerűségét a következő módon határozta meg: “a Kossuth Lajosról írt könyvek száma ezrekben számítható, amelyekből százakat angol-amerikai szerzők írták. Egyetlen magyar sem szerzett hozzá hasonló hírnevet.[...] Abban a korban nevezték őt a “Szabadság fáklyájának”, a “Szabadság hősének”, és a “Vihar emberének”. A franciák „Kossuth, la Révolution”-nak hívták. Amerikában pedig olyan érmet adtak ki a tiszteletére, melyen a következő szöveg olvasható: Kossuth, Magyarország Washingtonja. Egyes publicisták Mózeshez hasonlították őt, a New York Times egyik vezércikke pedig odáig ment, hogy kinevezte a világ valaha is élt legnagyobb emberének akinek nagysága Jézus Krisztus mellett. A magyarok, szerényebben, csak Kossuth Apánknak nevezték őt. De abban minden magyar egyetért, hogy eddig ő volt a magyarok közül a leghiresebb”. A fenti leírásban van némi túlzás, lényegében mégis kifejezi a Kossuthtal kapcsolatos általános felfogást.
Bár a 19-dik század közepi Pittsburgh nem vehette fel a versenyt a keleti parti nagyvárosok irodalmi és kulturális színvonalával, ott tartózkodása alatt ebben a városban is több költeménnyel köszöntötték őt a város költői vénával megáldott hölgyei. Ezek közül legalább három meg is jelent a Pittsburgh Gazette című napilapban. Az egyiket egy Stefania nevű leány, kettőt pedig egy K. Annie Wade nevű társaságbeli hölgy írta.
Az első költemény már 1852. január 24-én megjelent “A Welcome to Kossuth” cím alatt, pontosan egy időben a Kossuth-ünnepségek kezdetével. A hosszúra sikeredett vers a következő sorokkal indul, köszöntve a nap hősét, Kossuth Lajost:
“Welcome, Kossuth, to our shore // To our hearts and our homes. //
Whether we are rich or poor, // Welcome to our friendly homes. //
Thou hast borne the tug of war, // Still contending for the right: //
Still thou art your nation’s star, // In their galaxy of light.//
A verset négy nap múlva A. Wade első Kossuthot dicsőítő költeménye követte :

“With joy we haste to welcome thee // Upon Columbia’s shore,
The many wrongs of Hungary, // Most deeply we deplore.
The Patriot soul beams from thine eye, // With noble majesty.
We honor thee for thy great love. // Of glorious liberty.
We welcome thee, we welcome thine // With pleasure to our land,
And gladly aid to break the chain, // Forged by the oppressor’s hand.
To thee the hand of love we give, // Proud are we of our guest.
God speed the hour when thy beloved home, // With freedom may be blest.
Thou’rt welcome here, thou’rt welcome here, // Though from a foreign shore,
Thou’lt find Columbia’s sons for thee, // Have sympathy in store.
God speed thee in thy noble work, // May thousands join thy band,
Soon may the flag of liberty // Wave over thy Fatherland.”
Kossuth az 1851. december 4-i érkezését követő öt hetet a keleti parton töltötte. A nagy New York-i ünneplések után meglátogatta Philadelphiát, Baltimore-t, és Washingtont, ahol Fillmore elnökkel is találkozott, és a Kongresszus közös ülésén is elmondta terveit és kérelmeit. Útjának sikertelensége azonban már ott is megmutatkozott, részben a hűvös elnöki fogadtatásban, részben pedig a Kongresszus minden európai beavatkozást elutasító álláspontjában.
A keleti parti központok meglátogatása után Kossuth és kis csoportja elindult amerikai körútjára. Tette ezt annak halvány reményében, hogy az amerikai népre olyan hatást tud gyakorolni, hogy azok rászorítják vezetőiket egy európai beavatkozásra. A Kossuth-körút 1852. január 14-én indult Maryland államból, azzal a céllal, hogy a következő hónapokban beutazzák a Mississippi-folyóig és a Mexikói-öbölig tartó hatalmas országot. Január 16-án érkeztek Pennsylvania fővárosába Harrisburgbe, majd az Allegheny hegyláncon keresztül Pittsburghbe. Ide január 21-én érkeztek. A nagy hóvihar miatt azonban az utolsó szakaszt szánokon kellett megtenniük, az eléjük érkezett fogadóbizottság társaságában.
Kossuth amerikai útjáról több társaságában levő száműzött hagyott feljegyzéseket. Így például az önmagukat igen nagyra tartó Pulszky Ferenc (1814-1897) és felesége, a bécsi születésű Walter Teréz (1819–1866). Azonban a legaprólékosabb és legmegbízhatóbb forrást Kossuth titkára, László Károly (1815-1894), 1848-as tüzér hadnagy hagyta maga után, akinek nagyrészt még mindig kiadatlan feljegyzései szinte naplószerűen írják le Kossuth találkozását Amerikával.
László Károly Kossuthtal együtt menekült a szultán birodalmába, s kétévi törökországi tartózkodás után Kossuth társaságában ment Amerikába, ahol az egykori kormányzó személyi titkáraként szerepelt. Naplójegyzetei nem csak részletesek, de tele vannak érdekes meglátással elismeréssel és kritikával a korabeli amerikai társadalommal kapcsolatban. Mondatai azonban olykor igen hosszúak és tekervényesek, ami különösen sok gondot okoz annak, aki például angol vagy más nyugati nyelvre akarja azokat lefordítani.
Kossuth fogadtatását Harrisburgben, Pennsylvania állam fővárosában, László Károly így irja le: “Harrisburghoz érve a Susquehanna széles, de sziklás feneke, s csekély mélysége miatt hajózhatatlan folyón, fedezett hídon, végre sok várakozás után locomativunk általtolt a városba. Itt fellobogózva négylovas czifra szánokra ültünk, elől menve a nagy banda, utána a kormányzó [Kossuth] szánja fegyveres nemzetőrökkel környezve, ezután mi, hozzátartozók s a városi küldöttség kisértetve számtalan czifra szánoktól. Így zene és csörgés közt jártuk fel s alá a magyar és amerikai lobogókkal czifrázott utczákat meglehetős újjongó néptömeg kiséretében. A Capitol térhez érve ágyúlövésekkel tisztelegtek”.
Kossuth öt napos harrisburgi tartózkodása ünneplések sorozata volt, amelynek keretében a volt kormányzó több lelkes beszédet tartott az őt ünneplő nagyközönségnek. Ennek eredményeként “több száz dollár, 9 puska és egy ágyú adatott a magyar szabadság harczra,” de anélkül, hogy Kossuth akármilyen ígéretet is kapott volna egy esetleges amerikai beavatkozásra. Ez a fogadtatás és “siker” mintegy előre jelezte azt is, hogy Kossuth milyen eredménnyel végzi majd amerikai körútját. Lesz ott nagy lelkesedés, sok zajos ünneplés, és valamennyi anyagi segély is, azonban még az árnya sem egy esetleges amerikai katonai beavatkozásnak. Erre Kossuthnak is mindinkább rá kellett jönnie, valamint arra is, hogy az ünneplések sorozata rengetegbe kerül, és mindez a folytatásra váró magyar szabadságharc rovására történik.
Harrisburgből vasúton indultak az Allegheny hegyeken át Pittsburgh irányába, azonban időközben annyi hó esett le, hogy az út második felét már csak lovas szánon voltak képesek megtenni. Mint László Károly lejegyezte, “éjjel nagy hó esett s kemény, csikorgó hideg lett, a szél a havat, mint port hordta s az utakat itt-ott egy ölnyi magasságban betemette”. A szintén jelenlevő Pulszky házaspár pedig a következő módon emlékezett vissza erre a kellemetlen és veszélyes utazásra a később angol nyelven kiadott útleirásukban: “Amig vasárnap pihentünk a Mountain House-ban, a hó oly tömegben halmozódott föl az Allegheny vasút emelkedő vasúti pályáján [...], hogy minden közlekedés megállt. [...] Lehetetlen volt a keményre fagyott hótömeget eltávolítani. Így nem volt más választásunk, mint, hogy szánkókkal igyekezzünk átkelni az Allegheny hegység vad ormain. [...] A hegyeken nyilt szánokban történt átkelésünk folyamán sokat szenvedtünk a kegyetlen hidegtől”.
A váratlanul kemény tél következtében Kossuth és tizennégy társa csak jelentős késéssel, január 22-én este fél nyolckor érte el a közel százezer lakosú várost, mely akkor az Allegheny hegységtől keletre fekvő vidék egyik legnagyobb városa volt. Pittsburghgel szemben például az Ohio állambeli Clevelandnek és az állam fővárosnak számító Columbusnak egyenként mindössze csak 17.000 lakosa volt.
Pittsburghöt közel egy évszázaddal Kossuth amerikai útja előtt, 1758-ban alapították az angolok, akik akkor hódították meg a Kanadából négy évvel korábban lejött franciák által alapított erődöt, a Fort Duquesne-t, amit az alapítók Francia Kanada akkori kormányzójáról, Duquesne őrgrófról (1700-1778) neveztek el. Fort Duquesne elfoglalását követően az angolok átépítették és megnagyobbították a Monongahela és Allegheny-folyók által alkotott félszigeten épült erődítményt, és ugyanakkor elnevezték a korabeli angol külügyminiszter, illetve későbbi miniszterelnök, William Pittről (1708-1778) Fort Pittnek. Ebből az erődből fejlődött ki Pittsburgh, mely a huszadik század elejére a világ legnagyobb acélvárosa és egyik legnagyobb szénbányavidék-központja lett.
Mivel Pittsburgh központjában, a Monongahela és Allegheny folyók egyesüléséből keletkezik az Ohio folyam, amely 1600 kilométeres útját követően a hatalmas Mississippibe ömlik, Pittsburghöt igen gyakran a “három folyó városának” nevezik. Többször idézett naplójában László Károly a várost a következő módon írja le: “Pittsburgh fekszik az Alleghany és Monongahela folyamok között, azoknak az egyesülésénél, hol az Ohio folyó nevet kap. Vele átellenben, az Alleghany-n túl fekszik Alleghany város, a Monongahalán túl pedig a Birmingham város, lánczhíd által köttetve össze Pittsburghgel egy magos hegy tövében s oldalán a folyam mentében hosszan nyúlva el. Ezen két város fekvése egészen hasonlít Pest-Budáéhoz. Pittsburgh maga és Alleghany kissé dombos, lapos helyen fekszik. Házai és utcái olyanok, mind minden más amerikai városoké, azon megjegyzéssel, hogy ez mind kívül, mind belöl füstös, piszkos, a rendkívüli szurkos kőszén füsttől, mellyel fűtnek, főznek, gyárakban tüzelnek, mely a Birmingham feletti hegyből nagy bőséggel hordatik szét messze vidékre. Lakossága kereskedő, gyáros és kézműves. Száma a három városnak együtt 1850-ben: 96.276”.
Kossuth pittsburghi tartózkodása és vendégeskedése a “három folyó városában” részletes leírást kapott, mind a legjelentősebb helyi napilapban, a Pittsburgh Gazette-ben, mind pedig László Károly nagy terjedelmű naplójegyzeteiben.
Megérkezésüket követően Kossuth és társai a belvárosi St. Charles Hotelben szálltak meg. Kossuthot a hosszú és fáradságos út annyira megviselte, hogy azonnal le akart pihenni. A szálloda körül összegyűlt lelkes tömeg azonban, mely órák óta várta hősét, nem engedte őt lefeküdni. Kénytelen volt kimenni a balkonra, hogy néhány szóval köszöntse az ott összegyűlteket és “megígérje, hogy egy napi pihenés után majd bővebben beszél nekik”. Kossuth után a fogadóbizottság elnöke, Samuel W. Black ezredes (1816-1862) következett, aki “a maga jó kedéjű és ékesszóló modorában köszöntötte a tömeget”. Ez aztán meg is nyugtatta az összegyűlteket, akik azt követően békességben hazatértek, abban a tudatban, hogy még több alkalmuk lesz pillanatnyi hősüket, a volt magyar kormányzót meghallgatni.
Kossuthnak egy egész napra volt szüksége, hogy beszélőképes állapotba kerüljön. Ennek következtében az ünneplések csak január 24-én kezdődtek el. Látogatásának részletei szinte óráról órára követhetők a Pittsburgh Gazette hasábjain megjelent cikkekből, amelyekben az egykori kormányzó szinte minden mozdulata aprólékos pontossággal van leírva. De ugyancsak pontos leírást kaphatunk a már említett László Károly úti naplójából.
A fönti napló szerint az ünneplések január 24-én délelőtt 10 órakor kezdődtek. “A házak fedezetei s az ablakok zsúfolva voltak Kossuthot látni s hallani vágyó mindkét nembeli néppel. Kossuth az altánról [erkélyről], mint Magyarország kormányzója s az Amerikai Szabad Statusok vendége bemutattatott a népnek Black (mondd Blekk) ezredes által [...]. A nép hurrákkal fogadta. Mind Black addressét, mind Kossuth beszédét a nép roppant tetszéssel fogadta. Kossuth beszéde után Black a néphez, mint nagy esküdtszékhez két kérdést intézett, ti. bűnösnek tartja-e Ausztriát és bűnösnek tartja-e Russiát Magyarhon irányában. Mindkettőre egy szívvel-szájjal harsogott az ‘igen’. Erre Kossuth megjegyzésül mondá nekik, hogy minden esküdtszéki itélet csak úgy tökéletes, ha végre is hajtatik, - mire nagy tetszés nyilatkozott. Ezután az ablakból a népet több kedves darabokkal mulattatta a zenekar”.
Kossuth és követői kilenc napig maradtak Pittsburghben, a fönt jelzett “esküdtszéki” ítélet végrehajtásáról azonban a továbbiakban nem esett szó. Ez alatt a kilenc nap alatt fogadásról fogadásra, tömeggyűlésről tömeggyűlésre, templomból templomba, iskolából iskolába, gyárból gyárba cipelték, vitték őket, ahol Kossuth mindig az alkalomhoz illő beszéddel elégítette ki a jelenlévők lelkes érdeklődését. A programokat elsősorban a több tagú fogadóbizottság elnöke, William Larimer, Jr. (1809-1875) irányította. Ő, amellett, hogy jelentős üzletember és a helyi kálvinista egyházközség oszlopos tagja volt, épp akkor kapta meg dandártábornoki kinevezését az állami nemzetőrségben. Ez meglehetősen büszkévé tette őt, és igen szívesen sütkérezett a “nagy szabadsághős”, Kossuth fényében.
A föntiek alapján nyilvánvaló, hogy pittsburghi tartózkodása idején, amikor meglátogatta a ma már Pittsburghbe olvadt Allegheny és Birmingham nevű elővárosokat is, Kossuth legalább tíz jelentős, és több tucat kisebb beszédet tartott. Ezek oly nagy hatásúnak bizonyultak, hogy a város történésze még fél évszázaddal később is emlékezett rájuk. “Kossuth Lajos fogadása, lelkesedésében és izgalmasságában [...] túltett még azon a szívmelegítő fogadáson is, amivel Pittsburgh [két évtizeddel korábban] Lafayette-et fogadta”. Pulszkyék egyetértettek ezzel, amikor Kossuth fogadását a következő módon írták le: “[A pittsburghiek] igen lelkes támogatói voltak a magyar érdekeknek, s nemes lelkesedésükben a hölgyek különösképpen igyekeztek bizonyítani magyar szimpátiájukat. És nem csak Kossuth szenvedélyes beszédei hatása alatt, [hanem hosszú távon is], hisz huzamosan működő magyar segélyegyleteket alapítottak”.
Pittsburghi tartózkodása alatt Kossuth több protestáns templomot is meglátogatott. (Akkor még igen kevés volt a katolikus Pittsburgh és vidékén.) Látogatása során Kossuth részt vett az istentiszteleteken, meglátogatta a templomok mellett működő női egyleteket, és minden lehetőséget megragadott arra, hogy a jelen lévők emlékezetébe vésse a magyarság ügyét. Az egyik legjelentősebb fellépése január 29-én történt, amikor látogatást tett a pittsburghi Presbiteriánus Egyházközség Templomában újonnan alapított és ott működő Magyarország Barátai Női Egylete egyik gyűlésén. Az ott történteket László Károly naplói örökítették meg a leghűebben. “Éneklés és imádkozás után egy pap elmondá az addresst a hölgyek nevében, s átadta egy szép, gyöngyös erszényben az 1040 dollárnyi [ma 2.000 dollárnak megfelelő] segélyt. Kossuth igen szépen, s oly érzékenyen válaszolt, hogy szép hölgyszemekből könnyek peregtek. Végre ének és áldás után kiindult Kossuth, de a hölgyek, mind akarva vele kezet fogni, hozzátódultak, boldognak érezte magát, aki csak érinthette. Egy szép fiatal hölgy elragadtatásában a kezét megfogván, meg akarta csókolni, s csak alig volt ideje Kossuthnak kezét visszahúzni”. Ezt a jelenetet a Pittsburgh Gazette is leírta, s Kossuth beszédét is teljes egészében lehozta.
Úgy tűnik, hogy a korabeli pittsburghi nagyvilági hölgyek teljesen el voltak ámulva Kossuth nagyságától, aki szemükben a hős, bátor, és elveiért mindenre képes férfiút testesítette meg. Következésképpen a magyar ügyre gyűjtött adományaikat is ehhez eszményhez szabták, akárcsak a Birmingham testvérvárosban működő Alkali Vegyikombinát dolgozói. Az utóbbiak ugyanis teljes “egyheti bérüket adták a magyar ügyre”.
Egyesek szemében hihetetlennek tűnik, hogy egyszerű munkások egy teljes heti fizetésüket felajánlották a magyar ügynek. De azt is figyelembe kell venni, hogy a birminghami Alkali Vegyikombinát munkásainak jelentős része német politikai menekült volt, akik részben vagy épp az 1848-as forradalmak bukása miatt emigráltak az Egyesült Államokba, és így természetszerűleg szimpatizáltak a Kossuth-féle szabadságmozgalommal. Ezt kifejezésre is juttatták egyik szóvivőjük útján, aki lelkes, német nyelvű beszéddel köszöntötte a magyar kormányzót. Kossuth is szívesebben válaszolt volna németül, azonban a jelen lévő más nemzetbéliekre tekintettel, angolra fordította a szót. A Pittsburgh Gazette szerint “megköszönte a Alkali Vegyikombinát munkásainak a magyar ügyre szánt nagylelkű adományát ($250). [...] Mint mondta, nekünk mindannyiunknak egyazon az ellenségünk, tehát a célunk is ugyanaz”. Az Alkali Vegyiművek munkásainak ezt a nagylelkű pénzfelajánlását megörökítette mind László Károly, mind pedig a Pulszky házaspár. Ezek mindhárman végigkisérték Kossuthot amerikai körútján, mindhárman állandóan az egykori kormányzó közelében tartózkodtak, s ennek következtében teljesen tisztában voltak a városokban felajánlott összegek nagyságával. Mivel egyesek szemében az Alkali munkások egy heti bérének a felajánlása hihetetlennek tűnik , kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy sem a Kossuth-csoportnak, sem a magyar ügynek nem volt érdeke, hogy a különböző helyeken felajánlott összeg értékét felnagyítsák. László Károly naplójának ez a része 1942-ben illetve 1995-ben jelent meg először, a Pulszky házaspár beszámolója pedig egy évvel Kossuth amerikai körútja után. Tehát, még ha lett is volna érdeke valakinek, hogy az összeszedett összeg értékét felnagyítsa ami irreálisnak tűnik a fenti írások semmiképpen sem befolyásolhatták volna a pénzgyűjtés sikerét, mivel, amint fönt láttuk, még a Pulszky-féle beszámoló is csak egy évvel az amerikai körút után jelent meg nyomtatásban. Különben a birminghami (pittsburghi) Alkali Vegyikombinát munkásainak nagylelkűségéről a Pittsburgh Gazette is megemlékezett, amikor Kossuth látogatását a következő módon jellemezte: “Nem volt felesleges rongyrázás, sem drága ünnepelgetés, sem egyéb hasonló jelenség. Csupán demokratikus vendéglátás, és nagylelkű támogatása a magyar ügynek, amit boldogan és jólelkűen adott minden társadalmi osztály képviselője”.
Kossuth nagyon meg volt hatva a pittsburghiek, s főként a pittsburghi “szegény munkások áldozata s az egyszerű kinézésű munkás lelkes szónoklata által,” és ezt többször ki is nyilvánította beszédeiben. Így volt ez például a már említett Alkali Vegyikombinát látogatása idején, ahol angolul fejezte ki háláját a munkások nagylelkűségéért, valamint egy nappal később az Allegheny megyei németek népgyűlésén, ahol az ott “mondott német addressre, Kossuth szinte ékes német nyelven válaszolt”.
Kossuth látogatására és pittsburghi sikereire visszatekintve a Pittsburgh Gazette a mai Pittsburgh Post-Gazette őse a következő módon elmélkedett: “Kossuth kormányzó által meglátogatott városok egyike sem fogadta őt nagyobb, lelkesebb és szívből jövő szeretettel, mint Pittsburgh, és minden valószínűség szerint egyikre sem tett kedvezőbb benyomást”.
Pittsburghi tartózkodása idején Kossuth találkozott egy Fehér Lajos nevű magyar emberrel is, aki néhány éve telepedett le a városban. A találkozást László Károly a következőképpen örökítette meg: “Harmadmagammal ebédre hívott magához Fehér Lajos. Azelőtt 16 évvel, 7 éves korában, Magyarországból, Veszprém megyéből, Keneséről apjával, anyjával s testvéreivel Amerikába költözött magyar. Az apja (Fehér János), mintegy 70 éves, lakik Rutherfordtonban, N. Carolina; s ő nejével és kisfiával itt tartózkodik, s ügyesen üzérkedik. A magyar nyelven kívül melyet felserdült koráig szülői házban lévén, nem feledte el beszél németül s angolul tökéletesen. Ő örült magyarok láthatásán, vágyott Kossuthot látni, remegett vele beszélni, s mindezt megnyerve, magát nagyon boldognak érzé. A magyar ügynek szívből pártfogója, s az osztrákoknak s muszkának halálos ellene”.
Kossuth igen mély benyomást gyakorolt a pittsburghiekre, mely benyomást a már említett újságcikk fejezte ki legjobban: “Kossuth sok beszédet tartott, amelyek mindegyike ékesszóló, megható és megragadó volt. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Pittsburghöt eddig még sohasem látogatta meg senki, aki az övéhez hasonlítható hatással bírt volna az emberek szíve és lelke felett”.
Ezen felemelő észrevételek ellenére Kossuth Lajos kiábrándult emberként hagyta el Pittsburghöt. Azon túl, hogy az amerikai katonai beavatkozással kapcsolatos reményei elpárologtak, nagyon bántotta őt egy bizonyos jelenség az összegyűjtött összegek elosztásával és felhasználásával kapcsolatban. A magyar ügyre összegyűjtött anyagiak jelentős részét ugyanis a helyi fogadó bizottság a helyi ünnepségek költségeinek a fedezésére használta fel. Ez a váratlan fejlemény amely épp Pittsburghben bukkant fel nyilvánvaló módon – szinte végig üldözte Kossuthot amerikai körútja során.
Tervezett távozása előtt két nappal a pittsburghi Kossuth Fogadó Bizottság, William Larimer brigád tábornokkal az élen, átadta neki, nemcsak a helyi ünnepségek költségeinek, de még az odaérkezésükre bérelt szánok számláit is. Ez igen felháborította Kossuthot, aki joggal érezte úgy, hogy, meghívott vendég lévén, az utazással, szállással, és ünnepeltetésével kapcsolatos kiadásokat a városnak kell fizetnie. A pénzt ugyanis kizárólag Magyarország felszabadítása érdekében gyűjtötte, és erre a célra is óhajtotta elkölteni. Természetesen ez a váratlan fordulat feszélyezetté tette a viszonyt közte és a Fogadó Bizottság között. Szerencsére azonban, ennek a megkeseredett viszonynak a leírása nem került be a Pittsburgh Gazette fönt idézett összegző cikkébe.
László Károly naplója szerint a konfliktus a következőképpen zajlott le: “Ebéd után, 6 órakor a kormányzó [Kossuth] magához behívta mindnyájunkat, környezőit s tudtukra adván Pittsburgh városa azon piszkos tettét, hogy mind amellett, hogy ő hívott meg bennünket vendégül, most Blairsvielle-től idáig a szánokoni szállításbér hallatlan drágán, az itteni szállást és tartást duplán róva, s irtózatosan magos áron számítva (4 nap mireánk csak pezsgőbort 80 dollár árat számítva) ővele fizetteti ki [...]. Ez szemtelenség! Az elibünk jött bizottmány velünk jött egy szánon, itt néhány nap velünk eszik, a magok szobájában, a mi contónkra ittak és szivaroztak, és ezt Kossuth az elnyomott, szegény Magyarhon felszabadítására, a munkások által szájoktól elvont kenyér árából kénytelen fizetni!! Innen magyarázható az, hogy más városokban is nagy lelkesültség mellett miért jött be kevés pénz; mert a költségeket mindenütt abból fizették ki”. László Károly vonatkozó leírása és megjegyzése kétségtelenül emocionális és egyoldalú, hisz egy általa nem ismert, de Amerikában általánosan elfogadott gyakorlatot ír le és kritizál. Azonban Kossuth és a magyar emigránsok szempontjából teljesen érthető. Ők ugyanis magyar nemzeti szempontból értékelték azt az Amerikában elfogadott gyakorlatot, nevezetesen, hogy a Kossuth-fogadáshoz hasonló események után a fogadással kapcsolatos kiadások a fogadásból befolyt bevételekből fedezendők.
Ez az Amerikában természetes, de nekik szokatlan jelenség mindenütt végigkísérte Kossuthot, és igen megkeserítette az életét. Annak ellenére, hogy a korabeli leírások mélyen hallgattak róla. Az akkori újságcikkek lelkes fogadtatásról, megható Kossuth-beszédekről, és hatalmas sikerekről számoltak be, annak ellenére, hogy a sikerek mögött igen sok csalódás, keserűség, és végül is teljes sikertelenség húzódott meg.
Mindezek ellenére, Kossuth pittsburghi látogatása, a fönt leírt csalódáson kívül, sok örömet is szerzett neki. Az adoráció határát súroló lelkes ünneplések, az egyszerű munkások odaadó támogatása, és általában az uralkodónak kijáró fogadás minden bizonnyal sok örömet szerzett a száműzött egykori magyar kormányzónak. Igaz, a magyar célokra összegyűjtött pénzek nagy része elúszott olykor szükségtelen dolgokra, de ez a tény csekély szerepet játszott Kossuth amerikai körútja sikertelenségében. Mint e tanulmány elején már megjegyeztük, ennek a sikertelenségnek két fő oka volt, amelyek egyike sincs kapcsolatban a Kossuth által összegyűjtött pénz mennyiségével. Ez a két fő ok pedig nem más, mint a beavatkozás-ellenes Washington-doktrína megdönthetetlensége, valamint Kossuthnak az amerikai rabszolgakérdésben elfoglalt szerencsétlen álláspontja. E két tényező kiküszöbölésével Kossuth amerikai útja is sikeres lehetett volna. A nemzeti összefogásból eredő és arra épített amerikai katonai beavatkozás sikere ugyanis egyáltalán nem attól függött volna, hogy hét hónapos tartózkodása alatt Kossuth hány dollárt gyűjt össze céljai megvalósítására.


1. oldal

 

 

Név
E-mail

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
1088 Budapest, Bródy Sándor u. 16.
1431 Budapest, Pf. 176.
Tel: 06 1 327-8965
Fax: 06 1 327-8969